Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-28 / 317. szám
A PÁLYA SZÉLÉRŐL 1 ASZTAUTEN1S2 Arató jó tormában Tehetséges @2 utánpótlás AZ ŐSZ! SZEZON UTÁN A lobdarúgó NB ll-ben, NB lll-ban é$ megyebajnokságban befejeződött oz őszi forduló. Az NB l!-ben mindkét boranyai csapatnak nagyszerűen sikerült az utolsó mérkőzés. A PVSK biztosan győzte le a Sabaria együttesét, míg a Móza-Szász- vári Bányász a jók szereplő Fűzfő otthonából hozott el egy i bojnokí pontot. A PVSK ered- j ményes hajrájával a harmadik I helyet biztosította, de a szász- [ váriak is elégedettek lehetnek. í újonc csapatuk 50 százalékos- j nál jobb teljesítménnyel vár- | hatja a tavaszi szezont. Az NB Ill-ban q Siófok csu- ! pán gólkülönbséggel előzi meg o Volán 12-est. A Volán végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyúitott, nagy esélyese a bajnokságnak. A legnagyobb meglepetést az újonc Véménd szolgáltatta, a harmadik helyen állnak és mindössze egy ponttal vannak leszakadva a listavezető mögött. Ha a véméndiek I tavasszal megismétlik őszi teljesítményüket, akkor gz első hely kérdésébe is beleszólhatnak. Ugyancsak a meglepetések közé tartozik a PEAC gyenge szereplése. A nagymúltú csapatnak a kiesés ellen kell küzdenie. A nyár folyamán több jóképességű játékos távozott el az egyetemistáktól, a veszteséget egyelőre még nem heverték ki, A megyebajnokságban veretlenül áll az első helyen a jelentősen megerősödött István- aknai Bányász. A bányászok a bajnokság első számú esélyesei, pozíciójukat q jelenlegi helyzet alapján a Boly és a sokat fejlődött Sellye veszélyeztetheti. AKI MERI.., ff égi közmondás: akt mer, az nyer. S mint ez megfigyelhető, Komlón lásson hagyománya lesz e feltételezett igazságnak. Bár, vasárnap sokáig úgy nézett ki, hogy a múlt heti fordulóban Győrött elért győzelem hatására, a hűvös, szeles időt is vállaló kökönyösi pálya nézői semmit sem láthatnak abból, amit a győri szurkolók, végül mégiscsak összeverhették tény erűket Lantos Mihály edző — épp húsz évvel az emlékezetes 6:3-as Anglia felett aratott győzelem évfordulóján — isméi merész húzáshoz folyamodott. Amíg Győrben a balszárny felcserélésével tette ütőképessé a több hete meddő csatársorát, most épp e csapatrész tehetetlensége láttán szánta el magát egy újabb változtatásra. A szünetben melegíteni küldte az Eger ellen már néhány percet játszó és gólt is elért fiatal, saját nevelésű játékosát, Hoh- mannt. Lahó lecserélésével és Hoh- mann beállításával Cs. Kovács Ismét megfelelő társat kapott. Az újonnan beállt játékos ugyan először csak bemérte a kaput, s miután ezért ' tapsot kapott, vállalkozott a második lövésre is. És ismét bebizonyosodott, hogy aki mer, az nyer, mert Hohmann második jól eltalált lövése a vendégek kapujának iobb alsó sarkában kötött ki. Érthető volt tehát Lantos edző öröme, és a levegőbe ugrása, hisz egy hét leforgása alatt két merész húzásával járult hozzá csapata győzelméhez. A mérkőzés után hazafelé indult nézők csak azon keseregtek: bárcsak több ilyen fiatalja lenne a komlói kék-fehéreknek ... A vezetők húzták a hengert... 25 éve alakult a Véméndi Sportkör 25 éve, 1948 novemberében alakult meg a Véméndi SK, Sáfrány János, a körjegyzőség akkori tisztviselője — később tanácstitkár — vezetésével. Cso- both Gáspár, Farkas Antal, Szipli Mihály, Domonkos Ferenc, Dolha Gáspár és Füzei Lajos voltak a segítők, de az ügyet egy emberként támogatta az egész falu, * Dr. Sáfrány János harminc évet dolgozott az államigazgatásban —r ma már nyugállományban van. Ahogy az akkori dolgokról érdeklődöm, csak pár perciq tűri meg a széket maga alatt. Felállva, ma is hatalmas lelkesedéssel meséli a történteket: r— Amikor Véméndre kerültem, akkor ott nem volt semmilyen sportolási lehetőség. Az igény megvolt rá, de sem anya- I állt a pálya, május elsején avatgiak sem pediq pálya nem álltak rendelkezésünkre. A falubeli lelkes emberek azonban nemcsak munkával, hanem anyagi támogatással is segítették az ügyet. A legelső teendő a sporttelep megépítése volt. Kétkezi munkával, többezer köbméter föld megmozgatásával építettük meg a ma is otthont adó pályát. A vezetők húzták a hengert. akinek fogata volt, hordta a földet, az eqész falu ásót- kapát ragadott. Hatalmas naqy sár volt. Emlékszem, Kővári Pali bácsi lova elmerült egy helyütt a sártengerben. .Botokkal, husángokkal szinte úgy kellett kibányászni oz állatot. Ennek ellenőré Pali bácsi másnap is megjelent az eqyesfogattal: — János, mi a munka? Tavaszra Kupamérkőzések szerdán — idényzárás vasárnap Szerdán az UEFA Kupa legjobb nyolc csapata közé jutásért játssza az első mérkőzést a Bp. Honvéd Kispesten a lengyel bajnokság listavezetőjével, a Ruch Chorzóval, A Tatabányai Bányász szerdán este KK mérkőzést játszik Vicenzában, a Lane- rossi lesz az ellenfél. Szombat, vasárnap befejeződik az NB I. őszi idénye, eldől melyik csapat lesz az őszi első. A labdarúgó NB I. 15 fordulójának műsora. Szombat: SZEOL —‘Vasas, Szeged, 13 óra. v.: Katona. Vasárnap: Pécsi MSC— Dorog, Pécs, 11 óra, v.: Szilvás! U. Dózsa—Tatabánya, Megyeri út 15 óra, v.: Csernefalvi. MTK —Bp. Honvéd, Hungária kőrút, 13 óra, v.: Hévízi. VM Egyetértés —-Salgótarján, Szőnyf út, 13 óra, v.: Kőrös. Ferencváros—Szombathelyi Haladás, Népstadion, 13 óra. v.; Müncz. Videoton— Rába ETO, Székesfehérvár, 13 óra, v.: Barna. ZTE—Csepel, Zalaegerszeg, 13 óra, v.: Vízhányó. A labdarúgó NB I. B. őszi utolsó fordulójának menetrendje: Szombaton kerül sorra a Bp. Spartacus—Várpalota, 13 óra, Győri. Vasárnap: valamennyi összecsapás 13 órakor kezdődik. MÁV DAC—Ganz MÁVAG, Vincze dr. DVSC— DVTK, Asztalos, Szekszárd— Kossuth KFSE, Jaczina, Pénzügyőr—Békéscsaba, Szóvá, Eger— Kecskemét, Nagy, B. Dunaújváros—Olajbányász SE Hámori, SZMTE—Komló, Jármai dr. Oroszlány—Budafok, Rúzsa tűk. Valóságos népünnepély volt, még q környékből is sereglettek az emberek, — Emlékszik még az első futballistákra? — Hogyne kérem. Szabó Jóska volt a kapus, Csoboth és Ripszám a két belek. A fedezetsorban Haraszti, Bokányi és Gotthard játszott. Csizmadia, Farkas, Márton, Várda és Dárdai — két focista Dárdai gyerek apja — volt az öt csatár. Nagyon jó csapat volt. — Azért pénzre csők volt szükség? Szerelést venni, utazni... — összeadtuk a pénzt. Ki-ki saját zsebéből. Aztán o sportkör rendezte az összes bált a faluban, meg külön színjátszóköre is volt a focistáknak — ez is pénzt jelentett. Jártunk faluról falura. Először foci, utána az előadás. A jobbösszekötőnk, a Farkas Pali járta mindig a székely táncot... Utazni meq szekéren utaztunk. Autó?! Motor is csak kettő volt a faluban, nemhogy autó. — Ma is megnézi a csapatot? — Minden meccsen ott vagyok. Külön öröm, hogy az alapítótagok is mind ott ülnek a lelátón. Ha minden jól megy, idén dobogón lesz oz újonc focicsapat az NB lll-ban. Higgye el, nagyon megérdemlik a lelkes. munkát, sportot szerető véméndiek. Seléoessy Csaba Arató Csaba (PMSC) bizonyult a legjobbnak a megyei tizek bajnokságán. Ázató László felvétele A hétvégi özeit bajnoksággal befejeződött a felnőtteknél az 1973. évi asztalitenisz idény. Az utolsó versenyt a papírformának megfelelően Arató Csaba, a PMSC versenyzője nyerte. A siker értékéből semmit sem von le az a tény,. hogy a nagy riválisok távolmaradtak. Dr. Horváth munkahelyi elfoglaltsága, Balázs pedig sérülése miatt nem indult a versenyen. Arató az év j valamennyi versenyén helytállt, Kijelölték a magyar és az angol ökölvívó-válogatottal Sv^orsiáij a vb-döntőben Svédország—Ausztria 2:1 (2:1) Kedden este Gelsenkirchen- ben játszották le az újabb Ausztria—Svédország világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést. Mintegy harmincezer néző előtt a svéd Sandberg és LarssOn góljára (agái 11-esbő! esett), csak Hattenberger góljával tudtak az osztrákok válaszolni. Az osztrákok helyzeteik alapján többször is egyenlíthettek volna, de rendre hibáztak, így Svédország csapata jutott a világbajnokság tizenhatos döntőjébe. Az angöl ökölvívó válogatott az elmúlt héten két mérkőzési vívott az NSZK-ban, mindkettőt 12:8-ra elveszítette. A visszaérkezés utón e szövetség vezetői kijelölték azt a csapatot, amely december 5-én a 10 000 nézőt befogadó londoni Royal Albert Hallban Magyar- ország ellen mérkőzik. Az angolok abban reménykednek, hogy Cawdell, Dunn és Knight a magyarokat is legyőzi. Bizakodással tekintenek a nehézsúlyú Mead szereplése elé is. Mint az angol szövetség vezetői elmondották, igén nagy érdeklődés előzi meg Papp László híres versenyzőinek londoni vendégszereplését A legérdekesebb mérkőzéseket több millió néző láthatja, mert az angol televízió részleteket ad a küzdelmekről. Váltósúlyban nem lesz mérkőzés, félnehézsúlyban viszont az angolok két pár küzdelmét tervezik. Papp László kijelölte az Anglia és Wales ellen szorítóba lépő versenyzőket Hétfőn tizenhárom magyar ökölvívó utazik Londonba. Élén az olimpiai bajnok, kétszeres Európa-baj- nok Gedóval, valamint a felnőtt Európa-bqjnok Badarival és Csjeffel, továbbá a junior Európa-bajnok Juhásszal és Ré- derrel. A kijelölt versenyzők a kővetkezők: Popírsúly: Gedó György (Vasas), Légsúly: Orbán Sándor (Bp. Honvéd), harmatsúly: Rácsai I. János (Debrecen), pehelysúly: Badar! Tibor (Bp. Honvéd) és Kovács Lajos (Szegedi Dózsa), könnyűsúly: Benézik Árpád (Bp. Honvéd), kis- vóltósúly: Juhász László (Zalka SE), váltósúly: Csjef Sándor (Ú. Dózsa), nagyváitósúly: Kari László (Bp Honvéd), közép- súly: Rapcsák Mihály (Bp. Honvéd) és Jakab Vilmos (0. Dózsa), félnehézsúly: Tari Gábor (Zalka SE), nehézsúly: Réder (Tatabánya). — Pécsi sikerek Zalaegerszegen Zalaegerszegen a területi serdülő seregszemlén kiemeikedő eredményt ért el Dombi Ágnes, aki három egyéni versenyszómban győzött. A 200 m hátúszós- ban -első ízben teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet (2:40.1); Dombi 2:36.8 mp-et úszott, így reménye van arra, hogy szinteredményét a kecskeméti 50 m-es fedettuszodában még decemberben meg tudja erősíteni. A 400 m-es vegyesúszásban (5:49.0 mp) és a 100 ni gyorsúszásban (1:08.8 mp) elért ideje is jobb, mint a fennálló megyecsúcs, de az uszoda 25 m-es mérete miatt nem hitelesíthető. Várkonyí Katalin jó eredménnyel (3:00.8) nyerte a 200 m-es mellúszást a javuló formába lendülő Kindl Ágnes előtt, de a többi pécsi versenyző is kitett magáért. Jó helyezéseket és jó időeredményt ért el Eili- szár Gabriella. Horváth Katalin, Hardi Emik Gerncr Zsolt. Horváth László és Jellcs Ágnes — ezúttal a 800. m gyorsúszásban. A kiegészítő versenyszámokban Abonyí, Tu főnyi és Stámusz úszott jól. A 4x100 m vegyesváltóban biztosan győzött a PMSC Horvátit, Várkonyi, Filiszár, Dombi ! összeállítású lánycsapata. jó formában versenyzett, a PMSC legjobbjának bizonyult. A megyei ti?ek bajnoksága színvonalban is megfelelt a várakozásnak. Kellemes meglepetés a fiatalok szereplése. A ren. dezők attól tartottak, hogy Balázs és Horváth tóvoilétében a helyükre került fiatalok gyengébb teljesítményt nyújtanak, ami o színvonal rovására megy. Nos, a verseny után megnyugodva vették tudomásul, hogy nem így történt. Az utánpótlás bizonyította tehetségét. Különö. sen Berta, Kenyeres és Vadas játéka volt figyelemre méltó. A PMSC ebben az évben a csapatbajnokságon a vidék legjobbjának bizonyult. A fiatalok jó szerepléséből arra lehet következtetni, hogy a pécsi asztaliteniszezők a következő években is a legjobbak között lehetnek. TEKE, Pécsi sikert hozott oz NB ll- ben szereplő női tekézők tízek bajnoksága. Az első helyet Bogdán Kálmánná, a Pécsi BTC versenyzője szerezte meg. Az ifjúsági fiú tekézők tízek bajnokságán Löffler, a Pécsi Gázművek versenyzője 9. helyen végzett. RÖPLABDA. Az NB il-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzések első fordulóját december 1-én és 2-án rendezik meg Veszprémben. A Steinmetz SE férfi és a Tená<-kéoző Főiskola női csapatai jó pozícióban varjak a döntő mérkőzéseket. KERÉKPÁR, Összeállították a kerékpárosoknál a válogatott keretet, melybe ezúttal is meghívást kapott Hirth István, a Pécsi Spartacus kitűnősége. színház mii |/Af 33 mozi w VI telő 5E SZÍNHÁZ fcSemzetfi Színház i Ä lebegő Atlasz (este 7 órckdr), Csőrtos-bérlet. Kamaraszínház: Ludas Matyó (délután fél 3 órakor). HANGVERSENY liszt-terem: Mesterbérlet I. hangversenye. Szovjet Trió hangversenye (este fél 8 órakor) „ MOZI Park: Felügyelő életveszélyben (A, á, 8). Petőfi: Felügyelő életveszélyben (f4, f6, f8). Kossuth: Botróny az operában (10, 12, r'3, f5). Helga (f7, f9). Rákóczi: Chato földje (5, 7). — FÉK Klubmozó: Régi idők focija (f6). Egyetemi filmklub (í8). Kodály Ke.: Búcsúzz a tegnaptól (6). — Mohács: Én nem látok, te nem beszélsz, ó nem hall (6). Eper és vér (8). Pannónia Bars Éjféltől Mimi varieté. Nyitva 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt I 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Hallgassuk egyöttl Wagner-művek. 9.05: Indul a bakter- ház, VI. rész. 9.25: Könnyűzene négy városból. 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Nyitnikék. 10.40: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó csalód. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Gergely Anna és Doma- hldy László énekei. Lakatos Lajos ocebalmozik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Muzsikáló tábor Fertődön. 14.30: Nőkről nőknek. 15.00: Hírek, időjárás, 15.10: Harson a kürtszó! 15.45: Bundschuh István stájer eltérőn játszik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe: — 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Pro és kontra a differenciálásról, II. rész. 16.14: Kamarazene mélyhegedűre. 16.36: Az MRT közönségszolgálatának tájékoztatója. 16.39: A francia forradalom dalai. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei, III. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Az év leqjobb tánczenei felvételei. Iln rész. 20.20: Kilátó., 21.10: Hírek 21.13: Szellemi munkások, diplomások, értelmiségiek. 21.43; Dietrich Fischer-Dieskau Schumann-dalqkgt énekei. 22.00: Hírek, időjárás. — Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Nóták. 22.50: Meditáció. 23.00: Könnyűzene Kerekes János szerzeményeiből. 23.30: Hindemith: Mise. 24.00: Hírek* időjárás. 0.10—0.25: FÜmkeringők. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben 6.40: Reklám. — 7.50: Múzeumi híradó. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Bartók és az ifjúság. 8.30: Népdalok, néptáncok. 9.00: Híi rek. 9.03: Kíváncsiak Klubja. 10.00: Á i zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.ÖÖ: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Házunk tája. 13.26: Székely Endre dalaiból. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Klubrádió. 17.00: Reklám. 17.05: ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. 17.56: Új könyvek. 18.00: Hírek, Időjárás. 18.05: Közvetítés a Bp. Honvéd—Ruch Chorzów UEFA Kuoa labdarúgó-mérkőzés fi. félidejéről. 18.50: ütőér. 19.36: Jó estét, qyerekek! — 19.40: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nacvtermét. Á liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye. — Körben kb. 20.25— 20.45: Esti krónika, ff. — Kb. 21.30: Kis magyar wépnajz. Kb. 21-35: Operettdalok. 21.54: Miért kellett így történnie? 22.17: A zenemester. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: A Schubert rézfúvósegyüttes játszik. — 23.30: Berki László zenekara játszik, Urbón Katalin és Bojtor Imre népdalokat énekel. 24.00—0.10: Hírek., időjárás. HARMADIK MŰSOR 1S.Ö0: Hírek, Időjárás. 18.05: flskalö- rádió. — 18.25: Nagykanizsai dzsessz- hétvége. 19.05: Bozay Attila: Trapéz és korlát— kantáta. 19.19: Andor Éva és Kovát« Kolos énekel. 19.55: ' Külföldi tudósoké a szó. 20.10: Beszélgessünk zenéről! 20.30: Hírek. 20.33: A Stúdió 11 játszik. 20.52: Oj lemezeinkből. 21.47: Az Osztrák Rádió és Tefevízló zenekarénak hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. 23.CÖ— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Hét közben. Aktuális zenés magazin. Szerkeszti:. Borsos József 18.36: Dél-dunántúli hfnadó 18.45: Nagylemezeinkről: A Neotón együttes 19.00: Szerb-horvót nyelvű műsor. — Yamburczene. Az MDDSZ VII. kongresszusának küldöttel voltak. I. Robié énekel. — Az új Jugoszlávia 30 esztendeje. — Jugoszláv énekesek műsorából. Hírek 19.36: Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor; BemutatJjk a Pécsi Tanárképző Főiskola német tánc- csoportját. Zenés riportműsor. Hírek. A mesekönyvben lapozunk. Yánczen* 3&I.0Ö: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.15: Orosz nyelv (középisk. II!—IV. oszt.) Műsorisme irtasée 9.36: Delta 10.05: Tízen Túliak Társasága 10.30: Saíto mórtale, Vili. rész. Bé«e 11.30: Játék a betűkkel (Ism.) 15.40: Irány az egyetem! 16.20; Orosz nyelv (ism.)' 16.48: Műsorismertetés 16.50: Hírek 1.6-55: Bp. Honvéd—Ruch Chorzów icfe- darégó-mérkőzés közvetítése a kispesti pályáról 18,50: Á Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünno- pén 19,15: Esti mese 19.30: Tv-h íradó 20.00: Teatro 10 20.40: Iszlám, Vlff. nész. A műttbáí a jövő felé 21.46: Tv-hírcdó — 2. kiadás 21-5©: Ágyak a horizonton. Tv-jáóélt MÁSODIK MOSOK Sö.óó: Goldoni: A ehioggia! esete, paté. Vígjáték két részben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak előadása az Odry Színpadról, felvételről 21.35: Kare! Vlach és zenekarának műsora. JUGOSZLÁV TV 14.55: Juventus—llndepedlent® labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 16.45: Magyar nyelvű tévénapló. 17.45: Mézga. 19.00: Rajzfilm. 19.15- Munkásfórum. — 20.30: ünnepi ülés Jugoszlávia Népi Felszabadítása Antifasiszta Tanácsa M. ülésszakának évfordulója alkalmából. 21.55: Kortól* sak. 22.45: Á szökevény — Jugoszláv játékfilm. MÁSODIK MOSOR 20.30: Nyári játékok. 21.30: Szabadegyetem. 22.00: Játékos fiatalság-