Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-25 / 24. szám

\ V!fég proletárjai, egyesüljetek? ouncmtuit XXXI. évfolyam, 24. sióm 1974. januar 25., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Aláírták a részletes tervet Ha délelptf kezdődik a csapatszétválasztás Hazautazott Moszkvából az egyiptomi kiLiigyialniszier A Kairót Szuezzel összekötő országút 101-^s kilométerkövé­nél,' az egyiptomi—izraeli kato­nai tárgyalások csütörtöki ta­nácskozásán a felek vezérkari főnökei aláírták a szuezi fronton állomásozó csapatok szétvá­lasztásának részletes menetrend­jét feltérképező tervet. Az aláírásra az ENSZ közel- keleti különleges erői főparancs­nokának zöld színű sátrában ke­rült sor. A dokumentumot ellát­ta kézjegyével Ensi Siilasvuo tá­bornok is. Az aláírás után Siilas­vuo hivatalos sajtónyilatkozatá­ban újból megerősítette, hogy a tulajdonképpeni szétválasztás pénteken délelőtt kezdődik. A nevezetes találkozó időpont­jában folytatódott a csatorna nyugati partjának déli szektorá­ból az izraeli katonai egységek visszavonása. Az izraeliek, Tel Aviv-i jelentés szerint, Adabija és.Attaka környékét ürítik ki, s kivonulásuk vasárnapra fejező­dik be. A negyedik O’-ob—-izraeli há­borút lezáró tűzszünet óta csü­törtökön elsőízben vezették egyiptomi katonai sofőrök a Szuez,körzetébe, illetve a város­ból kifelé haladó gépkocsioszlo­pokat. A sebesülteket szállító konvojt izraeli részről nem ellen­őrizték. Viszonzásként az egyip­tomiak engedélyezték, hogy iz­raeli katonák eqyiptomi területre lépve felkutathassák a tűzszü­net-sértések alkalmával elesett szélések során a felek megelé társaik holttestét. A nap fotyo- mán Tel Avivból repülőgépen még izraeli ellenőrzés alatt álló egyiptomi területre szállítottak hat sebesült egyiptomi hadifog­lyot * A visszavonulás két konkrétan meghatározott időszakiján fog történni: 1. Végleges visszavonulás a Szuezi-csatorna nyugati partjá­ról a pénteken kezdődő és feb­ruár 21-én, helyi idő szerint 18.00 órakor végződő 28 napon belül; 2. Visszavonulás a Sinai-fél- szigeten lévő jelenlegi izraeli vonalakról a hátrébb lévő új vonalakra a február 22-én, helyi idő szerint 6.00 órakor kezdődő és március 5-én, helyi idő sze­rint 6.00 órakor befejeződő 12 napon beiül. fszmail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter, vaki a szovjet kor­mány meghívására hivatalos ba­ráti látogatást tett a Szovjet­unióban, csütörtökön hazauta­zott Moszkvából és Kairóba ér­kezett. Fahmit — mint jelentettük — fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára és Nyikplaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A megbe­gedéssei nyilatkoztak a szovjet— egyiptomi baráti kapcsolatok fejlődéséről. Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter és Iszmail Fahmi konstruktív és baráti légkörben sokoldalú eszmecserét folytatott az egyiptomi—szovjet kapcsola­tok továbbfejlesztésének kérdé­seiről és a közel-keleti helyzet­ről. Az egyiptomi külügyminiszter Moszkvából való elutazása előtt szovjet és külföldi újságíróknak adott nyilatkozatában hangsú­lyozta: moszkvai látogatása „újabb lépés volt az Egyiptomi Arab Köztársaság és a Szovjet­unió közötti baráti kapcsolatok továbbfejlesztésének és szilárdí­tásának útján”. Fahmi köszönetét fejezte ki a szovjet vezetőknek és személy szerint Leonyid Brezsnyevnek azért a fogadtatásért, amelyben Moszkvában részesült. „Gyümöl­csözőnek és építő szelleműnek" nevezte moszkvai látogatását. A TARTALOMBÓL Cser!« útt remények Külszolgálatotok A határ határai Árokba csúszott gépkocsik Jó évet zárt a BARANYATERMÉK BányaB emberek nélkül Tito Indiába érkezett Joszíp Broz Tito, a jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság elnöke csütörtökön ötnapos hivatalos látogatásra Delhibe érkezett A delhi repülőtéren Tito el­nököt Venkata Girt, az Indiai Köztársaság elnöke, a kormány tagjai, parlamenti képviselők és diplomaták fogadták. Üzemszerűen termel hazánk legnagyobb és legkorszerűbb mély­művelésű bauxitbányája a Balaton-felvidéken. A Holimba HL üzem a próbafejtés befejeztével megkezdte a háromműszakos termelést, s naponta 1600 (ezerhotszaz) tonna bauxitot hoz a felszínre. Fehér Lajos látogatása Somogy megyében Fehér Lajos, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese szer­dán és csütörtökön Somogy me­gyében tett látogatást. A ven­déget Németh Ferenc, a Me­gyei Pártbizottság első titkára fogadta. Fehér Lajos szerdán délelőtt a megyei pártbizottsá­gon Somogy mezőgazdaságáról, a kedvezőtlen adottságú terme­lőszövetkezetek helyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről, vala­Kuba Brezsnyevet várja Megkülönböztetett figyelem es rendkívüli érdeklődés előzi meg Kubában Leonyid Brezs­nyevnek, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a jövő hét elején kezdődő hivatalos látogatását. Ezekben a napokban a kubai lapok, rádióáílomésok nagy fi­gyelmet szentelnek Brezsnyev személyének, a Szovjetunió si­kereinek, a két párt, kormány és nép barátságának. A „Juventud Rebetde" egyoldalas képes ösz- szeállítást készített Leonyid Brezsnyevről. A lap kiemeli Brezsnyev személyes szerepét, fáradhatatlan tevékenységét a vilógbéke megőrzéséért folyta­tott harcban. Havannában már árusítják „A leninizmus útján” című 360 oldalas kötetet, amely az SZKP főtitkárának az elmúlt években elhangzott legjelentősebb be­szédeit tartalmazza. Közgyűlést tartott tegnap a pellérdi Üj Barázda Termelőszö­vetkezet tagsága, amelynek egyetlen napirendje a szomszé­dos görcsönyi Üj Március Tsz­szel történő egyesülés volt. A görcsönyi tagság már az el­múlt napokban megszavazta az egyesülést. A tegnapi közgyűlé­sen o Dellerdi tsz tagsága is az egyesülés mellett döntött, s ez­zel a két szomszédos tsz egye- ; sült. A pécsi járás íjj nagy terme­lőszövetkezetének neve, a sza­vazás eredményeként, a szépen í hangzó Mecsek Völgye Tsz lett. mint Somogy szarvosmarho- programjáról tanácskozott a megye vezetőivel. A tanácsko­záson részt vett Váncsa JenS mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes is. A kormány elnökhelyettese ez­után a megye vezetőinek társa­ságában a Kaposvári Húskom­binátba látogatott, majd a Zse- licségben kedvezőtlen körülmé­nyek között gazdálkodó Bárdi- bükki Állami Gazdaságot keres­te fel. Csütörtökön Fehér Lajos a megye vezetőinek társaságában folytatta somogyi körútját A tót- újfalusi Dráva-menti Egyetértés termelőszövetkezetben <s barest járás vezetői és Nyári Pál elnök fogadták a vendégeket A két­napos látogatás utolsó állomá­sa csütörtökön délután a vese* Egyesült Új Elet termeíőszővet- TerDlete 4755. hektár, wagvls ! és Kesrű területén működik. Aj kezet volt ahol a marcali járás több mint 8200 katasztrólis hold. 1 szövetkezet székhelyéről, vezető- " vezetői, valamint Balog András, Az egyesült nagy tsz-nek össze- ségéról az új alapszabály elfő- Vetkezet elnöke fogadták sen 845 tagja von és hét koz- ; gadasaval egyidejűleg, a rovi- , ^ ség; Görcsöny, Szőke, Regenye, j desen sorra kerülő közgyűlésen ° kormány elnökhelyettesei ér Pellérd, Aranyosgodány, Gyád • dönt majd a tagság, a megyei vezetőket BgyesüH a pellérdi és a görcsönyi tsz k járműprogram fontos bázisa Komlón gyártják az olajfékekei ái idői forr: 40 müli© forint idén ünnepli fennállásának 20. ^-*..»^5^* a Pp-.; r,ttSrőház. Képünkön a modellező szak-* kör tagjai munka közben. Foto; Bonkő Antali Megérkeztek a nyomató be­rendezések — január első nap­jaiban — a járműprogramhoz készülő olajfékeket most már csaknem teljes egészében Kom­lón (Magyarországon csak Kom­lón) készítik. Az új gépekkel 160 atmoszféra nyomással próbálják ki, hogy autóbuszokba szerelt fékberendezések 100 százalékos biztonságot nyújtanak-e a be­szerelés után. A központi gyár­ból öt munkás segédkezik a be­rendezések felszerelésénél, ezt követően pedig három hónapig a komlói szakmunkásokat oktat­ják majd a nyomatók üzemelte­tésére. Már épüi Komlón a hő­kezelő és sörétező is. az előbbi­ben az öntvényeket hőkezelik, c sörétezőben pedig az öntvé­nyekre ragadt homokszemcsé­ket csiszolják le. Ezek elkészülte után már teljes egészében, zárt rendszerben, a MOM komló' üzemében készülnek az olajfé­kek. Az elmúlt évben mór 25 mil­lió forint termelési értéket állí­tott elő a 250 főre felduzzadt üzem — az idei terv 40 millió. Az olajfáitoké* kívül e számító* gép-programhoz szalag-lyukasz­tó műszereket és geodéziai áll- I ványokat gyártanak. Az utóbbia- ’ kát szintén csak Komlón gyárt- I jók. Az idén az új gépek egész sora érkezik Komlóra: két csi­szoló, egy marógép, egy N|^K­beli cég nagy teljesítményű tük- rösítő, úgynevezett honoló be­rendezést szállít, négy új esz­tergagép, célautomatagépek, oszlopos fúró- és menetvágó gé­pek. Várhatóan 1974. végére 60 —70 millió forint értékű techni­kai berendezés üzemel majd a Magyar Optikai Művek komlói üzemében. Természetesen, a gyár fejlesz­tésével párhuzamosan a szak­munkás-létszámot is növelni kell. Hét millió forintos költséggel 180 fő oktatására alkalmas tan- 1 műhelyt építenek, az ipari ta­nulók mostani helyiségeit pedig rendes munkatermekké alakít­ják. A tervek szerint 1974 őszén 70—80 fővel bővítik a létszámot, akiknek mintegy fele azokból a szakmunkásokból kerül majd ki, akik mór a MOM komlói üzemé­ben sajátították e! a szakmát, s akik még jelenleg a MOM tanulói- Az ősszel pedig újoób 60 elsős ipari tanulót kívánnak beiskolázni. Érdekes megjegyez- ! ni, hogy a gyár vezetői szerint I (igaz, a komlói tanács és a 1 pártbizottság ehhez minden tá­mogatást meg is ad), nem nagy i gond a szükséges létszámot biz- i tosítani. A gyár vezetői időről ' időre végiglátogatják a komlói ; iskolákat, elmondják, milyen le­hetőséget biztosít a MOM szak­munkástanulói számára. A gye­rekek többször is ellátogatnak az üzembe, s közülük nem egy a pályaválasztó űrlapon a MOM-ot jelöli meg jövendő munkahetéül, A komlói üzem anyagilag is mind jobban kezd vonzóvá vci- ni Komlón. Nemrégiben vezették be a esopertbérezési formet, amelynek előnyeiről a dolgozók és a gyár vezetői egyaránt ked­vező tapasztalatokat szereztek. Az új bérezési forma alkalma­zását követő időszakban 10 szá­zalékkal nőttek a teljesítmények, a betanított munkások bére c teljesítménytől függően 1800— 22C0 forintra, a szakmunkásoké 2600—3200 forintra emelkedett. L 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom