Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-25 / 163. szám
»HW 9 BELGRAD; Szóm oat Bél- utón megszületett o Jugoszláv Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsógónak döntésé a sport- berkekben nagy vihart kevert óvási ügyben. A végrehajtó bizottság döntése értelmémen a Zágrábban június 10-én lejátszott Dinamó—Olimpija mérkőzést a pályán elért 7:3-as eredménnyel igazolták. Az úgy azonban ezzel nem zárult le, mert a ljubjanai csapat képviselője formai kifogást emelt a döntés ellen. Az Olimpija újabb óvását a végrehajtó bizottság a jövő héten pénteken vizsgája meg, tehát a kiesés elleni „küzdelem'' a bajnokság befejezése után is a „zöld asztalnál" folytatódik. A ljubljanai egyesület vezetősége egyébként szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyben azzal vádolja a labdarúgás irányítóit, hogy az I. liga mérkőzésein eltűrték "ő sorozatos „bundákat" és most ennek oltárán fel akarják áldozni az Olimpija csapatát. * • SANTA CLARABAN folytatták az amerikaiak nagy nemzetközi úszóversenyét, ,amelyen olimpiai bajnokok és viiágrekorderek egész sora vett részt. A második nap is több kimagasló eredmény született, két számban a világ idei legjobb teljesítményét érték el. A verseny magyar résztvevője, Gyarmati Andrea ezúttal a 100 m-es pillangó úszásban indult és a 3. helyen végzett, V» LOAUSANNE: Kitűnően szerepeltek a japán cselgán- csozák a világbajnokságon. — Újabb két aranyérmet nyertek, ■ eddigi eredményük száz százalékos. Váltósúly: 1. Nomura (japán), 2. Hötger (NDK), 3. Novikov (szovjet) és lashimura (japán). Középsúly: 1. Fujii (japán), 2: Sonoda (japán), 3. Look (NDK) és Reiter (lengyel). * £ BUKAREST: A Craiova csapata nyerte Románia idei labdarúgó bajnokságát, az utolsó fordulóban 4:2-re győzött a Cf R Cluj elien. További eredmények: Tergu Mures—Ploesti 2:1, Bacau—Rapid Bukarest 2:1, Steaua—Brasov 1:1, Sportul— Petrozseni 2:1, U. Cluj— UTA 0:0, Pitesti—Resica 1 :0, Dinamo Bukarest—Constanza 1:0. 1. Craiovg 39, 2, Dinamo Bukarest 37, 3. Pitesti 35. * 9 HELSINKI: A nemzetközi atlétikai verseny kiemelkedőbb eredményei: Súly: Feuerbach (amerikai) 20.35 m. Magas: Stones (amerikai) 220 cm. 5000 m: lipcho (kenyai) 13:40.8 p. ... 6. Gir Viren (linn) 14:05.8 p 1500 m: Mohammed (eliópiai) 3:40.6. 400 m: Musika (amerikai) 46.8. * @ FRANKFURT: A nemzetközi női atlétikai verseny eredményei: Távol: Antenen (svájci) 622 cm, Gerely: Jankó (osztrák) 60.14 m. 1500 m: Petrova (bolgár) 4:16.3 p. 400 m gát: Sykora (osztrák) 57.3 mp, a legjobb eredmény a világon. Magas: Meyfarth (Ny, német) 182 cm. Diszkosz: Menis (román) 62.52 m. 800 m: Tracy (ír) 2:04.3 p. 100 m: Szecinszka (lengyel) 11.2 mp, 4x100 m: NSZK 44.5 mp. Hol sportolnak tovább a Spartacus kerékpárosát? Veszélyben a Hecsek Kupa Aggódunk. Mindannyian, akik szeretjük a kerékpársportot és büszkék vagyunk arra, hogy Pécs város és a Mecsek Kupa neve ismerősen cseng már nagyon sok nemzet kerekeseinek fülében. Nem vészharangot kongatunk, hanem a bajokra keresünk gyógyírt! Nem az utánpótlással van baj - a Sportiskola, a PMSC és Dévai bácsi ugyancsak szívükön viselik a sportág jövőjét, naponta edzenek a kicsinyek -, hanem a jelenlegi felnőtt gárda szakmai fejlődése okoz komoly problémát: megálltak a csúcsra vezető úton. Talán nem is az adottságokkal van baj, hanem a lehetőségekkel. Többször foglalkoztunk azzal, mennyi idő szükséges az élsportolóknak. Sok. A kerekeseknek pedig talán még egy kicsit több is. Napi edzések, 80—120 kilométerek szükségesek hetente legalább hatszor ahhoz, hogy valaki például egy 100 kilométeres versenyen a „spiccen" legyen. Nem olcsó sportág, a technikai felszerelések komoly anyagi áldozatot követelnek. Amelyik szakosztály ezt nem tudja biztosítani, az ámítja az egyesület vezetőit és a versenyzőket isr hogy valaha is az élmezőnybe fognak tartozni! A Dévai testvérek, Keserű, Rajnai minden évben éremmel tértek haza az országos versenyekről, és a nemzetközi versenyeken is megállták helyüket. Azóta viszont emelkedett a mérce — a felkészülési lehetőségek azonban nem! Az utóbbi években csak az indulók között jegyezték már a Mecsek Kupán is a pécsieket. A célba ugyanis nem érkeztek meg . .. Pedig nem tehetségtelenebb a jelenlegi csapat sem a múlténál. Hirth István válogatott versenyző már többször bizonyított, és a többiek lábában is benne vannak a jó eredmények . . . Gyakran emlegetjük: a iá verseny vonzza a nézőket. Ez érvényes a Mecsek Kupára iS/ Ha csak az 5 évvel ezellőtti nézőszámot hasonlítjuk össze a tavalyival, már akkor is óriási a különbség. Mert ez a verseny sem olyan mór, mint több évvel ezelőtt. (Rendezésről pedig már szólni sem érdemes!) Mi lesz tehát a pécsi kerékpársport jövője? Talpra áll-e a Spartacus? Tornai Ferenc, a Baranya megyei KISZÖV elnöke: — A város reprezenlotív szakosztályait a PMSC egyesíti. Ide tartoznak és a tervekben szerepelnek a kerékpárosok. Megéit- jük az elképzeléseket, nem csinálunk presztízskérdést - átad juk a versenyzőket. De nincs kinek? Ugyanis a PMSC nem veszi ót. Ha két héten belül nem kapunk egyértelmű választ az MTS-től — azonnal át- odjuk-e vagy sem —, intézkedünk, és nálunk maradnak a versenyzők. A Mecsek Kupa megrendezését a döntéstől függetlenül az eddigi színvonalon biztosítani fogjuk. Bódi Dezső, a PMSC ügyvezető elnöke:- A fuzionált, egyesületektől minden anyagi és erkölcsi támogatást megkapunk. A Spartacus viszont — azon kívül, hogy az OKISZ az átadáskor azonnal megvonja támogatását - még a jelenlegi felszerelést sem adja át teljes egészében. Intéző bizottságunk döntése: nem vesszük át a kerekeseket addig, míg nem tudjuk biztosítani az optimális edzési feltételeket. Novemberben újra napirendre tűzzük a témát, addig reméljük megoldódnak b nehézségek. Rózsahegyi Mátyás, "a Városi TS elnöke:- Egyetértek a PMSC indokával, gazdasági alap nélkül felelőtlenség lenne azonnal átvenni a szakosztályt. A szövetkezeti bázis viszont hosszútávon nem tudja biztosítani a kerekesek szakmai fejlődését. Széjjel- zülleszteni a szakosztályt viszont felelőtlenség lenne, ezért azt javdslom, novemberig várjon a Spartacus, addig anyagilag is megalapozott lesz az átadás, a városi TS pedig támogatni fogja a megerősödő szakosztályt. Ezek tehát a nyilatkozatok. A döntést várjuk, addig is azonban egy megjegyzés: szükség van-e ilyen körülmények között a költséges Mecsek Kupára, ahol a pécsiek csak a statiszta szerepét töltik be? Rózsa György Vállalatok figyelem! Sikondai tóparton 11 szobás nyaraié július 1 tői üdültetésre kiadó Érdeklődni: (82-225) 2 óráig Szakmát tanulhat B. m. Állami Építőipari Vállalatnál a kmtHező szakmákból: 1. Vízszigetelő (18 évtől 40 évesig) t. Üveges (18 évtől 45 évesig) 6 hónopos átképzés alapján a vállalat keretén belül. AZ ÁTKÉPZÉS TEUESEN DÍJTALAN At átlagkereset mind e két szakmában 2000,— pt-té! 3300,— Ft-ig. RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST AC A VALLALAT FELVÉTELI IRODÁJA: PÉCS, RÁKÓCZI UT 56 a monitor ellöl Hél v iléki csapat dicsérete gy-iksz-keítő © Kecskemét—Dorog. Ma rossz kedvemben vagyok. Tipp: 2. © Kossuth KFSE—Ganz-MÁ- VAG. Döntetlen, illetve: X 2. © Szegedi Dózsa—Vác. Ne remegjen a kezünk, amikor te- ; szünk: X 1. © Kiskunhalas—FÖSPED. — Ősszel 4:0-ra győzött a FÖSPED, a Kiskunhalas tavasszal 1 :0-lal vágott vissza. Könnyen megismétlődhet ez az egy-null. Tippünk: 1 X. © KOMÉP—Győri Elektromos. Nem birnak egymással. Tipp: ! x. © Máza-Szászvár—Kaposvári Rákóczi. Tehát adva van két | csapat: a Máza és a Szászvár. Győz a Máza-Szászvár, s leg- j följebb döntetlen. Tipp: X 1. © Debreceni EAC—Békéscsabai VTSK. Békés döntetlen, vagy az elölálló. Tipp: X 2. ® Gyula—MGM Debrecen, j Na Gyula vitéz, télen-nyáron... Aztán győzzél, vagy döntetlen, Tipp: 1X2. © ÉPGÉP—Esztergom. Csői- j hatatlan tipp, csalhatatlan iksz. Tipp: X. ® Láng Vasas—III. kér. TTVE. A Láng otthon nem valami fé- j j nyes. A bajnokságban így jót- [ szottak: 0:0, 1:1. Most iksz, vagy | I kettes. ® KISTEXT—Kecskeméti TE. Ha kikerül, sikerül. Tipp: 1 X. ® Debreceni VSC—Pécsi VSK. Győznek a vasutasok. Mármint a DVSC. © Szolnoki MÁV—Székesfehérvári MÁV. Győz a MÁV. Hogy melyik? A székesfehérvári. Vagy iksz. Tipp; X 2. Pótmérkőzések: 14. Kiskunfél egyháza—Lehel SC. Csalhatat lan iksz. 15. MÁV DAC—Sze gedí VSE. Győznek a svédek Tipp: 1. 16, Gyöngyös—KELTEX Tipp: 1. (— mi —) Hát befejeződött. . . Mondani sem kell, megint a fociról van szó. Az ez évi bajnokság 'S véget ért. S hogy hozott-e különösebb negle- petést? Igen is, meq nem is. Egy-két együttesünk szereplésével hadd foglalkozzam egy kicsit részletesebben, mert úgy érzem megérdemli. Itt van először is a Videoton. A vidék legjobbjai lettek, teljesen megérdemelten. A „szürke eminenciások" csapata egy nagyon tehetséges fiatal edző, Kovács Ferenc munkája nyomán a legjobbaknak is méltó ellenfele lett. A megszerzett hely megtartása azonban nem lesz könnyű! S ha már a helyezéseknél tartunk, folytassuk a sort egy másik vidéki együttessel, a Zalaegerszeggel. Amikor bejutottak az első osztályba, leutaztam a városba, hoqy a feljutás öröméről, a készülődésről filmriportot készítsek. Szerény nyilatkozatok hangzottak el: „Boldonok leszünk, ha bentmaradunk" j— így summázhatnám a megnyilatkozásokat, és amikor az idény derekán egy tévéközvetítés kapcsán ismét Zalaegerszegre vezetett az utam még mindiq ugyanez a iá zan mértéktartás fogadott. Pedig akkor már nyilvánvaló volt, hogy nem váltanak átszálló legyet. Hogy miért említettem ezt a két vidéki példát? Talán egy kicsit Pécs és Komló kedvéért is . . . A fehérváriak és g zalaegerszegiek megmutatták, hogy ahol félretesznek minden torzsalkodást, ahol egy gyár vagy a város és megye vezetői szívügyüknek tekintik a sportot ott nem maradhat el a siker! Jól ismerem a Videoton gyár vezetőit, többször beszélgettem velük. Állásfoglalásuk a sport támogatását illetően egyértelmű: munkát követelnek a pólyán és a gyárban egyaránt. És ha megfelelő ellenszolgáltatást kapnak nem marad el a juttatás sem. Nem fordítva csinálják ahogy sajnos nálunk nagyon gyakran teszik, s talán a hibák legfőbb forrása itt keresendő: először számon kell kérni a játékot és bizalmat egyaránt, s csak utána jöhet az „elszámolás". Megy a játék, nagyobb a közönség, több a bevétel, a juttatások a ráfordítások összege is emelkedhet. Látszólaq milyen egyszerű a helyzet! Zalaegerszegen is a labdarúgás tartja el az összes többi szakosztályt' oz atlétákat, röolabdásokat, sakkozókat egyaránt. Valamennyinknél több pénzt a labdarúgók hozzák a kasszába, akiknek mérkőzését még a környékbeliek is szívesen látogatják. Nem csoda, ha átlagos nézőszámuk meghaladta a mérkőzésenkénti tízezret. És még valami: g megye éppúgy, mint a város, a párt- és társadalmi szervek, az üzemek és o qvárak nemcsok beszélnek arról, hoqy mit kellene tenni csapatuk érdekében. de szíves-örömest segítenek is. A ZTE idei helyezése az 1972—73. évi labdarúgó-bajnokság legnagyobb meglepetése, amiről Csak a dicséret hanqján lehet szólni. S ebből Szőcs Jánosnak, hallatlanul agilis fiatal edzőnknek éppúgy kijut, mint a játékosoknak, az eqész szakosztálynak, a szurkolóknak, és mindazoknak, okik a maquk módján letettek valamit öt asztalra. Szőnyi János-íj on íuihbv LPjf V> l U «óm Területi úszóbajnokság a Balokányban m IS . 1tM ' • A zalaegerszegi Tóvári kilenc versenyszámban állt rajthoz, négy els6 M 1 második helyet szerzett. A Balokány-fűrdőben tartották a hét végén a területi fel - I nőtt úszóbajnokságok versenyeit, Kaposvár, Zalaegerszeg és Pécs úszói indultak. 100 m lány gyors: 1. Ketskés (Kaposvár) 1.09,8, 200 m férfi gyors: 1. Tóvári (Zalaegerszeg) 2:14,5, 100 m női pillangó: 1. Ketskés (Kaposvár) 1 :17,2, 400 m férfi vegyes: 1. Mátrai (Pécs) 5:21,4, 200 m női vegyesúszás: 1. Kets- kás (Kaposvár) 2:49.2, 100 m férfi hát 1. Mátrai (Pécs) 1:10.5, 100 m férfi mell: 1. Jovi (Pécs) 1 20.6. 100 m női hát: 1. Dombi (Pécs) 1 18.7, 200 m férfi pillangó; 1. Hérics (Kaposvár) 2:32.2, 200 m női mell: 1. Vár- konyi (Pécs) 3:01.5. 1500 m férfi gyors: 1, Tóvári (ZTE) 19:40.8. 400 m női gyors: 1. Böbék (Kaposvár) 5:29.6. 4x100 m férfi gyorsváltó: 1. i Pécs (Abonyi, Szentirmai, Tori, í Mátrai) 4:20.6 4x100 m női ve gye5valtó: 1. Fécs (Dombi. Kind- 1 li. Várkonyi. Filiszár) 5:23.2, 4x100 m férfi vegyesváltó: 1, Pécs (Tari, Jóvi, Mátrai, Szentirmai) 4:18. 100 m női mell: 1, Várkonyi (Pécs) 1 :24.2. 200 ni férfi vegyes: 1. Mátrai (Pécs) 2:34,9, 400 m női vegyes: 1, Dombi (Pécs) 6:00.0, új megyei csúcs. 100 m férfi gyors: 1. Tóvári (ZTE) 1:01.2, 200 m női pillangó: 1. Ketskés (Kaposvár) 3:07.0 200 m férfi hát: 1. Tari (Pécs) 2:38.2, 200 m női gyors: 1. Ketskés (Kaposvár) 2:38.4. 100 m férfi pillangó: 1. Mátrai (Pécs) 1:07.6, 8Ö0 m női gyors: 1, Bobék (Kaposvár) 11:40,6, 400 m férfi gyors: 1. Tóvári (ZTE) 5:01.7, 200 m női hát: 1. Szarka (Kaposvár) 2:50.6. 200 m férfi mell- 1. Mátrai (Pécs) 2:56.5, 4x100 m női gyorsváltó: 1. Pécs (Várkonyi, Dombi, Filiszár, Jelics) 5:13.4, 4x200 m fér fi ayorsváltó: 1. Pécs (Szentir- mai,/ Toronyi. Abonyi, Mátrai) 9:47.2.