Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-06 / 325. szám
DUNANTOtl NAPIO 1973 december 6. í. Emléktáblát avatunk. Barta Lajos születési helyét jelöli ez a tábla Kistapolcán, egy egészen kis baranyai községben, de annak az igazságnak is emléket állít, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy honnan jön az ember, az a lényeges, hogyan él és miképpen cselekszik... Müvei számottevő mérföldkövet jelentenek, élete és hitvallása pedig példa lehet sokunknak. Táblája a Kistapolca, Szabadság út 9. számú ház falára kerül. Szemelvények Barta Lajos baranyai újságcikkeiből Minden előfeltétel megvan itt, hogy egy fölvirágzó irodaimi kör létrejöhessen . .. Megyénk és városunk különös helyzete az általános kultúrfölada- ton kívül nemcsak kínál neki speciális feladatokat, hanem egyenesen reá ró ilyeneket. És ha a keletkező irodalmi egyesületnek minden más ilyen körrel közös föladata mellett, semmi más haszna nem volna, minthogy nevelne nekünk írókat, akik a mi szemünkkel látnak és munkáikban a mi színeinket tükröztetik, akiknek ennek a fö'dnek eavéni karakterét. magának Pécs városának, aholaz emberi együttélésből különös szellem bontakozik ki, ahol régi utczákon régies hangulatok suhannak és régies emberek iárnak, de ahol ugyanakkor szárnyait bontogatja egy új szellem, új színezet, akik e-’en város oszladozó és alakuló társadalmának képét érett művészettel tudnák a magyar- són színskálájába belehelyezni, akkor is érdemes volna és létre keUene ennek az irodalmi egyesüknek iönniel... (Pécsi Naoló, 1905. március ti. ..Iroda'mi egyesülés” című vezércikkéből.) * A dunántúli kivándorlásnak is a föld után való éhesség s az Itteni földdrágaság volt annak az idején az egyedüli oka. S a kivándorlás még egyre tart s csodálatos, a munkáskéz ritkulása nemhogy leszállította volna a föld értékét, de még tetemesen megnövelte azt. A föld értékének felszöktetéséhez hozzájárult az állami kapzsiság is. A csángó telepítés nagyfius- kóia, s a sivár homokterület drána pénzért való eladása szomorú tanúbizonyságai a mi telepítési politikánknak. ...Ne az amúgy is gazdag bankok és magánosok gyűrjék zsebre az eredeti és ismét eladási ár között levő busás hasznot, hanem maradion meg az a szegény nép zsebében. Legyen talán egy párral kevesebb milliomosa az országnak, de az általános jólét emelése sokkal fontosabb érdeke/az államnak a bankok és egyesek gazdagí- tá-ánál. Megelégedett parasztság, erős közép-osztály vállán nyugszik ez az ország. Sajnos, ma époen úgy görnyedez mind a kettő, akárcsak a hitregebeli at'asz a földnömb súlya alatt .. (Pécsi Füqgetlen Újság, 1906. május 15. ..Várjuk az új földbirtok-politikát" című vezércikkéből.) * Népköltészetünk nincs összegyűjtve. Az Ormánság speciális, még ódon magyar élete nincs a tudomány és irodalom előtt kellő jelentőségére emelve. Magyarságunk népies éie- te, a nivel'ált modernségbe való beolvadásának különböző stádiumai nincsenek megrögtít- ve. Az egy gyermekrendszer nincs több oldalról tanulmányozva. A népkeveredés és asz- szimilálódás nincs tanulságok levonására alkalmas módon statisztikába állítva. Megyénk szerepe nemzetünk történetében nincs hozzáférhetően feldolgozva. És megannyi „nincs”! Csupa olyan „nincs”, melyet földünk és városunk egyéni helyzete ad elénk. Nem szólva a korral való együtthaia- dásról: gondolatok népszerűsítésében és magyarázatában, a meovalósításra megérett szo- cziális eszmék kivitelének propagálásában, békesség, szeretet, szelídség, világosság és fi- nomlelkűség terjesztésében ... (Pécsi Naoló, 1905. március ti. ,.Irodalmi egyesülés" c. ve- zércikkéből.) * Mikor ... a merész és bátran hirdetett hazafiság költözött be a kormányzó hivatalokba, oda, ahol eddig a sima diplomácia és talpnyalás járta Bécs felé, akkor kell, hogy a fölszabaou- lás bátorsága végigharsogjon az eaész ország felett; akkor kell, hogy a tisztító szél kisöpörje a szabadelvű párt uralmának minden romlott hagyatékát; akkor kell, hogy minden vonalon becsületbe és tisz'a- ságba óMíttassék vissza a poétikai erkölcs. Mert hisz a hazudozás leplezésének semmi célia többé. Magyarországnak szabad bátornak kell lennie. (P^csi Független Űiság. 1906. április 14. „A politikai erkö'cs visszaállítása" c. cikkéből.) * Künn iártam a vidéken. Láttam a szérj baranvai földet. Arra felé voltam, ahol ellankadnak a közéD-baranyai dombok és mint a kiterített virágos kendő fekszik a drávavölavi'síkság, ez o tavaszi szép tündérkert. .. Láttam a széo baranyai földet, ezt az édest, az én szívemnek drágát... Olyan bu!án, olyan kövéren, olyan adako- zóan nyúltak el messze tájai. Mintha lenn a mélységeiben, a bársonyos ta'-arók alatt valami véatelen szellem laknék, mely gyönyörű kedvében ontja a virágos termékenységet... Hol marad egy nagy földet fölszabadító irányzat, mely véget vessen az egy-gyermek rendszernek? Baranya déli területeit óriási árterületek borítiák! Mi lenne, ha e földek vizét lecsapolnák és termékeny mezőkké változtatnák? ........itt benn és ott künn áll a munkás és tisztafejű baranyai nép. Tehetségeinek nyitva van a kapuja,.. E föld, e nép készül, vár a jövőre..’. Csők vezérei álljanak élére a jövő katonáinak. (Pécsi Független Újság. 1906. május 20. „A baranyai nép jövője" című vezércikkéből.) Összeállította; PUSZTAI JÓZSEF Füstszín pára gomolyog, néhány pillanatra megcsillan a tó vize. Libák úszkálnak lustán a tóban, emitt béka kutyorog, s ni, egy fekete macska halászik. Sokszor megcsodáltuk már ezt a tavat, sosem fagy be, télen is valódi „paradicsom” a víziszárnyasoknak. A falun hamar végig léhet hajtani. Jelenleg is csak kétszáz körül van az ott lakók száma, kevés a ház is, bár a nagyfalui faluvégen egyre-másra épülnek az új porták. Hát persze, közel van a BCM, érdemes itt letelepedni. Munkát, megélhetést ad a gyár, szépséget a környezet, jó bort terem Harsány és Siklós hegye, itt megtalálhatja bárki a számítását. Valamikor nem így volt. * Teremtett lelket nem látni. Tél van. A házak is fázósan húzódnak össze, vastagon rakódik a hó a galambdúcokra, kutyaólakra. Nem mozdul semmi, senki. Dermedt világ. Ilyenkor délelőtt mindenki otthon dolgozgat, vagy netán szomszédoi- Zsuzsa nénit — Süli Lajosnét — a falu könyvtárosát, aki tanácstagja is Kistapolcónak, szintén otthon találtam. — Nem tudunk sokat ám — restelkedett — egy kicsit váratlanul is ért bennünket ez a dolog. De mindennek utána fogunk nézni. Igaz, ami igaz. Régen volt már 1878, nincs is olyan öreg ember a faluban, aki Barta Lajossal egykorú lenne, aki emlékezne rá. — Gyenis Sándor bácsihoz kellene elmenni, Garéba. Oda költözött az öreg, a lányához. Ö sokáig volt a falu bírója a régi világban, neki emlékeznie kellene rá. Mert mi valameny- nyien fiatalabbak vagyunk, jóval. Sokáig vitatkoztunk is, hogy H. Barta, vagy Horváth B. Lajos néven anyakönyvezték-»! Egy más levegőjű városból jöttem nemrég ide Kassára; egy más városból, ahol nekünk újságíróknak nagy tisztességünk volt, hatóságok és társadalom részéről egyaránt. És ezért csodálkozva és elszomorodva látom, hogy Kassán ez nincs így. Nem leplezem véleményemet és kimondom, hogy Kassán a hírlapírók túlságosan kevés tiszteletben részesülnek. Inkább tűrik őket, mint szükséges és elkerülhetetlen rosszat. Mindjárt itt kimondom azt is, hogy ebben a hírlapírók épp úgy részesek, mint maga a közönség. Az, hogy itt a hírlapíróknak a szokottnál kevesebb tisztelet és megbecsülés jut részül, bizonyosan nem a most itt működő hírlapírók közszereplésének eredménye. Ez egy állapot, mely a múltak nyomán fokozatosan fejlődött és jött a mai egész terjedelmében létre. A jelen pedig keveset tesz és tehet arra, hogy a közönség azon félreértéseit, mely a hírlapírókat hamis megvilágításba, hamis zsinór- mérték mellé állítja — eloszlathassa. A közönségbe sokkal mélyebben’ belerögzött már a hírlapírókról való balvélemény, semhogy egypá- runkoak, ha ily irányban kezdeményezést tennénk is, sikerülne a mindennapi élet folyamán ezen rossz felfogást, eltévesztett meggyőződést megsemmisítenünk. Nagy próbatétek, hol egyszerre felcikázBarta Lajos Mi, hatna a közönség szeme előtt a mi értékünk, tán célhoz vezetnének; de nagy próbatéiek alkalmait nem mindennap adja az élet és nem tudni, hogy a próbában nem kerülnénk-e a mi eszményeinkre függesztve tekintetünket, szembe a tízezrek tekintetével ... És fölemelés helyett tán még mélyebben elítéltetnénk, mert mást, a magunk ideálját követnők. Mi, igazi újságírók, és itt nem értem alatta azt, hogy az illető mint kenyérkereseti pályát tisztán a hírlaoírást űzze, hanem a lelki alkaton, mi kik nemcsak hírgépek, hanem mélyszívű emberek vagyunk, látjuk azt, hogy mily nehéz a közönséget száz és száz körülménynél fogva, a mi igazi megismerésünkre és értékelésünkre megtanítani. És mert tudjuk azt, ezért módunk is le legtöbbször róla. Megtanuljuk azt, ami pályánk előföl- tétele: nem törődni senkivel és semmivel, csak menni a magunk eszménye után, mely lelkünk templomában felépítve ragyog. Mert mi, igazi újságírók mind rajongó szívű, eszményeket kergető emberek vagyunk, kik a közönségért, a nagy erkölcsi és anyagi közjavakért küzdve vándorolunk az életen át, míg tarsolyunk üresen marad és magunk hamis erkölcsi , elítélés téveteg fényében hevesen elégve bukunk a megsemmisülésbe... Agyunk szálai a nagy emberi célokért folytatott munkában bomlanak szerte, idegeink a forró hevülések lázában vesztik el erejüket, egész létezésünk az egyetemes szempontok pólusa felé lihegve szakad parányaira ... Mert a nagyközönség milliója és milliója szűk hajóban utazik az egy vég: a halál felé; maga közt lát minket is és nem érzi, hogy mi ezalatt künn járunk a végnélküliségekben, ahova kirepített bennünket egyéniségünk és hivaújság í tásunk hiperbolája, a gyászos halálhajó szűk ablakán . . . Ezek vagyunk mi, igazi újságírók; javarészünk költő, alkotó lángész, ki a hírlapírás munkájának napi robotjába töri életét, mert a magyar ugar nem tudja táplálni, nagyra növelni és kivirágoz- tatni törekvéseinket és tehetségeinket ... De a közönség csak a részeget és a becstelent látja meg közülünk, aki a mi vándorsaruinkban, a mi bíborköpönyegünket magára lopva, a mi csapatunkba cseni be magát, hogy agyának gonoszságával, vérének sötétségével, jellemtelensége szilaj eltévedtségével lerombolja és vérét vegye annak, amit mi lelkesedéssel, vérünk emésztésével együvé építettünk, csak azért, hogy a maga aljas életét táplálja . .. Mi, igazi újságírók, akik nem azért írunk a1 nyomdagép számára, hogy a nyomott papiros dicsősége árnyékában zsarolva élhessünk; mi tán nem látjuk a világos élet ezen éjféli vadászatát! Melynek mégis annyi a tapsolója, mert hisz az ezrek közt is annyi a részeg agyú, a sötét indulatú, eltorzult szívű. Ezért kacagunk mi sokszor a komoly erkölcsködő szemébe, ez a túlemel- kedettség a mi igazi bohém- ségünk, és nem az, amelyet a közönség adósságcsinálás- ban és pezsgőfogyasztásban vél igazán feltalálni. Mi, igazi újságírók is húsból épült emberek vagyunk, és lenyom, megkötöz bennünket is a húsnak némely eredendő gyarlósága, mely ránk- súlyosodik lerázhatatlanul, mint a mindenség légoszlopai, mindenhol, ami él... de mindent letisztítnak rólunk szívünk szent tüzet;.. - Ezek -vagyunk- .mi, igazi újságírók, a szó nemes értelmében... Csakhogy az életben járunk, kenyeret eszünk és levegővel táplálkozunk mi is és nem száguldozhatunk mint a táltosok a minsók denségen végig, éppen mert megkötöz bennünket a milliók társadalommá formálódott életműködése. Az élet: üzlet; az üzlet: harc; az élet üzletharca okozza. hogy az újságírás nem járhat szabadon a maga csapásai?. De ez egy helyzet melyet más népek és évtizedek összessége hozott létre Ezt visszafejleszteni épp úgy képtelenség, mint az evolúció mai fokaira fejlődött embert akármilyen akarattal is vissza- nvomni egy régebbi emberformába ... Hogy a kassai sajtó mindenkori és mostani munkásai, az igazi újságírók és nem a zsaroló lovagok, a közönség előtt rosszul megértve és meglátva állanak, az javarészt onnan ered, mert egyesek után ítélnek meg mindany- nyiunkat. Ha farkas volt, vagy van a sereaben, azért ragadozónak kiáltja a sokaság mindannvit. Nem fölötte,\ de alatta állónak tart bennünket itt a közönség. Pedig, ha nem arrogáliuk is magunknak — kik rezignáltak és kibékültek vagyunk — az előbbit, nem fooadjuk el az utóbbit. Mert hány gyarlóságra, hány fogyatékosságra, és hiúságra tapintunk mi naponta rá és kik az élettel eszményeink elérhetéséért alkudva, nem egyszer Harlekinnek látszunk, inkább vagyunk Hamletek, kik az érzések és ismeretek ormain bús szívvel járunk, mert mindent látunk... Nem mondhatom el mindazt e tárca keretében; amit rólunk főképpen vidéki újságírókról mondani akarok. A nagy képnek inkább színfoltjait vetettem most csak ide, magát a képet majd más alkalomkor fogom megrajzolni. Falsőmagyarország, 1907, /úl/us 25. Kistapolca, ma Egyelőre az anyakönyvekben nem lelték. Az állami anyakönyvet csak a század végén kezdték vezetni — Barta Lajos előbb született. Már csaknem húsz éves volt, amikor erre sor került, és már nem is élt a szülőfalujában. A róla szóló életrajzból kiderül, hogy egy nyugtalan lelkű, az igazságot mérhetetlenül szerető ember született itt mintegy száz éve, és vett rajtot, hogy Európa-szerte hírnevet szerezzen a magyar publicisztikának. Erről most még keveset tudnak Kistapolcán, de nemsokára kiegészül az a régi-régi könyv, amit Csataiék őriznek, és a falu történetét tartalmazza. — Vannak ám itt azért érdekés dolgok — meséli Zsuzsa néni — megy egy alagút innen a siklósi várba. Csak beomlott, még nem bontották ki. Nem érdekes? A kápolnánk is régi, 161 éves méa a Batthyány uraság építtette, hadd legyenek a muzulmánok alul . . . Egy török temetőre építették ugyanis. Szabadság út 9. Erre a házra emléktábla kerül holnap — Barta Lajos születésének adóz. * Régi település vajon? Vöröspuszta, Vöröscsárda ide tartoztak. A feljegyzések arról tanúskodnak, hoay ehelyütt már nagyon régen éltek emberek. „Ta- polcza — római leletek, épületmaradványok és temetkezés nyomai találhatók Kr. előtt 100- ban”, 1799-ből — tehát kerek száz évvel Barta Lajos születése elett a következőket írták egy könyvben; „ Magyar falu, Földes Ura Gróf Batthyányi Uraság, lakosai katolikusok és reformátusok, fekszik Siklóshoz nem messze és annak filiája, n. k. Beremenddel dél és nyugaton Nagyfaluval, északon Nagyhar- sánnyal, határja Nagyfaluéval együtt 3 nyomásbéli szőlője van, fája nints, búzát jól, egyebet közönségesen terem. piatza Eszéken és Siklóson. E helyiség valaha Székely Nagy Falunak hivatott, de most csak csekély falucska, régi nagyságát mu- tattyák a még mostan is látható házaknak kőalapjai; híres e falu a föld gyomrából sebesen kijövő kénköves vizéről, melly folyás felén egy 3 szobából álló fördőház vagyon, holott sokan fördésnek hasznát veszik, folyásán malom is van”. A környező pusztákról mindössze egyetlen feljegyzés van 1828-ból, „Vöröspuszta, tanya, 1 ház 6 lakos”. Annál érdekesebb, hogy milyen helységnevekkel rendelkezett az idők folyamán Kistapolca? Volt Vérvölgy — valószínűleq hajdani vesztőhely —, Cserlegelő, Égető tán a tűzpróbák helye volt —, Feketeberek. Függenyő, Nádaspuszta, Rácok helye, Temetéstája, Vörös-erdő, Orbán-útja, A múlt század végén Spitzer bérlő uradalma volt a falu, ebben az időben született Barta Lajos. Apja kocsmát bérelt, de a ház, amelyben laktak, cselédház volt. A fagyba-dermedt falu főutcáján azon gondolkodtam, mit szólna most az író, hajdani pécsj újságíró, ha ide látogatna? * Igaz, a kénköves vizet csak a libák hasznosítják. De odébb Harkányban már milliókat fogad a strand, ezreket a kórház. Közvetlenül a falu mellett óriás emelkedett ki a földből, a BCM, amely megváltoztatta máris a környezetet, az embereket. Megváltozott minden falu képe, szé- pék és gazdagok a dél-baranyai községek, az emberek jól érzik magukat, jó közérzetben dölgoznak, gyarapítják a „mienket”. Ehhez járult hozzá — voltaképpen minden leírt sorával — Barta Lajos is. Kampis Pétéi FaMtép a Tét éves kápofna uchrarábőL I
