Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-21 / 340. szám

Mi újság a szövetségekben? A „mostohagyerekek“ Te!jesífe*ték a céh Fejlődtek a súlyemelők Siker e CSB-rs — Balszerencse a* egyem bajnokságon „Mostohagyerekeknek”, a „második vonalhoz tartozóknak", de a fanatikusok sportjainak is szokták nevezni azon szövetségek* foez tartozó szakosztályokat, amelyeket most az év vége előtt láto­gattunk meg, hogy megkérdezzük tőlük: mi újság a szövetségük­ben? És, hogy a részrehajlás vádja se érhessen bennünket, az olimpiák alfabétikus sorrendjében mondjuk el a hallottakat. 4 birkózóknál Kevés sportágban gyűrik, gyötrik önmagukat és egymást is a sportolók annyit, míg a versenyszőnyegre kerülnek, mint a birkózók. A sportág e törvény­szerűen elvárt követelménye azonnal meg is határozza a szövetséghez tartozó szakosztá­lyok létszámát. S mivel a me­gyében mindössze négy sport­kör rendelkezik birkózó szak­osztállyal, máris érthetőve válik az igazolt versenyzők (200) létszáma. Miért nem népszerűbb a bir­kózás? — kérdeztük Gám Györ­gyöt — Nagyon sok okból. Első­sorban kevés az edző, de ugyanezt mondhatom a terem­lehetőségekről is. Jelenleg mind­össze a PVSK, a Húsos Kinizsi, a PMSC és a Szigetvári Spar­tacus működtet szakosztályokat, így nagyon nehéz a megfe­lelő utánpótlás — tömeg hiá­nyában — biztosítása. Annak ellenére, hogy olimpiai sportág, egyetlen iskolában, még a sportiskolában sem foglalkoz­nak a fiatalokkal. Talán most sikerül majd eqy általános is­kolában beindítani egy csopor­tot, erre a Szigetvár melletti Nagydobszán vállalkozott egy lelkes pedagógus. Csakhogy ez fehérholló. Bizony aktívákban sem állunk valami jól. Hogyan zárták az évet? — Kéthete a PVSK verseny­zői Budapesten léptek szőnyeg­re egy országos versenyen, kö- itülük. Antal egy második helyet szerzett. Az év utolsó versenyén pedig, a múlt vasárnap Duna­újvárosban megrendezett úttörő olimpia területi döntőjén Gaz­dag (H. Kinizsi) bajnokságot, Gyenei (PMSC) pedig második helyet szerzett. Februárban kezdődik a jövő évi versenyidény, gondoltak-e arra, hogy a megye városai­ban, nagyobb községeiben be­mutatókkal szerezzenek híveket e sportágnak? — Többször is foglalkoztunk e kérdéssel. Konkrétan Komló, Mohács, Beremend és Siklós került szóba. Sajnos nagy hát­rány, hogy egyik helyen sincs szőnyeg, a kiszállítása pedig problematikus. Minden esetre nem mondunk le róla. 4 síelőknél Aligha várta Pécsett valaki Is annyira a havat, mint a PVSK síelői. Ugyanis, amint leesett a Mecsekben az első hó, a me­gye egyetlen sí szakosztályának versenyzői a heti kétszeri tor­natermi edzésből valósággal „kiszabadultak” a lesikló-pá- iyára. Hetente négy alkalom­mal rándulnak fel a tetőre, hogy a januári versenyszezon ne érje őket felkészületlenül. A vasutas síelőknek — bár a költségek miatt, csak alig 20— 25-en vannak — nem kell szé­gyenkezniük eredményeikkel. Az ország 150 rangsorolt lesiklója között ők a 40. helytől a 80- ig helyezkednek el. Vidéki vi­szonylatban pedig az elsők. Mire készülnek az idei téli szezonban? — tettük fel a kér­dést Báli Lászlónak. — Idén mondhatjuk el először, hogy felszerelésünk elfogadha­tó. Igaz, ez csak az igazolt, a rendszeresen versenyző sporto­lóinkra értendő, de idén a töme­gek tekintetében is előbbre szeret­nénk lépni. Ezt a célt szolgálja majd az a kezdeményezésünk is. hogy 6,évtől 14 éves korig december 23-án fél 10-tő| kez­dődően ingyenes síoktatást tar­tunk a fiatalok részére, ez az oktatás január 6-ia tartana. Szí­vesen látunk minden érdeklő­dőt, hogy minél több gyerekkel szerettessük meg ezt a sok edzést igénylő, de nagyon szép sportágat. Milyen eredményekre számít­hatnak? — A lesiklóknál csapatban ott lehetünk az élbolyban, míg a Gépipari Technikum fiataljaira épülő sífutóknál szintén előbb­re lépésre számítunk. Van-e érdeklődés a megye más lakóterületein is a si sport iránt? És hogyan készülnek a januárban kezdődő verseny- idényre? — Sajnos, a sí sport nem tar­tozik a legolcsóbb sportágak közé, épp ezért nagyon is szűk körű lehetőséggel kell számol­nunk. Talán Komlón lehetne valamit kezdeni, itt a természeti adottságok is jók. Versenyidény előtt pádig immár hosszú évek gyakorlatához hasonlóan Zako- pánéban készülünk a verse­nyekre. A tekézőknél Valaha a férfiak egyik leg­kedveltebb szórakozása volt a „kugli”, ám ha ma széttekin- tük a megyében, csodálkozva állapíthatjuk meg: aligha van még egy sportág, amely ily ke­vés bázissal, ilyen eredménye­ket produkál, A szövetséghez ugyanis, alig 200 igazolt ver­senyző tartozik, mégis Baranyá­ból egy-egy férfi és női együt­tes szerepel a legjobbak között. A Pécsi Gázmű és az idén fel­került BTC-lányok képviselik me­gyénket az NB l-ben. A máso­dik vonalban szerepel a PMSC férfi gárdája. A jövő évben in­duló NB lll-at (amely három megye együtteseit foglalja ma­gában: Baranya Somogy, Tol­na) megyénk szövetségére bíz­ták. Ezen osztályba tartozik a 12-es Volán, a Komlói Bányász, a Mohácsi Farost és az NB-s játékosokkal megerősödött Pé­csi Kesztyűgyár. Milyenek a sportág technikai Újabb sikerek Za'aegerszegen és Kecskeméten Zalagerszegen, a „Dr. Had­nagy László” emlékversenyen sikerrel szerepeit a PMSC úszó­csapata, mert a pontverseny­ben megelőzte a vendéglátó ZTE együttesét, és 1 évre bir­tokba vette a díszes vándorser­leget. Abonyi Csaba, Gyimesi Brigitta, Pesti Anikó, Filiszár Gabriella, Horváth Katalin, Hor­váth Gábor és Ragoncsa Ferenc színvonalas eredménnyel nyer­ték meg versenyszámaikat, és győzött a Pesti — Kelbert — Gyimesi — Fábián összeállítá­sú „delfin” leány és a Stámusz — Villányi — Kiss — Abonyi összeállítású férfi 4x100 méteres vegyesváltó csapat is. Az 1500 méteres gyorsúszásban Turonyi Istvánnak a győzelem mellett si­került megerősíteni ifjúsági aranyjelvényes szintjét is. Az FTC és a KSC által közö­sen rendezett kecskeméti verse­nyen a hazaiak és több főváro­si egyesület versenyzői között pécsiek is szerepeltek. Várkonyi Katalin és JelicS Ágnes győzel­met, Dombi Ágnes és Papp Má­ria pedig helyezést szerzett. Várkonyi Katalin nemcsak a 100 méteres mellúszásban (1 :24.1), hanem a 200 méteres vegyes­úszásban (2:49.0) is kiváló idő­eredményt ért el. teltételei a megyében? — ér­deklődtünk a Teke Szövetség elnökénél. — Mindössze hat verseny- pálya van a megyében, és kö­zöttük csupán eqy négypályás, ám az automatizálás erről is hiányzik. Igaz egy pálya auto­matizálása, akárcsak egy-egy pálya építése nagyon sokba kerül, ám hiányában mind a versenyek, mind az edzések az állítófiúk megjelenésétől füg­genek. Milyen változásokat hozott az 1973-as év a megye tekeszövet­ségében? — A legnagyobb fegyvertény: a BTC-lányok felkerülése az NB l-be, ez ugyanis egy rendkívüli sportember Szirtes Leóné — mondhatom úgy a csapat min­denesének az érdeme. A má­sik, hoqy továbbra is nagyon jól szerepel a Gázmű férfi gár­dája. Az alsóbb osztályokban pedia az. hoqy megkaptuk ,a jövőre induló NB III. szervezé­sét. És ez utóbbihoz kapcsoló­dik a negyedik öröm: az ismé­telten létrejött Pécsi Kesztyű­gyár csapata, nemcsak a volt Bányász játékosoknak ad ver­senyzői lehetőséget,, de nagy gesztus, hogy e gárjlg megkap­ta a pécsbányatelepi pályát is, így a telepen lakó versenyzők ismét lehetőséget kaptak. Mi foglalkoztatja most „bolt- idényben" a szövetséget? — December 10-én volt a bajnokság zárása, és csak ja­nuár 19-én kezdődnek el a fel­készítő mérkőzések. Ez időszakot szeretnénk felhasználni arra, hogy néhány fűtött pálya bizto­sításával tömegekkel — főleg fiatalokkal — szerettessük meg e sportágat. Különösen a kö­zépiskolásokat szeretnénk be­vonni e sportáq versenyzői közé. — Kapu — t Azzal a céllal indultak a i PMSC súlyemelői az NB I. : küzdelmeinek, hogy újonc létük­re a kiesést jelentő utolsó két helyet elkerüljék. A végig ki­egyenlített, izgalmas bajnokság­ban a végén sikerült biztosítani a bentmaradást. A bajnokság első fordulóját a sorsolás alapján Pécsett ren­dezték. Hazai környezetben mindenki tudása javát adta, és a rangos mezőnyben a 7. he­lyen végeztek. A második for­dulóra Budapesten a Jégszín­házban került sor. A PMSC ver­senyzői nem a legjobb előjelek­kel vágtak neki a küzdelemnek. Még a njérkőzések megkezdése előtt kellemetlen hír érte őket: büntetőpontokat vontak le a csapattál. A kiírás értelmében minden szakosztálynak öt ifi ko­rú versenyzővel kell rendelkez­ni. Igaz, hogy ez a feltétel a PMSC-nél is megvolt, de a szö­vetség az iratokból sehogy sem tudta ezt kideríteni, és 40 kilo­grammot levontak a csapat összteljesítményéből. Természe­tesen óvás következett, aminek az illetékesek helyt is adtak, de lélektanilag hátrányos helyzetbe kerültek a versenyzők. Ennek el­lenére — mint a verseny végén kiderült, a levonással együtt is — sikerült a bentmaradást ki­harcolni. Viczai Lajos edző elsősorban a versenyzők hozzáállásának tu­lajdonítja a sikert. — Nagy akarással, céltuda­tosan készültek a fiúk erre a nehéz bajnokságra. Sokan mesz- sze túlszárnyalták egyéni re­kord iukat. Legtöbbet a váltósú- lyu Kozári hozott a csapatnak, súlycsoportiában a bajnokság legjobb versenyzőjének bizo­A DUNÁNTÚLI NAPLÓ Ki volt Baranya legjobb KOZVÉLEMÉNY-KUTATASA férfi sportolójo 1973-ban? 1. 2. 3. 1. 2. 3- ..................... A'pályázó neves ... Pontos címe s ........ K i volt Baranya legjobb női sportolója 1973-ban? •••«•ooooooov nyúlt. Sokat fejlődött Salamon és Czett is. Az ifjúsági korúak közül Orsós, Berta. Denke, Ka- zinczl a felnőtt csapatnak is ponterős tagjai lettek. Egyedül Hofer maradt el szokott teljesít­ményétől. A szakosztályvezetés alapo­san megerősödött ebben az év­ben. Kása József szakosztályve­zető sokat tesz annak érdeké­ben, hogy minél jobb körülmé­nyek között dolgozhassanak a súlyemelők. — A bentmaradás szép siker — mondotta. — Igyekeztünk minden feltételt biztosítani eh­hez. Az a cél, hogy Pécsett szín­vonalas súlyemelő-életet alakít­sunk ki. Nemsokára elkészül' az új terem a PMSC-pólyán. Fel­szerelésünk bővül egy korszeíű súlyemelő-készlettel. Megszer­veztük az 506-os Iparitanuló In­tézettel együttműködve az után­pótlás-bázisunkat. Ez évi ered­ményünket nagyra értékeljük, de biztosra vesszük, hogy jövő­re már ez a teljesítmény nem lesz elég a bentmaradáshoz. összteljesítményben és egyéni­leg is tovább kell fejlődni a ver­senyzőknek. Több olimpiai pon­tot kell hozni, több elsőosztályú szintet kell elérni. Feltételeink ehhez adottak, a versenyzők ké­pességei is megfelelnek a na­gyobb követelménynek. A csapatbajnokságok befeje­zése után a közelmúltban Bu­dapesten a Sportcsarnokban megrendezett felnőtt egyéni or­szágos bajnokságon indultak a PMSC legjobbjai. A hazai és külföldi versenyeken elért ered­mények alapján Kozári és Den» ke nyert jogot az indulásra. A CSB sikerei után az egyéni baj­nokságon a pécsiek a vártnál gyengébben szerepeltek. Biztosra vehető, hogy a kő­vetkező bajnoki év keményebb erőpróba lesz. A vélemények szerint nagyon erős csapatok kerültek fel az NB l-be. A ki­esés körül még élesebb harc várható. A PMSC súlyemelői nagyszerű körülmények között készülve, erős alapozással, sok munkával szeretnék újból bizto­sítani a bentmaradást. Bérezési Ferene Á kosárlabda megyebajnokság végeredménye Férfi cscpctoi; 1. PEAC III. 2. PVSK 3. Sportiskola I. 4. Postás II« 5. Tanárképző 6. Sportisk. ill. 7. PMSC II. 8. PEAC IV.* 9. Mohács 10. Meteor 11. PMSC IV. 12. PEAC II. 19 18 19 16 19 13 19 13 19 11 1 1393 3 1414 6 1149 6 1253 8 1446 12 1148 13 14)46 12 1014 15 1069 15 842 9 409 t ö-.1052 37 :1136 35 :10Ó7 32 : 1119 32 1343 30 :1065 29 :1111 25 1041 25 ■1273 23 : 1234 23 : 569 11 röl ve Megjegyzés; * = 1 büntetőpont Iík vonva. A PMSC IV. csapata csak az őszi szezonban játszott« Női csapa tok 1. Mohácsi TE 14 11 3 668-496 25 2. PVSK 14 11 3 957:524 25 3. Szig. ÁFÉSZ III. 14 11 3 621:328 22 4. P. Sportisk. II. 14 7 7 554:584 21 5. P. Sportisk. III. 14 7 7 512:595 21 6. PMSC 14 3 11 378:634 17 7. PEAC II. 14 3 11 374-851 17 8« Nagy Lajos G» törölve Ünnepélyes keretek között búcsúztatták a Pécsi Sportiskola vég­zős növendékeit, akik ezentúl a bázisegycsilietek szakosztályaiban versenyeznek. Ez alkalommal Fenyves Alajos, a Sportiskola igaz­gatója okleveleket és tárgyjutalmat adott át a legjobb eredményt elért sportolóknak. Arató László felvétele színház mozi SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Az áldozat hegyén (este 7 órakor). Bemutató. MOZI Park: Csínom Palkó (f4, tf6, f8). Petőfi: Csínom Palkó (4, 6„ 8). Kossuth: Feleségem kalandjai (10, 12, f7, f9). Fekete Gyémánt: Az utolsó mozielő­adás (6). — Jószerencsét: Mackenna aranya (5, 7). Rákóczi: Idő a magán­életre (5, 7). Kodály Ko.: A munkás- osztály a paradicsomba megy (6). — Május 1.: Zahar Berkut (f6). Pées- várad: Az őrvezető hét menyasszonya (7). Boly: Csendesek a hajnalok I—II. (7). Harkány: Akinek van egy unoka- testvére Bronxban (f7). Mohács: Ko­pernikusz (6, 8). Sásd: Bob herceg (7). Sellye: Lázadás a Bountyn I—II. (7). Siklós: Fekete város I—II. (7). Szigetvár: Kopernikusz (6, 8). * Pannónia Bár: Éjféltől Mini varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt I — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek, Időjárás. Ő.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Kamarazene. 9.00: Móricz Zsig- mond Szombathelyen. 9.20: Részletek Fényes Szabolcs operett- és filmzené­jéből. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.10: Ze­nekari muzsika. 10.59: Lottóeredmé­nyek. 11.00: ösfenyők tetetój}«. 11.1©: ■ÄSi#; mu/or Herbert von Karajan ©perafeUvételel- ből. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.00: Déli krónika, lottó. 12.20: Ki nyer ma — Körmenden? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi muzsi­ka. 13.45: Az Országgyűlés napirend­jén. 14.00: Tudod-e? 14.23: Ä magyar pedagógia évszázadai. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Magyarán szólva . . . 15.25: Kóruspódium — Kaposvárott, B. rész. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Holt lelkek, II. rész. 16.46: Fúvószene. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: Székely Mihály énekel. 17.40: Mikrofórum. 18.00: Az Állami Népi Eqyüttes énekkara éne­kel. 18.13: Hallgassuk együtt 1 • 18.58: Hallgatóink Figyelmébe l 19.00: Esti krónika. 19.30: Kaleidoszkóp — az ajándékozásról. 22.00: Hírek, Időjárás« 22.15: Sporthírek. 22.20: Fél óra san­zon. 22.50: Meditáció. 23.00: Edwin Fischer felvételeiből. 24.00: Hírek, idő­járás. 0.10: Szicíliai tarantella. PETŐFI RÁDIÓ ^ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reageft ze­nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Nótacsokor. 9.00: Hírek. 9.Ö3: Ezereqy délelőtt. 10.00: A zene hűi­! lámhosszán. Közben 10.30: Néhány szó zene közben. 10.59: Lottóeredmények. 11.00; Hírek, időjárás. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Ruszaika. 12.45: Cso­magok. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Szimfonikus zen*. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zertedéiutónja, TT.OÖs ötórai tea. 18.00: Hírek, Időjárás. — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Falusi esték. — 19.10: Kotlári Olga virágénekeket énekel. — 19.29: Láttuk, hallottuk — a színházban és m JBJorfböíCv 19.49: ßek&uxL. 19J54: Jé estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Új könyvek. 20.28: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. — 20.48: Katedra. 21.08: Vivaldi: Ju- ditha Triumphans — oratórium. 20.00: Hírek, Időjárás. 23.15: Népdalok, nép­táncok. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. HARMADIK MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás 18.05: Iskola- rádió. 18.25: A nürnbergi mesterdal­nokok. Közben 20.53: Hírek. 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PCCSI RADIO 17JS0: Magyar nyelvű műsor« Ritmus és dallam 17,55: Két december az újság tükré­ben. 1943—1973. Kovács Imre összeállítása 18,10: A Sopianae Kamarazenekar ját­szik, Hangversenymester; Kovács András 18.20: Dr. Csiky Ottó: Új büntetőeljá­rás 18.25: Brahms: VI. magyar tánc 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Á hosszúhetényi Pávakor kóru­sa énekel. — Vezényel- Kaszás János 19.00: Szerb-horvái nyelvű műsor. —- Vidám falu. A belgrádi, zágrá­bii, szarajevói, noviszádi, eszéki és a pécsi rádió közös műsora. Hírek 19.30: Német nyelvű műsor. Parlamenti tudósítás. Kulturális magazin: Friedrich Wolf 85 éves. — Az NDK rádió ajándékműsora. — Dalok a télről, összeállítás ixi.mz Műsorzárás. rádió zio J&JL MAGYAR IV 8.05—12.35: Iskolatévé 13.35—16.05: Iskolatévé (ísm.) 17.08: Műsorismertetés 17.10: Hírek 17.15; Nő — három szerepben. Étke­zési rossz szokások 17,25: Látta-e már Budapestet nap^ pal? I. rész 18.-00; öt perc meteorológia 18.05: Dúdoló 18.35; A hatékonyság kérdése? 19.05: Reklámműsor , 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20,00: Kuba — közelebbről. Orient® tartomány 20,50; Izvesztyija Kupa. Szovjetunió— Csehszlovákia jégkorong-mérkő­zés közvetítése. A szünetben 3 Kb, 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. MÁSODIK MŰSOR 26,00: A Körszínház mutatta be . . . — Milton: Elveszett Paradicsom. Drámai költemény két részben, felvételről (16 éven felüliek­nek!). JUGOSZLÁV IV *6.45: Magyar nyelvű tv-napfó 17.45: Éles szeműek. 18.30: Népszerű tudo­mányos film. 19.00: Népi muzsika. — 19.30: Rajzfilm. 20.35: Do-re-mi — ze­nei vetélkedő. 21.45: Férfi a házban — filmsorozat. 22.35: Olvasmány. MÁSODIK MŰSOR , 20.30: 625 vonalon. 21.20: Igazságta- íbnságok. 22.15: Huszonnégy

Next

/
Oldalképek
Tartalom