Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-03 / 141. szám
* leti fegyzetOnfc Minden csupa titok? Mostanában nagy divat a sikerek titkát keresni. Csupán azért, mert van miért. Egyszerűen a sikertelenség szülte a titokkeresések kampányát. Hazai vonatkozásban lassan már egy éve visszatérő téma: mi a zalaegerszegi labdarúgás sikereinek a „titka"? A nemzetközi porondon: mi az amerikai úszók „titka", mi a szovjet jégkorong „titka", mi a jugoszláv kézilabda, a bolgár súlyemelés káprázatos felemelkedésének, és még mi tudja minek nem, a „titka"? Egyik ilyen titok évek óta például az Ajax labdarúgócsapata is. Ahány nyilatkozatkérő felkeresi Kovács edzőt, mindenki így vagy úgy megpróbál ia kideríteni a „titkot" is. Nos a napokban láthattuk a képernyőn kilencven percen keresztül azt a bizonyos titkot, éppen a BEK-döntőn. Egyet lehet érteni azokkal, akik váltig hajtogatják, hogy nem volt nagy mérkőzés. Hiszen tulajdonképpen az első neayedórá- ban minden eldőlt. Többek között már az is, hogy jelenleg az Ajax az a csapat, amelyik iskolajátékkal is, „lazsálva" is képes BEK-döntőt nyerni. De mindenképpen észre kellett venni mindenkinek, hoqy ezt az ócsorgást csak jelentős tudásbeli fölényben lévő csapat engedheti meg magának. Mit tudott az Ajax? Mindenekelőtt két dolgot. Kovács edző is utalt erre. Először is: „mindenki egyformán hordta a vizet” — így mondta a mester. Másodszor: meg tudták tartani, és meg tudták szerezni a labdát a mérkőzés minden időszakában. Pofonegyszerű. Látszólag legalábbis az. „Csupán" hallatlan labdabiztonság, nagyszerű erőnlét, és egységes, jó csapatszellem kell hozzá. Azt, hogy mennyi munka fekszik abban, hogy szinte kivétel nélkül mindenki képes pontosan pasz- szolni, megállás nélkül mozogni a pályán, erről nem esett szó. Sejteni lehet, hogy rengeteg munka, edzés órán jutottak el eddig az Ajax játékosai. A nagyok is, a „kicsik" is. Dehát mindennel így vagyunk tulajdonképpen. Mert azért vannak magyar „titkok” is. Például az öttusa. Ugyan dolgoznak-e a Balczó utódok annyit, amennyit az öttusakirály dolgozott a világsikerekért? És senki előtt nem titok, hogy amelyik tipikusan „magyar” szómban hirtelen elhagytak a vetélytársak bennünket a nemzetközi versenyeken, ott mindenütt ró kellett ébrednünk, hogy ők több munkával készültek fel. Tulajdonképpen mindegy is, hogy miről van szó. Kosárlabdáról, vagy asztaliteniszről, vagy kalapácsvetésről. És egyáltalán nem titok, hogy ahol viszont a magyar sportolóknak sikerült betörni a nemzetközi élvonalba, vagy sikerült visszaszerezni korábbi pozíciókat, ott a befektetett munkatöbblet eredményezte a sikereket És a tehetség? Ez lehet minderre a viszontkérdés. A tehetség az semmi, nem számít? De. Sőt, nagyonis számít. De a tehetség önmagában csak lehetőség. Minden tehetségben ott szunnyad a lehetőség. Minden tehetséq önmagában bajnokjelölt. Hát képes felismerni, hogy minden centiméter, másodperc, vagy pont, vagy gól csak a munka eredményeként születik meg, és nem pusztán a természet adományaként. Van sainos negatív pécsi példánk is. Amikor még tíz tizenöt éve o pécsi úszólétesítmények úgy-ahogy megfeleltek a korszerű követelményeknek. Elsőosztálvú úszócsapatunk volt. Amióta másutt felépültek a fedett uszodák, lehetőség nyílt az egész évi edzésre, a pécsiek egyszeriben eltűntek. Ma nincs Pécsett olyan gyerek, akinek az alkati felépítése alkalmassá tenné az úszásra? Bizonyára van. Csak éppen módja nincs a képességeit kifejleszteni. Most ismét megindult a nemzetközi versenyek sorozata. Legtöbb eseményen lesz bőven ta- nulnivalónk — bár ne így lenre, inkább lennénk mesterek — de ha már így van, találjuk meg mindenütt a „titkot”, és vegyük észre, hogy a titkok nyitja a munka, a sok munka. Tulajdonképpen semmi más ... Kötöttfogású birkózó EB második napja Sorozatban búcsúztak a magyarok Orbán a legjobb nyolc között, következő ellenfele a lengyel Európa-bajnok Fiatalok meglepő sikerei Belgrádban Belgródban szombaton délutánig már 16 mérkőzés zajlott a XX. ökölvívó Európa-bajnok- sóg esedékes 137 találkozójából. A szombati küzdelmek — mint ahogy már azt az előzetes vélemények, nyilatkozatok is sejtették — a fiatalok meglepő sikereit hozták. A harmatsúlyban szenzációs eredmény született, a sohasem hallott csehszlovák Hocke óriási csatában 3:2-es arányú pontozásos győzelmet aratott a súlycsoport nagy esélyese, a miskolci junior Európa- bajnok szovjet Levicsev ellen. Nem volt ilyen izqalmas a két magyar ökölvívó, Orbán László és Rapcsák Mihály mérkőzése. Orbán könnyűsúlyban a görög Kakouris ellen macskaegér harcot folytatott, könnyedén aratott fölényes győzelmet. Középsúlyban a délutáni program utolsó párjaként, Rapcsák Mihály az olimpiai bajnok, kétszeres junior Európa-bajnok szovjet Le- mesev ellen lépett szorítóba és Papp László a második menet után feladta a küzdelmet. Orbán László a görög ökölvívó elleni győzelmével bekerült a legjobb nyolc közé és az ellenfele a következő fordulóban a madridi pehelysúlyú Európa- bajnok, lengyel Tomczyk lesz. A nyitónap mérkőzéseire visz- szatérve, bár nem szerepelt pénteken magyar versenyző, mégis szó esett egy magyar ökölvívóról, Gedó Györgyről. A papírsúlyban, Gedó súlycsoportjában egyetlen ökölvívó sem közelítette meg Gedó nívóját. Jellemző, hogy a továbbjutott 24 éves angol, Michael Abrams, amikor befejeződtek a mérkőzések, megjegyezte: — Szerencsénk van, mert nem tudom, hogy Gedónak milyen a í sérülése, de azt hiszem, ezt a | mezőnyt fél kézzel is elintézte I volna. Orbán László könnyűsúlyban I a görög Kakouris ellen 5:0 arányú fölényes pontozásos győ- J zelmet aratott, időnként vastapsot kapott a technikai képességeiről jól ismert magyar versenyző. A mérkőzés után Orbán megjegyezte: könnyű mérkőzéssel jutottam túl a szokásos bemutatkozási izgalmakon, bizakodással tekintek a lengyel Tomczyk elleni összecsapás elé. Meg fogom verni! Lemesev, a kiütéseiről híres olimpiai bajnok ellen Ropcsák eléggé bátortalanul kezdett, kettős fedezékbe vonult, elhajolt, csak védekezett, támadással nem is próbálkozott. A második menet után Papp László a sarokból intett a vezető bírónak, hoqy nem folytatja Rapcsák tovább a küzdelmet. Miért adta fel Papp László? Erre a magyar szakvezető így válaszolt: — Lemesev óriási fölényben volt két meneten át, látszott, hogy Rapcsák már idegileg sem bírja a küzdelmet, nem ütött, a közönséq is elégedetlenkedett az egyoldalú küzdelemmel, nem volt semmi értelme, hogy harmadik menet legyen. Tolón még sohasem óittak olyan gyengén magyar birkózók kötöttfogású Európa-bajnoksá- gon, mint szombaton este Helsinkiben, amikor mindössze még csak két napja folytak a küzdelmek. A szakvezetők is teljesen érthetetlenül figyelték az eseményeket, nehezen találtak magyarázatot a történtekre. A második napon összesen 83 mérkőzést bonyolítottak le, az ötödik fordulóig jutott a mezőny. A „csillaghullás” tovább tartott minden súlycsoportban, gyorsan fogyott a mezőny. Sajnos — bár ez előre látható volt — a búcsúzók között ezúttal már magyarok is voltak. A mezőnyben a szovjet sportolók folytatták kitűnő szereplésüket. A magyarok szombati eredményei így következtek: 48 kg: Seres pontozással győzött Naavala (svéd) ellen. 52 kg: Doncsecz ellen leléptették Todorovot (bolgár). 57 kg: Szőnyi—Ukkola (finn) kettős leléptetés. Hernádi a csúcstartó 62 kg: Réczi porrtozóssol gr®. zött Dávidján (szovjet) ellen. 68 kg: Steer ellen leléptettél Aslant (török). 74 kg: Kocsis két vállal vés»* tett Popa (román) ellen. 82 kg: Nagy tussal győzött Nitterbichler (nyugatnémet) el- len. 90 kg: Pércsrt leléptették Ni. kolov (bolgár) ellen. * 48 kg: Seres pontozással vesztett Hrisztov (bolgár) ellen. 68 kg: Steer pontozással vesz- tett Damjanovics (jugoszláv) ellen. 82 kg: Nagy pontozással vesztett Czardybon (lengyel) ellen. Végeredményben az esti mérkőzések előtt nagyon szomorú volt a kép magyar szempontból: Seres, Szőnyi, Steer, Kocsis, Nagy István és Pércsi egymásután kiesett. Ekkor már csak Doncsecz volt versenyben az 52 kilogrammban, továbbá Réczi László, aki erőnyerő volt A szombaton utolsónak szőnyegre lépő Doncsecz az 52 kg- ban is befejezte „pályafutását? az Európa bajnokságon. 52 kg: Doncsecz (magyar)— Ginga (román) kettős leléptetés. Vasárnapra tehát már csak Réczi maradt versenyben. Popey — mert a társak csak így becézik — egy hét óta csúcstartó. Hét nappal ezelőtt Székesfehérváron átvette a vezetést. A Videoton ellen játszott 267-szer pécsi színekben az NB j l-ben. Addig Dunai dr. állt az élen, 266 mérkőzéssel. ! Hernádi Ferenc 1963 nyarán került a Pécsi Dózsához. Akkor talán őt is váratlanul érte az át- J igazolási ajánlat, de aztán az első mérkőzésen már bizonyított a jobbhátvéd posztján. Ritkán adta át a kettes számú mezt másnak és 1965 óta 1973 márciusáig mindiq így kezdődött a pécsi összeállítás: Rapp — Hernádi. Amikor a PVSK-ból a Dózsához került, együtt játszott még a régiekkel, Dankával, Ko-. csis Ernővel, Csupákkal. Majd”"' kialakult az orszáqosan is elismert Hernádi, Móritz, Kincses I. ósszetételű pécsi hótvédsor. Később jöttek a fiatalok, Maurer és Kincses II., de a jobbhátvéd helye az övé maradt. A küzdeniakarása mindig példás volt. Lehet, hogy játszott gyengébben, de iélektelenül soha. A B-válogatottságig is eljutott, 1967 ben játszott Algéria ellen. És milyen érdekes a sors, öt évvel később ismét tagja lehetett a B-válogatottnak Algéria ellen. Három mérkőzést játszott a B-válogatott Afrikában, de Hernádi nem utazhatott, mert pécsi vezetői „kiütötték" a keretből. Akkor érte az első csalódás tíz év alatt. A második ez év márciusában. A tartalékjátékosoktól tudta meg, hogy a szakvezetés nem számít rá. Azt ő is tudta, hogy nincs a legjobb formában, a betegség miatt kihagyott edzéseket, mely plusz kilókban is megmutatkozott De azt azért Az autósport Magyarországon (1.) fiz ügyesség in születik a versenyző Az „NB II.", a túravetseny — Kevés a rendezvény A svédek elleni huszonkettes keret Szombaton délelőtt kfjelöttéíl eftt a huszonkét magyar labdarúgót, akiket az MLSZ a június 13-i budapesti Svédország elleni vb-selejtezőre nevez a FIFA. hoz. A névsor: Géczi, Rapp, Bicskei, Török, Fábián, Kovács, Pán- csics, Vidáts, Horváth J., Szűcs, Vépi, Juhász I., Kocsis, Bálint, Tóth, Bene, Szőke, Dunai II., Branikovits, Váradi, Zámbá, Kozma. A márciusi mecseki hegyiversenyt közel 15 ezer ember szurkolta végig. Az április végén megrendezett Mecsek Rallye rajtjánál ezrek szorongtak a Széchenyi téren, s éjjel a Mecseken a gyorsasági szakaszok mentén is akkora volt a gyalogosforgalom, mint délután a Kossuth utcában. Népszerű az autósport, s egyre népszerűbb. A látványos versenyek, a nem mindennopi rallyeautók, s egyáltalán a technikai sportok rengeteg érdeklődőt vonzanak. A sportág népszerűségében vetekszik a labdajátékokká!': á Nürburgringen, vagy Monzában több, mint 100 ezer néző — egy egész stadionra való — figyeli a Forma kocsik világbajnoki futamát. S Pécsett, ahol idén már hetedik alkalommal rendeztek Mecsek Rallyet, esztendőről esztendőre nő az autósport barátainak és kedvelőinek tábora. Az autósport mellett ma már nem lehet elmenni „néhány bolond oktalan száquldása" megjegyzéssel. A rallye-verseny rangos eseménnyé vált. Dehát, milyen is nálunk az autósport? Kik rendezik, kik versenyeznek, mennyibe kerül, milyen a jelene és jövője? A beavatottakon, a versenyzőkön és aktívákon kí'/O' kevesen ismerik a kulisszatitkokat Pedig érdemes és kell ezek’ől szólni, mert egy népszerű és feHödő sportág jövőjéről van szó. Fejlődése ugyanis lassúbb, mint azt várhatnák ... Elöljáróban annyit: Magyarországon bárki versenyezhet, aki gépkocsival és érvényes jogosítvánnyal rendelkezik, s akinek, a nevezését a verseny rendezősége elfogadja. Természetesen a kezdők nem a legnehezebbel, a rallyezéssel kezdik, hanem a különböző ügyességiekkel, túraversenyekkel, emléktúrákkal. Egy- egy ilyen ügyességi — azon kívül, hogy nem kerül sokba és hogy ki-ki lemérheti saját képességeit a bábuk kerülgetésekor, — hasznos is: az ügyességi pályán szerzett rutin nem egyszer segített „meleg helyzetben” a napi közlekedésben. Ezért is kellene mind több ügyességit, kisebb túraversenyt rendezni, hisz ez az a versenyforma, melybe széles tömegek kapcsolódhatnak be ... Aki már túl van első próbálkozásain, az ügyességiben, s úgy érzi, hogy kedve van és helyt tud állni a túrabajnoki futamokon, indulhat a magyar bajnokságban. A Magyar Népköztársaság túrabajnoksága az ügyességinél nehezebb és komolyabb versenyből áll. Idén a Mecsek Rallye túra osztályának 250 kilométeres útvonalát például két speciális szakasz és egy ügyességi verseny fűszerezte. Az Árpádtető és a mecseki kemping közötti szerpentint 60 —65-ös átlaggal teljesíteni nem könnyű, de nem is ördöngösség: az idei Mecsek Rallyen még Trabantokkal is sikerült. Azért a túra is sokat „kivesz” a kocsiból és a zsebből. Egy-egy túraverseny — a gumikopást, a nevezési díjat, a biztosítás kiegészítést, a versenycascot, a többszöri pályabejárást és tré- ningezést összeadva 3—4 ezer forintba is kerül. S többnyire a versenyző saját zsebére megy a játék, mert a klubokba tömörült túrásokat is csak kismértékben támogatják a klubok, az egyesületen kívüliek pedig kizá rólog a pénztárcájukra vannak utalva. Nyerni, eredményt elénv pedig kizárólag szorgalommal — ez is pénzbe kerül — és gondos felkészüléssel, illetve autófelkészítéssel lehet. Nyerni pedig mindenki szeretne, hisz azon kívül ez a sportolás, versenyzés célja, a magasabb osztályba, a rallyeba csak oz kerülhet fel, aki az előző évi magyar túrabajnokságban az első három hely valamelyikén végzett Ennek ellenére százak indulnak évről évre a túrabajnokság- ban és az ügyességi versenyeken. Ezért is kevés az a négy öt ügyességi, melyet évente rendeznek Pécsett A Pécsi Volán négy- fordulós ügyességi bajnokságán kívül jóformán nincs is más rendezvény. Oka: nincs rendező szerv. Az, hogy például Finnország majd minden városában szinte minden hétvégén rendeznek pályaversenyeket, ügyessé- giket, nálunk nem igény. De az Autóklub azért itt is rendezhetne több versenyt. Résztvevő, sport- bíró, néző lenne bőven . .. Panics György megérdemelte volna, hogy a tényt közöljék vele. A Ferencváros és az Újpest ellen márciusban visszakerült a csapatba, igaz nem ment valami jól a játék. A visszavonulás gondolatával foglalkozott Az Újpesttől elszenvedett 4:1-es vereség után együtt jöttünk el a pályáról. A meglehetősen szófukar Hernádi beszédessé vált Féltette a csapatot — Nem értem mi van velünk. Egyszerűen nem megy a játék. Csak kapkodunk és idegeskedünk. Én se tudom hozni magom, talán jobb lenne, ha átadnám a helyem valamelyik fiatalnak. A Salgótarján ellen ismét ott volt a csapatban, három héttel később az MTK elleni mérkőzésen a mezőny legjobbjának bizonyult A tudósításban ez állt a neve mellett: „régi szép napjaira emlékeztetett." Hosszasan beszélgettünk a csapat sorsáról. Amikor feltettem azt a kérdést, hogy szerinte kieshet-e a PMSC, arcán a pályáról jól ismert vonósok jelentek meg. — Nem, nem eshetünk kJ. Nagyon fogunk hajtani a hátralévő három mérkőzésen. Négy pontra van még szükségünk, így a ZTE ellen győznünk kell. Biztos, hoqy jövőre is az NB I- ben játszik a PMSC Úgy tegyen. Lázár Lajos LABDARÚGÓ NB IL Pécsi Bányász—Táncsics 4:0 (1:0) Pécsújhegy, 300 néző, vezettoi Nagy. Jó iramú, változatos mérkőzésen, különösen II. félidei jó játékával megérdemelten győzött a Pécsi Bányász. LABDARÚGÓ NB m. PEAC—Nagyatád 7:4 (6:1) | Pécsújhegy, 200 néző, vezette: I Baráth. Góllövők: Harasztia (3), ! Kovács I. (2), Cs. Kovács, Szi- i getvári, illetve Bazsó (2), llics, ' Kömpf. KÉZILABDA Komlói Bányász—Miskolci VM í 29:23 (14:10). NB I. B, férfiak. Legjobb dobók: Jeszencsák (9), Märcz (7), Zachomer (6). Ügyességi verseny a Misi cukrászda előtt, Pécsett. Mai sportműsor Kézilabda. NB L mérkőzések. PMSO —Rába ETO férfi csapatait, Üjmecseln- alja ^ 10.00. Pécsi Bányász—Bakony Vegyész mái csapatok, Pécsújhegy 10.00. NB II. mérkőzések: Győri Kinizsi—Pécsi Tanárképző Főiskola női csapatok, Győr 9.30. Siklósi Kesztyű* gyár—Bakony Vegyész, férftcsopatok. Siklós 10.C0. Tenisz. Megyei ifjúsági és serdül# seregszemle. Bolokány-iiget 8.00. Teke. Országos vidéki férfi egyéni bajnokság verseny«, PMSC-tefcecso*. nők 8.00. Vízilabda. OB IL B nMérk PMSC—Szentes, Balokórry-fCrdő 12.00, Asztalitenisz. NB I. mérkőzés. PMSC—Budapesti Postás férficsapatok. Építők terme 11.30. NB II. mérkőzés. Röplabda. NB II. mérkőzések. Pécsi Vörös Meteor— FERROGLOBUS nM csapatok. Ifjúsági-stadion 10.00. Gödöllő—PEAC férflcsopatok, Gödölt# 12.00. Utasellátó—PEAC női csapatok, Budapest 11.00. Labdarúgás. NB I. mérkőzések: PMSC—Zalaegerszegi TE, PVSK-páVya 17.30. Diósgyőr—Komlói Bányász, Diósgyőr 17.30. NB I. tartaléVmérkŐTé- sek: PMSC—ZTE, PVSK-pólya 15.30. Diósgyőr—Komlói Bányász, Diósgyőr 15.30. NB II. mérkőzés: Zalaegerszegi Dózsa—PVSK, Zalaegerszeg 10.30, NB III mérkőzések: Mezőfalvl ME- DOSZ—Volán SC, Mezőfalva 17.30. Fomádi MED ŐSZ—Mohács, Fomád 17.30. Pécsi BTC—Máza-Szászvári Bányász, Bőrgyár-pálya 10.30. Megyei L osztályú mérkőzések: Szederkény— Boly, Szederkény 17.00, Szentegát—Vé- ménd. Szenteaát 17.30, Gázmű—Mő- gocs, Erőmű-pálya 9.00. István-okna! Bányász—Pécsi Kinizsi, Pécsszabolcs 17.30. Töttös—Sellye, Tőttős 17.00, Sátorhely—Siklós, Sátorhely 17, Szigetvári Itehsl—Sásd, Szigetvár Í7J8