Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-26 / 224. szám
' 'éti jegyzetünk V. rádióiránymérő Európa-bajnokság Igazoljunk ? Ne igazoljunk ? Hovatovább az unalmas témák közé kerül majd az igazolások ügye. Természetesen a labdarúgók igazolásáról van szó! A Magyar Hírlapban Barcs Sándor is ennek a kérdésnek szentelte népszerű rovatát az elmúlt héten. Barcs Sándor nem az átigazolási rendszer pártján áll. Abban igaza is van, hogy tökéletes átigazolási rendszert nem is lehet létrehozni. De valamiféle szervezett játékosmozgatásra mindenképpen szükség van. És ennek lehetőleg olyannak kellene lennie, hogy biztosítsa a tehetséges emberek felfelé áramlását. Meg lehetne persze ezt oldani a tervszerű játékos irányítással is, úgy ahogyan Barcs Sándor írja, hogy lehetőség szerint háromnégy erős csapat alakuljon ki, amelyek a nemzetközi küzdőtéren is megállják a helyüket. Bár Barcs Sándor is azonnal hozzáteszi: bölcsen tudja, hogy ilyen rendszer ellen az érdekelt 3—4 egyesületen kívül mindenki fellépne . .. Hát bizony, mitagadás, fel bizony. Mert ugyan miképpen állapítanák meg, hogy kinek hol az igazi helye? És ki befolyásolná azt, hogy a játékosok ne ott játsszanak, ahol szeretnének. Mert az is állandó téma: neveljék az egyesületek a játékosaikat klub- szeretetre ... Ugyanakkor? ha ez jól menne, jönne a „tervszerű” mozgatás? És még mindig nem biztos, hogy kijönne mindebből az a bizonyos „nagy” csapat Mit lehet hát tenni? „Egyszerű — írja Barcs Sándor. — Át kell térni a korszerű és tervszerű körülmények között .kitermelt’ saját nevelésű játékosok rendszerére." így hát visszaérkeztünk oda, ahonnét tulajdonképpen minden vita elindult: lehet-e saját neveléssel erős csapatokat szervezni? Aligha két! most ismét bebizonyítani, hogy a saját nevelés elmélete jól is hangzik, sok benne az igazság is, de még sehol a világon nem tudták a gyakorlatban bebizonyítani, hogy járható útja a labdarúgó- csapatok szervezésének. Az ok egyszerű. Sajnos a tehetségek nem mindig ott születnek, ahol a labdarúgók nevelésével foglalkoznak. Ha így lenne, elegendő lenne valamelyik iskolában egy labdarúgó osztályt kijelölni, és nyolc-tíz éves gyerekekből tíz év alatt NB l-es csapatot nevelni. De éppen ez az, ami eddig még nem sikerült Lent még inkább megy az ilyesmi, mint fent. Mert ha járható út lenne ez, akkor bizonyára nem kellett volna a Ferencvárosnak a Bonyhádról Pécsre került Máthét igazolnia, hanem nevelt volna magának egy olyan csatárt, mint amilyen a Máthé János. Nem személyeskedésként hoztam elő ezt a példát. Hiszen Pécsett is éppen az bizonyosodott be, hogy eredményesen szerepelni csak akkor lehet a bajnokságban, ha megfelelően, évről évre sikerül felfrissíteni és megerősíteni a csapatot. Nyitott kérdés, hogy a jelenlegi, és a jövőbeni átigazolási szabályok adta erősítési lehetőségek keretei között kialakul-e majd egy igazi magyar nagycsapat? Merjünk hinni abban, hogy igen. Mert hiszen azért mindenki tudja, hogy ma is bizonyos csapatok jobban tudnak igazolni, mint mások. Jobb az anyagi helyzetük, a fővárosban vannak, több a külföldi szereplésük ésatöbbi. Ezek tények, és a tehetségek mozgása is feléjük irányul elsősorban. Az igazolások és erősítések azonban maradéktalanul nem oldhatnak meg mindent. Általában előbbre kell lépnie a szakmai munkának. Ha csak néhány eqyesületnél is történik ez meg, akkor is rengeteget lendíthet a magyar labdarúgáson. Mert akár igazolunk, akár „átirányítunk”, a játékosanyag csak az marad, ami van. A játékbeli tudást, az új edzésmódszereket, az új játékrendszereket semmiféle igazolás, és átirányítás nem pótolhatja. Ilyeténképpen az átigazolási kérdés csak részkérdése lehet a magyar futballnak és semmiképpen nem az a csodaszer, amitől minden baj elmúlik... — K — rr Ősztől bevezetik a harmadik testnevelési órát A tv képernyőjén a napokban már vita folyt róla, és minden bizonnyal a tanuló ifjúság tekintélyes része is örül annak a rendelkezésnek, amely szerint az 1973—74. tanévtől kezdődően a Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése alapján felemelik minden iskolában a testnevelési órák számát. A rendelkezés végrehajtásához a legutóbbi Művelődési Közlöny közöl bőséges útmutatást. Erről Kelenfi Elemér szakfelügyelő, a Pécs városi Tanács művelődési osztályának főelőadója adott részünkre rövid tájékoztatást. — A Művelődési Közlönyben I világosan áll az, hogy a test- nevelési összóraszám növekedését a legoptimálisabb hatásfokú tervezéssel, a legkedvezőbb feltételek és lehetőségek igény- bevételével szigorúan csak test- nevelési és sportcélokra lehet fordítani. Lesz nálunk is számos olyan iskola, ahol a heti háromórás testnevelés feltételei még nem állnak rendelkezésre. Itt az eddiai heti két tanórai testnevelést változatlanul kell megtarani, a harmadik órák felhasználására pedig a véore- hajtási utasítás szerint, különböző alternatívákat kell alkalmazni. Ez lehet az általános iskola alsó osztályaiban hetenként egy-egy játékos óra, vagy összevontan kéthetenként két- két órás foglalkozás. Hozzákapcsolható a kisdobos foglalkozáshoz is, de lényeg mindenütt az, hogy a testnevelés hatásosabban járuljon hozzá a tanulói túlterhelés, elsősorban a szellemi, idegi fáradtság csökkentéséhez és segítse elő a fizikai képesség hatékonyabb fejlesztését di István, a Baranya megyei Tanács VB. Testnevelési és Sport- hivatal csoportvezetője így vé- lekett: — Régi probléma kerülhet majd le az új rendelkezéssel a napirendről. Tudni kell azt, hogy az iskolai testnevelés területén világviszonylatban mi eléagé lemaradottak voltunk eddig, már ami a foglalkozási időt is illeti. A harmadik óra, megítélésem szerint ötven százalékkal emelheti a testi nevelés eredményességét, fokozott lehetőséget biztosít a verseny- sportok részére történő kiválasztásokra. A rendelkezés azonban komoly feladatot ró o végre- j holtokra. Feltétlenül és elég j sürgősen javítani kell az iskolákban a lehetőséggket a fokozott testnevelés érdekében. Tornatermekre és felszerelésekre gondolunk elsősorban. A személyi feltételek biztosítása sem lesz mindenütt zökkenőmentes, hiszen a plusz testnevelési óra nyilván létszámemelést is igényel. A végrehajtási szinteken, az , iskolákban már értesültek az új rendelkezésről. Szopos Gábor, a Zipernovszky Károly Gépipari Szakközépiskola tanára a következő véleményének adott kifejezést : — Nem újkeletű az a felismerés, hogy a testnevelés az eddiginél nagyobb szerepet kapjon az emberré válásban. Ezért csak üdvözölni lehet az új rendelkezést. Az anyagi feltételek egy részét már megteremtette az állami költségvetés. Ügy gondolom, hogy a személyi feltételek terén is mindent megtesznek majd az iskolaigazgatók annak érdekében. hogy szakképzett nevelők vezessék az ifjúság által is nagy örömmel fogadott újabb test- nevelési órákat. Mi is többen j leszünk a gépipariban, és a j sok osztályra való tekintettel már reggel 7 órakor kezdünk, hoay tornatermeink, pályáink minél jobb kihasználását biztosítsuk. Csak győzzük öltözővel és meleg vízzel! T. Z. IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EB. DUISBURGBAN Duisburgban pénteken megkezdődött az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság. A magyarok közül szombaton Mótay Andrea magasugrásban a negyedik helyen végzett. Pénteken Lépőid a 100 m-es síkfutásban a 7. helyen végzett. ÚJABB VILÁGCSÚCS AZ AMERIKAI ÚSZÓBAJNOKSAGON Egy héttel, a belgrádi vilóg- j bajnokság előtt az Egyesült Ál- I lamok úszói kiváló formát bizonyítanak az amerikai bajnokságon. A harmadik versenynapon Keena Rothammer 400 m gyorson elért világrekordja után a 19 éves olimpiai bajnok John Hencken ért el világcsúcsot 200 m mellen 2:2.52 perces ered- | ménnyel. Mai sportműsor Elmondotta még Kelenfi Elemér azt is, Hogy a heti háromórás testnevelés a középiskolában semmiképpen sem jelent óratöbbletet, mivel a fennálló rendelkezések más területen a foglalkoztatás csökkentését írták elő. Az általános iskolában a többletfoglalkoztatást nyilván mindenütt szívesen vállalják, hiszen a testi nevelés fokozása más területeken jelentősen hozzájárul a túlterhelés csökkentéséhez. Eddig röviden a rendelkezés. Mivel ez csak a napokban jelent meg, érthető, kellemes meglepetést és örömet okozott azoknak, akik a testnevelés és sport vonalán dolgoznak. Dr. SzepezAUGUSZTUS 26., VASÁRNAP Labdarúgás. NB. I mérkőzés: Pécsi MSC—'Vasas. PVSK-pálya 16.00. NB I. tartalékbajnokság: PMSC—Vasas. PVSK-pálya 14.00. NB I. B mérkőzés: Pénzügyőr—Komlói Bányász, Pasaréti út 16.00. NB II. mérkőzés: Máza-Szászvári Bányász—Bakony Vegyész, Szászvár 16.00. NB III. mérkó- ! zések: Porcelángyár—Bátaszék, Por- ; celán-pálya 11.00, Volán 12-es—PEAC, Szigetvár 16.00, Paks—Pécsi BTC, Paks 16.00, Véménd—Szekszárdi Vasas, Véménd 15.45. Megyebajnokság: Gázmű—Mágocs, Gázmű-pálya 9.30, Kesztyűgyár—Sellye, Pécsbányatelep 10.00, Vasas II. Bányász—Siklós, Pécs- újheay 16.00, Vajszló—Pécsi Postás, Vajszló 16.00, Beremend—Szigetvár, Beremend 16.00. Szentegát—Sátorhely, Szen:egát 16.00, Sásd—Boly, Sásd 16.00. István-akna—Pécsi Kinizsi, Pécs- szabolcs 16.00. Kézilabda. NB I. nők. Pécsi Bányász—Csepel, Pécsújhegy 10.00. NB I. férfiak: PMSC—Debreceni Dózsa, Komló 10.00, NB II. férfiak: Siklós— Várpalota, Siklós 9.00. Röplabda. NB II. férfiak: Kaposvár—Pécsi Vörös Meteor, Kaposvár 11.00. NB II. nők: PEAC—Győri Dózsa ifjúsági stadion 9.00, KaDOSvérl Izzó—Pécsi Vörös Meteor, Kaposvár 10.00. Teke. NB I. férfiak: Csepel—Pécs! j Gázmű, Cseoel 10.30. NB II. nők: ; Pécsi BTC—Beloiannisz, BTC-teke- I csarnok 12.00. Világcsúcs? Kétszázötvenedszer pécsi színekben „Szeretnék szépen ünnepeli" Csak azért nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy világcsúcs, mert hivatalosan ebben a témakörben nem tartják nyilván a világcsúcsokat. Ha lenne, akkor most Rapp Imre állna az élen. 1965 óta a Pécsi Dózsa, majd utódjának a PMSC-nek valamennyi bajnoki mérkőzésén védett. Az elmúlt év őszén megjelent a lapokban egy hír, hogy Mayer. az NSZK válogatottjának kapusa klubjában 1966 óta vád megszakítás nélkül. Csak Mayer teljesítménye vetekszik Rapp Imréével. Az út, amíg eljutott idáig, nagyon kanyargós volt. Már elmúlott 27 éves, amikor gyökeret eresztett az NB l-ben. Du- naföldváron kezdte balfedezetként, véletlenül lett belőle kapus. Egy alkalommal a csapat kapusa megsérült és őrá esett a választás. Eleinte csak fejjel védett, beleidegződött a mezőnyben, hogy nem szabad a labdához kézzel érni. A kapuba állították kényszermegoldásként és ott ragadt. Az út Pak- I son, majd Kaposváron keresztül vezetett Tatabányáig, ahová 1959-ben került. Az elsőszámú kapus, a világklasszis Grosics Gyula volt a Bányásznál, Rapp Imre csak hat alkalommal ju[ tott szóhoz mellette. Aztán eljött a nagy bizonyítási lehetőség, Grosics visszavonult, Rapp viszont megsérült és Géléi lett a Tatabánya kapusa. Dt év a kispadon borzasztó hosszú idő, védeni szeretett volna, ezért választotta 1964 őszén a Pécsi Dózsát. 1965 tavaszán az első mérkőzésen Szegeden ő húzta magára az 1-es trikót és azóta minden bajnoki mérkőzésen védett. Ma áll a kapuba pécsi színekben kétszázötvenedszer. Azóta nem egy alkalommal bizonyította kivételes képességét. Számos mérkőzés hőse volt, védett a magyar B válogatottban és az A válogatott kerettagságáig is eljutott. A nagy álom azonban nem valósult meg. A nemzeti 11 -gyei egyszer se léphetett pályára, csak tartalék volt. Pedig helye lett volna a válogatottban. 1966-ban az angliai világbajnokságra készülő csapatnál már kerettag volt. Kikerült a keretből, de nem adta fel, 30 éves fejjel képes volt újítani. Ott volt 1972-ben a belgiumi EB-n, a müncheni olimpián és a VB-selejtezőkön. De csak a kispadon. A legutolsó meccsen a svédek ellen Gé- czi nem védhetett, a szövetségi kapitány mégse neki, hanem Bicskeinek adta ok 1 -es Mezt Az újvidéki Magyar Szó-ból idézünk egy mondatot: „A jó öreg Rappal ma valószínűleg döntős a magyar válogatott.” Amikor a napokban a jubileumról beszélgettünk, megelőzött egy kérdéssel. — Hogy meddig védek még? Amíg szüksége lesz rám a csapatnak. Nem a kor számít a felkészültségtől függ minden. Szeretnék úgy helytállni, hogy a csapat hasznára legyek és a pécsi közönség jó focit láthasson. A Vasas elleni jubileumi meccsemen pedig szeretnék szépen ünnepelni. Lázár LoH Venczel Miklós aranyérmes Utolsó ellenőrzés a rajt előtt. Balról jobbra: Tochó (Csehszlovákia), Manfréd (NDK), Hozjan (Jugoszlávia), Meier (Ausztria). Szokolai István felvétel» Szombaton délelőtt Móré vár i környékén folytatódott a rádió- iránymérő Európa-bajnokság. A második versenynapon az ultrarövidhullámú kategóriában döntötték el az Európa-bajnoki cim kérdését. A magyar sportolók kitűnően helytálltak, egyéniben Venczel Miklós aranyérmes. Mátrai István bronzérmes lett. Csapatban Magyarország a második helyen végzett. A versenyt a szocialista államok fölénye jellemezte, egyéniben az első húsz, csapatban az első hat szocialista állambeli volt. Eredmények. Egyéni: Európa- bajnok: Venczel Miklós (Magyarország) 54,55 perc, 2. Va- lerij Csikin (Szovjetunió) 60,00 perc, 3. Mátrai István (Magyar- ország) 61,30 perc. Csapat: Európa-bajnok: Csehszlovákia (Mikulás Vasilko, Maglusek Boris) 137,55 perc. 2. Magyarország (Katies Béla, Mátrai István) 144,55 perc, 3. Szovjetunió (Nikolaj Sokolovszki, Valerij Csikin) 149,40 perc. Az Európa-bajnokság ünnepélyes eredményhirdetése hétfőn 18 órakor lesz Komlón. Szombati eredmények LABDARÚGÓ NB L FERENCVÁROS—CSEPEL 4:1 (2:0). Népstadion, 10 000 néző. V.: Szilvási. Góllövők: Kü, Szőke, Bálint és Megyesi, ill. Szurgent Ferencváros: Géczi — Vépi, Páncsics, Bálint, Megyesi — Juhász, Kü, Mucha — Szőke, Máthé, Engelbrecht Csepel: Fatér — Vellai, Gulyás, Kandi, Hunyadi — Pető, Godán, Varga — Bartos, Szurgent, Buronyi. Jók: Megyesi, Juhász, Kü, Mucha és Szőke, illetve Fatér — a gólok ellenére, Vellai és Varga. BP. HONVÉD—ZALAEGER- SZEGI TE 4:0 (1:0) Zalaegerszeg, 18 000 néző. V.: Emsberger. Góllövők; Kocsis (2), Kozma, Pintér. Bp. Honvéd: Bicskei — Egervári, Ruzsinszki, Szűcs, Lukács (Varga J. 75. p.) — Pál, Pintér, Csepregi (Morgás 75. p) — Pusztai, Kocsis, Kozma. Zalaegerszeg; Déri — Molnár (Vigh 55. p), Papp II., Mi- halecz, Filó — Gáspár, Józsi. Tóth Gy. — Soás, Szabó (Szi- macsek 64. p), Bita. LABDARÚGÓ NB IL Táncsics SE—PVSK 1:1 (1:0). Kaposvár, 600 néző. Vezette: Somlai. Táncsics: Ludányi — Garamvölgyi, Szőlősi, Cs. Horváth, Horváth (Szabó P.). Hangái. Papp, Szabó L. (Angyal), Boromissza, Mezei, Postás. Edző: Jutási Róbert. PVSK: Sólyom — Kanyar, Szabó, Hamar, Balázs I., Grünwald, Nagy, Kaszás, Csőre (Réfi). Gyurina (Varga), Somogyvári. Edző: Horváth László. A kaposvári csapat 60 percen keresztül fölényben játszott, a hajrára azonban feljavult a PVSK és akár a győzelmet is megszerezhette volna. Góllövők: Boromissza, illetve Somogyvári. Jók: Horváth, Boromissza, Mezei, illetve Szabó, Balázs l„ Kaszás. LABDARÚGÓ NB HL Mohács—Nagymányok 2:2 (1:1), Mohács, 600 néző. V.: Dobler. Kaposvári Vasas—Steinmetz SE 1:0 (1:0), Postás pálya, 50 néző. V.: Sebestyén. ] Befejezőilöt! ez Universiade A hideg, esős idő ellenére is majdnem megtelt a hatalmas Lenin-stadion a VII. Universiade záróünnepségére. Elsőnek Dunajevszkij Sportindulójának hangjaira színpompás zászlógyakorlatokat mutatott be több száz fiatal, majd világhírű szovjet sportolók tartottak bemutatót. A hetedik főiskolai világjátékokat dr. Primo Nebiolo, a FISV I elnöke zárta be. j A legközelebbi főiskolai játékokat 1975-ben Jugoszláviában vagy Mexikóban rendezik. A magyar Universiade-kül- döttsóg vasárnap reggel két l külőnrepülőgéppel érkezik visz- sza Budapestre. Vezetnek a brit atléták Szombaton a londoni Crystal Palace stadionban megkezdődött a Nagy-Britannia—Magyarország férfi és női atlétikai viadal. A szombati számok utón a vendéglátók vezetnek. A férfiaknál 58:48, a nőknél pedig 37:36 arányban vezetnek a hazaiak. A GAREI „BÉKE" MG. TSZ. megvételre felajánl kisméretű téglát Befizetés a pénztárnál minden kedden és csütörtökön reggel 7—12 óráig.