Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)
1973-09-10 / 239. szám
I Szekszárd A hét vége sportműsorát o kézilabda Országos Ifjúsági Kupa megyei selejtezőinek szombat délutáni mérkőzései vezették be. Szekszárdon a Bőrdíszmű női ifjúsági csapata a Paksi Kinizsi ellen 24:3, míg a Vasas az Ozora ellen 10:8 arányban nyert, A kosárlabda NB ll-ben az őszi idény rajtjára csak egy hét múlva, szeptember 16-án kerül sor, a Szekszárdi Vasas ennek ellenére vasárnap a harmadik fordulóból előrehozott mérkőzéssel már bemutatkozott. A Zrínyi utcai tornacsarnokban mérsékelt érdeklődés kísérte a Vasas és a Szolgáltató Spartacus együtteseinek bajnoki összecsapását. A vendéglátó szekszárdiak végig nagy fölényben játszottak és a 37:19 arányú félidei vezetésüket szünet után tovább növelve végeredményben 87:42-re nyertek az ugyancsak fiatal játékosokat felvonultató fővárosi gárda ellen. A hazaiaknál különösen Binder, Skoda és Falvai ponterős teljesítménye emelkedett ki. Parázs hangulat uralkodott a játéktéren és a közönség soraiban is a városi sporttelepen sorrakerült Szekszárdi Bőrdíszmű-Nagykanizsai Gazdász NB ll-es női kézilabda-mérkőzésen. Gólokkal vezetett a kanizsai együttes, amikor a 17. percben ‘Bartkó az őt szerelő szekszárdi játékost arcul ütötte. A játékvezető végleges kiállítással büntette a magáról megfeledkezett Gazdász-játékost. Ezután a vendégek 33 percen keresztül emberhátrányban küzdöttek, ennek ellenére sokáig így is eredményesen. Szünetben ugyanis még a kanizsaiak vezettek 9:8 arányban. A második félidő végén a Bőrdíszműnek sikerült jobban a hajrá, így 14:13 arányú szekszárdi győzelemmel 'zárult a találkozó. A játék színvonala azonban sem a Magyar Kézilabda Szövetség jelenlévő ellenőrét, sem a nézőket nem elégítette ki. labdarúgásban ismét rendeztek egy délelőtti mérkőzést a megyeszékhelyen. A megyei B- bajnokságban szereplő Alpári SE a Győré csapatát fogadta és 2:1-es félidő után végülis 4:1- es hazai siker született. Az Alpári SE játékosai nem titkolják: jövőre ismét szeretnének felkerülni a megyei I, osztályú bajnokságba. Fekete László Zalaegerszeg Vasárnap délelőtt két jelentős sporteseményt rendeztek a zalai megyeszékhelyen. A ZTE NB l es férfi röplabdázói ismét vendéglátóként léphettek pályára, ezúttal a MALÉV SC ellen. A zöld-fehérek — akárcsak egy héttel ezelőtt — adósak maradtak, a jő játékkal, de ha egy- egy játszmában nehezen is, végül 3:1-re nyertek. Az Építők nagyszerű sporttelepe ezen a hét végén a munkahelyi Spartakiád megyei döntőjének színhelye volt. A négy sportágban —- atlétika, kispályás labdarúgás, kézilabda, röplabda — lebonyolított vetélkedőn azok az üzemi, hivatali dolgozók, csapatok mérték ösz- sze képességeiket, akik (amelyek) a megyebizottságok me- gvei szintű versenyein és az SZMT kupák megyei viadalain az első helyen végeztek. Délután a leatöbben természetesen a ZTE labdarúgó stadionját keresték fel. S ha nehezen is, de sikerrel szurkolták ki a zöld-fehérek őszi első győzelmét. ' T, J. Kaposvár A hazai rangadók naoia volt vasárnao Kaposváron. Az első, a <ekézőké, már régnél 8 órakor megkezdődött- Az összevont menyei CSB éliovasa a Kaposvári Volán az örök ve- télytársát a K. Vasast fogadta. A vendégek bizony megijesztették az esélyesebb közlekedésieket. 2:1-es vezeték után azonban már n oapíríorma ér- vA—vP-Jn-i m^n sem áll* 6'?-!g. Ugyancsak kora déle'őtti teke mérkőzés volt a K. Spartacus pályán. Ennek az kölcsönzött különös érdekességet, hogy a „hazai" együttes a Siófoki SE csapata volt. Balogh István, a siófokiak egyik szakvezetője (egyben játékosa is) azon kesergett, hogy az eredeti elképzeléseket nem sikerült Siófokon megvalósítani, A csapat azzal vágott neki a bajnokságnak, hogy tavasszal valamennyi mérkőzését idegenben játssza, őszre pedig elkészül a siófoki tekepálya. Mindez azonban csak terv maradt. Bizony a tekézőknél is megkezdődött az őszi idény, nem maradt más a siófokiak számára, mint bérbevették az egyik kaposvári tekecsarnokot. Ilyen előzmények után persze nem meglepetés, hogy a Szekszárdi Volán 6:2-re legyőzte az „otthon játszó" Siófokot, no meg, hogy az S. Szövetkezet nyeretlenül áll a bajnoki táblázat utolsó helyén. Most, hogy megnőtt a Kaposvári Vasas Izzó női röplabda csapatának bajnoki esélye, hétről hétre nagyszámú szurkoló tekinti meg az izzások hazar mérkőzéseit. így volt ez most vasárnap is. amikor a kaposváriak sima három játszmában nyertek az MHD Vasas ellen. Igaz az Izzó most megközelítően sem játszott olyan jól, mint egy hete a PEÁC elleni rangadón. A táblázaton persze ezt nem jegyzik. Ott változatlanul a kaposvári lányok állnak az élen. Élre kerül-e vajon újabb győzelmével a K. Rákóczi labdarúgó csapata. Ezt latolgatta vagy 4000 szurkoló vasárnap este, amikor a Cseri-pályán végétért a somogyi rangadó, amelynek mondhatnánk a legeslegvégén érvényesült csak a papírforma. A 87. percben még 1:1-re. állt a mérkőzés úgy, hogy sokáig a Táncsics vezetett. A játékból nem is, de küzdeni- tudásból jól vizsgázott a K. Rákóczi, melynek nagyszámú szurkolótábora a sikeres rajt után most már várja a hasonló jó folytatást... Kovács Sándor N agykanizsa Szeptember második vasárnapjáig kellett várni Nagykanizsán az idei nyári úszóidény első helyi versenyére, amely a szombathelyi, lovászi és a rendező MÁV NTE úszóinak részvételével zajlott le, alig másfél óra leforgása alatt. A városi strandfürdő 33/egyharmad méteres melegvizes medencéjében lebonyolított versenyen a kanizsai úszók vitték el a pálmát, # főleg a legjobb zalai női úszó, Ladányi Éva révén, aki három egyéni és egy váltóversenyszámban — közöttük két új megyei csúccsal — végzett az élen. Közepes egyéni teljesítményekkel is jó hétvégéje volt a nagykanizsai tekecsapatnak: a megyei osztályú férfiak a Zalaegerszegi Spartacust, az NB l-es nők pedig a Tatabányai Bányászt győzték le egyaránt 6:2 arányban. A nagy hőség ellenére is gyors játék jellemezte az N. Gazdász—Dunaújvárosi Kohász NB ll-es férfi kézilabda mérkőzést, amely szikrázó összecsapások mellett 21:16 arányú kanizsai győzelemmel végződött. A két NB lll-as férfi asztalitenisz együttes kettős hétvégi bajnoki programja csupán 25 százalékos sikért hozott, s meglepetés, hogy a listavezető Kinizsi éppen hazai környezetben döntötte el idei veretlenségét. Eredmények: N. Kinizsi—Deve- cseri Spartacus 9:7, Győri Elektromos—N. Vasas Izzó 19:4, Gy. Elektromos—N. Kinizsi 12:4, De- vecser—N. Vasas Izzó 9:7. Az NB lll-as helyi labdarúgó csapat csalódást keltett: az ősszel még veretlen, de ezúttal körülményesen játszó, Thury SE kénytelen volt beérni 1:1-gyei a Pápai Vasassal szemben: a még nyeretlen MÁV NTE szurkolóit pedig nem vigasztalhatta az a tényr hogy a Répcelaki Bányász elleni 1:1 arányú döntetlennel végződött találkozón háromszor csattant a lelkes ellenfél kapufája, a csatárok pedig rengeteg helyzetet hagytak kihasználatlanul. A fociban az „oázist” így a távolban játszó Olajbányász SE remek várpalotai döntetlenje jelentette, amelynek az éter hullámain eljutott híre szinte felvillanyozta a vasutasok > sporttelepének kö* zönségét. Tihanyi István . Eltűnt egy szakosztály Az elnökhöz vágta a csapóajtót Hí lett a fenegyerekekkel ? — U| utat választottak a PYSK ökölvívói Bizonyara sokan emlékeznek az ökölvívó szurkolók közül a CSB-mérkőzésekre. A Vasutas tornacsarnok nem egy alkalommal bizonyult szűknek, ha a PVSK hazai környezetben fogadta ellenfelét. És a csapat is nagyszerűen szerepelt. Az N3 l-ben a Bp. Honvéd kivételével .senki sem mehetett biztosra a PVSK ellen. Egyéniben is helytálltak a Vasút öklözöi, a vidék és országos bajnokságok után többször állt PVSK-versenyzö a dobogó valói melyik fokán. Mélypont Aztán jelentkezett az első probléma és az elsőt követte a többi. 1971-ben az utolsó CSB n már gondot okozott a csapat összeállítása, és az NB l-es szereplés ellenére csak Kovács II. István teljesítette az I. osztályú szintet. 1972-ben az MNK-ban már nem tudott elindulni a csapat, az előírt hat versenyző helyett csak öt jelent meg a mérlegelésnél. Az idei MNK-ba már nem is neveztek, a szakosztálynak pillanatnyilag öt felnőtt sportolója van. Ez a tény a kívülálló számára talán elszomorító, de a valóságban más a helyzet A PVSK ökölvívó szakosztálya, nagyon helyesen, egy új utat választott. A máshonnét igazoltak helyet nagy lendülettel fogtak hozzá az utánpótlás neveléséhez. A fiatalok már bontoaatják szárnyaikat, 1973- ban eddig a legtöbb olimpiai pontot hozták az egyesületnek. De hogy jutott el idáig a szakosztály? Az utóbbi két év nagyon mozgalmas volt a PVSK- ökölvívók számára. A versenyzők egyrésze szinte azonos időben vonult vissza és pótlásuk nehéz feladatot jelentett. A másik rész, az „importált" versenyzők pedig halmozták a fegyelmezetlenségeket és a sportszerűtlenségeket Az eredményesen szereplő ökölvívók közül Paku, Gulácsi, Kovács III., Sóvári, Csiszár és Tatai visszavonult. Kovács II. és Németh új egyesületbe távozott. Tóth Gy. és Jávor sérülése miatt fejezte be a versenyzést. Józsi Valér is kérte átigazolását, és ha nem art teszi, akkor őt fe- gyelmileg kellett volna eltanácsolni. A szakosztálynál maradtak többsége viszont csak a CSB-n akart indulni, az egyéni versenyeken nem léptek szorítóba. Egy évben a CSB-n tíz forduló volt, a szabad időben ráértek ezek a versenyzők önmagukkal foglalkozni. Nem egy közülük a sportszerűtlenségtől sem riadt vissza. A sort Puporka Gyula nyitotta-meg. Elhatározta, hogy ő biotthagyta a PVSK-t De Kiss István, Horváth György és, Baráth Tibor sem dolgozott úgy, ahogy kellett volna, csak a kedvezményeket igényelték, edzésre nagy ritkán jártak. És mindez a fiatalok előtt játszódott le. Szükség volt a határozott lépésre. Húsz olimpiai pont- Átszen/eztük a szakosztályt — mondta Kuti Tivadar, az egyesület elnöke. — A lövőben saját nevelésű versenyzőkkel indulunk. Eddig 20 olimpiai pontot gyűjtöttek össze és az év hátralevő versenyein ezt a számot növelhetjük. Sárdi szerencsés sorsolás esetén dobogóra esélyes a magyar bajnokságon, Schwab, Szederkényi és Herr pedig a serdülők bajnokságáról hoztak érmet. Horváth Géza edző a kővetkezőket mondta:- Öröm a fiatalokkal dolgoz- 1 ni. Két-három év múlva ismét ! lehet felnőtt csapatunk. TAJÉKOZODASI FUTÁS PEAC-siker Befejeződött Pécs város tájékozódási futóbajnoksága, melyet két versenynapon bonyolítottak le a Misina, illetve Jó- zsefháza térségében. A versenyt nagy küzdelem és népes mezőny jellemezte. Jól szerepeltek a volt PVSK-atléták és a PEAC versenyzői. Eredmények: Felnőtt férfiak: 1. Lajtai Sándor (PEAC) 92.14 mp, 2. Dr. Kiss End>e (PVSK) 95.77 mp. 3. László Béla (PMSC) 99.14 mp. Felnőtt nők: 1. Skrabák Márta (Pécsi Tanárképző) 99.09 mp, 2. Takács Ibolya (PEAC) 104.33 mp, 3. Katona Anna (Pécsi OEÖ) 111.37' mp. Ifjúsági fiúk: 1. Zoboki András (PEAC) 67.09 mp, 2. Szabó László (PVSK) 67.38 mp, 3. Nagy Lajos (Fémipari) 70.26 mp. Ifjúsági nők: 1. Bodnár Erzsé-' bet (Gépipari) 69.02 mp, 2. Szi- gecsán Mária (Gépipari) 73.27 mp. 3. Tóth Sarolta (Széchenyi Gimnázium) 80.37 mp. Serdülő fiúk: 1. Horváth Lajos (Széchenyi Gimnázium) 37.40 mp, 2. Tóth János (Széchenyi Gimnázium) 44.53 mp, 3. Karádi Károly (Széchenyi Gimnázium) 48.30 mp. Serdülő lányok: 1. Macher Márta (Gépipari) 57.19 mp, 2, Kövér Mária (Gépipari) 8322 mp. 3. Barta Ildikó (PEAC) 138.03 mp. Lázár Lajos Harminc év a vörös salakon Gulyás István Pécsett Gulyás István ismét hazalátogatott, három éve nem versenyzett Pécsett. Sokszoros tenisz- bajnokunk ragyogó karrierje a Bolokány ligeti pályákról indult. 1952-ben került el Pécsről, 15- ször nyert magyar bajnokságot. Japán és Ausztrália kivételével bejárta az egész világot. Versenyzett Indiában, Afrikában, többször járt Amerikában. — Eredményeivel, magatartásával megbecsülést, elismerést szerzett magának és hozójának Párizsban, Hamburgban, Moszkvában, Rómában, Kairóban és Athénben, A Balokány ligeti teniszpályákon az idősebbek régi ismerősként szorították meg kezét, o fiatalabbak tisztelettel csodálkozva figyelték. Gyorsasága megkopott, reflexe sem a régi, de páratlan technikája és játék- -uxM) kedve nem változott. Negyvenkét éves, de nincs rajta egy deka felesleg sem. Nagyszerű kondícióban van. — Meddig versenyez még? — Az idény nyerte meg egyesületem, az Újpesti Dózsa 24. alkalommal a magyar csapat- bajnokságot, Jövőre szeretnék még a tagja lenni a 25-szöi[ös bajnokcsapatnak. — És az eredmények? — Most már inkább a játék, a tenisz érdekel. Az eredmények már nem igzatnak any- nyira. Közel 30 évet töltöttem a teniszpályákon, életem felejthetetlen élményei mind-mind a tenisszel fonódtak össze. Teniszező volt a feleségem, a fiamból is teniszezőt nevelek, egy biztos, ha már mint versenyző nem is szerepelek, de a teniszpályáktól nem szakadok el soha. — hí — Hét típus javítása: fődarab cserével Űj alvázvédő a Therotex-extra A 14-es Autójavító Vállalat új szolgáltatásai Ismét csökkent a gond a gépkocsikat üzemeltető vállalatok számára. A 14-es Autójavító Vállalat valóságos örömhírrel jelentkezik: a gépkocsik közép- javítását fődarab cserével végzik. Ennek előnyeit csak a laikusnak kell magyarázni. Az eddigi várakozás, amíg javításra kerül a fődarab, vagy amíg beszerzik, már a múlté. Tehát az a gond, hogy akkor a legdrágább a gépkocsi fenntartása, amikor a jármű áll, az eddigi töredékére csökken. A vállalat beszerzett és raktáron tart jelenleg a következő típusokhoz csere fődarabokat (motor, kormányszerkezet, sebességváltó, első- és hátsóhíd): IFA W 50-es, ZIL 130-as, Csepel 420 és 450-es típus, Ez kevés lenne a boldogsághoz, illetve a gond csökkenéséhez, ha a 14-es Autójavító Vállalat e profilon túl nem lépett volna együttműködésre a többi autójavító társvállalattal. A kooperáció eredménye, hogy a NISA, ZSUK és Warszawa gépkocsik fődarabcseréjét is ugyanilyen gyorsasággal ellátják. Ezzel már jelentős mennyiségű, most még üzemelő, de javítást, fődarabcserét igénylő gépkocsi megfiatalítása megoldódik. — Olyan probléma már nincs és nem lesz, hogy valamilyen fődarabot ne tudnánk adni. E törekvésünkkel azt a jogos igényt kívánjuk teljesíteni, hogy az eddiginél lényegesen rövidebb legyen a gépkocsik közép-javításának ideje — adták a tájékoztatást a vállalatnál. A 14-es Autójavító Vállalatnak van kapacitása, de ugyanakkor nem törekszenek arra, hogy csak a vállalat szerelje be a fődarabokat, jóllehet ez nemcsak nekik, de az üzemeltetőnek is előnyös. Üj szolgáltatás, hogy az említett gépkocsi típusokhoz szükséges fődarabokat el is adják, ha az üzemeltető saját műhelyében kívánja azt beszereltetni. Mi lesz a GAZ 69, a GAZ 51, a Robur RO 2500-as, Barkas B 1000-sekkel? A 14-es Autójavító Vállalat rövid időn belül vállalja az ehhez szükséges fődarabok beszerzését is, mert az AFIT vállalataival való együttműködés erre is kiterjed. Tehát javítás, eladás, beszerzés — mindezt ellátja, nyújtja a 14-es Autójavító Vállalat. Közeledik az ősz, jön a tél és a magángépkocsi tulajdonosok szomorkásán gondolnak a „családi kincs" garazsirozására, mert óvni kell a gépkocsit az ősz-tél viszontagságai, főleg a sós-homokos és lúgos hatás okozta rozsdásodástól. Úgy tűnik, hogy az alváz korrózió védelme eddig nem volt megnyugtató a magángépkocsi tulajdonosok számára. Most remélhető, hogy megnyugtató lesz. A Tiszai Vegyiművek megvásárolta a Theroson nyugatnémet korrózióvédő szabadalmat és Therotex-extra elnevezéssel gyártja a szabadalommal azonos minőségű alvázvédő anyagot. Az új alvázvédő anyagnak számos olyan előnye van, amivel a 14-es Autójavító Vállalat sem szolgálhatott eddig. A korrózió védő anyag 1,5—2 mm vastagságban kerül a gépkocsi alvázára és az eddigi hazai tapasztalatok is kedvezők, igazolni látszanak a külföldi eredményt. A korrózió védő anyag tartósságára négy éves garanciát vállal a gyár és ez máris sokat mond hasznosságáról, tartósságáról. További előnye az itthon új alvázvédő anyagnak, hogy az alváz bevonását egy nap alatt elvégzik, tehát mindössze 24 órás állást jelent a gépkocsinak. És az óra? Körülbelül 700 forintba kerül egy közepes méretű gépkocsi Therotex-ezése Mohácson. Ugyanis ezt a szolgáltatást a vállalat csak Mohácson a nemrég felépült, Dél-Dunántúl legkorszerűbb autószervizében végzi, mert itt vannak meg az ehhez szükséges feltételek. Egyébként a mohácsi AFIT szervizt nemcsak emiatt érdemes a vállalati és magángépkocsi tulajdonosoknak felkeresni. A mohácsi gépkocsi szerviz olyan felszerelésekkel rendelkezik, amelyek nem, vagy csak részben találhatók száz kilométeres körzetben. Lengés- Csillapítást ellenőrző próbapad, amely azonnal kimutatja, hogy melyik lökésgátló hibás, motorvizsgáló műszerek, gyújtásvizsgáló, kerékkiegyensúlyozó tartozik többek között a korszerű felszerelések közé azon az előnyön túl, hogy a mohácsi szervizben az eddigieknél lényegesen gyorsabb a gépkocsik garanciális vizsgálata, javítása. A 14-es Autójavító Vállalat megteremtette a gépkocsik gyors középjavításának feltételeit, az őszi-téli káros hatások elleni védekezés eddiginél jobb módját. Most már csak élni kell vele, igénybe venni a szolgáltatást. (-) 4 t zony ínem fizet az ebédért. Az üzemi konyhán hamar rájöttek erre és értesítették a történtekről a szakosztályt is. A segédedző figyelmeztette Pu porkát, aki egy jobbhoroggal válaszolt. Az egyesület elnöke lépett köz- , be és kérte a versenyzőt, hogy fegyelmezze magát. Ez csak olaj volt a tűzre, mert Puporka mégjobban feldühödött és az elnökhöz vágta a csapóajtót. Természetesen a büntetés nem maradt el, majd az egyesület megvált a versenyzőtől. Sajnos Puporka másokat is befolyásolt, lakótársa Horváth Ferenc is az ő sorsára jutott. Kovács József se hozta magát a szorítóban életmódja miatt, tőle is el kellett búcsúzni. Szarka „csak” négy kilóval esett át 0 súlyhatáron, és így a csapat potyára utazott Budapestre az MNK-ra. Megvonták tőle a kedvezményeket, mire megsértődött és