Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-21 / 310. szám

I Ma délután a Népstadionban Magyarország— A toraésziéstyok bravúrja A PAIYA SZÉLÉRŐL OROM KOMLON Wem mindennapi sorozat szakadt weg g komlói labdarúgás történeté­ben vasárnap délután \ Győrben. M Komlói Bányász csapata 1972. július 2-ika éta, mikor is & Szombahefys Ho (adást fektették kétváilra ottho­nukban* nem nyertek idegenben. Ért­hető volt így a játékosok, no és lantos edző öröme is. mivel nem ki- «ebb ellenfelet győztek le, mint a ta- ’Vfllyi bajnokság hajrájában csak haj­szállá! a Dorog mögött maradt együttest, amely így nem juthatott •ni első osztályba. Vagyis az etozS bajnokság végén NB !-böi kiesett Komié és e majdnem helyébe fölke­rült MÄV DAC összecsapásából, nagy­szerű játék alapján a tapasztaltabb vendégek kerültek ki győztesen. Pedig korántsem úgy indult a mér­kőzés, hogy a baranyai csapat pon­tokkal tér haza a Rába partjáról, failósi egész héten áerékbántalmate- 8tai küzdött, de nem volt biztos s csatársor összetétele sem. így aztán mindkét edző jót nevetett, mikor meg- (tudták, hogy saját totószelvényeiken biztos i-et tettek. A kék-fehérek ed­zője azonban tartogatott egy megle­petést kollégája számára, ez pedig a balszárny felcserélése volt. így történt, hogy a hosszú heteken ke­resztül eredménytelen csatársor volt e mérkőzésen a csapat legjobb ré­sze. Cs. Kovács valósággal „hátára’5 vette a pályát, és remek cseleivel, pontos átadásaival, forgatásaival szétzilálta a vasutasok védelmét. Már az első félidőben megtanulta nevét 93 győri közönség. Szünet után pe­dig, mikor a második percben ősz- szefuttatta az egész hazai védelmet, »tár csak azon keseregtek a DAC- pályc nézői, hogy fáradjon el ez az atomtőltetű, hfganymozgású fiú, mert he így folytatja, elveszítik más­féléves hazai veretlenségüket. így történt aztán, hogy & két eflew- $étes sorozat megszakításával a kows- lái bányászok jártak jobban t Szerdán ti Népstadionban ti- tenkeUedik alkalommal ialálko- j rik Magyarország és a NDK ; labdarúgó válogatottja. Az ed- j digi mérkőzések mérlege ma- í gyár fölényt mutat: 8 győzel- : met szereztek a magyarok, két- | szer nyert az NDK és kétszer döntetlen »olt az eredmény. Az összesített gólarány; 26:13 a magyar válogatott javara. Az eddigi tizenkét mérkőzést 593 500 néző látta. Az összesen 39 gólt 4 magyar és 9 NDK já­tékos (közü’ük egv öngólt lőtt} szerezte. Farkas .iános a leg­eredményesebb, négy gól fűző­dik a nevéhez. Három-három gólt Jött Sándor Károly, Bene Ferenc és Peter Duck« is. Kö­zülük Bene és P. Ducke szerdán is játszik. Mindkettőjük előtt itt a lehetőség: előléphetnek a magyar—NDK mérkőzések gól­rekorderévé. Jürgen Croy (Motor Zwickau) j az NDK válogatott kapusa ked- I den nem érkezett meg Buda- ' pestre. Végleges tehát, hogy Vlochwitz véd. Az NDK játéko- j sok az eredeti terveknek meg- ; felelően kedden edzést tartót- j tak. A vendégek az MLSZ ve- letörnek társaságában — ked- í den délelőtt Heinz Dupník-naík. az NDK magyurorszagi nagykö­vetsége kultúrattaséjának foga­dásán vettek részt. Kedden a magyar válogatott is edzést tartott Szerdán kora délután lllovszky Rudolf szövet­ségi kapitány megbeszélést tart a játékosokkal, s ezzel befeje­ződtek az előkészületek, * A Népstadion szerdai műso­ra. 15.30 óra: Magyarország— NDK 23 éven aluliak mérkő­zése. V.; Cajic (Jugoszlávia), 17.30 óra: Magyarország—NDK, v,; Buzek (Ausztria), A Pécsi Sportiskola női csapata a Budapesten megrendezett I. osztályú női tomaversenyen nagynevű ellenfeleket megelőzve a 3. helyen végzett. A- kitűnő teljesítményt nyújtó csapat tagjai bal­ról jobbra: Magyarlaki Éva, Kása Anikó,-Csete Ildikó, Kása Ildikó, Beke Szilvia, Horváth Hajnal, Remek eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet d pécsi előzték, meq, de maguk mögé utasították a KSI kivételével az tornászok. Az országos ifjúsági összes, nagy budapesti,egyesü­*EfW­Példás PÉLDÁS ÍTÉLET ítéletet hasott e Megyei jKócilabdo Szövetség fegyelmi bizott­sága. Bebizonyosodott, hogy e fél­beszakadt Nagyharsány—Szentlőrlnc megyei I. osztályú férfi kézilabda mérkőzései« «j hazai, nagyharsányi soézők és a magukról megfel^Jkezetí nagyharsányi játékosok verekedést kezdeményeztek. A verekedés során «« egyik játékvezető és szentlőrincí Játékos kapott ütést, rúgást. Az egyik szentiőrínci játékost eszmélet- Benségig verte, rúgta egy felbőszült mérő. A jobb érzésű n agyba rsórsyl kézilabdázók hiába igyekeztek meg­fékezni a neki vadult nézőket, tehe­tetlenek vatták, a rendezők nem avat­koztak bélé. A Megyei Kézilabda Szövetség fe­gyelmi bizottsága a nagyharsányi ké­zilabda pályát 1974. május 31-ig be- (filtotia. Ez időpontig nyilvános kézi­labda mérkőzést’ nem játszhatnak a pályán, az év hátralévő részébew es nagyharsánviak hazai mérkőzésre kö­telesek karhatalmat igényelni. KerezsS Mihály, nagyharsányi nézőt, igazoít kézilabdázót a verekedés kezdemé­nyezéséért és a verekedésben való részvételért, a játékvezető tetleges bántalmazásáért a játéktól őrökre és o kézilabda mérkőzések látogatá­sától Baranya megyében két évre el­tiltotta. A Meavel Kézilabda Szövetség he­lyesen ítélkezett, mert a sportpályá­kon még itt-ott előforduló sportsze- rűffenséaekérf a vétkeseknek visel­niük kell e következményeket. A BTC-LANYOK DICSÉRETE Nem indultak vérmes reményekkel! I» kézilabda N*3 II. osztályozó mér- kő zéseire <t BTC nő? Játékosai. A mezőnyben ott volt az NB S-et mea- jórt VM. Egyetértés, a jó erőkből álló Nvreavhózi Voíón SC és a meglepetésekre képes Szekszárdi Va­sas. A tatai csarnokban izgalmas, for­dulatos mérkőzéseket vívtak a csa­patok. A BTC lányok eredménye is­meretes, ha csak aálk'iNSnbséaael is, de kiharcolták az NB ll-be jutást. A BTC női kézilabdázói lelki isme­retesen, nagy igyekezettel készültek fel a megyébainokiág meanyerése után az osztályozó mérkőzésekre. Döroő József edzőnek sikerült eqv- séces, fee-'elmezetfen játszó, ha kei- !ett, körömszak^dtára harcoló csa­patot aálvára küldeni. Különösen a védekezés terén nyújtottak kiválót a pécsiek. Küzdőkéaesséeük páratlan volt, nem eay alkatommal vesztésre álló mérkőzést fordítottak a maguk javára. Volt erejük újítani, akkor is, amikor az ellenfél vezetett. A naay ideafesxültséa miatt végiq kiemel­kedő t*tiesítményt a csapat egyetlen eav »áté^osa sem tudort nyújtani, de O lénvgk. b. Tő«-*. St-9** Teri és a többiek, a szívüket adták a A t—nnso1,. VflüeniM kitűnően oldották meg A ®TC é* fe­-votmer*.« eww~»M»f-*n-k me-t**t ,, — — .-f"“— -« b, li­ne« te-»'- - •-(*­kosok me.* n *"■'*,« nonH-ln-V. >T N’t II. foVni-ttnbb és nom-nbb követelményeket kíván. A teen-őket m teletőknet ked meghotóromiuk. osztályú csapatbajnokságon a Sportiskola lány és a PMSC fiú együttese bronzérmet szer­zett. A fiúk már nem egy alka­lommal kerültek dobogóra. Pop- rócsi Vilmos és Kürtös László edzők tanítványai, most sem okoztak csalódást. A lányok a vidékbajnokságon a 3. helyen végeztek és úgy utaztak fel az országos bajnokságra, hogy jó esetben elcsípnek eqy 5—6. he­lyet. Nos, ennél több sikerült. A győztes Békéscsaba és a 2. helyezett Központi Sportiskola mögött g 3. helyen végeztek, nemcsak a rivális Dunaújvárost letet. Különösen kárláton és ug­rásokban tűntek ki a sportisko* lás lányok, de a gerendán és talajon is jó és egyenletes tel­jesítményt nyújtottak. Kása Ildi­kó, Beke Szilvia és o derékfá­jással bajlódó Csete Ildikó vol­tok uz együttes legjobbjai, de a többiek; Magyarlaki Éva, Hor­váth Hajnalka, Kása Anikó is jól dolgoztak. Az edzők Farkas Győrgyné, Erdősi Lajosné, Rákosi László joggal voltak elégedettek. Az országos bajnokságon kiharcolt bronzérem rangot, elismerést jelent, Kádár János és Bssiku Béla Í r * * # ww • atogatasa a női sakkbajnokság döntőjén Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Biszku Béla, a Kß titkára kedd este megte­kintették a női sakk-bajnokság döntőjének finisét, amelyben ez Ivánka—Verőd, a Porubszky— Grosch és más érdekes játsz­mákra került sor. Kádár és Biszku elvtársak el­beszélgettek a bajnoki cím el­nyerésére esélyes nemzetközi mesterekkel. A látogatáson jelen volt Sze­rény! Sándor, a Magyar Sakk Szövetség elnöke, Gábor Zoltán alelnök és Flórián Tibor főtitkár. Hét vége a iabdarúgsuályákoit Járási labdarúgó- bajnokságok Szigetvári járás: I, osztály? Szeritlászló—Somogyapáti 1:2, Mozsgó—Somogy ha tvan 1:0, Kishárságy—Csertő 3:1, Mere- nye—Tótszentgyörgy 3:6, Ibafa —Görösgal 0:1, Nagypeterd— Pötapoklosi 4:0, Rózsafa—Ho­bo! 1:5. Siklósi járás; I. osztály; Drá­va Szabolcs—Felsőszentmá tton 2:1, Püspökbóly—Egyházasha- raszti 3:2, Kisasszonyfa—Idama- jor 3:0. Pécsi járás H. osztály ősié végeredmény* RÖVIDEN KOSÁRLABDA, NB III. mérjeő zések. Férfi csapatok: Műszaki Fpiskola—Komlói Bányász 104 47, Bonyhád—Szigetvár 73:71 PEAC—Marcali 131:91, Kapos várj Vasutas—PEAC 64:63, Női csapatok: PEAC—Fonyód 43:69, Műszaki Főiskola—Sportiskola 54:59. * LABDARÚGÁS. Megyei II. osztályú mérkőzések; Szalánta —Hidas 1:0, Lippó—Töttös 3:1, Kétújfalu—Hosszúhetény 0:3, Villány—Drávátok 2 ;3, Pécsvá- rad—Olasz 1:2, Görcsöny—' Szentdénes 3:0. * TERMÉSZETJÁRÁS. A megyei szövetségben értékelték a „No­vember 7.” túraversenyt, és a versennyel együtt rendezett cen- tenári emléktúrát. A két rendez­vényen nem kevesebb mint 182 sportoló vett részt. A csapat- versenyt o felnőtteknél a Pécsi Tervező Vállalat nyerte a Pécsi Gyógyszertár Vállalat előtt, az ifjúságiaknál a Radnóti Szak- középiskola qyőzött a Nagy La­jos Gimnázium és a Gépipari Szakközépiskola előtt. * KÉZILABDA. Ami a BTC-nek sikerült, az nem sikerült a Boly férfi csapatának. A Tatán leját­szott férfi osztályozó mérkőzé­seken, melyet a csapatok az NB ll-be jutásért vívtak, a bá­tyiak a 2. helyen végeztek. A to­vábbjutást és az első helyet Szolnok szerezte meg. A bólyiak eredményei: Szolnok—Boly 22:16, Boly—Szombathely 19:18, Boly—Zdfaegerszeg 37:16. * TORNA. Az országos harmad- osztályú csapatbajnokságon a Pécsi Tanárképző Főiskola férfi tornászai kitűnően szerepeltek az első hélyet szerezték meg. A versenyen a lányok is rajthoz álltak, a Pécsi Tanárképző Fő­iskola együttese az ötödik he­lyen végzett, * ASZTALITENISZ. Kaposvár volt a színhelye a vidéki Tizek baj­nokságának. A PMSC versenyzői közül Balázs 2., Arató 3., Hai- ser az 5. helyen végzett. A hétvégén kerül sóira a labdarúgó NB I, 14. fordulója. Szombaton egy, vasárnap pedig hét mérkőzés" lesz. A menetrend így alakul: Szombat: Bp. Hon­véd—Videoton, Kispest 16.30, Biróczki. Vasárnap: Csepel— SZEOL, Csepel, 10.30, Hámori, Vasas—MTK, Fáy u. 13,00, Ems- berger, Dorog—ZTE, Dorog, 13.00, Tapolczai, Haladás—PM­SC, Szombathely, 13.00, Hévízi, Tatabánya—FTC, Tatabánya, 13.00, Petri, SBTC—U. Dózsa, Salgótarján, 13.00, Palotai, Rá­ba ETO—VM Egyetértés, Győr, 13.00, Mohácsi. E héten a labdarúgó NB I. B valamennyi találkozója vasárnaD 13.00 órakor lesz. A program: DVTK—Szekszárd, Barna, Ganz MÁVAG—DVSC, Rúzsa, Budafok —Oroszlány, Egervári, Olajbá­nyász SE—SZMTE, Jaczina, Kecskemét—Dunaújváros, Nagy, Várpalota—Eger, Sabácz, Bé­késcsaba—Bp. Spartacus, Asz­talos, Kossuth KFSE—Pénzügy­őr, Maróti. A labdarúgó NB ll-ben a hét végén az utolsó őszi forduló mérkőzéseit játsszák, a mű­sor: Dunaújvárosi É.—Kör­mend, Kaposvári Rákóczi—Győ­ri D., Bakony Vegyész—KOM- j ÉP, PVSK—Szabaria, Soproni T, —SZSE Dózsa, Fűzfő—Máza- Szászvár, Szfvári MÁV—Tán­csics SE, BKV Előre—Győri E. Az NB lll-ban és a megye­bajnokságban is a hét végén befejeződik az őszi idény. Áz NB III. évadzáró mérkőzései: Nagymányok—Barcs, Nagyatád —Szekszárd, Volán 12—Báta- szék, Steinmetz—Siófok, Paks— PEAC, Mezőfalva—Kaposvár, Mohács—PBTC, Véméhd—Pór- celán. A megyebajnokság műsora: Boly—Sátorhely, Vasas II.—Má- gocs, Vajszló—Sellye, Beremend —Siklós, Szentegát—Postás, Sásd—Szigetvár, István-akna— Pécsi Gázmű. AZ ASZTALITENISZ NB í!. VÉGEREDMÉNYE 1. Berkesd 2. Loíhárd 3. Hird 4. Újpetro II. 5. Egerég llr 6. Pereked 10 10 10 10 9 — 7 1 6 2 2 2 10 3 — 10 — 1 1 28:5 18 2 25;14 15 2 23:9 14 6 19:23 6 7 9:21 6 9 9:42 1 Tartaíékbajnokság Őszi végeredménye 3 1. Tares« II, 2. K.-egyh. I! 3. Őcsórd II. 4. Cs. minds*. j 3 3 rtf — 6:3 Ő 3 2 — 1 6:5 4 3 1—2 11:11 2 3-------3 3:7 — N ői csapatok 1. BEAC 2. Pécsi BTC 3. Bakony V. 4. Gamma 5. MEDOSZ ÉRDÉRT 6. Duna-vidék Vendégl. 7. Szív. Spart. 8. SZSE Dózsa 9. Szeksz. KSE 10. SZÖVOSZ 11. Győri Víz 12. Siketek 16 14 1 1 181-175 29 16 14 1 1 196- 60 29 16 11 — 5 154-102 22 16 9 1 6 156-100 19 16 8 1 7 123-133 17 16 6 16 8 16 8 16 16 16 16 9 116-140 13 7 127-129 17 8 1 7 136-120 17 5 — 11 92*164 10 4 1 11 86-170 9 4 — 12 95-161 8 1 — 15 74-182 2 szobákat » « •« freien Pécs, Széchenyi tér 8 [tel:iZ-i48| DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Saranyo megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Szerkesztőség: 7601 pócs. Hunyadi ü. Telefon: 15-000. 15-762. 15-852. 15-245. 15-264. Szerkesztőségi ügyelet: S—20 óráig: 10-053 20 óra utánr "«5-726 Kiadja a Baranya megye) Laokiadó Vállalat Fe»elős kiadó: Braun Károly kiadóhivatal; 760"* Pécs Hunvach a 11» Telefon; 15-000. 15-762. 15-852. 15-245. 15-264 Telexszám 12-320- Kézi ’•atot nem őrzőnk meq és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 1Ö F is Melles Rezső Terjeszti o Magye» posta Előfizethető 3 postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 ^ [Indexszám: 25 054; SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Faust-szimfónia, Két arckép (Balett-est) (este fél 8 órakor). Minden jegy elkelt! Kamaraszínház: Ludas Matyi! (du. 3 órakor). HANGVERSENY Liszt-terem: ,,C” Kamarabéríet I. hangversehy, A Pécsi FHhdrrrjonikus Zenekar Kamarazenekarának hangver­senye. MOZI Park: Písztolypárbaj (4„ 6, 8). Petőfi: Fellini — Róma (hn4„ 6)a Ba­lázs B. Filmklub (n9). Kossuth: Pisztolypárbaj (10. 12), Áll­jon meg a menet... (f3, f5), Fellini — Róma (f7, hn9) „ FÉK Klubmozí: Kopernikusz (fő, 8). Pannónia Bars Éjféltől Nyitva 22—04 óráig. Mini-varieté. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! Közben: 7,45; Kertbarátok műsora. 8.00: Hí­rek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Indul a bakfcerház. 9.20: Köny- nyűzene négy városból. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: „Nyitnikék”. 10.40: Csajkovszkij operáiból. 11.30: A Sza­bó család. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20; Jákó Vera 4b UfMf Ferenc nótákat énekel* Burka Sándor klarinétozik. 13,50; Vá­laszolunk hallgatóinknak. 14.05: West Side Story. 14.38: Kóruspódium. 14.50: Az élő népdal. 15.00: Hírek, időjárás. 15,10: Harsan a kürtszó! 15,45: Film­sztárok énekelnek. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diáktarisznya, 16.35: Maros Rudolf: Trió. 16.46: Régi ma­gyar dalok és táncok. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Könnyűzene. 17.40: Háztűznézó. 18.10: Réti Józsefre emlékezünk. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kürthy Éva, Palcsó Sándor és az OTP Bartók Béla ka­marakórusa énekel. 20.11: Gondolat. 20.56: Hírek. 20.59: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. Közben: 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15—22.20: Sporthírek. 22.58: Mun­kásstúdió. 23.13: Táncdalainkból. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Nemzetiségeink zenéjéből. 8.20: Rész­letek Vincze Ottó Boci-boci tarka és Farkas Ferenc A vők iskolája című operettjéből. 9.00: Hírek. 9.03: Ro­bert Craft együttese Gesualdokóru- sokat énekel. 9.30: Mi van a varázs­dobozban? 10.00: A zene huHámhosz- szán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Magyar zongoramuzsika. 12.30: A 04 , 05, 07 jelenti. 13.0C- Hírek, időjárás. 13.03: Zenekari muzsika, 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A Petőfi Rádió zenés délután­ja. (14.00: Tardos Péter és Huszár Erika táncdalaiból. 14.15: Orvosok a mikrofon előtt. 14.20: Csajkovszkij: Szláv induló. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Á Berki-egvüttes ját­szik. 14 50: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Musical-slágerek. 15.17: Grabócz Mik­lós—Várnai Zseni: Virágok mozgatója. 15.30: Hírek. 15.33: Fűvósesztrád. 15.45* Virógkedveíők aipeiross* 15.5Ö; Chopin: Polonaise brillante. 16.00: Az MRT közönségszolgálatának tájé­koztatója. 16.03: Cigánydalok, csár­dások. 16.30: Hírek. 16.33: Műsoris­mertetés. 16.36: Bogdan Paprocki énekel. 16.57: Tánczene. 17.20: Köz­vetítés a Magyarország—NDK váloga­tott labdarúgó-mérkőzésről. Közben: 18.15—18.25: Reklám. f$.20; Az ifjú­sági Rádió irodalmi önképzőköre, 19.54: Jó estét gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20 25: Új könyvek. 20.28: A Rock mesterei. 20.58: Kis magyar néprajz. 21.03: Hangképek a, filozó­fusok várnai világkongresszuséról. 21.23: A Rádió dalszínháza. 22.58: Muzeális lemezeinkből. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Beethoven és Haydn műveiből. 24.00—0.10: Hírek, időjárás, 3. MŰSOR 18.00s Hírek, időjárás. 18.05s ísko- Earádió. 18.25: Hangfelvételek — fel­sőfokon. 19.48: Külföld: tudósítóké a szó. 20.24: Hírek. 20.27: Két vonós­négyes. 20.58; A Finn Rádió műsor­rá ból. Merikanto: Juha. Hó romfelvo- násos opera. 23.00—23.15: Hírek, idő­járás. MAGYAR IV. Kémia, (K6» PÉCSI RÁDIÓ 17.36s Magyar nyelvű műsor. — Hét közben. Aktuális zenés maga­18.30; Dél-dunántúli híradó. 18.45: Nancy és Frank Sinatra .énekel: 19.00: Szerb-horvót nyelvű műsor. — Népi kincsek nyomában. — Népdalok. — Akik részivesznék az MDDSZ VII. kongresszusán. — Városi dalok románcok. — Hírek. 19,30: Német nyelvű műsor. Fiata­lok a nernzetiséqi politikában — Hírek az ifjúság életéből. — A mesekönyvben lapozunk. — Tánczene. 20.66 s Műsorzár&So 9.20—9.55: Iskolatévé. zépisk. I. o.) 9^55; Műsorismertetés 9.56 s Delta (ism.) 16,20; Salto mortale. VII. nesz 11.20: Viílósfarkű fecske 11.45—12.25: Nyitott boríték 16.20—17.00; Irány az egyetem! 17,03: Műsorismertetés 17.05; Hírek 17.10; Reklámműsor 17,20: Teíesport, Magyarország—NDK válogatott labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból* 19i2Ös Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00; A kis Bobby. (Angol film, 1965.) 21.25; A Tv galériája. Sitote Gábofr festőművész bemutatása* 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás 22.05; Szóljatok szép szavak — Petőfi Sándorról. II. A helység Kalapácsa. MÁSODIK MŰSOR 20.00; Utak. Riportfilm 20.35: Tv-híradó 1. kiadás ísmw 21.05: A szatíra műhelyében 21.25: Reklámműsor (színes) 21.30—22.15: Művészportré Gyurkovics Máriáról. JUGO SZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napió„ 17.45: Mézga. 18.30; Reggeltől taka­ródéig. 19.15: Munkásfórum. 20.30; Üj filmhorizontok: Áz első roham machetával. Kubai film, 22.05: Elő­térben: A színház világa. MÁSODIK MŰSOR 20.30: Nyári játékok: Tereza 21.20; Szabadegyetem. 21.50: Ész a komé-, diára* 22.30; Huszonnégy óra0 .1 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom