Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)

1973-06-29 / 167. szám

Kosárlabda Baranyaiak az élcsoportban Folyik a to maverseny az impozáns, új tornacsarnokban Erb János felvételei Amit a pécsiek nagyon irigyelnek 1972. május 22-én végezte Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazga­tója az első kapavágást Dunaújváros­ban a központi sporttelepen épült sportcsarnok munkálatainál. 1973. jú­nius 26-án pedig már fel is avatták az új, korszerű, ragyogó csarnokot. Nagyszerűen fest a csupa üveg, be­ton és faelemekből épült létesítmény. A 48x24 méter alapterületű teremben ideális otthonhoz jutottak Dunaújvá­rosban a sportolók. A tornacsarnok avatőünnepségén a magyar tornászválogatott vendégsze­repeit Dunaújvárosban. Igen nagy tapsot kapott a sokszoros úttörőolim­piai bajnok, Medveczky Krisztina gya­korlata. Medveczky tavaly a Vili. nyá­ri úttörőolimpián Debrecenben még ott volt az indulók között és most a magyar válogatott egyik erőssége. A nagyszerű sportlétesítményben bo­nyolították le az úttörőolimpia orszá gos döntőjének tornaversenyeit. Szemet gyönyörködtető látvány volt a torná­szoktól nyüzsgő terem, melyhez kor­szerűen felszerelt öltöző, fürdő, iro­dák, szertárak tartoznak. Orvosi szo­ba, büfé is áll a sportolók rendelke­zésére. A tornacsarnok bejáratánál j egy kis fémtábla, rajta a felírás: 1 ,,Köszönet a Dunai Vasmű dolgozói­| nak, akik társadalmi munkájukkal je- ; lentösen hozzájárultak, hogy a IX. nyári úttörőolimpia tornaversenyeinek 1 döntőjét ebben a remek csarnokban i bonyolíthatták le." A pécsi tornasport vezetőivel együtt gyönyörködtünk a nagyszerű léte«íf- ményben. A dunaújvárosi tornászok rászolgáltak a csarnokra. Utánpótlá­suk nagyszerű, az úttöröolimpia tor­naversenyein remek gyakorlataikkal, nagyszerű felkészültségükkel egyik ér- ! met a másik után biztosítottak ma- i guknak. és a jövő bíztató: lyen lehe- I tőség mellett az eredmények szinte 1 maguktól jönnek. Ha a szigetvári lányok nem szenvednek vereséget az első fordulóban Budapesttől, akkor most egy fordulóval a befeje­zés előtt mindkét baranyai csa­pat az aranyérem várományosa lehetne. Pediíj közel állt a győzelemhez a Szigetvár, egyenlő állásnál azonban a legjobbak kipontozódtak és a tartalékok nem bírták \a hajrát. A folytatás aztán remekül sike­rült, három győzelem követke­zett egymás után. Három győ­zelem és egy vereség eddig a szigetváriak mérlege. Mire szá­míthatnak? Ha a Várpalota le­győzi Budapestet, akkor Sziget­vár a bajnok. (Természetesen a szigetváriaknak az utolsó for- ! dulóban is győzniük kell.) Ha | Budapest győz és a Szigetvár | is, akkor Verböczi Endre tanít­ványainak be kell érniük az ezüsttel. A Bánki Donát úti iskola fiú csapata kedvezőbb helyzetben várhatja az utolsó fordulót. Négy mérkőzést megnyertek és veretlenül állnak az első he­lyen. A legponterősebb játékos is pillanatnyilag pécsi, a rang­sort Rudolf vezeti, őt kőveti Tál­ján. Az aranyérem sorsát a pénteki Miskolc elleni mérkő­zés dönti el. Csütörtöki eredmények Labdajátékokkal és tornával folytatódott a IX. Nyári Úttörő Olimpia. Baranya megyei vo­natkozású eredmények: Kispályás labdarúgás: Pécs- Budapest 2:0. Pécs megszerez­te első győzelmét. „ Kosárlabda: fiúk: Pécs—Baja 34:29. Nagy a versenyfutás qjl aranyéremért Pécs és Miskolc között. Lányok: Szigetvár—Kis­kunfélegyháza 40:13. Budapest vezet, Szigetvár a nyomában. Röplabda: fiúk: Pécs—Buda­pest 2:0. Lányok: Budapest— Pécs 2:0. A fiúk biztosan vezet­nek, a lányok utolsók. Kézilabda: fiúk: Szentlőrinc— Budapest 19:12. Lányok: Pécs— Budapest 9:3. A lányok eddig | minden mérkőzésüket megnyer ! ték. Baranyai érmesek Az úttörőolimpiáról jelentjük: A hajrához érkezett Dunaújvá­rosban o IX. nyári úttöröolimpia. Pénteken a labdajátékokban baj­nokokat avattak, szombaton pe­dig befejeződnek a küzdelmek és kialszik a város főterén, a Lenin téren az olimpiai láng. A befe­jezés előtt nézzük végig az eddi­gi napok eredményeit. Az éremgyüjtést a Karikás Fri­gyes úti iskola négvtusázói kezd­ték, összetettben 2501 ponttal a második helyen végeztek. A leány csapatversenyben szintén második lett a Karikás Frigyes úti iskola. Összetettben a mohácsiak a 9. helyen végeztek. Leány egyéni összetettben Hegedűs Katalin (Karikás) ezüstérmet nyert, a fiúk közül Keresztes (Karikás) a ne­gyedik lett. Az egyéni atlétika? versenyen született az első baranyai arany, Sarai Gyula (Pécs) súlylökésben állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Nem sokáig kellett várni az újabb aranyra, a kislabdado- bást Szirom Tamás (Pécs) nyerte. ^ homorúd* Kovács Éva súlylökós- ben második lett. A lövészek közül ezúttal a lá­nyok voltak jobbak, Baranya csa­pata Békés mögött a második he­lyen végzett. A kispályás labdarúgásban az Építők úti iskola csapata rajtja nem a legjobban sikerült, három vereség után csak csütörtökön született meg az első győzelem Budapest ellen, 2:0-ra. Baranyai Nagyszerű rendezés Dunaújvárosban Baranya megye népes kül­döttséggel képviselteti magát Dunaújvárosban az úttörőolim­pia országos döntőjén. A ren­dező Fejér megye és Budapest után a Baranya meqyei küldött­ség a legnépesebb. Németh Jó­zsef, o csapat vezetője 162 ta­gú sportküldöttséggel érkezett Dunaújvárosba, A rendezők munkájáról a résztvevő csapatok vezetői, a sportolók elragadtatással be­szélnek. Nagyszerűen sikerült a megnyitóünnepség, A város fő­terén azóta is ég az olimpiai lánq és Dunaújváros utcáin zászlók, transzparensek, fali­táblák hívják fel a figyelmet az úttörősportolók nagy sereg­szemléjére, Minden résztvevő úttörősapkát kapott, a rende­zők gondoskodtak a kispajtá­sok szórakoztatásáról is, kultu­rális program majd minden nap­ra esik, A Dunán hajókirándu­lást szerveztek. Minden részt­vevő autóbuszbérletet kapott, a kispajtások díjtalanul látogat­hatják a dunaújvárosi Vidám­parkot, Naponként megjelenik a képekkel, illusztrációkkal gazda­gon ellátott Olimpiai Híradó. A győztesek, bajnokok értékes tisz- tiszteletdíjakat kapnak, a dunaúj­városi üzemek, vállalatok, intéz­mények versengenek: ki melyik sportküldöttséget, csapatot lás­sa vendégül, A mérkőzések, versenyek zök­kenőmentesen folynak és ami meglepő, az előző úttörőolimpiá­kon gyakran előfordult szenve­délyes viták elmaradtak, A ver­senybíróság minden jogos és méltányolható kérdést a szabá­lyok adta lehetőségein belül köz. megelégedésre old meg. Az egyes versenyszámok vezető és beosztott versenybírói hivatá­suk magaslatán állnak és min­denütt szakértelemmel és tár­gyilagosan döntenek. Sorozatos támadásaikkal megérdemelten győztek fővárosi ellen­felükkel szemben, a gyárvárosi kézilabdás lányok Aranyéremre esélyesek a gyárvárosi lányok Az úttörőolimpia területi dón- | tőjének első mérkőzése után kevesen számítottak arra, hogy a Gyárvárosi Általános Iskola leánycsapata eljut az országos döntőre, Nos, a gyárvárosi lá­nyok nemcsak hogy eljutottak Dunaújvárosba, hanem ott nagyszerűen is szerepeltek. Négy mérkőzés után veretlenül állnak az első helyen. Csütörtökön dél­előtt Budapest csapatát győzték le 9:3 arányban, így pénteken délelőtt Szigetszentmiklós ellen mór a döntetlen is elég az aranyéremhez. Schwara Nándorné testnevelő tanár, a csapat edzője íqy jel­lemezte a lányok játékát: — Valamennyien határtalan lelkesedéssel küzdenek és a já­tékosok erőnléte is kifogástalan. Az akarat meghozta a sikert, legrosszabb esetben is dobogó­sok vagyunk, atni csak álomnak tűnt a döntő megkezdése előtt, A szentlőrinci fiúk is nagy fö­lénnyel győztek a budapestiek ellen (19:12), de sajnos a har­madik fordulóban eay qólos ve­reséget szenvedtek Gorától. így sincs elkeseredésre ok, a csa­pat mindent megtett a |ó sze­replés érdekében. A Szentlő- rincnek is megvon minden eseT" lye arra, hoqv érmes csapat le­gyen és az már előrelépés az elmúlt évhez viszonyítva. A Tiborc utcai fiúk bravúria Nagy reményekkel érkeztek Dunaújvárosba az úttöröolimpia országos döntőjére a pécsi Ti­borc utcai általános iskola fiú és lány röplabdázói. Nos, a lányok reményei ha­mar lelohadtak. Mindjárt az első mérkőzésükön az egyik legjobban képzett csapatot, Debrecen együttesét kapták el­lenfelüknek. Megilletődötten játszottak, bár küzdelemre tud­ták kényszeríteni ellenfelüket, a győzelem a debrecenieké lett. Székesfehérvárral sem bírtak a Tiborc utcai lányok, de a leg­nagyobb csalódást az Izsák— Pécs mérkőzés hozta a Baranya megyei sportküldöttséq vezetői, nek. A Tiborc utcai lányok mé­lyen, megszokott formájuk alatt játszottak és egy közepes ké­pességű csapattól is vereséget szenvedtek. A Tiborc utcai fiúk nagysze­rűen szerepelnek, mérkőzést- mérkőzés után nyernek. A tor­na elsőszámú esélyesei a pécsi röplabdázók. Kék ellen 2:0-ra, majd Székesfehérvár ellen 2:1- re győztek, Kecskemétnél is jobbnak bizonyultak 2:0 arány­ban, s csütörtökön délelőtt si­mán győztek 2:0-ra Budapest ellen is, — A székesfehérváriak voltok eddig a legnagyobb ellenfele­ink — mondotta Szüts Emilné —, de a fiúk ezen a mérkőzésen is remekeltek. Vörös, Bállá, Bors, Szabó S.f Hegedűs, Szabó A., Balogh, Mihánszy játékosokból kikerülő együttes megérdemli az elís- meiést. , ' i • - ' ■'*** \ ; Eredményesen sáncolnak a esi- kos-mezes pécsi fiúk, a pestiek leütése ellen / KAJAK-KENU. Budapesten az új­pesti öbölben 800 indulója volt az utánpótlás seregszemléjének. A pécsi kajakozók rajthoz álltak. Farkas 1. 3., Erb Zs. 4., Takács M. 6. helyen végzett. Gyurasics E. és Gyurasics B. is döntőbe került, de jól szerepelt Beik Sz. és a Vass—Szabó kettős is. KERÉKPÁR. Budapesten rendezték meg az országos rövidtávú bajnoksá­got. A 100 km-es versenyt Peterman az Újpesti Dózsa kerékpárosa nyerte, a pécsi utánpótlás is helyezéshez ju­tott. A serdülők 40 km-es futamában Berkes (Sportiskola) 4., az úttörők 20 km-es versenyében Sülé (Sport­iskola) ugyancsak 4. helyen végzett. Csepel 350-2$ gépkocsflmz eledé alkatrészek jó Állapotban levő, használt fődarabok: 1 db motor (komplett) 1 db hátsóhid 1 db sebességváltó 6 db kerékabroncs ÜJ ALKATRÉSZEK: 2 db ajtózár 4 db függőcsapszeg 6 db keréktőcsovar 4 db függőcsapszeg persely 3 db fékcső 1 db kormánytolőrúd 1 db nyomtáv-nyomórúd PÉCS! TEMPÓ ALT. SZOLG. SZOV., Pécs, Rózsa F. u. 17. Ügyintéző: Jónás) DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranyo megye- Bizottságáno* odio Főszerkesztő: M i t t k i Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs. Hunyadi u 11 Tel.- 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264. Szerkesztőségi ügyelet- 8—20 óráig: 10-053, 20 óra után: 15-726. Kiadja o Baranyo megyei Lapkiadó Vállaló» Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyni u. 11. Tel.: 15-000. 15-762. 15-852, 15-245, 15-264. Telexszám: 12-320 Kéziratot nem órzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA^ 7621 Pécs. Munkácsy Mihály j*co 10 *2 — Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető o Dostahivataloknál és o kézbesítőknél Előfizetési dii egy hónopro 20 ,orínL — Indexszám: 25 054. rádió televízió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Marco Polo milliói (este 7 órakor), Szabó S.-bérlet. Pannónia bár: Éjféltől kétrészes mű­sor! (Nyitva 22—04 óráig.) MOZI Park: A hét mesterlövész (14, 6, fő). Petőfi: A tüzes íjász (4, 6, 8). Kossuth: A titokzatos rendszám (10, 12. f3, f5). Oázis (f7, f9). Fekete Gyémánt: A szicíliaiak klánja (6). Jószerencsét: Morgiána. a kék­szemű macska (5, 7). — Rákóczi: A gátlástalanság lovagja (5, 7). Ság- vári Ko.: Aladdin és a csodalámpa (5). Istenkúti Mozivendéglő: Nászéj­szaka a börtönben (8). — Május 1.: Plusz mínusz egy nap (f6). Kodály Ko.: Hyppolit, a lakáj (6). Boly Fe­kete tollú fehér madár (8). Harkány: Fotográfia (7). Mohács: A vénlány (6, 8). Sásd: A lángoló*-tenger (Í8). Sellye: Föltámadott a tenger (6. 8). Siklós: A magyar' ugaron (8). Sziget­vár: Lány a seprűnyélen (6). Egy bo­lond Párizsban (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO A.2b—7.59: Jó reggelt! — A Kossuth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és o vidék kulturális prog­ramjából. 8.20: Edwin F4scher zongo­rafelvételeiből. 9.00: Tizenkét szék. 9.28: Nóták- 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Édes anyanyelvűnk* 10.10: Kik laknak a nagybőgőben? XIII. rész. — 10.31 : A puritánok. 10.59: Lottóered­mények. 11.00: Évszázados küzdelem a tenger ellen. 11.10: Zenekari mu­zsika. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma — Debrecenben? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél 13.20: A Belügy­minisztérium Duna Művészegyüttesé­nek népi zenekara játszik. — 13.45: Olvasnivaló. 14.00: Csicserj bolt. — 14.25: Händel: Négy tánc. 14.32: Az Ifjúsági Rádió irodalmi önképzőköre. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Valerij Opovt fagottozik. 15.19: Az élő nép- i dal. 15.29: Ebe Stignani és Fjodor | Saljapin énekel. 15.59: Hallgatóink I figyelmébe. 16.00: A világgazdaság i hírei. 16 05: Körkép ’7.3. 16.45: Poppy: í Keleti szvit. 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Be­mutatjuk új Melódia-lemezünket. — 18.08: Az ifjúsági Rádióspnpod be­mutatója. 18.43: Schumann-dalok. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. — ! 19.40: Híres zenekarok albuma. 20.15: A Magyar Rádió és Televízió népi I zenekara játszik. 20.50: Hírek. 20.53: ! Láttuk, hallottuk. 21.13: Percy Faith zenekara játszik. 21.30: Gazdaság- történet. 21.40: Kirsten Flaqstad éne­kel. 22.00: Hírek, sport, időjárás. — 22.20: Meditáció. 22.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­kara játszik. 23.30: Böbe Gáspár Ernő néoi zenekara játszik. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RADIO ! 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze- | nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. — 3.05: Hét oofon. 9.00: Hírek. 9.03: í Ereregy délelőtt ... — 10.00: Zenés műsor üdülőknek, — 12.03: Ruszalka. 12.45; Gyökerek, 13.00; Hírek, idő­járás. 13.04: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A Lonesome Valley énekegyüttes műso­rából. 18.35: Az új üzlet — a nosz­talgia. 18.50: Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik. 19.09: Hangverseny az országos Vándor Sándor munkás és ifjúmunkás énekkari fesztiválon. — 21.25: A rádiószínház bemutatója: Párbeszédek egy kutyával. Kb. 22.06: Operettrészletek. 23.00: Hírek, időjá­rás. 23.15: Könnyűzene Moszkvából. 23.30: Beethoven: A-dúr gordonka­zongora szonáta. 24.00—0.10; Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 18.09- Híreit, időjárás. 18.19: TJj le- mezeinkből. 19.18: A dzsessz kedve­lőinek. 19.50: Iskolarádió. 20.30: Hí­rek. 20.33: Brahms-művek világhírű előadóművészek tolmácsolásában. — 22.13: A varázsheqedű. 23.00—23.20: Hírek, sport, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor, Ritmus és dallam 17.55: A KISZ és az úttörőszervezet szerepe az iskolában. — Dr. Kiss István előadása. 18.00: A Pécsi Üttörőház kórusa éne­kel 18.10: Mikrofon előtt: Szabó István, a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöke, az MSZMP KB tagja 18.20: Járóka Sándor népi zenekara látszik t&Jfti Dél-dimŐN*Í» kimáé 18.45: Halász János fúvószenekari szerzeményeiből 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Bemutatjuk délszláv költőinket (Gálity Ly.) — A hercegszántó? tamburazenekar .műsorából. — Bács megyei mozaik, űunyevác népdalok 19.30: Német nyelvű műsor. — Zenés műsor nyaralóknak, hírekkel, riportokkal és útikalauzokkal 20.00: Műsorzáiás. MAGYAR TV. 17.43: Műsorismertetés. 17.45: Hírek 17.50: Fehér képkivágások 18.15>öt perc meteorológia 18.20: Műsorainkat ajánljuk 18.45: Mindennek alapja a szervezőt 19.10: Reklám-nűsor 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A láp. Tévéjáték 21.00: Énekel az országi 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MOSOR 20.00: Junlális 20.50: Tv-híradó — 1, kiadás 21.20: Hazám földje. Vietnam harca és lírája. JUGOSZLÁV TV, 16.45: Magyar nyelvű tévénao'ó. — 17.45: Gyermekeknek. 18.30: A népek és a művészet. 19 00: Népi muzsika, 19.30* Rajzfilm. 20,30: • óporf üstben — filmsorozat« 22.30; Olvasmány. A f

Next

/
Oldalképek
Tartalom