Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-10 / 148. szám
HAMAR IMRE Pákolitz István: Köszönet Az Angyal minden szentestén ott felejtett hajából néhány szálat a karácsonyfán, és mindig idejében eüibbent, kijátszva még az én nagy éberségemet is, bár a kuleslu- kon nem kukucskáltam be, az igaz. S bizony a Nyuszi is megugrott minden Húsvét reggelen, mielőtt a gang végébe értem volna. És — a beavatottak szerint — mindig „Éppenazelőbb", vagy „Pontmost” szaladt el a kerten át Mérgelődtem is eleget hogy nem láthatom se az AngyaM, se a Nyuszit. Köszönöm, hogy akkor egyiküket sem tünrrflh tettetvén«. Arató Károly: Széljegyzet egy nyárról Lecseppen, sistereg a nyár. A táj körhintaként forog: ettobbonó homokfövény, fürészfogu hullámsorok. Hőségtől megszabdalt vidék — falomb csillan: rezgő moszaL Agak halszálkái — a viz harapdálja a partokat Ott leskel, bajdosik a szél, hol cérnahangon sir a nád. Nagy foltokat mutat az ég: felhők helyett tintapacát. Felülről hull ránk a homály: vad négerekké fekettt, majd terelgetni kezdi • aoaiDot nsta ttknocmL Nézzük a cingár jegenyék: egylábú gálya — elaludt Szivünkre végül szorosan rátekeredik minden at Állunk, mosolygunk s hirtelen feldörögnek értünk a fák és értetek, fi hangtalan, föld olatt izzó koponyák. Ifj. Pálinkás György: Történet 1 Bnéptetenedft ez o váróterem — bizonyos: (már a bőrünk alatt is) csak a tolongás emlékeivel kisért a forgóapó — S mondhatjuk: nem ilyen fogadtatást De ott a fülkeablakból egy utas követi tekintetével a most-érkezőt a Egyszerre kisért múlt s jövő a jelen álruhájában Vállalni kell: (a széljárta mondatok között) fölényességünk következményeit — Vagy ez már a váltságdíj a szellem nem-eakfidészi geometriájában Az emlékek hídján Annyi év után Ismét szülőfalumban járok. Elillant gyermekéveim hangulatát keresem. Szívfájdítóan kicsire zsugorodtak az utcák, házak, egykori birodalmam szinte tenyérnyivé lett. Fájó nosztalgiával kutatok udvaron, padláson olyan tárgyak után, melyek még nem süppedtek el a tűnő időben. A régi kocátok között kis színes üvegre leltem. Tenyerembe vettem, letöröltem gondosan a címkéjét, amely már megsárgult, de még jól olvasható a felírás: GYULANTIN. Különös, gondolom, hogy a lassan permetező idő városokat, piramisokat is elborító homokjából éppen ez a kis üveg bukkant elő. Egy őszi délután hangulatát ébreszti bennem, s különös ízekkel telik meg a szám. Megsimogatom a karcsú üveget, alig nagyobb féldecisnél. Orromhoz emelem nyílását, enyhe penészszag csap meg. Makulányi sem maradt abból a vérszínű folyadékból, amely annyi éve — erős illatával betöltötte az egész szobát... • Egy reggel orra ébredtem, hogy megrakott kocsik, szekerek, kerékpáros és gyalogos emberek véget nem érő csoportokban kocogtok, surrogtak el ablakunk alatt. — Hova megy a sok ember? — kérdeztem nagyanyámtól. Ketten voltunk otthon nagyanyámmal, aki hosszú évek óta nyomta már az ágyat — Vásárra, Tóváron vásár lesz. Emberek, sátrak, tarka állatok színes kavalkádja jelent meg előttem. Egyszer mór jártam édesanyámmal a tóvári vásáron. Cukrot vett nekem, meg madárhangú sípot Hirtelen orra gondoltam, ahol annyi ember jelen van, nekem is érdemes lesz szerencsét próbálnom. Talán hozzájutok valami keresethez. Édesanyámat három napja vitték be a kórházba. Igaz ugyan, hogy a mentőt nagyanyámért hivatták ki. De amikor megérkezett a szirénázó autó, a mentőorvos azon tanakodott, édesanyámat vigyék-e el? Mindketten riasztóan rossz bőrben voltak, s első pillanatra nem is lehetett megállapítani, kettőjük közül melyik szorul rá jobbon a gyors orvosi beavatkozásra. Végül mégis úgy döntöttek, édesanyámat viszik eC mondván, hogy a fiatal életet még érdemesebb menteni. Kimásztam az ágyból, s mielőtt még nagyanyám megkérdezhette volna, mit akarok, kisurrantam a szobából. Ores gyomorral, de reménykedve szegődtem a siető lábú emberek, surrogó kerékpárok nyomába. Párás, csípős volt még a hajnal, amikor kiléptem a kapun, mire azonban Tóvárra értem, már magasan járt a Nop az égbolton. A tóvári faluvégtől mór messze hangzott a vásári zsibongó*. s hamar elvegyültem a portékájukat kínálgatók, vevők gyűrűjébe. Hosszan elidőztem az egyik lo- cikonyha előtt, s boldog voltam, hogy kedvemre szippanthattam a párolgó pecsenyék, sistergő kolbászok mindent átható, fenséges illatából. De nem bírtam sokáig a finom húsok közelében, menekülnöm kellett, mert az ínycsiklandó illőtök egyre csúfondárosabban ingerkedtek korgó gyomrommal, táguló orrcimpómmal. Céltalanul sodródtam a tömeggel, hol Ide, hol oda csapódtam a színes kaval- kódban. Egyszerre éles hang hasított a fülembe. Nem messze tőlem, a legnagyobb tumultus közepén egy börzékéi, vadószkalapos férfi emelkedett az örvénylő fejek fölé. Miközben harsányan kiáltozott, többször is megfordult sóját tengelye körül, és széles mozdulatokkal gesztikulált — Szenvedő testvéreim! Átitatok meg néhány pillanatra a vásár siető forgatagában! Fejfájás, fogfájós, gyomorfájás testvéreim, csak néhány pillanatra jöjjetek közelebb! Megszületett a Gyulantin nevű csodaszer! Tizenhétféle külföldi vegyszerből állították elől Minden cseppje csodákat tesz, gyógyít I Fogfájós, gyomorfájás, fejfájás testvéreim, ne mulasszátok el a nagy pillanatot, lépjetek közelebbi Pillanatok alatt negszabadítlak benneteket rút fogfájástOKÍól I Fájdalommentesen eltávolítóm a szuvas fogakat, gennyes gyökereket! Ügy kavarogtak körülötte az emberek, hogy őt magát is majdnem lesodorták alkalmi emelvényéről. Miután úgy találta, hogy sikerült elegendő ember érdeklődését magára vonni, körülnézett, s a kíváncsiskodó gyerekeket vette szemügyre. — Gyerekek, ki szeretne keresni közüle- tek öt forintot? Kézerdő magasodott a börzékéi férfi felé. Valójában még senki nem tudta közülünk, hogy miről is van szó, de gyors reflexszel én is a magasba lendítettem karomat Talán azért, mert valamennyi közül én látszottam a legelesettebbnek, vagy csak azért, mert én álltam hozzá legközelebb, rám mutatott: — Emeld fel azt a nagy táskát odd kézre a kis üvegeket! A szék lábánál hatalmas táska óltt. Alig tudtam felemelni. A bőrzekés férfi kinyitotta a hasas táskát. Sok-sok apró üveg tárult a szemem elé. Az üvegekben pedig vérszínű folyadék. A férfi a táska aljából vattacsomót húzott elő, majd kibontott egy üveget. A vérszínű folyadékból cseppentett egy keveset a vottocso- móra, aztán körülnézett. — Nos, testvéreim, ki lesz oz első, old meg akar szabadulni sokat kellemetlenkedő, rossz fogától? Jelentkező volt szép számmoL Elsőnek egy hatalmas termetű, harcsobajszú férfi járult eléje. A különös illatú folyadékkal átitatott vattacsomót ráhelyezte a harcsa- bojuszos fájó fogóra, ínyére. Sorra jöttek a többiek, valamennyien kaptak egy cseppnyi Gyulantinnal átitatott vattát az odvas, gennyes, dagadt fogukra. A huszadik páciens után ezt a műveletet a bőrzekés férfi befejezte, s magához intette a harcsabajuszos férfit, akinek először helyezte beteg fogára a csodaszerrel átitatott vattát. Két ujjóval belenyúlt a hatalmas termetű ember szájába, s mintha csak egy szilvomogot emelne ki, olyan könnyedséggel távolította el a szuvas fogat. — Fogfájós testvérei»», Ide nézzetekI Akkora fogat tortok Itt az ujjalm között, mint egy hatéves csikóét. Bátyám, érzett-e valami fájdalmat, amikor kihúztam? — Semmit, kérem. Semmit nem éreztem. Amikorra a huszadik emberrel is végzett, olyan szorosra záródott körülöttünk a kíváncsiskodók gyűrűje, hogy alig kaptunk levegőt. Mindenki szerezni, venni szeretett volna o csodás hatású Gyulantinból. A bőrzekés férfi láthatóan erre a lélektani pillanatra várt — Fogfájós, fejfájás, gyomorfájás testvéreim I Láthatjátok, nem csalás, nem ámításI Akinek a feje fáj, Gyulantinos vattával csak megdörzsöli a homlokát, akinek a gyomra fáj, egy szem kockacukorra cseppent a csodaszerből, s megszűnnek a kínjai. Akinek pedig a foga fáj, láthatja, milyen egyszerűen segíthet maga is a baján. Van még néhány üveg Gyulantin a táskámban, ragadjátok meg a soha vissza nem térő alkalmat! Ne térjetek haza Gyulantin nélkül! Mindössze öt forint darabja a csodaszerrel töltött üvegnek! Én adtam kéme az üvegeket, a bőrzekés férfi csak a pénzt rakta el, azt is alig győzte. Amikor elfogyott néhány száz üveg, s az érdeklődés Is lankadt, a férfi a közeli kocsiból újabb hasas táskát hozott, s a vásár másik pontján ütöttük fel harcállásunkat. Már az első percben elhatároztam, szolgálatomért én is egy üveg csodaszert kérek. Jól jött volna az öt forint, legalább két-három napra meglett volna a kenyérre való. De most nem erre gondoltán». Boldoggá tett a felfedezés, ez a csodálatos hatású folyadék meggyógyítja majd nagyanyámat, édesanyámat is. Jól bent jártunk már a délutánban, amikor eladtuk a harmadik táska Gyu- lantint is, és én elszabadulhattam végre a bőrzekés férfitől, zsebemben egy üveg csodaszerrel. Kínzott az éhség, szomjúság. De nem törődtem már semmivel, útnak eredtem. Repülni, szállni szerettem volna, hogy mielőbb megtérhessek a csodatevő Gyulantinnal. ■ Későre járt, mire hazaértem. Szürke karikák táncoltak a szemem előtt, kínzott oz éhség, a szomjúság, a fáradtság. Talpamat véresre marta az út köve. De ezeicet a kínokat most elnyomta bennem oz öröm. Nagyon hitterrt a Gyulantin csodatevő hatásában, abban, hogy még ma meggyógyul nagyanyám. Amikor hazaértem, meglepett, hogy emberekkel volt tele a kis szobánk. Nem érthettem, mit keres nálunk annyi ember. A szomszédok mind ott sustorogtak nagyanyám ágya körül. Nagyon fájt, hogy engem senki nem vett észre. Nehezen mégis odofurakodtam nog/anyámhoz. Sebtében elmondtam, milyen csodálatos gyógyszert hoztam. Az öröm és a remény, omely gyors szárnyakon repített hazáig, most mintha egyszerre kilobbant volna belőlem. A sok ember szemében hitetlenséget, értetlenséget láttam. Rimánkodásomra Madarászná mégis kezébe vette a kis üveget. Nagy üggyei-bajjal kinyitotta, beleszagolt.- O, de különös szaga von! Mi lehet ez? Szagolják csoki - s ezzel hátra adta valakinek a vérszínű folyadékkal töltött üveget. A kis üveg kézről-kézre járt, mígnem kisiklott egy ügyetlen mozdulat közben Vargáné kezéből. A vérvörös folyadék szétömlött a szoba földjén, de erő* Hinta megtöltötte a szobát. Sírni szerettem volna, vei őtrózóon ordítani. De hang nem jött ki a torkomon. Tehetetlen dühömben nekirontottam at asszonyoknak, s toltam kifele őket a szobából. Ügy éreztem, a szívemből is elfolyt most minden jóság. A szomszédok, ismerősök mind elszéledtek, nem óllhot- tók viselkedésemet. Amikor ketten maradtunk nagyanyámmal. odaborultom az ágya szélére. Babusgattam, simogattam a sárga, aszott kezét: — Ha majd megint vásár lesz Táváron, megint elmegyek. Szerzek ebből a csoda- tévő gyógyszerből. Az biztosan meggyógyít a nagy betegségből. Ügy bugyogtak föl bennem o szavak, mint a forrás vize. Ki tudja, meddig beszéltem nagyanyámhoz. Nagy sokára tűnt csak fel, hogy ő nem szól semmit, a keze hideg. Arcomhoz vontam kiszáradt, gyökér formájú kezét. Most pillantottam csak az arcára. Nagyanyám nézett, nézett világtalanul, fénytelenül a mennyezet egy meghatározhatatlon pontjára. Hiába könyörögtem, hiába rimánkodtam, többé nem fordította felém szép, fehér fejét Kitártam az ajtót, s kirohantam a kert-' be. Az ősz fagyos leheiete akkor csapott áf a virágágyások fölött. Amikorra az ég kárpitját kiverték apró. fényes szögekkel, már a koporsót Is meghozták. Nagyanyámat belefektették. Et» meg repülni, szállni szerettem volna, hogy megleljem nagyanyára pillantását n*eleg tekintetét. Kurt Tucholsky: Tanácsok a rossz szónokok Sose kezdd az elején, mindig három mérföldről indulj neki. Valahogy így: „Hölgyeim és uraim! Mielőtt áttérnék a mai est témájára, engedjék meg, hogy röviden .. Ebben mór nagyrészt benne van, ami egy szép nekilendüléshez szükséges: a tartózkodó megszólítás, a bevezetés bevezetése, utalás arra, hogy miről szólsz, és a bűvös szócska „röviden”. Erre egyszerre kinyílik a hallgató szíve és füle. A hallgatók ugyanis jónéven veszik, ha szavaid úgy konganak, mint egy nehéz iskolai feladat, ha azzal riogatod őket amiről szólni fogsz, amit mondasz, és amit már elmondtál. Csak mindig szépen és köntör- falazva! Ne beszélj szabadon! Ez nyugtalanítja a hallgatóságot. Legjobb, ha olvasod. Ez biztos, megbízható mód, mindenki örül, ha gz olvasó szónok minden félvasArnapi MÉUÉKIET mondat közben kérdőn feltekint mindenki megvan-e még. Ha mégsem fogadnád meg, amit őszinte barátsággal ajánlunk és csakazértis szabadon akarsz beszélni... te laikus! Te nevetséges Cicerói Végy példát hivatásos szónokainkról! Hallottál már valakit közülük szabadon beszélni? Ezek bizonyára már otthon leírják maguknak, mikor kell felkiáltaniok: „Halljuk! Halljuk!”. Ha mégis minden áron szabadon akarsz beszélni: Szólj úgy, ahogy írsz. És én tudom, hogyan írsz. Beszélj hosszú, terjengős mondatokban, amelyeknél te — aki otthon, ahol gyermekeid ellenére nyugalmqd van, amelyre viszont annyira szükséged van, készülsz, pontosan tudva, hol lesz a vége — a mellékmondatokat szépen egymásba indá- zod, úqyhogy a hallgató a székén ide-oda feszengve magát egy egyetemi előadáson érezve, amelyen régebben olyan szívesen szunyókált a mondat végét lesi... lásd most éppen egy mintát kaptál. így kell beszélni! Indulj el mindig a régi rómaiaktól, és bármiről beszélsz, világítsd meg a kérdés történelmi kialakulását. A Sorbonnen hallottam egyszer egy kínai diákot felszólalni, aki egyébként gördülékenyen és jól beszélt franciául, de mindenki őrömére igy kezdte: „Engedjék meg, hogy röviden vázoljam kínai hazám fejlődéstörténetét kezdve 2000-től Krisztus előtt. .Megdöbbentőn nézett, amikor a Hallgatók hangosan felnevettek. Igy kell neked is tenned. Igazad van: nem lehet a kérdést megérteni, ki értheti mindezt meg, ha nem ismeri a történelmi hátteret,., teljesen igaz! Az emberek végeredményben nem azért jöttek az előadásokra, hogy az eleven életről tudjanak meg valamit, hanem arról, amit könyvekben is elolvashatnak ... teljesen igazi Történelmet nekik, csak add be nekik I Ne törődj vele, hogy a hullámok, amelyeket a közönség közé lendítesz, visszaverődnek-e hozzád — kit érdekel ez? Beszélj gátlástalanul a hatás kedvéért, bele az emberekbe, a levegőbe: folyton csak beszélj. Használj sok mellékmondatot I Sose így mondd: „Az adók túl magasak". Igy túlságosan egyszerű. Igy kell: „Ahhoz, amiről most éppen beszéltem, még röviden meg szeretném jegyezni, számomra az adók túlságosan . .Ez az igazi! Olykor-olykor emeld szájadhoz a vizes poharat! Ezt jónéven veszik. Ha egy adomát mondasz, nevess előre, hadd tudják, hol lesz a csattanója. Egy szónoklat — hogy is lehetne más —: tulajdonképpen egy monológ; hisz csak egy ember beszél. Tizennégy évi nyilvános szónoklás után sem kell tuszámára domóst szerezni róla, hogy egy szónoklat nem Is dialógus csupán, hanem egy teljes zenekari mű: egy néma tömeg ugyanis szüntelenül válaszol. Ezt meg kel! hallanod. Dehogy! Ezt nem kell meghallanod! Csak beszélj, csak olvass, csak dörögj, csak históriázz! Ahhoz, amit az ékesszólás technikájáról éppen mondtam, még röviden hozzá szeretném fűzni, hogy a statisztikai adatok egy beszéd hatását mindig emelik. A statisztika rendkívül megnyugtat, és mivel mindenki könnyedén képes tíz különböző számot a fejében tartani, sok örömet is okoz. Jó előre utalj a beszéded végére, nehogy a közönség örömében gutaütést kapjon. (Paul Lindau egyszer így fogott bele egy lakodalmi pohárköszöntőbe: „A végéhez közeledem.”). Jelezd, hogy be akarod fejezni, utána kezdd megint élőiről az egészet és beszélj még egy félórát Ezt többször is meg lehel ismételni. Ne csak egyetlen tervezetei készíts, ismertesd is őket az emberekkel — ez fűszerezi beszédedet Ne add másfél áránál alább, kevesebbel nem érdemes kezdeni. Ha beszélsz, a többinek haltf atnia kell. Ez a nagy alkalom. Ij vele vissza! Tanácsok jó szónokok számára : Egyszerű mondatok, egyszerű mondatok, egyszerű mondotok! Világos terv a fejben, lehetőleg kevés a papíron. Tények, avagy érzelmi hatás. Parittya vagy hárfa. A szánok nem lexikon. Ilyen otthon is van. Egy ember hangja, ha hoszszan halljuk, fárasztó. Ne beszélj negyven percnél tovább. Ne akarj olyan hatást elérni, amely hiányzik lényedből. Az emelvény könyörtelen dolog: oz ember rajta meztelenebb, mint a fürdőben. Jegyezd meg Otto Brahms szólását: „Amit kihúztunk, azért nem Húzhatnak be." Fordította: Selymes Ferenc
