Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)

1973-08-10 / 209. szám

Határozás Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy «töretett, jó feleségem, édesanyánk, gyermekünk, nagymamánk, testvérünk és kedves rokonunk, GALAMBOS FERENCNÉ Schiff rich Márta 98 éves korában tragikus körülmé­nyek között Jugoszláviában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése augusztus 11-én, szombaton de. 11 érakor lesz a pécsi köztemető ra­vatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. PÓSFAI MIKLŐSNÉ augusztus 8-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 11-én ; •él 12 órakor lesz a központi teme­tőben. A gyászoló Tóth István és Budán család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó feleségem, anyukánk, ked­ves rokonunk, CSER LAJOSNÉ szül. Acs Mária ÓT éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 13-ón, hétfen 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Cser és Acs család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett •érjem, édesapánk, nagyapánk, CSEBFALVI KAROLY elhunyt. ■ Kívánságára csendben elte­mettük. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk a rokonság­nak, barátoknak és ismerősöknek, va­lamint szomszédoknak, akik szeretett halottunk, FAFF ISTVÁN MAV-nyugd. temetésén részt vettek és koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a pécsi MAV-pénztár dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik kedves halottunk, SCHAFFER ANTAL temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkon osztoztak, Harka, Molnár család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DOBI LAJOS temetésén részt vettek, virágok, ko­szorúk küldésével fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, özv. ORSUKICS MATYASNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága, szeretett édesanyánk. özv. FAPI LASZLÖNE temetésén megjelentek és koszorúkkal, virágokkal, táviratokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló dr. Cselényi család. A kétújfalusi termelőszövetkezet ve­zetősége és tagsága köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik HEGEDŰS ISTVÁN tsz-elnök temetésén személyesen részt vettek, írásban vagy részvéttáviratokkal együttérzésüket fejezték ki és fájdal­munkban osztoztak. A termelőszövet­kezet vezetősége. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, HEGEDŰS ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön megköszönjük a kétújfalusi Vörös Csillag Tsz tagságá­nak és vezetőségének támogatását és segitökészségét, mérhetetlen fájdal­munk enyhítésére. A gyászoló csa­lád. Fist 880-es tAmonstn TO-s, nőid eladó. Érdeklődni le­det napközben. Telefon: 11-122, 152-es mellék. 1G rendszámú teher 8ö0~ es Fiat gépkocsi eladó. Pécs, Dankó Pista u. 6. i'Balokány-fürdő mögött.) Jó karban lévő 601-es Trabant eladó. Dr. Dom- bai János u. 2/a. Jávor. Garázs az úttörő utcában olcsón eladó vágj- hosszabb időre kiadó. „Készpénz” jeligére a Sallai u. hir- detöbe. Most műszaki vizsgázott oldalkocsis Pannónia el­adó. „Pannónia” jeligére Sallai u. hirdetőbe ____ 2 50-es BMW motorkerék pár kifogástalan eladó Pécs, Vántdl u. 7/1. 353-as CZ-s Wartburg de Luxe sürgősen eladó. Ti­borc u. 12.________________ Z aporozser IF-es, világos­kék eladó. Pécs, Kertvá­ros, Nyárfa u. 8 szombat, vasárnap.___________________ i 200-as Volkswagen, nagy­ablakos, nagyon jó álla­potban eladó. Délután, Pécs, III, József A. u. 6 1. n. n._________ 1 25-ös TORINÓI FIAT 12 ezer km-rel Jutányos áron eladó. Domos Imre. 9021 Győr, Munkácsy u. 5. 350-ea Jáwa, utánfutóval eladó. Vöröskereszt u. 7. MODERN GARNITÚRÁK 3880 torinttó1 részletre kaphatók I V A 1 T A kárpitos Pécs. Déryné u. 11. Kömdvesszerszám, állvá­nyokkal eladó. Garé, Fő utca 9. sz. Új M 11 magnó eladó. Kodály Z út 10. fszt. 2. Dubla Janó?.. Rekamiét, fotelágyat, hé­véről, sezlonl jótállással. Bárány kárpitostól. Pécs, Jókai u. 4. ________________ A sstaloe segédet épület munkára azonnal felve­szek. lehel nyugdíjas. Firling asztalos, Pécsud- vard. Dózsa Gy. tl 33. A PÉCSI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA KISZ BIZOTTSÁGA A FŐISKOLA HALLGATÓI RÉSZÉRE albérleti címeket gyűjt mindennap 8—16 áráig a KISZ-bixottságon, Telefon; 12-622 166. Elcserélném kettós/obás, összkomfortos lakásomat másfélszobás kom ionosért 00 000, Tátrán motort ve- aek. Akku-töltő eladó. •Érdeklődni: Engels o. 9. Összkomfortos albérletet keres fiatal gyermektelen házaspár, augusztus 15-től. „Egyezer” jeligére a Sal­jai u. hirdetőbe._________ Kia dó 3 középiskolás diáklánynak bútorozott «zoba Komló, Újtelep. Akácfa u. 6. szám. Külön bejáratú bútorozott albérleti szobát keresek. Ajánlatokat „Orvostanhall­gató lány” jeligére a Hu- nyadt úti hirdetőbe. Diáklányokat albérletbe felveszünk. Sallai u. 40. Kardos. Érdeklődni 10—12 között és 17 óra után. Gyermektelen? házaspár, külön bejáratú albérletet keres. .^Asszisztensnő” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. _____________________ B alatonienyvesen a vízpar­ton 2 szobás nyaraló ki­adó. Érdeklődni: a 21-843- as telefonszámon. Szilágyi D__3.______________________ Alb érleti szoba, két évre igényes két fiúnak vagy lánynak kiadó. Érdeklő­dés 18 órától Harmat, Jó- kat u. 34. Bérbe adom belvárosi két szoba komfortos, telefonos, földszinti öröklakásomat 3—5 évre a bérlet előre fizetése mellett. „Magá­nosnak, vállalatnak” Jel­igére a Sallai tl hirdető­be_________________________ E lcserélném egy szoba- konyhás, kertes házrésze­met 1*2 szoba tanácsi la­kásért, térítéssel III. eme­letig. „Távfűtés” jeligére a Ballal u. hirdetőbe. Kettószobás összkomfortos, távfűtéses lakást adok 2 kisebbért. „Hétemeletes­ben” jeligére a Sallai n. hirdetőbe. __________ K aposvári, központi, két­szobás lakásom pécsi ha­sonlóra cserélem. Domán, Pécs. Szántó K. János u. 8 A. sz.,_____________ E gyedülálló nő hároméves kislánnyal üres albérletet keres. „Adminisztrátor” Jeligére a Sallai u. hir­detőbe. _______________ i Értelmiségi dolgozó nőnek vagy diáklánynak külön bejáratú albérlet szeptem­ber 1-re kiadó. Jókai u. 51. fsa. 3.________________ Fiatal házaspár egy gye­rekkel egy szoba összkom­fortot keres hat hónapra^ „III. kér. előnyben” jeli- igére a Sallai u. hirdető­be. ___ ____|__________ V idéki diákfiúnak, bútoro­zott albérlet kiadó, belvá­rosban. „ElőrefizetésseV' leiigére a Bem u. hirdető­be. Kertváros utca 54-ben W­torozoU szoba kiadó. Elcserélném 2 szoba, hal­los, garázsod Magaslati úti öröklakásomat 3 szoba, hallos főbérleti lakásra, megegyezéssel. Érdeklődni: hétfőtől 21-370-ea telefo­non 2 szoba hallos, nagyerké- lyes uránvárosi központi fekvésű Tll-emeletl taná­csi, távfűtéses lakásomat elcserélném, egy l’z szo­bás központi fűtésedre. ;,Központi fűtés" jeligére Bem u. hirdetőbe. 412-es Moszkvics 17 000 km-rel 70 000-ért eladó. Pécs, TU. kér. Radnóti Miklós 1/A, Somlai. CX-es 1000-es Skoda el­adó. Megtekinthető Pécs. ITT., Liliom u. 13. este 0 után.________________________ CL-es rendszámú 601-es Trabant eladó. Ifrdeklőd- ni: egész nap, Pécs, Fü­lemüle JlS. ______________ r F 856-es Limousin eladó. Telefon: 16-601. 17 óra után.______________________ T rabantot vennék, karam­bolosat, hibásat is. „Com­bi előnyben" Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nyeremény» Wartburg el­adó. „Hamarosan” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Wartburg (kiskerekü) el­adó. Pécs, m., Szántó Kovács János tl 6. TU. 9. Megtekinthető: minden- nap 5 órától. Jokarbao lévő Skoda Oe- távia Combi CU frsas. el­adó. Erreth L. u. 7. Lé- val. Telefon: 10-706. Cj Tümler ceónakmotor és (■.ötszemélyes gumicsónak alkalmi áron eladó. Tele­fon. 19-452. Páfrány 10. 3 hónapos fekete közép­uszkár kölykök, törzs­könyvi előjegyzéssel eladok. Ottainé, Csertő oevelőotl- hon. Német juhász kan, 4 hó­napos eladó. Felsőszent- lván, Petőfi u. 1.4. ELADÓ ALKALMI IRON- tölgyfa ebédlő, magyaros faragással, fekete dolgo­zószoba (könyvszekrény, Íróasztal, karszék, do­hányzóasztal) fiókos és ruhásszekrények, székek, asz­talok, vitrin, festmények, városi gáztűzhely, nagy­méretű kalorkályha, zsí- rosbödönök. Érdeklődni: estefelé 20-857 telefonon. Eladók bontásból, kétszár- nyas spalettás vasrácsos ablakok. Ilona a. 18. Eladók fekete puli kölykök törzskönyvezettek. 7630 Basamalom út 10 _______ N émet juhász kölykök 7 hetesek kitűnő import szukától, győztes CAC kan­tól eladók. 7720 Pécsvárad, Kossuth L. 22, _____ K ettő szamár eladó. Po­gány ;Jokalu;8__________ K ifogástalan állapotban lévő variálható gyermek- kocsi, teljesen új férfi , műszőrme bunda, bébi bundazsák eladó. Szim- cslk, Zsolnay 39. Benczúr tv eladó. Cím: Dr. Hal József u. 4/B. Házfelügyelő._______________ P hilips kazettás magnó, Mlnlvízor tv garanciával eladó. Péter Istvánné. Bem u. 2._________________ R övid, márkás bécsi zon­gora eladó. Este 6 után Kossuth L. u. 63. II. 8. Nagyterein Filodendron el­adó. Szalad. András tl 12,*b. m. 9._________ Abaligeten felállított új S. 40x4,20-as favíkendház eladó. Érdeklődni Pécs, TIT., ürögi út 61.. Tárno­ké^____________________ B egesstőtrafó 320 voltos 5 fokozatú eladó, ürög-alsó- hegy 17. Tabak. Használt két szárnyas abla­kok és tetőpala eladó. Pécs, Zerge u. 29. Tűziia ÜRMÉTERENKÉNT 230 FT-ÉRT HELYBE SZÁLLÍTVA kapható az ibafai „Petőfi" Tsz-nél. Megrendelhető: levélben és tele­fonon, Ibafo 4. Balatoni szoba, hálófülkés, komfortos fűthető Ikernya­raló eladó. „Alsobélate- lepen 12918” jeligére Bu­dapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. _____________ K ertes családi ház eladó. Derkovlts u. 4____________ G yódon kettő hold Jólter- mó szántóföld, megosztva eladó, köves útnál. Érdek­lődni: Mártírok útja 9. felső csengő._______________ T ávfűtéses, telefonos urAn- városi, szövetkezeté lakás ! eladó. „Kp. 4 OTP” Jel- I igére Hunyadi úti hirdető- be. Balatonmárián 94,5 négy­szögöl közművesített iker­telek, tervvel, építési en­gedéllyel eladó. Pollack M. u. 5. Klsnagy Győző. Családi ház beköltözhetően 200 négyszögöl telekkel 130 ezerért eladó. 41-es buszjárat. Kispostavölgy 40, sz.______________________ öts/obas mecseki villa be­költözhetően eladó. Káro­lyi Mihály u. 1. Dombóvár központjában, Marx u. Sí. szám alatt 3 szobás kertes családi ház eladó. Sind. Mária u. 39. sz. családi ház beköltozhető­n eladó.__________________ S zoba, konyha, spájzból álló fél házrész beköltöz­hetően eladó. Gyárváros Almos utca 2 3.____________ K ővágószőlősön klsebb-na- gyobb parcellák minden el­fogadható árért sürgősen eladók. Bővebbet: Zsongor- kő Presszóban és étterem­ben. Balatonlelle központjában családi ház, 546 négyszög­öl telekkel eladó. Nyara­lónak és üzletnyitáshoz al­kalmas. Érdeklődni: Bala­tonlelle, Kossuth u. 59. Készoénzért eladó SIKLÓS, IFJÚSÁG U. 1. SZ. ALATTI azonnal beköltözhető, külön adó. kertes, 3 szoba összkomfortos lakóház, garázzsal Felvilágosítást ad a PIK ingatlanközvetítő részlege. 7621 Pécs, Tímár a. 2. Fizetési könnyítéssel Ko- zármisleny, Újtelepen 168 négyszögöl házhely anyag­gal, kútt&l eladó. Diósi u. 41. ________________ E gyszoba, konyhás ház be­költözhetően eladó. Dixnlt- rov u. 9/a. Vlda.__________ P écshez közel, harkányi úton 600 négyszögöl gyümöl­csös. kert, k úttal, építő­anyaggal, építési engedél­lyel eladó vagy szép kocsi­ért cserélhető. Érdeklődni: Tolbuhin út 31. Sziksaat. Üj, kétszintes családi ház sürgősen, beköltözhetően eladó. Szövetkezeti lakást beszámítunk. Magyarürögi út 112, _____________________ B elvárosban modern két és félszobás (80 m-) öröklakás beköltözhetően eladó. Te­lefon: 15-872 munkaidőben. Ketté szoba, komfort©« bel- ’ városi, telefonos, földszinti öröklakásomat azonnali be­költözéssel eladom. „Teher­mentes” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kertes ház eladó. Pécs, Nagypostavőlgy 53. sz. alatt. Érdeklődni: minden nap du. 3 óra után. Meg­közelíthető: 41-es járattal a Piac térről. Leszállás: Kálinger megállónál, Isko­la sor 8. épület, vaskerí­tése« ház. j lírán várostól 15 percre, kb. 500 négyszögöl bekerített ! konyhakert. gyümölcsös, kőépület, kis szoba, kony­ha melléképület eladó. Ér­deklődni: Pécs, m. kér. Szigeti út 8/A. X. em. 1. László István, esti órák­ban. ! Nyolc lakrészes. modern társasüdülő építéséhez tár­sakat keresek Ponyód-für- dőtelepen. Érdeklődni: Me­cseki Társasüdülő gond- nokánál. Fürdő u. 7. Vasas T. Csósl u. 7. sz. alatt 356 négyszögöl szőlő. | terméssel eladó. ___________ E ladó Széntk'.lton 400 négy- , szögöl parlag, tégla, bon­tott faanyaggal. Ar: 45 000 Ft. Érdeklődni: ürögi út | 49. sz. Szabó. j Házhely a város legszebb 1 részén eladó. Cím: Petőfi í I u. TI. em. 5.______ ; üzlethelyiség belvárosban j eladó beköltözhetően. Ér­deklődni: Percre! u. Bolt- ■v köz sarok. Szabóságban, j I Pécsi-tó Horgász faluban rövidesen elkészülő elegáns hétvégi ház eladó. Érdek- j lödni lehet: Rém Ferenc halőmél. Mecsekrákos és leveleket „130 000” jeligére t Sallai utcai hirdetőbe. Fekdúözhetóeu eladó 1 szó- : ba. összkomfortos, erkéives. főútvonalra néző szövetke­zeti lakás. Tolbuhin út t5. n. em. 11.__________ ! M onyoród, Kossuth u. 39. szám alatti ház. gazdaság’ épületekkel eladó. A gaz­dasági épületek üzem lé­tesítésére és raktárnak 1« alkalmasak. Érdeklődni: a helyszínen._________________ 3 50 négyszögöl lugasszőlő, 5 éves telepítés, a 26-os végállomásnál eladó. Gás­pár György, Páfrány U. 21. n. em. 21.___________ B eköltözhető ház, négyszo­bás lakással eladó. Alajos n. 14,, barna csengő. Kétszoba, összkomfortos, távfűtéses, földszinti szö­vetkezeti lakás TTránváros- ban eladó. „Középső” Jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. ________\_________ H ázrész eladó, azonnal be­költözhető szoba, konyha, építési engedéllyel, garázs­lehetőség. Székely tl 6. sz. (Erzsébet-telep,) ____________ 2 x330 négyszögöl szőlő, ba­rackos eladó. — Telefon: 11-593. reggel 8—10-ig, es- te 8—7-ig. Kétszintes új. kertes csa­ládi ház, garázzsal, két családnak is megfelelő, eladó. Péc\. Pálma q. 8/1 2 szoba, hallos, loggiás, garázsos Magaslati úti öröklakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: hétfŐ- től 21-370-es telefonon. Ház alagsori beköltőzhető- séggel, sürgősen, áron alul eladó. Érdeklődni: vasár- nap. FelsŐbalokAny q. Tl/3. 256 négyszögöl új telepítésű szőlő eladó. Részletre is. Endresz György tl U/b. Van tara. ______ __________ ö röklakás, kétszoba, össz­komfort beköltözhetően el­adó. Bessenyei utcában. „Gázfűtés” lellgére a Bem utcai hirdetőbe.____________ 1046 négyszögöl telek, tu kis épülettel eladó. Má­jus 1. út 5/6. Buszjárat 46-os, 50-es. Érd-klödni: mindennap a helyszínen. Lászlóék.____________________ Harkányban épülő társas­üdülőben, lakrészek elője­gyezhető!: a pécsi 3. sz. ügyvédi Munkaközösség­nél. Levélcím: Pécs Kos­suth L. tl 33. Telefon: 10-528.______________________ E ladó belvárosi 3 szoba, hallos, összkomfortos őrök- j lakás, másfélszobás lukas- i csere szükséges. „Főbérlet” | jeligére a Bem utcai hir- [ detőbe. VEZETÖFUtr? RAB A W, 22. TIP, TARGONCA ATALAKTTAS AZ ÓBUDAI GÉPIPARI SZÖVETKEZET MARCAU 1. SZ. TELEPE különféle tiporó bolgár és magyar elektromos targonca nagy-, közép- és folyó javítását másfél hónapos átfutási határidővel és HELYSZÍNI KARBAN- Érdeklődni lehet a fenti címnél TARTASAT SZERZŐDÉSES ALAPON VALLAUA, valamint RABA W. 22. tipusú targoncák veietöiilése átalakítását és ve­tetöfülke készítését. Ügyintéző; Nemest Zoltán Telefon: 118. Telez: 33-243. MERLEGJAVITAS Holti László mérlegkészítő mestei, Pécs, Szabó József u Tel.: 19-349 könyvelői vagy bármilyen számviteli mun­kát lakásomon vállalok. „Pontos" jeligére a Hu- uyadl úti hirdetőbe. 1973. augusztus 2-án Baja Dunafürdőnél elveszett egy iekete-fehér drótszőríí foxi kutya. Kérem a becsületes megtalálót — nyomraveze­tőt — szíveskedjék az aláb­bi címre értesítést küldeni: Bálind Mátyásné, Baja. Madách u. 44. SZOBAh LSréi>, épület <iazo.es IV an. Jtán megrendelhető .b-705 teíefonsiámont. kicserélném kitűnő CAC, íIFGY kuvasz kanomat másfajta tenyész szuká­ért vagy igényesnek eladó. Cím- Deutsch Péter, Baent- lörinc. Rákóczi út 66. Dolgozókat felvesznek ÉRETTSÉGIVEL rendelkező fiatal­embert pénzügyi osztályunkig felve­szünk. Jelentkezés a személyzeti ve­zetőnél. Dél-dunántúli Textil és Fel­sőruházati Nagykereskedelmi Válla­lat Pécs, Közraktár u. 1. (Megyeri út 78.) (2091) KISKERESKEDELMI egységeinkbe el­adókat felveszünk. Jelentkezés: BÁ­RÁNY AMEK, Megyeri út 6Ó. Kiskeres­kedelmi osztály. (2090) FÉRFI ES NŐI segédmunkáso­kat azonnali belépésre alkalmaz a Pécsi Bőrgyár, (2065) A FAANYAGVÉDELMI és Fatelítö Vállalat Dombóvári Üzeme faipari mérnököt felvesz, valamint asztalos szakmunkástanulókat szerződtet az 1973/74-es tanévre. Jelentkezés a* üzem munkaügyi előadójánál. (2033) NÉGYÓRÁS elfog laltsággal, gyakorlott pénztárost felveszünk. Jelentkezés a 36. szá- ttú műszaki bolt ve­zetőjénél. Pécs. Szé­chenyi tér 6. (2092) SPORTLÉTESÍTMÉNYEI gondnokául I felvételt hirdet a Bőrgyár Egyszoba j konyhás, mellékhelyiséges cserelakás j szükséges. Jelentkezés az üzem gond­nokánál. (2085) ÉJJELIŐR! munkakörbe (nem nyug­díjas) dolgozót felveszünk. Jelentke­zés o ROVIKOT Vállalat rendészénél. Közraktár u. 1. szám. (2037) MAGYAR PAMUTIPAR Budapest IV., (Újpest) Erkel u. 30. felvesz 15. élet­évüket betöltött LÁNYOKAT SZÖVŐ. FONÓ, CÉRNAZÓ, CSÉVÉLŐ beto­núiénak. Szállást biztosítunk. Jelent­kezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. (2281) EZ EV szeptember 1-1 belépés­sel férfi és női segédmunkára je­lentkezéseket elfogad o Pécsi Bőrgyár. (2066) ELŐNYÖS FELTÉTELEK mellett, KORSZERŰ GÉPEK kezelésére FEL VESZÜNK, BETANÍTUNK FONÓNAK, SZÖVŐNEK, ORSÓZÓNAK 15 óven felüli dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 18 éven ‘elüli NŐI és FÉRFI segédmunkásokat. Vidékieknek mini­mális térítés ellenében SZÁLLÁST biz­tosítunk. Bővebb, tőiékoztatást levél­ben. PAMUTTEXTILMOVEK BUDAI GYÁRA, munkaerőgazdálkodás, 1502. Budapest. Pf. 11 (2331) TÁROLÁSI munkára női segédmun­kásokat felveszünk. Jelentkezést BA- RANYAMÉK, Megyeri út 66. Munka­ügyi osztály. (2067) KERESÜNK ÁLLANDÓ ‘őfoqlalko- zásra történő felvételre mezőgazda- sági, vagy élelmiszeripari technikumi végzettségű férfiakat, húsvizsnálói részfeladatok ellátására. Díjazás megegyezés szerint. Jelentkezés: 8— 10-ig. Vágóhídi Állatorvosi Hivatal, Pécs, Bolgár Néphadsereg útia 37. (238999) ELSŐ KERÜLETBEN lakó takarítón«« felvennénk útépítési üzemünkhöz. Bé­rezés megállapodás szerint Jelent­kezés a Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalat Pécs-Felső vasút­állomás mellett lévő útépítési üzem­nél. (68637) HÁZFELÜGYELŐ hivatalsegédet ke­resünk a III. kerület egyik iskolájá­hoz. Kétszoba komfortos cserelakás szükséges. Jelentkezést .Gyermek sze­rető” jel'lére érjük a Sallai utcai hirdetőbe. (259032) FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felve- í szünk. BIVIMPEX 7. $*. nyersbőrkiren- i deltség. Pécs, B gór Néphadsereg útja 58. (259164) A PÉCSI TEMPÓ Ksz sirgondozói munkára női dolgozókat keres. Je- I lentkezás a munkaügyi előadónál. I Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. (68636) ÜZEMMÉRNÖK vagy felsőfokú szak­irányú technikum- végzettségű, gép- I járműjavító javítóműhely vezetésében gyakorlattal rendelkező főművezetőt keresünk. Jelentkezést „Főművezető1* jeligére kérjük a Sallai utcai hirde­tőbe leadni. (68630) GYAKORLOTT bérelszámolót azon­nali belépéssel felveszünk. Jelentke­zés munkaügyi osztályvezetőnél, 5« ÉPFU Pécs, Megyeri út 26. (68629) GÉPKOCSIVEZETŐKET, legalább S éves szakmai gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés a kirendeltségvezetőnél. 5. ÉPFU Kirendeltség Komló. Vore- silov u. 6. sz. (68628) SZAKKÉPZETT ruházati eladókat (férfi-nő) azonnal alkalmazunk. RO­VIKOT Pécsi Lerakató, Pécs, Közrak­tár u. 1. (68626) A BOGADMINDSZENT1 Állami Gazdaság keltető- és baromfitelepé­nek vezetésére ágazatvezetőt keres. Feltétel: felsőfokú iskolai végzettség, legalább 3 éves termelési gyakorlat és tiszta erkölcsi bizonyítvány. Jelent­kezés személyesen vagy írásban a gazdaság föagronómusánál. (68632) ELEKTROMECHANIKUS irodagépek javításában gyakorlott irodagépmü- szerészt és vizsgával rendelkező olaj­kazán fűtőt keres felvételre a Geo­déziai és Térképészeti Vállalat. Pécs# Joqász u. 4. Jelentkezés a főkönyvelő­nél. (68633) A BARANYA—TOLNA megyei Tég­laipari Vállalat ács szakmunkást fel­vesz. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: Pécs, Mártírok útja 12. Építésvezetőnél. (68631) VIZSGÁZOTT kazánfűtőt, lehetőleg nyugdíjast, napi 3 órai munkára fel­veszünk. Jelentkezés MEGYESZER, Pécs, Lyceum u- 4. (68622) CSEPEL—111. típusú varrógépre ja­vító munkára alkalmaz, jó kereseti lehetőséggel, varrónőket. — Textil- tisztító üzem. Akác u. 1. (Honv. Kór­ház területén). (239106) VEZETÖKÉSZSÉGGEL és gyakorlat­tal rendelkező géoészmérnökőt kere­sünk gépészetvezetői munkakörbe, vi­déki munkahellyel. Pécsi lakos na­ponkénti munkahelyre szállítását bi»- tosftiuk. Ajánlatokat „Vízgazdálko­dás** lellaére a Sallai utcai hirde­tőbe kérünk. (68618) A PÉCSI FÉMIPARI VALLALAT ma­rós, lakatos szakmunkásokat, női ét férfi segédmunkásokat, valamint ta­karítónőt keres felvételre. Jelenik^ zés. Felsőmalom u. 13. «. alatt. (68614) A BARANYA MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT valamint a BARANYA MEGYEI ÉLELMISZERKERESKEDELM! VALLALAT ma nyitotta meg KÖZÖS húsboltját Pécsett a Bolgár Néphadsereg a. 37. ti. alatt. Nyitva: naponta 6—18 óráig. szombaton 6—16 óráig. Tőkehús, belsőség, friss hentesára várja kedves vásárlóinkat ANYAGRAKTÁRBA térti segédmunkásokat telveszünk PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAT, Lob Károly u. 2. Asztalos szakmunkásokat, betanított munkasokat ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT felveszünk Nőket is magas teljesítménybérbe PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAI. loti Károly u. 2. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom