Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-01 / 59. szám
/ Vffág pf©?Ätárja?, ©gyesGffetefd Dunántúlt napio XXXI. évfolyam, 59. szám 1974, március 1., péntek Ära: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának iapja A rámán kormányfő budapesti városnézésen Dow Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke és kísérete a magyar hősök emlékművének megkoszorúzása után Budapest nevezetességeivel ismerkedett. A vendegeket a városnézésre elkísérte Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Roska István kül- iigyminiszter-helyettes, és Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete. A városnézés Metró-utazással kezdődött. A Baross téren Daczó József, a BKV vezérigazgatója és Balogh László, a Metro üzemigazgatója fogadta a vendégeket, akik ezután egy szerelvénnyel a Deák térig utaztak., Itt megtekintették a földalatti gyorsvasút forgalmi és energia-központját. Érdeklődéssel hallgatták az ismertetést a vezérlőpultokon, az üzemelés különböző fázisait szemléltető jelzésekről, arról, hogy a szigorú menetrend előírásait az elmúlt évben 99,5 százalékos pontossággal teljesítették a szerelvények, valamint arról, hogy nagyfokú körültekintéssel és tartalékkal biztosítják a Metro energiaellátását. Ezt követően a vendégek továbbutaztak a Batthyány térig. A Metró-utazás közben szó esett a földalatti üzemelésével, további vonalainak építésével, a főváros közlekedésében betöltött szerepével kapcsolatos kérdésekről. A Batthyány téren megtekintették a Szentendrei HÉV csatlakozó szintjét. A vendégek a továbbiak során megtekintették a budapesti Mátyás templomot, ahol dr. Fábián János kanonok ismertette a nagymúltú templom történetét. Ezt követően a Halászbástyáról a főváros panorámájában gyönyörködtek, közben a lakásépítésekről, a városrekonstrukcióról beszélgetett a román kormányfő a Fővárosi Tanács elnökével. A városnézés a Budapesti Történeti Múzeumban fejeződött be, ahol dr. Horváth Miklós főigazgató fogadta a vendégeket, akik megtekintették a középkori királyi palotakiállítást. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke csütörtökön ebédet adott Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsa elnökének tiszteletére az Országház vadásztermében. Részt vett az ebéden Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai: dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Horgos Gyula, a kohó- és gépipari miniszter, Púja Frigyes külügyminiszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, s a politikai élet több más vezető személyisége. Az ebéden részt vettek a román kormányfő kíséretének fiagjas. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden Fock Jenő és lor. Gheorghe Maurer pohárköszöntőt mondott Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön délután az Országházban fogadta Ion Gheorghe Maurert, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökét. A szívélyes, baráti találkozón jelen volt Roska István külügyminiszter-helyettes, Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, illetve Virgil Trofin, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese. Cornel Pacoste külügyminiszter-helyettes, és loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete.. Kádár János fogadta Ion Gheorghe Maurert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta Ion Gheorghe Maurert, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökét A szívélyes, baráti találkozón jelen volt dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István küHigyminisz- ter-helyettes, Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, illetve Virgil Trofin, a Román Szocialista Köztársasáq minisztertanácsának elnökhelyettese, Cornel Pacoste külügyminiszter-helyettes és loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Februárban megvalósult Három új üzlettel gyarapodott Kertváros A megye legnagyobb tsz-e (3. old.)) Kétszázhafvanezer dolgozó béremelés# (3. old.) 25 éves az OTP (3. old.) Kommunista pedagógusok ankétja (5. old.) Űj fejlemény a Telsz er-ügyben (5. old.) Ülést tartott a Minisztertanács Napirenden s «z ipar ét a kivitelező építőipar állami szektorában dolgozó munkások, közvetlen termelésirányítók, kisegítő alkalmazottak, valamint a színházak és szinházjellegű intézmények dolgozóinak béremelése; az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárok szociális Helyzete; a családvédelem és a több- gyermekes családok szociális körülményei; a család és nővédelmi hálózat továbbfejlesztése; a tehergépjárművek rekonstrukciójára hozott határozat végrehajtásának eredményei. A kormány tájékoztatási hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. e Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tájékoztatást adott Ab- duszalem Dzsalludnak, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett látogatásáról. A tárgyalásokon megvizsgálták a magyar-líbiai kapcsolatok helyzetét, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet szentelve a közel- keleti eseményeknek. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai mindkét fél előnyére fejlődnek, és további lehetőségek állnak fenn az együttműködés sokoldalú szélesítésére. Egyetértettek abban, hogy a látogatás nagyban hozzájárult a két ország kapcsolatainak erősítéséhez. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beszámolt Ausztriában tett látogatásáról, amelynek során megbeszéléseket folytatott dr. Rudolf Kirchschläger külügyminiszterrel a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Fogadta őt Franz Jonas államelnök és dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár is. A tárgyalások szívélyes légkörben, a jószomszédság jegyében folytak le. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és elfogadta az állami szektor iparon és építőiparon kívüli ágazataiban az ipari és kivitelező építőipari tevékenységet végző munkásók és közvetlen termelésirányítók, továbbá az ipar és a kivitelező építőipar állami szektorában dolgozó kisegítő alkalmazottak bérrendezésére vonatkozó javaslatokat. A Minisztertanács úgy határozott, hogy a béremelésekre április 1-i hatállyal kerüljön sor. A munkaügyi és a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a színházak és a szinházjellegű zenei intézmények dolgozóinak bérrendezésére is. A kormány felkérte a SZOT főtitkárságát, hogy a szakszervezeti szervek nyújtsanak hatékony segítséget az intézkedések végrehajtásához. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a családjogi törvény módosításáról szóló tervezetet, és úgy határozott, hogy azt törvényjavaslatként az országgyűlés elé terjeszti. Az egészségügyi miniszter javaslatot tett a család- és nővédelmi tanácsadó hálózat országos kialakítására. A nők és a születendő gyermekek egészségének hatékonyabb megóvása érdekében szükséges, hogy — a házasulóknak a család- és nővédelmi tanácsadáson való kötelező részvétele mellett — a tanácsadás az egész érintett lakosságra kiterjedjen. Ennek érdekében a tanácsadói, a gyógyító-megelőző tevékenységet az anya- és gyermekvédelmi hálózaton belül a jelenlegi ötéves tervidőszak végéig kibővítik, a már működő szervezeteket megerősítik, ahol pedig ilyen szolgálat még nem működik, ott annak feltételeit megteremtik. A kormány az előterjesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta és elfogadta az egészségügyi, valamint a művelődésügyi miniszternek a népesedéspolitikai határozatból következő oktatási és nevelési feladóikról szóló előterjesztését. A kormány úgy határozott, hogy az oktatást a kidolgozott irányelveik alapján kísérletképpen az iskolák egy részében — már az ősztől meg kell kezdeni és az 1975-76-os tanévben a felsőoktatási intézményekben is meg kell szervezni. Emellett az érintett állami és társadalmi szervek bevonásával a családi életre nevelést az oktatási intézmények keretein túl is kiterjesztik. A Minisztertanács megtárgyalta a munkaügyi miniszter jelentését a családpolitika és családvédelem, valamint a többgyermekes családok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy az utóbbi években, elsősorban a népesedés- politikai határozat nyomán, jelentős intézkedések történtek, amelyek kedvezően befolyásolják a családok életét, összehangolt, a családok sajátosságait mérlegelő családpolitikai tevékenységre, a családok, különösen a sokgyermekes családok helyzetének további javítására van szükség. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és az abban foglalt következtetéseket a további tevékenység alapjául elfogadta. Utasította a munkaügyi minisztert, hogy 1975 elejére a feladatok megoldására programot dolgozzon ki és nyújtson be a Minisztertanácshoz. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentését az ifjúsági törvény végrehajtásáról, valamint az ötödik ötéves tervben megvalósítandó ifjúságpolitikai feladatokra vonatkozó javaslatát. A jelentés megállapítja, hogy mind a központi, mind a helyi intézkedések jól szolgálták az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását, amelyek nyomán javultak a fiatalok életkörülményei. Továbbra is biztosítani kell a fiatalok megfelelő arányban történő lakáshoz juttatását, elő kell segíteni a családalapítás, pályakezdés, továbbtanulás, a tömeges testedzés, a lakóterületi szabadidő-eltöltés feltételeinek javítását. A kormány a jelentést tudomásul vette. Felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőit, a fővárosi éí) a megyei tanácsok elnökeit, 'ffahftaiáz m S, oldabnJ) Az újmecsekaljai supermarket! belseje. => Szoltoki! fel«. « A korán beköszöntött tnvo- szias időjárás ellenére viszonylag kevés beruházás készült el februárban. Az építők inkább új tervek megvalósításával köszöntik a márciust. Pécsett a közelmúltban adták ót a korszerűen felszerelt GASZTROFOL-üzemet. A Me- csekvidéki Vendéglátó Vállalat kezelésében levő új létesítmény a berendezéssel együtt 20 millió forintos költséggel készült. Újmecsekalján műszakilag átadták Pécs első supermarkett jellegű áruházát. A több mint 1640 négyzetméter alapterületű szolgáltató egység tíz, a berendezés pedig 3,5 millió forintba került. Három új üzlettel gazdagodott a Kertváros is. A lakosság jobb ellátását ezentúl egy dohánybolt, zöldségbolt és egy finomfalatok boltja szolgálja. A Kossuth Lajos utcában rekordgyorsasággal készült el az önkiszolgáló rendszerűvé alakított cipőszalon. A szalon kivitelezési költségei 250 ezer forintba kerültek. Mohácson befejeződött a Pannónia vendéglő felújítása és bővítése, amely a megyénkbe látogató turisták által igen kedvelt. A csaknem félmillió forintos beruházás eredményeként bővítették a konyhát, a szociális létesítményeket, valamint az éttermi részt. Elkészült a már régóta húzódó Kun Béla utca burkolatának felújítása, illetve lerakása, amelynek kivitelezési költsége mintegy 200 ezer forintba került Február hónapban Mohácson mintegy 18 ezer járdalapot fektettek le, ezzel jelentősen javítva a város eddig elhanyagolt járdáinak minőségét. Ennek költsége negyedmillió forintba került Komlón befejeződött a szil- vasi óvoda felújítása és bővítése. Az 50 személyes gyermek- intézmény kivitelezési köitséqe meghaladja a másfél millió forintot. Harkányban átadták a 27Ö négyzetméter alapterületű iparcikk kisáruházat, mintegy három és félmillió forintért. Aba- ligeten a fürdőhöz tartozó szennyvíztelepet készítették el, ezzel lehetővé vált, hogy a szociális létesítményeket a hálózatba kapcsolhassák. Ugyancsak Abaligeten a campinghez tartozó területek eddigi víz- és szennyvíz problémáit oldották meg. A két beruházás együttes költsége több mint 200 ezer forint. Bolyban februárban 18 új lakás építése fejeződött be. Ezenkívül felállítottak egy 100 köbméteres hidroglóbust, amelynek költségei elérték a 400 ezer forintot. Bikaion egy új tűzoltó-szertár épült csaknem 120 ezer forintos értékben. Egyházasharaszti- ban az évente 10 ezer sertést kibocsátó olasz licensz alapján, francia panelekből épült sertéskombinát. A helyi terme- Jőszövetkezethez új 60 millió forintos keverő- és lucernaliszt- iizem is tartozik. Beköltözésre «árnak a szép tbőüyi lakóházak, Erb Jéftos felvétel*