Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-10 / 117. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1973. május 10. A szépséges daindoli völgy Miért kilencven szám között válogathatnak a lottózók? A kérdés megválaszolásá­hoz a szerencsejátékok .tör­ténelemkönyvében' több mint 350 évet kel zisszala- oozni. A lottó bölcsője ugyanis Genovában ringott, méghozzá a feljegyzések szerint az 1620-as években Ebben az időben a város öf tanácstagi helyére alkalmon ként összesen 90 polgár pá­lyázhatott. Hogy közülük ki legyen végül is az öt szeren­csés, azt Fortunára bízták. A 90 nevet külön-külön pa­pírlapokra írták föl s egy­szerű sorshúzással döntöt­tek alighanem azért, hogy a személyes kiválasztás fele­lősségét áthárítsák a szeszé­lyes istenasszonyra. A sors­húzást minden alkalommal nagy érdeklődés kísérte, oly­annyira, hogy a genovaiak közül sokan előre fogadáso­kat kötöttek ki lesz az öt ú: tanácstag. A fellobbant jó jkszenvedelv szinte tálca» dnálta az ötletet: tanacs- aqoktól függetlenül is ren­dezzék meg Időről időre - .sorshúzást". A 'ottó magyarországi his áriája iával később. c XVIII. század közeostájá' kezdődött és egészen 1897- :g virágzott hazánkban — ekkor a játékot különböze indokokkal megszüntették .Újkori” történelme csak •957-be” *ehát kereken 60 évvel később kezdődött, tér mészetesen változatlanul annyi számmal, ahány ge­novai polgár pályázott an­nak idején a városi tanács­tagságra. Aki kevésbé jártas ezen a környéken, bizony kissé megtor­panva keresi bejáratát ennek a szépséges daindoli völgynek, itt a Szigeti út és a Rácvárosi út találkozásánál: két öreg sarok­ház között aligha szélesebb az út talán három méternél, amely a főútvonalból derék­szögben ágazik el északi irány­ba, vagyis a völgy felé. Ez a Magyarürögi út, amely a sa­roktól számítva mintegy 100 méteren át még mindig szűk a kétoldalt lévő néhány lakóház közelsége miatt, de aztán hir­telen kiszélesedik a látóhatár, pontosabban a völgy teljes nagyságában és szépségében. A léniaként völgyet-metsző mű­ét balodalától szelídebben emelkednek a kertek, szőlők, gyümölcsösök, míg a másik — nyugati oldalon — túlzottan is meredek a hegyoldal, ahol pél­dául — más megoldás nem is lévén — már eleve teraszos­műveléssel „fogták meg" haj­dani szőlőtermelők ezt a — ke­mény, józamatú bort adó — de kegyetlenül köves talajt. Ezen a délelőttön - s éppen Hűvösvölgyben — plusz 28 fo­kot mérnek — fölnézek a ma­gasban és meredeken kapáló nőkre, férfiakra, de még a lát­vány is izzasztó. Az egész dain­doli szőlőterület mintegy 400 holdra tehető, de az utóbbi években ez hallatlanul fölapró- zódott, széttagolódott 200—400, legföljebb 600 négyszögölnyi parcellákra. Valami újfajta „honfoglalás" ez, a tulajdono­sok jelentős része „újgazda" többnyire kimondottan „városi­ak", akik mezőgazdasági mun­kával — ezúttol szőlő- és gyü­mölcstermesztéssel — most ta­lálkoztak előszói, hogy kistele­ket vásároltak. De vásároltak, mert a hétköznapok szédületé­ből ide menekülnek ki délutá­nonként, vagy hétvégenként, ka­pálni, kötözni, öntözni, perme­tezni. S mindehhez a szüksé­ges ismereteket szakkőnyvek- ból, de elsősorban a Pécsi Sző­lészeti Kutató Intézet vezetőjé­től, dr. Diófási Lajos tudomá­nyos kutatótól hallott előadá­sok révén sajátítják el. Nem kevés sikerrel, hiszen — éppen a szakmai tanácsok alapján — korai, vagy középérésű fajták­kal — mint a fehér-burgundi, rizling-szilváni, tramini, fur­mint ... stjo. — cserélik ki az öreg - gyakran hatvan-hetven­éves olasz-rizling tőkéket — amelyek ezt a szellős, s ősz­szel elég korán hűvös vidéket nem szívelik. A MAV-nál dolgozik, hét esz­tendeje vásárolta meg - prés­házzal együtt — ezt a mintegy ötszáz négyszögölnyi szólót, kétharmadát újonnan telepítet­te: — Drága mulatság ez! - mondja a középkorú férfi. - Dehát, egész nap ülök az iro- , dóban, elhiheti, milyen izom lázzal kezdem a tavaszt, ami­kor már van munka a kertben. De mégis jó érzés . .. — Kiszámította már, mennyi­be kerül borának literje? — Egyszer igen. Nem is me rem kimondani. Mindenesetre legalább kétszeresébe, ha nem többe. Muszáj segítőtársat fo gadnom, de szőlőmunkást ne­héz szerezni, és ha igen, a nap­szám benne van vagy százhar mine forintomban és hozzá a liter bor. A saját munkámat meg a feleségemét nem is szá­mítom. Aztán az idegeskedés tavasztól a szüretig, nem üt-e be valami, jég, fagy, vagy pe- ronoszpóra, és mégis... ra­gaszkodom hozzá. El nem ad­nám a vénistennek sem._! Leballagok a Lojkó-megálló- ig, a buszról akkor száll le egy csapat gyerek, alsótagozalo- sok, a belvárosból jöttek, Éger­völgybe tartanak. A pedagó­gusáé riadtan tereli őket át a túlsó oldalra, az autósok át­engedik előzékenyen a kis ele­ven, hangos együttest. — Miért nem gyalog jöttek az uránvárosi végállomástól? — kérdem a tanárnőt. — Ne higgye, hogy kényelem­ből. A vámtól idáig nincs jár­da, nincs gyalogos út, az autók meg száguldoznak, féltem a gyerekeket... Sok egyéb mellett, ez is a daindoli gondok egyike: gya­logjárda. Az egész vidék üdülő- terület, de gyalog közlekedm a főútvonalon egyszerűen életve­szélyes. Pedig itt vannak a ki­rándulóhelyek, akár Éger-völ­gyet említem, akár a nemrég elkészült szentkúti pihenőt, az­tán a nyári kerthelyiségek, a Vadásztanyánál, vagy az ár nyas, patinás turistaház Isten- kútnál, amelyek valóban kelle­mes időtöltést biztosítanak a városból kiránduló tömeg szá­mára — mindezt csak zsúfolt, fülledt autóbuszokon érhetik el, lelket-testet üdítő séta helyett. Igaz persze, hogy — a nem is nagyon távoli, annál inkább költséges — elképzelések meg­oldják majd ezeket a gondo­kat. Ahogy tudom, még ebben az évben szanálják a Magyar­ürögi út—Szigeti út torkolatánál lévő épületeket, s ennél a ke­reszteződésnél lényegesen csök­ken majd a balesetveszély. Az út-korrekcióra és a telkek ren- dezésére később kerül sor. E két utóbbi megoldása már ne­hezebb ügy lesz. Csak becslési adat ez: oz egész völgyben — és a hozzátartozó és hegyte­tőkre futó — dűlóutak mentén — mintegy hat-hétezer ember lakik. Ezeknek zöme háztulaj­Asztalos szak-, betanított és segédmunkásokat MAGAS TELJESÍTMÉNYBÉRREL felveszünk PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAT, PÉCS, LOTZ KAROLY UTCA 2. SZÁM. I A „Tetye"-ből „athletikai lető11 lesz... Pécsi sportélet 1886-ban Versenyeket még nem tartottak, de a kemény fiúk készen állnak donos, kis szózoléka bérlő. Ha az abaligeti út fölötti Felső­hegyről végignézem a völgyet í mintegy óriási színes-szőttes tá­rulkozik ki az egész vidék, ap- ió és dús növényzetű kertjei- j vei, hajlataival, meredélyeivel, új és ósdi házaival. Csakhogy ez a „színes-szőttes” kissé moly­rágta, .legalábbis ami az ósdi. öreg épületeket illeti. A vám felöli bejárattól néz­ve valóságos villa-sorok szegé­lyezik az utat, lépcsős, nyitott vagy zártverandás, nagyab- iakos, redőnyös családi házak, némelyike egyemeletes s ezek közül is egyik beleillik a kör­nyezetbe, a másik nem. Min­denesetre az elmúlt hat-nyolc esztendő alatt annyi ház épült itt fel, hogy már-már utcaso­rokat képeznek. A kis-, közép- és nagy-daindoli részen pedig már rég kialakultak a házsorok és éppen itt találni a két vég­letet: villákat és düledező, om- latag falazatú kalyibákat. Ilyen vertfalú présház előtt ü! egy asszony vadonatúj fonott kertiszéken, cipőjét lerúgta lá­báról, légycsapóval figyeli a le­gyeket. — Mikor költöztek ide? — Évekkel ezelőtt. — Megvették? — Még, a présházat meg a ■ kis kertet, összesen nyolcezer- j ért. . . Azóta már kaptunk vol- I na lakást a bányától, de vala­hogy itt maradtunk. Megszok­tuk, jó helyez... Nyulaink van­nak, jó pénzt hoznak, bérház­ban viszont még kutyát sem le­het nevelni ... Elképzelhető, milyen szomoiú | tákolmány ez a présház, ha a nyolcezres kis minikertre „rá­adásként” kapták meg. Szá­muk nem sok e földbesüppedt házikóknak, amelyek megbúj­nak itt a hegyekben, s ame­lyeknek tulajdonosai nem lak­hatóságra, csupán mint mező- gazdasági épület hasznosításá­ra kaptak engedélyt. De létük mindenképpen fejtörést okoz majd a tanácsi szerveknek, amikor végérvényesen rendbe teszik a város egyik legszebb peremvidékét. Mostanában sok a vita a fia­talok öltözködéséről, magatar­tásáról. — Nem volt ez más­képp apáink, nagyapáink és még távolabbi eleink idején sem. A XVII—XVIII. században például az egyetemeken val- iáserkölcsi nevelés folyt. A fe­gyelem megszilárdítására 1792- ben bevezették a magaviseleti osztályzatot. Az oktatók minden félévben külön kori ülésen tár­gyalták meg a hallgatók ma­gaviseleti érdemjegyeit. A rossz magaviseleti jegyek oka rend­szerint az istentiszteletek elha­nyagolása, a tanítás zavarása — lábdobogóssal, fecsegéssel — kocsmózás, kóborlás, színház és táncmulatságok látogatása vol­tak. A helytartótanács 1794- ben a rövid haj viselését e! nem A napi sport iránt érdeklődő nagyközönséq keveset tud ar­ról az élénk' és fejlett sport­életről, amely a múlt század végén, közel már eqy évszáza­da pezsgett Pécsett, Különösen akkor érdekes ez a visszapillantás, ha az emlé- j keket eqy aktív sportoló írta le, akkor és úgy, ahogy azokat az első pillanat benyomása belőle kiváltotta. A leveleket, amelyekből aláb­biakat — részben szószerint — merítem, a székely Borbély György írogatta, aki neve alá büszkén kanyarította: a Kolozs­vári Atlétikái Clúb első bajnoka. Borbély György 1886-ban in­dult nagy országjáró útjára, gyalog, amelynek városunkat és megyénket illető ievélbeli visz- szaemlékezéseit ismertetem. Megyénket 1886. augusztus 12—25-e között szelte át útjá- val, s ekkor kelt levelében a következőkben emlékezik meg útjáról és a tapasztaltakról: Azért jöttem ide, hogy meg­ismerkedjem a „Pécsi Athletikai Club"-bal, mely alig féléve, hogy alakult s van már 150 tagja, derék vezérférfiakkal. A jogakadémiai tanulók gyéren gyűlnek a zászló alá, tán mert szegények, a 6 forint tagsági díj drága, pedig a test és lélek épségénél aligha van drágább a mi napunk alatt, annál töb­ben hivatalnokok, kiknek 12 fo­rint sem sok és kevesebb mint nálunk. Másodszor Wannis pénztárosnak nem kell annyit vesződnie a beszedéssel, mint nálunk lllinq Sándornak. Ver­senyeket még nem tartottak, de a kemény fiúk készen állanak. A sport némely dolgában kez­deményezők. önállóságra töre­kednék. A görög és angol sza­vak maradoznak ki. A mérték­fogadható újításnak tekintette. A leggyakrabban előforduló panaszok azonban a színházak, a nyilvános táncmulatságok lá­togatása, és az ezzel kapcso­latos kihágások miatt adódtak. Az orvos-kar az 1802. év­ben kérelmezte, hogy ta­nulóinak a színházak és a tánc­mulatságok látogatása en­gedélyeztessék, hiszen azok már „érettebb korúak", rész­ben nősek, részben „oly tarto­mányból valók, hol az meg van engedve”, — ám a kérelem eredménytelennek bizonyult. Még 1826-ban is figyelmeztette az egyetemi tanács a karokat, hogy azt a hallgatót, akit szín­házlátogatáson kapnak, maga- , viseleti jegyét kettesre szállít­sák !*. i egységeket nem a „yard”-nál, hanem ej tőlünk is ismert méter­nél keresik. 100 méterről be­szélnek és nem 100 yardról, amely utóbbit mindenféle ma- thematikai munkálatokkal kell kiszámítanunk. 91.44 század mé­terre. Ez mind kiszámítható még; de a szolgai Utánzást ön­állóságnak csak ki nem kalku­lálhatjuk. Két gyakorlóhelyük van, egy téli s egy nyári, dúsan beren­dezve. Eayikért sem fizetnek bért, mint mi. Aztán a testvér­egyletek a világ minden kin­cséért sem gyűlölködnek egy­másra. Egyebekben egyezik a club a Kolozsvári Athletikai Club és a Magyar Athletikai Clubbal. Nyári helyök a „Te- tye", amely szóval én meg­barátkozni nem tudék; minden­kép Tetőnek, még pedig athle­tikai tetőnek szeretném nevezni. A hegyoldalban egy versenyekre alkalmas lapos gyephely ez, hol a Tetye (rácul) magyarul forrás csörgedezik. Egyletöknek jó reményű jövője van s ha jós­latom teljesül, a „Tetye"-ből „athletikai tető" lesz. Miért ne? Több a jövőjük, mint múltjok. Emlékkönyvükben az én nevem előtt még csak a Treforté, a minister úré van. Többek mellett Liszkay Bálint alelnökkel jártam be a várost. Nem tudom, melyiket bámuljam inkább: a Littke pezsgőpincéjét, vagy a Zsolnay világhírű edény­gyárát, amelyben 700 ember gyúrja a sárt, vagy a készülőben lévő négy tornyú, több milliójú, de legnagyobb pazarfényű szé­kesegyházat, amelynek közepé­be állva, bajos eltalálni, hol leljük fel az Istent, az égben vagy a művészetben? A lakosság német, rác és magyar. Ez már déli város. Másfél nap voltam itt kitűnő társaságban, nagy ismeretséget csaptunk; az egyleteknek sem szabad holt hírben lenni egy­mással. Te nem jártál itt, mégis ismernek. Hát még engem! Ha elmondanám, hogy a szűk utcákban is botorkáztunk. Ad­dig beszélgettünk, míg megVir- radott az esős éjszaka s én, hogy ne mondjam: részegen, — de ittasan a barátság enthu- siasmusától, az esőben pityergő világnak füttyét hányva, 5 óra­kor útnak eredtem Mohács felé. Az egész öt mérföld. Az első kettőt 2 óra alatt tettem meg sáros úton, esőben, álmosan s egy két hegyen. Aztán lábfájá­som megújult s három órát vesz­tegeltem Egerág, Nyomja, Sze­derkény körül; tanúm Perczel Béla, ki a mohácsi ünnepre ko­csizott, útszélen nyöszörgő ál- longósom mellett. A következő 3 mérföldet megint 3 óra alatt tettem meg s délután 1-kor Mohgcsott voltam Vanké úrnál, kinek az a jó bora van s ked­ves felesége (mert a lányokat nem szabad dicsérni). Péterfi Lajos barátom nevelősködött ott. Ez út pompás versenytere a Pécsi Athletikai Clubnak. Kez­detben van csak csak néhány domb, aztán szép egyenes. Fen­séges csatasík. Itt időzésem alatt is, vala­mint Pécsett, derék módon telt az idő. Néztem a sokác nctiot, amely szegény, de jámbor faj­ta; igen érdekes primitív nép. Szereti különösen az asszony­nép a rikító piros színt. Von neki külön nótája és tánca, * nem úgy, mint a magyar le­gény, hogy kövesse a muzsikus, hanem cimborájával karöltve s lábujjhegyen billegetve, maga előtt kergeti, g , szerencsétlen flótást, kinek sarka néha meg? bánja az elsőséget. A sokácí billegés után aztán magyarmis- kásan rakja ki. Péterfi barátom elbeszélt egy húshagyókedd? ünnepet, melyet leányvásárnale is lehetne nevezni. Ebből áll: A piros ruhás lányok körbe állnak — a dudások körül, billegetik lábujjhegyeiket, a legények Pe­dig félrébb eqy-egy naay ho- rangfélét kötnek a hasokra * ide-oda futva, megfogják a leánynak — ahol éppen nekik tetszik. Jaj annak, akit nem csíptek meg; az nem meqy férj­hez abban oz esztendőben. Mohácsról délelőtt 10 órakor (mindiq a legnagyobb meleg­ben) indultam el. Áthajóztam a Dunán s a nagy Mohács sziget állt előttem rettentő bozót, el­hagyatott vagy fel sem keresett minőségében. Olyan, mint a senki szigete. A senki szigetéről csak 3 óra múltán vergődtem ki, * az „öreg Dunán” (mert a Mo­hács melletti fiatalabb), hol minden fiatal 10 éves leány- vaqy fiúgyerek csak úgy hajt? a csónakot, Baracska magyar fa­luban szálltam ki". Borbély György itt hagyta el Baranya megyét. s tért az Al­földre. Levelei érdekes régiségeket őriztek meg, amelyekről tón máshonnan alig értesültünk vol­na. így ő hozta az első hírt a Pécsi Athlétikai Club-ról, annak működéséről, s arról az érdekes megfigyelésről, hogy tagjai 1886. ban már a méterrendszert’ lát­ták alkalmasnak a sportteljesít­mények mérésére. Aztán azt is látjuk, hogy távgyaloglásnak eléq különös módját űzte, s az edzés helvett így „idomította” izmait. Különös az a mód is, hogy éjjelre sportolónk juhászokkal tölti szabad ég olatt pihenőjét S útját nemcsak testének idomí- fásával tölté. hanem a megfi­gyelt néprajzi, történeti ese­ményekhez hozzáfűzi a maga magvas aondolatait. Gondolataiból talán annvi ma is figyelmet érdemel, miután a tettyei kőbánya a felszámolás előtt áll, hogy területén a pécsi ifjúságnak meg lehetne valósí­tani, a szavai szerinti „athleti- kai tetőt". Reuter Camifte Rab Ferenc Kétszáz éves diákregulák — amikor kötelező volt a hosszú haj k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom