Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-13 / 332. szám

Tornászaink 1973. évi mérlege Hét aranyjelvényes tornászlány 4 férfiaknál szerényebb eredmények Pécs női tornasportját a PVSK és a Sportiskola közel száz tor­násza képviselte Farkas Györgyné, Erdősiné Tolnai Márta, Rákosi László és segítőtársaik irányításával 1973 sikeres évük volt. Az I. osztályban szerepelt a felnőtt és az ifjúsági női csapat is. Az ifik bronzérme nagyszerű telje­sítmény volt az erős mezőny­ben — négy olimpiai pont is járt érte. Bár januárban lesz, mégis az idei évadhoz tartozik Oz a nagy országos seregszem­le, ahol még helyt kell állniuk a lányoknak. Ez évben aranyjelvényes ifjú­sági szintet ért el: Csete, Ká­sa, .Beke, Gráf, Horváth, Kása és Magyarlaki — hárommal többen, mint tavaly. Az ifjúsági II. osztályú bajnokságon Kása és Váradi 2—2 aranyérmet szer­zett. Sajnos a tavalyi I. osztá­lyú minősítések idén nem jöt­tek be: Békési visszavonult, Herczeq Budapestre költözött, Kálmándy sokat betegeskedett. Cseté és Kása beverekedte ma­gát az utánpótlás válogatott keretbe, de mindkettőjüket sé­rülés gátolta a teljes értékű munkában. Jövőre talán több szerencséjük lesz. Nyáron a PVSK vendége volt a Lokomotív Erfurt tornászcsa­pata. 1974-ben a pécsiek vi­szonozzák a német testvércsa­pat látogatását. A vakációt ki­használva Orfűn és Balatonon j szerveztek edzőtábort, négyen pedig a dunaújvárosi országos táborba is meghívást kaptak, Jövőre nagy feladat lesz tar­tani az elért eredményeket, de a töretlen szakmai munka fej­lődést is hozhat, „Szerencse", hogy az élmezőny mögött na­gyon tehetséges, szorgalmas Utánpótlás vár a „betörésre”. Technikai segítséget is kapnak. Félmillióért lengőpadlót rendel­tek, amely — ha lesz hol fel­szerelni — sokat segít a gya­korlásban. A pécsi férfi tornászok 1973- ban a régi hagyományokhoz mérve kissé halványabb ered­ményeket értek el, sajnos, amikor az NB l-es csapat szétesett, az utánpótlás nem tudta kellőkép pen átvenni tőlük a váltóbotot Persze, a torna rohamosan fej lődő, igen munkaigényes sport ág, tehát a mostani eredmé nyék is nagyon tiszteletre mél tók. A PMSC és a Sportiskola ősi- szesen hatvankét versenyzővel rendelkezett. A Sl vezetője Czéh Antal volt, a PMSC vezetését Poprócsi Vilmos vitte, majd no­vembertől — Czéh kiválása után — ö lett a sportágvezető. Felnőtt csapatuk nem volt az idén, az ifjúságid* viszont ki­tettek magukért. Harmadikak lettek az I. osztályú ifjúsági bajnokságban — négy olimpiai pont jár ezért — és ugyan­ebben az osztályban vidékbaj­Előbbre léptek a bólyi teniszezők A mohácsi járás egyetlen te­nisz szakosztálya Bolyban mű­ködik. A mintegy 30 tagú szak­osztály ez évben ismét előrébb lépett. A megye valamennyi versenyén, valamint Kaposvár, Keszthely és Berettyóújfalu ver­senyein vettek részt — ez utób­bin saját költségen. E 18 kü­lönböző nemű és korosztályú versenyen 7 első helyet és szám­talan második és harmadik he­lyet szereztek. Rogányi László és Máy Hermina az év folyamán tagja volt az országos vidéki utánpótlás válogatott keretnek. A nyár folyamán egy hétig Bolyban tartózkodott Mezei Ist­ván országos edző, megállapí­tása szerint a község utánpót­lása felér bármely vidéki nagy­városéval. Külön elismerést .ér­demel a férfi felnőtt csapat, mely megyebajnokságot nyert, 1967 és 1968 után jövőre is­mét az OB Ill-ban szerepelhet. A Rudas, Rózsás, Rogónyi, Da­los, Szabó, Beck, Varga, Kramm összeálítású együttes szeretné biztosítani helyét a magasabb osztályban. E HETI totót 1. Bologna—Torino 2. Fiorentina—Internationale 3. Foggia—Genova 4. Leneross!—Róma 3. Lazto—Napoli 4. Samr>doria—Cagliari 7. Ascoli—Catania #- Ata (ante—Catanzare 9. Avelino—Como 40. AS. Reggima—Pelerine 11. Taranto—Novara 12. Ternana—Brescia 13. Verese—Brindisi 14. Perugia—Reggiana Magyar Nemzet 1 2 Népsport D. Napló 1 x 1 1x2 x 1 1 x 1 1 1 1 1 x 1 ft DUNÁNTÚLI NAPLÓ KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA Ki volt Baranya legjobb férfi sportolója 1973-ban? ív ' tt«ea*eeeeeee0eaeéeoás>oőeeeoee»eeeeaoe4 2 .................-.............................. K i volt Baranya legjobb női sportolója 1973-ban? 1. ... 2. ................... ■■•■.„■„■•.■..«i.,»,»..,.,..,,—...««•«.<*»— 3. ...........................................................................................­A pályázó neve: ......................................................................... P ontos címe: ......................—................ nokok is lettek. A serdülő I. osztályú csapat célja a legjobb hat közé kerülés volt, de tudá­suk csak a 8, helyhez volt elég. Egyénileg az ifi II. osztályú bajnokságon Bévárdi bronzér­mes lett összetettben, a szerek­ről pedig négy ezüstöt hozott. Jövőre Tonte és Kristóf társasá­gában az I. osztályban kell helytállnia. Schermaul a ser­dülő I. osztályban harmadik j lett korláton, négy olimpiai pon- ; tot hozva ezzel. A tehetséges fiúnak jövőre magasabb osztály- lyal is meg kell birkóznia. A fi­zikai alapokat balatoni edző­táborban szerezték meg — nyolcvanöt (!) edzéssel. Az eltávozott „ászok’’ közül ez évben méq csak Katies tért vissza, tehát 1975-nél előbb nem várható, hogy felnőtt I. osztályú csapata leqyen a PM- SC-nek. Jövőre viszont Katies megpályázza a mesterfokú baj­nokságon való indulás jogát és a jelenlegi szerényebb ered­mények megtartása mellett a fő feladat az utánpótlás bedol­gozása lesz, hogy ne ismétlőd­hessék meg mégegyszer a két évvel ezelőtti „leeresztés”. Belénessy Csaba Unalmas mérkőzésen Fotó: Spierer Jenő 1 * SOK MÚLIK AZ EDZŐKÖN A kézilabdázók nem csüggednek Volt idő, amikor 9 NB-s ké­zilabda csapata volt Baranyá­nak. A kezdeti nagy lendület utón visszaesés következett Ma mindössze négy baranyai csa­pat szerepel a nemzeti bajnok­ságban. A minőségi visszaesés mel­lett a tömegesség terén komo­lyabb visszaesés nem mutatko­zik, hisz több .mint 100 kézilab­da-csapat játszik hétről hétre, nem beszélve az úttörő-bajnok­ságon részt vevő csapatokról. A Kézilabda Szövetség vezetői mégsem elégedettek a helyzet­tel. Nem is olyan régen a lab­darúgás után a megyében a ké­zilabda volt a legnépszerűbb sportág, nos, ez a nagy népsze­rűség egy kicsit megkopott, ke­vesebben látogatják a kézilab­da-mérkőzéseket és a szakosz­tályok közül nem egynek komoly problémát jelent az utánpótlás. A sportág vezetői nem ülnek ö'betett kezekkel. Az utánpót­lás biztosítására írták ki a me­gyei kö-épfokú iskolai bajnoksá­got. Harminchat csapatban több, mint 400 fiatal szerepel. A szövetség vezetői most azon fá­radoznak, hogy megtalálják a módját annak, hoqv a diákcsa- patokban szereplő játékosok felfrissítsék a társadalmi egye­sületek szakosztályait. Újabb szakosztályokat nem kivannak Pécsett létrehozni. A meglévő­ket szeretnék megerősíteni, fej­lődésüket meggyorsítani. Vidé­ken Siklóson, komlón. Bólybqn, Beremenden a legélénkebb a kézilabda élet, a szövetség ve­zetői úiabb bázisokat keresnek a sportágnak, a járási szövet­ségekkel szoros kapcsolatot kí­vánnak létesíteni. Az első lépé­sek már megtörténtek, a járási sporífelügyelőségek támogatják a Megyei Kézilabda Szövetség erőfeszítését. Ahol törődnek a sportággal és lelkes vezetők vannak, ott a nehézségek ellenére is előbbre tudott lépni a sportág. Jó pél­da erre o PTC. A bőrös lányok a megyebainokság meanyerése után az NB ll-be kerültek. A j Kesztyűgyár és a Tanárképző Főiskola csapatai részére sem elérhetetlen az NB II. A sport­ág feüődése megkívánja, hogy az MB l-ben és a megyebái- noksánbnn szereplő csapatok mellett középmezőnyben is le­gyenek Baranya megyei kérí- lahdások. Sok múlik a szakosztályokban tevékenykedő edzőkön. A szak­vezetők egy résre mintha elfá­radt volna. Amivel 10 évvel eze­lőtt lehetett eredményt elérni, az ma már kevés. Többet, újat kell hozniuk az ed’őknek. A snort- koröknek nagyobb igénnyel kell fellépniük a szakosztályokkal szemben. Az edzésmunka minő­ségi színvonalának emelkedése majd előbb-utóbb magával hoz­za a sportág színvonalának emelkedését is. Tizenegygólos győzelem Norvégia elten N e g o t i n. Szerdán a negotini sportcsar­nok volt a női kézilabda vb egyik középdöntőjének színhe­lye. Este magyar—norvég talál­kozóra került sor. A magyar csapatból Elekné, I Csíkné, Vadászná és Nyári ját- | szőtt kitűnően. A tizenegygólos győzelem reális képet adott a két csapat közötti tudáskülönb­ségről. Jól jött, hogy sok gólt lőtt a magyar csapat, hiszen ez is számíthat a továbbiakban. Magyarország—Norvégia 14:3 (7:1) Elbúcsúzott a Honvéd az UEFA Kupától RUCH CHORZOW—BUDAPESTI HONVED 5:0 (1:0) Chorzow, 5000 néző, vezette: Babacan (török). Góllövők: Kopicera (2), Bon, Marxs, Bula. Ruch Chorzow: Czaja — Baj- ger, Wyrobek, Ostafinski, Dze- wiecki ,— Maszczyk, Bon — Marxs, Beniger, Bula Kopicera. Budapesti Honvéd: Bicskei — Kelemen, Ruzsinszki, Szűcs, Lu­kács — Pál, Kocsis, Egervári — Bódi, Pintér, Kozma. Nehéz, keményre fagyott, ha­vas pályán, villanyfénynél, csí­pős szélben került sor a kupa- visszavágóra. Tapogatózó per­cek után a Honvéd vezette az első támadásokat. A 12. perc­ben szabadrúgás után Kozma közelről a felső lécre fejelte a labdát, az ott pattogott a Ruch kapuja előtt, végül Czaja pará­dés vetődéssel védett. Ezután fo­kozatosan fölénybe került a Ruch. A Honvéd védekezésre rendezkedett be. A második ne­gyedórában a hazai együttes Ostafinski, Beniger és Bula ré­vén három helyzetet hagyott ki. Közben Kelement és később Bont sárga lappal figyelmeztette a török játékvezető szabálytalan­ság miatt. A 34. percben Bon 18 méterről váratlanul kapura lőtt s a jól eltalált labda Bicskei felett a jobb felső sarokba vá­gódott (1:0). A Ruch támadás­Jégpálya Ujmecseka’ján Ismét megnyílt a 39-es dan­dár úti iskola jégpályája. Deli István testnevelő tanár irányítá­sával 40x40 méter alapterületet öntöttek fel jéggel, öltöző, me­legedő és zene várja a kivilá­gított jégpályán a korcsolyázni vágyókat. Délután 4 órától este 7 óráig tartanak nyitva, de ha az időjárás engedi, az iskolai szünetben délelőtt is nyitva tartanak. ban maradt: Ostafinski fölése veszélyeztetett, majd Bicskei Bu­la lábáról szedte le a labdát. A 2. félidő heves hazai roha­mokkal kezdődött. Egymás után több meleg helyzet adódott a Honvéd kapuja előtt. Az 52. percben Kopicera 22 m-ről éle­sen kapura lőtt, a labda a lá­bak között megtalálta az utat a jobb sarokba (2:0). Kiegyenlí­tette a Honvéd budapesti elő­nyét a Ruch. A nagy gólarányá vereség ekkor már előrevetítette az árnyékát, annyival is inkább, mert a hazaiakat támogatta a második játékrészben a szél is. A közönség énekléssel biztatta csapatát. Mindkét együttes já­tékosai érezték, hogy a találko­zó ezekben a percekben végleg eldőlhet. A Ruch támadásban maradt. Maszczyk az 54. perc­ben a felső lécet találta el. A 60. percben Kopicera jobbolda­li szögletéből Marxs a tétovázó Honvéd védők között a hálóba rúgta a labdát (3:0). Három perccel később Bula a kimoz­duló Bicskei mellett megszerezte csapata negyedik gólját (4:0). A 72. percben Kapicera jobboldali szöglete — amelyet ballábbal csavart a kapu elé — érintés nélkül jutott a hálóba (5:0). A gól után röviddel a Honvéd ka­pujában Bicskeit Lévay váltotta fel és mindjárt jól mutatkozott be: Bajger nagy lövését reme­kül szögletre öklözte. Az utolsó tíz percben mindkét együttes belenyugodott az eredménybe. A Ruch Chorzow csapata ezen a mérkőzésen is megmutatta, hogy hazai pályán lendületes, kitűnő játékra képes. A két mérkőzés összesítése­ként a Ruch Chorzow 5:2-es gólaránnyal jutott a legjobb nyolc közé. A labdarúgó UEFA-kupábon a legjobb nyolc közé jutásért szerdán lejátszott mérkőzések eredményei: Lokomotiv Leipzig—Fortuna Düsseldorf 3:0 (1:0). 50 000 né­ző. 4:2-es összesítéssel a Loko­motív Leipzig jutott tovább. színház mozi t V /© I rádió televízió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház; Ka maróba lettek (es­te 7 órakor). Bérletszünet — Erővona­lak — Megölt ölelések — Szonáta. MOZI Park: Jó megjelenésű ausztráliai fe­leséget keres (f4, hnó, 8) Petőfi: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (4, 6,' 8.) Kossuth: Mónika (10, 12, 6, 8.) Lá­zadás a Bountyn I-—II. (f3) Fekete Gyémánt: Ne csalj, kedves! (6) Jószerencsét: Fuss, hogy utolér­jenek (5, 7) Rákóczi: Y—17 (5, 7). Május 1.: A tűz meghódítása í, II. (f5.) Boly: Bartleby (7) Harkány: Idő a magánéletre (f7) Mohács: Lázadás a buszon (6. 8.) Sásd: Az Ezüst-tó kincse (7) Sellye: A magányos far­kaskutya (7) Siklós: A „Saturnus” csapdájában (4. 7.) Szigetvár: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall (8) Pannónia Bar: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig, RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 4.25:—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben: 7.45: Orvosok c mikrofon előtt. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.20: Mozart: F-dúr szo­náta. 8.40: Mezők, falvak éneke. — 9.00: Történelmi Pantheon. Könyves Kálmán. (ism.) 9.25: Víg özvegy. Részletek Lehár Ferenc—Mérey Adolf operettjéből. 10.00: Hírek, Időjárás. 10.05; Iskolarádió. 10.30: Népszerű szimfónikus zene. — 11.14: üdvöz­let az olvasónak. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Já­ték és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Valerij Brjuszov költeményei. 14.20; Mihály András: Három darab régi stílusban, 14.45: Fúvósesztrád. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Zengjen da­lunk. 15.40: Reklám. 15.45: Népszerű filmdalok. 15.59: Hallgatóink figyel­mébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Hány igazgató jutott hbt fa­lunak? Riport. 16.25: Részletek dal­játékokból. 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Bemutatjuk új kórusfelvételein­ket. 17.17: Az utolsó lehetőség. Ri­port. 17.43: Az év legjobb tánczenei felvételei. V. rész. 18.33: Munkásstú­dió. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.45: Nó­taest. 20.30: Modem görög tragédia.' Dokumentumműsor. 21.00: Hírek. — 21.03: Sebestyén Ági és az Unió- együttes felvételeiből. 21.14; Negyed­század emlékezetes budapesti hang­versenyei V. rész. Közben: 22.00: Hí­rek, sport, időjárás. Kb. 22.15—r22.25: A negyedik közel-keleti háború. — 22.58: Ha hangom meghalna a Föl­dön . . . Versek. 23.18—0.25: Táncze­ne éjfél előtt — éjfél után. Közben: 24.00—0.10: Hírek, időjárás. möFi RÁDIÓ X.?5—7.59: A PetSfl rádlé reggeli »­nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: örökzöld dallamok (Ism.) 8.40: Beszélgessünk zenéről, (ism.) 9.00: Hírek. 9.03: Dvorzsák: VII. szimfónia. 9.40: Gyorsabban, egyszerűbben. Ri­port. (Ism.) 10.00: A zene hullám- | hosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 12.00: La­katos Vince népi zenekara játszik. 12.20: Tancredi Pasero és Conch ita Supervia énekel. 13.00: Hírek, időjá­rás. 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.20: Kórusok, hangszersrálók. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági rgndevú — kettőtől hátig. Közben: 14.-30: Hírek. Körzeti időjá­rás. 15.30: Hírek 15.33—14.18: Csak fiataloknak. Tánczene. 16.3Ó: Hírek. 16.33—16.36: Műsorismertetés. 17.30— 17.33: Hírek. 18 00: Hírek, Időjárás. 18.10: Kémek — Ggynőkők — katonák. Gellért Endre írása. H. rész, 18.30: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekei. 18.58: Holnap közvetítjük . . . 19.24: Az emberibb világért. Magyar kom­munisták, antifasiszták harca a II. vi­lágháború alatt Angliában. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Króni­ka II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Köz­vetítés a Békés megyei Jókai Szín­házból. Magyar Elektra. 22.35: Nép­dalok. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Operafinálék. 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Iskola- rádió. 18.25: Bemutatjuk új Supra- phon-lemezünket. 19.37: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Onczay Csaba gordonkaestje. Kb. 20.42— 20.45: Hírek. Kb. 21.30: A Dutch Swing College Band játszik. 21.55: Arabella. Részletek Richard Strauss operájából. 22.41: Kamarazene. 23.00 —23.15: Hírek, sport, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ Magyar nyelvű műsor Beat-kívénságok Emberek, brigádok, módszerek. Rezes Zsuzsa és Hídvégi József riportösszeól I ítésa. Lapozgatás a Jelenkorban Mészöly Katalin éneke! Déldunántúli híradó Í7.38: 17.50: 18.00: 18.20: 18.30: 18.45: Klaus Wunderlich orgonái, rit­muskísérettel 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, tudósítások. — Hova to­vább? Riport. Beszélgetés ál­talános iskolásokkal. — Népi kincsek nyomában* Lucanap. — Népzene. 19.30: Német nyelvű műso? Egy näp a sásdl Építőipari KT$Z-ben. Zenés riportműsor, önök kérték. Zenés műsor. Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00—9.05: Énekeljünk együtt. 9.05—9.25: Környezetismeret (ált isk. 2. oszt.) 13.30—14.25: Énekeljünk együtt (ism.) 14,35—14.55: Környezetismeret (ism.) 17.18: Műsorismertetés 17.20: Hírek 17.25: Természetbarát A Teiesport túrisztikai magazinja. 17.40: Reklámműsor 17.45: Rólad van szól Fiatalok ön« ismereti műsora. 18.15: Megmérettünk és nehéznek fca* láltattunk . . . 19.05: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.30: TV-h íradó 20.00: Az árnyak délben tűnnek e?0 Szovjet tévéfilmsorozat VL rész. A nehéz tét 21.10: Színházi album. 22.20: TV-Híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR 20.00: Korok, versek, Vörösmarty: merengőhöz. 20.50: TV-híradó — 1. kiadás >sm. 21.20: Reklámműsor 21.25—22.45: Magasiskola. Magy film (16 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-naplá. 17.45? : Gyermekeknek. 18.30:, TV-tanácsodó„ 19.00: Panoráma. 20.30: Baleset — tv- : dráma. 21.30: Arcképek. 22.20: Váló- j gatások más TV-központok műsorából, MÁSODIK MŰSOR 20.30: Kör. 21.15: Rajzfilm. 21.30: A | fekete város — filmsorozat 22.30: ! Huszonnégy óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom