Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-18 / 337. szám
Ha'é'ozás fájdalomtól megtört szívvel tudat luk, hogy imádott jó férjem, drága édesapa, após, szeretett testvérünk, VID AH AZ! ISTVÁN deeembet 11-én reggel 8 órakor váratlanul elhunyt Drága halottunkat december 21-én, pénteken 2 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temetőbe;*. Emlékét szivünkben örökké megőrizzük' A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, dódikénk, idős GYARMATI MIHÁLY nyugdíjas MÁV főmozdonyvezetÖ 81 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt» Temetése dec. 21-én, pénte- kp« fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk és kedves rokonunk, SCHEIDER NANDORNf Lank Mária, volt mecsekrákosi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése december 20-án, csütörtökön fél 3 órakor lesz a Vasas !.-i temetőben. A gyászoló család. * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósunk, nagyanyánk, dédnagyanyénk, testvérem, sógornőm, és kedves rokon, özv. FABIAN JÓZSEFIVÉ 83 éves korában december 13-án elhunyt. Temetése december 21-én, pénteken 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és rokonunk, BOLLA JENŐ MÁV nyugdíjas életének 80. évében türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 22-én, szombaton fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hegy felejthetetlen, szeretett drága Annus nénink, özv. KERESZTÚRI SÁNDORNÉ Gerge-ics Anna, volt kertész, türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 20-án, csütörtökön 12 órakor lesz a központi temető Szent Mihály kápolnájából. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló Páll család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa» após, ' nagyapa,, PUSKAS JÓZSEF nyugdíjas pályaőr 65 éves korában rövid, fájdalmas szenvedés után elhunyt. Temetése december 20-án, csütörtökön fé! 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Felejthetetlen halottunk, ZURANYT MIHÁLY temetése december W-én du. *é! 4 árakor lesz. Gyászoló család. I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BODÖ FERENCNÉ született Bayer Anna december 15-én Ó5 éves korában váratlanul elhunyt. ; Temetése december 20-án, csütörtökön I órakor lesz a pécsi központi teme- I tőben A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szere- í tett anyám, anyósom, nagymamánk és 1 dédikém, özv SZELCZI ISTVÁNNÁ MÁV főellenőr özvegye, Pécsett, december 12-én rövid szenvedés után életének 83. évében elhunyt. Temetése ff. év dec. 19-én fél egy órakor. Gyászolja dr. Nagy család. A Szentegáti Állami Gazdaság párt-, szakszervezet- és gazdaságvezetősége mély megrendüléssel tudatja, hogy ALVARI MIHÁLY elvtárs rövid szenvedés után december 15-én 45 éves korában elhunyt. Alvári elvtársat a gazdaság saját halottjának tekinti. Temetése *973. december 21-én délután 13.00 órakor lesz a szigetyárí-iurbéki temetőben. Fájdalommal tudatjuk, hogy édes anyánk, SCHMIDT GYULANÉ sz. VARGA ILONA 1973. december 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése dec. 2!-én lesz a központi temetőben. ' Gyászoló család. Köszön©» Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak c rokonoknak, munkatársaknak, jó barátoknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapánk, SZEGEDI FERENC temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Gabonafelvásárló és Fel- I dolgozó Vállalat szigetvári üzemve- I zetoségének és dolgozóinak a temetés megrendezéséért és részvétükért, valamint* volt munkahelyének, a Pata- pokiosi Termelőszövetkezetnek. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, 3CHUNK JÁNOS taxi gk.-vezető temetésén részt vettek és együttérzésüket fejezték ki. Küsön mondunk köszönetét a 12. Volán vezetőségének, a Baranyo megyei Rendőr-főkapitányságnak, kollégáknak a búcsúztatásért, továbbá mindazoknak a taxi-váHantoknak, kedves rokonoknak, ismerősöknek, jó borátoknak, akik részvétüket fejezték ki. Köszönet a sok szép koszorúért és résívé ttáví rátok ért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, dr. LEHNER DEZSŐ temetésén való megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Háziipari Szövetkezet vezetőségének és tagságának. A gyászoló család. Korszerűsített áruházunkat dec. 19~én* szerdán 11 órakor Pécs, Bem u. 2. 12. alatt megnyitjuk Olcsó ruházati és műszaki árucikkek gazdag választékával várjuk kedves vásárlóinkat Ugyanitt a felsorolt áruféleségeket készpénzért is megvásároljuk, illetőleg bizományba átvesszük. Bizományi Áruház Vállalat 81. sz. fiókja. Kárpitos munkát vállal, rövid idő alatt elkészít és | házhoz szállít, özv. Var- ; sányiné. ^Doktor Sándor Villamos ipari technikus gépjármű villamossági szakmában szeretne elhelyezkedni. „Kázmér” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. FIGYELEM ! Mindennemű géplakatos munkát vállalok és üzemanyag tárolók hatósági nyomáspróbáját. Olajkályhák és egyéb háztartási qépeV javítását vállalom. Szarka János. * Telefon: 14-927 Pécs, Kertváros, Berzsenyi D. II. szám. Különálló, üres albérleti szoba kiadó. Pécs, Kopács u. 29. Bútorozott szoba belvárosban, központi * fűtéssel, fürdőszoba használattal kiadó. Telefon: 20-014. Fiatal házaspár különálló vagy különbé járatú bútorozott szoba, konyhás, albérletet keres a III. kerületben. Azonnal beköltözhető” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. Belvárosban, szoba-kouyhás lakás olcsón eladó. Te- legdy, Nagy Flórián 10. ötvenes, egyedülálló férfi külön bejáratú, bútorozott vagy üres szobát k:res, lehetőleg fürdőszoba hasz- : nálattal. újmecsekaija környékén. Válaszokat ármegjelöléssel: „Még decemberi beköltözés” jeligére a 1 Sallai _u. ^hirdetőbe kérek. Szolid, zenegimnazista leányomnak csinos albérle- i ti szobát keresek zongora és fürdőszoba használattal. Címeket a Sallai utcai hirdetőbe: ..Zongora” jel- í igére kérem. _____________ K isméretű albérleti szoba üresen vagy bútorozva kiadó. Érdeklődni: 17 után, délután. L kér.. Ibolya U. S. POLSKI FIAT karosszéria karambolos. IF-es eladó-. 16-531. Peterdi. Nyereménye« Trabant Limousin eladó. Mohács, Liszt F. u. 4. D/l. 18 ezer . km-es Wartburg de - Luxé megkímélt ' garázsban tartott. sürgősen eladd __Méhész. Tibor, G örősgai._______' I X-es, garázsban tartott, 10 000 kilométert futott Zsiguli felszerelési tárgyakkal együtt eladó. Érdeklődni napközben 12-222/262 teleíonszámon. MODERN GARNITUR A.k 3880 forinttól aszletre Kaphatók V A J T A kárpitos p&cs öervne u 11 Variálható Babakocsi ol- csón eladó. Érdeklődni: 14-242 teleíonszámon. Hízók eladók. Kisbaiokány dűlő 12. szám. Munkácsy TV. kétlapos villany rezsó jó állapot Dán eladó. Kertváros, Bókay U. 23. 1 darab hízósertés, 110 kg-os eladó. Pécsújhegy, Bor U. 80, Haász.______ M agyar bélyegsorok, nagyméretű, régi bronz csillár igényesnek eladó. Pécs, J^rcóényi u. 2. I. em. BROWNI kazettás, két hullámsávú, rádióval egybeépített, magnetofon el- adó. Pécs. Orsolya u. 9. Egy darab sertés-önetető eladó. Terehegy, Aradi u. 10. szám. fötéfc hálószobabútor ágybetéttel, sezlon. tv-as-.al eladó. Faludy Ferenc u. 8. (Szigeti útról nyílik). Hízott sertések eladók. — 110—130 kg-os. Felső- vámház u. 31. __ ___ H ízók eladók. Pécs, Kovácstelep, Hajnalka u. 9. Eladó EAN 1200-as Norton szekrényes esztergapad. „Komplett” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Veszek rézmozsarat, gyertyatartót, kávédarálót, faliórát. festményt, porcelánt stb. RÉGISÉGBOLT. Doktor S. 29. Telefon: 18-623. Modern bútorok V 6 T E L E és \ E L A D A S A Mártírok útja 16. Telefon. 