Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)
1973-09-09 / 238. szám
Z rínyi 1664 őszén rövid egymásután két levelet kapott Bécsből, Az egyik a megszokott, az udvari belső titkos tanácsoshoz szóló, nagy pecsété, latin nyelvű levél volt. A másikat külön futár hozta a császár kis titkos pecsétjével. Ez német nyelvű levél volt, s a császár sajátkezűleg írta. I. Li- pót sürgősen Bécsbe hívatta Zrínyit Vitnyédy István aggodalmaskodott, ellenezte az utazást. Zrínyi azonban elhatározta, hogy Bécsbe megy. Erre az útra azonban már sohasem került sor.., N ovember 18., keddi nap. Vendégek tartózkodnak a Csáktornyái várban. Ott van Vitnyédy István, Zichy Pál és a huszonkét éves Bethlen Miklós, aki nemrég érkezett vissza hosszabb európai tanul- mányútjárál. Hogy ml történt ezen a napon Csáktornyán és a kursa- neci erdőben, Bethlen Miklós Oné/etírásából tudjuk. Igaz, évtizedek múlva, császári börtönben készíti följegyzéseit, de mindmáig erről a napról az ő beszámolója a leghitelesebb forrás. Szép, hosszú ősz volt ebben az évben a Muraközben. A vendégek és a házigazda majd mindennap vadászni jártak. November 18-án „erdei disznóra menénk” — írja Bethlen. Ebéd után hintóba ült a társaság. Vitnyédy az első, Bethlen és a házigazda a hátsó ülésen foglalt helyet Azt is tudjuk, Bethlen bol-, Zrínyi jobbfelől ül. A kíséret, a várkapitány, annak öccse, valamint a vadászok lóháton követik őket. A hintó az erdő felé vágtat Zrínyi egy példázat elmondásába kezd. „Egyszer egy embert az ördögök visznek volt. Találkozók egy barátja szemben vele s kérdi: — Hová mégy kenyeres? — Nem megyek, hanem visznek. — Kik s hová? Felelik az ördögök: — Pokolba, Mond emez: — Jaj, szegény, ugyan rosz- szul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: — Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álméfkodva: — Hogyan lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb? Felele: — Ügy vagyon az: de most mégis visznek ők engemet, noha pokolba, de a maguk vállán, hátán, hogy már nyugszom addig. S hátha megnyergelné- nek, magukat is velem vitetnék, mégis úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is”. Zrínyi a példázathoz hozzáfűzi: „Appíiea — azaz: alkalmazd — Magyarországra és Erdélyre és a törökre, németre.” A példázat megfejtése: Az egyszeri ember, a „kenyeres” Magyarországot jelenti. A pokol a török. Az ördögök a németek. A tanulság: A pokol mennyivel rosszabb lenne a kenyeresnek, ha nyakába ülnének az ördögök. Azaz: A török mennyivel rosszabb lenne az országnak, ha a német is „megnyer- gelné". Megérkeznek az erdőbe. Zrínyi „levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes bocskor- ra is felvonhatott, puskával be- méne, a szokása szerént csak egyedül bujkálván, lőve egy nagyemse disznót. A gyalogosok is levének egyet a hálónál, s vége lön a vadászqtnak, Ki- sereglénk a hintához, az úr is, hogy immár hazamenjünk. Estefelé is vala. •Millet a nenő így élt Zrínyi Mikiéi c. megjelenés előtt álló könyvéből. VASÁRNAPI MtilíKUT DU TÜSKÉS TIBOR: Az utolsó órák* Azonban odahaza a fátum egy Páka nevű jágert (vadászt), ki mondván horvátul: — Én egy kant megsebesítettem, mentem a vérin. Ha utána mennénk, elveszthetnék I Az úr mindjárt mondó né- künk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: — öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt. Majd Vitnyédynek, ki Guzics nevű udvari kapitányával beszélgetett: — Csak beszélgessenek itt kegyelmetek öcsém uraimékkal. Csak megnézem, mit mond ez a bolond (ti. a vadász). Mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa”. Zrínyi a fák közé vágtat. A kíséret tagjai közül néhányon távolról követik. „Mj ott a hintánál beszélgetőnk" — folytatja Bethlen. — „Egyszer csakhamar ihol nyargal Guzics öccse. Mondja a bátyjának: — Hamar a hintát! Oda a* úri Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztón gyalog a sűrűbe befutók én. Hát ott fekszik. Még balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert. De szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghaló.” Bezárult