Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-02 / 231. szám

„Százesztendős, légy általam is gyönyörűbb!* Tuibános kút Budán A dolog nem is olyan egy­szerű. Megjövünk a világ­ra, óbégatunk egyet, de telje­sen hiába: nyilvántartásba vesz­nek, konstatálnak, madzagot kötöznek a kezünkre, .amire rá­írják, hogy leány avagy fiú .!. ., az apa vezetékneve ... Ha van apa. Ha nincs, hát majd lesz. * — Leányanya tulajdonkép­pen csak akkor létezik — mond­ja egy közigazgatási vezető. — ha az a leány megszüli a gye­reket Várakozásteljesen néz rám, én meg rá. A rövid csendet én töröm meg. — Közigazgatásilag hogyan gyűrűzik tovább az ügy? Egy pillanatra elgondolko­dom. ügy. Bizony, ezek „ügyek". Pólyában ordítozó ügyek, apa nélkül, csak anyával. Leány­anyával. Több kilósra duzzadó akták szülői, kígyómérget fecs­kendező, életre szóló vad gyű­löletek bölcsői. Két ököl az íróasztalon, még mindig nem tudunk egymással mit kezdeni. De készségesen vá­laszol. — Hát kérem. A szülőágyon felteszik a kérdést, hogy ki az apa. Persze, csak a ieányfejjel szülőnél. Rendszerint már ott megjelölnek egy személyt.. . Ha pedig a leányzó nem szól sem­mit, akkor apa nélkül anyaköny­vezik később a gyereket, de a gyámügy mindent elkövet az apa felkutatására. Van úgy, hogy megjelölik X-et, akit ak­kor megidézünk, és megkérdez­zük tőle, hogy vállalja-e a gye­reket? Drámai kérdés. — És ha nem? — Ha ő a jelölt, a gyámügy kinevez egy ügyvédet, aki kere­setet indít az apaság megálla­pítására ... Megindul a diskurzus, felsza­kadnak a zsilipek. Példa?1 Hát az van bőven, kéremszépen. Először is azt írja fel, hogy ren­getegen otthagyják a szülőott­honban a gyereküket. Azt is le­het? Persze, aztán csak szapo­rodik az állami gondozottak száma. Falun egy kicsit bonyo­lult a helyzet. Sokszor ellenzik a szülők a házasságot, akkor megegyeznek kérem, hogy csi­nálnak egy gyereket és akkor nincs pardon. Olyan is van fa­lun, hogy elismeri a gyereket, fi­zet is, mint a huszártiszt, de az istennek se veszi el... Rangon alul kötne házasságot Olyan is van, kérem, akit a tornatanárnő küldött haza az áráról: eredj lányom, mondd meg anyádnak, hogy terhes vagy. Erre élénken emlékszem, az apa szintén ti­zenhét éves volt, iskolás. Meg­egyeztek, kérem, mindenki min­dent vállalt A nagymama har­mincöt éves, fene csinos asz- szony volt... És ahhoz mit szólok, kérdezi, hogy olyan is van, aki április­ban töltötte volna be a tizen­harmadik életévét, és március­ban szült? Hatodik elemibe járt? Idén volt, bizony, és most álla­mi gondozásba vettük anyát és gyermekét... Mit szóljak? Nem szólok sem­mit. * „Leányanya csak akkor léte­zik, ha az a leány megszüli a gyermeket..." hallom magam­ban. Világos lépcsöházban áll­dogálok a belvárosban, azon tűnődve, hogy mi a fenét mond­jak, amikor kinyílik az ajtó. Pepita klepetus, hm . . . fekete melltartó, vilógosszöke haj. Egész jól mennek egymáshoz. Makogok valamit. Szociológiai felmérés, izé. Honnan tudtam meg? Nem érdekes, szóval sze­retnék beszélgetni. Jó, semmi kifogás, várjon meg odalent, felöltözöm. Sokgyerekes család, a mama állítólag kitagadta. Kisvártatva jön, faggat, honnan tudom? Nem mondom meg. — Mindegy — mondja. Háromhónapos terhes, meg­tartja. A papa? Igen, hát itt ta nuló külföldi diák az illető, — Nem vesz el — mondja — arra hivatkozik, hogy fiatal még ahhoz. Mihez? — Meg is mutatom a fényké­pét. Csicsás ing, tipikus amorózó. Nézem a jövendő mamát. Szé­pen artikulálja a kiejtett hango­lt N A P E KI £1 kot, viselkedik. Társasági lény. Feketét iszik, kisujja messze me­red a többitől. Elegántos. — Nézze — fordítja komo­lyabbra a szót — nekem ez az első terhességem. Mindenki azt mondja, hogy azt ne szakíttas- suk meg. Hát én kihordom. Mindig is szerettem volna gye­reket, most lesz. Gyenge fizi­kumú vagyok, nem reszkírozom meg, hogy később -ne lehessen gyerekem. Csak nézek vele szembe, ez olyan érv, hogy nem vagyok vitaképes. — Mennyit keres? — térek ót prózaibb területre. — Ezerhétszázat. — Hol fognak lakni? Most egy kis csönd van. — Albérletben. Rövid osztás-szorzás. Hatszáz az albérlet, az nem is túl jó, marad ezerszáz. Száz forint le­vonásra, marad ezer. Ebből él egy csecsemő, meg egy szop­tatós anya. — Elég lesz a pénze? — Nem. akar férjhez menni. Nem egé­szen így van. A gyerek apjához nem akarok. Rájöttem, hogy nem tudnék élni vele. Moral in­sanity. Tudja mit jelent? Az er­kölcsi érzék teljes hiánya. Kö­szönöm szépen, és tessék mon­dani, milyen nyelven van? An­golul. Felírom. És ... szóval... hogy úgy mondjam, egy kicsivel előbb nem jött rá erre? Nem. És most mi lesz? Mi lenne? Tud­ja a papa? Tudja, vállalja is. Fizetni fog? Nem dolgozik. Aha. Hát majd kötelezik. Jó. Ezt akarta tudni? Hát, ha megen­gedi, kérdeznék még valamit... Tessék. Hátha a papának szük­sége lesz a gyerekre? Nem most, néhány év múlva? Nem hiszem. Láttam én mór karón varjút. Ne legyen rá szüksége. Miért? Azt nem tudom. (Minden simán megy, mégis teljes "0 zűr­zavar. Mesél, mesél, mesél, ho­gyan lesz, rendbehozta a dol­gait, de hogy tény l.-e g mi lesz, azt nem tudja. Nem is tud­hatja. Hogyan nevelkedik majd a gyerek félcsaládban? Szüksé­Ennek a ténynek az ere­dőire. — Nem tudja? Most vagy beismerem, hogy ostoba vagyok, vagy pedig .. . — Dehogynem — mondom csendesen, aztán csönd lesz. Nem is beszélünk a leányanyák­ról többet. Az Örkény-tévéd a ra­bot szidja. * Mellékzönge — vagy főzönge? — mindenesetre kellemetlen tortúra. Apaság megállapítása bírói úton. Haj, kacifántos ügyek . .. Jegyzőkönyvek halma­za. „Mézeskalácsot vett. .. Azt ígérte, hogy ... Kijelentette az alperes, hogy nem tud nélkü­lem élni . ..” Iszonyú, blőd me­lodrámák, több száz felvonás­ban. A stupiditás, együgyűség és a tudatlanság magasiskolái. No és a felelőtlenségé. Van egykilós akta, kétkilós akta, há­romkilós akta. Vérvizsgálat Bi­zonytalan dolog ez, csak az a biztos, ha a vércsoportok kizár­ják az apaságot. Ha nem zár­ják ki, hát... Előfordult, hogy a megjelölt apát a vércsoport vizsgálat kizárta. Az anyuka megjelölt egy másikat. Apa kell a gyereknek. Amaz védekezik: nemcsak én, voltak többen is. . . Megvizsgálnak három­négy apát. És egyiket sem zár­ják ki. Hát az egyiknek oda­ítélik. Folyik a per, cseperedik a gyerek, nem tud semmiről sem. Csuda kis pofa, kiscsikó. A szomszédok összesúgnak, aztán megszeretik, megszokják. Isko­lában összeverekednek: nincs apád, nincs apád ... Első szá­mú konfliktus, gyerekkori, jó mély. Később pubertás, ahol már kellene az erély, de hiány­zik. Magábafordulás, megoldat­lanság, rendhagyó életmódok. A mama közben megöregedett, megkeseredett, az éveken át ki- kényszerített maga-szigorúság lassú mérge öli. Kivétel nélkül neurotikusok. * I dézet dr. Csiky Ottó: A gyer­mek családi jogállása című könyvéből: „A szocialista jogfelfogás Is azt tartja kívánatosnak, hogy a gyermekek házasságban szü­lessenek, és haimonikus csalá­di környezetben a szülők közös nevelésében nevelkedjenek fel. E vonatkozásban találóan írja Pap Tibor: »Társadalmunk súlyt helyez arra, hogy a gyermek családon belül, egymással há­zasságban élő szülőktől szüles­sen .. „ s a legszélesebb skálá­ját alkalmazza a nevelést és felvilágosítást szolgáló intézke­déseknek is a házasságon kí­vüli születések számának továb­bi csökkentése érdekében, ma­gát az élettényt azonban — ha távolról sem közömbösen — tu­domásul veszi és nem kapcsol hozzá a születésének körülmé­nyeiért semmiképpen sem fele­lős gyermek számára konzekven­ciákat.« A szocialista erkölcsi alapállás e tekintetben tehát az. hogy a gyermek lehetőleg házasságból szülessen, de hp nem így történik, felnevelkedé­se érdekében adjunk meg min­den támogatást." Ennél szebb summát nem kell keresni. Senki sem ismerte úgy a bu­dai utcák szerelem-serkentő hangulatát, mint Krúdy Gyula. Budai útmutatójában már ő is első helyen ajánlja a pesti sze­relmesek találkozóhelyéül a bu­dai korzót, „ahol vadgesztenyék alatt, mint más országból való férfiak és nők sétálnának — legalábbis a szerelmesek így gondolják”, A találkozóhelyek felsorolásában szerepel még „a Halászbástya és a Mátyás­templom és a közelben levő régi cukrászda, valamint a Balta nevű kocsma". Ha ma szerelmesek nyomába szegődünk a Halászbástya kör­nyékén, s a Tárnokmester ut­cán követjük őket, bizonyára el­megyünk a filmgyári díszletnek ható, piciny, boltíves fülkékből összeillesztett Tárnok cukrász­da előtt: a röpke Hajadon ut­cán át az Úri utcába érünk, ahol igen kevés ház nélkülözi a Műemlék feliratú márvány táblát, majd a két egymást ké- zenfogó ember részére épp elég széles Móra Ferenc utcán ki­érünk az öreg vadgesztenyék aló a régi korzóra, a Tóth Ár­pád sétányra. Idelátszik a Citadella s mind a budai hegyek. A túlsó oldalt várfal szegélyezi, alatta szaka­déknyi mélyben a Vérmező. A sétány hosszú során végig fák, virágok, padok s kerti székek. Egyetlen kis ékszer jelöli meg a félkilométernyi, mindenütt egy­aránt szép fasort: szemben buk­kan föl a nemrég felállított Tur- bános kút. A kút embernagyságú, s em­beri léptékű, innen van olyan ide illő intimitása. Káváján gye­rekek ülnek. Egy anyóka arrébb küldi őket, hogy végig olvas­hassa a körbefutó nagybetűs szöveget: „PÉCS-BARANYA Al AN DEKA A SZÁZESZTENDŐS BUDAPESTNEK". A szerelmesek a középső eozingyűrű csillogó, ám fémesen markáns, kiugró betű rengetegét fejtik. Két sor után ráéreznek, hogy skandálni lehet, s összefüggően is