Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-27 / 26. szám
Emlékezés egy ötvenöt évvel ezelőtti napra A Mátyás-templom melletti szép iaioás fénymámoius abla kától búcsúzik a Nap. „Visszajövök holnap, és azután is, és minden nap visszajövök’“ — hallható a sugúrzizegés, amint az eliobbanó fény utolsó aprócska ábrája az üvegtáblára rajzolódik, és bent a szobában is megérinti a falakat borító festményeket, végigsimít a könyvek gerincén. Szereti ezt az ablakot, ezt a lakást, az itt élő embereket, Dénes Zsófiát és Szalatnyai Józsefet. Finoman, észrevétlenül vonul vissza, egy másfajta fénynek adva át helyét. Ez a fény most fölerősödik, magára vonja a figyelmet, zavarba ejt. Féiszegen viszonzom Dénes Zsófia kilencven éves, ám harminc évvel fiatalabbnak tetsző arcának mosolyát. A huszadik századi magyár irodalmi és művészeti élet számos fontos eseményének ma már c az egyetlen tanúja. A többiek elmentek, alakjuk elérhetetlen messzeségbe tűnt. Visszatérnek mégis néhanap, mint Dénes Zsófia könyveiben is. Szemükbe nézhetünk. Ilyenek voltak, ilyenek lehettek? Igen. Neki elhisszük, olyanok voltak, amilyeneknek ő látja őket. Hiszen velük él, velük tölti napjait Ha akarja, most betoppanunk a századeleji VILÁG szerkesztőségébe. Ez volt a szobám — mutatja. Itt az íróasztalom. Ez az enyém, és ez a másik itt Kosztolányi Dezsőé. Elnéztem Kosztolányit ... A parketta alig ■ hallhatóan megreccsen. Az író felpillant és a kép szertefoszlik ... — Édesanyám örült annak, hogy dolgozom, hogy a magam erejéből akarok megélni. Nem volt könnyű a kezdet. Mi, akik iónygimnáziumot végeztünk, nem tehettünk érettségit Át kellett mennünk a fiúgimnó- ziumba, és csak idegen tanárok előtt érettségizhettünk. Az ismeretlen tanároktól féltem nagyon, de azért az érettségi jól sikerült. Édesanyám ekkor azt mondta: — most kívánhatsz bármit, én teljesítem. Ha akarod, veszek neked egy aranygyűrűt. Mit kérsz? — Sonkát kérek. — Mennyit? — Sokat... És még mit? — Zsemlét Sok zsemlét, mert három napja nem ettem... Nem sajnálod az aranygyűrűt, amit egy tó! lencséért eladtál? — Nem, nem sajnálom — válaszoltam. — 1911 és 1914 között majdnem mindig Párizsban voltam. Az 1908-ban indult Nyugat nagyjait ekkor mór személyesen is ismertem. Mikor az első férjemmel Kolozsvárra mentem, én voltam a Nyugat egyetlen kolozsvári előfizetője. Egyszeresek bekopogott hozzám Kuncz Aladár, akit korábban Ismertem mór írásaiból. Kuncz azt mondta: azért jöttem, hogy megnézzem ki az, aki előfizet a Nyugatra ,. . Mikor Móricz Zsigmond elolvasta Dénes Zsófia első írását Adyról, ezt írta: „Első írás Adyról . . . Oly közvetlenül, érzékletesen annyivá vérig komolyan és akusztikai tisztaságban hatott rám, hogy míg elolvastam, ott voftam Ady forgószél körében, a szobájában vele, veletek. Nálad Zsukóm, a könnycsepp is üde, s még nem csapódott !e belőle a szem sarkában a só.” Az idézet kelte 1940. június 1— Mikor találkozott először Adyval Dénes Zsófia? — Húszéves lehettem. Az Oj versekkel találkoztam először. Megvettem a könyvet, megszerettem Ady verseit, és azután minden írását elolvastam. De volt egy másfajta hatás is, amely Ady hívévé tett. Apósom és Lukács György édesapja kártyapartnerek voltak. Egyszer bennünnket is meghívtak Lukácsékhoz. Azon a délutánon őrült vita tört ki Ady Fekete zongorc című verse fölött A fiatal Lukács György szenvedélyes védóbeszédet mondott Ady mellett. Nem lehet elfelejteni o szavait... Később egyszer a Világ szerkesztőségébe bejött Balázs Béla, és azt mondta: — Tudja-e Zsuka, hogy Ady nagyon beteg. — Kórházban van? Nem, nem, kint van a Hűvösvölgyben egy szanatóriumban, és ott éjszakázik, iszik, és ezzel még jobban tönkreteszi magát... A családja nem tudja visszatartani ettől. Oda asszony kellene, aki a lelkére beszél, oda maga kellene — mondta Balázs. — is maga azt hiszi, hogy én ezen Keffán Károly felvétele az állapoton . segíthetek? — Igen. — Hát akkor boldogan megyek... És mentem. Most, halála ötvenötödik évfordulóján is csak azt mondhatom, amit már visz- szaemlékezéseimben, róla írott könyveimben is elmondtam... De ahogyan múlik az idő, egyre jobban látom, hogy milyen nagyszerű ember volt. Nekünk, akik az életben is ismertük, nem kellett végigmondania a mondatait sem, befejezte azt az arckifejezése. Amit mondott, mindig magas szintű közlés volt a hazáról, a magyar emberekről, a magyar múltról, a költészetről és a pszichéről. Mikor 1913-ban megismerkedtem vele a Hűvösvölgyben, a legjobb barátai az ápoltak voltak... Az orvosok mindenüvé beengedték, mert ő bármikor bárkit meg tudott hódítani. Azért akart az őrültekkel beszélni, mert tőlük olyan őszinteséget kapott, amit sehol máshol nem kaphatott meg. Ez a cenzúra nélküli önátadás vonzotta. Egy ízben elérte, hogy a dühöngök és a közveszélyesek közé is beengedjék. Az orvos közvetlenül mellette ment. Mikor Ady belépett a szobába, az egyik nő kötőtűvel nekiugrott. A szememet, csak a szememet akarta — mondta Ady. Lefogták a nőt, és az örjöngeni kezdett inge*», elküldték e Tátrába pihenni, mert nagyon rossz egészségi állapotban voltam. Ez 1919 januárjában volt. Anyám attól félt, hogy megkapom a spanyolnátháí. Adynak ekkor hörghurutja volt. Ebből később tüdőgyulladás lett Bevitték a Liget-szanatóriumba. Én, amikor megérkeztem Tátra- íüredről, telefonáltam Csinszkának. Azt mondta: Bandi nincs itthon, bent van a Liget-szanatóriumban. Nyugtotokat kap. Kérdeztem: — Mikor mész be hozzá a szanatóriumba. Azt mondta, holnap reggel. Akkor tíz órára érted megyek, jó lesz? — Jó. Másnap reggel elindultam a Rákóczi úton._A Nemzeti Színháznál járhattam, amikor megpillantottam Franyó Zoltánt. Olyan furcsán jött felém, mintha részeg lett volna. Azt is gondoltam, talán részeg, de eszem bejutott, hogy én őt még sohasem láttam részegen. Mór messziből integetett, és kiabált - Zsófia, Zsófia . . . Kérdeztem, mi történt? — Ady meghalt. — Az nem lehet Az nem re- hét —1 De igen. Jöjjön veíem. Virágot is viszek neki. Beugrottam a virágüzletbe. A kirakatban megpillantottam kél szól halványlila dupla-orgonát és azt én elkértem ... Ady azt. mondta, virágot csak Zsuka tud hozni nekem... Én azt akartam, azt az orgonát mert tél volt és az orgona akkor maga a tavasz volt, és azt hittem, a tavaszt vihetem neki... Franyóval bementünk e szanatóriumba. Senki sem állta utunkat Nem volt senki a szobája előtte nem volt senki a szobájában. Bementünk. Ott feküdt az ágyban, ólüg letakarva, de a keze ott nyugodott mellette a takaróján. A szemét lehunyva feküdt. Csodálatos béke és derű volt az arcán. Haláltusa nélkül, az álomból lépett át az örökéletbe. Az arca azt mondta, most már nem üldöz senki, most már nem bánt senki ... És akkor rátettem azt a két szál orgonát a szívére. Azt a két szál virágot később betették a koporsójába. Csinszka már ki sem ment a szanatóriumba Tudta, hogy Ady halott. Én „Édesre” gondoltam. Ha ő Pesten iett volna, akkor ott ült volna fia mellett a szobában. De ő Érdmindszenten volt. — Mikor megismerkedtünk, akkor ő már feleséget keresett, mert érezte, hogy nem jó neki egyedül. Az egész családnak megmondta, hogy én a menyasszonya vagyok. Ki volt már tűzve az esküvőnk napja is, de anyám nem adta ki az irataimat, Félt attól, hogy Ady beteg. Az első férjem tébécében halt meg . . . Aztán később barátok lettünk, mert erre mindkettőnknek szüksége volt. . . Az ablak most már sötét. „Visszajövök holnap is, és azután is, és minden nap visszajövök” — írta még az imént az üvegtáblára a búcsúzó fénysugár. És aki erre jár, bizonyos lehet abban: a fény ide holnap is visszatér. Bebesi Károly József Attila? Ady emlékezete — Megholt* Hót okkor mért ölik naponta sóval, tettel s$ hallgatással is? Mért békítik a simák alatto'mba, lány-duzzogássé haragvásoit? földön a magyar és földben a költő dühödt markába rögöket sorit, melléről égre libben föld a felhő de tovább vívja forradalmait A televény titokzatos honában izgat tovább, nem nyugsik, nem féled. Ezer holdon kiált és harcgjábc® seleket űz a Hortobágy felett Szeleket, melyek úri passzióból s begyűjtött kis sénát szétszedik t a süllyedt falun fölkapják a hóból Dózso népének zsuppfedeleit Teste a földé. Föld mívesé lelke, ezért koppon a kapa néhanap. Sírja három millió koldus telke, ho! házat épít, vet majd és arat Verse törvény és édes ritmuséban kő hull s a kastély ablaka zörög, — eke hasít barázdát új húsában, »ért virágzás, mert élet és örök. A pécsi nyomdászat kétszáz éves jubileumára jelent meg helytörténetírásunknak újabb műve, amely a pécs' nyomdászat kezdeteit tárgyalja A szerző a Pécsi Szikra Nyomda dolgozója, akinek személyében nagyszerűen egyesül c nyomdászat iránti nagy megbecsülés és szakértelem a történetkutatás iránti érzékkel, és azzal a szívós kitartással, amely- iyel évszázadok nehezen hozzáférhető forrásait néha krimibe illő ügyességgel és következtetéssel kel! összeszedni, és megfelelő kritikával alkalmazni. „Pécs a tudományok magval- nak terjesztésére különösen alkalmas’’ — szögezi le már az első pécsi egyetemet alepító oklevél is, és ez a tétel fokozottan fennáll a 150 éves török megszállás után újra meginduló pécsi életben. A műben magunk előtt látjuk a XVIII. századi Pécs mindennapi életét, a kamarai városból újra püspöki várossá váló város benépesülését, a betelepülőknek polgároko VASÁRNAPI melléklet Borsy Károly Á pécsi nyomdászat kezdetei icá válását. A püspöki városi jogállás erősen megkülönböztette Pécset a többi — nagyságrendileg vele azonos — mezővárosoktól, oppidumoktól. A püspöki székhely ténye a várost feltétlenül kulturális központtá is tette. És ezt a fejlődést szerencsésen elősegítette a felvidéki koldusparaszt gyerekéből pécsi püspökké iett Klimó György, aki egész működésében o város kulturális emelkedését szolgálta. Származását soha nem tudta — és nem is akarta elfeledni, és ez a tény a városnak is hasznára volt Klimó kezdte meg a küzdelmet azért, hogy a volt középkori egyetem újjáalakuljon vagy legalábbis felsőfokú oktatási intézmény létesüljön újra Pécsett, és ehhez szükségszerűen tartozik egy nyomda is. így Klimó nevéhez fűződik a pécsi könyvnyomtatás kezdete is. Itt lép be Pécs életébe 1773- ban egy Budáról Pécsre költöző nyomdász, aki Kiirtó erkölcsi támogatósával megkezdi működését: Engel János József. Innen kezdve szerzőnk nyomdász szakismerete igen szerencsésen ötvöződik a történésszel. Egy nyomda fennmaradt emlékei maguktól beszélnek a szakember számára. A betűk formájából, azok elrendezéséből olvasni, azokból következtetéseket levonni, a nyomás minőségéi szakértő szemmel látni és értékelni nem minden történésznek adatik meg. Viszont egy nyomda mögött egy kor társadalmát látni, annak mindennapi életébe bepillantani, szinte bekukucskálni a pécsi polgárházak ablakai mögé, igen alapos történelmi ismereteket kíván. A történetírás egyik legsúlyosabb problémája, ha az írót elragadja az alkotó fantázia, és ez a .hiba korunk íróinál — sajnos — többször megjelenik. De szerzőnk minden kísértésnek ellenáll, és csak olyan dolgokat állít. amelyekéit okmónyilag bizonyítani is tud. Egész könyvének különös érdeme az a hatalmas jegyzetenyag, amely szinte önálló tanulmányozásra is alkalmas. Külön meg kell emlékeznem a szemléltetőanyagról és mellékletekről. A várost ábrázoló térkép, illetve naptár külön vizsgálódást is kívánhatna. A sorok között közölt képek pedig maguktól beszélnek. Az Engel-, majd Knezevits- nyemda életének bemutatása után írónk megteremti a folyamatosságot a mai pécsi nyomdászattal is. Bemutatja c Lyceum nyomda keletkezését, majd a pécsi nyomdászat igen szétágazó fejlődését Természetesen ez a rész csak az összefüggéseket, a folyamatosságot tünteti fel, de részletes feltárása még a jövő kutatóját terheli. A további kutatásoknak azonban Borsy Károly olyan alapot adott amelybe nyugodtan lőhet támaszkodni T örténet megírása nem csupán a múlt kutatásából áll, hanem egyfelől az igazságfeltárást, másrészt a tanulságok levonását is célozza" — szögezi !e befejezésül a szerző. És ezt a tanulságlevonást meg is teszi. És ennek a tanulságnak az összegezése jellemző az egész műre, illetve a mű jellemző e szerzőre. A szerzőnk amikor dialektikus összefüggésben tárgyalja a nyomdászatot a kultúrával, annak minden megnyilvánulásával a tények objektív tárgyalása mellett — igen korrekt értékítéletek alkotásával — szubjektív átfűtöttséggel vallja : „szorgalom és szakmánk sze- retete nélkül eredményt remélni sem lehet". Ahogyan ez igaz a pécsi nyomdászat történetében a tárgyalt nyomdászokkal kapcsolatban, ugyanúgy igaz magára a szerzőre is: két évtizedes hatalmas kutatómunkával összegyűjtött anyagnak a szakma fanatikus szeretetével párosuló feldolgozása teremtette meg ezt a könyvet, amely — a lassan ösz- szegyüiekező társaival együtt — nélkülözhetetlen segédanyag — sót forrás — a kor történésze számára. Eltűnt pécs-baranya! irodalom Ya$ Gereben 1823. április 7-én a Tolna megyei Fürgédén szegényes ispán- iakban született a száz év előtti prózának Jókai mellett iegolvasottab írója: Vas Gereben, családi nevén Radákovics József. Kilencéves koráig annak o 'dunántúli tájnak a, szépségeit szívta magába, „melynek vége — ahogy a Nagy idők, nagy emberek című regényében írja — a baranyai hegyek alá búvik, és az a nagy térség a fürgéd! pusztán kezdődik oly kövéren. hogy néhanapján a búzakalászt majdnem úgy kell megtámasztani, mint a szilvafát." A pusztán megszokja a természetes, nyers életet. Olyan „gazkölyök”, akitől még a pa- parasztgyerekek is félnek. Nem szeret iskolába járni, nincs is jó véleménnyel tanítómesteréről, „ki annak idejében éppen álló ötven esztendeig ütötte, dobta, vesszőzte, botozta, éies- fázta és kukoricán térdepeltet- te a fiatalságot” — írje a Régi jó időkben. Tizenhat éves korában atyja Pécsre hozza tanulni, de a fiú rossz társaságba keveredik, korhelység és hanyagság miatt kicsapják a pécsi gimnáziumból. Kényszerűségből beáll íródeáknak az uradalmi irodába. Itt meg annyira felbosszantja c ' tiszttartót, hogy az büntetésül több ezer birkának a fogát tapogattatja meg vele, hogy vajon mozog-e. A' tiszttartó úr lábnyomai című első humoreszkjének ez az eset lesz az alapja. Később őt is, atyját is elbocsátják állásukból. „Kénytelen valék új pályát kezdeni, nem többel: három húszassal. E három húszassal újra diók lettem, mentem Veszprémből Pápa felé egy sárgarépás kocsin. Fejemet a kocsi hátuljának kemény fájára eresz- tém ... hiába néztem, a csillagokat nem láttam két más csillagtól, melyek szememre ereszkedének: e csillagok köny- nye/m valónak." (Eletúnt ember;. Mégsem esik kétségbe. Némi szélhámossággal (a sárvári uradalomban dolgozó rokona bizonyítványával) beiratkozik a győri jogakadémiára, ahol diáktársai kifogyhatatlan ötleteiért csakhamar megszeretik. Csakhamar diókélclapot indít Két Görcsös Űjság címmel, s ebben használja először a diáktársaitól ráragadt Vas Gereben nevet. Első humoros írásait az Életképek és a Honderű közli, de nevének ismertté válását a Pesti Divatlapban és a Jelenkorban megjelent szatirikus írásainak köszönheti. Az ügyvédi vizsga letétele után Győrött telepszik !e. dgyes, jó! kereső ügyvéd, a bíróságok előtt is közismert éiceiődő hajiaméról. Egyik életrajzírója, Váll Béla így ír róla 1883-ban 3 „Az igazság itt daráéban lépett fel, bunkóval vervén bekötött szemmel a társadalmi osztályokat, személyeket," A márciusi napok hírére népgyűléseket rendez; vállalja, hogy eleinte Arany Jánossal együtt, később egyedül szerkessze a kormány politikai népiapját, a Nép Earátját Előfizetőinek száma több ezer, öt nyelven nyomtatják ki lapját. Világos után bújdosás, fogság vár reá, ügyvédi diplomáját is elveszik. Ekkor újra írni kezd. Erezte, hogy „a nemzet nagy része ájulásban van még", fel kell ébreszteni. Ő, aki eddig a maradiságot állította pellengére, most élesen elveti a Bach-féle civilizációt, melynek őrvén germanizáitak, gyarmatosítottak. Egymás után jelennek meg nagy regényei: A régi jó idők (1855), Nagy idők, nagy emberek (1556), A nemzet napszámosai (1857), A pörös atyafiak (1860), Dixi (1865), Gora- sós arisztokrácia (1865) stb. Vas Gereben nyelve tiszta népnyelv. A népnyelv jellegzetes sajátosságaival ejt bánnillatba. Jókai nyelve is zamatos magyar nyelv, de van benne valamiféle nyugtalan fürgeség: olyan, mini a gyors sodrású hegyi patak. Vas Gereben nyelvében ott é! a bujaságig gazdag, népies zamat „A magyar ember beszéde — írja — keleti ragyogó, képes ‘ beszéd, melyből az író is, mint forrásból merít.” Egy bécsi gyógyszertárban érte a haló! 1868. január 26-áru Ha születésének 150. évfordulójáról megfeledkeztünk, legalább halálé napján emlékezzünk az egykori pécsi diákra. Dk. Tótit teás lejei! Péter Látogatóban Dénes Zsófiánál
