Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-11 / 300. szám
Simon Lajos: tr Srómyuk alá rejtették a fényes nyarat már a tolvaj madarak, sárga tollúk belepte a rétet, erdőt, hegyet, domboldalakat Eső-könnyet pityereg az ablak, sir a szél, mint befogott sirály, mióta a tolvaj madaraknak szárnya alatt elveszett a nyár. Az őszi ég szilaj villámcsapástól bömbölve háborog, felfényesednek hirtelen a jámbor fészek nyi otthonok, Ősz von. Lucsok... A kemény-felhős mennynek forrása felfakad, a fákról nem is levelek peregnek, de csöpp aranyhalak. Párái Anna: November A tarlók borotválatlan férfiarcán nyári káprázatok kilőtt félsremét takorja sár, fekete banditakötés. S mit rövid napsütésben árnyék kiformált; elhagyott dobokat, hegedűt, trombitát összegyűjti az alkony öreg kéregető asszonya, összegyűjti kóbor fia, a szél, s holt lovak farához ütödik, cseng, zenél az egész vidék. A Kghogy a bíró a sípjába fújt, hogy ^ kezdjük el a játékot, kisodródtam a labdával az' alapvonalra. Ilyen szögből nem lehet betenni a hosszú sarokba, pedig a nézők már gólt üvöltenek. Azt hiszik, minden, ami a kapu előtt történik mór gólhelyzet. A labdát mór le is tették az ötösre, ért a gonosz fehér gömböt a fekete macskaszemekkel. Köpök. A pólyán köpni szabad, ha nem a bírót találom el. Kocogok vissza a felezővonalhoz, nehogy azt mondják, megint miattam volt a les. Elmélózok, remélem ma jó napom lesz, a bőr messze elkerül. Aztán mégis felém száll a labda. Ügy teszek, mintha fejjel akarnám elérni. A mozdulat csak azért volt, hogy azt higgyék, mutatok valamit. A védők különben is vigyáznak rám, az egyik mindig szemmel tart. Sok idő van még. Az lenne jó, ha minden így maradna. Null-null. A kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad. Van egy pont, meg a prémium fele, a szakosztályvezető is csak moroghat, az edzőnek se lehet sok szava. Jut is, marad is, nem kell mindent egyszerre elhappolni. A védelmünk hülyéskedik. A kaputól húsz méterre felvágják az ipsét. Persze, a bíró rögtön lefújja, a srác már válogatott is volt, az ilyen hamarabb kap szabadrúgást, mint a magamfajta. Kerettag már én is voltam, jó három éve, de ki emlékszik már arra .,. Szerencsére semmi A labdát csúnyán elvágták a kapu fölé. Más se hiányzik, minthogy most az elején rúgjanak egyet, máris ró kellene kapcsolni, hogy legalább döntetlen legyen. Ahogy elnézem ezt a játékvezetőt, tizenegyest fog adni ellenünk. A bírók is megérik a- pénzüket Az a legkönnyebb, tizenegyest ítélni idegenben játszó csapat ellen. Ez meg egy link pali. Legutóbb is balhém volt vele. Mondtam is neki valamit, d- szerencsémre nem hallotta. Tudom, hogy ezért mi jár. Hátha ma olyan a kedve, hogy benne van egy null-nullban és nem ad ellenünk büntetőt. És persze, ha beválik a kabalám. Péntek óta nem káromkodtam, könyvet, újságot nem olvastam, csak kártyáztam és vesztettem. Elpattan tőlem egy labda, kintről valaki már be is ordít, hogy azt hülyét le kell cserélni. Ordít Hol ordíthat még? Otthon nem, a munkahelyén se, az utcán se. Tíz-húsz forintért itt azt ordít, amit akar. Sérteget A bíróságon becsületsértésért legalább háromszázat fizet, itt csak tíz-húsz forint a belépő. Mór elgondolkoztam azon, hogyan lehetne megszabadulni ezektől a szurkolóktól. Egyre kevesebben vannak, de még mindig elég sokan járnak ki. Közülük is főleg azok, akik hamar begurulnak. A francba kívánom őket, mennének szurkolni egy másik csapathoz. De a szurkoló nem megy. A szurkoló nem olyan, mint a játékos, hogy fogja magát aztán lakásért, dohányért odébb áll. Életemben még nem hallottam, hogy egy szurkoló átment volna egyik csapattól a másikhoz. Sőt, azt mondják, mennél rosszabbul játszik a csapot, rá annál nagyobb szükség van. Még idegenbe is elkísérnek. És itt a baj. Ezek kérem szívósak, mint a macska ... Mór jó tíz perce úgy elkerül a játék, mintha a labda félne tőlem. De most itt van, a védők elvétették és úgy tálalták elém a helyzetet, mintha rám játszanának. Tíz méterre vagyok a kaputól, ha most a hálóba vágom, kész, a játék elvadul. A kapus rám rohan, csak el kellene húznom mellette, de én a kapu mellé kanalazom. Régi szabály, idegen pályán ne rúgj gólt először, mert a játék elvadul. Ezek a piros- sárgák meg ráadásul kemény fiúk is. Acélból a csülök, meg valahogy nem is bírjuk egymást. Úgy harag nincs, de ellenük mindig szikrázik a pálya. Bunda velük kizárva. Ha ezt most berúgom, mór látom magam, tíz percen belül ölben visznek le a pályáról. A kapus vigyorog. Ha véletlenül kapunk egyet, nehéz lesz egyenlíteni, Az ilyen feldobott kapusnak jók a reflexei. Lehet, hogy valami dopping is van benne. Újra nálam a labda, csinálok egy cselt. Máris betartanak. A bíró egy szót sem szólhat, mert elfektetem magam és szenvedő arcot vágok. A pályán is érvényes, előbb szenvedni kell, csak aztán sajnálnak. Lógatom a bokámat, pedig sípcsonton rúgtak. A sípcsont-, jqás nagyon fáj, de ha nem törik el, csak rá kell toppantani, mehet minden tovább. A boka az más. Ott nincs mese. De hát arra vigyázunk. Imre Gábor: Null-null Mindenesetre fekszem a fúvón, a játékvezető int, hogy nem kell hozzám bejönni, tapasztalt pali, látja, ha meg is rúgtak, nincs nagyobb baj. Hallom, hogy kint zo- jonganak, a jobb érzésűek még sajnálnak is. Nem egy hátrány. Majdnem a félpályán történt az eset a mi térfelünkön. Pedig az edző megmondta, hogy elöl tartsam magam a söprőgető mellett. még akkor is, ho egy ötöst kapunk. De hát kit érdekel az edző. Meg aztán ismerem ezt a söprögetőt, ha nincs ott a labda, akkor is rugdal, belekönyököl az oldalamba, hogy vegyem észre, ő is itt van, p eltápászkodom, nézek a játékveze- ■ tőre, persze úgy, hogy ha már ezért se jár kiállítás, akkor miért? Csak egy mozdulattal jelzi, hogy nem érdekli a véleményem, Nem baj, a szurkolóknak is od- ni kell valamit A játékvezetőre egyébként ne számíts, nem azért van, hogy sajnáljon valakit Nem foglalkozom tovább a bíróval. Köpök egyet, aztán kihúzódom a partvonalra, most megtehetem. Ezen az oldalon ül az a kékruhás nő, akit már akkor észrevettem, ahogy kijöttünk a pályára. Azt hiszem, ő is nézett engem. Labdába most úgysem rúghatok, a védelmünk kapkod, csak ezt a nyomást kibírjuk gól nélkül. Péntektől nem káromkodtam, könyvet újságot nem olvastam, csak kártyáztam és vesztettem ,,, Mégis odaáflok a söprögetó mellé. Zsinóron jön hozzám a labda, állva hagyom az ürgét, ha most meglövöm, nincs kapus a világon... Belesípol a bíró! Mutatja, hogy lesen álltam. Szavalókó- rus ordítja: hülye! Futkos a pályán, mint aki bedilizett elönti az izzadság és dühösen mutat arra a pontra, ahonnan a les miatt el kell végezni a szabadrúgást Rálépek a labdára, a képébe bámulok, én tudom csak igazán, hogy milyen hülyeséget csinált Csak orra vár, hogy mondjak valamit és máris leküld a pályáról. Valamit mondanom kell, ha nem akarom, hogy megegyen a méreg. Azt mondom neki: magának van igaza, rájuk se rántson ... Hátha az ilyen duma később kamatozik nála. Már el is végezték a szabadrúgást. Köpök. A pályán szabad köpni, ha nem a bíró a célpont Visszakocogok a félpályára, az a lényeg, hogy holnap nincs edzés, csak fürdő. Este vár a lány, színházba megyünk, utána két korsó sör, egy korttyal se több. Azzal a kékruhással még konyakot is innék . ,. A hátvédünk az ötösön cselez, nagy zju- gás, azt hiszi, tizenkilencre mindig alsót húz. Most azt húzott. Kihozza a bőrt, elő- revógja a szélsőnek, az a vakegér elfut kapura lövi, a hátvédről lepattan, pont elém. Kapásból rólövöm, kifliszerűen a léc alá. A kapus ujjheggyel kinyomja. Aztán felugrik és int nekem, hogy jól van fiú, értjük egymást. Csak az edzőm nem ért A szünetben átnéz rajtam, mintha a pályán se lettem volna. Ez akkor van, ha valaki egymaga megnyerhette volna a mérkőzést. Gondolom lecserél, de egy szava sincs hozzám, a játékvezető pedig már sürgeti a csapatokat Nézem a pálya óráját, a második félidőből is eltelt már húsz perc, pedig mintha most kezdődött volna. Egy szusszanó*- nyi megállásom nem volt, a bőr úgy járt vissza hozzám, mintha én lennék a mágnes a pályán. A labdának nincs esze, rá semmiféle szabály nem vonatkozik, szabadon mozog, nem úgy, mint mi játékosok, akiket állandóan valami kalickába akarnak be- kényszeríteni. Taktika így, taktika úgy, aztán ha kikapunk, nem tartottuk be a taktikát A labdának mindent szabad, történhet bármi, a labdát senki nem szidja. Csak én. Ma úgy látszik, engem szúrt ki. Nehéz pillanataink voltak együtt, de most már túl vagyok rajta. A helyzet stabilizálódik, mór nem a pálya hosszában, hanem keresztben megy a játék, a döntetlen még áll és a szurkoló unja magát Unalmában fütyül. A két edző sápadtan, merev orrcimpókkal fújja a füstöt Igazság szerint még bármelyik fél veszíthet. Ilyenkor kellene a játékvezetőnek a sípjába fújni, magához inteni a csapatokat és beszédet intézni hozzájuk: sporttársak, kár a gőzért itt már úgyse történik semmi, mindenki igyon meg egy korsó sört és menjünk haza. Sajnos nem teheti. Úgy kell tennie, mintha érdekelné a játék. Pedig unatkozik. Unalmába« aztán ő is fütyül, rohangál összevissza, mindenféle hülyeséget csinál. Ezzel legalább elszórakoztatja a szurkolót Állítom, ha bíró nem lenne, ennek a játéknak már régen befellegzett volna. kJ őst már nyugalmam van, a labda ' ‘ is észhez tért, csak pillanatokig van nálunk, aztán rögtön átkerül az ellenfélhez. Engem végleg megunt meg aztán ef is fáradtam. Nem lehet kilencven percig hajtani. Már nem is vigyáznak rám. így kerülök szembe a kapussal. Csak hárman vagyunk; a labda, ő, meg én. A kapussal persze nem jó ütközni. Átemelem fölötte a labdát az meg csak néz utána, mintha a leszálló holdat követné, ahogy a hold lágyan ráesik o léc felső lapjára és onnan a kapu mögé. Különben is az utolsó percben járunk és van, amit nem lehet megtenni a pályán. Magam részéről például utálom a győzelmet az utolsó percben. Egyébként sem rajongok már érte, de az utolsó percben utálom. Az olyan csatárt oki az utolsó pillanatban rúg gólt különben is meggyűlölik és biztos, hogy előbb vagy utóbb, de valaki végrehajtja rajta az ítéletet Ilyenkor már a döntetlen a legjobb, senki nem szólhat egy szót se. A labdaszedők visszarúgják a bőrt Figyelem a kapust, a játékvezető már lefújta a mérkőzést, de ő még most is görcsösen tartja karjában a labdát és úgy szorítja magához, mintha egy lány fejét tartaná. Szépségvadászat Az erdő legszebb évszaka ez: aranyérmek hullanak a fákról. A száraz, sárga leveleket elejtik az ágak, egykét másodpercig libegnek, meg-meg- ckadva a gallyak között, némelyik, parányi ejtőernyősként, tovább, s amikor földet érnek, alig hallhatóan meg- zendül az avar. Mit csinál az ember az őszi erdőben? Feltéve, hogy nem erdész, erdei munkás, vadász, hanem alkalmi látogató? Semmit. Bizonytalanul lépked aszfalthoz szokott lábaival, miközben eltűnődik ereje és a feladat közötti aránytalanságon: leírni az őszi erdőt. Sehogyse lehet Méq lefényképezni is bajosan. Színes film? Valamennyire talán meg6 non közelítené a valóságot ha akkora méretben lehetne megoldani, mint maga a Bakony. De hát nem lehet; meg kell elégednünk azzal, hogy itt vagyunk,_s hogy az őszi erdő semmilyen műfajnak és eszköznek nem adja magát a kezére. Kerteskö a Magas-Bakony szivében van. A falu felőli hegyoldalon csúnya sebhely, kegyetlen és szakszerűtlen irtás nyoma, Erre-utamban már láttam néhányszor, most végre megkérdezem, hogy mi az. S milyen jó az erdész- ismerős — habár fiatal, nemrég kezdte a szakmát mégsem csak a növények és az állatok természetét ismeri, hanem az erdő történeteit és legen dóit is. Itt az történt hogy a hajdani tulajdonos, a harmincas évek elején lóversenyen vesztette el az erdőt. A következőképpen. Kerteskö egy elszegényedőfélben lévő dunántúli grófi csalód birtoka volt A fiatal gróf Angliában, az Epsomi Derbyn vett részt s iaen megtetszett neki eay angol orisztokrata versenylova. Megkérdezte, hogy mennyibe kerül. A lord, elég tapintatlanul, azt üzente, hogy egy magyar grófocskánok aligha lehet arra pénze. Mire grófunkban felágaskodott a történelmi virtus, odament az istállóhoz, elővette a revolverét halántékon lőtte a paripát és hanyagul hajította oda névjegyét a dermedt lovászoknak : — Ide küldjék a számlát. Erre mervt rá az erdő, A gróf még sokáig megmaradt; Éplénynél kezelte az erdészeti vállolat belső útjának sorompóját a felszabadulás utón; amint mondják, kiváló szakértelemmel. Néhány éve halt meg. Röpke látogatás a zirci arborétumban. A gondnok azt mondja, hogy két dolog van Magyarországon, ami sohasem változik: az egyik a harmincegy forintos napidíj, a másik, hogy a zirci arborétum megtekintése ingyenes. „Mini-Bakony”: cseppben a tenger, azaz erdőben az erdő. Évtizedek hozzáértő, szeretetteljes és türelmes munkája teremtette meg. A Bakony teljes flórája. Az erdő szépségét, az őszi avar színét, amint az imént elkeseregtem, nem lehet leírni, — de lemásolni igen. Itt minden növényfajta mellett parányi tábla tájékoztat az elnevezésükről. íme néhány, a különösen szépek közül, legalább a nyelvünk gazdagsága feletti örvendezésre. Bokrétafa, olimposzi rózsa, bársonyos kakukk- szegfű, illatos karcsú zsálya, kaukázusi zergevirág, kisvirágú hunyor, boglárkacserje, harangos gyöngyvirág, égi szilva, ezerszép kékség,.. Nem a gyón rendezett, parcellák közé szabályozott növénykert; természetes környezetükben láthatók a hegyvidék fái és virágai. A vöröstölgy óriási levelei olyan simák és vékonyak, hogy a gyenge októberi napfény átvilágítja valamennyit, így mintha egy hatalmas erdei karácsonyfát lótnánk, — s ez igazán a „mindenki karácsonyfája”, minden kirándulóé, errej áróé. Alkonyaikor a szemünk előtt oltogatják rajta a fényeket, s amikor elmegy a nap. a fa a legkisebb fuvallatra is megborzong és kíméletesen elejt egy- egy levelet Azt mondja az erdész, előfordul, hogy a vöröstölgy estéről reggelre teljesen megkopaszodik. Fordítva éppen, mint az ember, aki estére1 kopaszodik meg, életének estéjére többnyire, ámbár újabban már ez sem gilt, mert mind több a fiatal kopasz. Tehát a kopaszság nem jelent semmit Sót a kor sem. A B.-ben lakó örbg erdészről, aki már tizenöt éve nyugdíjas, art mesélik, hogy évenként váltogatja az élettórsait s hogy a sűrű csereberét a következőképpen indokolja: Megfigyelte, hogy a természet pazarló jókedvében az asszony» szépségnek annyi fajtáját és formáját alkotta meg, hogy kifejezetten hálátlanság volna hosszú ideig az egyikhez vagy a másikhoz ragaszkodni... Útban Bakonybél felé, a Gerence völgyében, A ritkuló erdőn áttűz a nap, opálos fényben derengenek a sima törzsű bükkök és a gyertyánfók. E pillanatban azon se csodálkoznék, ha erdei manók vagy mesebeli tündérek, esetleg boszorkányok ugranának elő valahonnan. De hát a boszorkányok már nem az erdőben laknak. Ahogv ereszkedik a nap, s mélyül a délután, úgy vörösödik az erdő. Mintha izzana a belseje. Tamás István 4 k
