Dunántúli Napló, 1974. február (31. évfolyam, 31-58. szám)

1974-02-13 / 43. szám

1974. február 14. DUPÄNYOLf MAPLÖ I ISIÉI Oyörgv A vasbeton fal folyékonnyá vélik Hmm vezetőklcei j lafiáikozolt Aczél György, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a központi Bizottság titkára szerdán Buda­pesten ifjúsági vezetőkkel talái- kozott. Dr. Maróthy Lászlónak, e KISZ Központi Bizottsága eiső titkárának megnyitó szavai után Aczél György időszerű eszmei- p' íitikai kérdésekről tájékoztatta r 'ESZ KB intéző Bizottságának é- titkárságának tagjait, az if­júsági szövetség központi bizoti- s ja politikai apparátusának munkatársait, a budapesti KIS2- v szetöket, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének tagjait, majd az ifjúsági vezetők által feltett kér­désekre válaszolt Tegnap történt Másfél esztendővel ezelőtt új lap indult Pécsett: az UNIVER­SE AS, a hat pécsi felsőoktatási intézmény általában kétheten­ként megjelenő újságja. Hason­ló jellegű lapot adnak ki Sze­geden és Debrecenben is, — de „érdekeltségét" tekintve az UNIVERSITAS az ország legna­gyobb egyetemi újságja. A más- léi éves munkáról, q diákolva­sók véleményéről, a terjesztési coridokró! Marafkó László a lop felelős szerkesztője tájékoz­tatta szerdán délután a pécsi Egyetemi—Főiskolai Tanács tag­ijait A pécsi felsőfokú tanin- I őzetek diák-képviselői hasznos javaslatokat tettek a lap szín- v onalának emelése, az eddigí- I é| hatékonyabb terjesztési rendszer kidolgozása érdekében Az UNIVERSITAS munkájáról, a társadalmi szerkesztőbizottság tevékenységéről és a lap gond­jairól a közeljövőben a KISZ Pécs Városi Bizottságának Vég­rehajtó Bizottsága is tárgyal. A pécsi Egyetemi—Főiskolai tanács tegnap délután megtar­tott ülésén tárgyalták meg a VII. pécsi egyetemi és főiskolai napok program-javaslatát is. A tervek szerint az első rendez­vény február 26-án lesz a pé­csi Pollack Mihály Főiskolán, a záróakkordra pedig május else­jén kerül sor. Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Gyáré pályázatot hirdet: kelte gpítiszmÉi, Isii általános mérnöki beosztás betöltésére Műszaki főiskolát végzettek ss pályázhatnak Házaspárok előnyben Lakás biztosítás lehet" égés jelentkezés : személyesen vagy írásban a gyár személyzeti vezető jénéf Tibö mint kitelő lábaló az ország mőzsimiban Úfsierű falbontás Pé®s®ff Tavaly több mint 9 300 000 látogató kereste fel az ország 195 múzeumának 1499 kiállítá­sát, — jelentette be Gönyei An- cal, a Művelődésügyi Miniszté­rium múzeumi főosztályának ve­zetője azon a sa itótá jékozta- tón, amelyet szerdán tartottak a Magyar Sajtó Házában. 1972- höz képest Budapesten 461 000- rél. vidéken pedig 850 000-re! emelkedett az érdeklődők szá­ma. 1973-ban 226 vándorkiállí­tás fogadott 428 000 látogatót. Az elmúlt évben 190 000 tárgy- gyal gyarapodott a múzeumok állománya. A legértékesebb új­donságok közé tartozik a Szép- művészeti Múzeum által vásá­rolt 5 toscan-táblakép, egy Ga- varini metszet-sorozat, s több modern külföldi mester műve. A Munkásmozgalmi Múzeum töb­bek között a II. Internacionálé kongresszusán részt veti küldöt­tek emlékeivel, az 1919-es pro­letármúzeum gyűjteményének jónéhány darabjával gyarapo­dott. A Petőfi Irodalmi Múzeum birtokába Tóth Árpád Szabó Lőrinc, Jókai kéziratok, Bölöni György, Kassák Lajos, Tersénsz- ky levelek jutottak, valamint Ady Endre nagyváradi síjtópe- rériek anyaga. Az elmúlt évben született ha­tározat nyomán a diák-fiatalság számára ingyenes lett a mú­zeumok látogatása. .Most a Mű­velődésügyi Minisztérium azzal a kéréssel fordult a múzeumo­kat fenntartó szervekhez, hogy ezt a kedvezményt terjesszék ki a néphadsereg sorállományára is, néphadseregünk fennállásá­nak 30. évfordulója alkalmából. Tavasszal Nyíregyházén ú] múzeumot avatnak, s valószínű­leg tavasszal újra fogadja lá­togatóit a népszerű pécsi Zsol­nay kiállítás. Eltűnik a légkalapács és a körfűrész A vasbeton fal — akár két tégla vastagságú is — 6000 Celsius fokon folyékonnyá válik, s mint valami lávatömeg cso­rog lefelé, miközben görögtűz- höz hasonló szikracsóva vakítja e! a szemet. Pécsett először, de országos viszonylatban is még alig néhány helyen alkalmaztak vasbeton szerkezetű épületeken lángvágásos nyíláskialakítást. A Szigeti úti tízemeletes épületek tetején lévő szárítóhelyiségekből, mosókonyhékbó! lakásokat ala­kít ki a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat, így elkerülhetetlenné vált e betör, elemek megbon­tása. A helyszínen Torma András, az Ingatlankezelő Vállalat elő­készítési csoportvezetője tájé­koztatott bennünket az új mód­szer szükségességéről: — Korábban is kísérleteztünk már a vasbeton elemek bontá­sával. Az eredmény iszonyú volt A légkalapács olyan zajt és rez­gést keltett, hogy a tízemelete­sek valamennyi lakója joggal hihette, hogy itt a világvége. Azután jött a körfűrész, amely már kevesebb zajjal járt, de itt az acél nem bírta. Ekkor kap­tuk az ötletet a Földmérő és Talajvizsgáló Intézettől, misze­rint a Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó szakemberé, Dobi János kidolgozott egy jó­val egyszerűbb és célravezetőbb módszert Jelenleg is Dobi János veze­tésével folynak a munkálatok. — Külföldön láttam hasonló eljárást, bár még ott sem ter­jedt el széles körben. Tanul- mányutam alkalmával rájöttem, hogy bizonyos változtatásokkal még hatékonyabbá lehetne ten­ni, sőt így az oxigén-fogyasztás is mérséklődne. A módszer lé­nyege az, hogy tizenhat atmosz- férás oxigénnyomással, egy, a gyáregységünkben készített kü­lönleges elektróda segítségével elégetjük a betont. — A magas hő nem gyen­gíti-e meg az épületeket és nem jér-e balesetveszéllyel ez az eljárás? — A tízemeleteseket már csak azért sem fenyegeti veszély, mert nem a főfalakat éri á be­avatkozás, ugyanakkor nagyon is helyi jellegű. Balesetet leg­feljebb a szertepattanó beton­rögök okozhatnának, de ezek ellen megfelelő ruházattal vé­dekezünk. Rövid idő alatt nyílik a rés a /őrös masszává izzó betonon. A hagyományos kézi vágással egy ablakfelület kibontása két í ember teljes napi nehéz fizikai munkáját igényelte, a lángvá­gással mindez ugyancsak két munkás alig több mint két órás tevékenysége. A ráfordított költ­ség pedig nem magasabb a réginél. Ezzel az eljárással — e PIK gyors kezdeményezésére — hamarosan öt család költözhet a már tizenegy emeletessé nőtt épületek új otthonaiba. További lehetőség nyílik arra is, hogy más betonépítmények, géoalap- zatok átalakítását is e módszer­rel végezhessék el. &©mí@t©rm@sztésí konferencia Sör hazai alapanyagból Évente vissza-vtsszetéro kér­dés: lesz-e elegendő sör? Azt azonban jóval kevesebben kér­dezik meg, hogy lesz-e elegen­dő komló, a sörgyártás egyik nélkülözhetetlen alapanyaga? Erre a kérdésre és ennek „ho- gyan?”-jára kerestek és kaptak választ a szakemberek, a kom- lótermesztési konferencián. Tegnap fejeződött be a két­napos konferencia, amelyet '10 állami gazdaság, egy termelő- szövetkezet szakembereinek, a Söripari Vállalatok Trösztje és az Állami Gazdaság«^ Központ­ja képviselőinek részhitelével tar­tottak Harkányban. Vendégelő­adóként ott yolt Antonin Srp, a Csehszlovák komlótermesztési Kutatóintézet igazgatója is. Ebben az évben a magyar söripar 120 -vagon komlót igé­nyel a hazai szükséglet kielégí­tésére. Ezzel szemben az egész országban csak 26 vagonnal te­rem. Csehszlovákiából legfel­jebb 40 vagonnal tudunk im­portálni, tehát alig több ez mint az igények fele. Érthető, hogy a MÉM kiemelten kezeli a hazai I komlótermesztés fejlesztéséi. Először a gazdasági ösztönzői változtak. Osztályonként átlago­san ötezer forinttal emelkedett a flívásárlási ár. A telepítésre 30 százalékos állami és 20 szá­zalékos egyéb támogatást kap­nak a gazdaságok. 1973-ban kilenc állami gazdaság kötött együttműködési szerződést, s a mostani konferencián bebizo­nyosodott, hogy nem eredmény­telenül. ■ Az együttműködés kiterjed a közös gépbeszerzésre — hiszen nagyarányú gépesítésre van szükség —, a szaporítóanyagok közös felhasználására, és szak- tanácsadásra. Nagy területekre terveznek új telepítést, ehhez a terveket szintén közösen készí­tik él. Az együttműködés veze­tője a Bólyi Állami Gazdaság, amelyet a MÉM önálló kutatási hellyé nevezett ki. A konferencián több fejlesz­tési elképzelést is bejelentettek, így például: 197ó-ra Bikái és Tamási 150, Boly 110 hektárra növeli a komló termőterületét Bolyban jelenleg is hehren faj­tával kísérleteznek, ezek közül választják ki a legmegfelelőbb típusokat. Az eddigi tapaszta­latok szerint hazánkban három fajta együttes telepítése látszik célszerűnek, úgy, hogy 10—20 százalék a csehszlovák finom aromájú, negyven százalék an­gol fajta, amely a gépi műve­lésre leginkább alkalmas, to­vábbá 40—50 százalékban a francia és belga, nagy keserű- értékű komló. Sikeres fejlesztés és együtt­működés esetén tplán már öt év múlvcj nem szorulunk jelen­tős behozatalra. Igaz is. Víz és árpa Itthon is van, a komló is megterem, ha termesztjük. K, GY. fiatal pisztrángok A Balatoni Halgazdaság a választék bővítése érdekében Zalahápon pisztráng-télepet hoz létre. A mintegy húszmillió fo­rintos beruházást igénylő léte­sítmény tervei már elkészültek és tavasszal megkezdődik a ki­vitelezés. Keltetőház, elő- és utónevelő és úgynevezett hiz­laló medencék épülnek, ame­lyek a Viszló patakból kapják majd a vizet A tervek szerint 1976-ban mér pisztrángot is ér­tékesíthet a Balatoni Hal­gazdaság. Ért követően évente mintegy 13—15 vagonnyi piszt­rángot adnak el. így s négyezer közül Háziasszony közéleti funkcióban lakóbizottsági einök. Egy, o négyezer közül, akik a pécsi íokóbizottságokban dolgoz­nak. E hét hétfőjén választot­ták meg. Körzete: a Hunyadi út mindkét oldala, a Széchenyi tértől a Péter utca kezdetéig. — Nyugodtan jöhet délelőtt is. A bevásárlás és a főzés kö­zött lesz időnk beszélgetni. Én ugyanis csak háziasszony va­gyok — mondja a telefonba Hegybíró Miklósné. Tíz esztendeje lakóbizottsági elnök, régebben a jelenleginél háromszor nagyobb körzete volt — Egy évtized alatt sokat tapasztal az ember. Korábban Csak akkor !op, amikor részeg,-. Tetten érték m zsebtolvajt 1 év 2 hónapi fegyhézra ítélíe a bíróság —. Tolvaj) fogjak rctog? — kiál­totta az eSadónő 1973- december 6- á«i a pécsi Gálya Áruházban. &!a- daSora íámadt, í mire a vájáriák felocsúdtak^ Pintér Ferenc 32 éves magyar m.ecskei lakos már ki rohant az űréiből és megszökött. A többszörösen büntetett, ittas fiatalember elvegyült a vásárlók kö­zött, s a tülekedést kihasználva óva­tosan kinvi tóttá az eaylk vevő kézi­táskáját. Már a kezében volt a — 600 forintot tartalmazó — pénztár­ca, amikor az eladó meglátta, hegy a férfi iderjen táskában kotorász — rákiá'tott. Pintér Ferenc nem lett óvatosabb n kudarctól, néhány öz- odébb, n Kossuth utcai ió- iékboltban ismét lopással próbálko­zott:- A korábbival azonos módon igyekezett megkaparintani egy tö­mött pénztárcát — 1200 forint volt benne —, de a vevők észrevették. Az üzletvezető azonnal bezárta as ajtót és rendőrt hívott. Az ügyet a Pécsi Járásbíróság tárgyalta, visszaesőként, zsebtolvaj­lás útján e'követett looás bűntetté­nek kísérletében mondta ki bűnös nek a vád!ottat. Az íté'et: 1 év 2 hánoni, fe"«hó*Sin letöltendő 5 za- bedságvesrtés. Mivel a vádlott min­den korábbi és a leaittóbbi cselek­ményt is ittas ál’epot^an követte el, köteterte a bíróján, honv a bün­tetés idÄterteme alatt kénvs’erelva- né kezelésnek vesse alá mmét. Pin­tér Ferenc enyhítésért fellebbezett. nagy lekötöttséget jelentett ez a munka. Hogy eleget tegyek a megbízatásnak, örökké itt­hon kellett ülnöm. Nem egy­szer reggel, sőt késő este is betoppantak hozzánk a lakók. A tejjegyek lepecsételésétől kezdve az együttélési bizonyít­vány kiadásához szükséges stemplizésiq minden hozzánk tartozott. Egy éve az meg­szűnt De jöttek hozzám olyan­nal is, hogy két öreg nem tud meglenni békességben, és fus­sak, tegyek igazságot közöt- j tűk. — Háziasszony közéleti i funkcióban. Mit szó! a csa- ■ lód? — Szeretem csinálni. A házi munka mellett csaknem fel­j üdülést jelent az ilyenfajta teendő. Beszélgetni az embe- j rekkel, megismerni problémái- ! kát, a segítségükre lenni, — nemes feladatnak tartom. A férjem és a gyerekek már ! megszokták. I Á lakóbizottságoknak az ed- ' digiektől eltérő funkciót kell j betölteniük. Néhány esztendő­vel ezelőtt a különböző szer­vek bízták meg a lakóbizott­ságokat a különböző teendők elvégzésével, most a lakosság megbízásából íárnak el a kü­lönböző szerveknél. Ez a fel­adat nagyobb öntevékenysé­get, az eddigieknél nagyobb aktivitást követe! meg, mind a lakosságtól, mind pedig azok képviselőitől. — A lakossági aktivitás te­rén nem a legkedvezőbbek a tapasztalataim. Pedig csak úgy lehet komoly munkát kifejteni. ha az közös erővel történik, s találkozik a lakosság elképze­léseivel. Természetesen idő kell ahhoz, hogy megismerjem a lakókörzetemben jelentke­ző problémákat Ogy gondo­lom, hogy a tanácstagi beszá­moló jó alkalom lesz majd er­re. — Űj feladatok? — Teendőinket a tanácsren­delet körvonalazza. Bőven akadt feladat. A közösség ér­dekeinek képviseletétől a köz­életi aktivitás fejlesztéséig mindenben ki kell venni a ré­szünket Amit különösen ör­vendetesnek találok, hogy a lakóbizottságoknak a lakók ér­dekeit érintő ügyeiben tett be­jelentéseire a tanács illetéke­sei harminc napon belül köte­lesek válaszolni. így nem sik­kadnak el az észrevételeink. Az sem lehet közömbös a körze­tem lakói számára, hogy c környéket érintő ellátási, szol­gáltatási, városrendezési In­tézkedések megtétele előtt a lakóbizottságokat erről a ta­nács tájékoztatta, illetve véle­ményüket kikéri. — Milyen problémák akad­nak a körzetében? — Itt van mindjárt a Hunya­di út kérdése. Igen rossz az útburkolat, de úqy hallottam rövidesen felújítják. Meglehe­tősen sok az' öreg ezen a kör­nyéken. Feladataink közé tar­tozik az egyedülá'ló öregek, betegek gondorá sónak meg­szervezése is. Bízom abban, hogy körzetem lakossága aktív közreműködésével c munkánk eredményes lesz. (Mécs) Ganz MÉ¥IO-hidak . ,. , • *. - >i Jugoszláviának A Ganz-MÁVAG hídgyára az 1972-ben kötött szerződés alap­ján négy év alatt öt közúti hi- dat szállít Jugoszláviába. A fii- dakat jugoszláv szakemberek szerelik össze. A csaknem évszázados gyár­tási hagyományokra visszate­kintő Ganz-MÁVAG már ko­rában is szállított hidat déli szomszédunknak. A két ország közötti határátkelőhelyek kiépí­tésénél 1960-ban a letenyeí Mura-híd, 1969-ben pedig a barcsi Dráva-híd épült magyar —jugoszláv együttműködéssel, Az elmúlt évben Báeskapalán- kera szállított a Ganz-MÁVAG hídelemeket. Készülnek a Zom- bornál, a Duna felett húzódó híd utolsó elemei is. Szalócnál a Szávát is Ganz-MÁVAG-híd íveli maid át, Smederovó mel­lett a Dunán, Loznica közelé­ben pedig a Drinán épül még a megállapodás szerint híd. A tárgyalások folynak újabb hidak építésére is, többek kö­zölt Dubrovniknél a tengeröbö! átvágásához készítene c Ganz- MÁVAG újabb hidat Császármadarak © b©r$©ds erdőségekbe!* A borsodi erdőségek sokszínű állat- és madárvilágának egyik érdekessége a már ritkaságnak számító császármadár. Á fo­goly nagyságú, színpompás tol­lazatú madarakat a kipusztulás veszélye fenyegette. A szigorú védelem eredménye, hogy most ismét elszaporodott a ritka er­dőlakó. Az erdészek nyolc-tíz szárnyasból álló császármadár csapatokat figyeltek meg az Aantelek környéki karsztvidék erdőségeiben, a Bükk-heqység- ben Létróstetó környékén is, valamint a Bán-oatak völgyé­ben. A fészkelő helyeket a va­dászok és erdészek most, a köl­tés előtt fokozott gonddá! óv», jók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom