Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-21 / 79. szám

ft tizenegyesei Jöntöttek U. Dózsa—Tinává 5:4 (1:1, 1:1) Adamee a tóíovcnó újpesti védők líözött a kapuba lövi a lab­dát és ezzel megszerezte csapatának a vezetést. Tv-fe.vétel: Kóródi Gábor Ojpest, 30 ezer néző. Ü. Dózsa: Szentmihályl — Kolár, Harsányi, Horváth, Noskó — Dunai III., Tóth — Fekete, Bene, Fazekas, Zámbó. Spartak Trnava: Kelteti — Dobias. Mjernik, Zvarik, Kuna, Kabát — Vrasecki, Adamee — Horvath, Kramlik, Sevcik. Mindkét csapaton látszott o kezdeti idegesség, az alaposan felbolygatott csehszlovák baj­nokcsapat azonban az első ne­gyedórában iái állta az Újpest rohamait, sőt, több veszélyes támadást is vezetett. A 36. perc­ben egy gyors csehszlovák ak­ció meglepetéssel a Trnavat juttatta e'őnyhöz. Horváth — a csehszlovák iramodott meg a jobboldalon, Noskó lemaradt, Harsányi pedig nem tudott ki­segíteni. A beadást Szentmihá- lyi még kiütötte, de Adamee 1ó m-es lapos lövésével szemben tehetetlennek bizonyult (1 :0). A 41. perc hozta meg a magyar ba'nokcsapat egyenlítő gólját. Ekkor Tóth beadását Fekete perdítette a kapura, Keketi csak beleütni tudott a labdába, Ka­bát pedig csupán a gólvonal mögül tudta kikotorni a labdát. A partjelző határozottan gólt jelzett és Schiller „szentesítette" (1:1). Szünet után viharosan táma­dott a Dózsa, szinte minden percben volt helyzete. A vendé­gek csak a 49. percben jöttek ót a felezővonalon. A következő percekben ki­egyenlített játék folyt, igazi helyzetek nélkül. A Trnava egy­re inkább labdatartásra rendez­kedett be, bár a csehszlovákok nem mondtak le a támadás le­hetőségeiről. A lila-fehérek ak­cióiba ebben az időszakban sok hiba csúszott. A 76. perc­ben az idegei felett igen nehe­zen uralkodó újpesti játékosok közül Tóth feledkezett meg ma­gáról s törlesztett Adamec-cel szemben, a szándékos rúgásért sárga lapot kapott. Óriási harc folyt a győztes gólért, a védelmek azonban nvndket oldalon remekül zártak. A 85. perc hozta meg mérkőzés eddig legnagyobb gólhelyzetét: Bene cselezett a jobboldalon, ragyogóan, szöktette Fazekast, aki :ól tette maga elé a lab­dát, de 8 m es lövése mintegy másfél méterrel a felső léc és Keketi kezei fölött hagyta el a játékteret. A hátralevő percekben egyik csapatnak sem volt helyzete, így az eredmény sem változott. Az újabb félóra nagyon ke­mény küzdelem, mintegy 15 perces pihenő után folytaió- dott, kitűnt, hogy a Trnava sokkal jobban bír'a az iramot, mint az első mérkőzésen saját pályáján. Az első újpesti csere a 103. percben történt, Fazekas helyére Kellner állt be. A hosszabbítás második ré­szében elkeseredett küzdelem folyt, eredmény nélkül. A legdrámaibb percek a 11- es rúgok párviadalával követ­keztek. A sorsolás úgy hozta, hogy Tóth állt neki az első bün etőnek. A bal felső sarok­ba bombázott (1 :0). Adamee következett, és ő sem hibázott, labdája a jobb alsó sarokban kötött ki. (1:1). Horváth volt a harmadik, ő a bal felső sarok­ba vág*a a büntetőt (2:1). Do­bias nagy erővel lőtt és telibe találta a felső lécet. Utána Kellner is hibázott, jobb alsó sarokra tartó lövését Keketi könnyen védte. Vrasecki volt a hatodik, s mivel a bal alsó sa­rokba talált (2:2) lett a 11-es rúgó verseny állása. Bene hig­gad an a bal alsó sarokba löt:: (3:2), Sevcik ugyanoda lőtt és ismét egyenlített (3:3). Zámbón volt a sor, higgadtan lőtt a jobb felső sarokba. (4:3). Az u'olsó lehetőséq a kapus Keketi el"" ’••'nálkozott, Szent- mihólv: kifogott kollégá­ján, ki'.‘e ését, A VIDEOTON VERESÉGE A Videoton labdarúgó-csa­pata szerdán délután Zsolnán játszott Közép-Európa Kupa mérkőzést a csehszlovák baj­nokság utolsó helyén álló ZVL Zilina ellen. A magyar együt­tes súlyos vereséget szenvedett. ZVL Zilina—Videoton 5:1 (1:0) ÖNGÓLLAL EGYENLÍTETT A TATABÁNYA A Közép-Európai Kupát védő Tatabánya csapata szerdán es­te Bregenz-ben, 600 néző előtt, az osztrák bajnokság sereghaj­tójával, a Vorwerk Vorarlberg együttesével játszott. Vorwerk Vorarlberg— Tatabánya 1:1 (1:0) BEK Szófia: CSZKA Szófia—Bayern Mün­chen 2:1 (1 :1). KEK Sztara Zagora: Beroe—FC Magdeburg 1:1 (0:0). Szaloniki: PAOK—Milan 2:2 (1:0). Mönchengladbach: Gladbach—Glentoran 5:0 (2:0). UEFA KUPAÉRT Lipcse: Lok. Leipzig—Ipswich Town 1:0 (0:0, 1:0) London: Tottenham—Köln 3:0 (2:0). hm, it-30 fgjjjfefjjjfzi Stemmelz lupa ökölvívó viafta’ 9 z országos rangsorban 7. a Steinmetz £ Xovács II. Szófiába utazik Irány Korzika! fájagyQr §Zin@kh&Sl látszik a PMSC ifjúsági csapata Tizenhét játékos három or­szággal ismerkedik. Utaznak autóbuszon, vonaton, repülőgé­pen és nagy óceáni hajón. Fe­lejthetetlen út előtt állnak a PMSC ifjúsági labdarúgói. Március 23-a és március 31-e között rendezik meg Korzikán c Francia Labdarúgó Szövetség hagyományos ifjúsági tornáját, melyen a magyar színeket a PMSC ifjúsági labdarúgói kép­viselik. A csapat vezetője Bódi De­zső, a PMSC klubvezető el­nöke. A pécsi sportkül­döttség tagjai Fenyves Ala­jos, a Sportiskola igazgató­ja és Garami József edző A tor­nán résztvevő játékosok: Ko­vács, Rékási, Kardos, Hámor: Gy., Hámori L., Lőrinc, Herbst, Hergenrőder, Lutz, Fábián, Rozs, Grabecz, Jokl, Szeszán, Rapp, Havasi, Lauer. — Csütörtökön reggel autó­busszal indulunk — tájékozta­tott bennünket Bódi Dezső. — Zágrábban vonatra száliunk, es Olaszországon keresztül a fran­cia Nizzába megyünk. Itt re­pülőgépre ülünk és előrelátha­tóan pénteken a kora délutáni órákban érkezünk meg Bastiá- ba, Korzika második legna­gyobb városába, a torna szín­helyére. — Milyen formában, hogyan játsszák a mérkőzéseket? — Két négyes csoportban, körmérkőzést vívnak a résztve­vők. A végső sorrendet a cso­portokon belül kialakult sor­rend szerint egymásközti mér­kőzésekkel döntik el a csapa­tok. Még csak annyit, hogy 1955. augusztus 1. után szüle­tett játékosok vehetnek reszt a tornán. — Kik lesznek az ellenfelek? — Csak annyit tudunk, hogy A PMSC ifjúsági csapata. 8 országból hívtak csapatot, nem egy ország az ifjúsági vá­logatottját küldi. Az elmúlt év­ben Magyarországot a Ganz MÁVAG ifjúsági csapata kép­viselte. — Mikor érkeznek haza? — Előreláthatóan április 3-án a hajnali órákban leszünk is­mét Pécsett. Hogy milyen re­ményekkel indulunk? Szeret­nénk becsülettel helytállni a magyar színek képviseletében. H. I. LABDARÚGÁS. A Pécsi Oregfiúk labdarúgó csapata megkezdi felké­szülését, csütörtökön 17 órára várják a játékosokat a Tüzér utcai pályára. Edzőmérkőzések PMSC—Kaposvári Rákóczi vegyes 6:1 (5:0) Újmecsekalja. V.: Szőke. PM­SC: Rapp (Katzirz) — Kincses, Kocsis, Iványi, Borovácz, Tóth I. (Tóth II.), Kardos (Kovács), Bálint, Juhász (Oláh), Zombori, Bencsik (Jánosi). A Kaposvári Rákóczi tartalékcsapatát szere­peltette, Dunai János dr. ennek ellenére több játékost csak egy félidőn szerepeltetett, nyilván a szombati mérkőzés várható nagy terhelésére gondolva. Az első félidőben gólképes volt a pécsi csapat, fordulás után már kevésbé. E HETI totótí Komlói Bányász— Máza-Szászvári Bányász 1. ZTE—0. Dózsa 2. Vasas—Tatabánya 3. SZEOL—Egyetértés 4. Szekszárd—Komló 5. Ganz-MÁVAG—Kecskemét 6. Debrecen—Békéscsaba 7. Rudabánya—Ózd 8. ÉPGÉP—Kazincbarcika 9. Gyöngyös—BVSC 10. Sátoraljaújh.—Miskolc 11. Bo'ogna—Florentine 12. Milan—Internazionale 13. Verona—Juventus 14. Nyíregyháza—Izzó Magyar Dunántúli Nemzet Népsport Napló 1 2 1 2 X X 2 X 1 1 X X 1 1 1 2 X X 2 X 2 1 1 1 X X 1 2 X 1 1 1 2 2 X 2 1 X 1 X X X 1 X 2 2 X 1 1 1 X 2 1 X 2 1 X 2 X 2 1 X X 2 X 2 1 1 X 2 1 3:0 (2:0) Komló. V.: Király. Komlói Bá* nyász: Erdősi — Készéi, Tallóz si (Steib), Csordás — Lahó (Tüske), Pál — Cs. Kovács, Tresch, Kolesánszky (Juhász A.), Dárdai, Hohmann. A fiatal máza-szászvári csapat jó edző­partnernek bizonyult, a testvér­csapat kapuját a komlói Buus védte. Góllövők: Kolesánszky (2), Hohmann. Elkészült az ökölvívó szakosz­tályok 1973-as évi országos ranglistája és azon már har­madszor a Steinmetz SE a he­tedik helyen végzett. A pécsi szakosztályok közül évek óta a legeredményesebb a Steinmetz, és a fővárosiakon kívül csak a Zalka és a Tatabánya előzi meg a piros-fehéreket. A helyezéssel elégedett a szakvezetés, de mégsem sike­rült az elképzeléseket teljes egészében megvalósítani, hisz 1973-ban a II. és III. osztályú országos bajnokságon a körül­mények miatt nem indulhattak el. A Magyar Népköztársaság bajnokságán viszont Kovács II. vitatható bírói ítélettel szorult Dunántúli nuplo Aj MSZMP Baranya megyei Bizottságán'll) 'odJo Főszerkesztő Mitzki Ervin Főszerkesztő-heiyettesek Báling József és Békés Sándor Sze'kesztöséq' Oqveie* 8—20 óráio »0-053 K bro jtár 15-72Ó Kiadja o Baranyo meqve» Lapkiadó Vállaló* Felelős kiadó 8raun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal 7601 Pécs Hunyadi út 11 sz Telefon 15-000 15-762 15-852 15-245 15-264 Te.e* I2-32C Előfizethető s nelv* aosto i. cta-okrá7 és 3 kézbesítőkké* Szikre Nyomda 762» °écs Munkácsv Mihály u »0 Felelős vezető MeÜes Rezső Terjeszti o Magvo' posto Előfizetés' dfl eqv hónapra 20 Ft Indexszám 25 054 a második helyre. Az elmúlt év­ben 26 versenyen léptek szorí- tóba a Steinmetz ökölvívói. Jer- zsabek és Kovács II. teljesítette az I. osztályú szintet, hét ver­senyző ért el II., öt versenyző III, osztályú minősítést. Az ifjú­ságiaknál egy ezüst és három bronz jelvényes van. A felnőtt versenyzőkkel to­vábbra is Kiss Zoltán foglalko­zik, az utánpótlást Dunavölgyi János és Molnár József neveli. Ebben az évben eddig kilenc versenyen indultak el, A III. osztályú vidékbajnokság pont­versenyét megnyerték, az orszá­gos döntőn a Zalka mögött a másodikak lettek. Kaposváron négy Steinmetz versenyző ért el dobogós helyezést. Az ifjúsá­giak a Dunántúl bajnokságon a csapatversenyben a harma­dik helyen végeztek. — Április 28, és 30. között rendezzük a hagyományos Steinmetz Kupa nemzetközi viadalt — mondotta Simon Mi­hály, a szakosztály vezetője. — Csak I. és II. osztályú ver­senyzők indulhatnak, súlycso­portonként 8—8 főt hívunk meg. Nyolc fővárosi és tíz vidé­ki egyesület mellett a szlovák válogatott is jelezte részvéte­lét. A sportág népszerűsítése érdekében a selejtezőket Kom­lón és Pécsváradon bonyolít­juk le április 28-án. A közép­döntőkre Szigetvár és Mohács is jelentkezett. A döntőt április 30-án rendezzük a PVSK torna­csarnokban. Érdekesséq még a szakosztálynál, hogy Kovács II. István válogatott versenyzőnk rajthoz áll április elején Szó­fiában egy nemzetközi verse­nyen. u E LÁ 2 r í radio cicvizió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don Carlos (este 7 órakor), Rátkay-bérlet. MOZI Park; ó, maga rettenetes! (4, 6, 8). Petőfi: Merénylők (f4, hnó, 8). Kossuth: A kör bezárul (10, 12, f3, f5), Merénylők (f7, hn9). Fekete Gyémánt: Síkos út (6). Jósze­rencsét: A rendőrség megköszöni (5, 7). Rákóczi: Az Androméda törzs (5, 7). Május 1.: Szent Teréz és az ör­dögök (fó). Komló, Május 1.: Hét tonna dollár (4, 6, 8). Komló, Zrí­nyi: Szerelem egy szezonra (4, 6). Bóly: A hetedik töltény (7) Harkány: Az Anderson magnószalagok (f8). Mohács: Fogják el Oichit élve, vagy holtan (6, 8). Sásd: Buck és a pré­dikátor (7). Sellye: Egy srác fehér lovon (7). Siklós: Elefántkirály (5, 7). Szigetvár: Felszarvazzák őfelsé­gét (8). Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: A ma­gyar operett sikerei. Rákóczi. Daljá­ték. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Kutya a kofferban. Rádiójáték gyer­mekeknek. (ism.) 10.40: Világhírű zongoraművészek Chopin-felvételeiből. 11.14: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Me­lódiákoktól. 14,00: ,,Le lelő ki­adó? . . .** — A Válaszolunk hallga­tóinknak WHőnkkidóra. 14.20: Dato* j a Tanácsköztársaságról. 14.35: A I Muszty—Dobay-kettős, a Kaláka- és a I Sebő-együ'ctes műsorából. 15.00: Hí­rek, időjárás. 15.10: Élet részletre. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Bay- reuthi ünnepi Játékok énekkara éne- | kel. 16.29: Az élő népdal. 16.39: Reklám. 16.44: Vörös tavasz. Versek a Tanácsköztársaságról. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.35: Szívünk alatt... 17.55: Lalo: Spanyol szim­fónia. 18.23: A nagy fordulat és a kortársak. 18.48: Miért igen — miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Játék a könyvtárban. Könyvtárak országos vetélkedője. I. középdöntő. 20.35: Népdalest. 21.17: Hírek. 21.20: Mirella Freni és Franco Corelli énekel. 22.00: Hírek, időjá­rás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Mozart: D-dúr (Haffner) szerenád. 23.24: Táncdalainkból. 24.00: Hírek, időjá­rás. 0.10—0.25: A XVII. század fúvós­zenéje korabeli hangszereken. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Hírek. 9.40: Hang-játék. Az Iskolará­dió műsora. Közben: 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.50: Jósok alko­nya. 12.00: Nóták. 12.35: Birkás Li­lian és Antalffy Albert énekel. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Szolnoki stú­diónk jelentkezik. Napirenden a me­gye munkaerőhelyzete. 13 20: A Del- ler-énekegyüttes Wilbye-felvételeiből. 13.40: Bélyeggyűjtők ötperce. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatiq. Heves megyében. Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. 16.33—16.36: Műsorismertetés. 18 00- Hírek, időjá­rás. 18.10: Csak fiataloknak I 19.10: László notn'-at énekel. 19.?7: Üi könyvek. 19.30: Jó estét, qverekek! 19.35: Kaocsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Yoko Kubo heaedűestje. Közben: Kb. 20.30—20.50: Esti króni­ka R. Kb. 21.4* „Dallá Haf nőtől így kell . . /’ Történetek Korvin Ottó életéből. Kb. 22.00: Esti hangulatban. Könnyűzene. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Rózsavölgyi Márk: Kesergő és c-moll csárdások. 23.24: Lortzing ope­ráiból. 24.00: Hírek, időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Iskola­rádió. Orosz nyelvvizsga előkészítő. 18.25: Századunk kamarazenéjéből. 18.25: Üj operalemezeinkből. 19.45: Külföldi tudósoké a szó. 20.00: Erroll Garner zongorázik 20.25: Hírek. 20.28: Bach-művek 21.48: Rádiószín­ház. A temetkező. Hangjáték. 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Arcok, emlékek, versek és pé­csi munkáskórusok. ö$szeállí- tás a Tanácsköztársaság év­fordulóján. 18.00: Muzsikával falurói-falura. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Népszerű zenekarok — kedvelt számok. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Tamburazene. — Az agronó- mus és a tavasz. Riport. — Ta­vaszi dalcsokor. — Hírek. — Lapszemle. 19.30: Német nyelvű műsor. Tavasz. Kinek mit jelent ez az évszak? Zenés riportműsor. — Hallgatóink kérésére. össze­állítás. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.28: Műsorismertetés. 9.30: Csak gyerekeknek! 10.30—11.55: A harminckilences dan­dár. Magyar film. 16.45—17.25: Iskolatévé. Irány az ! egyetem I Előkészítő a felsőfo- j kú felvéteti vizsgákra. tTJf: Műsorismertetés. 1 17.30: Hírek. 17.35: Tízen Túliak Társasága, 18.00: Forradalmi Ifjúsági Napok, összeállítás a salgótarjáni KISZ-program eseményeiből. I. rész. 18.30: Zárszámadás. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 20.00: Orosz klasszikusok. Gyermek­éveim. Szovjet film. (1938) 21.35: Magyarország muzsikál. Az Osztrák Televízió és a Magyar Televízió közös filmie. (Színes.) 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Kezdőkör. 20.50: Tv-híradó — 1. kiadás, (Ism.) 21.20: Utazás a folyón. Amerikai z^> nés film. (Színes.) 21.40—22.20: Salut, GermainI NDK tévéfiim-sorozat V. rész. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45a Történetek kutyákról. 18.30; Népi mu­zsika. 19.00: Tv-tanácsadó. 20.30: Valter Szarajevót védi. Drámasorozat. 21.15: Jelzések. — Dokumentumadás. 22.20: Visszatérés a dzsesszhez. 22.50: Jégkorong világbajnoksáq (Ljubljana: Jugoszlávia—Ausztria) felvételről. (MÁSODIK VÁLTOZAT) 20.55: Labdarúgás: Atletico—Crvena Zvezda. 23.05: Visszatérés a dzsessz­hez. 23.35: Jégkorong világbajnok­ság: Ljubljana — Jugoszlávia—Auszt­ria. 2. MOSOR 20.30: Kör. 21.15: Dalolt. 21.45: Le- heteden vállalkozások. — Filmsom- zot. 22.35: Huszonnégy óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom