Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-13 / 181. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunantau naoio XXX. évfolyam, 181. szám 1973. július 13., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter látogatása Baranyában Kádár János Portorozsban Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és fe­lesége csütörtökön a Podgorka nevű jachton a jugoszláv ten­gerparton fekvő Portorozs váro­sába látogatott. Az MSZMP KB első titkárát útjára elkísérték Sztane Oolanc, a JKSZ Elnök­ség Végrehajtó Irodájának tit­kára, Kiró Gligorov és Jure Bilics, a Végrehajtó Iroda tag­jai, valamint Milka Planinc, a Horvát Kommunisták Szövetsé­gének elnöke. Kádár Jánost és feleségét a portorozsi kikötőben a Szlovén Kommunisták Szövetségének ve­zetői köszöntötték, élükön Franc Popit elnökkel és Franc Setinc titkárral. Portorozsban tett láto­gatása után az MSZMP KB első titkára és felesége visszatért Brioni szigetére. A TARTALOMBÓL Magyar áldozatai is vannak a párizsi légi katasztrófának Változások a jugoszláv kormányban Épül a pécsi kenyérgyár Gyógyszálló Abaligeten Aratás a Dalos dűlőben Pécsi vállalatok a Lahti Vásáron Országjárás - csalásokkal Nagyobb figyelmet a lakosság ellátására! Hatékony támogatást a munkás-lakásépítő akciónak! Ülést tartott a Pécs városi Pártbizottság Dr. Dimény Imre az élelmiszeripari részleg Pann nonia sörgyári Nagy József, jobbról dr. Rugási Endre 1 Csütörtökön délelőtt Bara- riyába látogatott dr. Dimény Iliire, mezőgazdasági és élelme­zésügyi" miniszter, Pécsett, a Megyei Pártbizottságon dr. Nagy József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának első titkára, Czégény József, a Me­gyei Pártbizottság titkára, Hor­váth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke, dr. Földvári Já­nos, a Megyei Tanács elnök­helyettese fogadta a . vendéget, aki a helyi vezetőkkel Baranya élelmiszergazdaságának aktuá­lis problémáiról folytatott meg­beszélést. Ezt követően a miniszter a megye párt és állami vezetői­nek kíséretében megtekintette a Pécsi Ipari Vásárt, majd a Bi- kali Állami Gazdaságba láto­gatott el, ahol Zámbá István Magyar—mongel jegyzőkönyvet írtak alá Ulánbátorban a magyar kor­mányküldöttség szállásán csü­törtökön délben Fehér Lajos mi­niszterelnök-helyettes és T. Rag- csa, a Mongol Minisztertanács első elnökhelyettese ünnepélyes keretek között aláírta a magyar —mongol gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság július 7-e és 12-e között megtartott VII. ülésszakának jegyzőkönyvét, amely irányt szab a két ország közötti kooperációnak. A bizottság ülésszakán részt- vett két küldöttség, amelyet a két miniszterelnök-helyettes, mint a bizottság mongol, illetve magyar tagozatának elnöke ve­zetett, áttekintette az előző ülésszak haározatainak végre­hajtását és nagy megelégedés­Magyarorszáp látogat a Francia Köztársaság m Fock Jenőnek, a Miniszterta­nács elnökének meghívására Pierre Messmer, a Francia Köz­társaság miniszterelnöke július 18—-20 között hivatalos látoga­tási tesz Magyarországon. sei állapította meg, hogy a két fél erőfeszítései nyomán a ható- rozatokat eredményesen teljesí­tik. Nem csupán a szonginói bio-kombinát átadására kerül­hetett, sor az idei mongol nem­zeti ünnepen, hanem reális le­hetősége van annak is, hogy egy év múlva, a mongol népi forra­dalom 53. évfordulóján a Dar- hanban — ugyancsak magyar se­gítséggel — épülő húskombiná­tot is üzembe helyezzék. A bizottság áttekintette az együttműködés olyan területeit is, mint a vízkutatás, a geoló­giai felmérések, a népgazdasági tervek koordinálása, a külkeres­kedelmi forgalom bővítése, a műszaki tudományos együttmű­ködés a két ország megfelelő minisztériuma és szervezetei között, és konkrét intézkedése­ket hozott a kooperáció további feladatairól. Az együttműködés jövőbeni fejlesztését illetően a felek egyetértettek abban, hogy an­nak a két ország szükségletei, illetve lehetőségei alapján a ha­zánk közreműködésével 1975-ig épített és üzembehelyezett ipa­ri objektumok kapacitásának kö­zös, gazdaságos kihasználására, a mongol vízgazdálkodás fej­lesztésére, Mongólia ásványi kincseinek feltárására, valamint a helyi erőforrásokat jól hasz­nosító kisüzemek létrehozására kell irányulnia, s ennek alapján kell bővíteni a kölcsönös áru­szállításokat. kiállításán. Mellette, balról: dr. igazgató. Erb János felvétele igazgató kalauzolásával tanul­mányozta a gazdaság Európa- hírű nagyüzemi nyúltenyésztő és szaporító telepét. A tegnapi program g pécsi tv-torony meg­tekintésével ért véget. Itt tartózkodásának második napján dr. Dimény Imre a Ta­karmánytermesztési Kutató Inté­zet bicsérd'r állomására látogat el. ahol dr. Kurnik Ernő igaz­gató tájékoztatja az intézetben folyó kutatásokról. A péntek délutáni programban üzemláto­gatások szerepelnek. A babarci Béke Termelőszövetkezetben o tsz szakosított szarvasmarha te­lepét, a Bólyi Állami Gazda­ságban pedig az új hibridgyá­rat tekinti meq a miniszter, majd találkozik és megbeszé­lést folytat a két tsz területi szövetség vezetőivel. A Magyar Szocialista Mun­káspárt pécsi Városi Bizottsága tegnapi ülésén az áruellátás javításáról, a szolgáltatások helyzetéről és a fejlesztés fel­adatairól, valamint Pécs lakás- építési helyzetéről tárgyalt. Az áruellátásról és a szolgál- I tatásról szóló jelentés a helyzet J részletes értékelése után meg­állapítja : Tapasztalható a kereskede­lem törekvése az ellátás javító- [ sóra, az árualapoknak a vá­sárlói igényekkel lépést tartó kialakítására. Nem megnyugta­tó azonban, hogy az ünnepek gyakran ellátási problémákat hoznak felszínre az alapvető élelmiszereknél. Az ellátási za­varok csak igen ritkán vezethe­tők vissza a termelői kapacitá­sok elégtelenségére, gyakorib­bak o kereskedelem-technikai ellátás-szervezési fogyatékossá­gok. Gyakori jelenség az áru­ellátásban az apró, de bosszan­tó, a lakosság hangulatára kedvezőtlen hatású hiba. Szél­sőségesen hullámzó a kenyér minősége, szegényes a húské­szítmények választéka, egyes élelmiszerfajtákat a szavatos­ság lejárta után is árusítanak, a hajnali élemiszer-kiszállítás és a nyitás előtti tárolás higié- niailag erősen kifogásolható. A régebbi háztartási gépek, elektroakusztikai berendezések alkatrész-ellátása akadozó, ami a javításra is kihat. Felhívja a jelentés a figyelmet arra, hogy javítani kefl a fogyasztói igé­nyekről összegyűjtött informá­ciók hasznosítását, a hétvégi vásárlási torlódások csökkenté­sére irányuló előrerendelési, előrecsomagolási, házhozszállí­tási tevékenységet pedig ered­ményesebbé kell tenni, o A jelentést kiegészítve Wie­der Béla, a Pécsi Városi Ta­nács elnöke elmondta: a la­kossági szolgáltatások fejlesz­tését károsan befolyásolják az árutermelési tendenciák, ame­lyek ellen — támogatva a Vá­rosi Tanács erőfeszítéseit — a pártbizottsági tagpk is lépjenek fel. Említést tett a tanács erő­feszítéseiről, amelyeket a kis­iparosok fokozottabb szolgál­tatói igénybevételére tesz, majd a változatlanul megoldatlan belvárosi munkahelyi étkeztetés­ről szólva a továbbiakban bejelentette: a Feaweres Erők Klubja napi 300—500 adaggcl ismét résztvesz a belváros köz- étkeztetésében, a volt FEK- konyha továbbra is fennmarad közétkeztetési célra és a volt Dózsa-klub is ugyanilyen fel­adatot kap. A jelentés vitájá­ban a pártbizottság tagjai a szolgáltató vállalatok és szö­vetkezetek profiltisztítását sür­gették, elítélték a „szolgáltatás helyett árutermelés” törekvést. Ebben állást is foglalt a Városi KS/D. NA^LÓ, TELEFOTO Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta a Finn—Magyar Barát­sági Hét alkalmából hazánkban tartózkodó finn politikai delegációt. Képünk: Loscnczi Pál üdvözli MŰ Sundquist oktatásügyi minisztert, a küldöttség vezetődét, Pártbizottság, amikor kimond­ta: szükségesnek tartja a szol­gáltató vállalatoknál, szövetke­zeteknél dolgozó kommunisták figyelmét felhívni arra, hogy alapvető tevékenységük a la­kosság ellátását célzó szolgál­tatói tevékenység, amit politi­kai tevékenységnek is tekintse­nek; az ettől eltérő törekvése­ket a Városi Pártbizottság el­ítéli, s nem támogatja a szol­gáltatások rovására fejlesztett egyéb tevékenységeket. Pécs lakáshelyzetéről a Vá­rosi Párt-Végrehajtó Bizottság tájékoztatta a Városi Pártbi­zottságot. A tájékoztatót Wie­der Béla annak megállapításá­val terjesztette a pártbizottság elé, hogy Pécs lokásszükségle- te a következő tervidőszak vé­géig meghaladja a 24 ezret, a város lakásépítési kilátásai azonban nem biztatóak: a ne­gyedik ötéves terv idején tény­legesen megépülő lakásmeny- nyiségnél 20 százalékkal töb­bet építhet 1976—1980 között az előzetes tájékoztatások sze­rint. „Mindent elkövetünk, hogy lakásgondjaink országos fóru­mok előtt is ismertek legyenek — jelentette ki —, hogy szá­munkra kedvezőbb lakásmeny- nyiség megépítését tegyék le­hetővé a kormányzati szervek/' A tájékoztató kendőzetlenül tárja a város lakásépítési hely­zetét a pártbizottság elé. Meg­állapította: a megépíthető la­kásmennyiség súlyos kapacitás- kihasználatlansággal jár a kivi­telezőknél; kevés lesz az el­osztásra kerülő lakás, emiatt a pécsi üzemeknek néhány év múlva komoly munkaerőprob­lémákkal kell szembenézniük, s leginkább a bányaüzemek ko- lonizáltságának romlásával kell számolni; a tervidőszak végén jóval több lesz a kielégítetlen igények száma, mint 1971. ja­nuár 1-én; a kevés elosztható lakás fékezőleg hat a népsza­porulatra; a város máris je­lentős erőfeszítéseket tesz a következő tervidőszak lakásépí­tésének előkészítésére, ezek mégis elégtelenek ahhoz, hogy a kellő számú lakás építéséhez meqfelelő területet biztosítsanak. A tájékoztató megtárgyalása során Ambrus Jenő, a Városi Pártbizottság első titkára több megértést kért a lakásépítés- beá érdekelt vcflamennyi szerv­től és különösen a párt- és kormányhatározattal elindított munkás-lakásépítési akció ha­tékony támogatására hívta fel a figyelmet. A Városi Pártbizottság ülésén szerepelt két napirendi pont vi­tájában felszólaltak még Báli Józsefné, Cserna Sándor, Czakó János, Garamvölgyi Miklós, Haász József, Hegedűs Béla, Horváth József, Magyarcsik Gyula, dr. Rugási Endre és Szabó Pál pártbizottsági tagok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom