Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)
1973-07-30 / 198. szám
A legrövidebb éjszakák hete Berlinben vasárnap 23 Őrákor Harkányban tegnap tizenhőromezren strandoltak Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Bővítik a Crossbar-központot — Erich Honecker, o Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Államtanács elnöke vasárnap, pihenés céljából megérkezett a Krímbe. — Chilében folytatódik az autófuvarozók sztrájkja. A csütörtökön meghirdetett munkabeszüntetésre — mint ismeretes —, a kormány a gépkocsik elkobzásával válaszolt. A szállítási feladatokkal megbízottakkal szemben most fegyveres csoportok intéztek támadást a főútvonalak mentén. Több helyen megrongálták az utat, felvagdosták a töltött helyeket, szegeket szórnak az országutakra a forgalom megbénítására. — Kiutasították Mozambik- ból az angol Sundy Times tudósítóját, mert — hírek szerint — kapcsolatban állt az ellenállási mozgalommal. Siófok a nemzetközi távhívó forgalomban Zalaegerszeg ezer, Nagykanizsa nyolcszáz vonallal bővül Néhány hónapja örömmel vették kézbe a Baranya, a Tolna, a Somogy és a Zala megyeiek a régió telefonkönyvét. Sokan azt gondolták, hogy ezután már valamennyi helység közvetlenül hívható. Nem igy van, mert a távhívási rendszer még nem épült ki teljesen. Ma ennek a rendszernek szerves része Baranyában Pécs, Komló, Szentlörinc, Somogybán Kaposvár és Siófok, Tolna megye még nincs benn a távválasztó rendszerben, Zala igen. A közeljövőben nem várható látványos üzembehelyezés, ettől függetlenül a Pécsi Posta Igazgatóság területén tovább folytatódik a rendszer bővítése, korszerűsítése. A jelenlegi helyzetben a Posta legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megoldja Budapestről a kimenő távhívást. Manapság csak a lágymányosi központból hívhatók a vidéki városok: mintegy húszezer előfizető élvezi ezt a lehetőséget. A tervek szerint 1975 végere már valamennyi budapesti előfizető közvetlen hívhatja a vi-. déki városokat. A Posta fejlesztési elképzelései között a következő években főképp a járási székhelyek bekapcsolása szerepel A szekszárdi telefonközpont automatizálása a következő ötéves terv feladata lesz. A Posta Tervező Intézete most készíti a komplex kiviteli terveket: új műszaki épületet építenek, amelybe a Crossbar rendszerű távhívó központot építik be: négyezres vonalszámmal, A beruházás várhatóan 1977 végén lép üzembe. Tolna megye fejlesztési tervei között meg egy helység távközlő rendszerének korszerűsítése szerepel. Ez pedig Paks. A község korszerű hírközlő rendszerének megoldására most készül a programterv. Az elképzelések szerint új forgalmi és műszaki épületet kap a község: ezzel a következő tervciklusban Paks is bekapcsolódik a távhívó rendszerbe. Somogybán csak kisebb fejlesztésre számíthatunk. A kaposvári távhívó központ bővítése mérsékelt ütemű lesz, ez csupán Budapest felé jelent néhány vonalszám emelkedést. Bővítik a műszaki épületszárnyat, ahol a helyi és távhívó központ kiszolgáló részeit helyezik majd el: a tervezés most kezdődött meg. Siófokot már közvetlenül hívhatjuk. A város telefon előfizetői jövő májusról készülékeikkel ablakot nyithatnak a világra: Siófokot is bekapcsolják a nemzetközi távhívó forgalomba. A Crossbai rendszerű központot egyébként négyszáz állomással bővítik. A napokban küldték a megrendelést a svéd Ericson céghez, miszerint 1975. év végéig belép a forgalomba a négyszáz vonal. Ezzel Siófok kétezer állomásos központtal rendelkezik majd. A sorból Zala sem marad ki. Zalaegerszegen a tervidőszak végére ezer állomással, míg Nagykanizsán nyolcszázzal bővítik a helyi vonalakat. Pécsett a tavaly üzembelépett 12 000 vonalas új Crossbar központ már kicsinek bizonyul: négyezren állnak sorba telefonért. A központ bővítésének kiviteli tervei már készülnek, s a következő ötéves terv elején kezdődik a Crossbar központ bővítése. 1977-ben hétezer vonal lép üzembe, amelyből ezer lesz a fővonal, a többi iker. Az egyik legcsinosabb VTT-delegátus, a hondurasi Alma Iris Baires Paloma, Kajak-kenu világbajnokság Hét magyar aranyérem Tamperében Szalay Péter, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Tamperéből : A szombaton ragyogóan szerepelt magyar versenyzők, folytatták nagyszerű szereplésüket, hiszen minden számban döntősök voltak, és aztán ott is remekeltek. A vasárnap délutáni döntők eredményei; K—1 500 m férfi: világbajnok: Csapó Géza (Magyarország) 1:52.77 p, 2, V. Truskin (Szovjetunió) 1 :53.38 p, 3. G, Sledziewsky (Lengyelország) 1:54.19 p. C—1 500: világbajnok: Darvas Miklós (Magyarország) 2:05.2 p, 2. N. Fedulov (Szovjetunió) 2:05.42 p, 3. I. Patzai- chin (Románia) 2:07.42 p. K—2 500 férfi: világbajnok: Szovjetunió (N. Hakol, P. Greh- ta) 1:41.57 p, 2. Magyarország (Deme József, Rátkai János) 1 :42.08 p. C—2 500: világbajnok: Szovjetunió (D. Kalidov, V. Slobo- denjuk) 1:53 p, 2. Románia (G. Danielov, G. Simionov) 1 :53.58 p, 3. Lengyelország (J. Opara, A. Gronowicz) 1:54.94 p, 4. Magyarország (Tarczali Róbert, Hradzil Vilmos) 1:57.12 PK—4 500 női: világbajnok: Szovjetunió 1:45.25 p, 2. Magyarország (Pfeffer Anna, Tózsér Ilona, Horváth Erzsébet, Zakariás Mária) 1:46.94 p. K—1 4x500 férfi váltó: világbajnok; Szovjetunió 7:31.53 p, 2. Magyarország (Csizmadia István, Angyal Zoltán, Schaff- hauser Róbert, Szabó István) 7:38.96 p. K-1 10 000 m: világbajnok: Alekszander Saporenko (Szovjetunió) 45:17.38 p. 2. Völgyi •Péter (Magyarország) 45:27.41 p, 3. F. Ándersson (Dánia) 45:30.11 p. C-1 10 000 m: világbajnok: Vaszilij Jursenko (Szovjetunió) 48:42.98 p. 2. L. Varabjev (Románia) 49:11.18 p, 3. Wích- mann Tamás (Magyarország) 51:15.29 p. K-2 10 000 m: világbajnok: Magyarország (Bakó Zoltán, Csapó Géza) 40:50.4 p, 2. Románia (J. Terente, A. Varabjev) 40:59.23 p, 3. Belgium (J. Brochx, P. Stinchens) 41 :09.56 PC—2 10 000 m: világbajnok: Szovjetunió (V. Cseszjunasz, J. nia (V. Szergej, C. Munteanu) 45:37.48 p, 3. Magyarország (Budai Tamás, Haraszti Gábor) 45:45.18 p. K—4 10 000 m: világbajnok: Magyarország (Vargha Csongor, Giczy Csaba, Nagy Tibor, iCraiovón Géza) 36:14.58 p, 2. NSZK 36:23.21 p, 3. Románia 36:29.40 p. A 10. Kajak-Kenu Világbajnokság éremtáblázata: arany ezüst bronz 8 6 1 7 4 5 2 5 6 1 1 2 — 1 2 — 1 — Szovjetunió Magyarország Románia 1 NDK Lengyelország — NSZK Dánia — A pontverseny: 1. Szovjetunió 2. Magyarország 3. Románia 153 pont 149 pont 125 pont t. Eger—Dorog 2:0 2. Kecskeméti SC—Oroszlány 0:0 3. Kossuth KF5E—Várpalota 2:0 4. Ganx-MAVAG—Budafok 0:2 5. Fősped—Vác 2:0 6. Pápa—Gyári Elektromos 1:1 7. Zalaeg. D.— K, Rákóczi 0:0 0. B.-csai VTSK—MGM Debr. 2:1 9. Borsodi B.—Nyiregyh. 4:2 10. Láng Vasas—leistest 2:2 11. Gyöngyás—III. kér. TTVE 3:0 12. Esztergom—Kecskeméti TE 3:0 13. Törekvés—Cegléd 1:1 Lobanov) 45:01.51 *» 2. Romé- I »«> KELTEK—ö>GEf 4:J {Berlinből jelenti munkatársunk.-) A legrövidebb éjs2akók hete 'köszöntött Berlinre. Az elmúlt hét eleje óta folyamatosan' érkező delegációk tagjai eddig sem aludtak túl sokat, a szombat délutáni megnyitó óta azonban a szó legszorosabb értelmében éjjel-nappal talpon van a város. „A X. Világifjúsági Találkozó az egység színpompás és monumentális szimfóniája” — írta vasárnap reggeli számában a Neues Deutschland s ez a szimfónia betölti a várost, mindenkit lázbon tart. A hivatalos megnyitó ünnepségen a világifjúság stadionjában csak 60 000 meghívott vehetett részt, a város utcáin a fesztivál menet útvonalán azonban százezrek sorakoztak fel. A menet déli 12 órakor indult, a stadionbeli ünnepség 15 órakor kezdődött s közel hat órán ót tartott. Leírhatatlan ennek o délutánnak o szépsége. Hat órán át az egész város, berliniek százezrei énekeltek együtt a delegációk mintegy 25 ezer tagjával. Minden nemzet menetét kitörő ováció fogadta, minden dalra, jelszóra fantasztikus erővel és mámorító őszinteséggel zúgott a válasz. Béke, barátság, szolidaritás. Hazánk hivatalos delegációjából 200- an vonultak fel, a többiek a stadionj lelátókon foglaltak helyet. Az egyik legszebb és leg- fegyelmezettebb csoport volt a mienk — különösen o lányok fesztivál-rózsás ötszínű napernyői arattak óriási sikert. Szépség, erő, egység és életöröm, ezek a szavak ismétlődtek az itteni lapok címoldalán s számunkra, akik láttuk és átéltük Berlin eddigi történetének legszebb napját, mindez kézzelfogható valóság. Hazánk delegációja egyébként pénteken éjszaka érkezett meg az NDK fővárosába. Fogadásukra a szemerkélő eső, és a már-már viharos erejű szél ellenére százak gyűltek össze. A Szabad Német Ifjúsági Szövetség és a berlini diók (Folytatás a 2. oldalon.) A TARTALOMBÓL Gazdasági bírságot fizet a Pécsi Bútorgyár Mi lesz az elsüllyedt kincsekkel? Fátyolban nézik a sexfilmeket Nyolc hónap az „imbolygó talajon” Raktárra valót lopott a raktáros Országos jelentőségű kísérlet Gyógyítás számítógépekkel Éjszaka a Kálvárián Az autótolvajok rejtekhelyén Kiket kezelnek az abaligeti barlangban? Hová igazol a válogatott kapus? A Rothermel-ügy háttere Hétezer új előiizető Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunonmii XXX. évfolyam, 198. szám 1973. július 30., hétfő Ara: 1,50 forint Szépség egység, életöröm Tegnap: szolidaritási nap és magyar nemzeti bemutató t ♦