Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-30 / 289. szám

4 DUNANTOU NAPLÓ 1973. október 30. 1973. OKTOBER 30 KEDD Szeretettel köszönti üli névnapjuk alkalmából ALFONZ nevű kedves olvasóinkai * A Nap kél 6.24, nyugszik 1é.31 órakor. — A Hold kél 10.44, nyugszik 19.10 órakor. Bolgár pártmunkás Baranyában Kiril Ivanov, a Bolgár Politi­kai Főiskola pártépitési tanszék- vezetője két. napig megyénk vendége volt. A bolgár párt­munkás október 28-án, vasár­nap — Rajnai József, az MSZ­MP Baranya megyei Bizottsága osztályvezetője kíséretében — koszorút helyezett el Harkány­ban a bolgár hősök emlékmű­vénél. Ezt követően megtekin­tette a siklósi várat, majd a villányi szoborparkot. Hétfőn délelőtt az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igaz­gatóságára látogatott Kiril Iva­nov, ahol Földes Andrásné igazgató tájékoztatta az intéz­mény munkájáról. Ugyancsak tegnap, a déli * órákban dr. Nagy József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottsága első tit­kára fogadta és szívélyes esz­mecserét folytatott a vendég­gel. Részt vett a beszélgetésen Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottsága titkára is, akinek társaságában Pécs nevezetességeivel ismerkedett hétfőn délután Kiril Ivanov. Fiatal pedagógusok megyei parlamentje A pedagógusokat érintő leg­fontosabb ifjúságpolitikai in­tézkedésekről, azok végrehajtá­sa során szerzett tapasztala­tokról, a fiatal pedagógusok szakmai munkájáról és közéleti tevékenységéről, a pályakez­dés problémáiról tanácskoznak október 31-én a Pécsi Tanár­képző Főiskola dísztermében Baranya megye fiatal pedagó­gusai, akik az elmúlt öt év so­rán szereztek oklevelet, vagy már munkába álltak és felső­fokú tanulmányaikat most vég­zik. A Fiatal Pfedagógusok I. Me­gyei Parlamentjét — amelyen mintegy százötven pécs-bara- nyoi pályakezdő pedagógus részvételét és aktív közreműkö­dését várják — a Pedagógusok Szakszervezete és a KISZ Me­gyei Bizottságával, a Megyei Úttörő Elnökséggel együttmű­ködve a Baranya megyei Ta­nács művelődésügyi osrtálya rendezi meg. Bárdi Lászlónak, a művelődésügyi osztály iskolai csoportvezetőjének Ifjúságpo­litikai törekvéseink — pálya­kezdő pedagógusok c. vitain­dító előadása után szekcióülé­sekre kerül sor. Külön csopor­tokban vitatják meg tapaszta­lataikat, problémáikat az óvo­dák, az általános iskolák, nap­közi otthonok, gyógypedagó­giai intézmények, valamint a gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkásképző iskolák fiatal pedagógusai. Délután plenáris ülésen foglalják össze a szek­cióülések eredményeit, majd az interpellóciós kérdések és válaszok után Bernics Ferenc, a Megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője zár­szavával ér véget o parlament. A tanácskozás célja — az Ifjúsági Törvény és végrehajtási utasításainak teljesítése során szerzett tapasztalatok összege­zésén, értékelésén túl — a to­vábbi feladatok meghatározá­sa, valamint a fiatal pedagó­gusok1. tájékoztatása az őket érintő legfontosabb kérdések­ről, közreműködésük megnye­rése; ezek megoldása érdeké­ben, közéleti tevékenységük ki- szélesítése. A fiatal pedagógusok par­lamentjét a1 jövőben kétéven­ként rendezik meg. 1974-ben a pályakezdő közművelődési, népművelési dolgozók megyei parlamentjére kerül sor. — ghj — —- Amíg e készlet tart! Ajtólapok (60 Ft), ajtók tokkal, gurulóabroncsos olfjoshordók (429 Ft), egyfenekű horganyzott tárolóhordók (215 Ft). Prések, darálók. OTP-re Is kaphatóki Pécs. Rácváros, Úttörő u. 30. (x) — Megérkeztek a 60—70 literes boroshordók! Pécs, Rácváros, Út­törő u. 30. (x) — Új tánciskola indul a KPVDSZ Művelődési Házban (Pécs, József u. t5. sí.) október 31-én 18 órai kezdet­ül- Vezeti: GUI Imre. (x) — Vitaest „Népesedési gon­dok és gondolatok" címmel a Magyar (rák Szövetsége Dél­dunántúli Csoportja vitaestet rendez ma, kedden 18 órai kez­dettel a Jelenkor szerkesztőségi helyiségében. A vitaindító elő­adást Péterfia Zoltán tartja. — „Glosszátor” irodalmi szín­pad bemutatója. Ma, október 30-én este nyolc órakor a Pé­csi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának „Glosz- szátor" nevű irodalmi színpada tartja bemutatóját. A színpad előadja Dunai Imre Győzelem, valamint Szántó Péter Humanis­ták című munkáját A szerzők az egyetem hallgatói. — A népvándorláskor művé­szete. László Gyula professzor tart holnap, szerdán előadást Pécsett, a József Attila Művelő­dési Házban „A népvándorlás­kor művészete" címmel. — A Centrum Áruház munkaruhá­zati boltja. — Pécs. Sallai u. 8. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: időn­ként kissé megnövekvő felhőzet, csa­padék nélkül. Az éjszakai éráktól kezdve pár ásod ás, több helyen köd- képződés. Gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú, kedden el­sősorban a Dunántúlon északnyuga­tira forduló szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet phasz 1, mínusz 4L Legmagosobb nappalt hő­mérséklet ót la Iában 9—-14 fok között- A tartósan ködös helyokon 3 fok körOt. Távolabbi kilátások pántok roggo- ffg: eleinte erősen ködös kfö, fa­gyokkal, később a szól megélénkül. Á* éjszakai hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0 és mínusz 5, később 0, plusz '5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—16 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű, legalább 5 mm csapadék az ország területé­nek 10 százalékán várható. A Duna vízállása Budapestnél 211 centiméter. Baranyaiak a török nagykövetségen Baranyai vendégek is részt vettek Budapesten a török nagy- követségen tartott fogadóson. A Török Köztársaság megalakulá­sa fél évszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepsé­gen — a nagykövet meghívá­sára — Horváth Lajos megyei tanácselnök, valamint Tinusz János Szigetvár város Tanácsá­nak elnöke képviselte megyén­ket. — A Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntették ki Kertész Ignácnét, a Vöröskereszt sziget­vári járási titkárát, több éves. eredményes munkája elismeré­séül. A kitüntetést Hantos Já­nos, a Magyar Vöröskereszt tfő- titkára adta át az elmúlt héten Budapesten a Vöröskereszt fő­városi székházában. — Nevelőszülő továbbkép­zés. A Vöröskereszt Komló váro­si Szervezete kezdeményezésére és szervezésében tájékoztató­továbbképzési napot rendeztek hétfőn Komlón az állami gon­dozott gyerekek nevelőszülei ré­szére. A fontos egészségügyi, pszhichológiái, pedagógiai elő­adások Során hasznos gyakorla­ti tanácsokat is kaptak a meg­hívottak. Épül az Olefinmű Leninvárosban. Huszonhét vállalat közös mun­kájával építik Leninvárosban a 250 ezer tonna etilén kapacitású olefinművet. A szerelési munkálatok során mintegy 400 készülé­ket a helyükre emeltek, jelenleg a technológiai csőrendszert sze­relik. Az Olefinmű üzemszerű termelése 1975 elején indul meg. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt héten 2976 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdono­saiknak. Ebből legtöbbet, 1153-at Zsiguli típusból adtak ki. A gépko- sorszámai a követ­csík előjegyzési kezők: Trabant Limousine 52 584 Trabant Combi 8 013 Trabant Limousine Hykomat 1 461 Wartburg Limousine 21 468 Wartburg de Luxe 18 535 Skoda 100 38 1 31 Skoda 100 L 1 177 Skoda 110 L 2 197 Moszkvics 412 32 355 Moszkvics Combi 1 028 Polski FIAT 1500 6 989 Zaporozsec 17 785 Zsiguli (Budapesf) 34 484 Í sigulí (Debrecen) 14 391 siguli Combi 833 ______*, D ácia 499 I terme). Meghalt Gyurkovics Mária A Magyar Állami Operaház igazgatója mély szomorúsággal tudatja, hogy Gyurkovics Mária Kossuth-díjas kiváló művész, az Operaház kiváló magánénekes- nője október 28-án hosszú szenvedés utón elhunyt. Az Operaház saját halottjának te­kinti, temetéséről később törté­nik intézkedés. — Dr. Szász János kiállítása. A Pollack Mihály Műszaki Fő­iskola KISZ-Bizottságának fotó­szakköre rendezésében kiállítás nyílik november 4-én dr. Szász János fotóművész képeiből a kollégium KISZ-klubjában. A kiállítást Gergely László, a KISZ Baranya megyei Bizottsá­gának titkára nyitja meg. KÖZLEMÉNY. A MúreumbaróH KSr vezetősége értesíti a kör tagjait, hogy az október 3Ö-ra hirdetett közgyűlés időpontja megváltozik. Az új Idő­pont: 1973. november 16., du. 5 óra. Helye: Janus Pannonius Múzeum (Rákóczi út 15. szám alatti nagy­Pécsi fotósok nemzetközi sikere Az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete budapesti székhazának nagytermét zsúfolásig megtöltő ér­deklődők előtt ünnepélyes keretek között nyitotta meg szombaton dél­ben dr. Darabot Pál, a szakszerve­zet főtitkára o III. Nemzetközi Egész­ségügyi Fényképkiállítást, és színes- dió bemutatót. A kiállítási anyagból legjelentő­sebbnek mondható magyar váloga­tásban, számos pécsi szerzőt talá­lunk, többségük díjazásban is része­sült, igy aranyérmet kapott dr. Jéhp Ákos es Mészáros István, ezüstöt dr. Barthó Láránd, Kemény Miklós és Varga Gyula, míg bronzéremmel ju­talmazták dr. Köti Ilona és dr. Lajos László képeit, illetve szinesdia pozi- tivjait. Ennek, ami a Budapestet is felülmúló összteljesítménynek értékét növelt, hét országból másfélezer al­kotás érkezett bírálatra, amelyből bemutatásra csupán 127 pozitív és 198 dia, illetve diasorozat kerüli. A zenei aláfestéssel kísért egyedi dia-felvételek, sorozatok, és diaporé- ma-összeállítások bemutatóján a leg­nagyobb elismerést dr. Varga Gyufa Fürtös György keramikus művészt be­mutató díjnyertes diaporáma váloga­tása aratta. A szines-diapozitívek egészét novemberben o Mecseki Fo- toklub rendezésében bemutatják a dr. Doktor Sándor művelődési köz­pontban; a budapesti kiállítás no­vember 4-ig naponta 10—18-ig te­kinthető meg az Orvosegészségügyi Dolgozók Münnich Ferenc utca 32. sz. alatti székhazában. Dr. Szász János Fotópályázat Lengyetországttao járt tarislálinak „Szép Lengyelország” címmel fotópályázatot hirdet a Lengyel- országban járt turisták részére az ORBIS Lengyel Idegenforgal­mi Tájékoztató Iroda és a Len­gyel Kultúra. A pályázaton ma­gyar fotóamatőrök vehetnek részt tetszés szerinti mennyiségű lengyel témájú 18x24 cm nagy­ságú fekete-fehér és legalább 13x18 cm nagyságú színes pa­pírképpel vagy 5x5, illetve 7x7 cnves keretekbe foglalt diapozi- tívokkal. Díjak: A fekete-fehér kategóriában: I. díj egyszemélyes, hétnapos egyéni tartózkodás Lengyelor­szágban; II.—III. díj 500,—- fo­rintos, illetve 300,— forintos vá­sárlási utalvány. A színes kategóriában: I. díj egyszemélyes, hétnapos egyéni lengyelországi tartózkodási II.t— III. díj 500,— forintos, illetve 300,— forintos vásárlási utal­vány. (Az utalványok a Lengyel Kultúra Boltjában válthatók be.) Mindkét kategóriában továb­bi tiszteletdíjakat és tórgyjutal­Fotó: Kazimierz Dolny-i főtér — Főiskolai msszisztikai na­pok. Október 29—30-án rende­zik meg a szegedi Tanárképző Főiskolán a főiskolai russziszti- kai napokat. A pécsi Tanárkép­ző Főiskola orosz tanszékének hét oktatója vesz részt előadá­sával az országos rendezvényen. — Szolgálati lakások Bogád- mindszenten. 984 ezer forintos költséggel 3 szolgálati lakást építenek Bogádmindszenten. A szolgálati lakások közül 2 pe­dagóguslakás lesz. Az átadásra 1974 májusában kerül sor. mákot adnak fcf. — A pályázó­tokat 1973. december 1-ig kell beküldeni az ORBIS címére (105V Budapest, Vörösmarty tér 64 A pályázat eredményének ki­hirdetése 1974 áprilisában lesz. A pályázattal kapcsolatos to­vábbi felvilágosítást az ORBIS ad. TlE-05-07 Tűzhalál az országúton Tragikus módon végezte éle­tét vasárnap délután Gadányi János 65 éves tamási lakos. A koros gazda a kocsolai Vörös Csillag Tsz részére kétfogatú kocsival szénát szállított. Bár, gyúlékony rakomány közelében tilos a dohányzás, rágyújtott. Mind a széna, mind Gadányi ruházata lángra kapott Gadá­nyi János a helyszínen belehalt sérüléseibe. mg «T MsöbbsAget Ruppert Antal 23 é.es palotabouöki lakos szombaton délben Somberek és Bár között, a II. Lajos szobornál MüHorlat Ádárm 30 éves bári lakos, aiotorkerékpárésrtak, aki Bárról Mo­hács falé haládt. A kát motorkerék­páros össsedttrözött, Müllorlei motor­kerékpárja nekiütődött egy - a ke- reszteződésben álló, és balra kanya­rodni szándékozó — személygépkocsi­nak, amelyet Jancsovics Lajos 19 éves somberek! lakos vezetett. A baleset következtében Műilerlef 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár 3000 forint. Személyg épkocsí va I dapeströl Pécs felé felborult Bu­Í övet a 6-os úton, ében vasárnap este Nagy Csabáné, Tóth Mária 31 éves pécsi lakos. A baleset következ­tében Nagy Csabáné könnyű, utasai, Nagy Csaba 44 éves, Tóth Zoltán 44 éves és Tóth Zoltanné 29 éves pécsi lakosok súlyos sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 10 000 forint. Engedély nélkül vezetett motorke­rékpárral elütötte tegnap, hétfőn ko­ra hajnalban Geresdlak és Hird kö­zött Hangó György 18 éves geresd- laki lakos, az úttesten áthaladó Wer­ner Gáspár 18 éves himesházi lakost. Ezt követően e motorkerékpáros az út jobbszélén álló motorkerékpárnak ütközött. A baleset következtében Hangó nyolc napon túl gyógyuló sú­lyos, utasa, a fiatalkorú Müller An­na himesházi lakos és Werner Gás­pár könnyebb sérülést szenvedett. Kigyulladt egy Citroen személygép­kocsi vasáronp este a pécs-har!trr?yi úton, Szalánta közelében. Pesics Szvetozár, jugosrláv állampolgár elő­ször csak füstöt észlelt az utastér­ben. Megállt, és miközben a füst okát kereste, a szeméygépkocsi láng­ra lobbant. A tűz egyre intenzívebbé vált, elégett a jármű valamennyi ég­hető berendezése. A 150 ezer forint kárt okozó, feltehetőleg elektromos zárlat miatt keletkezett tüzet a pécsi tűzoltóság egysége oltotta el. Szemé­lyi sérülés nem történt. Kigyulladt egy présház tetőszerke­zete vasárnap este Hosszúhetényben, a Berki dűlőben. A tűz a közelben felhalmozott réti&zéna kazalra is át­terjedt: elégett 10 mázsa réti sr~/a. A 10 ezer forintra becsült kárt o^ozó tüzet a pécsi, komlói tűzoltók és a helyi önkéntesek oltották eh A ke­letkezési okot vizsgálják. Károsult: Nemes János bányász, hosszúhetényi lakot. Könnyű és nehéz ügyek Mivel a kritikus már régen bevallotta, hogy a könnyebb zenés produkciók műfajából» meglehetősen tájékozatlan, s mivel szakértelme azóta se so­kat gyarapodott, merő szemé­lyes szimpátiával magyarázható csupán meleg érdeklődése Cigliola Cinquetti iránt, akit csütörtökön este lehetett látni a tévében. A bájos hölgyről, saj­nos, ebből a kis show-ból sem tudtunk meg nagy titkokat, lát­hattuk viszont — ha jól emlék­szem — autókázás, evezgetés, sétálgatás és még sok egyéb közben, nem egyszer az óiméi- kodók gyűrűjében, továbbá csodás római szökőkutak, bazi­likák, amfiteátrumok ésatőbbik előterében, különb-különb ru­hácskákban — mondhatnánk más és más szerelésben —, rá­adásul közben szinte állandóan énekelt, többnyire jellegzetesen lágy, érzelmes-fátyolos hangján, amelyet sajnos — legalábbis a kritikus készülékén —, förtelmes rossz, torz technikai színvonalon lehetett hallani, de még Igy sem egészen hatás nélkül. Egy­szóval, kedvesen |elentéktelcn műsorocska volt ez a római sé­ta. Ennyi rajongás után térjünk rá a Gigjiolánál talán kevésbé bájos, de nem kevésbé meg­nyerő Komlós János szombati csatornájára, amelyben ezúttol a szerencsejátékokról volt szó. Az utóbbi időben mérsékelt lel­kesedéssel írtunk Komlós János sorozatáról, mert itt-ott o fóro- dás, laposodás jeleit észleltük, most azonban ismét csak di­csérhetjük, mert szellemessége mintha régebbi fényében csillo­gott volna újra. Tetszett már • választott téma is, és noha a szerencsejátékok tudományos, szociológiai értékű felmérését s műsortól nem remélhettük, m bemutatott „anyag" rendkívül tanulságos és szórakoztató volt. A könnyed, szellemes hangvétel alkalmasnak bizonyult o nem Is olyan könnyű téma hatásos tálalásához. A legnehezebb ügynek fl ké ten ismét jelentkező ötszent- közi-beszélgetést éreztük. Va­sárnap Major Tamás került sorra Vitray asztalánál, hogy azt ne mondjuk: ó volt CB újabb áldozat. A műsor egyébként az első adások után máris óriási kar­riert futott be, különösen a Hofl Géza- és a Marosán Gyórgy- interjű borzolta fel a kedélye­ket. Mindkét adás sikerét a só­ját bárén is tapasztalhatta a kritikus. Hofiét azért, mert írt róla, s mivel nem feltétlen hó- dotattal és elismeréssel.— a Höfl-rajongák keményen meg­bírálták érte. Marosán György sikerét, ellenkezőleg, azon mér­hette le a kritikus, hogy nem írt róla. Ártatlanul és önhibáján kívül egyébként: a filmszemle eseményáradata söpörte el an­nak idején a tévészemlét, Mi­vel tehát nem írt róla, ezúttal véleményének elhallgatásáért bírálták a kritikust Egyesek sze- -rint eleve hem mert róla írni. Az efféle reklamálás tulaj­donképpen igen hízelgő g, kri­tikusra nézve, hiszen azt is bi­zonyítja, hogy — legalábbis a vita kedvéért — várják állás­foglalását. Hálából hadd pó­toljam röviden. A Marosón-ir>- terjú rendkívül izgalmas volt, s nem is azért, mintha itt valami Marosán—Vitray párosmérkőrés zajlott volna. Némely reklamáló, ahogy tapasztaltam, ilyesfajta „Ki kit győzött le, ki kit osztott ki?”-féle állásfoglalást várt « kritikustól. Igaz, itt-ott a hang­nemben, a kérdésekben és a válaszokban is voltak szokatlan, „merész” elemek, de ezeknek csak a néző látta hasznát, hi­szen ezek is hozzájárultak az interjúalany jobb megismerésé­hez. S végül is ez a műsor cél­ja. A legfőbb izgalmat persze ez okozta, hogy" Marosán György nemcsak önmagáról, hanem a társadalomról s a vilóqról is vallott. S ennek megítélése ne­hezebb ügy. De épp ezért volt jó q műsor, mert vitát keltett g nézők között. Ezek után méltatlanul kevés hely marad Major Tamás dicsé­retére, aki sikertelen kísérletet tett, Hoqy ne tegve macát érde­kessé. Nagyon érdekes volt... Szederkényi Ervin 4 É

Next

/
Oldalképek
Tartalom