a kör. Utoljára a vetkőző őszi erdőre vetődött mindig szépet kereső tekintete. Beteljesedett, amit egyik korábbi verstöredékében mondott: Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó. Órám tisztességes csak légyen utolsó. Akár farkas, akár emésszen meg holló: Mindenütt felyül ég, az föld lészen alsó. M ire gondolhatott 1664. november 18-án ott, a Csáktornya melletti kur- saneci erdő avorjón azon a ködös, estébe hajló ősri napon, amikor végképp lecsukódott a szeme? Ezt már sohasem Ismerhetjük meg. Csák elképzelni tudjuk a pillanatot. Csak nekünk Juthatnak eszünkbe Zrínyi életének sikerei, ünnepi órái. Amikor Rómában é$ Velencében járt, s a pópa fogadta ... A sikeres haditettek ... A törökön aratott diadalok ... írásai és könyvei... Címei és rangjai... Főispán! és báni kinevezése ... Hogy a magyarországi hadak fővezére volt..«- Az eszéki diadal... A spanyol királytól kapott kitüntetés... Vagy inkább sorozatos családi tragédiára gondoljunk? Arra, hogy egész életét halottak kísérik? Hogy még gyermek, amikor elvesztette szüleit, majd eltemette első feleségét, egyik lányát és egyik fiát? Hogy röp- iratai kéziratban maradtak? Hogy verseit nem olvasták? Hogy Montecuccolival szemben elvesztette a harcot? Hogy Kanizsa alatt cserbenhagyták szövetségesei? Hogy Üj-Zrínyi-vórt lerombolta a török? Hogy a francia szövetséq puszta ígéret maradott? Hogy a bátor katonával, aki annyi nehéz csatában helytállt, egy oktalan, buta állat végez? A negyvennégy év: külsőleg ragyogó életpálya: mögötte komor, tragédiákkal zsúfolt sors. Jelmondatául valaha ezt választotta: Sors bona nihil aligd. Csak jó szerencse kell, semmi más. És mintha egész életében, vágyainak, terveinek, elképzeléseinek valóra válásához éppen ez a szerencse hiányzott volna leginkább. Bezárult a kör. A testi szenvedésnél, a föltépett, vérző sebeknél is jobban fájhatott neki a rázuhanó magány. Mindössze negyvennégy évet ólt, de a korai halálnál is szorongatóbb lehetett arra gondolnia, hogy egész életében magára hagyták. Mindig egyedül maradt. Nem érti, nem követi senki. Igazi társa, hűséges kővetői alig voltak. Politikai törekvéseit nem értették meg. Verseit, röpiratait sem. A nádorságra hiába pályázott. A bécsi haditanácsban megrágal mázták. Kanizsa alól elparancsolták. Az udvar ostoba és tehetetlen; a szűklátókörű, önző nemesség nem tesz semmit az ország érdekében. Évekig hirdette a török ellenes harc szükségességét: minden szava fal- rahányt borsó. És talán még ennél Is rosz- szabb lehetett a kín, amit a kételkedés okozott. Volt-e haszna életének? Megérte-e vagyonát, javait, pénzét fegyverekre, katonákra költeni? Nem lett volna hasznosabb Itáliában maradni, Velencében, Firenzében élni? Könyvek, kristályok, agarak között tölteni a napot? Csak művészetre, vadászatra, irodalomra gondolni? Érdemes volt várat építeni, amit leromboltak? Emberekkel levelezni, akik cserbenhagyták? Terveket szőni, amelyek zátonyra futottak? A kör bezárult Ez a halál amennyire véletlennek és értelmetlennek látszott, épp annyira végérvényes és szükségszerű volt Minden összeomlott, elpusztult körülötte. Zrínyi élete véget ért, betel-, jesedett, mint valamely görög tragédia. Folytathatatlanná vált. Nem lehet föltenni a kérdést: Mi lett volna, ha tovább él? Szinte elképzelhetetlen, mit tudott volna tenni a vasvári béke utón kialakult helyzetben. Csáktornyán temették el; ma is ott pihennek csontjai. T íz évvel Zrínyi halóla után megszületik a vadkanvadászatnak egy másik változata. 1674-ben egy olasz történész, Priorato így emlékezik meg munkájában: „Miklós gróf halála 1664-ben a vadászaton nem vadkan által következett be, mint ahogy a fáma tartja, hanem puskalövés által, amelynek golyója a szem alatt hatolt a fejbe, hol meg is találtatott.” A szerző szerint a „halálos lövés véletlenségbő! találta Zrínyit, mert a vadkannak szánta saját apródja, Angelo - állítja Nádasdy gróf egyik vadásza”. Ehhez a változathoz csakhamar hozzátapadt a gyanú: a lövést nem véletlenül, hanem előre megfontolt szándékkal adták le Zrínyire. Sokan nem tudtak belenyugodni a puszta ténybe: Zrínyit egy megsebesített vadkan ölte meg. Elterjedt a hír, hogy a bécsi udvar megbízásából, fölbérelt gyilkos végzett vele. Hogy Zrínyi halálát valóban mi okozta, közvetlenül senki se látta környezetéből az emléke- zók közül. A kursaneci erdő ma is őrzi titkát. Hogy aztán a golyót ki lőtte, mi végből? Megölni a kant-e? vagy Zrínyit? a vérből ki deríti ki? Biztos: e lövéstől órjás kő esett le Leopold szivéről — írja a költő, Jóhosy István. Majd így fejezi be a verset. Megzsondul az erdő. Tűz cikkan a szélre: cserfák tetején a nap alkonyt vére. Fátyoltlla hályog kövült a szemére. Felfordult hasú hal tompa szemfehére.,. % Mintha katonáknak parancsot diktálna: kinek élete szírt, könnyű a halála. Bárhógy döngeti sört, aki legény-, állja: térdére ne bukjék, úgy maradjon állva! Kiterített testét a hintára dobják. Visít a sok c/yerkőc, könnyezik a jobbágy: tudja, gondviselőt hogy ilyet már nem lát. Viharos idő jön — a baglyok huhogják. f Akárhogy is történt, Zrínyi ott veszett a kursaneci erdőben. Sorsa beteljesedett. A vadkan éppen olyan eszköz volt ebben a, halálban, mint a fegyver, mint a gyilkos golyó. Az állat ugyanazt a szerepet töltötte be, amit egy puska, egy kard, egy merénylő is megtett volna. „Teljesítette” Zrínyi ellenségeinek óhaját. „Végrehajtotta” Bécs szándékát. Zrínyi Miklós halála egyszerre megrendítő és fölemelő. Zrínyi tragikus hős, aki kihívta maga ellen a végzetet. Ha egy buta állat ontotta is ki életét, halála törvényszerű és megmásíthatatlan volt. 1664 novemberében a görög tragédiák szele zúgatta a kursaneci erdő fáit... Zágon Gyula rajza Eltűnt pécs-baranyai irodalom A szigeti küzdelem első horvát nyelvű történetírója Az 1566-i szigeti hősi küzdelemről írt első emlékiratot 1568- ban, Bécsben latin nyelven Budina Sámuel tette közzé. Forrása egy horvát krónika, amelynek szerzőjéről megjegyzi, hogy nemes és szavahihető férfi volt, aki mindenkinél hitelesebben írta meg az eseményeket, mert szemlélője és résztvevője volt azoknak. Az Ismeretlen horvát történetíró személye körül véleménykülönbség alakult ki a magyar és a horvát történészek között. Ruzsás Lajos és Angyal Endre pécsi kutató Cserénké és Budina c. tanulmányával szinte egyidőben jelent meg Gyúró Novality zágrábi egyetemi docens értekezése az újvidéki Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményeiben. Az előbbiek szerint Budina Sámuel lotin nyelvre fordított horvát szövege eredeti szerzője Zrínyi Miklós familiárisa: Cserénké Ferenc (horvátul: Fere- nac Crnko). Novality egy eddig figyelmen kívül maradt személyt, gróf Bartol Baboneget veszi célba szerzőül. * A szigeti vár elestét mindösz- sze négyen élték túl: Alapy Gáspár, Zrínyi helyettese, Or- sics István, Cserenkó (Crnko) Ferenc, Zrínyi komornyikja és Geréczy Bertalan, aki baranyai születésű szolga volt. A horvát krónikás személyét tehát ezek egyikében kell keresnünk. A magyar és horvát irodalomtörténészek közül legtöbben Cserénkét vallják a Szigetvár elestét elbeszélő mű szerzőjének. Gyúró Novality szerint a mű szerzője „ca” nyelvjárású és glagolita író, nemes, Zrínyi udvari embere volt, „Ferenc Crnkóra pedig (szolga, komornyik, muraközi „kaj” nyelvjárású) mindez nem áll". Novality megállapítása szerint „egyedül Orsies szerzőségéhez nem férhetne kétség, mivel ca nyelv- járású területen, a sluji Mrsing- radban született, — csakhogy ő a fogságban meghalt”. Marad tehát Geréczy Bertalan, Novality írásában: Berta Ge- reczy. „Föltételezhetjük tehát, hogy Gereczy horvát, meglehet, hogy éppen nemes.” E feltételezésben a horvát történész addig megy el, hogy a végén megállapítja: „Gereczy Goric- kit jelent, Berta Bartollal azonos, a horvát Baboneg család egyik ágához tartozik és a XIII. századtól kezdve a Gorica megyében lévő azonos nevű várról goricai grófoknak hívják őket." Novality feltételezése azonban nem fogadható el akkor, amikor Geréczy Bertalanra, erre a baranyai szolgára ráakasztja a gróf Bartol Baboneg nevet — ezt igazoló okleveles bizonyítékok nélkül. Arról sem vesz tudomást, hogy Baranyában is van Gorica nevű község. Budina írásában a krónika horvát szerzője Zrínyi mellett „a cubiculis fújt", vagyis udvarbeli, lakószobabeli ember volt, aki nemcsak szemlélője volt a tragédiának, hanem „aucfor’'-a, előmozdítója, alkotója is. Feltétlenül nemes embernek, sőt vezető tisztnek kellett lennie, mert Szigetvár eles- tének leírásakor „a ml vitéz embereink"-et említ. Mindezek nem illenek rá sem Cserenkóra, sem Geréczy Bertalanra. Igaz, Cserenkó igen közel állt Zrínyihez, hisz később komornyikja lett, de a történeti tényeknek ennyire pontos, katonai szakemberre valló ismereteivel aligha rendelkezhetett. A krónika szövegében eléggé alárendelt szolgai szerepet Játszik. Cserenkó nyilván nem fogalmazott volna keményen sajátmagóról. * Ki lehet tehát a történeti és irodalmi szempontból egyaránt jelentős horvát krónika szerzője? Szerintünk Alapy Gáspár, mert reá illik legjobban a belső udvarbeli megállapítás, hisz ő Zrínyi Miklós nővérének, Margitnak fia. Zrínyi helyettese, akivel Zrínyi minden hadászati tervét megbeszélte, s így valóban „nemcsak szemlélője, hanem alkotója" is volt a szigeti küzdelemnek. Ezért beszélhet „a mi vitéz embereink-"ről, s ez az oka, hogy kronológiaiig pontoson, hadászatiig precízen fogalmazza meg a várban történteket. Neki lehetett érdeke, hogy a szigeti küzdelem hősiességét feltárja a horvát főnemesség előtt — az ő és a Zrínyiek érdekében. Ezért Zrínyi beszédébe beleszőtte a saját magára vonatkozó részt •*: „Mindnyájatoknak tudtára adom hogyha engem elragad a halál, akkor helyemre és az én képemben unokatestvéremet, Alapy Gáspárt teszem, és megparancsolom nektek, hogy neki engedelmeskedni tartoztok, és úgy tisztelni őt, mini engem: amit pedig 6 bárkinek parancsol, azt meg kell tenni." E szövegrész hangvétele arról tanúskodik, hogy Alapy Gáspár Zrínyivel egyenrangúnak tartotta magát És méltón! A család 1555-ben már megszerezte a báróságot, s így az Alapyak is a főnemesek közé tartoztak. Nagyapja, Alapy Boldizsár több éven ót horvát albán és jajcal bón, aki kiró. lyl donádó révén megkapta Kölnik várát a régi Körös megyében, később pedig Koivin Jánostól megvette a vukovinal birtokot. Az egész család híres törökverő volt A horvót krónika a végső kirohanás tragikus eseményével zárul. A szerző azonban a csata után történtekről nem szól semmit bár azoknak Is élő szemtanúja volt. De miért? Bizonyára azért, mert erre súlyos oka volt A küzdelem vége felé ugyanis Alapy Gáspár visz- szafutott a kastélyba, szolgáru- hába öltözött és elbújt Később rátaláltak, de megkegyelmeztek életének, mert szólgafélértek gondolták. Könnyen nézhették annak, mert alacsony termetűi púpos ember volt torz arccal. Önmaga védelmére a következő szavakat adja a krónika- író a kirohanni készülő Zrínyi szájába: „Aki meghal. Istenéel lesz, aki pedig megmarad, annak mindig jó hire lesz!" Ezt Zrínyi így aligha mondotta, mert biztosra vette mindany- nyiuk halálát Alapy Gáspárt később a török fogságból Zrínyi fia, György váltotta Irt. Nem sokkal később a zágrábi püspök és horvót bán, Draskovics György megbízta a Gu- becz Máté vezetése alatt állá parasztfelkelés leverésével. Ai- py Gáspár eleget is tett e megbízásnak és 1573. február 6-án a Száva és a Kupa folyók között szétszórta a lázadó parasztokat Érdemeiért 1574. október 15-én horvót bánná nevezte ki a király. Alapy Gáspár Vukovlnában halt meg 1584. április 4-én. Mindezeket azért kellett elmondanunk, hogy Igazolni tudjuk: Alapy Gáspár és családja „éa” nyelvjárású területen élt és működött. Nyilvánvaló, hogy mint horvát bánnak a „kraj” nyelvjáráson kívül kitűnően ismernie kellett a „éa” nyelvjárást is. Ezzel Navoítty- nak az a nem Is bizonyított tézise, hogy Alapy állítólag „kraj” nyelvjárású volt, a krónika szerzősége kérdésében latba nem vehető. A feltárt indokok — úgy véljük — Alapy Gáspár szerzőségét több oldalról is bizonyítják. Dr. Tóth Isisás , s, A
