Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-15 / 73. szám

t974. március 15. DUNANTOLI NAPIC 5 V. 5-OS Építeni, kivel, mivel? A beruházások évről évre növekszenek, ám — bár­mennyire viszolygunk e kate­góriától, ciklikusság, minthogy ezt eddig a tőkés gazdaságok­ra vonatkoztattuk — a növeke­dési ütőmet illetően bizonyos hullámzás figyelhető meg, pél­dául, amikor indítunk egy ter­vet, rendszerint gazdagok va­gyunk eszközökben, később szűkében. Másrészt nő a beru­házásokban az épités igényes­ség, miután erőteljesen fejleszt­jük gazdaságunkban a nem termelő szférát. A magyar épí­tőiparnak ebből kell kiindul­nia, amikor az ötödik ötéves tervre tekint — hallottuk teg­nap a pécsi Technika Házában a műszaki és közgazdasági propaganda hónap előadásán. A Magyar Közgazdasági Tár­saság rendezvényén dr. Kob- lencz József, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium közgazdasági főosztályvezetője avatta be hallgatóságát a tár­ca ötödik ötéves tervre szóló építőipar-politikai elgondolá­saiba. Az igények nagyok. Az in­frastruktúrában Magyaiország meglehetősen elmaradt, ha to­vább akarunk lépni, meg kell alapozni a fejlődést. Az ötödik ötéves tervcikiusbcn jelentősen fejlesztik az infrastruktúrát és ebből következik, az építőipar­nak többet kell építenie. Külö­nösen a termelő infrastruktúra bővítése kerül előtérbe, közöt­tük is az energiahálózat bővíté­se, és ide tartozik a bányászat is. Az atomerőmű nagyon gyor­san megépül, s már — jegyez­te meg Kablencz József — ál­modjuk a következő atomerő­művet és más erőműveket. Az­tán itt van az autópálya prog­ram és a vízügy létesítményei. A lakások és a közművek. Az ötödik ötösben 450 ezer lakás­ban gondolkodunk. Az igények tehát óriásiak, s ha az építőipar meg akar ezeknek felelni, az ötödik ötéves tervciklusban — 7 százalékos növekedési ütemet feltételezve a beruházásokban — 6,5—7,5 százalékkal kell növelnie évente termelését. De vajon, van-e ennyi építőiparunkban? Nincs. Akkor hát mi a teendő? Han­gosan gondolkodunk: akkor im­portálni kell az építőipari ka­pacitást, akár Lengyelországból, Jugoszláviából vagy az NSZK- ból. Vagy pedig itthon fejleszt­jük kapacitásainkat. Igen ám, de legalább 40 ezer új munka­erőt kellene munkába állítani az építőiparban. És hol van és lesz-e ennyi munkáskéz? Eh­hez jelentős bérfejlesztés is kell és olyan szociális ellátás, ami vonzóvá teszi a szakmát a fiatalok között. És természete­sen milliárdok a műszaki fej­lesztésre, vagyis a mivel. Ha pedig megvan a pénz, mil­lió kérdőjel, hová befektetni? íme, másfélórás előadás, s máris nyakig vagyunk egy tár­ca gondjaiban. Amikor arról olvasunk, hogy itt vagy ott ké­szülnek a tervek, talán nem is gondolunk arra, az adottságok­nak mily szoros kalodájában nyügölödnek azok, akik tervez­nek. Osztozzunk gondjaikban. Miklósvári Zoltán A Mecseki Szénbányák °v°lánnál Intézkedések Pécs legjobbjai & h-<>'6 bnqód tömegközlekedésének javítására Háromszóznyolcvannyolc szo­cialista brigád nevezett be 1973- ban a Mecseki Szénbányák 15 üzemében a szocialista munka­versenybe. A benevezett munka- brigádok közül 377-et értékeltek az idei év elején az üzemi ver­senybizottságok, amely értékelé­sek alapján 89 csapat arany-, 102 ezüst-, 103 közösség pedig bronzfokozatot ért el. A ,,Válla­lat kiváló brigád“-ja címre pe­dig az üzemi szakszervezeti és KISZ-bizottságokkal egyetértés­ben 21 csapatot terjesztettek fel. A vállalati versenybizottság megtárgyalva a 21 brigád múlt évi tevékenységét, tegnap dél­után ismertette iavaslatát a vál­lalat rendkívüli szakszervezeti kiváló brigád bizottsági ülésén. A szakszerve­zeti bizottság 5 brigádot tartott alkalmasnak arra, hogy az el­múlt évi munkájuk alapján vi­selhessék a „Vállalat kiváló bri­gádja” címet. Az öt szocialista brigád a következő: a Pécs-bányaüzemi Baráth Sándor által vezetett 29 fős feltáró brigád (akik a tava­lyiak közül egyedül tudták meg­tartani e kitűnő címet), a Kossuth-bányai Molnár György vezette 19 fős előváió brigád, a Villamos üzem Béta-bányán dolgozó „Gagarin” szocialista brigádja 26 fővel, a Pécsi Szán­előkészítőben dolgozó 36 fős „Zrínyi Miklós” nevét viselő bri­gád és oz ÉDÍtés Özemben dol­gozó. Klein Ferenc által vezetett 7 fős bádogos brigádja. Forradalmi tettek az iskolapadban... Fi liyüoiinnepsőg a pécsi 508-as szakmunkásképző iskoliban Minden pécsi szakmunkáskép­ző intézet elküldte diák-képvi­selőit arra az ünnepségre, ame­lyet csütörtökön délután tartot­tak Pécsett az 508-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet­ben — c forradalmi ifjúsági napok alkalmából. A szakmun­kástanulók FIN nyitóünnepsé­gén részt vett Antal Gyula, az MSZMP Pécs városi Bizottságá­nak osztályvezetője, Sarkadi Nagy Barna, a KISZ megyei Bi­zottságának titkára, és Szili Jó­zsef, az SZMT titkára. Az iskola zászlaját, és az 508-asok büszkeségét, a tavoly elnyert Vörös vándorzászlót ifjú­gárdisták hozták a terembe, majd szavalat következett, utá­na pedig Kiss György, az iskcio tanulója méltatta néhány mon­datban a forradalmi ifjúsági napok jelentőségét, s arról be­szélt, miként ünnepük meg a fiatalok nevezetes történelmi évfordulóinkat. Ezt követően Sarkadi Nagy Barna mondott beszédet a szakmunkástanulóknak. Méltat­va tavaszi történelmi ünnepein­ket, a ma forradalmiságánok kérdéseiről beszélt, a hazasze­retet mai értelmezéséről, ki­emelve, hogy a szocialista ha- zafiság mindig együtt létezik az internacionalizmussal. Szólt ar­ról, hogyan lehet forradalmár egy mai fiatal: az iskolapad­ban, a munkahelyen is lehet forradalmi tetteket végrehajta­ni. Bizonyságul a szakmunkás­tanulók elért eredményeit em­lítette: a szakma kiváló tanuló­ja mozgalom sikerét, a jobb üzemi kapcsolatokat, a megerő­södött szervezeti életet... Az ünnepség befejeztével egy házi kiállítás megtekintésére in­vitálták a résztvevőket a házi­gazdák. Az iskola alagsorában állították ki azokat a tárgyakat, amelyeket az 508-as szakmun­kásképző iskola diákjai és ta­nárai készítettek — a pályavá­lasztási kiállításra. * A forradalmi ifjúsági napok keretében megyei lövészversenyt Víz, levegő, élet Környezetvédelmi kiállítás es tanácskozás Pécsett Nagyszabású környezetvédel­mi kiállítást tanácskozást rendeznek Pécsett március 19- én és 20-án. A 19-én a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem aulájában meg­nyíló kiállításon mintegy 200 négyzetméteres felületet elfog­laló tablók nagyméretű fotóin, grafikonjain, ábráin láthatjuk majd a környezetvédelmi mun­ka eredményeit, a fontosabb feladatokat. A Víz, levegő, élet című kiállítás egy hétig fogad­ja majd a látogatókat. Ugyancsak március 19-én a Pécsi Orvostudomáiyi Egyete­men ünnepélyes keretek között nyitják meg ,,A környez?t''éde- le-” --'e h'adalai Bara­nyában és Fócsstt" elnevezésű kétnapos a ltot. A Műszaki és Term ' sz''tudományi Egyesüle­tek Baranya megyei Szervezete és a Magyar Tudományos Aka­démia Pécsi Bizottsága szerve­zésében sorrakerülö tanácsko­zás bevezető előadásai a kör­nyezetvédelem általános problé­máival és gazdaságpolitikai kérdéseivel foglalkoznak. Ezt követően a konferencia négy szekcióban folytatja a munkát. A táj és környezet problema­tikájáról hét előadás hangzik el, egyebek között az erdő kör­nyezetvédelmi szerepéről, a mecseki parkerdógazdálkodás- ról, a természetvédelmi teen­dőkről. A levegő-tisztaságvédel- mi szakemberek Pécs és Bara­nya ezirányú környezetvédelmi munkáját ismertetik és vitatják meq, A vizeink védelmével foglalkozó szekció tanácskozá­sán 12 előadásban adnak szá­mot a kutatók, e tájegység víz­ellátási és vízvédelmi problé­máiról. tartottak az ifjúgárdistók szer­dán Pécsett, a kisállomás mel­letti lőtéren. Az igazi verseny­hangulatban lebonyolított ló- vészverseny eredményei: a résztvevő csapatok közül a Szén­bányák gárdája szerezte meg az első helyet, A további sor­rend: Komló város, siklósi járás, szigetvári járás, Szigetvár város és Baranya megyei Építőipari Vállalat csapata. A Volán 12. Vállalat vezetői­nek kezdeményezésére a Bolgár Néphadsereg úti székházban tegnap Pécs időszerű közleke­dési kérdéseiről tartottak meg­beszélést dr. Németh Lajos vá­rosi tanácselnök-helyettes, Mé­száros András városi pártbizott­sági osztályvezető, Kovács Jenő rendőr-alezredes és Marosy Ist­ván közúti igazgatósági főmér­nök részvételével. Füzy Árpád vállalati igazqató tájékoztató­jában elmondta, hogy a város közlekedésének javítása szüksé­gessé teszi a járművek cseréjét. A folyamat az új Skoda autó­buszokkal megindult, s további új járműtípusok érkeznek még ebben az évben, Ez a tény számos forgalmi változást igé­nyel, s megkívánja a pécsi út­viszonyok sürgős rendezését. Felvetette a vállalatnak azt az igényét, hogy a város fejleszté­sét célzó tervezési munkába idejekorán vonják be a közle­kedési szakembereket —- ez most, az ötödik ötéves terv elő­készítése idején különösen ak­tuális —, ne hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a közlekedési problémák utólag vetődjenek fel. A következő tervidőszakban akkor lehet eredményesen fejleszteni és alapvetően megjavítani Pécs közlekedését. ha a Városi Ta­nács és a Volán között már most igen komoly együttműkö­dés alakul ki. A megbeszélésen elemezték a pécsi közlekedés jelenlegi hely­zetéből adódó legfontosabb feladatokat, a járműállomány változását követően esedékessé váló vonalmódosításokat, külö­nös súllyal vetődött fel a Kert­város közlekedési kapcsolatai­nak javítása, s hangot kapott az a nézet is, hogy a belváros közlekedés-központúságának fo­kozatos csökkentésével egyide­jűleg a város meglévő és újon­nan kialakuló decentrumai kö­zötti tömegközlekedési összeköt­tetés megteremtésére kell töre­kedni. Sok szó esett a felüljáró építéséről, s arról, hogy a nyár­ra várható íorgaíombahelyezés- sel kapcsolatos forgalmi meg­oldásokról már most gondos­kodni kell A megbeszélés résztvevői er : ‘ t ek cooan hogy a Városi Tanács városfejlesztési és kommunális ellátási bizottsá­ga mellé létre kell hozni az ún. tömegközlekedési albizottságot, amely hivatott lesz a közleke­dés feltételeinek javításán mun­kálkodni. Húsrpar'f erm íVe't btsmala'ó'a a Fegyveres Erők „sujUinn Zsúfolásig megtelt a Fegyve­res Erők Klubjának étterme a tegnap délután 3 órakor meg­rendezett húsipari bemutatón. A meghívott vendéged — többsé­gében szakemberek — megismer­kedhettek a Baranya megyei Al- latforgalmi és Húsipari Válla­lat új készítményeivel. A bemutatónak többféle célja volt. Elsősorban az illetékes ve­zetők figyelmét felhívni a foko­zott húsfogyasztás igényeinek kielégítésére, továbbá az olcsó húsáruk - 40 forinton aluliak — szélesebb körű propagálására. A bemutató utáni kóstoló egy­ben szakmai Ismertetés is volt. Csak egy példa: a Pannónia szelet fogyasztható nyersen is, de elkészíthető rántva, gombá­sán, párizsi módra, sütve. Újdon­ság és nagy siker volt a Ponnó­Újctbb fegyveres rablásra készültek ■ ■ Összesen 49 évi fegyházra ítélték a harkányi álarcos banditákat Tegnap hirdetett ítéletet a Pécsi Megyei Bíróság dr. Bala- tonyi Sándor tanácsa a harká­nyi fegyveres rablás ügyében. A közvéleményt élénken foglal­koztató, nagy felháborodást ki­váltó banditizmus indítékai, az esemény előzményei és körül­ményei részleteiben is feltárul­ták a négynapos tárgyalás so­rán. A bűnbanda vezére, Garzó Gyula 25 éves körösi gépszerelő — még a bűnszövetkezet meg­alakítása előtt — tetemes mennyiségű fegyvert, lőszert, robbanóanyagokat tulajdonított el. A tiltott és veszélyes pusztító szerszámokat részben a civil életben, részben tényleges ka­tonai szolgálat teljesítése során „szerezte". A fegyvert, lőszert, majd később a lopott motor- alkatrészeket és egyéb holmikat is a kórósi erdőben ásott bun­kerban rejtette el. Garzó szen­vedélye volt a fegyver, „lőgya- korlatot” is tartott barátainak, műszakilag képezte magát; fel­tűnően sokat foglalkozott kul­csokkal, zárszerkezetekkel. így érthető, hogy amikor 1973 nya­rán megalakult a „banda”, ér­telmi képességeinél, ötleteinél, rátermettségénél fogva kimon­datlanul is őt tartották a ve­zérnek. A tárgyalás során az ügyész vázolta azt az utat, amely lopá­sokkal kezdődött, garázdaság­gal, majd rablással folytatódott, s csupán azért nem fejeződött gyilkossággal, mivel a veszélyes bűnözők rendőrkézre kerültek. Garzó Gyula, Orsós György 22 éves adorjási segédmunkás és Ignác János 23 éves drávapiski lakos — járművek, járműalkat­részek lopására, betörésekre szövetkezett. A községet áram- talanítva elsőként a kórósi ital­boltot fosztották ki — csekély haszonnal. Ekkor ismét felvetet­te Garzó: a lebukásveszélyes kis ügyek helyett „nagy bulira" kell felkészülni. Harkányból Garzó és Ignác lopott egy 18 ezer forint értékű Jawa motor- kerékpárt, az MZ típusú motor lopásánál azonban mar Orsós és a banda új tagja, Széli Jer.ő 22 éves molnár szakmunkás is részt vett. A járműveket szétsze­relték, s az alkatrészek egy ré­szét saját motorkerékpárjaikba építették b*. A „nagy buli”, a milliós zsák­mánnyal kecsegtető rablás szín­helye a harkányi posta lett vol­na. Garzó tanácsára azonban — részint a bonyolult biztonsági berendezés, részint a nagy for­galom miatt — korainak és ve­szélyesnek tartottak és elvetet­ték az akciót, csakúgy az ABC áruház kirablását. Kezdetnek megfelelt a benzinkút is, ahol mindössze két személyt kellett ártalmatlanná tenni. Garzó irá­nyításával rongyos ruhákba öl­töztek, hamis rendszámmal el­látott motorkerékpárokon érkez­tek a helyszínre. Az alkalmas pillanatban Garzó karabéllyal, Ignác géppisztollyal, Széli bun­kósbottal felszerelkezve támad­ta meg és rabolta ki a kútkeze­lőket. A több mint 30 ezer forln- I tot Széli vette magához, miköz­ben Ignác „kezeket fel, — a falhoz” felszólítással, a géppisz­tolyt az egyik kútkezelőre fogva „biztosította” a helyszínt. Kivé­teles szerencse, hogy egyik cső­re töltött fegyver sem sült el. Garzó és Ignác megállapodtak, ellenállás esetén riasztólövést adnak ie, s ha ez sem elég, megölik a kútkezelőket. A rab- lott pénzt Garzó Gyula osztotta szét. tartalékalapot képezve a rabláshoz szükséges felszerelé­sek megvételéhez. Autót, moto­rokat és katonaruhakat vásá­roltak azzal a céllal, a követke­ző rablást egyenruhában viszik véghez. Orsós, aki a harkányi „bulinál” a motorokra vigyázott — Garzó kérésére — hamis ta­núról gondoskodott, aki igazol­ta: a banda tagjai búcsúban voltak a rablás idején. Ez a kö­rülmény — átmenetileg — kés­leltette a nyomozás eredmé­nyességét. A tettesek a bűncselekmények egész halmazát követték el — lopást, garázdaságot, hamis ta­núzásra rábírást stb. — s az emberélet kioltásától se riadtak volna vissza. A cselekményeik­ben és személyükben rejlő tár­sadalmi veszélyesség miatt, a társadalom védelme érdekében szabott ki a bíróság szigorú büntetést. Tekintettel a cselek­mény gengszter-jellegére — a büntetés mértékének megálla­pításánál nem a nevelő jelleg dominált. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat és halmazati büntetésül Garzó Gyulát 15, Orsós Györgyöt 10, Ignác Jánost 13, Széli Jenőt 11 évi, fegyházban letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. Az ügyész minden vonatkozásban tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Wesztl Márta Anyakönyvi hírek nia szelet csőben sütött válto­zata is. Az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat 72 fajta terméket állít elő. Újdonságnak számított a csípős uzsonnakolbász és a ti­szai kolbász is. Az előbbi érde­kessége, hogy a kolbászba egy százalék száját is kevernek, hogy ezáltal is fehérje dúsabbá, mi­nőségileg jobbá tegyék termé­küket. Kísérleteket végeznek a nót- rium-kazeinát — sovány teípor — hasznosítására is, A húsalap­anyag ellátást saját vágásból, társvállalati beszerzésből és kül­földi behozatallal oldják meg. A legtöbb termék már üzletek­ben kapható és azonnal fo­gyasztható. Most pedig a szakemberek által nagyrabecsült Pannónia szelet (csőben sütve) receptjét közöljük. A Pannónia szeletet kockákra vágjuk, hogy egy főtt tojásszelet ráférjen. Ezután a Pannónia kockát zsíros tepsibe tesszük, a főtt tojás tetejére egy darab trapista sajtot teszünk, és nem forró sütőben addig törtjük, míg a sajt ró nem olvad a koc­kára. Ezután rizsával vagy rizt- bizi körítéssel tálalhatjuk. Jó étvágyat! Korcsmár István Középiskolások kedvezményes üdüietése Az elmúlt nyáron több mint ezer baranyai középiskolás üdült az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balatonsze- mesi kempingjében. Ebben az évben az Országos Ifjúságpoli­tikai és Oktatási Tanács anyagi támogatásával ezerötszáz pécsi és baranyai diák tölthet egy- egy hetet az EXPRESS bada­csonyi, siófoki, balatonszemesi, miskolctapclcai, nagymarosi és verőcei táborában. A tanulók mindössze száz forint térítést fi­zetnek o szállásért és teljes el­látásért. A táborokban sport- és szórakozási lehetőséget biztosí­tanak számukra. Az iskolai kol­lektívák vagy egyénileg jelent­kezők o tanintézeteken keresztül igényelhetnek beutalót. A meg­maradt bsutalójeqyeket május elseje után az EXPRESS megyei kirendeltsége értékesíti. KOMLÓ SZÜLETTEK: PÉCS SZÜLETTEK. Fekete Szilvia, Schmälet Tünde, Nagy Ildikó, Debreczeni Zsolt, Benkő Veronika, Szabó Attila, Király Ta» más, Sági Tamás, MoSvay Gábor, Tóth Barbara, Tálján Csilla, Orsós János, Kocsándi Beáta, Denke Zsolt, Orsós Lujza, Le-nthy László, Kovács Zsuzsanna, Baranyai Orsolya, Bányai Melinda, Keresztúri László, Uher Krisztina, Pankász Balázs, Söbéi Lí­via, Futács Miklós, Trapp Zsolt, Ga­lambos Éva, Tóth Gábor, Tihanyi Gá­bor, Vukmann Attila, Gábor Miklós, Weisz Edit, Hanta« Péter, Katona Klára, Balogh Mik?cs, Csapek József, Vincze Barbara, Gyímesi Kri«~tlán, Ráció Krisztina, Kovács János, Lovász Zsolt, Bódis Attila. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csapiár András és Palkó Porán«, Sípos János ét Hírt Mária, Galambos I János és Mészáros Mária, Molnár I Ferenc és Böde Magdolna, Rácz Aladár és Bahn Éva, Kertész János ■ és Kovács Anna, Balogh József és I Kovács Terézia» MEGHALTAK Kozári Ignácné Hübler Regina, j Konkoly Mária, Tóth József, Virovecz 1 György, Steiner Hugóné Fehr Margit, i Pap Mihályné Hangya Gizeila, Fehér ; Ferenc, Fászbinder Róza, Zászló La- ; ! jós, Peterácz Marimé Kollár Angyal- i j ka, Be^to Adámné Tapodi Julianna, j Mezővári Antal, Miklósa Ferenc, Ros- ; I tás Józsefné Fekete /Aranka, Ózdi Jó- i | zsefné, Pintér Kofáim, Bokros Ká- rolyné Boros Vilma, Kovács Ká’má^né I Szabó Erzsébet, Barócsay Gyula, Pát- [ kai Jánosné Lincz Rozália, Hadobás j Ferenc, Ká!azi Lajos, Jan'acska Sán- j j dór. Kollár Lászlóné Éder Anna, I Gyergyádes Imróné Paa Mária, Rgu- j schenberger Anna, Böröc* Istvánná i Kovács Már»«, vian veronica, «-»rsos smre, otpan Judit, Pörs Andrea, Seres Beáta, Orsós Anikó, Sík Vilmos, Kulcsár Zol­tán, Hegedűs Ferenc, Schelb Szilvia, I Nagy Zsolt, Villányi Zoltán, Anfalles - Anett, Dobosi Zoltán Károly, Kocsán­di Tímea, Felkner Zita, Kőszegi Ju- 1 d it, Mészics Mónika, Kalónyos Má­ria, Lnka’os-Tóth Katalin, Eriesz Lász- j ló, M!ntál István, Tóth Gábor, Kalcsu Cecília, Kuhár Gabriella, Erdösi Ir­ma, Orsós Tibor Ferenc, Szilágyi Il­dikó, Keresztes Zsolt, Nagy Andrea Ilona. HA7ASSAGO! KÖTÖTTEK» Medgyesi Tobor Antal és Fajka Klá~ ra, Hegedűs Géza és Kacsa Klára, Bötz Imre és Plantek Margit, Bo-már Attila és Ková-s Margit, Bora Imre és BaJc-Vi Teréz, S~hvab An’al és Kovács Éva, Slum János és Andrics Csilla. MEGHALTAK: Nagy E»ek, Gadó József, Diene* Mihály, Erdős Istvánná láng Arm«,

Next

/
Oldalképek
Tartalom