20-571 Basszus hangfalat vennék, erősítővel, márkásat, 50 W-tól. Ajánlatokat 8—18 óráig. Molnár József, — Pécs, Perczel u. 29. címen kérem__(Kovács).________ 5 0-es női bunda eladó. „Panofix” jeligére & Bem u. hirdetőbe.______________ Üj japán kazettás magnetofon eladó. Nemes. Kossuth L. u. 78. ____ L ottón nyert, KM 8 háztartási robotgép eladó. — Pécs, Hajnal u. 10. Tóthék. 150 kg-os hízott sertés eladó. Marx út 102. __ Z sírosbödön. kályha, ruhanemű olcsón eladó. Délutáni órákban. Mátyás király utca. 6.____________________ E ladó Naumann villanyvarrógép. újmecsekalja, Radnóti is. 5./B., földszint 2.________ _______ E zres esztergapad eladó. Nagy arányok, Dózsa Gy. út 62. szám._____________ A ranyozott fémkeretű ágy, cuvany- « jutányos árán eladó. Telefon: 19-073.- Eladó-' • isagysasríítü ~fek£-- mié, 4 fotel, egy diófa háló és töob egyeb. Megtekinthető: Színnáz tér 3. szám. H. em., délelőtt 2 óráig^__Szige Ly. ü gy jugoszláv olajkályha eladó. Orsolya u. 15. sz. Kétszobás szövetkezett lakás eladó. Pécs. Hl. kér. Dr. Münnich F. u. 30/B. ttt *xv Dr. Juhászáé. Harkány—máriagyVífü elágazó és a Tenkes-csárda között, út melletti. 400 négyszögöl fiatal szőlő és gyümölcsös eladó. Érdeklődni 19-713 telefonon, este 18 őrá után.________ E ladó, Rákóczi út 57. számú, 3 szobás, komfortos, mellékhelyiséges házrész. Megtekinthető 18 órától mindennap. Harmat. Ili szobás, távfűtéses, I. em.. szövetkezeti lakásomat eladnám. „Szigeti rész” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __________________ E lcserélném balatoni vagy harkányi lakrészért pécsi belvárosi. azonnal beköltözhető, 3 szobás öröklakásomat. Telefon: 21-539. 206 négyszögöles kerínarceUák. gyümölcsös, akácos. keszűt úton. új városrészhez közel, megosztva, eladók. Telefon: 21-186. Elcserélném egy szoba, összkomfortos lakásom harkányiért. lehet víkendház vagy telek. „Budai vám” 1*1 igére a Bem u. hirdetőbe. Eladó két szoba, összkomfortos szövetkezeti lakás. Űimecs°kalia. R’.dnófcí n. 5/B.. földszint 2. Nagypostavölgyi 3 szobás. azonnal beköltözhető ÚJ családi ház, ipari árammal, melléképületekkel és 524 négyszögöl gazdálkodásra alkalmas telekkel >üadó . 250 ezer 4- részlet” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó közeli lebontásra kerülő házrész. Balok ány utcában (cserével beköltözhető) leiigére a Bem u. hirdetőbe. Belvárosi, háromszobás öröklakás sürgősen eladó. ...Március 1” jeligére a Bem u. hirdetőbe. BELVÁROSI TÁRSASHAZÉPÍTÉSHEZ jelentkezni lehet a Pécsi 2. számú ügyvédi M • i ->1<a közösségnél ”*écSii Kossuth L a. 2$. Villa eladó igényesnek. — Telefon: 15-989. Kétszobás, szövetkezeti lakás fizetési könnyítéssel, azonnali beköltözéssel eladó. Pécs. Endre sz György út 9. Érdeklődni: 13-933- as telefonon. 18 órától. Szőlőskert környékén, Mecseken, közművesített telket veszek. „Mecsek” jeligére & Ballal u. hirdetőbe. Budapest, Déli-pályaudvarhoz közel, 3 szoba, komfortos, 6aját öröklakást adnék, 2 szoba, átvehető, pécsi 3 szoba, komfortosért, PIK vagy tanácsiért. Győri Eszter. Pécs, Petőfi S. 57., este 6 óra után.--Saenélőrtee, - - Virág -a:- íL sz. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni helyben. üzlethelyiség beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Perczel, Boltív köz sarok. Szabóság. Ford Capri GT luxus kivitelben, 28 000 km-rel eladó. Érdeklődni és megtekinteni 19-én. 12—16 óra között. Pécs. Madách 3/B. U. cm. 7. IF-es 601-es Trabant eladó. Münnich F„ u. 6/a. Kiss. Renault 10-es sürgősen eladó. Sellye, Mező L út !7- sz. • ______ O ctávía Super eladó. Pécs, Bercsényi u. 2. I. emelet. ..kotla Coupe 28 000 km— rex eladó. Gálost, Balaton- weréuy, Béke u_ 20. Eladó egy UE-s rendszámú, feaer Wartburg de Luxe. Pecs, Hl. kér., Bo- rosoyán u. 18. Petőfi úti iskola, közelé- oen garázst bérelnék, vagy yennek. „Wartourg” jeligére a Saiiai u_ niraetooe. Garázs kiadó. Bokor u. xü. szám. Vizsgázott Skoda Octávía. eladó. Komló. Pécsi út 43. Bangó, ADAS—VÉTEL jjue±y eiado. Éruckioaui: Fehéraegy, Keller János u. 8. fszt. 3. 5 órától 6-ig. Biedermeier kanapé kb. 150 éves eiadó. Honvéd u. 1. sz. Gáti. Eladó 1 darab hízó. — üiana L. u. 20. ____ x ElUMF, nyugatnémet, xa^ebtas magnó e.a.uo. xxo- iQZavár 15. -U. 7, 2U-638. vourts-Mahler és hasonló ao^yveatt vennex. „xqos íC-avo ueoeg ' jangeie a aunyadi úti hiTu^tooe. consul táskaírogépet vennék. „öoigos” jeugére a aunyaui úti hiraetooe.___ H ízott sertések eladók kü- xunuozo suxyuan. bar&ozi Aranxa, Pécs, Pipacs ux 11. sz. ________________ I gémet juhászosok! 10-szer kitűnő x-tol ív-ig 2 szei ixpj CAC—K—1 kanommal Aeaezteoest vailaiok. nroek- iödm: Komm, Gorkij ui óz., Ujj József. Villanyhősugórző fűtésre kapható, -kai utca 5» szám. íróasztal karosszékkel eladó. Faragott, reprezentatív, nagyméretű. Dohány U. 7, 1L 6. ______________ k önyvszekrény, nagymére- .ú, szép,’ laragott, eladó. nohany u. 7. 11. 6. Dolgozószoba-bútor szép, hibátlan, faragott., eladó. 7 db-Dói álk Dohány u. 7. H. 6._______________________ B élyeget, postatiszta, magyar anyagot 960-tol veszek. 7678 Abaiiget, Ví- kendtelep 8._______ _____ V Etrrrs Televízió-Javítást, felújítást vállalok. Szilágyi Péter, Pécs, Pósa Lajos u. 25. PARKETTACSISZOLÁS lakkozás. Telefon: 14-041 Dr. Kovács. Alsótagozatoe gyermekem délelőtti korrepetálására pedagógust keresek mindennapra. „Esetleg 5 után” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Menyasszonyi és koszorúslányruháfc olcsó kölcsönzése. Sörház utca 4. Általános iskolás gyermeket orosz, vagy esetleg más tantárgy*»! korrtpetilok. „Fiatal lány” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. TELEVÍZIÓ “í'osógép ódió eentrifugo o©> t'vó íövitós garancia val. Telefon Í6-1W3 16-519 MENYASSZONYI ruhakü lönleg ességek kölcsönzése 460 forinttól. János u. 11. sz. Nyolc hetes bikaborju eladó. Péti József. Mánia, 187. sz. Modem bútorok öltön kaphatok Jóka. 1. Szabónál. kisméretű lakásba szoba-, konynaDüLort vennék. ..Éva” jeugére a Sallai utcai hirüetoDe. 5 hónapos bikaborjú eladó. Patacs, Fő u. 28. INGATLAN Magaslati úton, azonnal oexöitözhető, háromszoba, haüos, összkomfortos új lakás, garázzsal eladó. — Érdeklődni 20-383 telefonon, 17 után és vasárnap. Ajándékozzon bélyeget! Eladók postatiszta magyar bélyegek nagy árengedménnyé! Délután 5 órától. Sallai u. 20. izám 1.. ajtó. Tanácsi iparvállalat BELSÖELLENŐR! MUNKAKÖRBE férfi munkaerőt alkalmaz Gyakorlattal rendelkezők jelentkezését „REVIZOR” jeligére kérjük a Saiiai u. hirdetőbe leadni. A Kozármislenyi „Damjanich” Mg. Tsz eladásra kínál 3,50 m hosszú, 12—18 cm átmérőjű AKAC LUGASOSZLOPOT 35,— Ft-os egységáron Érdeklődni: a tsz-központban Csak nálunk kapható! KORROLEN alvázvédő testék TEEÖTEX alvázvédő massza TERÖSTAT tőmítő szaiag ORKÁN esőcsatorna-zománc zöld és fehér színekben ASTRALIN autózománc TVK Mintabolt Pécs, Kossuth Lajos utca 47. Dolgozókat felvesznek A VOLÁN 12. sz. Vállalat szigetvár! főnöksége T. 174. típusú forgó rakodógépre 5—6000 forint kereseti lehetőséggel rakodógépkezelőt keres. Jelentkezni lehet: Szigetvár, Denesházai u. 3. ss. (3337) KÖZGAZDASÁGI technikumot végzett gépkönyvelőt és egy gyakorlott gyors- és gépírót azonnal felveszünk. Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat. Pécs, Megyeri ót 78. (3336) KÖZGAZDASÁGI technikumi végzettséggel könyvelőt felveszünk. Jelentkezes Vasas Ip. Szövetkezet. Pécs, Zsolnay V. u 15. Személyzeti vezetőnél. (3274) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételt hirdet takarító segédmunkások; részére,. meszest munkahellyel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztó lydh dé. 8-tól 12 óráig. (3346) BELVÁROSI ISKOLA takarítónőt ázonnar felvesz. Jelentkezés az iskola gondnokánál. (3348) A TANÁRKÉPZŐ Főiskola nyugdíjas parkettás szakmunkást és takarítónőt alkalmaz. Munkaügy. Ifjúság útja 6. (3345) A VEGYÉPSZER Szerelési Igazgatósága a kormány által kiemelt Péti Műtrágyagyár és az Olefinmű nagy- beruházás szerelési munkaterületeire felvételre keres gyakorlott és kezdő CSŐSZERELŐ DIN és egyéb vizsgával rendelkező MINŐSÍTETT HEGESZTŐ, LAKATOS, SZIGETELŐ, BÁDOGOS, ÁLLVÁNYOZÓ SZAKMUNKASOKAT és e szakmában jártas betanított és segédmunkásokat. 3—6 hónapos hazai munkavégzés után külföldi kihelyezést biztosítunk. — JELENTKEZÉS r hétfőtől péntekig az igazgatóság munkaügyi osztályán. Bp. XV., Mogyoród u. 42. vagy leninvárosi kirendeltségen (TVK címén), vaay oétfürrfő’ kirendeltségén (PÉTI NITROGÉNMŰVEK címén). (2526) SEGÉDNŐVÉREKET felvesz a Gyes*- mekkórház. Nyár u. 8. (—| MAGYAR Pamutipar Budapest, IV0 (Újpest) Erkel u. 30., felvesz 15. életévüket betöltött lányokat SZÖVŐ, fonóé cérnázó, csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezet személy©» sen, vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. (1835) A SZÉKELY Bertakm úti Általános Iskola hivatalsegédet és fűtőt keres azonnali belépéssel. (4048) TAKARÍTÓNŐKET, napi 4 órás elfoglaltsággal (nyugdíjast is) feUes* a Pollack Mihály Műszaki Főiskola* Jelentkezés naponta 8—16 óráig <S Munkaügy csoportvezetőiénél, Boszor* kány út 2. (36-os, 37-es autóbusszal megközelíthető). (3239) z , .A VOLÁN 12-es sz* Vállalat 21. életévet betöltött, legalább 2 éves tehergépkocsivezetői gyakorlattal rendelkező férfiak részére ingyenes autóbuszvezetői tan- folyamot indít. A résztvevők már «s tanfolyam ideje alatt munkabért kapnak. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. Ili em. 6. (2844) NORMATECHNOLÓGUST felveszünk. Normás szakvizsga szükséges. Jelentkezés: MEGYESZER Vállalat Pécs. Lyceum u. 4. (87265J PM BEVÉTELI IGAZGATÓSÁG takarítónőt szerződéssel alkalmaz. Jelente kezés: Déryné u. 5. sz. diait a személyzeti vezetőnél. (87?68) ANYAGXONYVELÉSBEN jártas adminisztrátort és egy raktári anyagmozgatót felveszünk, azonnal. B. m. Háziipari Szövetkezet. Pécs, Déryné u. 35. (87251) FORGALMI könyvelőt azonnali belépéssel alkalmaz a Kesztyűgyár. Jelentkezés: Pécs, Sörhöz a. 36. VI. em. 604. szoba. (87254) Olcsó, praktikus karácsonyi . Tjjyrp ajándékok d lUtLl barkácsboltban! Fali is állé kovácsoltvas virágtartók 20,— Ft-tó! 560,— Ft-ig Fali konzolok és polcok 20,— Ft-tól 160,— Ft-ig Kovácsoltvas folyóirat-tartók, dohányzóasztalok 110,— Ft-tól 355,— Ft-ig Natúr és színes farostlemezek, lécek, faburkoló plexi, hulladék műbőr, tapéta ás sok más ajándék készítésre alapanyag Barkácsszersxámok, lemezcsavarok, kúpos alátétek Karácsonyi ajándékot a TUZÉP Barkácsboltban vásároljon Pécs, Citrom u. 6/6 \