Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-21 / 280. szám

A halálra ítélt falu

Még kora délután volt, de a nap jócskán leereszkedett, a hegyek mögé, s ahogy fényesre világította az égboltot, fönt a gerincen bogórméretű lovacskák kontúrja rajzolódott a horizontra. Húzták az ekét, a férfiak németül bíztatták őket, kiáltozásukat visszaverte a szemközti hegyoldal. Aztán a hangok lassan leszálltak a völgy házai közé. És azt is hallottam az erdőszélről, hogy egy asszony a faluból, a ház udvaráról fölkiáltott a hegytető gyümölcsfái alatt szaladgáló gyerekek egyikének: „Mielőtt, hazajössz, ugorj be a boltba a kenyerünkért!" — Pedig tessék csak elképzelni, hogy innét a falu még vagy öt-hat- száz méter, a gerinc még több, mégis — ahogy az amfiteátrumok tökéletes akusztikáját az antik világ építőmesterei megalkották — itt Kisújbányán a keleti Mecsek szívében ugyanazt megoldotta maga o természet.

Estébe hajló két délutánt töltöttem el Kisújbányán, és egy ideig megmagyarázhatatlannak tűnt a völgy furcsa csendje, nyugalma. Mert éppen az utóbbi szombatok egyikének délelőttjén jóbarátom, Szabó Jóska invitált meg dain- doli szőlőjébe, a nagyon szép nevű Vörösbegy-dűlőbe, ahol — Jóska szerint — „ . . . a csend úgy simogatja az embert, mint egy szelíd tavacska langyos selymes vize ..De aztán rájöttem — éppen Kisújbányán —, hogy a daindoii hegyek és erdősávok sem tudták tökéletesen leszűrni a város morajának alattomos monotonságát. Itt viszont e gyönyörű kis faluban valóban tökéletes a nyugalom, a világ zajától tökéletesen elzárva. Hozzáteszem: a szó teljes értelmében is.:.

.. . Mert éppen e „zárt világból igyekszik véglegesen mindent felszámolva és maga mögött hagyva kitörni a falu népe. Sajnos — én ugyan a halálra ítélt és elnéptelenedett Gyűrűfű szenzációját kerestem, de ma nyugodt szívvel állítom, elszomorítana, ha Kisújbónya ezt a „szenzációt" elkerülni nem volna képes.

S képes lesz-e?

Utam előtt Hosszúhetény tanácselnökéhez térek be, Be- reczky Tiborhoz.

— Tanácsi segédlettel vándorolnak el a kisújbányoiak?

Csüggedten legyint:

— Egy fenét! Aki elköltözik, Igyekszik eladni házát, telkét, de nem is tudok róla, hogy valaki is vásárolt volna. Az árak aztán alacsonyak, tizenöt-ti- zennyolcezerért mór nemcsak a ház, hanem a gazdasági épület is megkapható. Mi nem adunk ki bontási engedélyt, hogy az elvándorlást legalább lelassítsuk, de ez sem használ. Jelenleg tiz-tizenkét ház teljesen lakatlan, inkább ott. hagyják, de mégsem maradnak.

— Hova költöznek?

— Ide be Heténybe, de két család például Óbányára költözik, aztán Komlóra, esetleg Pécsváradra, vagy Pécsre.

— Miért?

— A gyerekek miatt. A fiatalok, akik már dolgoznak a bányában, vagy az erdőgazdaságnál, vagy pécsi, komlói vállalatoknál, már más életformát választanak. A munkahelyektől messze esik a falu s bár általában motorral utaznak, télen, vagy sáros őszön kénytelenek naponta tizenöthúsz kilométert gyalogolni. De az öregek között is van olyan, aki már húsz esztendeje gyalog teszi meg az utat a bányáig meg vissza. A fiatalok ebből nem kérnek.

Bereczky Tibor egy kis tanulmányban rögzítette 1970- ben Kisújbónya múltját — jelenét. Ezt írja „...Az 1721-es év után benépesedett ez a vidék. A Hosszúheténytól északra fekvő, ma Pusztabányának nevezett fennsíkon üveghuta (Glasshütte) épült. Az itt dolgozó német munkások és az erdőt irtó munkások eleinte csak nyáron tartózkodtak az erdőben. Később — valószínűleg a vízhiány miatt — a víz- dúsabb völgybe ereszkedtek le. és így keletkezett a mai Kisúj- bánya. Az öregek szerint a XVIII. század elején jöttek volna a mai Kisújbónya lakóinak ősei Németországból, Bajorországból, Frankenből vándoroltak ide, amit kiejtésük is bizonyít. üvegfúvással foglalkoztak. Pusztabánya környékén ma is találhatók zöld üvegtömbök. — Az onnét negyedórányira fekvő völgyet Pattescher Grundnak (Pattesch

— hamuzsír) nevezték, mert itt találták az üveggyártáshoz szükséges hamuzsíros földet. Kisújbónya Glasshütte nevet viselt korábban, lakóit „glasshüt- tereknek” mondták.

— Hallatlanul szívós, keményen dolgozó, szorgalmas nép lakja a völgyet — mondja a tanácselnök —, pedig a talaj- viszonyok éppenséggel nem kedvezők, a sziklák fölött alig van valami vékony termőréteg. Ezért a főjövedelmi forrás mo is a szarvasmarhatenyésztés. A hosszúhetényi Zengő Termelőszövetkezet a feredek hegyoldalakat géppel nem tudja megművelni, ezért aztán kiadta a területet — esetenként hat-nyolc holdat is, amennyit a családok igényeltek

— megtermesztik a szálastakarmányt és cserébe élőállattal fizetnek a tsz-nek.

Hogy itt a szarvasmarha- tenyésztés most mór sorvadásra ítéltetett — másodlagos gond. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a kisújbányaiak útrakelnek. Tessék csak megfigyelni e néhány adatot: 1967-ben a falu lakossága 216 lélek,

1970-ben ez a szám 178-ra csökkent, ma pedig alig százharmincon lakják a völgyet, vagyis mindössze talán 30—35 család. De ebből is körülbelül tíz család már elköltözött, tizenhárom pedig „útrakész”. így aztán várható, hogy két éven belül a völgy elnéptelenedik . ..

De nézzünk csak körül kissé alaposabban I

ID

i'nn

mnn

A Mecseken átvezető kitűnő autóút — körülbelül Móré-vá- rától déli-« — elhalad a falu előtt mintegy másfél kilométerrel. Csak egy korhadt fatábla jelzi — már alig olvasható írással — hogy a leágazó mellékút Kísújbónyára vezet üklömnyi fehér köveken rázkódunk lejtőkön, emelkedőkön át kétoldalt piros, sárga, barna lombozatú és fenyőzöld fák, aztán lassan feketedió, földiszeder cserjék — s ahogy a faluhoz közeledünk, megjelennek a gyümölcsfák, lehullott dió, szelídgesztenye, rengeteg érett alma és szilva ropog a kocsi kerekei alatt. A gyümölcsöt senki sem szedi fel, van elég . ..

Az első ház az iskola. Dr. Péczely Endre és a védőnő Tóth Béláné tart vizitet a tanteremben. A tenyerek barnák a diótól, gesztenyétől. „Ernő! Ne rágd a körmödet! — Neked pedig miért nincs zsebkendőd? Schóbel Tériké, fogászatra mész!” — Aztán lezajlik ez is, a tanítás már befejeződött. Gál Szeréna tanítónő hazaindítja az egyetlen tanterem mindössze tizennégy kisiskolását. Mert több nincs. Ennyiből áll az I—Vili. osztály.

A 23 éves, bájos tanítónő csak egyetlen évre vállalta a tanítást, szeptemberben mégis megkezdte a második esztendőt, mert képtelen itt hagyni a gyerekeket, akik rendkívül ragaszkodnak hozzá. Ez ki is derül, mert egy óra múlva — amint megebédeltek — már

rándoznak, eleve már az is tetszik nekik, hogy idegen érkezett a faluba, egyenesen ide, hozzájuk. Aztán egyik elkiáltja magát. „Jobb itthon... I" s a többiek is sorra bizonygatják, hogy sehol másutt, csak itt érzik jól magukat.

Később jegyzi meg a tanítónő — amikor lakásán beszélgetünk:

ismét itt vannak az iskolaudvaron. Játszanak, hancuroznak, beülnek a tanterembe, várják az „Iskola TV" délutáni ismétlését, amelyet különben délelőtt már megnéztek. Aztán összehordanak a tanító néninek almát, gesztenyét, diót, meg padlásokon lelt régi cserépedényeket, rokkát,* egyebeket, aztán a konyhaajtóra nagyfülű, kopasz, de masnis kislányt rajzoltak, gyufaszál lábakkal, meg házat kéménnyel, vagyis a világ valamennyi gyerekének örök és azonos „témáját". Gál Szeréna pedig e „kollektív műalkotást" le nem törli az istenért, maradjon csak ott a konyhaajtón, amely a gyermek-kezektől most hirtelen oly kedvessé vált

Az udvaron összehíviuk . n

nyf-roU-*.—i, vi ki,mono megkérdezi tőlük:

— Szeretnétek-e továbbra is itt élni Kisújbányán, vagy másutt, mondjuk Hetényben, Komlón, vagy Pécsett?

A gyerekek nevetgélnek, ug— A kisgyerekek persze, hogy ragaszkodnak ehhez a csodálatosan szép környezethez, de ha felnőnek és munkára járnak, bátyjaik, nővéreik nyomát járják majd ...

— Mit kezdenek idejükkel a fiatalok mondjuk hétvégén?

Nem sok választásuk van. Ha nem lenne tv a világon, akkor helyzetük kétségbeejtő lenne. Mert nézze csak! Hajnalban indulnak munkára, késő délután érnek haza. Fáradtak és különben is hova menjenek? Ha jó idő van, hétvégén bemotoroznak Pécsre, vagy Heténybe. De télen! Mit mondjak? Képzelje el, hogy a faluban van húsz fiatalember és mindösz- sze három lány, vagy négy, amennyiben a tavaly nyolcadikosként végzett tizenöt éves kislányt is ideszámítom. Még

... . i . . . __ ina nmtancomi x

csenek-lányok.

A tanítónő olyan örökké mosolygós, nyugodt alkat, még akkor is, amikor saját „kis panaszait" mondja el. önellátó, egyedül van, a boltból él, azaz.

azon a néhány konzerven, ami vagdalthús, meg két-három féle olajos hal. Kenyér hetente kétszer érkezik a boltba. Rendben

van, feliratkozik, meg is kapja, de hát.j.

Mondja, hogy a falu népe társadalmi munkában hozta rendbe az egyetlen tantermet, addig a gyerekeket itt tanította saját lakásán. Mint a verebek, ülték végig o heverőt, meg a szőnyeget.

Ajtót, ablakot, székeket mázol fehérre Strung Ferenc — persze társadalmi munkában. Szikár, idősebb férfi, itt született a faluban, van egy nagyfia, a Gyuri. Motorral jár Heténybe, a sodrony-pályánál dolgozik.

— Pécsett, Borbála-telepen van telkünk, tavasszal építünk és megyünk. Muszáj mennünk. A Gyuri hajnali fél négykor ltot, hogy időre munkába érjen, sötétedésre ér haza.

— És mi lesz a házzal?

Mi lenne? Bezárom ez ajtót, kaput, zsebrevágom a kulcsot és megyünk. Mert itt házat nem vesz senki. Pedig...

Nem mondja tovább, elgondolkozik.

— Pedig nehezen Hagyja itt a falut, igaz? — kérdezem.

— Hazudnék, ha azt mondanám, szívesen elmegyek. Nézze ez olyan vidék, hogy aki itt egyszer is megfordult, akár télen/ akár nyáron, annak hosszú időre szép élménye lesz, Bár... itt kemény munka van. A föld nem ad mást, csak szálastakarmányt. Az istálló tele szép szarvasmarhákkal, de pénz csurgott máshol is. Kaszanyelet, gereblyét, fejszenyelet faragtunk, ez volt a férfiak dolga. Hja meg aztán klumpát is gyártattunk, de ma már csak Vudi Ferenc foglalkozik ezzel. Régen hatvan-nyolcvan fillérért adtuk a klumpát, ma már gondolom száz-százötven forint. Klumpában jártunk, az való ide- tlaráC^öBen“mentünk, Tő^ lyosón kiléptünk belőle, de gyakran előfordult, hogy ezek a rossz kis gyerekek viccből összekeverték, aztán elszaladtak ,,.

A tejtermék készítése is sokat hozott a konyhára. Sok a tehén, a tejipar meg nem vette ót a tejet, mert kiesik a község a begyűjtő-vonalból. Ezért aztán minden háznál nyolc-tíz-tizenöt köcsögben olvasztották a tejet, amiből tejföl, túró készült.

— Hetente egyszer felpakoltunk az asszonnyal, és a hegyen át jó tíz kilométert gyalogoltunk Szászvárig ötszáz-hot- száz forinttal jöttünk haza, eny- nyit árultunk túróból, tejfölből De ezt a strapát sem lehet sokáig csinálni. Vége mindennek, megyünk!...

— Vége mindennel. I I .

Csakhogy ő elmarasztaló*képpen jelezte a jelenlegi állapotot:

— Szomorú és szégyenteljes dolog ez. Ha egyedül maradok, mint az ujjam ebben a faluban, én akkor sem megyek el.

— Hanem?

— Majd én pontot teszek mindennek a végére. Majd én ... majd én ...

Hongja remeg, elfordul, házi a vékonytörzsű szilváiét, cigarettát húz elő, de mielőtt a szájába tenné, kezefejével a szeme alját törli, zavarban van. A tanítónő ül a füvön, neki is elborul a tekintete, látja, mi megy végbe most az öregben.

— Hát mit gondolnak, ml lesz itt? Elhagyják a házakat? Amiért egész életükben dolgoztak? Meg a jószágot? Meg a kerteket? Ki kaszálja le majd a szénát, meg ki ápolja a fákat? Ott van a tsz-nek a juh- hodálya, majdnem hárommillióba került, van vagy ezer darab juh, hát azt hiszik, hogy a pásztor majd Pécsről jár ide ki gondozni, etetni az állatokat? Még nincs tíz éve sem, hogy a villanyt bevezettük a faluba. Ott az út is, a bekötő út, azt is a falu építette, s nem mi vagyunk az oka, hogy már járhatatlan.

s Józsi bácsi megugrik, szalad az elkószáló négy tehén után, uszítja rájuk a kutyát Háza — szép, tisztes porta, — itt vöt* alattunk, arról a kiugró szikla- oromról ráléphetnék a háztetőre. S lent — például ott szemben is — már rég bezárták a zsalugóteres ablakokat Ores o ház. Tegnap benéztem az udvarára, az ól már összedőlt, a pajta rozzant ajtaja kifordult a helyéről, a gat és a dudva derékig ér, megrepesztette a vályogfalat. Ha leszakad az eső, behatol a réseken, elmossa a pajtát is... Az idő utoljára a lakóházakat kezdi majd ki, de már most Is látni, hogy kúszik egyre közelebb a gaz és a folyondár, hogy fonja’ körül halálos öleléssel a hajdani, eleven otthogpkot^ ember többé nem lakja../

Visszavonhatatlanul ejti ki a esaládi dl' ‘est.

És ezekkel a szavakkal fogadott a hetven esztendős Agátz Józsi bácsi is fönt o hegyoldal- bén:

Magas szinten tervezgetések folynak Kisújbónya jövőjét illetően. üdülő falu ... Gyermek- üdülők... Ifjúsági táborok... — Szép tervek. De hót akkor nem kell megépíteni az utat, amely a völgybe vezet? Nem kell gondoskodni autóbuszjáratról? Nem kell megoldani az élelmiszerek, iparcikkek kiszállítását? És az üdülővendégeket ki látja el tejjel, gyümölccsel, zöldségfélékkel, ha egyszer a helybéli lakosság elköltözik?

E fenti gondokat akkor is meg kell olcfanir1

De ha megoldják, semmi okuk o kisújbányaiaknak arra, hogy e!költözzen^|(. Kézenfekvő tehát, hogy/ az intézkedések sorrendjében mi szerepeljen először ... és leggyorsabban. Még nem késő. — Talán,

Rab Ferenc

A

Á

Jk