Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-21 / 189. szám

funior 'övész vidékbajnokság Pécsi aranyérem az elsfi napon Ökölvívók nyáron Pozsonyba készül a Steinmetz SE Jó az utánpótlás a PVSK-nái Az ökölvívóknál csak részié- ges a nyári szabadság. A Stein­metz SE felnőtt versenyzői az elmúlt héten Békéscsabán lép­tek szorítóba a Tóth Pál em­lékversenyen és öt aranyérem­mel tértek haza. Az utánpót­lás legjobbjai csütörtökön Keszthelyre utaztak, ahol a nem­zetközi Balaton bajnokságon indulnak. A PVSK-sok viszont július elején befejezték a ta­vaszi szezont és augusztus 1-ig szabadságot kaptak a verseny­zők. A szövetségben is nyári szü­net van, Molnár Antal főtitkárt azonban sikerült megtalálnunk. — A soronkövetkező legfon­tosabb feladat — mondotta — a bírótovábbképzés előkészíté­se. A megye ökölvívó bíróinak továbbképzését a jövő hónap­ban tartjuk, valószínűleq Har­kányban Werling Jenő vezetésé­vel. Kiértékeltük már az elmúlt félévet. Pozitívum a megye négy Aijiszíbs 12-én kezdődik a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa Július 15-én lezárult a neve­zés a labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupára. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség már el is készítette az első for­duló sorsolását. Az NB l-től a megyei I. osztályig bezárólag kötelező volt az indulás, ezen felül a megyei II. osztályból 13, a járási bajnokságokból 29 csapat küldte el nevezését a rendezőkhöz. Az első fordulót augusztus 12-én játsszák, a já­rási, megyei II. osztály valamint négy megye I. osztályú csapatai részvételével. A második for­dulóban (augusztus 28.) kapcso­lódik be a többi megyei I. osz­tályú csapat. A harmadik for­dulóban (szeptember 12.) már ott lesznek az NB lll-as csapa­tok is. A további fordulók idő­pontja: szeptember 19., szép- j tember 26. és október 3. Ba- | ranyából az állva maradó két ] csapat jut az országos elő- j döntőbe, melynek első forduló­ját november 7-én játsszák. Az ; eqyik baranyai csapat a Tolna j meqyei továbbjutóval, a másik j a Somoay megyei továbbiutóval játszik. A következő forduló már ‘ Gemenc-bajnokság Pécsi parádé Tegnap, pénteken valóságos vitorlázó légiparádé színhelye volt Pécs légtere, az első Ge- menc-bajnokság jóvoltából. A kisgépesek Ocsénybő! Pécs-Po- gányra, onnan Ocsénybe, majd ismét Pécs-Pogányra repültek. A nagygépesek ezt az utat megtoldották azzal, hogy az' öcsénvi repülőtéren értek célba. Délután dr. Farkas László, a Szekszárdi Meqyei Bíróság el­nökhelyettese látogatta meg a bajnokságot. Kíséretével séta­repülésen vett részt, azon a PZL motoros gépen, amelyet a Csepel versenyzője, Szűcs Antal, gumigyári munkás veze­tett. A negyedik versenyszám az Ü'csény—Cece—öcsény hu­rokrepülés meglepő eredmény­nyel végződött. Első: Pollerman Judit, (Könnyűipari Miniszté­rium), 612 ponttal, rögtön mö­götte egyaránt 604 ponttal vég­zett dr. Kosztka Ferenc (Pécs), Bálványosi Tiborné (Posta) és Duzs István (Mezőgazdasági). összesítették a nagygépes kategória eredményeit a ne­gyedik versenyszám után. Je­lenleg a négy legjobb: Túri Kornél (Mezőgazdasági), dr. Kosztka Ferenc (Pécs), Poller­man Judit (KIM) és Kovács Jó­zsef (Pécs). Dr. Farkas László szemtanúja lehetett annak, hogy Simó Willy a Szekszárdi MHSZ, Gyulai György repülőklub versenyzője a nagygépesek közül elsőként landolt az öcsényi reptéren. Ha fordulópont fotói sikerültek, Simó Willy még veszélyes el­lenfele lesz a pécsieknek. A BARANYAMÉK SZIGETI ÜT 17 6. SZÁM ALATTI nyúlfelvdsárló helyét áthelyezte Megyeri út 66. szám alá Nyúltáp korlátlanul kapható! Legközelebbi nyúlfelvásárlás időpontja: július hó 24-én, 6 óra. DUNANTÜLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya meg>e> Bizottságának odIo Főszerkesztő: MMtlci E f " Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyod, u 11 Tel. 15-000. 15-762 15-852 »5-245. 15-264 Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig; 10-053. 20 óra utón: 15-726 Kiadja o Baranyo megyei lapkiadó Vállalót Felelős leiodó: Broun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Tel: 15-000. 15-762. 15-852. 15-245. 15-264 Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA »621 Pécs. Munkács» Mihály jtco 10 n — felelős «érető Melles Rezső 1974. február 17-én lesz. és ak­kor kapcsolódnak tie a küzdel­mekbe az NB l-es csapatok. A megyei selejtező I. forduló­jának sorsolása: Királyegyháza —Szentlőrinc, Kisasszonyfa—Bo- gádmindszent, Egerág—Pécsi Kinizsi, Magyarbóly—Töttös, Vil­lány—Lippó, Újpetre—Vókány, Mecse-knádasd—Hidas, Boda— Bükkösd. Pellérd—Pogány. Ké­mes—Drávafok, Hóból—Kétúj- falu, Bícsérd—Görcsöny, Naqy- peterd—Tótszentqvörgy. So- mogyapáti—Szentlászló. Pata­poklosi—Mozspó, Kőváqószőlős —Szalánta, Ócsárd—Szabad­szentkirály, Tarcsapuszta—Pécsi Postás, Bikái—Máqocs, Olasz— Szederkény, Geresdlak—Himes- háza, Székelvszabar—Bár, Köl- ked—Sátorhely, Döntetlen esetén különböző osztályúak mérkőzésén az ala­csonyabb osztályú jut tovább. Azonos osztályú csapatok mér­kőzésén 2x15 perc hosszabbítás következik és ho az sem hoz­na döntést, akkor a tovább­jutást büntetőrúgásokkal kell megállapítani. Törleszti a Magyar Posta Előfizethető o postahivataloknál és o kézbesítőiméi Előfizetési díj egy hónoP'O 20 forint — Indexszám: 25 054 ökölvívó szakosztályánál, hogy sokat léptek előre az utánpót­lás nevelés terén. Különösen a PVSK tett ki magáért. Az ifjú­sági és serdülő versenyeken sor­ra érik el az előkelő helyezé­seket. Két ifjúsági versenyzőjük is teljesítette már az aranyjel­vényes szintet. Szigetváron és Komlón is .jól dolgoznak, talán a szigetváriak megérdemelné­nek valamivel több támogatást, elsősorban az utaztatásoknál. — Szó volt arról, hogy Bara­nya felnőtt válogatottja az ősz­szel Jugoszláviában vendégsze­repei. Létrejön a tervezett túra? — A terv szerint november­ben két mérkőzésre Jugoszlá­viába utazik a megyei váloga­tott, ezért hamarosan kijelöljük a keretet. De nemcsak a fel­nőttekét, hanem az ifjúságit is. Az utánpótlás megyék közötti tornán indul. A Steinmetz SE versenyzőire gazdag program vár a követ­kező hetekben, A nemzetközi Balaton bajnokság után.Szege­den lépnek Szorítóba július 26— 30. között. Megérkezett a Szlo­vák ökölvívó Szövetséq meg­hívása is az augusztus 17—19. közötti Ellenállási emlékverseny­re. A házigazdák és a Steinmetz SE versenyzői mellett lengyel ökölvívók is szorítóba lépnek a pozsonyi viadalon. Egy héttel később lesz az MNK első for­dulója Kiskunfélegyházán, A Steinmetz SE a Kiskunfélegyhá­zával, a Vasassal, ya Kecske­méttel, az Óbudával került egy csoportba, Elképzelhető, hogy a piros-fehérek szeptemberben a jugoszláviai SC Borovo tavaszi j pécsi vendégszereplését viszo- j nozzák. Megkezdődött az országos junior vidékbajnokság az MHSZ kis- állomás melletti lőterén. Képünkön a kisöbű sportpuskások mezőnye Edzomérkőzés Komlói Bányász—Máio-Szás*1» vári Bányász 3:0 (2:0) A Komlói Bányós; lejátszotta első előkészületi mérkőzését, oz ellenfél az NB II. újonca, a Máza-Szászvári Bányász volt. A komlóiaknál Lantos Mihály ed­ző lehetőséget adott az újon­nan igazoltak bemutatkozásá­ra. A csapatösszeállítás a kö­vetkező volt: Buús (Erdősi) — Tallósi (Készéi), Kovács (Talló- si), Lahó, Tihanyi (Csordás) — Tresch, Tüske (Pál), Dárdai (Orsós) — Cs. Kovács, Kole- sánszky, Orsós (Bordács). Gól­lövők: Orosz (2), Tresch. Pénteken reggel az MHSZ zászlódíszbe öltözött pécsi lő­terén megkezdődtek az orszá­gos junior lövész vidékbajnok­ság három napig tartó küzdői­méi. Versenyszámonként a me­gyebajnokságok hat legjobb csapata és az arany- és ezüst­jelvényes lövészek indulhattak. Ez 33 egyesület mintegy két­száz versenyzőjét jelentette. A rekkenő Hőség ugyan kihatott a teljesítményekre, de ennek el­lenére a színvonal megfelelt a verseny követelményeinek — már az első napon többen ér­tek el aranyszintes eredményt. Kitűnő pécsi siker is született, a 60 lövéses gyorstüzelő pisztoly versenyszámban Németh László, a Steinmetz SE versenyzője vég­zett az élen, csapatban o Pécsi Ércbányász MHSZ ezüstérmes ! lett. Eredmények : Gyorstüzelő pisz- | toly (60 lövés): 1. Németh (Steinmetz SE) 559 kör, 2. le- viczky (Nyíregyháza) 557, 3. Osán (Győri Rába) 549. Csa­patban: 1. Győri Rába 1608, 2. Pécsi Ércbányász MHSZ 1598, 3. Kossuth KFSE 1577. Standard puska (60 lövés, fek­vő): 1. Farkas (Kossuth KFSE) 588, 2. Tóth (MHSZ, Gyöngyös) 587, 3. Lovas (MHSZ, Esztergom) 586, ... 5. Molnár (Pécsi MHSZ) 585. Csapatban: 1. Gyöngyösi MÁV 1750, 2. MHSZ Esztergom 1743, 3. Kossuth KFSE 1741. Az MHSZ nemzetközi sportlövő bajnoksága Az MHSZ nemzetközi sport­lövő bajnokságán pénteken a harmadik versenynapon az alábbi eredmények születtek. Standard puska 3x20 lövés női: bajnok: Norberte Saka- vicz (lengyel) 567 kör. 2. Kiss Éva (MHSZ KLK) 563 kör. 3. Seszták Zsuzsa (MHSZ, Gyön­gyös) 558 kör. Standard pisztoly 30 plusz 30 lövés női: bajnok: Gabriella Weigt (NDK) 571 kör. 2. Jakab Márta (MHSZ KLK) 564 kör. 3. Neumann Aliz (MHSZ, Igazság­ügy) 561 kör. Skeet 200 korong férfi: baj­nok: Milan Machacek (cseh­szlovák) 191 korong, 2. Jozef Panacek (csehszlovák) 188 ko­rong. 3. Szabó Károly (MHSZ, KLK) 188 korong. Etrapp 200 korong férfi: baj­nok: Vass István (MHSZ, NIKÉ) 179 korong. 2. Demtsa Pál (MHSZ, KLK) 175 korong. 3. Vajda György (MHSZ, NIKE) 171 korong. Mohácsi sporthírek Népszerű Mohácson az őszé talitenisz. Az MTE csapata az elmúlt évben veretlenül nyerte a megyebajnokságot és újonc létükre jól .szerepeltek ez ev tavaszán oz NB lll-ban. A ne­héz sorsoTás ellenére a szezont a 7. helyen zárták. Megfelelő az utánpótlás is, az ifjúsági csapat a megyebajnokságban a 4., a serdülők a 2. helyen állnak. Az edzéseket öt aszta­lon o sportpályán )evő torna­teremben tartják. Erősödik az MTE úszószak­osztálya. Éva József edző veze­tésével lelkes gárda készül a különböző versenyekre. A közel­múltban Sellyén megrendezett iárási úszóversenyen a mohá­csiak a 2. helyet szerezték, míg Siklóson a Felszabaduld! Kupa küzdelmein harmadikak lettek. A legtehetségesebb ver­senyzők a gyorsúszó Ruff László és a mellúszó Kottái László, lú- lius 29-én, a hazai közönség előtt is bemutatkoznak a mo­hácsi úszók egy megyei ver­seny keretében. A Mohácsi Járási KISZ Bi­zottság Székelyszabaron járási ifjúsági napot rendezett. Az egésznopos rendezvénynek számos sporteseménye volt. A labdarúgást a lánycsókiok nyerték. Szerepelt o program­ban még női labdarúgó-mérkő­zés, harci túra, akadályverseny és céllövészet. Negyven fővel indul rtz. országos junior, ifjúsági és serdülő kajak bajnokságban a PMSC *és a Sportiskola. Felvételünk az utolsó edzésen készült, a kénen a PMSC két ezüstjelvényes versenyzője Rijjsiám és Atanaszov Arató László felvétele A hét vége sportműsora Július 22., vasárnap LABDARÚGÁS: Vasutas Totó Ku­pa: PVSK—Debrecen, PVSK-pálya, 14.00. Előkészületi mérkőzések: Mo­hács—PMSC, Mohács, 16.30. Vé- ménd—Boly, Véménd, 17.30. ATLÉTIKA: Országos bajnokság harmadik napja, baranyai atléták észvételével, Népstadion 15.30. KAJAK: Országos junior, ifjúsági és serdülő bajnokság a PMSC és j Sportiskola versenyzői részvételé­vel, Ráckeve 8.30, 14.30. ÖKÖLVÍVÁS: Nemzetközi Balaton bajnokság a Steinmetz SE verseny­zőinek részvételével, Keszthely, 10.00. LÖVÉSZET: Országos junior vidék­bajnokság, Pécs, MHSZ-lőtér 8.00. Július 21., szombat LABDARÚGÁS: PMSC II.—Komlói Bányász, előkészületi mérkőzés, Üj- mecsekalja, 16.30. ATLÉTIKA: Országos bajnokság második napja a baranyai atléták részvételével. Népstadion, 10 és 16.30. KAJAK: Országos junior, ifjúsági és serdülő bajnokság a PMSC és a Sportiskola versenyzői részvételé­vel, Ráckeve, 8.30, 16.00. ÖKÖLVÍVÁS: Nemzetközi Balaton bajnokság a Steinmetz SE verseny­zőinek részvételével. Keszthely, 18.00. LÖVÉSZET: Országos junior vidék­bajnokság, Pécs, MHSZ lőtér, 8.00. Pannónia Bár: Mini-varieté. Kétrészes műsor! Nyitva: 22—04 óráig!) MOZI Park: Mackenno aranya (f4. 6, f9) Park-Kert: West Side Story (8) Petőfi: Valter Szarajevót védi (f4, Válás amerikai módra (6, n9) Kossuth: Zobriskie Pointy (hn10, 12, f7, hn9), A magányos farkaskutya (f3, f5) Fekete Gyémánt: Magyar ugaron (6), Jószerencsét: Idő a magánéletre (5, 7), Rákóczi: Harmadik nekifutás (5, 7). Május 1: A fogoly ítéletre vár (fő), Harkány: Fekete farkas (7, 9). Mohács: Ne ingereljétek a mamát (6), Tudósítás az alviláqból (8). Sellye: Szomjazok (8), Siklós: A val- cerkirály (8), Szigetvár: A vénlány (8). RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt. A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben: 7.45: Turistáknak. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Lá-vok, asszonyok. 8.40; Giu­seppe Töddel énekel. 9.00: Közgaz­dász — egyszerűen. 9.10: Nóták. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A len­gyel kultúra hete. 10.59: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magvarán szólva . . . 12.45: Melódiákoktól 13.56: Hivatkozók. 14.06: Hajdú Mihály: Négy dal. 14.16: Petőfi-kalendárium. 14.25: Új Zenei Újság. 15.00: Hírek. I5.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: ^Reklám. ,16.00: 168 óra. 17.35: Derűre is de­rű .. . 18.00: Jan Kiepura és Lotte Lehmann énekel. 18.25: A Belügymi­nisztérium Duna művészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: öt perc sport. 19.30: Ma este utazunk! 20.30: Nagy siker volt! 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sport­hírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Közben: 0.55: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25-*-7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Johann Strauss műveiből. 9.00: Hírek. 9.03: Zenekari muzsika. 9.45: Vála­szolunk hallaatóinknak. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Szombat délelőtt. Közben: 11.00: Hírek. Időjárás. 12 00: Hírek. 12.03: .Jelképek erdején át." 12.13: A titkos házasság. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: A Prágai Madrigál­énekesek felvételeiből. 13.18: Kitágult törzsasztal. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: Naoraforqó. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Weiner: Pas­torale, fantázia és fúqa. 15.27: A környezetvédelem gondjai hazánkban. 15.57: Műsorismertetés 16.00: Hírek. IHöiárás. 16.05: A hét műsorából. 16.15: Eav rádiós naplóiábói. 17.15: Lemezmúzeum. 17.25: Hol járt, mit csinált? 17.40: Indulók. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról és a Magyar- ország—Nagy-Britonnia úszóviadalról. 18.20: A lengyel kultúra hete. 19.30: Mozart: Kis éji zene. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. Időjárás. 20.10: öt perc sport. 20.15: Új köny­vek. 20.18: A Rádió Dalszínháza. Hét pofon. 20.53: A lengyel kultúra hete. 21.33: Népdalok, néptáncok. 22.15: Ritmus és melódia . . . Közben: 23.00: Hírek. Időjárás. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli krónika. 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangverse­nye. 14.08: A lengyel kultúra hete. 14.38: Olasz operákból. 15.25: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. Közben: 16.00: Hírek. Időjárás 16.50: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Új le­mezeinkből. 19.30: Egy ember élete. 20.09: Századunk operái. 22.04: Ki­látó. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Bécsi útinapló . . . Nádor Tamás mű­sora. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Rossini műveiből. 19.00: Szerb-horvát nvelvű műsor. —- Baranyán és Somogyon át . . . Hírek, tudósítások, riportok. — Zene hallgatóink kérésére. 19.30: Német nyelvű műsor. — A hét krónikája. — Népszerű éneke­sek. Neue Zeitung elózete: Szombat esti muzsika. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. i 00: Műsorismertetés, .01: A NATO .15: Majakovszkij: Gőzfürdő, Tév< szatíra (ism.) ,55: Nő — három szerepben (ism .05: Radar (ism.) 35: JaDÓnban jártunk . . . (ism.) .38: Műsorismertetés, .40: A 2000 év felé. 10: Képes krónika, ,50: Reklámműisor. .55: Papp János közérzete. Doki mentumfilm. .25: Hírek. .30: Kis szeszéllyel . . . .55: Reklámműsor. .00: Maqyarorszáq—Naqy-Biitannía úszóverseny közvetítése. .00: A Lengyel Népköztársaság non zeti ünnepén. .20: .Cicavízió. .30: Tv-híradó. .00: A Televízió Kabarészínháza. .25—0.05: Hamlet. Szovjet film. I- II. rész. Közben: .40: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 16.00: Atlétika. Jugoszláv bajnoksáq. 18.15: Gyermekfesztivál. 19.15: Stento | és fia. 20.30: Show-műsor. 21.40: Me­zítláb a parkban. Angol játékfilm. 9 9 9 10 11. 11 15. 15, | 16. | 16. [ 16. ! 17. 17. 1 17 . 18 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom