Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-04 / 323. szám
1973. december 4. DUN ANTOll NAPLÓ 5 Tegnap történt Dr, Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára, Boci József, Czé- gény József, a megyei pártbizottság titkárai bemutatkozó látogatáson fogadta tegnap Miski Béla alezredest, Pécs egyik alakulatának parancsnokát. valamint Balogh Kálmán ezredest az alakulat volt parancsnokát — akit más beosztásba helyeztek. — Miski Bélát Évin Sándor ezredes magasabb egyséq parancsnok mutatta be a megye pártvezetőinek, * A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága mellett működő köz■ és alkotmányjogi, valamint város és községpolitikai bizottságának 19 tagú küldöttsége érkezett tegnap Pécsre a HNF Baranya megyei Bizottságára. Vas megyei vendégeink tegnap tapasztalatcsere beszélgetést folytattak a baranyai munka- bizottságok tagjaival, ma, kedden pediq megyénk nevezetességeivel ismerkednek. Öt országból több mint száz hallgató Hegnyílt a Harkányi Téli Egyetem Kiosztották a középiskolai helyi örténeti pályázat di ait Értékelték a Doktor Sándor Pályadíjalap Bizottság által ebben az évben is meghirdetett hagyományos helytörténeti pályázatot, A középiskolai pályázók, munkáikban foglalkoztak a lakóhely, az iskola ifjúsági mozgalmával, a szabadoktatás múltjával, az agrárproletárok két világháború közötti életével. Elemezték azt is, hogy a „Hűséggel a hazáért" mozgalom miként valósult meg megyénk német-lakta vidékein és a Drá- va-menti délszlávok hogyan működtek együtt a felszabadító bolgár és szovjet csapatokkal. Több mint harminc pályamű érkezett be. A legtöbb a „Gazdasági cselédek és napszámosok élete a két világháború között" ciimü témában. A város kö- zéoiskoláiból a következők vettek részt a pályázaton (a felsorolás egyben a résztvevők számának sorrendjét is jelzi): Széchenyi István, Janus Pannonius és Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Pollack Mihály Építőipari Szak- középiskola. Első helyezett Alvári János Hűségqel a házért című dolgozata (Nagy Lajos Gimn. IV/q). Második díjjal jutalmazottak: Czinege Erzsébet: Iskolám ifjúsági mozgalmának története (SzéTeveverseny Eredeti látvány színtere volt az alma-atai lóversenypálya: lovak helyett — első ízben — kétpupú tevék futották a kö'ö- ket. A futamokat B. Kusztubá- jev állattenyésztő irányítása alatt fiatal zsokék bonyolították le, akik nemcsak versenyfutásra tanították meg a tevéket, hanem könnyúfogatok vontatására is. A kísérletre felfigyeltek a tevék rendkívüli szívósságát tanulmányozó kazah tudósok is. Az ország legkorszerűbb sze- mélygépkocsi-áladó telepe hétfőn nyílt meg Csepelen a Zápor utcában. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter, aki kitüntető seket adott at a 82 millió forintos kö"'.éggel elkészült teleo építi" ében különösen kiemelkedő munkát végzett szakembereknek. Az országba érkező személy- au'ókat a Merkur kilenc telepén értékeseik. Er évben 75— 76 ezer au'ó e'adását bonyolítja le n ' ’övő-e osdig e'ő't Zsigulit, Daciát, V/a.- bu - ;t és más típusú autókat adiiak át á vásárlóknak. A legnagyobb értéchenyi Gimn. II b), Iharosy Margit: Napszámosod, gazdasági és uradalmi cselédek (Pollack M. Szakközépiskola), Kónya Melinda•' Hűséggel a hazáért (Janus P Gimn. Ill/b). Harmadik díjat nyertek; Dománszky Zoltán (Pollack M. Szakközépiskola), Vargha Balázs (Pollack M. Építőipari Szakközépiskola). Schraub Ilona (Nagy L. Gimn.), Dombay Péter (Széchenyi Gimn.), Haris Éva (Széchenyi Gimn.). Tegnap a Doktor Sándor Művelődési Központban Várcidi Géza, Pécs Városi Tanács Művelődésügyi Osztály Népművelési Csoportjának a vezetője értékelte a pályázatokat és adta át a díjakat; az első helyezettnek 1500 forintot, a második helyezést eiért tanulóknak személyenként 900, a harmadik helyezetteknek pedig személyenként 500 forintot. Tanácsot kérve, levelet írt egy hetedikes kislány: „kőító szeretnék lenni, de most elmúlt az ihletem, mit tegyek?" Nem tréfált, mint ahogy az az érettségizett 19 éves leány sem, aki három foglalkozás közül nem tudott választani, és a Pályaválasztási Tanácsadóra bízta a döntést: camionsofór, laboráns, vagy erdész legyen-e? Ezek a tréfásobb esetek, a többség — nem is kevesen — komoly válaszút előtt kopogtat az intézet kapuján, a megyei tanács épületének második emeletén. Az üzemekkel, iskolákkal, a Hazafias Népfronttal tartott rendszeres kapcsolat kesítö telep eddig is Csepelen volt, de technikai berendezései már elavultak. Ezért vált szükségessé az új telep megépítése, ahol a legkorszerűbb diagnosztikai berendezésekkel ellenőrzik az eladás előtt minden kocsi műszaki állapotát. A 6000 négyzetméter alapterületű, tágas műhelyépületben egyebek között lengéscsillapító, fényszó- róbeóllító és automata autómosó berendezés könnyíti meg a felkészítést, az úgynevezett null-reviziót A szállítás-rakodás közben megrongálódott karosz- szériát qazdogon fe'szerelt lakatos- és fényezőműhelyben javítják ki. A Merkur cseoeli új telepén évente 40 000 gutát adnak át O; országból több mint szá- [ zán érkeztek a „Népek Bqrát- sága" elnevezésű Téli Egyetemre Harkányba. A most ötödik alkalommal megrendezendő, immár hagyományos téli egyetem bolgár, lengyel, német, csehszlo- i vók, jugoszláv, valamint magyar vendégeit T. Mérey Klára dr., a történettudomány kandidátusa, a TIT Baranya megyei Szervezete történelmi szakosztályának elnöke köszöntötte tegnap a Napsugár Szállóban. Onnepi megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a féli egyetem eqyik legfontosabb célja ismeretek szerzése Baranyáról, Pécsről és természetesen hazánk politikai és kulturális életéről. Többek között szólott a már megszületett és a most alakuló személyes barátságokról. Történelmi példákkal is szemléltette a magyor nép és a szomszédos nemzetek barátságának, össze- I fogásának jelentőségét. A téli I egyetemen szövődő baráti kapcsolatok láncszemei lehetnek a népek békét akaró, közös alkotó munkájának, összetartozásának. A kéthetes kurzus résztvevői tegnap előadást hallottak a kórházban Harkónyfürdö gyógymellett minden hónap első hétfőjén délután kettőtől öt óráig Információs napot tartanok — mint például tegnap is. Összegyűltek az intézet munkatársai, orvosok, pszichológusok, közgazdászok, mérnökök, pedagógusok. de már két óra előtt szép számmal gyülekeztek a felvilágosítására, tanácsra várók is. A Noqy Lajos Gimnázium III. a osztályát képviseli Pozsgai Mária: Legyenek szívesek eljönni az osztályfőnöki órára, a pályaválasztással kapcsolatban sok nálunk a bizonytalanság. Fizika tagozatos osztály, de tizenhét éves korban ez még nem dönt, sokfelé érdeklődnek. Kovács Dezső, az „iskolai csoport" munkatársa feljegyzi a kérést és előre kéri a kérdéseket, hogy minél jobban felkészülhessenek a válaszadásra. Diósviszlóról egész kis küldöttség érkezik. Olyan gyerekek, okik maguk sem tudják, hogy mihez is von kedvük. A pszichológus hallgatja a szüleiket, azután őket, $ így kialakul a vélemény: szükséges-e orvosi vizsgálat, esetleq további, behatóbb részletesebb tájékozódás tesztlapokkal, különféle műszerek segítségével. Sipos Kati esetében nem kell töprengeni. — Már egészen kislány ko romban nagyon szerettem a varrást. Babaruhákat csináltam állandóan, é5 most az iskolában a politechnikai órákon mégiobbon megszerettem. Varrónő akarok lenni. Édesanyja sem ellenzi, de a tanulás azért szent. — Néha nagyon megpörölöm, hogy tanuljon, de csinálja azt. ha ehhez van kedve. hatásáról. Az előadást dr. Balogh Zoltán, igazgató-főorvos tartotta. Majd ismerkedési esten találkoztak az egyetem hallgatói. A mai napon megtekintik a szigetvári várat, benne g kiállítást. A nap folyamán méq Pécsre látogatnak. A város műemlékeivel, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi gyűjteményével, a Modern Képtárral, a Mecsek nevezetességeivel ismerkednek. Este pedia a Nemzeti Színházban a Pécsi Balett műsorát tekintik meg. A további napok programjaiban előadások, kirándulások, múzeumok és más intézmények látogatása szerepel. Az előadók foglalkoznak majd Pécs-Baranya tudományos, kulturális és művészeti életével, hazánk gazdasági, társadalmi és politikai helyzetével, a Dráva-menti felszabadító harcokkal, a termelőszövetkezeti mozgalommal, Petőfi tevékenységével. Több találkozó is lesz. így többek között a Népek Barátsága kultúr- est, a lengyel, a bolgár est. Megtekintik a siklósi várat, a villányi szabadtéri szobor-múzeumot és a történelmi borvidéket. Zolival már nehezebb a helyzet, a kőműves és a szakács szakma között ingadozik. Vele több dolguk van a pszichológusoknak. Dr. Dómján Károly, a Tanárképző Főiskola pszichológia tan. székvezető tanára szerint rendkívül jelentős a pályaválasztási tanácsadás, de nem szabad túl» becsülni. Száz százalékosan csak a mindennapi tevékenység közben kifejlődő készségek döntik el az alkalmasságot. — Egy képesség-struktúra nem egyetlen szakmára, hanem a szakmák eqy bizonyos csoportjára való alkalmasságot biztosít. Nem eqy tulajdonság, hanem ar egész személyiség dönti el az alkalmqsságot. Korra és nemre való tekintet nélkül szüntelenül jönnek a tanácsot kérők. Egy-egy megfogadott javaslat néha sorsforduló. Káplár Eva, a Művészeti Gimnáziumban iparművészet szakos. — A továbbtanulási lehetőség meglehetősen korlátozott. Hg nem vesznek fel az Ipar- művészeti Főiskolára, hol tanulhatnék tovább? Kiderül, hogy a matematikát és a fizikát is szereti, megkezdődik hát a böngészés. Kisebb könyvtárra való tájékoztatók, katalógusok segítik az eligaro dóst a szakmák, iskolák rengetegében. Végül is rátalálnak a Kecskeméti Számítástechnikai Főiskolára. Ez érdekelné Évát. Egy rövid délután, szűk kis szobák, de sok lelkes szakember fáradozása, s az eredmény: sok-sok eloszló bizonytalanság. | Kuruez Gyula | Átadták az ország legkorszerűbb gépkocsi-átadó telepét Információt nop a Pólyavó'asitái' Tanácsadó Intézetben Eloszló bizonytalanságok Rendelet a lerjiessépeiszakítás elbírálásánál! áj rendiérői Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete. amely január 1-i hatállyal az eddigiektől eltérő módon szabályozza a terhesség művi megszakításának engedélyezését és a kérelem elbírálásának módját. A rendelet értelmében aki terhessége megszakítását kari, annak részletes tájékoztatást kell adnia egészségi állapotáról, korábbi szülészeti-nőgyógyászati eseményeiről, családi, szociális helyzetéről és lakáskörülményeiről. Ezeket — szükség esetén — hivatalos dokumentumokkal kell igazolnia. A jelentkezők kérelmét először — a járásokban, a városokban, illetve a fővárosban es a megyei városokban kerületenként — háromtagú bizottságok bírálják el, az, akinek kérelmet a bizottság elutasítja, a fővárosban és a megyeszékhelyeken működő öttagú fellebbviteli bizottságnál fellebbezhet. A bizottságok — amelyek élére a tanácsok orvosvezetőket neveztek ki — egészségügyi és szociális szempontok alapján végzik munkájukat. Ezért a bizottságok — az orvosvezetők mellett — olycn tagokból állnak, akik kellő érzékkel és tapasztalattal rendelkeznek a jelentkezők szociális helyzetének megítélésében, s egészségügyi és jogi tájékozottságuk is megfelelő. A rendelet részletesen felsorolja azokat az eseteket, amelyekben az illetékes bizottságok c terhesség megszakítását engedélyezik. Ilyen, ha a megszakítást a szülők, vagy a születendő gyermek egészségi állapota orvosilag indokolja; ha a terhes nő nem él házasságban, vagy legalább fél éve külön él; ha terhesség bűncselekmény következménye; ho a terhes nőnek, illetve hózastár- sának nincs saját tulajdonú beköltözhető. vagy önálló bérlakása, ha a terhesnek 3 vagy több gyermeke van (Hl. szülése volt), vagy két élő gyermeke van és legalább egy további szülészeti esemény (spontán vetélés, halva születés, méhen kívüli terhesség) történt. Engedélyezik a terhesség megszakítósát, ha a terhes 40 éves, vagy annál idősebb. 1978. végéig azonban ez a 35 éves vagy annál idősebb nőkre is vonatkozik. Az említetteken kívül a jogszabály — egyéni mérlegelés alapján — lehetővé teszi az engedély megadását akkor is, ha a terhes nőnek két élő gyermeke van, és harmadik terhessége a születendő magzatéletképessége, fejlődése szempontjából veszélyeztetett; ha a férj tartós sorkatonai, vagy különleges szolgálatot teljesít a fegyveres erőknél és szolgálatából a kérelem benyújtásakor legalább hat hónap még hátravan; ha a terhes nő vagy férje legalább félévig terjedő szabadságvesztés büntetését tölti, vagy a terhesség megszakítását további szociális okok nyomatékoson alátámasztják. Ha a jelentkezőnek nincs olyan oka a terhesség megszakítására, amely a rendeletben szerepel, a bizottság általában elutasítja a kérelmet. A rendelet egyebek között meghatározza azt is, hogy a bizottság a terhesség megszakítását csak akkor engedélyezheti, ha a terhesség nem haladta meg a 12. hetet. Kiskorú kérelmezők terhességének megszakítására a terhesség 18. hetéig adható engedély. A korlátozás azonban nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a terhesség megszakítását egészségügyi okok teszik szükségessé. A terhesség-megszakítást elbíráló első- és másodfokú bizottságok egészségügyi intézményekben — a helyi körülményektől függően — a család- és nővédelmi tanácsadókból», a rendelőintézetekben, kórházakban végzik munkájukat, s üléseiket szükség szerint, de hetenként legalább két alkalommal tartják. A terhesség megszakítása iránti kérelmet a terhes nők állandó vagy ideiglenes lakhelye szerint illetékes elsőfokú bizottsághoz külön erre a célra rend- sze-s-ített nyomtatványon két példányban kell benyú;tani. A nyomtatvány a terhességet megállaphő egészségügyi intézményekben szerezhető be. A terhes nő a lakóhelye szerint illetékes bizottságtól eltérő más bizottsághoz csak akkor nyújthatja be kérelmét, ha ugyanannak a terhességének a megszakítósát az állandó lakóhelye szerint illetékes bizottságtól még nem kérte. A terhes nő tartós különélését, illetőleg a lakás hiányát személyi igazolvánnyal, vagy büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatával igazolhatja. Ha a terhesség bűncselekmény következménye, a bűn- cselekmény elkövetését, illetve annak alapos gyanúját a bűnüldöző szervek igazolják. Ha a terhes nő azért kéri terhessége megszakítását, mert két élő gyermeke van, s ezen kívül legalább egy szülészeti eseménye volt, a kérelmezőnek — személyi igazolványával eqyütt — a szülészeti eseményt igazoló orvosi iratot is be kell mutatnia. A személyi igazolvánnyal is bizonyítható adatok igazolására más okirat nem szükséges. A bizottságok a kérelem elbírálásakor — szükség esetén — p bizonyítási eljárást is elrendelhetik. A kérelem elutasítása esetén a bizottság a kérelmezőt a fellebbezés lehetőségéről tájékoztatja. A fellebbezés szándékát azonban a bizottság előtt a döntést követően azonnal be kell jelenteni. Ha az eljárás — a terhes nő hibáján kívüli okokból — elhúzódik, és a terhesség ideje a 12. hetet meghaladja, de a terhesség ideje a 16. hetet nem éri el, a másodfokú bizottság engedélyt adhat a terhesség művi megszakítására. Ez a,rendelkezés azonban kiskorú terhesekre nem vonatkozik. A másodfokú bizottság döntése azonban végleges. A terhesség megszakításáért 600 forint térítési díjat kell fizetni — ha a terhes önálló keresettel nem rendelkezik és kiskorú, ha 40. életévét betöltötte, vagy ha a terhes nőnek legalább három gyermeke van (illetve szülése volt), vagy két élő gyermeke van és ezen kívül legalább egy szülészeti eseménye volt. Eqyéb esetekben a kérelmezők 1000 forint térítési dijat fizetnek. A bizottság a terhes nő indokolt kérésére a térítési dijat — szociális okok alapján — mérsékelheti vagy elengedheti. A rendelet értelmében a terhesség megszakításáért nem kell térítési díjat fizetni, ha a műtét egészségügyi okokból válik szükségessé; ha a terhesség bűncselekmény következménye, vagy ha a terhes nő házastársa a fegyveres erőknél sorállományú, vagy különleges szolgálatot teljesít és a terhes nő katonai családi segélyből él. A terhesség-megszakítóst elbíráló bizottságok elnökei és tagjai orvosi titoktartásra kötelezettek. A terhesség-megszakítóssal kapcsolatos orvosi, egészségügyi tevékenységért a* önként felajánlott juttatást is tilos elfogadni. Azt a? időt, amelyet a terhes nő terhessége megszakítósa érdekében orvosi vizsgálaton vagy q bizottság ülésén tölt el, munkahelyéről való igazolt távolmaradásnak kell tekinteni. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Szekszárd Város Tanácsa pályázatot hirdet A VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT FŐMÉRNÖKI ÁLLASÁNAK 1974, január 1-vel való betöltésére. Kívánalom; Építész- vagy gépészmérnöki végzettség, vezetői gyakorlat. Feddhetetlen előélet Részletes, a korábbi működést is bemutató ön* életrajzzal ellá’otf pályá- -,t (, Vére-í Tanács V. B. * ■ portjánál lehet benyújtani.