Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-08 / 267. szám

fielt ötöl — , fíctröig A nép' bizalmából Rövid, mindössze egyna­pos volt az elmúlt héten az országgyűlés őszi tanácsko­zása. Ezt a gondosan előké­szített törvényjavaslatok, a lényegre törekvő felszólalá­sok tették lehetővé. Pedig közéletünk, gazdasági fejlő­désünk szempontjából fontos törvényeket fogadtak el a képviselők. Talán az újság­olvasóknak, a parlamenti vi­ták iránt érdeklődőknek arra sem maradt idejük, hogy alaposabban elemezzék az új törvények lényegét. La­punk pénteki és szombati számában kiküldött munka­társunk parlamenti jegyzeté­ből, s megyénk országgyűlési képviselőjének, Novics János elvtárs felszólalásának köz­readása nyomán megismeí- kedhettek olvasóink a sta­tisztikai törvény jelentőségé­vel. Az országgyűlés elfogadta a Minisztertanács tagjainak és az államtitkárok jogállá­sáról és felelősségéről elő­terjesztett törvényt is, mely igen jelentős alkotmányos ál­laméletünk, a szocialista de­mokratizmus továbbfejlesz­tése szempontjából. Az új törvény bizonyára érdeklő­dést kelt a szélesebb közvé­leményben, annak ellenére, hogy lényegében az elmúlt évek során kialakult, bevált szabályokat, gyakorlatot fog­lalja egységes keretbe. Ami­re érdemes visszatérni az az igazságügyi miniszter előadói beszédének egy része, mely a miniszterek társadalmi fe­lelősségére, közéleti .tisztsé­gük sajátos jellegére irányí­totta a figyelmet. „A Minisztertanács tagjai - hangsúlyozta az előadói beszéd - és az államtitkárok is a köz szolgálói. Megtisz­telő megbízatásukkal, magas tisztségükben a dolgozó nép hatalmát képviselik. Közéle­tünk állandó reflektorfényé­ben élnek és dolgoznak. Te­vékenységük, emberi maga­tartásuk jelentősen befolyá­solja az állampolgároknak a szocialista államhatalomról alkotott álláspontját. A mi­nisztereket ezért nemcsak hi- j vatali fegyelem köti, hanem a fokozott társadalmi, poli­tikai és erkölcsi felelősség is. ^Mindennapos munkájukat úgy kell végezniük, hogy so­ha ne feledjék: a dolgozó j nép bizalmából kerültek ma- : gas beosztásukba, és csak | addig maradhatnak ott, : ameddig élvezik a bizalmat." j Fontos megállapítás ez, mely alapszik azon a széles­körű közérdeklődésen, mely- lyel a Minisztertanács mun­káját, az egyes miniszterek tevékenységét az emberek figyelemmel kísérik. Éppen ennek tudatában, az elmúlt években lapunkban rendsze­resen beszámolunk a Mi­nisztertanács üléseiről, részt veszünk a miniszterek sajtó­tájékoztatóin és azokról tu­dósítunk, szélesebb olvasói rétegeket érintő kérdésekre közvetlenül, elsőkézböl ké­rünk választ tőlük. Minden esetben a legnagyobb segí­tőkészséget, megértést ta­pasztaltuk e vezető államfér­fiak részéről. Ügy gondoljuk, hogy az új törvény még több lehetőséget biztosít a sajtó számára is, hogy tájékoztató tevékenységét szélesítse, a maga eszközeivel hozzájá­ruljon, hogy a nép bizalma a kormány, s tagjai irányá­ba erősödjék. Mitzkí Ervin E hónap végén: * Leeresztik az orfűi tavat A szennyvíz, a vegyszerek és a haltenyésztés koravénné tették — A népszerű üdülőhely megmentésének kulcsa a csatornázás Centrum hétfő! 1973, október 8-án Minden női és bakfis szövet átmeneti kabát 500,------­m int 1630,— Ft-ig In on ÖL MII Centrum ty 4Ü fő hétfő! Ennek a megejtően szép fek­vésű - de felszíni vizekben fö- löttéb szegény — Pécsnek szinte megváltást hozott az orfűi tó rendszer. Alig tíz-tizenkét esz­tendő alatt — ami egy tónál legföljebb csecsemőkort jelent a partvidék benépesült, me­gán- és vállalati üdülők, utak, kereskedelmi egységek épültek. Hétvégeken özönlik ki a nép buszokkal, autókkal, kerékpá­rokkal. Horgásznak, vagy foly­tatják a. víkendház építését, vagy éppen pihennek, akik már mindezen túljutottak. Vagy - vagy? A tórendszer azonban túl gyorsan kinőtte a „csecsemő­kort”, úgyannyira, hogy már az elöregedés tünetei fedezhetők fel lépten-nyomon, A Dél-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság la­boratóriumának szakemberei nagyon gondos vízminőségi vizsgálatot végeztek az orfűi tavaknál. Az eredmény csak megerősítette azt az általános szabályt, miszerint egy üdülő­tó hosszabb távon nem alkal­mas horgászati tevékenységre, és fordítva sem. Márpedig az orfíji-tóban és a Pécsi-tóban strandolnak is, horgásznak is. A halállomány mesterséges táplálásakor jelentős mennyisé­gű takarmány, illetve műtrágya kerül a vízbe. Az így bejutott tápanyag gazdagítja a tavuk élővilágát (mikroszkopikus nö­vényi, állati szervezeteket), erő­teljesebb' az algásodás, megje­lenik a vízfelületen a hínár. A fürdőzők bőrére eképpen lera­kodó szennyeződés — egyelőre — csupán kellemetlen látvány és érzés. A túlzsúfolt tóban élő ha­lak azonban megsínylik a vízbe jutott tápanyagok közvetett ha­tását, Az elhalt mikroszkopikus szervezetek sűrű rétegként le­ülepednek a tó fenekére, meg­kezdődik a bomlás, gázképző­dés, amely elvonja a/ oxigént a vízből. Az idén már például a Hermann Ottó-tóban — ép­pen oxigénhiány miatt — a süllő­ivadékok elpusztultak. Fertőző emésztőgödrök Súlyos gondot okozott a szennyvízcsatorna-hálózat hiá­nya is. A sok, hétvégi házakhoz csatlakozó emésztőgödörből a szennyvíz nagyon gyorsan eljut a tavakig a ritka, sziklás alta­laj üregein át. Az orfűi szőlő­hegyen és környékén erőteljes vegyszerezést folytatnak o gazdák, akik a szigorú előírás­nak megfelelően az el nem használt védőszereket elássák Geológusok vizsgálata során azonban kiderült, hogy egye; helyeken — az üreges, köves tu­lajon át mindössze három óra alatt - esős bemosódás re vén — már a vízben jelentkezik a vegyszer, Mindezt elősegítet te az is, hogy a tavak környé­kén — különösen a Pécsi-ic mentén — alig található nő vényzet a vékony termőrétegen így a hordalék lassan, de biz­tosan tölti fel a tó medrét. A szemétszállítás is megoldatlo" a víkendtelepen, s a gödrök­ben, vagy a talajszinten tároh hulladék bomlásnak indul, az eső aztán gondoskodik arról, hogy a tavak szennyeződését ezzel is tetézze. Mindezek a tények sürgős megoldást igényelnek. De ho­gyan? Először is érdemes lenne azon gondolkodni, hogy az or­fűi tó, illetve Pécsi-tó rendelte­tését nem kellene-e módosíta­ni? Méghozzá úgy, hogy mind­kettő kizárólag üdülő-jellegű le­gyen, tehát csak fürdésre alkal­mas, a Hermann Ottó- és a Kovácsszénajai-tó pedig csak horgászatra. Az orfűi tó leeresz­tése egyébként is a hónap má­sodik felében megkezdődik, a medrét megtisztítják a növény­zettől és 1975 nyarára ismét feltöltik vízzel. Tehát soha jobb alkalom arra, hogy a tó a ja­vasolt funkcióját megkapja, mellesleg szólva következő lé­pésként a nagyon is kritikus állapotban lévő Hermann Ottó- tó karbantartását kellene elvé­gezni, majd sorra a többiét. Az üdülő-tavak mentén feltétlenül több illemhelyet kell építeni, to­vábbá tusolókat, öltözőket. A kopár hegyoldalak — s ez külö­nösen a Pécsi-tó környékére vonatkozik — erőteljesebb fásí­tását mindenképpen szorgal­mazni kell, hogy az erodálás megszűnjék. A partszegély ki­kövezése pedig már csak azért is sürgős feladat, mert a hegy­oldal mozgásban van, ez külö­nösen a horgász-tanyánál ta­pasztalható. Egyedi szabálymó­dosítással meg lehet oldani a felhasználatlan vegyszerek meg­semmisítését, vagy olyan szerek alkalmazásának előírását, amely a tavak, vizére kevésbé veszé­lyes. Az úgynevezett Bi^chwald- órokra, — amely a hordalékot szinte ömleszti a Hermann Ottó-tóba — hordalékfogót kel­lene építeni. csatornahálózat kiépítése nél- xül. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a szennyvíz- tisztítást kémiai n^ódszerekke-l (azaz a .hagyományos tisztítás- technológiát az ún. III. fokozat­tal kibővítve), lehet biztonságo­san megoldani. Az orfűi ló­rendszer megmentésének kul­csa tehát: a csatornázás. Az itt fentebb említett káros behe tások ma már oly nagymérték ben jelentkeznek, hogy ha sen - mi intézkedés nem történik, a tavak teljes elöregedése — s ->z ezzel járó használhatatlansága . — 10—15—20 éven belül vég­érvényesen bekövetkezik. Rab Ferenc Jersey kosztümben etette a sertéseket Áruházból áruházba jártak — lopni Piskor Imrénél júliusban a szék* szárdi Korzó Áruházban érte utol a tolvajok végzete. Klemm Rozália el­adó észrevette, Hogy három jersey ruhát próbál jókora utazótáskájába begyömöszölni, de az akasztók miatt nem boldogul. Az eladó kiáltására Piskorné és társnője elmenekült. Piskor Imrénét az áruház dolgozói az autóbusz-pályaudvaron fogták el. Leányát, Fábián Rudolfnét tésényi lakásából vitte a rendőrség Szek- szárdra. A tésényi útnál a rendőrautó mozgó áruházhoz hasonlított. Benne értékes ruhák, jó minőségű fehér­neműk, kabátok tömege. Ezek egy- részét Pirgi Ferencné 41 éves tésényi lakos, Piskorné fő orgazdája siratta. Augusztus derekán közölték a la­pok a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság kérését a keres­kedelem dolgozóihoz: Jelentkezzenek azok. okik segítséget nyújthatnak Piskor Imréné 41 éves és Fábián Ru- dolfné 22 éves tésényi lakos bűn cselekményeinek felderítésében. A Baranya és Tolna megyében publikált felhívás megjelenését kö­vetően gyors egymásutánban jelent­kezett a pécsi Mecsek Aruház, a Sellyéi, a Szászvári, a Bonyhádi ÁFÉSZ, a szekszárdi Otthon Aruház. A Mecsek Áruházból érkezett infor­máció különösen értékesnek bizonyult; cáfolhatatlanul megmutatta, mennyire nem szavahihető Piskorné. Az asszony azt állította, hogy a házkutatásnál lefoglalt szép Panofixet a pécsi piacon vette 2500 forintért. Ellenére szólt, hogy a 6500 forint értékű bun­da hiányát éppen ebben az időben mutatták ki a Mecsekében leltározás alkalmával. Sorozatos lopásokért most Piskor- néva! és Fábiánnéval együtt kerül a Szekszárdi Járásbíróság elé Marell Istvánná, 46 éves és Horváth György- né 42 éves tésényi lakos. Négyesben dézsmálták a társadalmi tulajdont az említett helyeken, továbbá Kom­lón és a pécsi müanycgboltban. A BARANYAKER pécsi 175. számú bolt­jából a tolvajok úgy vitték ingyen a drága Clan House whiskyt, mint más a vizet a kútról. Piskorné jó dolgában — a tesényiek nem cse­kély megbotránkozására — jersey kosztümben etette húsz sertését. Eredményes munkát végzett tehát a rendőrség a társadalmi tulajdont 65 000 forinttal károsító bűncselek­mény-sorozat felderítésével. Fárado­zása annak ellenére eredményes lett, hogy a fiatalkorú P. Ibolya megsemmisítette a bűnjelek egy részét és az egyik tettes személyi igazol­ványát. Ä leány a többiekkel együtt bíróság elé kerül. (Borváró) ramEsssa hDncuEa 5­EJ Időben cselekedni De a legnagyobb és legége­tőbb feladat: a tórendszer kör­nyékének csatornázása. Köztu­dott tény, hogy az orfűi tórénd 'szer kiemelt üdülőterületté nyilváníttatott. Fejlesztéséről — de egyáltalán a tavak meg­mentéséről — szó sem lehet, a Motorkerékpárjával belerohant, egy álló autóbuszba Pécsett, az Engels 41 éves Pécs, Frankel Leó út 20-as szám alatti lakos. A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. Vasárnap hajnalban a Tolna me­gyei Koiazno községben Takács Jó­zsef, 19 éves diósberényi fiatalem­ber motorkerékpárjával felbukott. A mentők agyrázkódással és fejsérülés­sel a szekszárdi kórházba szállítot­ták. * Ittasan vezette motorkerékpárját tegnap délelőtt Kollár János, 19 éves magyarsarlósí lakos és Belvárdgyu- lánál az országúton felbukott, A motor vezetőjét fejsérüléssel, pótuto- sót, Gyúrok János, 20 éves magyar­sarlóst lakost pedig rúzódásokka! a mentők a pécsi idegklinikára Szál­lították. — Fotóművészek kiállítása Kaposváron. Jávori Béla, Nagy László és Péter János Művé­szeti-díjas fotóművészek gyűj­teményes kiállítása ma délután öt órakor nyílik o kaposvári Mit kérnek, mit kínálnak? Továbbra sem „cikk“ a használt autó — Trabant úton vasárnap délben Benitfi Ferenc. Feqyveres Erők Klubiában. A ( ^ 000, Mercédes 130 000 Ft-ért nt.A. D... E.nnlrAl I aÁ .*. 4 n C ... ... ... t két hétig látható ígtótárlatot Tóth János, a városi tanács el­nökhelyettese nyitja meg. Majdnem több volt a parkoló leo 6 esi o tegnapi vásáron, mint az el* ? adó. A múlt hónapinál jóval keve­♦ j, sebb, mintegy 600 gépkocsin igye­7 keztek, lehetőleg jó áron. túladni. < Egy CH rendszámú 600-as Tro- r t « \ r ( bar,tot 22 ezer forintért kínált a tu­lavproqnózis eqy hétre lajdonos A kocsi, kora ellenére, jó ' ^ V állapotban volt, látszott hogy gon­dosan előkészítették o vásárra. Elég Névnapi vacsora vállalati pénzből így mulat egy magyar — bolti eladó Az István napi vacsora tálal­va, a pincérek felsorakoztak, a zenekor tust húzott — a gazdagon terített asztalnál meg­kezdődött a dínom-dánom, A lakomát Mutávcsics István ren­delte. A pénz nem számított, hiszen volt bőven. Hogy a vál­lalatéból mulattak? — ugyan kit érdekelt ez akkori A 19 éves fiatalember ez év nyarán Pécsett, a Doktor Sán­dor utcai Olcsó Áruk boltjában dolgozott. Mivel augusztus kö­zepén az üzletvezető és a pénz­táros is szabadságra ment — őt bítzák meg a mindennapos elszámolással, a pénz befizeté­sével. Augusztus 16-a jól indult: szép bevétel volt aznap, közel tízezer forint Zárás után Mu­távcsics a postára indult a pénzzel. Ott azonban hosszú sor állt. Ennyit kell várni? — azt már nem. Zsebrevágta a csekket és a pénzt, sfütyörész- ve indult sétára. Útközben ösz- szetalálkozott barátaival. Mivel a beszélgetés mindjárt jobban megy ital mellett, presszókba tértek be, aztán a Nádor, az Olimpia következett. Aznap este végigjárták Pécs szórakozó­helyeit. A taxi természetesen mindiq előállt. Az átmulatott éjszaka után a tízezer forint ugyarícsak megcsappant az el­költött négyezer forinttal. S, hogy baj ne legyen, másnap hamis blokktömbbel korrigálta előző napi mulasztását — s az előző napi bevételt. Jött 18-a, amikor a magyat férfiak közül minden negyedik névnapját üli, vagy más'István névnapja ürügyén iszik. Ezen a napon Mutávcsics Istvánék csak délig tartottak nyitva, aztán a boltban elkezdődött a poharaz- gatás, olyannyira, hogy amikor a pénzt postára kellett volna adni, Mutávcsics már nem is gondolt ilyen apróságra. Zsebé­ben az aznapi tízezer forintnyi bevétellel előbb haza Mohács­ra, majd Majsra utazott — taxival. — Innen visszajött Pées­re. Ötszáz forint borravaló a pilótának, a szórakozóhelyeken a cigány neki és társaságának húzta a dalokat —- éjjel ket­tőig. Akkor ugyanis nőismerő­sével a Hotel Touristban tért nyugovóra. A mulatozás más­nap folytatódott: ismét taxival Mohácsra, majd, mivel ott már mindent végigjárt, a változatos­ság kedvéért a szekszárdi Ge­menc szállóba is ellátogatott. Ott volt csak igazi dáridó, a pincérek bőven kaptak borra­valót, s a zenészek sem jártak rosszul azon az estén ... csak neki muzsikáltak. A három nopos mulatozás vé­get ért — a következő munka­napon a visszaérkezett bolt­vezető kérdésére, hogy a fel­adott csekkszelvények hol van­nak, Mutávcsics nem tudott mit válaszolni. Rosszullétére hivat­kozva hazament — a vállalati rendész előtt azonban nem ta­gadott tovább, ügyét nemsoká­ra tárgyalják c Pécsi Járás- bíróságon. R, É. ? szép számmai volt Trabant, a fia- S talabbaknak meg is kérték az árát. ) CY rendszámmal egy 601-es típus; ] 40 ezer forint. S A régi Wartburg 1000-es CF rend- ) számmal 42 ezer forint. Jóval fia- ■> talabb társa, IM rendszámmal 74 ezer forint. Sok volt a Skoda, a régi és úi típusok széles skálájá­val. CF-es Octavio 35 ezerért, at új S 100-ast UB rendszámút pedig 80 ezerre tartották. , , , I *• . *> Zsigulit is szép számmal kínáltak, legmagasabb nappali homer- < kü|önösen sok volt az egy évnél séklet 17—23 fok között var- C nem Idősebb. Például IX-es rend­ható. Jelentős mennyiségű (leg- i «ámú koaiért 81 ezret kértek, alább 5 milliméter) csapadék *..Yol‘ ore3’ Wrulbolül e3’'lds* Kevés felhő, száraz idő Ma estig kevés felhő, száraz, meleg idő várható. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 4—8, később 8—12, o az ország területének mindösz- sze tíz százalékára várható. Távolabbi kilátások: o reg­geli órákban párásodás, egy­két helyen köd, mérsékelt, időnként kissé élénkebb észak­keleti, keleti szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik, nappal viszont egész héten meleg, na­pos időre lehet számítani. — Vidra-valuta. Az idei első külföldi szállítmány megérke­zett a pécsi állatkertbe. Zü­richből egy pár csüngőhasú sertés jött Pécsre repülőgéppel. Még ebben a hónapban ugyan­csak a zürichi állatkertből egy nőstény puma és két emu ér­kezik Pécsre. Valamennyi álla­tot o Svájcnak szállított egy pár vidráért kapja a Mecseki Állatkert — Lángoló kukoricatábla. Tegnap délben kigyulladt a re­ménypusztai tsz pécsi, a keszüi út melletti két holdas kukorica- táblája. Bár a kivonult tűzoltók megakadályozták a lángok to­vábbterjedését, a kár így Is 4000 forint. Volga, az egyik 35, a másik 50 ezer forint. Valószínű, hogy ez utóbbit adják még alább is. Négy FIAT Coupé is gazdát keresett 75 ezertől 100 ezer forintig. Az „igényeseb­bek" számára volt egy — a tulaj­donos szerint 60 ezer kilométert fu­tott — BNW 1700-as, 120 ezer fo­rintért és egy Mércédé? 220-as 130 ezerért. Ez volt a legdrágább. Mint általában, most is az volt o jellemző, hogy az emberek inkább } kíváncsiskodni, mint vásárolni men­tek az autópiacra. Jó ütemuen készül az ófalu! be­kötőút. A 18.5 millió forintos be­ruházás építése a tervek szerint ha­lad, október 19-én lesz a műszaki átadás, október 24-én pedig ünne­pélyes keretek között átadják a fon» gólomnak a kis községet a világgal összekötő utat. * Az őszi hetek egyik* a város közúti forgalma szempontjából je­lentős munkája, a Szigeti várni cso­mópont építkezése lesz. A múlt hé­ten a „Szigeti vám” kocsma kivéte­lével megtörténtek a szanálások, s az útépítők megkezdhetik az új cső- mópont kialakítását. Egyelőre — a kocsma továbbüzemelése miatt ■ — szükségmegoldáskónt az abaligeti út Jelenlegi nyomvonalán alakítanak ki háromsávos, a 6-os útra csatlakozó útszakaszt. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom