Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)
1973-09-23 / 252. szám
Orsi Ferenc: 9 U jzrínyfvórban. Tágas, maszelt fo- lú, egyszerű terem. A magasan, lőrésszerűén elhelyezett ablakoknál látszik, hogy vastagok, lövés- állók a falak. Június közepének nyárelői napfénye lövell be ezeken az ablakréseken, és világítja meg az egyszerű, de súlyos, kissé primitív faragá- SÚ berendezési tárgyakat. Ez erődítmény, és egy puritán katona otthona. A falakon egy feszület térkép és o szigetvári Zrínyi portréja. Tölgyből faragott hosszú asztal, mellette hasonló megmunkálású székek, a falnál körben lócák. A sarokban Zrínyi harci fegyverzete: vértje, kardjai, pisztolyéi. A teremben Zrínyi és a futár ezredes tartózkodik a kép kezdetekor. Zrínyi meggyötört, súlyos gondokról tanúskodó arcával kezdődik a kép, amint lassan felemeli a fejét és az azredesre néz. Zrínyi: Ez minden, amivel vigasztalni tud bennünket? Ezredes: Csak azt a parancsot adhatom át, gróf úr: várjanak. Higgye •I nekem, szívesebben hoztam volna ■ télihez hasonlót, támadjanak. Zrínyi nem tud ülni, keményen talpra éti. Zrínyi: Akkor várunk! Várok, és várhatjuk mindannyian, hogy megszólaljanak fölöttünk a harsonák. Jön majd Szent Mihály arkangyal az égi seregekkel, és elűzi innen a török hadat! Ezredes (Nyugtatóan): Gróf úr, talán órák alatt megérkezhet a fővezér. Ezzel a legnagyobb gondunk, az egységes vezetés nyomban megoldódik. Feltételezheti, hogy én is várom a pillanatot, amikor ismét katona és nem békebíró leszek. Torkig vagyok már ezzel I Ezredes létemre dajkaságot bíztak ráml Ne is vegye zokon, gróf úr, mert április közepe óta mi egyebet teszek, mint ön és Hohenlohe között egyeztetek, békítgetek! Zrínyi (Indulatosan): De ön sem veheti zokon, kedves ezredes úr, hogy elfog néha az indulat. A téli hadjárat után nyomban kértem őfelségét, hogy használjuk ki az alkalmat, és rohanjuk meg a szárnya-lába metszett Kanizsát amíg a pogány erőre nem kap. Negyven nap múlva adtak erre engedélyt! Negyven olyan nap veszett kárba, amikor a félelem és az utánpótlás hiánya megtörte volna a kanizsai törököt, és nekünk a legjobb progresszu- sokat nyújtotta volna. Ezredes (Tárgyilagosan közbeveti): Ne feledje, hogy a császár Regens- burgban volt és oda-vissza húsz nap gz utazás. Zrínyi (Keservesen): Több mint két hete, hogy ide „retiráltunk” Kanizsa alól, Újzrínyivárba. Átengedtük a törőknek az uralkodó magaslatokat, és a Mura megáradt vize mögé bújva csak lapulunk, várunk, ahelyett, hogy állandó támadásokkal marnánk, apasztanánk a török hadat. Ezredes: Kétélű fegyver ez. Zrínyi: „Adj munkát a vasnak, ha nem adsz, maga magát elvesztegeti, és a rozsda megeszi." Váratlanul lecsaphatnánk rójuk zabolgatás, nyerge- lés, imaidő alatt. Megszabdaljuk, akit érünk, felgyújtjuk sátraikat, és mire felócsudnak, visszavonulunk! Mindennap egyszer-kétszer odavághatnánk, Higgye el, ezredes úr, ez fárasztaná, zaklatná, kimerítené őket, a mi embereinknek meg önbizalmat adna. Ezredes: Az ön magyarjainak és horvátjainak, lehet. De a birodalmi csapatok erre alkalmatlanok. A zsoldos zsákmányolni akar, és erre nincs mód, ha a vagdalkozás után nyomban visszavonul. Zrínyi (Lemondóan): Égen két nap, egy országban két király, eqy hegyben két oroszlán, egy hadban két vezér. . . nem lehet (Legyint.) E lkeseredetten le akar ülni, de ebben a pillanatban kivágódik az ajtó, és a feldúlt Hohenlohe robban be rajta. Hohenlohe (Ordít): Zrínyi gróf! Mit gondol, meddig tűröm én ezt? Zrínyi előző mozdulata félbeszakad, és szembeperdül Hohenlohéval, Még nem szól, higgadtságot erőltet magára. Hohenlohe: Idenézzen! (Kiordít az ajtón.) Hozzátok ide! Az ezredes egyszerre furcsán, békít, tudakol. Ezredes: Mit jelentsen ez? Hohenlohe: Ezt csak én kérdezhetem tőlel (Zrínyire mutat.) Két zsoldos cipel, támogat be g szobába egy megtépett, véres, összevert, tántorgó zsoldos katonát. Zrínyi némán, fegyelmezetten odalép a megvert zsoldos^ hoz. Arca megrándul, orra fintorán látszik, hogy amit érez, nem kedvére vqló szag. Zrínyi: Ki ez a részeg disznó? (Higgadtan szólal meg Hohenlohéhoz fordulva,) És miért hozatta ide? Hohenlohe: Hogy saját szemével láthassa, mit merészelnek a parasztjai egy birodalmi őrmesterrel . .. (Ordít.) És ne csodálkozzék azon, ha most nyomban elindítok egy század drago- nyost! Széttipratom a sárfészket! Lakószoba Üjzrínyivárban (Részlet a Zrínyi című televízió-drámából) Zrínyi szeme összeszűkül, de nyugodtan megkerüli q zsoldosokat, csak a nyitott ajtóban pattan a szava. Zrínyi: Guzich kapitány, ide! Ezredes (Hohenlohéhoz): Gróf úr, mi történt ezzel az emberrel végül is? Beszéljen világosan! És csillapodjék meg, kérem. Hohenlohe: „önagysága” mocskos parasztjai agyonverték négy katonámat! Ez a nyomorultat csak a lova mentette meg! (Fújtat a dühtől.) Zrínyi nyugalmat erőltetve az asztalhoz megy, leül, és akkor kérdezi meg hűvös, fegyelmezett hangon. Zrínyi: Olyan állapotban van a gróf úr, hogy összefüggően el tudja mondani, mi váltotta ki önből ezt a házamban szokatlan hangot? Hohenlohe (Ordít): Figyelmeztetem .,, Ezredes (Kérlelően): Gróf Hohenlohe, megkérem, mérsékelje indulataitl Hohenlohén látszik, hogy kényszeredetten fegyelemezni próbálja magát. Hohenlohe: ön rendjén valónak érzi, hogy magyar és horvát parasztok legyilkolják a birodalmi katonákat? Ezredes: Mikor és kivált miért történhetett ez az atrociás? Guzich (Belép az ajtón); Parancsára nagyságodnak! Zrínyi (Pqrancsolóan): Fúvass riadót a kaproncai huszároknak! Ezredes (Idegesen rándul Zrínyi felé): Mit akar gróf úr a lovasaival? Zrínyi (Enyhe gúnnyal): Megszemlélem őket. (Guzichhoz.) Pisztolyok, karabélyok töttvel Aztán siess vissza, fia ml Guzich: Értettem, nagyuram! (Elsiet.) Ezredes: Megmagyarázná, gróf úr? Zrínyi: Egy pillanat, ezredes. (A zsoldosokhoz.) Az a részeg állat itt marad! A másik kettő távozik! A két zsoldos Hohenlohére pillant, tőle vár parancsot, Hohenlohe: Ezt... Ezt a birodalmi sereg nevében ... Zrínyi nem figyel ró; az ezredeshez. Zrínyi: ön megengedhetőnek tartja, hogy ez a két ember a mi tárgyalásunk tanúja legyen? Ezredes (Kényszeredetten Hohenlohéhoz.) Be kell látnia, gróf úr! Hohenlohe (Indulatosan int a zsoldosoknak.) Odakint várakozzatok! A két zsoldos elengedi a részeget - az a fal melletti lócára szédül — és kimennek. Zrínyi (Az ezredeshez): Kérem, ezredes úr, próbálja Hohenlohe gróftól megtudakolni a részleteket! Ezredes (Kérdően néz Hohenlohé- ra): Az előbb már feltettem ezt q kérdést. Hohenlohe dölyfösen leszegi az állót és hűvös hanghordozást erőltetve kezdi. Hohenlohe: Az egyik századomból öt embert élelmiszer-beszerzésre küldött a parancsnok. (A zsoldoshoz.) Hová mentetek? Zsoldos (Felfigyel): Parancsol, uram? Próbál felegyenesedni, de erőtlenül visszazökken. Hohenlohe: (Keményen): Hol támadtak meg benneteket? Zsoldos: Az úgy volt, hogy... (Megint megpróbál felállni, de ismét visz- szazökken.) Mennydörgettit! Egyszer- csak megütöttek! Hohenlohe (Keményen): De hol? Zsoldos: A fejemen... de lecsúszott a sisakomról a husáng ... (Fájdalmasan húzogatja a vállát.) Lehet, hogy csontom is tört! Ezredes (A zsoldos elé lép): Azt mondd meg, milyen faluban, érted? Mi a falu neve, ahol megtámadtak benneteket? Zsoldos: Pusztai Miklóspusztal Zrínyi arcát látjuk, a fegyelmezett komorságon át indulat villan. Ezredes (Zrínyihez): Merre van az? Zrínyi (Fegyelmezetten): Egyórányi lovaglásra Csáktornya felé. Kintről megszólal két huszártrombita. A zsoldos beidegződötten állna fel, de visszazökken. Az ezredes arcával reagál a hangra, aztán a zsoldoshoz. Ezredes: Kik támadtak rátok? Zsoldos: Egy öregember és asszonyok. Baltával, vasvillával I Nekem szerencsém volt, de a többiek, akik még a házban, meg a pincében voltak... (Legyint.) Guzich (Belép): Megtörtént, uram! Zrínyi (Nyugodtan feláll): Kik vannak most Miklóspusztón? Guzich (Csodálkozva): Csak oszszonynép, mert az embereket fegyver alá adtam, és az öreg Urzics Adám. Ismeri nagyságod, a domborui őrhely vigyázóinak megrokkant parancsnoka. Zrínyi szája szögletében gúnyos mosoly látszik. Zrínyi: Jó borod lehet, Miklós fiam. (Int a zsoldos felé, majd az ezredeshez fordul.) A kapitányom birtoka. Hohenlohe (Guzichra támad): Felelni fog a parasztjaiért! Négy halott és ez a nyomorék! Guzichból egy pillanatra a düh kirobbanna, de fegyelmezi magát Guzich: Nagyságod... Zrínyihez fordul, aztán Ismét a mI- dosra néz, majd nyugodtan szembefordul Hohenlohéval: Guzich: Tábornok úri Én esők egyszerű horvát nemes vagyok, de sem az ellenség, sem a felelősség elől még nem futottam meg soha. Hohenlohe: Kuss! Pofát be! Guzich bal keze önkéntelenül megmarkolja a kard hüvelyt jobb keze a markolat felé indul, de megáll. Keményen hátat fordít Hohenlohénak és Zrínyinek mondja. Guzich: Mint nagyságod udvari kapitánya és belső embere tisztelettel kérek tanácsot, hogy miként tisztázhatom magam, és őgrófsága sértésére, becsületem megvédésére milyen lehetőségem van. (Indulatosan folytatja.) Párbajra nem hívhatom — ahol úgy széthasítanám a fejét, mint a tököt —, az ellenség előtti vitézi vetélkedés elégtételére nem számíthatok, mert őnagyságát harcolni még nem láttam, csak a zsákmányosztásoknál viaskodott. Hohenlohe (Ordft): Ezt! Ezt a... Zrínyi (Keményen) Hohenlohe gróf! Ne kényszeresen arra, hogy a belső emberemen át személyemet ért sérelemért — mint magyar főrend, királyom tanácsosa - kénytelen legyek elégtételt követelni! Ezredes: Urak! Kérem, hogy vessenek véaet ennek a méltatlan és meddő viselkedésnek! Zrínyi (Hűvösen): Nem először jelentem ki: Nincs jogom senkit sajátiának védelmében megakadályozni! Továbbra is ezt tartom! A zsoldos fizessen azért, amire szüksége van. Öt is megfizetik. Az asztalhoz lép. Hohenlohe gúnyos fegyel mezettséggeL Hohenlohe: Lám, ezek a szép szavak vetik el az ilyen gyilkosságok magját Zrínyi mintha nem is hallaná. Zrínyi: Kérem az ezredes urat, hogy a kaproncai huszárok egyik szakaszával küldjön ki egy császári hadbírót és vegyenek fel erről az esetről pontos vizsgálati protocollumot. Ezredes (Bólint): Helyest Ez így he- lyesl Kapitány úr! Haller hadbíró őrnagynak jelentse, hogy azonnal induljon I Guzich: Megértettem I (Zrínyihez.) Ki vezesse a kaproncai szakaszt? Zrínyi: Darabos hadnagy. Te most ne menj oda, fiam. Guzich: Parancsa szerint lesz! (Elmegy.) Ezredes (Elégedetten): Ogy vélem, ezzel befejezettnek tekinthetjük ezt a kínos ügyet. Zrínyi (Higgadtan): Még ma megerősítem azt a korábbi parancsomat, hogy amelyik zsoldos fizet, tisztességgel lássák el. (Kissé megemeli a hangját.) Ugyanakkor elrendelem, hegy a fosztogatók ellen őrséget szervezzenek. Hohenlohe: Én pedig kihirdetem csapataimnak: oki birodalmi zsoldosba kezet emel, vágják le, gyújtsák rá a házát! Zrínyi (Higgadtan): Istennek tet- szőbb lenne, ha ennyi hévvel tüzelné embereit a tőrök ellen. Vélem, azért bízta önre hadait a Rajnai Szövetség és nem azért, hogy keresztény jobbágyok vérén vitézkedjenek. Hohenlohe (Gúnyosan): Hogy miért bízták rám a Szövetség seregét, azt én tudom. Hogy mire használom? Majd eldől uram! /,rínyi higgadtan kezdi, de később elveszti a nyugalmát. Zrínyi: Azt látom, hogy az ellenségre vinni nem fűlik a foga. Oltalmazni küldték, de csak a föld szorgalmas népét gyötrik. A tétlen, lézengő zsoldosok feltörik a vermeket, rárontanak a védtelen asszonyokra, akiknek ura itt van fegyver alatti Mocskos részegre isszák magukat a roblott borból; és láttam már hitünknek olyan „harcosát”, aki templomot tört fel, kiszórta az oltáriszentséget, hogy elragadja a kelyhet és a monstranciót. Hohenlohe (Indulatosan); Visszautasítom ezeket a rágalmakat! Seregem nevében visszautasítom! Sok száz mérföldről jövünk ide, hogy kockára vetve életünket, védjük az önök országát, és ez a hála érte? Zrínyi (Ironikusan): Többnyire nem az életüket vetik kockára. Inkább a zsákmányt! Ahogy hallom, az ön egyik segédtisztje vásárolta meg a szentség- tartót és a kelyhet is. Hohenlohe: Erről nem tudok. De az már bizonyos, hogy a téH hadjárat alatt miért tiltakozott ön annyira a pécsi sár ostroma ellen. (Az ezredesnek, aki minden szóra, mozdulatra figyel.) Mert a .magyar főrend, királyának titkos tanácsosa" ekkor már megegyezett — ne persze Htokban! — a pécsi vár törökjeivel, akik szívesen töltötték meg önagysága zsákjait arannyal, giert fgy e kisebb részen megváltották azt a rengeteg kincset, amit a vár el foglalásává! nyert volna a hadi Zrínyi (Megdöbben): Azt merészeli mondani, hogy engem a pécsi török megvesztegetett I ? Hohenlohe (Gúnyolódva): Vidám kis kavalkód volt akkor már az út Eszékig I Zsákszám az arany a vezetéklovakon I Zrínyi (Robban): Hazudik! Nyomorult kapzsi zsoldos! Eddig csak azt hittem önről, hogy jól Idomított vadászkutya, amelyik a koncért lihegve rohan, és a legnemesebb vadakba mar. Bárkibei Akárkibe! Ha jó fokit reményében uszítják a pecérekl Nemi Nem! Egy kutya nem lehet olyan aljas, mint ön! Hohenlohe (Ordít és kardot ránt): Ez vért követel! Eberhard frank herceg utóda ezt még itt sem tűrheti ell Az ezredes szintén kardot ránt, és ő hárítja el a Zrínyire irányuló csq. pást Ezredes: Gróf úr! Zrínyi q sarokba pattan és máris meztelen pengéjű karddal a kezében fordul szembe Hohenlohéval. Zrínyi: Engedje, ezredes! A becsületemet nem hagyom! I Az ezredes közéjük át! és kiterjesztett karral állja el az útját Ezredes: Gráf úri Kérem önt! Zrínyi: Adjon utat oz Isten akaratának! Itt ön csak tanú leheti Hohenlohe: Ezredrésze sértésért már néhány ehhez hasonló fickót a másvilágra küldtemI Ezredes: Követelem! Császárom nevében követelem: tegyék le a kardjukat I A zsoldos, aki eddig a fal melletti lócán szunyókált a kiáltozásra felriad, látja a karddal szembenállókat majd megcsillan eddig bávatag szeme, a sarok felé csúszik és egy pisztolyt kaparint a kezébe. Zrínyi (Háttal a zsoldosnak): Az Istenen kívül senki sem akadályozhat meg abban, hogy a becsületemet megvédjem I A zsoldos talpra áll, Zrínyi felé közelit és néhány lépésről céloz rá. A ezredes Zrínyi válla fölött vagy mellette pillantja meg a zsoldost Az ezredes arcát szemét látjuk. Egy pillanatig mérlegel, majd -agy villámgyors mozdulattal félretolja Zrínyit és rávett magát a zsoldosra. Bal kezével magasba nyomja a pisztolyt tartó kezet jobbjával ledöfi a zsoldost A pisztoly eldörren, a feszület mellől bulUk • vakolat. Zrínyi a főidőn fetrongő zsoldos felé fordul, az ezredes akkor tőrt] belé kardját a zsoldos ruhájába. Az ajtó — nyilván a dörrenés miatt — kivág ódik. Betoppan rajta Guzich. nyomóban a két zsoldos. Az ezredes tér magához először. Ezredes: Ez a részeg disznő hand» bandázott itt. Most már eltehetjük a kardokat (Mondja leplezően, és elsőként taszítja hüvelyébe kardját, majd a zsoldosokra parancsol.) Vigyétek kt és dobjátok a Murából Zrínyi Guzichnak nyújtja a meztelen pengét szótlanul. Guzich átveszi a kardot nézi, hol a hüvelye, amikor a sarokban a pisztoly párja mellett megtalálja, gyanakvóan pillant kőiül, majd Zrínyire néz, és elteszi a kardot Ezredes: Gráf Hohenlohe I Ugye megengedi, hogy megkérjem: pihen- jen le a szállásán! Hohenlohe tekintete végigsíkltk Zrt-’ nyin, az ezredesen, s megtapad egy pillanatra a sarokban álló és figyelő Guzichon. Kardját eíteszi, indul kifelé. Az ezredeshez, mesterkélten. Hohenlohe: Ezredes úr! Ha megérkeznék, akit várunk« Egyelőre a szállásomon vagyok. Köszönést bólint és megy, Zrínyt miután Hohenlohe távozott, a várakozó Guzichra pillant Zrínyi: Köszönöm, fiam.., (Mondja elbocsátóan.) Guzich bólint, indul kifelé. Közben felveszi a főidről a pisztolyt amely kiesett a zsoldos kezéből. Guzich: Ezt megtöltöm, uram. Z rínyi némán bólint Guzich mögött bezáródik az ajtó. Kettesben marad az ezredessel, néhány pillanatig méregeti a németalföldit majd csendesen megszólal. Zrínyi: Nagyon pontos pisztolyaim vannak. Egy drezdai fegyvermestertől hozattam... Ezredes: Ismerem ezt a fegyverfajtát a szász válosztófejedelem nyergén láttam a párját néhány esztendeje. Zrínyi (Az ezredest nézi): Rút haláltói mentett meg az előbb ... Ezredes: Grőf úr, úgy éreztem ... Zrínyi egy kézmozdulattal elnémítja, Zrínyi: Isten a megmondhatója: a halál nekem nem rettenetes. Mégis engedje meg, hogy megköszönjem önnek, amit az előbb értem tett (A kezét nyújtja barátságosan.) Ezredes (Kezet fog Zrínyivel): Bár ennél nagyobb veszélyektől menthetném meg önt... Szerényen, csendesen mondja. Zrínyinek alig jutnak tudatáig az ezro- des szavai. Zrínyi: Egy szép halál oz egész elfolyt életet megfényesíti ... a vág koronázza meg a művet Amikor először kardot kötöttem, hogy hazámért vitézséget űzzek, abban az árában elszántam magamat. Hogy bármely pillanatban kész vagyok meghalni, és a halál emlékezete sohasem rettent meg. Ezredes: Egy részeg zsoldos fegyverétől? ... Gráf úr, van ennél szebb halál! Zrínyi nézi az ezredest és sóhajtva leül. Zrínyi: Van ... De nem tudjuk, mikor rendelkezik erről a mi mennyei atyánk. Ezredes: önre — hisz fiatal! — bizonnyal még sok szép vár. Zrínyi mintha vállat vonna, mintha legyintene, talán csak meg borsódzik a háta. Zrínyi: Igen, tartozunk addig őrizni életünket, ameddig tisztességgel lehet, hogy hazánknak többet szolgálhassunk vele. De az én törvényem az: kívánjam a halált, mikor életem többé tisztességes nem leheti , i i
