Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-08 / 237. szám

Várjuk Önt, Venkov ezredes,..! Sokan örökre itt maradtak ■ Fényképes közleményünk nyomán egy pécsi csa ád felismerte és magyarországi látogatásra hívta meg H. Venkovot, az I. Bolgár Hadsereg volt főhadnagyát DUNÄNT01I NAPtö 1973. szeptember 8. Pécsett, a Semmelweis utca 6. szóm alatti ház emeleti la­kásában néhány hét óta a ven­dégvárás és emlékidézés lázá­ban él egy sok viszontagságot átélt család. Mint ismeretes, la­punk a múlt hónap közepén a nal jött helyette más, Itt volt az utcában a kommandójuk, gondolom ezért. Volt olyan, hogy nyolcan-tízen laktak itt, gondolhatja, mennyire féltem. De igaz volt a hír, ami meg­előzte őket; barátságosak vol­Százhúsz-féle könyv készül az idén Pécsett Bertha Bulcsu és Lázár Ervin új kötete A doktor azt mondta: őrizzük a képet... Egy féltve őrzött kép: A házigazda, Szelezy István a bolgár katonák egy csoportjával, Honvédelmi Minisztérium köz­ponti lapja, a Néphadsereg közleménye alapján közölte Hrisztov Venkov ezredes fény­képét, aki ma a Bolgár Nép­hadsereg ezredese, s 1945-ben itt járt Magyarországon, s részt vett a súlyos baranyai harcok­ban.^ nagy drávai csatát meg­előző hetekben - 1945 február­jában —, Venkov főhadnagy, a „Rodope” nevű egység tagja­ként tizenkét napot néhányad magával egy pécsi polgári ház­ban töltött, valahol a pályaud­var közelében. „A ház egyeme­letes volt, a házigazda ötven év körüli vasutas, s a náluk töltött tizenkét nap felejthetetlen. Megértéssel, sőt barátsággal voltak irántunk - nem tudom őket elfelejteni". Ennyi volt Ven­kov ezredes nyilatkozata, mely­nek alapján' elkezdődött a régi ismerősök felkutatása. Közlemé­nyünk megjelenése után öt nappal már az örömhírt is kö­zölhettük: jelentkeztek az egy­kori házigazdák. S most itt az újabb hír: a volt házigazdák elküldték a meghívólevelet, vár­ják Venkov ezredest, sőt idő­közben előkerültek régi, hábo­rús emléleket őrző fényképek is ... Semmelweis utca 4. — vala­mikor Ispitaalja 6. A ház pon­tosan olyan, mint okkor volt, 28 évvel ezelőtt, egyedül a nyírfák hiányoznak a bejárat mellől. A házigazdákkal persze sok min­den történt. Szelezy István MAV- főellenőr, az akkori házigazda meghalt, akkor 25 éves lányá­nak ma éppen 25 éves lánya van . .. látogatásunk az utóbbi évek legnagyobb eseménye a ház­ban. Konyak, cigaretták, fény­képek, s ezernyi emlék. Szelezy Istvánná is átjön hozzánk kis szobájából, pedig közel nyolc­van éves és súlyos beteg. — Megjött az ezredes? — kérdezi, s már ölelné is kolle­gámat, Tóth István főhadnagyot, aki a Néphadsereg című lop képviseletében van jelen. De hát honnan is és miért e nagy várakozás, szeretet? Dr. Nagy Jánosné — Szelezy István lánya —, aki akkor 25 éves fiatalasszony volt, két kis­gyerekkel szenvedte végig a háborút. Férje a fronton, vagy ki tudja hol. — Elég nagy ház a miénk, így aztán a szovjetek bevonu­lása után mindig voltak itt ka­tonák. Valahogy azonban min­dig bolgárok jutottak nekünk, he egyik-másik el is ment, azon­tak, s nagyon szerették a gye­rekeket. Lakott itt abban az időben egy bolgár katonasp- bész, egy pópa, több tiszt, ha jól tudom, még mérnök is. Ven­kov főhadnagy eleinte zárkó­zott volt. Édesapám sokáig szol­gált a Délvidéken, jól beszélt szerbül, így hát próbálkozott ve­le is. De néhány napig nem tudtunk kapcsolatot teremteni vele. bizalmatlan volt. Aztán fo­kozatosan feloldódott, s igazi jóbarát lett. Dehogy bántottak minket, inkább óvtak! Egyszer például az történt, hogy dübö­rögni kezdtek a kapunkon éj­szaka. Oroszos ruhájuk volt, de nem oroszul beszéltek, — így utólag azt gondolom, magyarok voltak—, s mindenáron be akar- _ tak jönni, rekvirálni. Venkov ki­ugrott az ágyból, s egy pillanat alatt felöltözött és pisztolyt kö­tött. .. Nem is lett rekvirálás . .. — Valóban tíz vagy tizenkét napig voltak itt, s aztán elve­zényelték őket, gondolom a frontra. Egyszer eljött még lá­togatóba dzsippel, de többé nem láttuk. Volt egy kollégája, egy orvos, az valahol a Rákó­czi úton csináltatott egy nagy- , méretű fényképet, s amikor el kellett mennie, itt hagyta. Azt mondta: csak vigyázzunk 'á, visszajön érte feltétlenül ... Hát eddig még nem jött.,. Dr, Nagy János tanár és fe­lesége, most hogy várják a ré- gi, kedves ismerőst, felkeresték a harkányi bolgár temetőt is. Egy ismerőssel ott találkoztak, az egyik fejfán ugyanis ez áll: Szimon Szimonov főhadnagy — Ö is a lakójuk volt. .. Békés Sándor ötven kilométer hosszúságú papírszalag szükséges naponta a Dunántúli Napló megjelente­téséhez. A napilap, 15 üzemi újság, 12 féle folyóirat, temér­dek kereskedelmi és ügyviteli nyomtatvány, meghívók, értesí­tők, borcímkék, ex-librisek, pla­kátok és könyvek előállításához csaknem 2 ezer tonna papírt használ fel az idén a Pécsi Szikra Nyomda. Évek óta egyre több az igé­nyes kiadvány, s 1973-ban már — kilenc könyvkiadó vállalat megrendelésére — 120 féle könyv készül itt - egymillió példány­ban. Az újdonságok közül a legszebb az a színes nyomású, 100 képpel illusztrált könyvi amelynek címe: Interjú az álla­tokkal. A Gondolat Kiadó adott megbízást az 1974. évi Csillagá­szati évkönyv, valamint Molnár Antal: Magamról - másokról - című műve kinyomtatására. A Szépirodalmi Könyvkiadó gon­dozásában jelenik meg: Kohá­na Mózes „Sóvárgások" című munkája, s két volt pécsi újság­író új kötete is. A pécsi nyom­dában készül Bertha Bulcsu: írók műhelyében, Lázár Ervin: Buddha szomorú, valamint Tüs­kés Tibor: Nyár, erdő, kakukk- című könyve. A könyvpiac szenzációjának ígérkezik Karinthy Gábor verses­kötete, Kodolányi János: Pün­kösdi dáridó és James Aldrige: Testvérem, Tom című regénye. ,,A római nép története" — szer­zője Livius Titus - ötödik kö­tet, csakúgy, mint a Világkönyv­tár sorozat következő darabjai — Pécsről kerülnek az ország könyvesboltjaiba. Az Egyetemes Református Konvent készítteti a különleqes kivitelű Bibliát, amelyből több ezer kötetet jut­tatnak el a külföldön élő ma­gyarokhoz. A helyi kiadványok közül említést érdemel a pécsi Nagy Lajos Gimnázium jubileu­mi évkönyve, valamint a Mo­Kqiii oh Inlftn royal ORFÖI KÉPEK II. Az első község Orfű, majd jön Rákos, Mecsekszakál és vé­gül ott van Tekeres. Valahol ol­dalt esik Bános. Szép, régi, kihaló magyar fal­vak voltak, az isten hátamögött, amíg meg nem jelent a tó. Az­óta feléledtek, a falvakból nem lett Gyűrűfű. Volt, aki 30 éve nem járt erre, idegenbe sza­kadt, vagy csak egyszerűen el­vándorolt. Most, ha7 erre jár, nem ismer rá semmire. Ha nem járnék annyit itt, én is, eltéved­nék. Mindig változik valami, ahol azelőtt pocsolya meg liba­legelő volt, most virágoskert van. * Orfű híres gyümölcstermelő hely. ' Kétféle gyümölcs ismere­tes: alma és körte. Hogy miből tudom ezt? Egyszerű. A bunga- lowunkhoz naponta húsz-har­minc gyümölcsárus jár. Ezek a következő szövegeket mondják: — Nem vesznek egy kis finom körtét, almát? Az ember nem is hinné, hogy másfajta gyümölcs is van a vi­lágon. Pedig van, de az ma­gántulajdon. Szőlő, őszibarack, málna. Ez a sok körte és alma az úton levő fáktól származik. Ha lehullott, összeszedik, ha kelt kicsit megrázzák a fát is és az­tán eladják. Mind« nehezebbé váló foglal­kozás ez, mert a pécsiek rájöt­tek maguk is, hogy hogyan kell a fát megrázni. * A Rákoson lévő Köröndön kü­lönféle nyilak jelzik, hogy mi merre van. Egymás fölött van két nyíl: Klub Vendéglő! Klub Könyvtár! Nagyon jót lehet enni a Klub Vendéglőben. Jót és olcsón. Az az érzésem, hogy ez az egyik legfontosabb intézmény. Ugyanitt van a Klub Könyvtár is, de ez kevésbé fontos. A könyvtárt egy szép vasráccsal el is különítik a Klub Vendéglőtől. Ne zavarja! Dr. Nagy János és felesége Bleich Rudolf felvételei a harkányi hősi temetőben. Azt hiszik gúnyolódom? Nem! Valóban az a meggyőződésem, hogy a vendéglő fontosabb. A könyvtár szombat-vasárnapi fon­tossága még abból a tévhitből származik, hogy a dolgozó nép fiai elrohannak szombat-vasár­nap Orfűre, hogy a természet lágy ölén dühödten olvassanak. Nem olvasnak! Én sem! A bungalowunk ott van a nagy tó partján, a horgász fa­luban. Van vagy húsz ház és egymás nyakára épültünk. A telkek felét a ház foglalja el, mindenütt parányi kis kert és tekintélyes zsúfoltság. Valaki azt mondta, hogy nem szeretne itt élni. Mindenki egy­más tányérjába lát és minden­ki mindenről tud. Valami igazság van benne, de nem sok. Úgy élünk itt, hogy az szinte nem is igaz! Talán, ahogy az angolok vidéken. (Hogy hogyan élnek vidéken, persze nem tudom, de ahogy el­képzeljük mi róluk.) Itt mi mindig engedélyt ké­rünk a belépésre a szomszéd­tól és csak akkor megyünk, ha kell valami. Reggelenkint úgy üdvözöljük egymást, mintha ré­gen találkoztunk volna és ha tévénézést kezdeményez valaki - mert itt kint sok van már - azt mindig a tévétulajdonos kez­di. Nem hívatjuk meg magun­kat, hanem meghívnak. Bejelen­tés nélkül nem állítunk be és nem is várunk senkit. Tudunk egymásról, de nem zavarjuk egymást. Szépen élünk! * A nagy tavon sokféle élet fo­lyik. Csónakjukban, karóik mö­gött ülnek a horgászok és lesik a csendet. A kajakosok kimerülésig ed­zenek, a vitorlások, ahogy a könyvekben írják, lágyan suhan­nak. Motoros csak egy van, az né­ha megjelenik és eltűnik. Ez a Vízügyé. Ebből egy van, de több nem is hiányzik. Egy ideig sokat szaladgált, de szerencsére meg„ rendszabályozták. Már randevú­eszközzé változott akkor. Vitatkoztam egy jó ismerő­sömmel. aki a horgászokat ön­zéssel vádolja, mert a tó sze­rinte mindenkié és ő szeretne vízisíelni. Ehhez joga van, de a horgászok testületileg ellene vannak. Én horgász vagyok, de ha nem lennék az, akkor is ellen­sége lennék a vízisínek, a han­gos motorzúgásnak. Egy ember szórakozna, és ötszáz dühönge- ne. Itt az autók is halkan suhan­nak és a kutyaugatás messzire elhallatszik. Esténként egyetlen zaj van és ez a megszámlálha­tatlanul sok tücsök ciripelése. Aki a csendet szereti, próbál­ja meg egyszer és mert kániku­lában is néha jólesik fázni, te­rítsen magára egy takarót és mindezen felül szívja magát te­le csenddel itt Pécstől egy ug­rásra. De jő, hogy van ez a tó!H Srőüösy Kőiméit hács földrajza című monográfia. Egymillió könyv, s a folyóira­tok — Jelenkor, Kóta, Teológia stb. - megjelentetése leköti a nyomda kapacitását, a rendkí­vül munkaigényes miniatűr köny­vek kimaradtak az idei tervből. Jövőre azonban szeretnének Pécsett is megjelentetni néhány, gyűjtőknek való „csemegét". MA ESTE: Nemzetközi diaporáma bemutató (VAGY: Ml A DIAPORAMA?) Nem tudjuk, honnan indult, de valószínűleg sok helyütt, a legtermészetesebb igényből fej­lődött ki a művészi diásoroza- tok hangosított vetítésének mű­faja. Amint egy igényesen ren­dezett kiállítás képeinek hatá­sát a megnyitó ünnepség, a te­rem, a dekoráció, a közönség, a kísérőzene adta atmoszféra erősíti, s képek egymásmelletti- sége, térbehelyezése azok kap­csolatában új, belső összefüg­géseket tárhat fel, a hangosított diabemutató is új lehetőségek­kel gazdagítja a fotó műfaját. A művészi fotó ezúttal nem papírnagyítós formájában ké­szül, hanem még nagyobbra ve­títhető színes diapozitíven, s ki­vetítésével a „rendezőnek” még több lehetősége nyílik a képi mondanivaló hangsúlyozósóra. A néző nem egyszerre látja a kiállítás képeit, nem kereshet ki és nem térhet vissza a ked­venchez. A diasorozat bemuta­tója irányítja a néző figyelmét a képek vetítési sorrendje, időtartama, ritmusa, a kísérő hanghatásokkal együtt határoz­za meg az asszociációkat, az együttes által hordozott gondo­latokat, hatást. Az új műfaj egyik esztétikusa írja a következőket: „A hang és képsor együttese akkor ad létjogosultságot az audio-vizuó- lis műfajnak, ha megvalósítja a filmesztétikában már ismert 1 -j-1 =3 elvet, vagyis a hang­gal kísért képsor több a puszta képnél és puszta hangnál, ha közös mondanivalót erősítenek, közös művészi hatással a befo­gadást, a műélvezetet erősítik. A diaporáma szuggesztív kife­jezési mód, a mozgóképtől el­térően fotográfiai kifejező esz­közökkel él, amelyben a néző fantáziájának nagy szerepe van az élmény kialakításában.” Egy-egy igényes audiovizuá­lis sorozat összeállításában a fotóamatőrrel sokszor együtt működik a phonoamatőr, író, vagy képzőművész, technikai szakember. Az évenként Vácott megrendezésre kerülő nemzet­közi szemlék bírálóbizottságá­ban is együtt dolgozik a fo­tográfus, író, zenész, képzőmű­vész, filmrendező az esztétával. A franciaországi Epinalban, amely a hangosított diavetíté­sek olyan központja, fesztivál­városa, mint Salzburg az ünne­pi zenei játékoké, az elmúlt években tíz országból száznál is több összeállítás került a bí­rálóbizottság elé, s a záró gá­laest vetítéseit nyolcszázan néz­ték végig. A képeket két vetítő segítségével, áttűnéssel vetítik. Az így kialakuló finom átmene­tek, az egymásra vetülő, mon­tázs képek újabb kompozíciós lehetőséget teremtenek. Az audiovizuális színes diasoroza­tok ilyen bemutatóját nevezik diaporámónak. Ma este 7 órakor a tettyei romoknál, a szabadtéren kerül sor Pécsett először nagyobb szabású diaporáma bemutató­ra. Emlékezetes még dr. Ge­rendás Mihály orvosprofesszor pécsi diaporáma vetítésének si­kere, „Barangolás kristályor­szágban”, illetve „Asszociá­ciók" című művét kisfilm válto­zatában is vetítették mozijaink. Ezúttal a váci fesztiválra neve­zett külföldi anyagok - belga, német, és holland szerzők mű­veinek — bemutatására kerül sor. Vetítésre kerül a „Pop-fesz­tivál”. „Leger”, „L. S. D.’*, „Autók, autók”, „Halóltánc”, „Rhoda Scott” című diaporáma sorozat. Rossz idő esetén a be­mutatót a Doktor Sándor Mű­velődési Központban tartják meg. Verge 4 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom