Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-21 / 250. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy j szeretett, jő feleség, édesanya, nagyanya, anyós és kedves rokon, ZSIGÖ JOZSEFNE életének 70. évében, hosszú szenve- i dés után elhunyt. Temetése 24-én, | hétfőn fél 2 órakor lesz a központi j temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, ! rokonoknak ismerősöknek, akik felejt- j heteden halottunk, özv. IMRE MIHALYNE temetésén megjelentek, koszorúk, vi- j rágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló csalód. I Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretőit halottunk, KORDÉ LÁSZLÓ temetésén résztvettek, koszorúkkal és virágokkal részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága, szeretett férjem, édesapám, CSOKONA DEZSŐ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszöne­tét mondunk a MÁV Vontatási Főnök­ség vezetőségének, dolgozóinak es munkatársainak, a Porcelángyár és a Sajtolómühely dolgozóinak, vala­mint a ,,Petőfi”-brigád tagjainak, széleskörű rokonságnak, a komáknak, a ház lakóinak, barátoknak, ismerő­söknek és a Vöröskereszt utcai Szo­ciális otthon gondnokának és gondo­zottjainak. Gyászoló felesége és leánya. — Nyűltenyésxtőb, figyelem! Érte­sítjük kovácstelepi tagjainkat, hogy p következő heti felvásárlás örögi- fasor 64-ben lesz Kisgerőcz István­nál. Karasicq Gyöngy Mg. Tsz, Sze­derkény. 00 — Műanyag padlók — parkettáéin. tóban és igen sokféle színárnyalatban — beszerezhetők a város középpont­jában. A pécsi ÁFÉSZ 26. sz. Gumi­boltja várja a kedves vásárlókat. (Hal tér 5. sz.) (x) FELVÉTELRE KERESÜNK HEGESZTŐ és CSŐSZERELŐ szakmunkásokat vidéki munkahelyeinkre MINŐSÍTETT HEGESZTŐK és csőszerelők esetében külföldi kiküldetés is lehetséges. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: ORSZÁGOS BANYAGÉPGYÁRTŐ VALL Budapest IV. kér. Baross u. 91—95. Munkaerőgazdálkodás Fiatalok szerezzetek szakmunkás-bizonyítványt! A „Fémmunkás” VALLA LAT KECSKEMÉTI GYARA 1973. OKTÓBER 15-ÉN SZERKEZETLAKATOS, VALAMINT HEGESZTŐ SZAKMUNKÁS BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSÉHEZ 1 EVES TANFOLYAMOT INDÍT Jelentkezési feltételek: 20. életév betöltése 1974. októberig 6. általános iskola Jelentkezési határidő; 1973. október 6. A szakmunkásképzés o gyár területén történik, a 607. és a 623. sz. Szakmunkásképző Intézetek bevonásával A szakmunkásvizsgára való előkészítést, annak költségeit a gyár fedezi Vidékieknek munkásszállást biztosítunk Bérezés; szakmünkásképzés ideje alatt kiemelt órabérben megegyezés szerint A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után is magas kereseti lehetőség Felvétel esetén útiköltséget térítünk JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN VAGY LEVELBEM A GYÁR MUNKAÜGY! OSZTÁLYÁN KECSKEMÉT, IZSÁKI U. 2-6. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitrki Erwin Szerkesztőség: 7601 Pécs. Hunyadi út 11. Tel.; 15-OOC, 15-762, 15*52. 15-245. 15-264. Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig: 10-053, 20 óra után: 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15000. 15762. 15852, 15245,152*4. Te’exszárn: 12-320­Kézirata» neqi őrzőnk meg és nem adunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rez^ö Terjeszti a Magya. Posta Előfizethető ö postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. — Indexszám: 25 054. Villanyszerei# 5 éves bbak- mal gyakorlattal és hiva­tásos jogosítvánnyal (kü- I lönleges Is) állást keres Pécsett vagy környékén. „Lakás szükséges’* jeligére Sallal u. hirdetőbe. Kisgyerek gondozását la­kásomon vállalok egyéves kortól. Veres Péter u. 26. III. e. 11. ________________ F alusi asszonyt 50 év kö­rülit bentlakó főző min­denesnek felveszek orvos háztartásba. Ajánlatokat „Több évre” jeligére a Ballal hirdetőbe. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatóki V A J I A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Műszaki ügyek intézésében jártas gépésztechnikus ál­lást változtatna. Ajánla­tot kér: a „Megbeszéljük” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Azonnali belépéssel kőmű­veseket keresek jó kereseti lehetőség, szállást ellátást biztosítok. Érdeklődni: es­te 6 után. Szeibert Ist- ván. Kőműves Garé.______ . Gépésztechnikus 13 éves j lakatos és hegesztő gya­korlattal másodállást vál­lal du.-ra. „Sokoldalú” jeligére a Bem utcai hir- detöbe. Nyugdíjas, vagy egyedül­álló csekély jövedelmű nőt otthonmunkába ellátással elhelyeznénk háztartási és gyermekfelügyeleti munká­ra. Érdeklődni: délután 5 után. Páfrány u. 1. I. 4. Kicserélném nagyméretű kettő szoba előszobái. la­kásomat kisebbre meg­egyezéssel. Felszabadulás 1. Boros Lajosáé._________ E lcserélném szoba-konyhás lakásom, hasonlóra. Ér­deklődni: 17 óra után, Rucsnik, Torda u. 13. Moszkvics önindító, vala­mint tíkoda Octáviához csúszó bordástengely (kar­dán) vadonatújan eladó. Pécsvárad, Rózsa F. 33 Modern dekoratív csillár, mely különleges egyedi darab, és ugyanott akvá­rium halakkal nagyon ol­csón eladó. Pécsvárad, Rózsa F. 33. 400 literes boroshordó jó­állapotban J000 Ft-ért el­adó. Érdeklődés telefonoia 31-093. ______________________ N eobarokk asztal székek­kel kifogástalan állapot­ban, aranyozott, faragott barokk tükör igényesnek eladó. Tel.: 20-474 dél- után. Kétszárnyű redőnyös abla­kok, ajtók eladók. Pécs. I. Bárány avár u. 26. sz. 7 darabból álló faragott díszítésű dolgozó szoba­bútor eladó. Cím: Bihart István , 1124 Budapest, XII. Zólyomi lépcső 17. Telefon: 261-720,_________ Dog kölykök, óriás testű szülőktől eladók. Ugyanott jóindulatú foltos dog szu­ka, tenyésztés céljából, kedvező feltételek mellett eladó. Kaposvár, Dimit- rov u- 95. Betegtolókocsi és többféle bútor eladó. Kertváros ut­ca 10/1. CT 860-68 Tlat ffitótt fft­rázzsai eladó. Építők U. 3 A. IT. 7. iG’-a vizsgázott S—100-ás Skoda eládó. Érdeklődni: 20-703., b után. CB 1500-as Fiat eladó vagy új kocsira elcserél­ném. „Sürgős lebonyolí­tás” jeligére Sallai u. hirdetőbe. ___________________ V olkswagen 1200-as jó ál­lapotban lévő eladó. Pécs­várad, Kossuth L. 32. INGATLAN 385 négyszögöl s z ő 1 ő, kis épülettel Patacson eladó. Érdeklődni: Péter u. 14. Palkonyán, szoba-konyhás családi ház. melléképüle­tekkel eladó. Érdeklőd- ni: Furkóné, Pincesor 77. BÚTOROKAT VESZEK ÉS ELADÓK. Szabó. Sallai utca 15. sz. Telefon: 16-579. Zalaegerszegi két és fél­szobás főbérleti lakásomat 1 elcserélném hasonló, két­szobás pécsire. „Október 1.” jeligére a Bem utcái hirdetőbe. Telefon: Zala­egerszeg 13-517. __________ F őbérletet átvennék. „Le- lépés” jeligére Sallai ut­cai hirdetőbe.______________ L akásmegoldást keresek kis családi ház, szövetke­zeti lakás, vagy épülő tár­sasházban. visszalépő he­lyébe. 100 000” jeligére Sallal utcai hirdetőbe. Elcserélném pécsbányate- lépl szoba, konyha, élés­kamra, előszoba, pince, kertes, állattarfcásos, ga­rázs lehetőségű, olcsó bérű PTK lakásom kétszobásra, ráfizetéssel. Minden cse­relehetőség érdekel. „Rá­fizetek” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném nagy kerttel és gyümölcsössel rendel­kező falusi házamat pécsi lakásért. Nyugdíjas bá­nyász is lehet. Érdeklőd­ni: Pécs, Frankel L. 16. T. k. Bözöri. ____________ E lcserélném Építők úti 2 szobás, Ií. emeleti, táv­fűtéses lakásomat uránvá­rosi, másfélszobásra. „60” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. Német, mély babakocsi el­adó. Pécs, I. Erzsébet u. 13, Propán gáztűzhely palack - kal eladó. Bállcs 31. Építőkő eladó,. Érdoklőd­nl: Kalapács u. 3._______ G yermek széket (magasat) vennék. József u. 8. Szép­hegyi; Bontásból faanyag eladó. Fürst S. 45. Lugasszőlőtermés „Bacc- haó” bora fekete vörös 80—100 kg eladó, 5 Ft. Bármikor szüretelhető. Pécs, Nagyárpádi út 10. 30 m2 új műanyagpadló eladó. „1500” jeligére a Bem utcai hirdetőbe._____ E ladók: hármasszekrény, rekamié, könyvespolc, egyéb bútorféleségek, 50- es borjúbőrkabát 10 éves fiúnak kifogástalan újsze­rű bélelt ballonok. Nagy- flórlán 16. délután. Újszerű konyhabútor el­adó üránváros, Alpári Gyula utca 4. Bradték. Szőlőtermés szüreteléssel eladó. Pécs, Koksz u. 32. Kiadó Balaton melletti tá rsasüdülőbeD saját stranddal bíró földszintes lakrész. „Vízpart” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 351 négyszögöl szőlő el­adó. A 30-as autóbusz végállomásától 5 percnyi­re. Érdeklődni: este 5 után, Veres Péter u. 2. (Halász.) ______ S orgurázs építés céljára terület eladó. I. kér. Zsdánov u.__6. (Meszes.) L akás beköltözhetően el­adó. Nagyváty. Petőfi út з. Áta, Kossuth L. u. 16. sz. kis családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Ér­deklődni: Ata, Petőfi u. 1/1. mindennap.___________ Újhegyen 428 négyszögöl terület melléképülettel épí­tési engedéllyel sürgősen eladó. Pécs, I. k. Koksz TI. 63._________________________ Eladó 2600 négyszögöl szántó Cserkúton, kerté­szetre, gyümölcsösnek al­kalmas, megosztva is min­den elfogadható áron. Víz helyben. Nagy János. Cserkút. Új utca 4. szám. Szőlő olcsón eladó a hegy- szeDtmái-toni hegyen szü­rettel és felszereléssel, lakható épülettel. Érdek­lődni: Lengi, Vaskapu. Ugyanott 'hasas és mala­e.os any’akoc á k__eladók. A zonnali beköltözéssel sür­gősen eladó másfélszobás házrész. Érdeklődni: egész nap. Pécs, Magyarürögi и. 52/1. Házfelügyelői két Szoba, távfűtéses, erkély es laká­som, elcserélem csak a Szigeti úton kétszobás! távfűtéses lakásért, ahol a szobák külön bejaratúak. Lehet a 10 emeletesekben is! Páfráby u. 33. Zeneművészeti főiskola ! hallgatója (hegedűs lány) albérletet keres. „Hegedű” jeligére a Sallai utcai | hirdetőbe. I Két diáklánynak albérlet j kiadó. Kovács-telep, Mály- j va u. 5. Szobatársat keresünk, fia- j talabb dolgozó lányt. Ér­deklődni: 18 óra után, i Báthory u. 3. Szoba-konyha éléskamrás ! olcsóbérű főbérleti laka- j sunkat elcserélnénk V/z— 2 szobásra. „Megegye­zünk” jeligére, a Hunya­di úti hirdetőbe. Veszek antik poharat réz­mozsarat, dísztárgyat, régi festményt, kardot petróle­umlámpát, régi pénzt. Éberling László, . Pécs, Jókai út 8 ______________le­v eszek és eladok plajkály- hákat. mosógépeket, cent­rifugákat, varrógépeket, heverőke t, csőgarnitúrákat, konyhabútorókat, ágybeté­tedet, hagyatékot, hár- másszekrényeket. Koltay, Rákóczi út 61. Televízió új „Elektron 20-as” áránál olcsóbban eladó. Rudas János, Kert­város, Móra F. 58, Két szoba összkomfortos öröklakás garázzsal o Magaslati úton eladó, 21-370. SIRKOKÉSZITÉS Tettye a. 14, Templom odvof Bejárat déti kapu Fiatal házaspár külön be­járatú szoba, konyhás al­bérletet keres. István u. Uh ________________ E ladó 1 szoba 1 konyhás ház. Basamalom út 7. sz. üres albérleti szobát vagy szoba-konyhát keresünk azonnal 9 éves kislánnyal. „Erika” jeligére a Bem Utcai hlrdetóbt.___________ Belvárosi távfűtéses für­dőszobás lakásba diáklány szobatársat keresek októ­bertől. Érdeklődni Tóth Vilmos út 34. Esti órák­ban ______________ K ertvárosi háromszobás földszinti távfűtéses laká­som kettőszobásra, cserél­ném. Szigeti útira. „Liftes előnyben” jeligére a Bem Utcai hirdetőbe. Sű m2 használt hajópadló eladó. Kertváros, Gyulai Pál u 3. __________________ I ,égfűtéshez kazán olcsón eladó. Du. 4-től Pécs, Kertváros, Egressy u. 31. Keszthtly i. Magánjára 500-as szalag­fűrész eladó. Dara Al- bert, Máriagyúd- Tízbónapos német juhász kan kutya eladó. Pécsvá- ract, Dózsa Gy. u. 36. j Eladó komplett termény- j daráló, ugyanott darálás szerdán, pénteken. Toldy, I Bálice 19. gépjármű C.N 801-es Trabant jó állapotban eladó. Rad- nics u. 3. Telefon: 10-191. Komlón kétszobás kertes családi ház eladó. Madách utca 2._____________________ D ombóvár központjában 3 szobás, hallos, összkom­fortos családi ház, 200 négyszögöl telekkel ga­rázzsal eladó. Cím: Dom­bóvár, Dombó P. u. 33. Érdeklődni: Pécsett is le­het. Bessenyei il 12. Bräun, ______ C saládi ház eladó, azon­nal beköltözhető. Kispe­terd, Rákóczi út 5,______ É letjáradékra pécsi házin­gatlant vennék belterüle­ten. Ajánlatokat: „100 ezer Ft kp.” jeligére ..1888771” számra a ka­posvári__hirdetőbe kérek. T erehegyen ház eladó. Ér­deklődni : Terehegy, Ara­di u. _ 14.__________________ B eköltözhető ház eladó ga­rázs lehetőséggel a bel­városban. Érdeklődni: Ga­rai u. 22. du. 5—7-ig.___ O rftin a nagy tónál 64 négyszögöl telek eladó. — Villany, víz vau. Telefon: 16-377.______________________ Dtósviszló, Petőfi u. 74. sz. alatti kertes 3 szoba, konyhás ház olcsón eladó. Érdeklődni: a helyszínen minden nap._______________ Aranyosgadányban 1 kh szántó eladó. Páfrány U. 1. I. em. 4. Uránváras mellett (Kovács­telepi Borostyán u. 6. sz. 3 szobás ház beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: 15 óra után Móricz Zsigmond u. 1. in. em. Hárt. Komlói garazs fizetesköny- | ny Réssel eladó. Érdeklőd­ni: Komló, Vörösmarty I út 18. sz. Panp László. I Márciusban vizsgázott Sko- j da Octávia Super eladó. I Pécs, Tiborc u, 73. Os­váth, 17 óra után.______ R enault 10 személygépko­csi eladó. Kis kocsit be­számítok. Telefon: 1.5-377 8—15-ig. Megkímélt Skoda 1000 MB eladó. Komló, Arany Já- nos út 19. Papp. Skoda 1000 MB most mű­szaki vizsgázott sürgősen eladó m. Ajtósi Dürer u. 4/A. Dudás. 250-es Velorex eladó. Mil­der, ÜJpetre, Kossuth 150. 1300-as Volkswagen áron alul sürgősen eladó! Cse­re is érdekel. Szombat egész. nap. I- Hétvezér u. 14. Homok szín ÍR rendszá­mú Zsiguli 10 000 km-rel eladó. Pécs, III. kér. Hó­virág u. 31. Érdeklődni: héten délelőtt, jövő héten délután. Autósok figyelem! Minden típusú karambolos gépkocsi Javítását, fényezését rö­vid határidővel vállaljuk, szolid árakkal. Schmidt és Szován autójavító, Pécs, Jászai U» L Harkányban épüld társasüdülőben lakrészek előjegyezhetek o Pécsi 5es számé Ügyvéd? Munkaközösségnél Levélcímr PÉCS. Kossuth Lafos o. 22. Telefon: 15525 Elcserélném 2 szobás, ker­tes családi házamat 2 és fél, 3 szobás szövetkezeti vagy tanácsi lakásra. Pos­tavölgy 103. Eladó 2 szobás családi ház Közép-Daindoi 30. sz. 23-as busz. Harkányban takrészt kész­pénzért. vagy szölÖingatla- nért vennék. „Nyaraló” jeligére a Bem utcai hir- detőbe. Uj családi ház azonnal be­költözhetően eladó. Mecsek- alja, Állomás út 16. szám. Gazdálkodásra alkalmas családi ház igényesnek eladó. Görcsöny, Kossuth il 5. Faház vásárlási cbIcgío I Speciális kiképzésű E 120-as típusú famodulelemekből variálható: CSALÁDI HAZAK, IRODAHELYSÉGEK, KULTÚR- ÉS SZOCIÁLIS LÉTESÍTMÉNYEK, RAKTÁRÉPÜLETEK 20 százalékos árengedménnyel kaphatók/ Ügyintéző: Szókéné. Telefon: 71-103 Szentlörinci ÁFÉSZ FAIPARI ÜZEME Kétszobás szövetkezeti la­kás eladó. Pécs, Mezőszél u. 3. sz. I. e. 6. ajtó. Érdeklődni: 4 éra után. Dombai-tónál 100 négy­szögöl telek eladó. Érdek­lődni: Dankó P. u. 5, (B^lokánynál.) veoyzs Matematika, fizika korre­petálást vállalok. „Főis­kolás” jeligére a Ballal utcai hirdetőbe. Pince, alap. kút kiásását vagy bontási munkákat vállalunk. Levélcím: Rózsa János, Pécs, 7630. Kakukk utca 29. Egy szoba összkomfortos, i balkonos, nagyméretű örök­lakás belvárosban beköl­tözhetően eladó. József u. 23. III. em. 19. Megte- j kiüthető 10—18 óráig. ] ÚJHEGYI GYÜMÖLCSÖS­BEN gyönyörű 3 szobás, új családi ház REKLÁM. ÁRON, azonnal beköltözhe- j tóén eladó. Jelentkezést: a Hunyadi úti hirdetőbe „330” jeligére kérek. Eladó kettőszobás össz­komfortos élsoemeletl szö­vetkezeti lakás. Érdeklőd­ni: 17 óra után. 19-527 telefonon. ____________ E ladó szép kilátású gar­zon Öröklakás. Megtekint­hető: szept. 23-án a hely­színen Mikszáth u. 19/B. alatt. Lámpásvölgyben két szo­ba konyha, mellékhelyisé­gekkel, szőlővel beköltöz­hetően eladó. Érdeklődni; Pécs, Sándor u. 4._______ C serkút, Nagymái dűlőben 750 négyszögöl parlag el­adó. Érdeklődni lehet: Ma­gyarnál, Pécs, Déryné u. 20. sz. Este 5 után.______ K éís/.oba, összkomfortos házrész beköltözhetően el­adó, vagy családi házért elcserélhető. Hunyadi J. u. 38. Lörincz. 641 négyszögöl fele gyü­mölcsös terület 3x4-cs fa­épülettel. pincével Kovács­telep alatt eladó, esetleg gépkocsiért elcserélhető, „öntözési lehetőség” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Dolgozókat felvesznek A KOKOV pécsi üzeme felvesz gépko. csivezetőket, különle­ges gépkezelői vizs­gával rendelkező gép­kocsivezetőt rako­dógépre, takarítónőt, lángvágókat és >e!epi segédmunkásokat Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár út 30. Üzemvezetőnél. (2432) A VOLÁN 12-es Vállalat tehergép­kocsi-vezetőket és segéd-gépkocsive­zetőket, rakodókat, kalauzokat, kezdő technikust kompresszor-kezelőnek, és vizsgázott kompresszor kezelőt felvesz. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 6. Munkaerőgazdálkodás, (2447) OLAJKAZANHOZ vizsgával rendel­kező kazánfűtőt felveszünk. Pécsi Ve. gyesipari Vállalat, Lotz K. u. 2. (2440) GEPKOC5ISZERVIZ munkást felvesz Szövetkezeti Szál. lítási Vállalat — Pécs, Megyeri út 53. (2441) LÖHAJTÓííAT (kocsisokat) felve­szünk. Építőipari Szállítási V. 2. sz. Üzemegysége VII. kirendeltség. Pécs, Megyeri út 46. (Vasút alatt.) (1927) SZABADSZENTKIRALYI üzemünk­höz betanított fémcsiszolókat, pécsi üzemrészeinkhez fiatal segédmunká­sokat felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Zsolnay V. u. 9. Munkaügy. (2425) MOTORKERÉKPÁRRAL rendelkező mozgóört keresünk éjszakai munkára. DELVIEP, Pécs, Mártírok útja 16. Je­lentkezés : fél 8—fél 9 között. (2426) REMENY-pusztai Mg, Tsz. gépmű­helye autószerelőt felvesz. Fizetés megegyezés szerint, (2456) ELŐNYÖS FELTÉTELEK mellett KORSZERŰ GÉPEK kezelésére FEL­VESZÜNK, BETANÍTUNK FONÓNAK, SZÖVŐNEK, ORSÖZÓNAK 15 éven felüli női dolgozókat. Felvételre ke­resünk továbbá 18 ÉVEN felüli NŐI, FÉRFI segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében SZÁL­LÁST biztosítunk. Bővebb tá­jékoztatás levélben, PAMUTTEXTIL- MŰVEK BUDAI GYARA. munkaer5 gazdálkodás. -1502 Budapest. pf. 11. (2331) BUDAPESTI szövetkezel megyeszék­helyen lakó üzletkötőket (mellékfog­lalkozásban) alkalmaz. Eletrajios je. lentkezóseket kérjük „Szolgáltatóipar, süraős 5160” jeligére az újpesti hir­detőbe. (5160) A CSÖSZERELÖIPA. ®-V>TÍ3jJ «I Vállalat sürgősen v VeuDRPE5T felvételre keres du­nántúli, illetve vidéki munkahelyre az ország egész területén lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segéd­munkásokat. Kedvezményes étkezés, szállás. Dolgozóink részére rövid időn belül lehetővé tesszük a kül­földi munkára való kiküldetést is. Jelentkezés: Budapest, Vili., Kisfalu, dy u. 9—11, (2283) FELVESZÜNK gyora és gépírót üzemgazdasági csoportunkhoz, lélent- kezés a Déldunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat személyzeti osz­tályán, Pécs, Felszabadulás útja 107, (68851) i A KÖBANYAI Textilmúvek ULTRA­MODERN LEÁNYOTTHONÁBA feléé* telt hirdet. Felveszünk 16 év feletti lányokat fonodái betanított munkára. Kollektiv szerződésben foglalt ked­vezményekről levélben részletes tájé­koztatást adunk. Cím: Kőbányai Tex- hl művek, 1103. Bp, X. Gyömrői út 90, Munkaerőgazdálkodás. (5041) MOHÁCSI Fuvarozó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet felvételre keres mér­legképes — férfi — belső ellenőrt, egy SZTK ügyintézőt és egy pénztá­rost. Fizetés megegyezés szerint Je. ientkezés a szövetkezet főkönyvelőjé­nél. Mohács, Felszabadulás útja 35. Telefon: 595. (191995) MÁTYÁS úti Iskola takarító hiva­talsegédet felvesz. Munkaidő 7—3-ig. (26070t) FORESZUZEMI dolgozókat felve­szünk. Jelentkezés: Fűrészüzem, Hozz- szúhetény. (68854) EMELŐVILLÁS targoncakezelőt fel. veszünk hosszúhetényi munkahelyre. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 4. Mű­szaki Erdészet. (68853) A BARANYA megyei Epítőonyaa- ipari Vállalat mérlegképes belső eL lenőrt, női adminisztratív dolgozót és könnyű munkára segédmunkásokat vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központ* jóban, Pécs, Alkotmány u. 77. (Be­járat a Rókus utca sarkán.) (68850) BETANÍTOTT munkára férfi dolgo­zókat felveszünk. Elzett FŰM, Pécs, Hőerőmű 33. (68843) A II. sz. Belklinika fiatalkorú kony­halányt keres. (1960) ,.D” kategóriás jogosítvánnyal ren­delkező gépkocsivezetőt keresünk fel­vételre, Drávasztárán vagy környéké* lakók jelentkezzenek a Pécsi Vízmű munkaügyén, Zólyom u. 2. (1970) TAKARÍTÓNŐT azonnal felveszünk. ROVIKOT pécsi lerakató, Pécs, Me­gyeri út 78. (68855) A BARANYA—TOLNA megyei Tég­laipari Vállalat központi javítóműhe­lyébe lakatosokat és marósokat fel, vesz. Jelentkezés a javítóműhelyben, Pécs, Felszabadulás útja 14. Bérezés megegyezés szerint. (68801) GEPKOCSIVEZETÖKET 2 éves gya­korlattal felvesz a Belker. Száll. Váll. Pécs, Megyeri út 63, (68839) A PÉCSI Dohánygyár felvételre ke­res fiatalkorú lányokat hatórás mun­kakörbe, valamint kőműves mellé egy fő férfi segédmunkást. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (68840) MŰEMLÉKI Felügyelőség Pécsi Épí­tésvezetősége éjjeliőrt, valamint se­gédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: (de. 8 órától) az építésvezetőség irodájában, Pécs, Sallai u. 35. sx. alatt. (68841) IRODA- és nagytakarítási munkára takarítónőket felveszünk. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarban­tartó Vállalatnál, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. alatt. (68834) A BOGADMINDSZENTI Állami Gaz­daság egy növénytermelési briqádve- zetot keres azonnali belépési lehető­séggel. Feltételek: technikumi végzett­ség és leqalább kétéves termelési qyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban részletes önéletrajzot a főagronómus- nak. (68809) Felvilágosítással, szaktanáccsal szívesen állunk rendelkezésére. Díja: két hétre 165 Ft, 30 napra 330 Ft 30 napra 660 Ft Akülföldi cascokötvényhez tartozó tájékoztató tartalmazza azoknak a biztosító intézeteknek a címeit amelyek kár esetén segítséget nyújtanak Önnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom