Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-17 / 306. szám
Halálozás f Köszönet ÁLLÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tzerelett édesanyánk, nagymamánk, RAPP JANOSNÉ 73 éves korában, hosizú szenvedés atán elhunyt. Temetése 19-én, hétfőn Z árako? lesz a központi temetőben. Rapp család. Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ELEK elhunyt. Temetése 19-én, fél 3 árakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagymamánk és kedve* rokonunk, ón. LtATAKOVICS ISTVANNE M éves korában, november 13-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 21-én, szerdán fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy szereteti jo édesanya, anyós és nagymama» özv. KÉMÉNY ISTVANNE Balázs Ilona életének 75. évében rövid szenvedés után elhunyt Temetése november 19-én, hétfőn fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk és rokonunk, özv. SUTÁK JÓZSEFNÉ Paulovics Anna életének 66. évében hosszas betegség után elhunyt. Temetése november 19-én, hétfőn fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiam, testvérem, sógorom, nagybátyánk és rokonunk, HORGAS JÓZSEF volt pécsi lakos hosszú betegség i után 62 éves korában elhunyt. Temetése 20-án 13 órakor lesz a- ! esányoszrói temetőben. A gyászoló j család. I Fájdalommal tudatjuk, hogy VERDECKER FERENC, volt Előre utcai lakos. 77 éves korában elhunyt. Temetése 19-én, 15 órakor a központi temetőben. Köszönetét mondok mindazok.. -‘Kik férjem temetése alkalmával fájdalmamban virágaikkal részvétüket kifejezték, özv. Ziman Józsefné és gyermekeik. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BANYAI GYULA temetésén részt vettek, koszorúk es virágok küldésével fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a Baranya megyei Rendörfőkapitányság TT. osztály dolgozóinak*. Gyászoló család, Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, WEIGER GÉZA temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal, vagy bármi módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, HEGYES 1ANOS temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak, akik drága jó anyánk, KISGYURA JANOSNE temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek. Külön szeretnék köszönetét mondani feletteseimnek, jó munkatársaimnak, akik helyzetemben készséggel odaadásukkal segítettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, testvérünk, ismerősünk, apásom, nászunk, nagyapánk, NÉMETH GYÖRGY temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk. a ház lakóinak, az Egyetem utcai Alt. iskola tanulóinak, tanórainak és a Nádoí Szálló dolgozóinak. A gyászoló család. Hálás sziwel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ILLÉS JÓZSEFNE temetésén résxt vettek. Külön köszönetét mondok Mányoki Imréné asz- szonynak, aki nehéz éráimban töbl> szőr segítségünkre sietett özv. Kató Sándorné és Molitórisz István. ettö eves fiam melle yótauyuk&t keresek. ^Hozzáértő” jeligére a Saliai u. _hirdetőbe.____________ K isgyermeV gondozását lakásomon vállalom. Építők útja 11/A.. földszint 1. Középvezető faipari technikus állást változtatna. „20 év gyakorlat” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.- Salad tagként falusi otthonunkba fogadnánk egy 55- —60 év körüli egyedülálló nénit. „Falusi” Jeligére a Bem utcai hir- .ietőbe. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttói eszletre Kaphatók! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. r 6 «ve. cwmege Ing.« uöló. lakható új épülettel, | müúttól 300 méterre, pel- ! lérdi elágazásnál eladó, —• Verseny u. 7. Házhelyek eladók. Érdeklődés: kengyel Gyula u. 6. Solti.________________ Ö röklakás, 3 szoba, összkomfort, Rákóczi út 13/a, eladó. Tel.: este 17-716, megtekinthető este 5 után. 50 m2 műhely, 180 négyszögöl területtel a belvárosban eladó. Balatontcnyvesess egy par- ■ Bátaszéken, Garat utca 3. Mohácson 600 négys^yol ti telek és egy partmenti számú ház, beköiLö-netúen j p; .ma tei*uu iww, v«- retelek (100 négyszögöl, 140 eladó, 3 szoba, konyha, i he tőséggé!, villannyá. A- négyszögöl) sürgősen el- ! gazdasági épülettel. Érdek- . adó. Vasaslék. Szőlun-gy, adó. Szép környezet, nyu- I lődni lehet: Bakó János. I 309. sz. Levélcím: Pécs, godt, csendes táj. Körzeti Kossuth u. 52. szám alatt. | József Attila u. 1. 1. ö. orvos, Zalacsány. Minden nap 10-töl 3-ig, “ ~ Szabolcstaluban lakóház, | Telek eladó 682 uégyyzögö' j gyümölcsös kert és 600 j Hirden, Rózsa Ferenc ut- | négyszögöl szántó eladó, ca végén, 6-os út mellett. Víz, villany van. Ér^ek- \ buszmegálló 2 perc. Érdek lődni: Rákóczi út 34. DÉ- j iődni lehet: Pécs. Arad DÁSZ portán. j vértanúk útja 17. sz. Horváthhé. Eladó bontásból eredő két- szárnyú ablakok, 5 m G .. betongerendák, szarufák, | szögöl területtel a belvá- | Haromszobás családi ház. , ------------ --------lé c. deszka, pala, egy- és | rosban eladó. Érdeklődni Radnics u. 18. sz. alatt, Szigetvárhoz közel, jó kőikétsZámyú vasajtó faajtók ' este 15-310. | azonnal beköltözhetően el- j lekedéssei ház. nagy terüüvegezett ét sima, tégla. Bek o 11 oz he t o en'el a dó “kér-* í adó- Nagy kert, gyümöl- | lettel, szőlővel, gyümölCsösSiklós központjában levő, két szoba, komfortos (70 m'-') lakásom elcserélném pécsire. Ajánlatokat: „Judit” jeligére a Saliai u. hirdetőbe kérek. Ht szobás, távfűtéses, kertvárosi lakásomat elcserélném 2 szobás, komfortosra. ,.50 m2” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. összkomfortos, albérletet adok három évi előrefizeté- téss-sl. Városhoz közel. „Megbízható*’ jeligére a Saliai u. hirdetőbe. BH-elemek. Szalai András u. 24. Sopiana Gépgyárral szemben.____ G yakorló zongora eladó, helyszűke miatt. Érdeklődni lehet: Pécs, Kulich Gy. U. 37. __ I Játék babakocsit, tnaga- | sat. modernet vennék. Te- i lefon: 14-617, 19 óra után. Z darab 3Vá szeles dun- da, 4 darab nagypárna eladó. Kállingerné,. Postavölgy. Diófurnéros hálószobabútes, 3 szobás családi ház (komfortos). Táncsics M. j u _66..^Kertváros. • Eladó családi ház, 800 j négyszögöl kerttel, gazdasági épületekkel. Feliérd, Dózsa utca, Pölöte. _ H áromszobás lakóház gazdasági épületekkel, vízvezetékkel, villannyal, 2 hold földdel. Mohács közelében, j köves út mellett eladó. —- | „Gazdálkodás” jeligére a j Saliai u. hirdetőbe. esős. Érdeklődni György Telefon: után. Családi ház 5 szobás eladó. 3 szobás távfűtéses .akásCsf révéi. Pécs, Rákóczi út 4. Érdeklődni: 4 óra után. harkányi nyaraló eladó, vagy harkányi családi házért elcserélhető, vállalati üdülésre kiválóan alkalmas. ,Jó fekvés” jeligére a Saliai utcai" hirdetőbe. Endresz sei eladó, vagy pécsi in- ! 7/b. Huber, i gatlanra cserélhető. Érdek- : Sláromszobas családi ház 16-657, 6 óra; lődni: Pécs, Móricz Zs. tér beköltözhetően eladó. Pél! 14. TV, em. Nagy. I monostor u. 22. Dolgozó**at felveszitek AZ AGROKER Vállalat. Megyeri út 64,, azonnali belépésre felvesz szerződéses végleges munkaviszonyra adminisztrátort és segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügynél. (3003) GÉPIRÓNÖT megfelelő gyakorlat3 kW-os, 1400 fordulatú, hibátlan ÉVIG használt villanymotort vennék. Mohács. Kossuth L.' u. 43. Albérletbe szoba, konyha páocéltökés Regényéi szőlőhegyen 700 négyszögöl szőlő, présház- j tor eladó Megtekinthető í zal- megosztva Is eladó. I 17—-19 óráig, Ruppert, Jó- Vasútállomás, busz 10 perc. i zsef A. 5, Nagy Jenő, Regenye. Gyermekágy,'sportkocsi, fe- Eladó fél családi házrész, _ _ _______ „__w_____ ______ h ér íróasztal, ruhák, ci- ; külön bejárattal, leválaszt- ( tal felvesz a Statisztikai Igazgatóság, pők, háztartási felszere- va. azonnal beköltözhetően. , p$cs Geislar Eta u. 2. (2508) lések stb. eladók. Pécs, j - utcai szobával, mellék- ! —---- ----------------------------------M egye u. 11. L em., jobb- I helyiséggel. garázsKhető- j séggel, betegség miatt. — Sándor utca 20/1. szám. Markáuyban, !975-re be- j kö’tözhető társas nyaraló- lakrész. harmincez^rért eladó. Telefon: 14-364. kiadó. Nagyárpád. Kemény üsigmond u. 41. Nyugdíja* házaspár tavaszi beköltözéssel, belvárosi, bulorozatlan lakást keres kb. 1 évre. „Átmenetileg” jeligére a Hunyadi úti hírei 2 tőbe. szobás. távfűtéses lakást cserélnék 2 szobás, kertes, családi házra megegyezéssel. Pécs, 89-es dandár U. 4/d. I./l. vagy 16-757 telefon.___________ F iatal házaspár bútorozott albérletet keres konyha és fürdőszoba használattal. — „II. kér.” Jeligére a. Hunyadi úti hirdetőbe. Először roÜszaKi vizsgázott tí 100-as Skoda 1800 km- rel eladó Kisdér, Petőfi utca 11. ___ I C-« Skoda' 8—100—as 40 000 km-rel eladó. Dr. Verest E. U. 13. A. I. 5. Darvast (Komarov Gimnáziumnál!. Nyeremenyes Zsiguli, betegség miatt eladó. „Bányász” jeligére a Bem u. hirdetőbe. kifogástalan állapotban levő zongorát keresünk. A mechanikát, markát, árat kérjük megjelölni. ..Mikor látható” jeligére leveleket a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. _____________________ Té glaégetőfe, figyelem! Magánjáró, nagyteljesítményű téglaprés, föld előmunkáló gépsorral eladó. „Fizetési könnyítéssel 66 788” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ESKÜVŐRE különleges fejd!, szék, fátylak, kellékek eladása. János utca 11. szám. •— Termelőszövetkezetek, vállalatokI A Bogádmindszenti Állami Gazdaság fontos beruházásának ez évi befejezéséhez szükséges egy VF—261-es típusú- 20—24 méteres serleges felvonó. A mi felvonónk 1974 első negyedévében érkezik. Azon vállalat segítségét kérjük, amely a meglevő, de idén nem szükséges felvonóját átadná részünkre csereképpen vagy értékesítés útján, levélben! értesítést a gazdaság főmérnökének kérünk mielőbb, 7836 Bogádmindszent címre. (x) FLAT 850-es alkatrészek eladók, motortól a legki- I sebb csavarig. Beremend, Vorosilov u. 31. iféfi 1 ö 100-as Skoda 32 000 km- j r ’ rel eladó. Vétel esetén ta- , vaszig ingyen garázs. Jókai u. 34. III. era._ll. sz. eladó. — FELHÍVÁSI A Pécs Város és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága azon tagjait, akik az utóbbi időben lakást változtattak, vagy szövetkezetünkhöz részjegyüket átutaltatták, új ) ^partburg 353 _ ____ l akcímüket tagnyilvántartás rendezé- ! Ugyanott Wartburg fényse végett, bejelenteni szíveskedjenek I szórók Huszár u. 1. 1973, december hó 1-fg. Az új címük ‘ közlésének elmaradása a tagsági viszony megszűnését vonhatja maga után. Címünk: ÁFÉSZ 7623 Pécs, József Attila u, 22 Telefon: 14-472. ügyintéző: Balázs Jánosné. Bélyeggyüjteményt, régi leveleket, tömsgaríyagot, képeslapokat vennék. — „Gyűjtő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _ 1 darab anyakoca és 10 darab 10 hetes malac eladó. Pécsbagota 23. sz. Kuvassköíykök olcsón eladók. Zárai. Pécs, Várady Antal u. 33. Törxskönyvexett, import vérvonalú, 6 hónapos Ír szetter szuka, tenyésztésre eladó vagy kiadó. Telefon: 14-964. __________________ Vá ltásos témájú Molnár C. Pál fametszetek eladók. „1930” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felveszünk. Fizetés meaegyezés szerint. BIVIMPEX 7, sz. Nyersbőr kirendeltség, Bolgár Néphadsereg u. 58. (3579) ARUEl SZAMOLTATÓT (táblást) érettségivel és gyakorlattal azonnal felveszünk. Jelentkezés: MÉH Vállalat, Dr. Doktor Sándor u. 14. Aru- elszámoltató csoportvezetőnél. (2991) ÉJJELIÖRI — és porta szolgálatra férfi munkaerőt felvesz a Pécsi Kertészeti Vállalót Parképítő Üzeme, A temető főbejáratával szemben. (2992) Kiadó 400 négyszögöl szőlő Pécs. Sütevö’ervl dűlőben. ..Családi okból” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. BaJatonfenyves, Kakukk u. з. alatt 50 négyszögöl ét>í- tési telek eladó. „Víztől 100 m” leiigére a Saliai и. hirdetőbe. ___________ F iadó Cserkúton. beltelek- ben 1500 négyszögöl száu- fófö’d. négyszöorö’e 50 Ft, megosztva is. ÉPitési engedély fennható. Himnnhatos busz végállomásától 5 percre. Eladó 308 négyszögöl sző’«. TVt, víz. villany van. ^rdokiödni lehet: Cs°rk'it. Rákóczi út 18. délelőtt tíz óráig.____ enyv esen 1074-ben f-’éoül« társasüdü’öb«^ , . 4l ké^zobi* l«krész átadó, j lantkezes; Bolgár Néphadsereg u. 6. ..olcsó* I<n,<ra u saliai Munkaerogazdolkodát. (2943) utcai Hirdetőbe. PÉCSI Vasas Ipari Szövetkezet felvesz egy fö villanyszerelő szakmunkást, valamint fiatal női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Zsolna» Ve u* 9. u., munkaügy. (2967) VOLÁN 12. s*. Vállalat autóbusz- vezetőket és kalauzokat felvesz. JeFérfi és női alkalmi dolgozókat tárolási munkákhoz alkalmazunk. Jelentkezés: BARANYAM6K PÉCS Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. Dohányosok, f i g y e I e i UJ EOÉSZSEOVEC O SZIPKA JELENT MEG, A Kálky szipka ELŐNYŐS, OLCSO, PRAKTIKUS KÖNNYŰ SZÍVNI, FÜSTSZŰRŐ HATASA KIVÁLÓ! Tisztítása, kezelése egyszerű: minden szipkához 9 darab műanyag, cserélhető betét tartozik. Több színben Kapható! Mikulásra, karácsonyra, népnapra hasznos, ötletes ajándék! FOGYASZTÓI ÁRA: 21,— Ft Forgalomba hozza: SZOLNOK—BÉKÉS MEGYEI ÉVNV, Megvásárolható: dohányboltokban, ABC áruházakban, sportboltokban, illatszerboltokban. Telefon: 30-018. Garázst bérelnék jó közlekedéssel. Domán, eaáhtó Kovács J. u. 8/a. Zastawa 750-es"eladó, vagy Volkswagenre cserélhető, megegyezéssel. Komló, Tel.: de. 81-620. dú. 81-167. __ Bko d» 6 100-as.' IM rendszámú, 30 000 km-rel eladó. „űj autó” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. 600-aa Trabant eladó. Érdeklődni lehet: Hidaa, II. sz. óvodánál._____________ Adler junior Sport személygépkocsi üzemképes állapotban, rendszámmal sürgősen eladó. Érdeklődni bármikor: Kamocsay, Pécs I., Irinyi J. u. 15.____ T rabant ^601) eladó. — Pécs, Kun u. 4. (Eresébet- telep). ______________ S 160-as Skoda eladó, esetleg részletre is. Pécs, Kertváros. Bimbó u. H. IP-8 Zsiguli eladó. Pécs, Kalinin út 43. Kassal. ^ JE.-* S 100-as eladó. Mohács, Kisfaludy u. 6, Telefon:_60.__________' Mo szkvics MODERN BÚTOROKAT /ESZEK ES ELADOK. Szabadság ú* 50 sz Telefon- 18-224 Combi Bérbeadó, Mólomban 1 hold szántóföld. Pécs, Márton ti, 14/L 408-as eladó. Engels útJ36. 601-es, CN-es ’felújított Trabant garázsban tartott, sürgősen eladó. Mohács, Petényi u. 37. ________ N yercményes Zsiguli átadó. „December” jeligére a Mohácsi Magyar Hirdetőbe.__ Vo lga kifogástalan állapotban 38 000 eladó. Pécs, Erzsébet u. 20. Wittenberger. ___________________ Megyeri Ut környékén garázst bérelnénk. „FIAT” jeligére & Bem utcai hirdetőbe. _________________ Most bejáratós, 1500 kr.m-es j I Polski FIAT-ot cserélek > i házhely vagy szőlő terület- , Szamuely utcai, nagyméI re. „Megegyezés” jeligére ] retü, kétszobás, távfütéa Bem utcai hirdetőbe. ' ses, L emeleti, összkom- — fortos, szövetkezeti lakás Dupla fotelágy (teljesen Új. 3300 Ft), 3000 Ft-ért eladó. Telefon: 18-466. _ P aróka sötétszőke — dú.s- hajú eladó. Bárfcfj u. 30. Régi bélyeggyűjtemény magyar, külföldi blokk, gyufa- címke eladó. Szűcs János, Hosszúhetény, Felszabadnlás u. 11._______________ Kéré sz thúros. körpáncélos angol mechanikás bécsi, rövid zongora eladó. Dr. Tóth Vajszló, Telefon: 39. SüDyesztös, Singer varrógépet vennék. „Kifogástalan” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Wagyarürög. Alsóhegyen 434 négyszögöl szőlő, gyü- 1 r*”öV.«ös. áron a'ul eladó, érdeklődni: 30-526 telefonon. ___ ______ j M oliac*>on, Rózsa u. 29. sz. I ház. f&e ré«*b»n három- | s^ohás, purk»*ífás. zárt ío- j lyosó, mellékhelységekkel j b-kÖltíMihetően^eladó.___ T «*ttye U. 38. sz. ház el- ' adó. Frdekiódnl: 18 órától. I '*’'V&*özh*‘.*óen eladó szoba, konyh*« ház. Vak Bottyán n*ca~ 75. SZENTIÖRINCEN, új hatos út mellett 2 SZOBÁS. KÖZPONTI FÜTÉSES CSALÁDI HÁZ 75 m2 mellékhelyiséggel beköltözhetően eladó, Nya^- rálát, nyaralórészt beszámítok, csere is lehetséges. Cím; ARADI VÉRTANUK ÚTJA 3. SZÁM Tóth. A Komlói Kőbánya Vállalat villanyszerelőt felvesz ÉTTERMI fel írónőt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetésen kívül ingyenes étkezést és MÁV szabadjegyet biztosítunk.. Vidékieknek ingyenes bejárás. Utasellátó Étterem, Pécs, főpályaudvar« (29ó4) VOLÁN 12. Vállalat «raAV/Än-p. 21. életévet betöltött, r legalább 2 éves to> hergépkoesi vezetői gyakorlattal rendelkező férfiak részére ingyenes autóbuszvezetői tanfolyamot indít. A résztvevők már a tanfolyam ideje a!a** munkabért kapnak. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. 111. em. 6. (2644) 1973. december 1-től napi három árai munkára takarítónőt felveszünk. Uránvárosi könyvesbolt. (2501) AZONNALI belépés- “Wm \JT sei felveszünk vas és műszaki szakképzett- léggel rendelkező elA TANÁRKÉPZŐ Főiskola érettségizett raktárost, ,,KALA5Z”-t végzők előnyben — és takarítót alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyön. Pécs, Ifjúság u. 6. (2977) TECHNIKAI munkára (takarítás, kézbesítés) nap 8 órai eifoglaiíság^ gal munkaerőt keresünk. Szabad szombat. Jelentkezni lehet: MTESZ Janus Pannonius u. 11. sz. (£515) DEIDUNANTUU GÁZGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VALLALAT SZOLGÁLTATÁSI ÜZEMEGYSÉGE (Pécs, lé*, szeszgyár u. 11.) azonnali belépésre keres SEGÉDMUNKÁSOKAT kőműves és szerelő mellé. FURDÖKEZEIOKÉT délelőttös és délutános műszakra (Tehet nyugdíjas is). GÉPIRÓNÖT napé 6 árai elfoglaltsággal (lehet nyugdi« jas is), VEGYIGÍPÉSZ, ALTALANOS GÉPÉSZ TECHNIKUSOKAT, VAGY SZAKKOZÉPISKOl ÁSÓKAT diszpécseri munkakörre, délelőttös délutános és éjszakai műszakra- Jelentkezés a munkaügyi előadónál. SL 6- (2997) MEGYEI Vértranszfúziós Állomás 1973. december 1*i belépéssel egy szakképzett műtős segédet keras fél“ vételre, aki sterilizáló tanfolyamok végzett. Jelentkezés: Pécs, Dívrhk© Győző utca 7, (3001) fJJEUÖRI munkakörbe dolgozókat lehet nyugdíjas is, felveszünk. Jelentkezés a ROVIKOT Vállalat rendé- szénéi, Közraktár utca 1. szóm c'att. (29S7) SPORTLÉTESÍTMÉNYEINEK gondnokául —* lehetőség szerint fiatal hó<- zaspárt — keres a Pécsi Bőrgyár, Komfortos egyszoba konyha» cserelakás szükséges. Jelentkezés oz üzemgondnoknál. (2998) VOLÁN 12. Vállalat gorázsmesferV tehergépkocsivezetőket és segédgép* kocsivezetőket felvesz. Jelentkezést Bolgár Néphadsereg a. 6. Munka* erőgazdálkodás. (2985) A VOLÁN 12. w. Vállalat szigetvári főnöksége rakodómunkásokat és segéd gépkocsivezetőket felvesz, Je* lentkezés: Szigetvár, Oencsházi u, 3* (2954) PÉCS-FELSŐ vasútállomás mellett működő asxfalttelepOnkra őr-portás munkakörbe dolgozókat felveszünk, Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat üzemvezető» jenéi, a •Fetőfí-laktanyávaf szemben* (68358) Harkányban egy két ée félszobás új ház eladó. Azonnal beköltözhetően, esetleg új autót beszámítok. ; adókat, valamint segédmunkásokat Krrtelrlnrtnl ■ Si»H «JÓZSCf, -■ — - .. .. . _ j_t - ir_11 lH. LZ.ítl^ri VEt^VVS Angol nyelvoktatást és bármilyen gépelést vállalok. „Perfect” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. OLAJKALYHA JAVÍTÁS. Teilte«: tT-417. MENYASSZONYI RUHA-KUIONLEGES- SÉOEK KÖLCSÖNZÉSÉ 400 Ft-tól. ionos u. 11. Érdeklődni: Suli Hosszúhetény. INGATLAN I TG-9 Wartburg eladó, vagy 1 Zsigulira. 850-es FlAT-ra I cserélhető. Móré Fülöp u. 2/A, Kovács. __ E D-i Skoda eladó. Pécs, 39-es dandár Út_ 4/d. I./l. Oaemk épes Favorit televi- í zió, egytöágyae NSZK kö- ! tőgép, paróka eladó. Dél- i után -öttől. Pécs, Veres I Péter 22. IV 14._______ I Motorkerékpár, Simson j Sztár olcsón eladó. Nagy- I várad u. 17, ADAS — vétel i Veszek rézmozsarat, gyér- t tyatartót. kávédarálót, faliórát. régiséget. RÉGISÉGBOLT. Doktor S. u. ‘ 29__Telefon: 18-623, ; Veszek faiitálat, antik órá- I kai, régi pénzt, festráénye- két. „Régiség”, Póos, Pt. 187.___________________ I Többféle bútorok, ägyne- ! műk eladók, Íróasztal, pán- i j célszekifény stb. Érdeklőd- < j ni: Tompa M. U. x17. __ { Eladó egv új. német 10/100-aa ég egy 6-os két- I | tüágyas síkkötőgép. Pécs, j Magyarürögl út 46.______ i Fabázhox vagy garázshoz j 16 darab kész faelem (120x I 2251 meghiúsult építkezés [ miatt e’adó. Horváth 21su- vsa, Pécs, Jakabhegyl út 19., szombat délután és I vasárnap, I 16/100-a« Diamant speciál j slkkötőgép kifogástalan ál- : lapotbsn, sürgősen eladó, i Szinger Istvánná. Kaposvár, Vörösha/Jsereg o. 147. sürgősen eladó. Ajánlatokat ármegjelöléssel, felett” jeligére & Saliai u, hirdetőbe. Egy szoba, hallos, összkomfortos, modern öröklakás beköltözhetően, készpénzért eladó. János u. 7. III. 13. 1000 négyszögöl szántó, 300 négyszögöl rét, egymás mellett, a 6-os út mellett, a Budai vámnál, a lakta-, nyával szemben eladó. Érdeklődni : Klstamáé Gyula, Vasas IL A- U. 7.___ A zonnali beköltözéssel családi ház kerttel f házhely, építőanyaggal, kerttel, egybe Is, megosztva Is eladó. Málom, Alsó u. 14. sz.__________________ Sásd on, 160 négyszögöl telek öreg házzal, közmü- vesftve, gyümölcsfákkal olcsón eladó. Sásd. Kossuth L. U. 17. Mohácsi szőlőhegyen, Je- uyey dűlőben eladó 400 négyszögöl szőlő, 800 négyszögöl szántó, szoba, kony- hás lakóépülettel, pincével. Mohács, Kossuth u. 38. sz. Mayer. ________ K ét család részére is alkalmas családi ház eladó, 1200 négyszögöl területtel, gazdasági épületekkel. Kis- budmér, Kossuth út 34. sz.' ala i f.________________ K ettő szobás, kertes családi ház eladó, vagy lakásért elcssrélhető értékkülönbözettel. Pellérd, Dózsa út 71 Egy vagy másfólszobas szövetkezeti vagy öröklakást vennék. Értesítést szombat este és vasárnap 9 óra 30 perctől 13.30-lg kérek a 14 -073 telefonon._________ Szob a, kónyhas házrész eladó. Felsovamház n. 69 Hiromszobás, kertes családi ház, melléképületekkel eladó. Szentlörlnc, Szé- j chenyi u. 10. Dani. j Készpénzért eladó kétszo- ‘ bás, szövetkezeti lakás Endresz Gy. út 13. II. emelet I. (Deákék). Meg- OA_ tekinthető: hétköznap 17 órától vagy délelőtt teleTITAN Kereskedelmi Vállalót káiiileti raktára. Pécs, Lenin tár d. «ám. KATONAVISELT körép- es felsőfokú gépésztechnikusokat technológiára é* MfO-ba, ralamint anyosmorgotá segédmunkást f elvesrönk. Jelentkeié» Egyesült Irsó RT, Soprano Gépgyár üremgozdasági ©srtöly. Szólal And* rós a. í, <“M' ionon a 10-444 211-es mel- í léken. 3 szobás, kertes, gázfűté- i ses családi ház, esetleg i kétszobás belvárosi öröklakást beszanjitok. „Pálosoknál” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Háromsrobás, összkomfor- | tos családi ház beköltözhetően, ugyanott 1300 négyszögöl szőlő, villával, berendezéssel együtt eladó. Érdeklődni: Pécs. Tompa Mihály u. 17. 17-18-án. Kozármisleny Újtelepen 700 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Nagyárpád, Kemény Zs. U. 27. sz. alatt lehet. FELVESZÜNK azonnali belépésre vidéki konfekció bedolgoió hálózatunkhoz nyugdíjast vagy főállásút SZAKMAI IRÄNY1TÖ ÉS ELLENŐRZŐ MUNKÁRA Követelmény; ♦ konfekció termelésben gyakorlat, jártasság» irányítókészség, ♦ szabó szakmunkásbíxonyit- vány szükséges. Jelentkezést: KONCZ ZOLTÁN konfekció bedolgozó üzemágvezetőnél kell leadni. KOMLÓ, BEREK UTCAI ÜZEMEGYSÉGNÉL. Esztergályos és marós szakmunkásokat u 5 ■■ ' 1 '/T ^ ,innám óflaiMló élszakai mfa&dte-* felveszünk Jé keresető lehetőség 30% éjszakai oátlék 20% premium© Jelentkezés: EGYESÜLT IZZÓ ÉS VILLAMOSSAL tT SOPIANA GÉPGYÁRA, Pécs* Szalai A. a, S. setam Üzemgazdasági osztály. A BOGÁDMINDSZENTI ATI ami Ges- daság 1 fő autóvillamossági szerelő!« I fő hegesztőt és mezőga: izdosági hegesztőt és mező gépszerelőket lépési lehetőséggel, órabér megegyezés szerint Jelentkezés a gazda* ság főmérnökénél© 7036 Bogod- mindszent. (68361) A BODADMINDSZENTI Állami Gazdaság azonnali belépési lehetőségbe* Hegesztő szakmunkást keres. Béresé« megegyezés szerint Jelentkezés see* mélyesen, Bogádmindszent, Káli Istvánnál. (6835S) A PÉCSI Hőerőmű Vállalat lakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre. (68332) Áruforgalmi előadói munkakör» be megfelelő képesítéssel dolgozóé felveszünk. Jelentkezést írásban „Gyakorlott előnyben" jeligére, a Sofia! utcai hirdetőbe kérjük. (83485) TAKARÍTÓNŐT keresünk azonnali belépésre. Érdeklődni: Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatalnál. Pécs, Széchenyi tér 9. (Megyei Tanács épülete.) (83469) GYAKORLOTT gyors- és gépirénöt | azonnal felveszünk. Dunántúli j Cipő Kereskedelmi Vállalat, Pécs, ; Megyeri út 70. (68364) HIVATALSEGÉDET felveszünk napi t árai elfoglaltsággal. Jelentkezés: Állami Biztosító Városi Fiók. Pécs, | Kossuth L. u. 42. (6836Ó) TMK-műhelyünkbe alkalmazunk: 1 { fő esztergályost, 1 fő géplakatost, f fö segédmunkást. Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, Pécs, Felszabadulás út 16. sz. Műhelyvezetőnél (60367) FIATAL (katonaviseit) villamos-, varyf j gépésztechnikust, textilszakmában jár» I tas raktárvezetőt és könnyűipari ága- | zatban jártas köréa- vagy felsőfoké | kéoesitéssel rendelkező árügyi szak- I embert felveszünk azonnal. B. m. | Háziipari Szövetkezet, Pécs, Dérmé u. 35. Munkaügy. (68365) ÚJ, HAROMSZOBAS CSALÁDI HÁZ ELADÓI Újhegyen, Érdeklődni s Lyceum utca 11. sz. Nagy Egész nap. DajnasjSBfcesőn. kőamüvasí- Mtt üdülőtelei eladó. ~— Részletre la. Érdeklődni: Petőfi u. 2. S3. 16 után, vasárnap egész nap. _____ » fa 600 négyszögöl szőlő eladó. Megosztás lehetséges. Érdeklődni: Bogidon, Ta~ maczéknáL HARKÁNYBAN — O Bényósz Odülc möqött — épülő tártosüdö Hőben LAKRÉSZEK ELÖiEOYEZHÉTÖK 9 Pécsi t srómó ügyvédi MuinkakÖxősségnéL Levélcím s 7Ő21 Pécs. üCossuth Lajos a 22. Telofowi vö-5» DUNÁNTÚLI NAPLÓ Aj MSZMP Baranya megyei Bizottságénak lapfa Főszerkesztő. Mitzki Ervin Szerkesztőség: 7Ó01 Pécs. Hunyod» a.,11. Tel 15-000. 15-762. 15BS2.15-24L -264. Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig 10-053, 20 óra után- 15-72Ó Kiadja o Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Tel. 15-Ó00. 15-762. 15B52. 15-245.15-264 TeleMzám: 12-320. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca* 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,-— forint Indexszám: 25 054,