Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-09 / 268. szám

2 DUNANTOU NAPLÖ T973. október 9. 24 ora a nagyvilágban Telt ház az ENSZ-közgy ülésen Megkezdődtek a szovjet—japán tárgyalások Elhalasztotta magyar­országi látogatását az iráni Saját földünkön vontuk fel az egyiptomi lobogót Az egyiptomi külügyminiszter Brezsnyev a jószomszédi kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta KSÜ. NAPLÓ, TELEFOTO Leonyid Brezsnyet Koszigin társaságában fogadta a Moszkvában tartózkodó Tanaka japán mi­niszterelnököt Hétfőn a nagy Kreml palota Katalin termében megkezdőd­tek a szovjet—japán tárgyalá­sok, amelyeken résztvesz Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Alekszej Koszigin mi­niszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter. Illetve Tanaka japán miniszterelnök és a kí­séretében lévő Ohira külügy­miniszter. A felek megvizsgálták a szovjet—japán kapcsolatok to­vábbi fejlesztésének kérdéseit. Véleményt cseréltek néhány időszerű nemzetközi problémá­ról. Moszkvában rámutattak, hogy a megbeszélések tárgy­szerű légkörben, és a jászan- dék szellemében folytak le. A szovjet kormány hétfőn vil­lásreggelit adott Tanako japán miniszterelnök tiszteletére. A vííTósreggeJin beszédet mon­dott Leonyid Brezsnyev. Az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára hangoztatta: a feladat most az, hogy lerakjuk a Szovjetunió és Japán között a valóban hosszantartó törté­nelmi időszakra szóló jószom­szédi kapcsolatok alapjait, megteremtsük a két nép és a két állam közötti baráti viszony tartós hagyományát A szovjet —japán kapcsolatok általános légköre, amely a háborút kö­vetően természetesen bonyolult volt, most jelentősen ;avutt Brezsnyev a továbbiakban megjegyezte, hogy Japán nagy szerepet tölthet be az álla­moknak és népeknek abban a közös erőfeszítésében, hogy megszilárdítsák a világbékét, és fellendítsék a békés együtt­működést valamennyi ország I között. A MOSZKVA: A Novoszfbirszt metletti tudományos központ — Akagyemgorodok legreprezen­tatívabb épületében, a tudósok házában hétfőn ünnepélyesen megnyitották a magyar gazda­sági napokat. A SAJGÓN• A Thieu-rersim légiereje napi 100 bevetésben bombázza Dél-Vietnom felsza­badított területeit a kombodrsai határ mentén — közölték Sai­gonban. A saigoni hadvezetés a januári párizsi megállapodás durva megsértésével már koráb­ban is gyakran rendelt el légi­támadásokat a felszabadított területek ellen, ezeket azonban igyekeztek titokban tartani. A DUBROVNIK: George Shultz amerikai pénzügyminiszter hét­főn Dubrovnikből hazautazott Washingtonba. Shultz háromna­pos látogatást tett Jugoszlá­viában és többek körött Tito elnökkel is tárgyalt kétoldalú és nemzetközi gazdasági kérdések­ről. é SANTIAGO: Kórházban meghalt Enrique Paris, a Chilei Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagja, akit szep­tember 11-én a jobboldali kato­nai puccs napján — a Mone.da- palotában tartóztattak le. Őri­zetbe vétele után a santiagói stadionba szállították, ahol többezred magával tartották fogva. Az AFP jelentése nem közöl részleteket arról, vajon Paris halála összefüggésben áll- e a stadionban véghezvitt embertelen kínzásokkal. A BECS: Ma érkezik Ausztriá­ba ötnapos hivatalos látogatá­sára Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Pórt KB első titká­ra, a bolgár államtanács elnö­ke. I • BELGRAD: A belgrádi ke­| rületi bíróság Vojin Lukics i belgrádi ügyvédet, egykori ju­goszláv belügyminisztert ellen- \ séges propaganda szitásában találta bűnösnek és két és fél évi szigorított börtönre ítélte. A PÁRIZS: Hétfőn a francia fővárosba érkezett Isabel Allen­de, a meggyilkolt chilei elnök leánya. Háromnapos franciaor­szági tartózkodása során részt vesz azon a nagyszabású szoli­daritási tüntetésen, amelyet Pó rizsban rendeznek a bebörtön zött és üldözött chilei hazafiak és demokraták érdekében. I Leonyid Brezsnyev kfjelentet- ! te, hogy a nemzetközi helyzet I jelenleg általánosságban ked- i verőnek mondható. A nemzet­közi enyhülés folyamata előre- j tőr. A folyamatot azonban a világ egyes részeiben konfliktu­sok és feszültségek kitörése szakítja meg. Ennek egyik bi­zonysága o napokban újbői fellángolt közel-keleti háború. A Közel-Keleten párviadal fo­lyik oz agresszor — Izrael — és oz ogresszió áldozatai — o te­rületeik fel szabadító sóra törek­vő Egyiptom és Szíria — között. Természetes, hogy teljes ra- konszemrünkkel ez ogresszió áldozatai felé fordulunk. A Szovjetunió a jövőben Is meg­győződései híve annak, hogy a Közel-Keleten igazságos és tartós békét kell teremteni, sza- v tolni kell a szovjet határok­hoz közel fekvő térség vala­mennyi országa és népe szá­mára a biztonságot. A Szovjet­unió a Jövőben is kész hozzá­járulni az ilyen jellegű béke biztosításához. Tanoka beszédében kijelen­tette: „Nem kételkedem abban, hogy Japán és a Szovjetunió ! között a megingathatatlan jó­szomszédi és baráti viszony i megteremtése a békeszerződés ' megkötése alapján nemcsak hogy megfelel majd a két or­szág közös érdekeinek, hanem I szolgálni fogja a béke ügyét, a ! Távol-Kelet és az egész világ virágzásának ügyét is." A japán miniszterelnök a J hétfői nap folyamán felkereste i a Kreml falánál oz Ismeretlen katona sírját és koszorút he­lyezett el rajta. A tárgyalások folytatódnak. Amir Abbas Hoveyda Iráni miniszterelnök a Közel-Keleten kialakult válságos helyzet mi­att későbbi időpontra halasz­totta az október 9—12-re ter­vezett hivatalos magyarországi látogatását. ♦ MOSZKVA: Brezsnyev be­szédet mond a békeszerető erők moszkvai világkongresszu­sának megnyitó ülésén. Ezt Ro- mesh Chandra, a BVT főtitkára, a kongresszus nemzetközi elő­készítő bizottságának elnöke hétfőn délben sajtóértekezleten jelentette be. A- BUENOS AIRES: Ismeretlen személyek több merényletet kö­vettek el az Argentin Kommu­nista Párt és a Juszticialista Pórt helyiségei ellen az argen­tin főváros külső negyedeiben. Vasárnap a kommunista, hétfőn pedig 6 Perónista Párt külvárosi székhazára odtak le géppisz­toly-sorozatot A MANCHESTER. Anglia har­madik legnagyobb városában, Manchesterben hétfőn magyar kulturális és kereskedelmi na­pok kezdődtek. A■ DAMASZKUSZ: A damasz­kuszi lapok közli.k, hogy Bseire faluban átadták a magyar kor­mány által a Szíriái kormánynak felajánlott ajándékot: egy falu lakosságát ellátó törpevízmű- vet Bolgár—jugoszláv baráti találkozó Petries és Drogomon határ­varosokban vasárnap tartották meg a hagyományos balgái- jugoszláv őszi baráti találkozót a két ország közötti jőszem- szédság jegyében. ♦ BELGRAD: Lomhán vasár­nap nagyszabású ünnepség ke­retében rakták le a Drina-folyón épülő híd alapkövét. A 304 mé­ter hosszú és 12 méter széles hidat magyar tervek alapján építik és a kész acélszerkezetet a Ganz-MAVAG szállítja. A BERLIN: A magyar hír­adástechnikai műszeripar 156 különféle terméke látható azon o kiállításon, amelyet a MET- RIMPEX Külkereskedelmi Vál­lalót rendezésében hétfőn nyi­tottak meg Berlinben a Magyar Kultúra Házában. A termékek közül több mint 20-at most mu­tatnak be először a Német De­mokratikus Köztársaságban. A TOKIÓ: A Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság öttagú küldöttsége egyhónapos láto­gatásra utazott Tokióba, hogy a két ország tudományos és mű szaki kapcsolatairól folytasson tárgyalásokat. felszólalását tapsvihar fogadta Feszült hangulatban, „telt ház" előtt kezdődött hétfőn délelőtt az ENSZ-közgyűlés ülé­se, az első azóta, hogy szom­baton ismét fellángoltak az el­lenségeskedések a Közel-Kele­ten. Miután hétfőn délutánra, magyar idő szerint 20.30 órai kezdettel amerikai kérésre ösz- szehfvták a Biztonsági Tanács ülését a közel-keleti helyzet megvitatására, Egyiptom és Szí­ria ezúttal csak tájékoztató nyilatkozata tételére kért soron kívül szót a közgyűlésben, fenn­tartva azt a jogot, hogy később ezen a fórumon felvesse a kö­zel-keleti helyzet napirendre tűzésének kérdését. Izrael kép­viselője ugyancsak szót kért és a három nyilatkozat elhangzá­sát válaszadás jogán Szaud- Arábia és Zaire képviselőjének felszólalása követte. A délelőtti ülés megkezdése­kor El-Zajjat egyiptomi külügy­miniszter éppen telefonérintke­zésben volt kormányával, s így elsőként Mohamed Zakóira Is­mail szíriai külügyminiszter­helyettes kapott szót. Hangsúlyozta: „A Szíriái és Egyiptom elleni izraeli táma­dás egyidejűsége is mutatja, hogy az új agresszió átgondolt terv részét alkotta, amely új területi terjeszkedesre irányul, és kísérlet arra, hogy erő­szakos megoldást kényszerít- sen rá Egyiptomra és Szí­riára". Emlékeztetett arra, hogy lí­ráéi makacs ellenállásán hat éven át meghiúsult minden erő­feszítés a békés rendezésre a Biztonsági Tanács 1967-es ha­tározatának megfelelően, amely előírta az izraeli agresszió út­ján meghódított és megszállva tarlóé arab területek vissza­szolgáltatását. A szíriai külügy­miniszter-helyettes befejezésül kijelentette: Szíria maz önvédelem jogán harcol saját földjén, védel­mezve területi sérthetetlen­ségét az agresszor ellen”. Abba Eban Izraeli külügymi­niszter, mellőzve a jelenlegi helyzethez vezető történelmi előzményeket, és őzt a tényt. hogy a harcok jelenleg Is a* Izrael által indított 1967-es háború eredményeként meghó­dított arab területeken folynak, így kezdte felszólalását: „Min­denki tudja, Egyiptom és Szí­ria súlyos csapást mért a nem­zetközi békére”. Az október 6-ig fennállott tűzszüneti vonal „integritásának helyreállítását” bármely további lépés vaqy rendezési kísérlet „előfeltételeként” jelölte meg. El-Zajjat egyiptomi külügy­miniszter, Időközben megérkez­ve az ülésterembe, drámai fel­szólalásában emlékeztette a tagállamokat a jelenlegi hely­zethez vezető eseményíáncolat hat éves történetére. Világossá tette, hogy Izrael, Egyiptom, Szíria és Jordánia feldarabo­lására, az 1967-es agressziójával meghódított arab földek vég­leges bekebelezésére törekszik és ellenségeskedéseket ki rob­bantó szombati „figyelemel­terelő” tengeri akciójával újabb meglepetésszerü támadást ké­szített elő. Ami az izraeli ellen- vádakat illeti, a jelenleq folyó harcok eredetéről, az egyiptomi külügyminiszter emlékeztetett lobért francia külügyminiszter idevágó megjegyzésére: „Vajon váratlan agressziót jelent-e oz, ho valaki meg­próbálja visszatérni saját ha­zájába?” „Egyiptomi földön vontuk fel az egyiptomi lobo­gót — ez nem ogresszió, ez felszabadító harc” — mondotta befejezésül E-Zajjat. A közgyűlés óriási tapsvihar, ral fogadta az egyiptomi kül­ügyminiszter beszédét, előzőleg Eban izraeli külügyminiszter néma csendben tért vissza he­lyére. A két beszéd fogadtatá­sa nem hagyott semmi kétséget aziránt, hogy a tagállamok túl­nyomó többsége a jogos ügyü­kért harcoló arab országok ol­dalán áll. Egyszersmind arra is magyarázatul szolgál, miért kezdeményezte az USA — elé- bevágVa a közgyűlésnek — a Biztonsági Tanács összehívását, ahol vétójogával megakadá­lyozhatja az Izrael által „elfo­gadhatatlannak” minősített ha­tározati javaslatok elfogadását Gyilkolnak a chilei terroristák Fokozódik a junta elszigetelődése rs®. NAPLÓ, TELEFOTO Képünkön: egyiptomi katonák ke Inek at a SíuezT-csatornón létesített egyik ponton-Mdon. Chilében a katonai Junta to­vábbra is gyilkolja a hazafiakat Santicgóból és a nagyobb vá­rosokból hivatalosnak minősített jelentések érkeznek a kivégzet­tek és letartóztatottak számától, de az. ország nagy részéből nincs értesülés a junta „tiszto­gató akcióinak” véres következ­ményeiről. Megfigyelők szerint a legyilkolt áldozatok száma több­szörösen meghaladja a naponta beismert „kivégzések" számát Az ellenforradalmár hatósá­gok szerint szórványos összeüt­közésekben katonai és rendőri osztagok Santiago és Osomo környékén kilenc személyt öltek meg. Pénteken a fővárosban egy katonai járőr négy embert lőtt agyon. Bahio Mansa egyik csendórórszobája ellen három hazafi támadást intézett, s va- lamennyiüket meggyilkolták. A chilei fővárostól ezer kilométerre délre fekvő Rio Buenóban hat ellenállót öltek meg a junta ka­tonái, s erről az egyik vasárnapi rádió- és televízió közlemény azt az előszeretettel hangozta­tott verziót ismételte meg, hogy a hat foglyul ejtett személy „szökést kísérelt” meg. Az ar­gentin határ köreiében ötven személyt letartóztattak határát­lépési kísérlet miatt. A térség­ben naponta legalább húsz ház­kutatást tartanak, és a hatósá­gok beismerése szerint rövid időn belül 400 ..marxistát” vet­tek őrizetbe. Iquique városban tizennégy baloldali személyt hadbíróság elé készülnek állí­tani. A hatóságok vasárnapi beje- lentése szerint a szeptember 11-én végrehajtott államcsíny óta 476 polgári személy és 37 katona pusztult el az összetűzé­sekben. Emlékezetes, hogy a junta által kiadott korábbi nyi­latkozatok állítása szerint az ál* dozatok száma nem haladta meg o százat, majd a „pontosí­tások” utón a kétszázat. A leg* utóbbi hivatalos megnyilatkozás szavai szerint „több mint negy­ven” polgári személyt végeztek ki, vagy „lőttek agyon szökési kísérlet közben”: A junta megbízta az országos menekültügyi bizottságot, hogy a Chilében tartózkodó külföl­diek iratait vizsgálja felül, illet- ve többségüket az ország elha­gyására szólítsa fel, Pinochet tábornok, a junta ve­zetője kijelentette, hogy a hely­színen lőnek agyon mindenkit, aki ellenállást tanúsít A puccsisták változatlanul mindent elkövetnek, hogy fel­kutassák Carlos Altamiranót, a szocialista párt főtitkárát és szá­mos más politikai vezetőt Az Observer tudósítójának Je­lentése szerint o chilei srolda- teszka naponta legkevesebb negyven-ötven embert gyilkol meg. Az angol újságíró közli, hogy Chilében erősödik az ellenállás a katonai rezsimmel szemben, fokozódik a junta elszigetelődé­se. Romlik o gazdosági helyzet „Chile történetének legrosszobb időszakát éli” — állapítja meg az angol újságíró. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom