Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-12 / 11. szám

* Jónyer, Klanvsér, Gergely, Magos, Kisházi és Molnár a nevezők között Érdekes sporteseményt ígér a dr. Kőhalmi László emlékverseny A PMSC sakkcsapata a vidék legjobbja Pénteken délután az Egyete­mi tornacsarnok klubszobájá­ban megtartott sorsoláson és technikai megbeszélésen kide­rült, hogy talán még soha nem volt ilyen nagy és erős mezőny osztalitenisz versenyen Pécsett, mint a ma reggel kezdődő két napos dr. Kőhalmi László em­lékversenyen. Még a nevezési határidő le­járta után is érkeztek nevezé­sek a PEAC sportirodájába. A Szombathelyi Sabaria 10 női játékosát nevezte, köztük Csik Máriát, a legjobb vidéki ver­senyzőt, befutott a magyar ranglista 3. helyezettjének, a 31-es számú Építők versenyző­jének, Molnár Annának a ne­vezése is. így 28-ról 30-ra emel­kedett a versenyen résztvevő egyesületek száma, a 405 ne­vező pedig 416-ra növekedett. Izgalmas mérkőzésekre, szín­vonalas játszmákra van kilátás, a magyar asztalitenisz sport színe-java rajthoz áll. Világbaj­nokok, Európa-bajnokok, ma­gyar bajnokok egész serege lesz ott az indulók között. Az I. osztályú férfi egyesben íme a nevezési lista: Jónyer, Ger­gely, Klampár, Börzsei, Tímár, j Kocsis I., Asztalos, Faházi, Be- ! leznay, Rózsás, Bánkúti, Ma- roslfy, Kollár, Harangi, Papp. i Nagy nevek indulnak a női I. osztályban is: Magos, Kisházi, Molnár, Lotaller, Papp, Kochár, Csik, Juhos, Zacher, Ivásko. Az I. osztályú férfi párosban a sláger: a Jónyer—Klampár világbajnoki páros részvétele, de a Gergely—Beleznay, a Börzsey—Juhos, a Tímár—Papp, a Kollár—Bánkúti, a Maroslly —Kocsis I. párosok is jó erőt képviselnek. A PMSC-t az Ara­tó—dr. Horváth jól összeszokott páros képviseli legnagyobb eséllyel. A női párosban a Magos— Lotaljer, a Juhos—Kochár, a a Papp—Kisházi, a Csik—Sen­ke kettősök játékára érdemes figyelni. A felnőttek mellett a legjobb ifjúsági versenyzők is rajthoz állnak. A fiúknál Hor­váth, Frank, a lányoknál Iváská, Ruzseniczki, nem egy alkalom­mal tört borsot már a felnőt­tek orra alá is. A pécsi fiata­lok közül a BTC serdülő ver­senyzője, Mausz kerülhet a leg­jobbak közé, de jól szerepelhet az ifjúsági fiúknál Vadas (PMSC) és Szita (PEAC) is. Hetedik helyen a labdarugó NB ll-ben Megtartani az őszi helyezést Sikerült az átszervezés a Máza-Szászvári Bányásznál Hetedik helyen végeztek az íszi fordulóban 16—20-as gól- különbséggel, 16 ponttal. Elé­gedettek lehetnek a szereplés­sel, hiszen a Máza-Szászvár az NB II. egyik újonca. A nyári átigazolási időszak­ban gyökeresen átszervezte a szakosztályvezetés a csapatot. Több idősebb játékos eltávo­zott, és szinte egy csapatra való fiatal került a keretbe. Közülük Buús, Csordás, Roth, Molnár, Pataki állandó csa­pattag volt az őszi forduló­ban. Mellettük azonban öt sa­ját nevelésű játékos is szere­pelt. A cél a gond nélküli bentmaradás volt. Már az első fordulóban bizonyította az át­szervezett csapat az életképes­ségét: a bajnokesélyes PVSK otthonában döntetlent értek el. Az őszi szezonban végig a kö­zépmezőnyben tanyáztak, nem kerültek lejjebb a 12-ik hely­nél. de negyedikek is voltak. Kasper János szakosztály-ve­zető a játékosok küzdőszelle-' mét dicsérte. — A hetedik helyet a fiúk lelkes, csupaszív játékának tu­lajdoníthatjuk. Mindössze 23,5 éves átlagéletkorú csapatunk­tól szép teljesítmény a hete­dik helyezés. A szakosztályve­Szombaton nemcsak az Egyetemi tornacsarnokban, de a PMSC Tüzér utcai tornater­mében is játszanak. Vasárnap már csak az Egyetemi torna- csarnokban lesznek mérkőzések, már 8 érától játszanak. A ver­seny szombati programja: Égve- temi tornacsarnok, II. osztályú férfi egyes 3 óra. Férfi páras 10 és ifjúsági fiú egyes 12.00. I. osztályú férfi egyes 15.00. PMSC terem II. osztályú női egyes 8.00, női páros 10.00. If­júsági lány egyes 12.00. Női í. osztáifú egyes 15.00. A ver­seny vasárnap reggel az Egye­temi tornacsarnokban 8 órakor a fiú és lány serdülő egyessel folytatódik. Az I. osztályú szá­mok elődöntőjére és döntőjére 10.00 órakor kerül sor az Egye­temi tornacsarnokban. A legjobb magyar asztalite­niszezők, Magos, Jónyer, Ger­gely, Klampár nagyszerű formá­ban vannak, hét közben csütör­tökön Szombathelyen az aszta­litenisz Európa Liga mérkőzés során 7:0-ra nyertek Ausztria ellen, mindössze egy játszmát vesztettek ... VASÁRNAP: Évadnyitó síverseny a Mecseken A kedveső hóviszonyokat kihasználják a pécsi sízök. Naponként tartanak edzése­ket a Mecseken. Vasárnap pedig — amint Báli László, a sízők vezetője közölte ve­lünk —, a PVSK rendezésé­ben tartják meg évadnyitó versenyüket. Délelőtt 10 óra­kor a Kisréten rajtolnak a sífutók, a férfi felnőttek 12, a juniorok 8, az ifjúságiak 6, a serdülők 3 kilométeres távon versenyeznek. Nevezé­seket a helyszínen, a Kisré­ten fél 10-ig fogadnak el a rendezők. A baranyai sakkozás' repre­zentánsa, a. PMSC OB l-es csapata eddigi legsikeresebb évét zárta. A tavaszi 7. hely után az őszi fordulókban kissé halványabban szerepelve meg­szerezte a 8. helyet és vele a vidék legjobbja megtisztelő cí­met is. A várakozáson felüli eredmény elérésében a csapat egysége és a jó szakmai mun­ka mellett igen nagy jelentősé­ge van a szakosztály korábbiak­nál nagyobb megbecsülésének, j a sportkör és a MÉV részéről j nyújtott fokozottabb támogatás- ! nak. A csapat ragyogó tavaszi szereplése (a sokszoros bajnok Vörös Meteor és MTK legyőzé­se, a két rivális Zalaegerszeg és DVTK elleni 9:5-ös győze­lem) arról tanúskodik, hogy a téli felkészülés iái sikerült. Már­cius elején sakkozóink edzőtá­borban voltak. A játékosok igen lelkiismeretesen vettek részt a közös munkában és az ered­mény nem is maradt el. A ta­vaszi idény befejezése után fel­csillant a remény a bomba­meglepetésre. A vérmesebbek a 6. helyben bizakodtak. így hi­deg zuhanyként hatott az őszi gyengébb szereplés. A já­tékosok nyári formában tartá­sát nem tudta megoldani a szakosztály. Ebben az évben sem sikerült létrehozni egy ve­gyes mesterversenyt, anyagi okok miatt. Szomorú valóság ez, különösen akkor, ha figye­lembe vesszük, hogy 1973-ban 10 vidéki város rendezett ha­sonló versenyt. Az első két fordulóban még tartotta magát a csapat, de aztán összeomlott. A kieső XIII. kér. Petőfi elleni 9:5-ös vereseg volt a mélypont és végül ugyan­ilyen arányú győzelemmel (Debrecen) fejeztük be az évet. Az elért 8. hely mindezek elle­nére nagyszerű fegyvertény. Egyénileg az ifjúsági Karsa eredménye emelkedik ki 13 mérkőzésből elért 11 pontjával, őt követi, á 9. táblás Glatt 8,5, a 3. táblás Koszorús 7,5 és a 12. táblás Szilárd 7 ponttal. A most következő bajnoki idényre a PMSC-hez igazolt dr. Horváth, a Pécsi Bányász volt csapatának éltáblása, vi­szont katonai szolgálata miatt hiányozni fog egyik legjobb pontszerzőnk, Mufics, aki 7 mér­kőzésből 5 pontot szerzett. Sajnos a megyei sakkéletről már nem mondhatunk ennyi jót. 1973-ban 5 sportkörnél ma­radtak gazdátlanul a sakkozók, feloszlatás vagy fúzió miatt. A Megyei Sakkszövetség alacsony költségvetése miatt élet-halál harcát vívja. A megyei bajnok­ságban szereplő szakosztályok költségvetése sem elegendő ar­ra, hogy versenyeket tudjanak rendezni, így aztán az alacso­nyabb szintű sakkozóknak évente csak egy — a Megyei Sakkszövetség által biztosított — versenylehetőségük van. Mondanom sem kell, ez a stag­náláshoz sem elég. Nem is csodálható, hogy a megyei bajnok Siklós csapata még a Pécsi Bányász mesterjelöltjeivel megerősítve sem tudta kivívni az OB ll-ben való szereplés io- gát. Versenyek nélkül nem várható sikeres szereplés. Ügy gondolom, hogy a sport­körök nagyobb áldozatvállalá­sa mellett megyénk sakkélete, amely egy, a világ élvonalába tartozó nemzetközi nagymestert, Ribli Zoltánt, az ifjúsági válo­gatott Karsa Lászlót, az úttörő olimpia bajnoknőiét, Kováts Beatrixot és a vidék legjobb csapatát, a PMSC-t adta a ma­gyar sakkéletnek, több támoga­tást érdemelne a városi és me­gyei szervektől. Különben né­hány év múlva csak emlékeink maradnak... Koszorús Pál A Kossuth térről induló 8.40 órai autóbusszal az Állatkertig menjünk. A műúton balkéz fe­lé fordulva, pár száz méter után elérjük a mandulást ki­rándulóközpontot. Innen az er­dei tornapálya útvonalán nyu­gati irányban haladjunk, míg északi irányba induló útelága­zást nem érünk eL A lapisi mű­utat keresztezve kb. a harma­dik kilométerkőnél enyhe emel­kedőn folytassuk utunkat a La­pis oldalában kiépített séta- úton. Kb. egy órás sétával fel­érünk a lapisi túraközpontba. Itt megkeressük a sárga csík jelzést és ezen keleti irányba fordulva felkapaszkodunk a Tu­bes 612 m magas csúcsára, a János kilátóhoz. Egy kis pihenő után tovább­ra is a sárga csik jelzésen egy ösvényen enyhe lejtőn a Kis- Tubes érintésével leereszke­dünk a misinai nyeregbe, majd felkapaszkodunk a Mfsina-tera- re. Ha az idő jó, liften menjünk fel a TV toronyba, a kilátójá­hoz, vagy a presszóba. Innen ugyancsak a sárga csík jelzé­sen lesétálunk a Dömörkapu-, hoz, ahonnan a városi autó« buszlárattal érhetünk vissza a városba. RÖVIDEN JANUÁR 12., SZOMBAT t > Asztalitenisz. A PEAC dr. Kőhalmi László emlékversenye. Férfi számok: Egyetemi tornacsarnok 8.00 és 15.00. Női számok: PMSC Tüzér utcai terme 8.00 és 15.00. JANUAR 13., VASÁRNAP > A hét vége sportműsora 8. osztályú csapatok 10.42. Tanárkép­ző—PMSC. Férfi I. osztályú csapatok, 11.14. 506-os ITSK—Veqylqépész. Kö­zépiskolás fiú csapatok, 11.56. Sport­iskola A.—Szentlőrinc. Férfi 111. osz­tályú csanatok, 12.28. Cserkút—Sport- ísko'a. Női II. osztályú csapatok, 13.00. Bányász C.—Szentlőrinc. Férfi If. osztályú csapatok 13.22. Postás— Gázmű. II. osztályú női csanatok, 13.54. Műszaki Főiskola—PMSC II. Férfi 81. osztályú csapatok, 14.16 Bnnvász A.—Bánvasz B. Női I. osz­tályú csanatok. 14.48. Bányász A — Bányász B. Férfi I. osztóivá csana­tok, 15.20. PEAC—Tanárképző. Női I. osz^áfvú csapatok, 16.02. Siklós— Rá'y. Fé-fs os-^á,''ú csomónk, 16 34. Bá|y—Női II. osz+A,*'á csnr->a- tok, 17.16. István-nkna—^FAC. Férfi II. asztál'"'« •“sana^ok, 17."*4. Gépipari —503-as Kö^éni-VoJás f'Ú rcn. notok, 13 10. Soo-tf'-ko'n—**TC. Férfi i'l os7?a,vú c«aaatnk, 18.4*5. Le^"'ey Klára —Ma«v Laios G’rr.­Középiskolás fiú csapatok, 19.14. Asztalitenisz. A PEAC dr. Kőhalmi László emlékversenye. Eayetemi tor­nacsarnok 8.00, döntők 10.00. Vívás. III. osztályú női tőrverseny a pécsi sportiskolások részvételével. Szekszárd, 9.00. II. osztályú férfi tőr­verseny a PEAC és a sportiskolás ví­vók részvételével. Szombathely 9.00. Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa mérkőzések, PVSK csarnok. Építő­ipari—Széchenyi. Középiskolás fiú csapatok, 7.30. Kesztyűgyár—Sportis­kola. Férfi Ili. osztályú csapatok, 8.02. Sellye—Bányász C. NŐI II. osz­tályú csapatok, 8.34. Tanárkéoző II.— Kesztyűgyár. Férfi II. osztályú csapa­tok, 8.56. Porcelán—BTC. Női i. osz­tályú csapatok, 9.28. Komló Á—• Komló B. Férfi I. osztályú csapatok, 1C.00. Kesztyűgyár—Sportiskola. Női Su A PVSK évadnyitó sífutó verse­nye. Mecsek, Kísrét. Perit: 10.00. Ne­vezés a helyszínen 9.30-ig. LABDARÚGÁS, Sárost László az ifjúsági válogatott kapitánya az MLSZ megbízásá­ból ellenőrzi a PMSC felkészü­lését. Január 11-én és 12-én három edzést tekint meq. —■ Véglegessé vált, hogy a PMSC február elején az NDK-ba uta­zik és 4-én az NDK A, 6-án pediq az NDK utánpótlásával játszik előkészületi mérkőzést, KOSÁRLABDA, Január 14-én hétfőn 18 órakor tartja a Ba­ranya megyei Kosárlabda Szö­vetség az NB lll-as és megyei bajnokságok díjkiosztó ünnep­ségét. A díjkiosztó ünnepség színhelye a Megyei Sporthiva­tal (Pécs, Megye utca 21.). ATLÉTIKA. Az atléta edzők továbbképzése során január 14-én 17 órakor a Megyei Spoithivata! székházában Csutka István az utánpótlás és ifjúsági válogatott keret dobó­edzője tart előadást, „a fia­talkorú dobók felkészítésének alapelvei és módszerei’’ cim- mel. Az érdekelt szakembere­ket várják. DUNÁNTÚLI NAPLÓ fia MSZMP Baranvo megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: M i t z k • Erviffi) Szerkesztőség: 7601 °écs. Hunyadi u Telefon 15-000 15-752. 15-852 15-245, 15-264 Szerkesztőségi ügyelet: @—20 áráig - 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja ö Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Fe'eős kiadó: 8 >• 3 u 1 Káráig Kiadóhivatal: 7601 °écs Hunyadi o. 11, Te'e on: u 15-000 15-752. 15-852 «5-245. «5-264. Telexsrám: 12-320. Kéziratot wem őrzűnk meq és nem adunk vtsszo PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs. Munkácsy Mihály u 10- F v. Melles Rezső Terjeszti o Magva* posto Előfizethető tj postahivataloknál és o kézbesítőknél. Előfizetés» dí| egy hónapra 20 ^ Indexszám: 25 054­zetés azonban látja, hogy a fő feladat ebben a bajnoki év­ben a kiesés elkerülése. A mezőny nagyon szoros. Arra kell tehát elsősorban figyel­nünk, hogy a kieső jelöltektől minél jobban elhúzzunk. Stepán Tibor már húsz éve edzősködik a máza-szászvári csapatnál. Az őszi szezon meg­mutatta, hogy a csapatépítés nehéz munkájához is kitűnően ért — Az egész szezonban szer­vezetten játszottunk, — mon­dotta. — Egyetlen alkalommal sem álltunk be körömszakad­táig védekezni. A húsz kapott gól nem sok, annál kevesebb viszont a 16 rúgott gói. Ez mór eleve mutatja, hogy a véde­lem a legjobb csapatrész. Hat mérkőzésen nem kaptunk gólt, és sok az 1 :0-ás győzelmünk. Középpályásainknak javulni kell védekezésben, támadás­ban egyaránt. — A Máza- Szászvóri Bányász ebben az évben ünnepli 50 éves jubileu­mát. A csapat jó szereplése szép ajándék lenne erre az al­kalomra. Január 7-én kezdtük az alapozást. Napi egy edzés­sel készülünk. Minden játékos tudja, hogy a hetedik helyet csak sok munkával tudjuk megtartani. Ennek jegyében készülünk a márciusi rajtra, B. F. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Az áldozat hegyén (este 7 órakor) Tímár-bérlet. MOZI Patrik: Sutjeska (f4, 6, f9)„ Petőfi: A szerelem határai (4, 6, 8). Kossuth: Randevú a delfinnel (10, 12. f3, f5), Sutjeska (f7, f9). Fekete Gyémánt: Feleségem kaland­jai (4, 6), Jószerencsét: A vörös tu­lipánok völgye (5, 7), Rákóczi: Egy válás meglepetései (5, 7), Május t.: Lázadás a buszon (f5), Komló-Május 1.: Csínom Palkó (4, 6, 8), Harkány: Álom luxuskivitelben (f7), Mohács: Twiggy, a sztár (f6, 8), Sellye: Lány a pisztollyal (7), Siklós: Brutus akció Szigetvár: Modem idők (6), Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt I A Kossuth Rádió reggeli zenés műso’-a. Köz­ben: 7.45: Eszperantfstáknak. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.15: Budapest és a vidék kultu­rális programjából. 8.20: Lányok, asz- szonyok. 8.40: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Rádió­színház. Szemirámisz szerelme. Hang- játékfantázia. 11.33: Anday Piroska és Alexander Kionis énekel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. „Széki muzsika”. 12.30: Magya­rán szólva. 12.45: Me'ódlakoktél. 11.05: Kóruspódium. A Zománcloari Művek vegyeskara énekel. 14.15: Szí getha lomtól Ráckevéig. 14.25: ÚJ renei újság. 15*05: ÍCüs mogyav xép­rajz. 15.10: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. 15.55: Reklám. 15.00: 158 óra. Közben: 17.00—17.05: Hírek, időjárás. 17.30: Az élő Petőfi IV. (befejező) rész. 18.00: Starker János (gordonka) és Dohnányi Ernő (zongora) lemezeiből. 18.41: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 18.58: Hallgatóink figyelmébel 19.00: Esti krónika. 19.25: öt perc sport. 19.30: 139—660. A Mogyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. Az Uriah Heep-együttes felvételeiből. 23.05: örökzöld dzsesszmelódiák. 24.00: Hí­rek,- időjárás. 0.10—1.53: Melódiakok­tél. Közben: 0,55—1.00: Hírek, idő­járás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Mú­zeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás.* 8.05: Frasquita. Részletek Lehár Fe­renc—Harsány! Zsolt—Dalos László operettjéből. 8.40: Válaszolunk hall­gatóinknak. 8.57: Hírek, 9.00: Bo~ ross Jolán, Zala Tóth Erzsébet, Mar- czis Demeter és Palló Imre énekel, Bálint János cimbalmozík (ism.), 10.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben: 10.30—10.35: Néhány szó zen© közben. 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 12.00: Az élő népdal (ism.). 12.10: Lemezek közt válogatva 12.50: „Jel­képek erdején át . . (Ism.). 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Zenekari mu­zsika. 13.45: Időiárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Napraforgó. A gver- mekrádió műsora. 14.48: Éneklő Ifjú­ság — Miskolcon. 15.00: Orvosi taná­csok (ism.). 15.05: Az Exoressz­együttes műsorából. 15.27: Üj uta­kon a mezőgépipdr. Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 15.57: Műsorismertetés. 15.00: Hírek, időjá­rás. 1^.05: Verbunkosok, népdalok. 16.48: Ki ez? Fotórejtvény. 17.03: Űj magyar zene a rádióban — a közön­ség és kritikusok 1973. év! díláért, V. rész. 18.00: Hírek, időjárás, 18.10: Cfe jerc í&ostr 38.15: xclcndosás. Simándy József és Czfgány György beszélgetése — sok muzsikával. 19.15: Két Bach-partita. 19.50: Jó estét, gye­rekek! 20.00: Hírek, időjárás. 20.10: öt perc sport. 20.15: Üj könvvek. 20.18: Lakatos Sánoor népi zenek jra játszik. 20.29: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera. Köz­ben: 22.45—23.00: Hírek, időjárás, 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli krónika. 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23. Orfeusz. Részletek Gluck operájából. 13.24: Lazarij Ber­man új Liszt-felvételeiből. 14.02: Mahler-művek. -15.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Délutáni hangverseny. Hidi Péter hegedül, Aimásy .ászló és Antal István zonqorázik. Közben: Kb, 16.00'—15.05: Hírek, időjárás. 15.50: ötórai tea. 18.00- Hírek, idő­járás. 18.10: Irodalmi folyóirataink. Tiszatáj. 19.00: A vadorzó. Részletek Lortzing operájából. 19.50: Zenekari muzsika. 21.20: Paul Desmond kvar­tettje és Kenny Burrel együttese ját­szik. 21.45: Századunk zenéjéből. 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Mogyar nyelvű műsor. — Be­szélgetés a bányászéletről. 17.33: A Mecseki Szénbányák köz­ponti fúvószenekara játszik. Ve­zényel: Gorrieri Ferenc. 17.30: Egy kicsit nekem, egy kicsit neked. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 16.45: Operakórusok, 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Baranyán át. — Hírek, tudósí­tások. riportok. — Hallgatóink kérésére — zene. 19.30: Német nyelvű műsor. — Zenés szombatasfce. Közben: A hót krónikája és Neue Zeitung előzetes, 20.00í Műsorzárás* rádió televízió MAGYAR TV 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Tízen Túliak Társasága (Ism.)« 10.20: Leonardo do Vine*. Olasz tévé- filmsorozat. II. rész (ism.), (Színes l> 11.30: Nő — három szerepben, Tél8 kozmetika (ism.)„ ” 11.40—12.25: Érdek és érdekeltsége. A Televízió politikoi vitasoro­zata. IV. rósz: Családi érdek» (Ism.) 15.33: Műsorismertetés. 15.35: Vili, Henrik het felesége. An­gol tévéfilmsorozat. II, részs Boleyn Anna. (Ism.) 17.05: Hírek. 17.10: Reklámműsor. 17.15: Viszontlátás Dániával. Boldi­zsár Iván útijegyzete. 17.35: Híres szökések. A gall rab» szolga. Francia film. 18.35: Moszkva magyar diáKszemmef, I. rész. 19.15: Cicavízió. (Színes!) 20.00: „Szombat este.” (Szilveszter 1973. Részlete« külföldi tele­víziók műsorából.) Kb. 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.25: Jugoszláv kosárlabdabajnok­ság: Partizán—OlimpIJa. 18.15: A ház, amelyben élek — adás gyerme­keknek. 18.30: Rajzfilmek. 19.15: Szín­ház a házban — humoros adás. 20.30: Világhírű komikusok: Egy nap a versenyen — játékfilm. 22.00: Szó­rakoztató adás. 2 MŰSOR 20.30 f Az ember, aki megáhította a Napot — Játékfilm. 21.30:' Mexikó. 22.00: Dl de Cavett «órakortoí^c két-

Next

/
Oldalképek
Tartalom