Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-20 / 19. szám
Szomszédaink Ha megvirrad ha megvirrad mondjátok hogy alámerültem ha megvirrad hogy szerettem ha megvirrad hogy mindenkivel voltam hogy kerestem ha megvirrad Fordította: Pálinkás György STIJEPO MIJOVIC KOCÁN Stíjepo Mijovié Kocán a mai hor- vót líro fiabal nemzedékének ígéretes tehetsége 1940-ben született a dalmáciai Gyurlnityiben. Jelenleg irodalom szakos tanár, s a zágrábi televízió állandó munkatársa. Versei számos antológiában szerepeltek, s •z idáig két kötete jelent meg. SZATYOR GYŐZŐ TUSRAJZ D mitr Visnyevszkij (SZOVJETUNIÓ): Arató Károly Csatlakozások Ki a bűnös ? Ivón Fflippovlcs Zaklevonnij- nők. a novohalimonovszkí általános iskola igazgatójának ugyancsak kijutott a jóból az iskolaigazgatók járási értekezletén. Hogy valaki ennyire becsapja az egész járást! Hiszen az összes többi igazgató 100°/»- os, bukás nélküli év végi előmenetelt produkált, csak 6 mert beadná egy 99,99%-ról szóló jelentést Gyalázat! Iván Filippovics még jobbon elszontyolodott, amikor meghallotta Girja elvtárs, a járási osztályvezető dühös szavait: — Szégyelje magát Zokleva nnij elvtársi így dolgozat Ilyen foltot ejteni a járás becsületén! Ez semmivel sem menthető I — Hiszen én.,. Hiszen ml..J — próbálta összeszedni mondanivalóját Iván Filippovics. — Csak he mosakodjék! Inkább magában keresse az okot! És vésse az emlékezetébe: nincsenek rossz tanárok — csak rossz igazgatók. Ekkor Iván Filippovics kissé összezavarodott hiszen emlékezett rá, hogy a megyei értekezleten — ahová szintén hivatalos volt — ezt egy kissé másképp mondták: nincsenek rossz igazgatók, csak rossz osztály- vezetők. Mindenesetre levonta magának a tanulságot... ... Ugyancsak kijutott a jóból az N-i iskola matematika- tanárának, Anton Szidorovics Tyihonykijnak a tantestületi ülésen. így becsapni az iskolát! Hiszen minden osztályban minden tanuló átment az összes tárgyból, csak Anton Szidorovics adott valakinek elégtelent Gyalázat!- De hiszen én ... — kiáltott fel elkeseredetten Anton Szido- rovics. — Vanvjs...- Csak ne mosakodjék! Inkább magában keresse az okot! És vésse az eszébe: nincsenek rossz tanulók — csak rossz tanárok! - dörögte Zaklevonnij igazgató. Uavancsok kijutott a jóból otthon Petya Sztribunyecnek a matek fáért! De ez már azután történt horry az osztályfőnök Anton Szidoroviccsal együtt megjelent Petyáék lakásán egy kis társadalmi nevelőmunkára.- Nesze, te lajhór, hogy többé ne vesd vissza az egész megyét I — „okította" a nadrág- szíjjal Petyát a magából kikelt atya. — Ilyen a mi családunkban századok óta nem fordult elő. Gyalázat!- Hagyd abbaaal — szipogta Petya. - Nem én, - ti vagytok a bűnösök I És jegyezzétek meg: nincsenek rossz gyerekek, — csak rossz szülők!... Fordította: Till Tamás Mázsás csomagokkal hónom alatt utazom gyerekkorom óta s egyre félek: valamely peronon poggyászom ottfelejtem s tőlem végképp elmarad a hajdani ház, réL diófa. Szoknyavadász, izgága utazó, ki sört nyakai s elalszik állva, reggel álmos szemeim dörzsölöm, nem sejtve még: mi visz tovább: szekér, vonat, hajóf Csak várok a csatlakozásra. Vonatok jönnek — állok nyugtolon egy kisvárosi állomáson. A tolongásban, lármás utasok között izgatottan kezdem el vallatni magam; Amíg határaid bejárom, a zajban, tülekedésben vajon hogy fogok eltalálni hozzádf Ki annyit csavarogtam, nem tudom: miért mindig váróteremben, pályaudvaron dünnyögöm neved, Magyarország? Káldi János Alkonyat Amit a hegyek mondanak, arra figyelek. Míg úszik a néma eső az elhagyott, őszi udvarok felett. Mig elveszíti őrjítő fájdalmát az emlékezet. Pál József Tengerről beszélt először ét hajókról Mert álmainkban valamennyien tengert ringatunk A tenger beborítja az ébrenlét szégyeneit S ha csörömpölnek a hajnali vekkerek A kikötödaruk T-je még ide látszik De az is lehet hogy rozzant kútágas És se vödre se sudara A Kritika decemberi száma A határainkon túli magyar kultúráról Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint a magyar irodalom ötágú síp. A síp másik négy ága a szomszédos szocialista országokban szól: Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és a Szovjetunióban. A hatvanas évek végétől kezdve egyre többet olvashattunk ezekről a magyar irodalmakról. A hetvenes évekre a Kortárs és a Tiszatáj kezdte a legszervezettebben és legrendszeresebben a bemutatásukat. A kezdeti próbálkozásokat viták kísérték. A szomszédban élő magyar írók és kritikusok a hazai, Budapest-centrikus- nak tartott irodalmi besorolás, értékelés létjogosultságát vitatták. A néhol már fél évszázada alakuló, formálódó magyar irodalmak öntörvé- nyűségét hangsúlyozták, arra is hivatkozva, hogy ezek az irodalmak az új hazát adó állam szellemi életével finom hajszálereken keresztül kapcsolódnak össze. Ez igaz, de az is kétségtelen, hogy a közös nyelv jogán ezek az irodalmak részei az egyetemes magyar kultúrának is, amelynek értékmérő szempontjai viszont objelrtivek kell hogy legyenek, nem alkalmazkodhatnak egy-egy irodalmi központ mércéjéhez. A jogos érzékenységeket kiváltó viták helyett jobb, ha először egymás kölcsönös, jobb megismerésére törekszünk. Ezért érdemes külön szólni a Kritika c. folyóirat decemberi számáról, amely teljes terjedelmét a határainkon túli magyar irodalmak bemutatásának szentelte. Az üdvözlés nemcsak a szintetizáló szándéknak és a terjedelemnek szól, hanem annak is, hogy a formájában, órában és nyelvezetében „legdemokratikusabb", a szélesebb olvasóközönségnek szánt nagypéldányszámú folyóirat vállalta, hogy teljes történeti képet és mai keresztmetsze- tet ad a szomszédos magyar kultúrákról. A bevezető tisztázza a vállalkozás elvi alapját: a szerkesztők a lenini nemzetiségi politika szellemében kívánnak szólni. Nem feledkezve meg arról, hogy „a szocialista tár- saaalmi rend a nemzeti és nemzetiségi problémákat még nem volt képes mindenütt a maguk teljességében megoldani, egyelőre csak a nacionalizmusok éles összeütközését tudta intézményesen csillapítani. Azok, akik ismerik Kö- zép-Kelet-Európa történetét, tudják, hogy ez sem kevés, de — természetesen — elégedettek sem lehetünk ezzel a részeredménnyel." A kulturális tevékenység egy nemzetiség számára az önkifejezés fontos eszköze. Ahogy nálunk a nemzetiségiek szabadon ápolják kapcsolataikat a szomszédos országokban élő testvéreikkel, úgy mi is törekszünk erre a szomszédos országokban élő mintegy hárommBtió magyarral. A Kritika tematikus számának gerincanyagát az ezen irodalmak létrejöttéről, fejlődéséről nyújtott történeti kép adja. Természetesen a hagyományoknak, az ott élő magyarság létszámának megfelelően ezeknek az irodalmaknak a súlya más és más. A romániai magyar irodalom korábban és jelentősebb tehetségeket tud felmutatni, mint mondjuk Kárpót- „ Ukrajna kis létszámú magyar ajkú lakosságára épülő és később kialakuló irodalma. Az irodalom mellett a képzőművészet és a színházi élet bemutatása egészíti ki az öszzeállítást. Ötágú sípról szóltam a bevezetőben. Nos, a síp egy új ágára is felhívja a figyelmet néhány cikk: a nyugati emigrációs Irodalomra. Ennek hanoidban keverednek a legellentétesebb hangszínek, a megszólaltatok politikai- nemzedéla hovatartozásától függően. A Kritika tematikus számát a szomszédos szocialista országokban élő magyarságról közzétett statisztikai adatok zárják, a lélekszámon kívül ismertetve a magyar nyelven megjelenő politikai és irodalmi lapokat, kiadókat. Marafkó László D. KÓNYA JÓZSEF: Tipikus történet A konyak langyos volt és enyhén szappanízű. A pincér a mindent-tudók szemtelen alázatosságával tette le a poharakat, és mint egy nagy zöld légy, a következő asztalhoz mászott. — Igyunk — mondta a férfi. Amikor vitatkozol, olyan vagy mint vergődő, nagy-nagy madár. Kínlódsz, szertelen hévvel próbálod megvédeni azt, amit te életnek nevezel, — és közben észre sem veszed, hogy egy centiméterrel sem jutottál magasabbra. Csapongj töröttszárnyú, lássuk csak eszme-viharod milyen magasra visz? Nézlek és hallgatlak, szeretem látni dühödt indulataidat, fogcsikorgató próbálkozásodat, hogy meggyőzz. Csakhogy engem nem lehet meggyőzni, drágám, az én érveim, ha földhözragadtak is, szebb csengésűek. Arany csengésűek drágám, ezért örök értékűek és mindig beválthatók. Gúnyolódsz ezen FORINT FILOZÓFIÁNAK nevezed, — gondosan ügyelve arra, hogy undorral ejtsd ki — köpsz mindenkire, aki meghallja az arany-csengésű érveket, — és most mégis itt ülünk együtt... Idegen vagy, szimpatikus, sután mozgó idegen a mi forinASARr I El lEK tokon megváltott világunkban, ahová nem is léphettél volna nélkülem, — és most mégis te akarsz feltételeket diktálni... Várj csak drágám, — az üzletet ketten kötik, és nagyjából azonos értékek cserélnek gazdát, Én mindent biztosítok, nyugalmat, lakást, kocsit, pénzt, helyet a mj világunkban, és persze szeretlek is. Nem elég? Az enyém a nagyobb kockázat uram, mert te csak a fejedet adod, kiismerhetetlen önmagod. Igen, a fejedből élsz. Nem valami fényesen. Látod: én többet kínálok ezért a fejért. És mondd, mi lesz akkor, ha már nem tudod szerszámként használni, ha csak úgy nem, hogy falnak rohansz vele? Pór száz könyved fogod forintra váltani, és szavakkal tömöd a hasad? Egyedül maradsz, mert eszme kalyibád nagyon szűk két embernek. Bizony drágám, eszmékből nem lehet házat építeni, belőlük nem lehet élni. Legfeljebb értük, — mondanád, de mi van akkor ha fenéken rúgnak az eszmék? Egzisztenciád labilis, tehetséged nagyon kockázatos részvény, legfeljebb névértékben... Csontiq látlak, drágám előlem nem takar elvköpönyeged. És mégis szeretem a TI VILÁGOTOKAT, a csellóban is világ-megváltásról álmodó társaságodat, az örökégő-percnek-éló. hívságból kopott bolondokat. Nem hiszek a tj világiakban, mert nem tudom létezik-e, — de irigylem öntörvényű szabadságotokat, csodálom félretaposott sarkú igazságotokat. Nem, nem vagytok ti többek, — csők mások. Ez nekem elég. Közöttetek akarok élni, és mert akarok, közöttetek fogok élni. Mindenem megvan hozzá: szépségem, pénzem, akaratom. És VELED akarok élni, — képzeld csak milyen szép pár vagyunk így együtt: a pénz és a szellem... Tulajdonképpen szégyellem magam. Felajálkozom, mint egy céda, pedig válogathatnék, mert nekem NEMCSAK PÉNZEM VAN, mert ugy-e drágám velem nem kell csukott szemmel menni az ágyba? És tulajdonképpen mindegy, hogy okosat mondok vagy hülyeséget, engem mindig, mindenki csak a pénz után mér*.. Értsd már meg! Én társaságba akarok menni, közétek, szellemidéző boldog bolondok közé, de csillogóan, szép ruhákban, gondtalanul és szabadon. De te libabórös leszel ettől, menekülsz, a gyávaság mondatja veled, hogy fütyülsz a pénzre, a lakásra, a szellemszabadító jólétre, a szép ruhákra, a belvárosi frizurákra. Gyáva vagy dráaám, és ahelyett, hogy elismernéd, azt mondod: CSAK ENGEM akarsz, amolyan parasztos virtussal, egyszál ingben. Engem viszont teljesen kisajátítanál. Ez tetszik egy kicsit. Feudalizmus a ti szabad világotokban... Vergődj csoki Látod, nekem jobb. Te most is gyötrődsz, szesszel, andaxinnal gyötrőd magad, míg én nyugodt vagyok. és biztos. Én még mindig megkaptam, amit akartam. Néha sírással, toporzékolással,- olykor csők úgy ajándékképpen. Érted? MINDENT. Még férjet is. Téged rs meakaplak, ho ókorom. De te nem vagy mérhető.- ezért nem tudom: akarlok-e? * A tartásod bőszített fel. A tulajdonos kihívó természetességével terpeszkedtél a férjed mellett a kocsiban. Nyafka félszavakra méltattál bennünket, s amikor oldódni kezdett benned a szesz, tengerpartról meséltél, izzó homokról, izzó hódolókról, jégzörgésű italokról és hangulat fűtötte szerelmekről ... Én a szórakoztatni meghívott jópofa a hátsó ülésen, lakmusz-lila lettem a dühtől. Hátba szeretteiik volna vágni. Ébredj már! NEM MINDEN A TIED! Semmi sem a tied! Semmit sincs jogod meaváltani azon a pénzen amit diszkrét-rózsa- szín-körmű uüaiddal legfeljebb csak számoltál. Ordítani akartam, de féltem, hogy az elegáns kocsi mindent kirekesztő légterében csak nyüszítés lesz belőle, — és a nyüszítés a fájdalom vagy a vágyakozás hangja ... Ittunk — nem vetted észre, hogy mindig innunk kellett? — és visszaúton már a kezed szerettem volna megfogni. Óvatosan, az ajtó mellett előrenyúlva megfogni a kezed. Nem húztad volna el. Akkor sem, ha tudod, hogy férjed a tükörből mindent lát. Nem kellett tűk önbe néznie ... Lassan repedezett rajtad a máz, — egyszer csak ott álltái, védtelen, ordító színeid pasztellé halványodtak, bizonytalan lettél, kislányos, kétkedni is tudtál, — néha már azt hittem értelek, néha már azt hittem T-. VAGY — ember vagy... Csakhoqy rajtad több réteg van, gondosan impregnáltak az élet-kór ellen. Nehogy valami hajszálnyi résen megfertőződj az elvek és eszmék bacilusaival. Nehéz hinni, hogy húsz év alatt ilyen tökéletes munkát végeztek. Mert nem generációk hordták fel rád a védőanyagot, — szüléink néhány évtizede még egyforma szorítással fogtak volna kezet... Fordult a világ, a pénz irányába, s te sohasem mulasztottad el közölni, hogy a világ most körülötted forog. Minden csak körülötted. Abból hitted talán, hogy majd mindenki. Pedig azok csak bolygók voltak, pénzed, szépséged, magad-osztó kedved bűvkörében. A világ pedig nem vett tudomást rólad ... Fényévnyi távolságra vagyunk egymástól. Mégis, kínlódva keresem benned azt az adót, amely hullámhossza valahol találkozik az enyémmel. Egy ponton, talán nem is olyan messze, azonosan rezonálunk. De hol, MELYIK AZ A PONT? Túl nagy a tér, — magam hitét sem Iglem benne, és félek, azt a pontot soha nem tudom meghatározni... Tartok tőled. Szeretsz mindig a metszéspontban lenni, és nem biztos, hogy az egyik vonal mindig tőlem indul ki. Közénk vágysz, de csak vendégségbe, előkelő idegenként, mert közben azt az életet élnéd, ami engem megfojt, eltemet, papucsba bújtat cseppfolyóssá tesz, hogy minden lét-edényhez jobban tudjak igazodni. Amit nem tudnék MEGALKUVÁS NÉLKÜL élni... Nekem Budapest kevés, ne- ked New York kell, neked a férjed kevés, neked én kellek, neked én kevés leszek ... Gyáva vagyok. Gyáva vagyok eltörni a gerincemet, mert a jólét-gipsz sem tudja kiegyenesíteni. Tartok tőled és tartok önmagámtól. Mert mire számíthatok, ha egy ismeretlen rendeltetésű titkos adó napok alatt összekuszálhatja házasságom konszolidálttá fésült szálait, ha megingathatja magamépítette, sziklaszí- lórdnak hitt szellem-bástyám ... Mit akarok, MIT AKARUNK EGYMÁSTÓL? Lefeküdni. Persze, azt is. De azért nem adom cserébe agyseitnusztító éjszakáimat, a tébolyulttá feszült nappalokat. Mindent, csak magam nem, mert ma jómmal együtt mindent, mindenkit eladnék, — júdáspénzért... Ugyan mit? Férjed a barátom, feleségem a barátnőd. Nevetséges kis kaland, tipikus történet. Nincs tovább. Ha létezik is az az adó, a hangulattáplálta elemek gyorsan kimerülnek ... A konyak langyos és enyhén szappanízű. — Hát... — mondja a férfi, és kezében az üres pohár egy pillanatra megáll a levegőben, mint a végrehajtó kalapácsa. Az első koppanásra valamit ki kell mondani.
