Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)
1973-07-24 / 192. szám
DUNANTOll NAPLÓ 1973. iúflui 24 ora a nagyvilágban. Walter Ulbricht állapota változatlan Berlin : A hétfőn Berlinben kiadott közlemény szerint nem történt lé- sges változás Walter Ulbricht, az NSZEP KB PB tagja, az amtanacs elnöke egészségi állapotában. A közleményt négy >o$ irta alá. k LONDON: Az iráni sah.'I tan az Egyesült Államok felé i| árnap este 2Ü órás látoga ra Londonba érkezett. ► ÚJ DELHI: Befejeződött a v sgálat a májlus 31-i indiai ) rülöszerencsétienségről, — elynek során 48-an veszfet- életüket. A‘vizsgálat szerint balesetért a pilóta és a se- : dpiláta volt a felelős, akik ti mokviharban kísérelték meg )| leszállást műszeres irányi■ i sál. *■ ATHÉN: Patakosz görög niszterelnök-he^ettes, belügy- nisrter cáfolta azokat o hitet, hogy ellentétek lennének rte és Papadopulosz minisz- elnök, a junta vezetője költ, Patakoszt Papadopulosz kés híveként tartották szómon, közelmúltban azonban olyan ólgatósok indultak el, hogy zonyuk a juntán belül meg dúlt hatalmi harc következtéin elhidegült, s Patakosz nem ja biztosítva pozícióját a kor- inyban a július végére meg- -detett „népszavazás” után. ♦ TRAUNSTEIN: Lezuhant 'y magánrepülőgép vasárnap bajorországi Traunstein kőiében. A svájci gép négy asa életét vesztette A KAIRÓ: Mahmud Riad, az ab Liqa főtitkára szombaton lírában találkozott Jasszer afattal, a palesztin felszaba- tási szervezet elnökével. A két ilitikus megbeszéléseinek központjában a közel-keleti slyzet, valamint a palesztin lenállással kapcsolatos kérdést álltak. KOPPENHÁGA; Koppen- Í*óÍKin hétfő délelőtt meg- izdödött az Európai Gazda- gi Közösséghez tartozó tagálmok külügyminiszteri ér tekerte ♦ TOKIÓ: Japánban a múlt /ben 1 millió 900 ezer üzemi 3lesetet vettek nyilvántartásba > ezek közül 5600 halálos ki- lenetelű volt. A balesetek 77 ázaléka a száz embernél ki- >bb létszámú kis- és közép ^Halatoknál következett be. ♦ KAIRO: Egyiptom a jövő- tn már ipari célokra haszno- tja az ország három különbö> vidékén kitermelt földgázt, z Egyiptom nyugati részében vő földgáz-lelőhelyről 350 ki- méter hosszúságú táweze'é- in a szovjet segítséggel Heiu- nnál létesített iparvidékre tc- jbbitják a földgázt. A GEORGETOWN: Forbes Burnham guayanai miniszterelnök vasárnap kinevezte uj kormányát. miután pártja győzött a múlt hétfői választásokon. Az új kabinetben a régi kormány 18 tagja közül 17 vesz részt, és Burnham további 5 új minisztert nevezett ki most létrehozott tárcák élére. I ♦ NEW YORK: Négyen hal- j tak meg, és mintegy 12-en megsebesültek New Yorkban a szombatról vasárnapra virradó j éjszakán erőszakos bűncselekmények áldozataként. Egy férfi j amiatti felháborodásában, hogy j lakását kifosztották, puskát ra- 1 gadott, lövöldözni kezdett o bé- j kés járókelőkre és egyet meg- I ölt, hármat megsebesített közülük. ♦ NEW YORK: Győzelemmel j végződött 78 kaliforniai kon- | zervgyár 65 000 munkásának [ lóromnapos béremelési sztrájkja. „Kellő körlekíilés nélkül nem laraniálkaln az unió tartóssága' Szcdot-bejzéd a közei-keieti helyzetről KSIO N Am O TELEFOTC Hosszú szünet után ismét megindult a két dél vietnami fél között a fogolycsere. Képünkön: a Bien Hoa i 'égi'vrrison a saigoni kormány 900 foglya várakozik arra, hogy a DIFK által ellenőrzött területre szállítsák. Az előtérben egy buddhista szerzetes. Kábítószer Kairó: Az egyiptomi porti őrség csaknem ötmillió dollár értékű kábítószert talált vasárnap a tenger felszíne alá rejtett autógumikban. A több mint két- tonnás szállítmányt egyiptomi halászok fedezték fel. A HELSINKI: Ulf Sunqvist inn közoktatásügyi miniszter iszteletbeli vendégként részt og venni a 10. világifjúsógi ta- álkozó megnyitásán — közöl- e hétfőn Helsinkiben a VIT ilókészületeivel foglalkozó finn rizottsóa. Meghívásra részt esznek a VIT-en más prominens inn személyiségek is. A WASHINGTON: Nizon ellök visszautasította a szenátus cülönbizottságának és a kötvény által kinevezett ügyésziek, Archibald Coz-nak azt a térését, hogy bocsássa rendeltetésükre a Watergate-ügy fő rádlottaival, illetve gyanusitot- taival folytatott beszélgetéseinek hangszalagjait. Az elnök válaszában arra hivatkozott, hogy a kért hangszalagok „nem világítanak rá a Watergate-ügy legnagyobb kérdéseire" és rom hajlandó kiadni őket személyes ellenőrzése alól. Ékszerrablás Mannheim : Vasárnapra virradó éjjel félmillió márka értékű ékszert és drágakövet raboltak el egy mannheimi ékszerüzletből. A banditák úgy játszották ki a riasztóberendezést, hogy az oldalfalat áttörve a szomszédos üzletből jutottak be a boltba. Meg mind' We'fea" vesz>ege a apan gép A merénylők kilétére és hovatartozására hétfő délutánig még mindig nem derült fény. Sok találgatást okoz az a rejtélyes üzenet, amelyet Nyugat-Német- országbót továbbítottak Dubaiba ismeretlen személyek. Az üzenetben az áll, hogy a rapülő- géprablók vagy azonnal öljék meg, vagy pedig — emberiességi okokból — bocsássák szabadon a túszul fogva tartott 143 személyt. Az üzenetet a dubai hadügyminiszter továbbította. ♦ NEW YORK: A chicagói repülőtéren a rendőrséq letartóztatta Vernon Bellecourtot, az amerikai országos indián moz- | galom vezetőjét, egyikét azok- | nak az indiánoknak, akik meg- | szállták a dél-dakotai Wounded Knee települést. A hatóságok j óvadék ellenében ideiglenesen I szabadon bocsátották Belle- ' courtot, de bíróság elé állítják, mert megszervezte a Wounded Kneeben körülzárt indiánok élelmiszerellátását. ♦ KAIRÓ: Az Arab Jogászok Szövetsége felhívással fordult az ENSZ titkárához, hogy alakítson nemzetközi bizottságot a portugál gyarmati csapatok angolai és mozambiki bűntetteinek kivizsgálására. A DAR ES SALAAM: Mobutu zairei elnök közvetítése eredményeként megállapodás jött létre Burundi és Tanzánia között határvitáik lezárásáról és a normális kapcsolatok helyre- állításáról. A Dar Es Salaamban vasárnap kiadott nyilatkozat szerint Burundi vállalta a felelősséget azért a június 29-i támadásért, amelyben több tanzániai életét vesztette, és kész jóvátételt fizetni. ♦ TOKIÓ; Japán egyik leg■ j nagyobb tava, a Tokiótól 100 j kilométerre lévő Kaszumi-Gaura \ — sok japán vízgyűjtőhöz ha- I sontóan — „holt tengerré" vált. A halban azelőtt rendkívül gazdag tóban a halászok hálójába az utóbbi időben főként döglött halak kerülnek. Csupán | az utóbbi néhány napban 450 j tonna elpusztult halat lógtak ki. A MOSZKVA: A nyolcadik moszkvai nemzetközi filmfesztiválon vasárnap megtörtént az első díjak odaítélése. A gyer- mekfilmfesrtivál külön iskolás- zsűrije, omelv 15 éven aluli gyerekekből állt, s a Szergej Mihalkov vezette felnőtt-zsűritől függetlenül működött, a kii- löndíjat a Tom Sawyer kalandjai című kétrészes ..amerikai filmnek ítélte. A legvidámabb film gyermekdiját a Hat mackó és Cibulko bahóc című cseh- i szlovák alkotás kapta. A MOSZKVA: Moszkvában 83 éves korában elhunyt Mihail j Iszakovszkij, a Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett két- j szeres Állami díjas szovjet költő. A RÓMA: Az európai országok katolikus szervezeteinek Párizsban rendezett július 20—21-i értekezlete felhívással fordult j minden katolikushoz, hogy segítsék elő pár hét múlva Moszkvában megrendezésre kerülő béke-világkongresszus sikerét. A PORT AU-PRINCE: Robbe ■íássorozat rázta meg hétfőn hajnalban a haiti elnök po- lotáiát. A rendőrség első jelentése szerint a robbanások o palota egyik fegyver- és lőszertárában történtek. Okuk és a kár mértéke egyelőre nem ismeretes. Duvalier elnököt és családját elszállították. Három órával a robbanások után a palota még mindig égett. ♦ BOGOTÁ: Valószinűteg rövidzárlat következtében tűz ütött ki Bogota belvárosában, az Avianca légitársaság felhőkarcolójában. Az első jelentések szerint legkevesebben öten életüket vesztették és sokan megsebesültek. A bennrekedt embereket helikopterrel mentik. A ZÁGRÁB: Zágráb közelében vasárnap heves vihar következtében üzemzavar történt egy drótkötélpályán. Mintegy 150 kiránduló rekedt a lanovka kabinjaiban, hatvan méteres magasságban. Helikopterek segítségével sok embert kimentettek. 32 kiránduló azonban még mindig étlen-szomjan a kabinokban vesztegel. Szakadó bi zuhant az autóbusz Teherán: Az országúton haladó gyalogost akart kikerülni egy zarándokokat szállító outóbusz vasárnap este Irán északi részén. A jármű a meredek hegyi- útón megcsúszott és egy harminc méteres szakadékba zuhant. Utasai közül negyvenhét, valamint a gyalogos meghalt, húszán pedig súlyosan megsebesültek. VILÁGSZÉPE. Az athéni Herodes Atticus színházban a Fülöp-szigeti Margarita Moran kisasszonyt választották Világszépévé. A ÚJ DELHI: Az India és Pakisztán közötti vitás kérdések rendezését célzó tárgyalásokra hétfőn Üj Delhiből elutazott Rawalpindibe a hivatalos indiai delegáció. A HELSINKI: A Béke-világta- nács támogatni fogja a Biztonsági Tanács minden olyan intézkedését, amely a testület 1967. november 22-i határozatának végrehajtására irányul. — Hangoztatja Romesh Chand- rának, a BVT főtitkárának, a BT elnökéhez intézett üzenete. A AGADIR: Hármas csúcstalálkozó kezdődött hétfőn a marokkói Agadirban: Hasszán marokkói király, Huari Bumedi- en algériai állam- és kormánylő, valamint Moktar Ould Dad- dah mauritániai elnök között. A SAIGON: A felszabadulás hírügynökség közlése szerint a kétoldalú katonai vegyesbizottság vasárnapi ülésén a DIFK és a saigoni hatóságok képviselői megállaoodtak abban, hogy július 28-ig befejezik az összes katonai és polgári logoty kicserélését, A BELGRAD, LONDON: Vasárnap Belgrádban és London ban is bejelentették, hogy a jugoszláv, illetve a brit kormány elismerte az Afganisztán bon olakulf új köztársasági rervdsaort Kairó Szódat egyiptomi elnök hétfőn az Aiab Szocialista Unió Központi Bizottsága és oz egyiptomi parlement együttes ülésén beszédet mondott Faruk király uralma megdöntésének 21. évfordulója alkalmából. A beszédet a kairói rádió és televízió élőben közvetítette. Az egyiptomi államfő a közel- keleti helyzet általános vonatkozásaival, Egyiptom és Líbia tervbe vett uniójával és a Biztonsági Tanács közel-keleti vitájával foglalkozott. Az Izraellel fennálló konfrontációt és a harc kiújulásónak lehetőségeit elemezve Szódat emlékeztetett arra, hogy a világ : olajtermelésének 55 százaléka j az arab államokból származik és kijelentette, hogy különös tekintettel a nemzetközi energiaválságra „az arab országoknak ezt a rendelkezésükre álló erőt a nemzeti ügy szolgálatába kell állítaniuk". Az egyiptomi elnök állást foglalt a palesztin felszabadítási mozgalom mellett, hangsúlyozva, hogy Egyiptom támogatja a palesztinok ügyét és szembenáll mindazokkal, akik ezt a mozgalmat vissza akarják szorítani, illetve fel akarják számolni. Beszédében ismételten visz- szatért az arab egység problémájára, aláhúzva az egység jelentőségét a közös ügy szempontjából. Ezzel összefüggésben elemezte Egyiptom és Líbia viszonyát. Támogatásáról biztosította a két ország uniójának gondolatát figyelmeztetett azonban arra, hogy a két ország egyesítésekor tekintettel kell lenni bizonyos „regionális érzékenységekre” és arra, hogy „érzelmi indítékok” önmagukban nem nyújtanak elegendő alapot az egyesüléshez. „Kellő kő-f rültekintés nélkül nem garantálható az unió sikere és tartóssága" — mondotta. Szadat elítélően nyilatkozott arról az „egy- ségmenetről”, amelyet a líbiaiak az elmúlt napokban szerveztek, és „az érzelmek zabolátlan megnyilvánulásának” minősítette az akciót. Hozzátette: öt is meglepte Kadhafi lemondása. „Kadhafinak meg kell tartania tisztségét, lemondását nem fogadhattuk el. Helyén kell maradnia és vállalnia kell a tisztségével járó felelősséget" — hangoztatta Szadat. Egyiptom és a Szovjetunió viszonyáról szólva az egyiptomi elnök annak a nézetének adott kifejezést, hogy bár az elmúlt évben bizonyos kérdésekben adódtak nézetkülönbségek a két ország között, a Szovjetunió mindenkor barátként állt Egyiptom mellett. Szadat méltatta at Egyiptomnak nyújtott szovjet segítség jelentőségét. Szadat elmondta, hogy et Egyesült Államok ENSZ-képvi- selője három nappal ezelőtt egy magánbeszélgetés során „ultimátumot terjesztett” Zajjat külügyminiszter elé, követelve, hogy Egyiptom egy bizonyos határozati javaslatot nyújtson be és zárja le a vitát. Ellenkező esetben — mondotta az amerikai küldött — az Egyesült Államok élni fog vétójogával. „Természetesen, visszautasítottuk az amerikai ultimátumot" — mondotta Szadat, aki a továbbiakban azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az katonailag, politikailag és gazdaságilag mindenben támogatja 'fr rael agresszióját és ezzel a közel-keleti békével szemben foglal állást „Vérrel irt” dokumentum. Szadat egyiptomi elnök átveszi e líbiai „egységmenet”, állítólag „vérrel irt” dokumentumát, amelybe* sürgetik az azonnali uniót Interjú a Brit Munkáspárt főtitkárával Elutaztak angol vendégeink Vasórnap délután elutazott Budapestről Ronald Hayward, a Brit Munkáspárt főtitkára és felesége, valamint James Callaghan, a munkáspárti árnyék- kormány külügy- és nemzetközösségi minisztere és felesége. Az angol munkáspárti vezetők Bencsik Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának meghívására négy napig tartózkodnak nem hivatalos látogatáson Magyarországon. Az elutazás előtt a Ferihegyi repülőtéren Ronald Hayward főtitkár az alábbiakban nyilatkozott a látogatásról:- Magyarországi tartózkodásunk során — miután találkoztunk házigazdánkkal, Bencsik István főtitkárral — fogadott bennünket Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, akivel több mint másfél órás megbeszélést folytattunk. Mindenekelőtt népeink együttműködéséről, az országaink közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fokozásának szükségességéről volt szó.- Elmondhatom - jelentette ki Ronald Hayward —, hogy magyarországi megbeszéléseinken igen sok vonatkozásban és kérdésben egyetértettünk Kádár Jánossal és mindazokkal a vezetőkkel, akikkel módunkban volt találkozni és véleménycserét folytatni. Megragadom ezt oz alkalmat is, hogy köszőnetemet fejezzem ki mindnyájunk nevében azoknak, akikkel Magyar- országon találkoztunk, beszélgettünk, akik nagy vendégszeretettel foqadtak bennünket. Reméljük, hogy szilárd és őszinte barátság alapjait fektettük le, hiszen van egy közös nagy törekvésünk, nevezetesen az, hogy fenntartsuk a világ békéjét.- Ami a kapcsolatok eddigi és várható alakulását illeti, el kell mondanom, hogy kétségtelenül van ideológiai különbség az MSZMP és a Brit Munkáspárt között. Abban azonban egyetértés van mindkét részről, hogy érintkezésünkben ne az eltérésekről, az ideológiai különbségekről beszéljünk, hanem figyelmünket azokra a dolgokra, sok olyan témára összpontosítsuk, amelyekben egyetértést tudtunk elérni — fejezte be nyilatkozatát Ronald Hayward. Az angol vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Szentistvényí Gyuláné. a Hazafias Néofront Országos Tanácsának firkára és Lederer Róbert, a HNF Országos Tanácsa nemzetközi osztályának vezetője búcsúztatta. 4