fel­mondják a két disztichont: „Bánya meg erdő küldöd s város, kétezeréves, Százesztendős, légy általam is gyönyörűbb!" (Csorba Győző) S átellenben: „Ősforrás ez a dallam, cseng a vizcsepp-mese dalban. Áldó béke-varázs, életadó ragyogás." (Pákolitz István) Egy szemüveges úr o verseket elkülönítő címereket magyaráz­za egy őzikeszemű bakfisnok: a régi Pest, a régi Buda címe­re. Ez a mai Budapesté, ez a kissé modernkedő a mpi Pécs «címere lehet. A bakfis mosolyog és meg­kóstolja a négy vízköpő egyikén kicsorgó vizet. Fölkiált s mohón iszik tenyeréből. Szétfröcsköli a vizet, nevet. Mindenki megkós­tolja, s egymásnak magyaráz­zák: forrásvíz íze van. Ilyen még nem volt szökőkútban!... Lármás francia turisták érkez­nek. Mindenki o kút káváján ülve akarja lefényképeztetni ma­gát. A káva közel két méter át­mérőjű, negyvenöt centi magas, nyolc cikkelyből illeszkedik, minden cikkely homlokzatán rusztikus, stilizált virág. A turis­ták szétvetett lábakkal ülnek, hogy a virág is lássék a fény­képen. A víz alatt kékes-zöldes- szürkés színben játszik a piro- grónit, s mintha buborékokat imitálna felületén, a peremen kibarnult anyag érett vadgesz­tenye színt kap. A medence kö­zepén félméteres átmérőjű hen­ger, három gyűrűből s egy tur­bán-formájú kupolából áll. Az alsó és felső gyűrű egymáshoz közel eső peremén dekoratív ornamens fut körbe. Az alsón helyezkednek el az eozin víz­köpők. A középső gyűrű mély­tüzű zöldjét erősíti a két másik természetes barna anyag-színe. Az eozin kicsit Pécs jelképe. S milyen szerencsés, hogy nem az egész kút készült e reprezenta­tív anyagból! így még hangula­tosabb, Olyan, mint a nemes foglalatba ágyazott türkiz. A barázdált turbán-kupola ki­szélesedik alul, úgy ül a felső gyűrűn. A Tabán lejtőin török síremlékek állnak. Ezek hangu­latát, lormavilágát őrzi újrafo­galmazva a modern anyagból ódon környezetbe készült kút. A húsz idomból illesztett kút a Pécsi Porcelángyárban ké- . szült. Szerelését, mint a többi Fürtös György tervezte díszkuta- két is, Deák József irányította. A' kút tervezője elsőszámú eré­nyei közt említették mindig a hangulatteremtést. Igaz, ezút\al a környezet ugyancsak „besegí­tett”, de úgy érzem, a fiatal ke­ramikus-művésznek 'erre a mun­kájára már nemcsak ő, de Pécs- Bqjanya is büszke lehet. Bükkösdí Lásiié Leányanyák A válasz rövid és nagyon igaz. — Vár valahonnon segítsé­get? Csönd. Nézzük egymást. — Mi lesz magukkal? Vállat von, hiszen nem tud válaszolni. Állami gondozásba adja a gyereket? Nem, kézzel- lábbal tiltakozik. Az az ő gye­reke, az nem lesz állami gon­dozott. Talán a nagymama, mondja bizonytalanul. Édesany­ja? — Szeretnék az édesanyjával beszélni. Kis híján sírva fakad. Nyug­tatom. Hat gyerekkel hagyta ott a férje, azóta se nézte meg a gyerekeket. Tulajdonképpen nem a gyerek ellen van, aho­gyan kiderül, csak nem férnek. Meg aztán... Ez már a máso­dik eset. Jó, hát a másik az férjhez ment, rendbe jöttek a dolgok, de hát az is csak meg­esett Ezt már nem bírom, mondja, nem bírom, nein bí­rom ... — Értse meg — fordul hirte­len hozzám — nekem már nincs türelmem ahhoz, hogy kézbe­fogjak egy kisgyereket Az összes szülésnek mintegy hat százaléka a házasságon kí­vüli szülés. 1955-ben száznegy­vennyolc gyerek született Bara­nyában, házasságon kívül 1970- ben száznegyvenkilenc, 1971- ben százhuszonnégy, tavaly százharmincegy. Állandó szám. Sok köztük a fogyatékos értelmű anya. Kivétel nélkül megszülik o gyermeküket! Hasonlítsuk össze ezt egy má­sik adattal! 1966-ban megyénk­ben a művi terhességmegszakí­tások száma 3239, ebből házas­ságon kívül 96 kiskorú és 355 felnőtt volt terhes. Tavaly 3694 abortuszt végeztek Baranyában, 197 kiskorúnál és 559 felnőttnél házasságon kívüli terhességet szakítottak meg. — Aki megszüli, vállalja, azt becsüljük — mondja az intéz­mény vezetője, de a földet nézi közben. — Gyakrabban láto­gatja védőnő, hamarabb álla­mi gondozásba vesszük a gye­rekét, ha nincs számára a jó környezet biztosítva, soron kí­vül kap bölcsődei elhelyezést Segélyeket is kaphat... Felnéz, elhallgat — Személy szerint mi a véle­ménye a leányanyákról? Zavarba jön. — Nem jó. Elítélem a tényt de tudom, hogy emberileg tá­mogatni kell. Hiszen magukra hagyják őket. Legtöbben titkol­ják a terhességet, s egy ilyen titok a legnagyobb magány. Melléjük kell állnú — ... végül is tudomásul kell venni azt, hogy ezek nem utca­lányok. Azok nem szülnek. Pe­dig az a szomorú, hogy minden­ki annak tartja őket Tulajdon­képpen tisztelet övezheti azo­kat, akik végül tudatosan vál­lalják és szépen fel is nevelik a gyermeket, egyedül. Igaz. * Nyolcadik hónap, Nemsokára meglesz, Örül neki? Hogyne, hi­szen várom. Hallom, hogy nem ges-e az atyai kéz, a harmónia, a szeretet, vagy akár a vesze­kedés — mit lehet tudni? Iga­za van, szép dolog, hogy vállal egy gyereket, egyedül, de vala­hogy nem érzem igazinak a dolgot. Fene tudja.) Hát remél­jük a legjobbakat Viszontlátás­ra. Majd eljövök, megnézem a gyereket Jó, nagyon fogok örülni, A házban a banyák úgy­sem veszik jó néven. Banyák? Igen, az esetem összehozott tízesztendős haragosokat is. Hát majd megnyugszanak a kedé­lyek, higgye el. Minden csoda három napig tart. Persze. Hát viszlát. Viszlát — Reklámot akar csinálni ne­kik? Megdermedek. — Dehogyis. Csak .,. — Csak? Mit is akarok?, Beszélni velük. Megtudni, hogy miért? Azt, hogy tudatosan készültek az anyaságra, hogy nincs szüksé­gük mellettük élő férfire, tá­maszra, elég erőt éreznek ma­gukban ahhoz, hogy mindent pótoljanak annak a gyereknek. Megtudni azt, hogy milyen ru­hában fogják járatni, hová is­kolázzák be, mi lesz majd be­lőle, és mekkora tisztelettel, szeretettel övezi öreg édesany­ját, aki heroikus küzdelemben nevelte őt fel... Ezt akarom? Vagy csak egyszerűen hazu- dok? Mert tudom, hogy nem készül­tek tudatosan az anyaságra? Mert tudom, hogy elkéstek az ábéröl? Mert tudom, hogy nya­kába akarták varrni magukat valakinek? Mert tudom, hogy azt hitték, hogy... meg nem tudták, hogy ...? Benne vagyok a konfliktus­ban, nyakig. Még van egy má­sodpercem a válaszra, utána ka­pitulálnom kell. — Csak kíváncsi vagyok — bököm ki végül a nagy mellé­kes igazságot Ki akar végezni. — Mire? Kampis Péter « é i t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom