Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-31 / 138. szám

DUNANTOll NAPIO 1973. május 31. parangoláő a levéltárban Adatok a régi pécsi kézműves iparról Pécs a török alatt (Hogyan értékeljük a török megszállást?) A feudális korban, de még a kapitalizmus kezdeti idősza­kában is, a céhek voltak a kéz­műves iparosok testületéi, gré­miumai. A céhek és a kézmű­vesipar elsősorban a városok­ban fejlődtek. A céhes iparosok fontos szerepet vittek a váro­sokban, életükkel és munkájuk­kal a városi fejlődést szolgál­ták, szoros kapcsolatot tartot­tak a városi közigazgatással, a közigazgatás vezető szervével, a városi magisztrátussal. Pécs város levéltárában ta­lálható céhkönyvek és céhira­tok. bár igen szórványosan ma­radtak meg az utókor számára, mégis igen sok adatot tártál- maznak a város 18—19. századi iparára. A céhek a városiasodás szol­gálatában állottak, a város gazdasági és kormányzási ön­állóságának elérését anyagilag és erkölcsileg hathatósan tá­mogatták. Hogy Pécs város 1780-ban szab. kir. városi rang­ra emelkedett, vagyis hogy megszerezte a szab. kir. városi címet és jogot, ebben nagy anyagi és társadalmi szerepet vállaltak a céhbeli mesterek. A váltságdíj kifizetése a pé­csi püspöknek mint földesúrnak, az önálló városigazgatás és szabad városi szervezet fenn­tartása több anyagi hozzájáru­lást, nagyobb adóterheket je­lentett, mégis vállalták mindezt a több szabadság és az ipar szabadabb fejlődése érdeké­ben. Ha egy kézműves mester ide­genből Pécsre költözött, itt csak akkor folytathatta iparát, ha a városi tanács felvette a városi polgárok közé, vagyis ha előbb városi polgárjogot nyert. Egy 1822. évi iratban is azt olvas­hatjuk egy szőlőföld vásárlásá­val kapcsolatos szerződésben, hogy Thaller József polgárjog­gal rendelkező órásmester volt (bürgerlicher Uhrmachermeis­ter). Ugyanígy 1847-ben a vá­rosi oolgárok sorába felvettek iratai között található Sárics István tobak mester kérvénye, amelyhez mellékelte atyjának 1780-ból való városi polgári bi­zonyítványát. A városi polgárjog elnyeréséért benyújtott kérelmét ugyanis azzal is indokolni kí­vánta, hogy atyja Sárics Jakob pokrócos mester már csaknem 70 évvel ezelőtt szerzett pécsi polgárjogot. A városi tanács segítette o céhbeli iparosok nyersanyagbe­szerzését, biztosította a piaci feltételeket, az országos vásá­rokon és a heti piacokon a helybeli mesterek elsőbbségi helyfoglalási és árusítási jogát idegen kézműves mesterekkel szemben. Tüzesetek alkalmával,, ami­kor még Pécsett nem volt szer­vezett tűzoltóság, a céhek tag­jaira hárult a tűzoltási felada­tok legnagyobb része. Egy 1778- ban készült tűzoltási rendtartás felsorol 50 kézműipari foglalko­zást és egyenként megmondja, hogy mely iparhoz tartozóknak milyen oltási feladataik vannak tűzeset alkalmával. A céhek és kézműves meste­rek létszámára, működésére, a város területén való elhelyezke­désére sok adatot tartalmaznak a különböző évekből való la- ko^sáeösszeírások. Az 1752. évi Pécs városi ösz- szeírásból kiíűnik, hogy a pécsi kézműves iparosok legnagyobb számban a belvárosban laktak, s a külvárosokban viszonylag kevesebben voltak. De néhány iparág viszont éopen a budai külvárősra szorítkozott. A kü­lönböző színű szattyánt és kor­dovánt készítő tobak mesterek kivétel nélkül a budai külváros­ban laktak. Ugyanitt éltek a molnárok, hiszen a vízimalmo­kat a Tettye vize hajtotta. Négy aranyműves volt akkor Pécs-**: Radios Pál, Magyaro- vics Mihálv, Szinkovich Jakab a belvárosban és Laczkovics Jó­zsef a szigeti külvárosban. A kero-'-edők száma 10 volt és szintén a belvárosban laktak. M "vdött akkor Pécsett 5 borh ■‘'"-sebész, 2 építőmester, 21 !-- — "vés, 7 ács és 5 aszta­los. A legnagyobb számban a csizmeHák. vargák és szabók ford'.i'tn1- elő. De lakott itt hin- tókészítő, hamuzsírfőzó, könyv­kötő, nyeregkészitó, Szíjgyártó. 6 kovács, voltak fazekasok, Milyen volt a magyarság élete a török alatt? Ha az ismert tör­ténelmi munkákat megnézzük, egyértelmű rá a válasz. Rossz. Rosz- szabb, mint bármikor és rosszabb, mint az akkor három részre sza­kadt ország bármelyikében. A Tettye völgye a „Budai külvárosban” pokrócosok, bádogosok, mészá­rosok, lánckésfitök, kőfaragók szobrászok, gombkötők, paszo mántkészítők, bádogosok, posz­tóverők, fésűsök, szűcsök, bocs- korosok, sarukészítők, kalapo­sok, fostok, bognárok, lakato sok, ruhafestők, üvegesek, taká csők, hangszerkészítők, tarisz- nyások, esztergályosok, pinté­rek, késesek. Működött 4 pék, 9 kötélgyártó és számos más iparos is. A levéltárunkban őrzött céh­könyvek között előfordulnak többek között a tóba kok és bor­bély-sebészek lajstromai. A tobak mestereket nevezték tabakoknak és kordoványosok- nak is. Ezek olyan tímárok vol­tak, akik juh- és kecskebórből készítettek szattyánt, kordovánt és irhát. Tobaknak hívták azt a faedényt, amelyben a bőr cser­zését végezték és erről a cser­zésre szolgáló edényről kapták a nevüket. Ez a bőrcserzésre szolgáló faedény más néven még: ta- bak, tabák, tabán tabány. Ta- bakana törökül az a hely, ahol a bőrt kidolgozzák, tartják, tá­rolják. A tabak mester neve tö­rökül: nazir tobacski, amely az arab debagh (bőr) szóból szár­mazik. Érdekes, hogy a 18. század végén helytartótanácsi rende­letre készült egyik összeírásunk Pécs budai külvárosát Tabán­nak vagy Tábánynak nevezi (homines, qui patrato in Subur- bio Civitatis Budensis Tábány dicta ...). Kétségtelen, hogy Pécs ún. budai külvárosa a Ta­bán, Tábány nevet az idetele­pült tabakokról kapta. A pécsi tabán mintájára ugyanebből a szóelemzésből lehet származtat­ni Budán a várhegy tövénél fennállott és a Horthy-korszak- ban lebontott Tabán fővárosi városrész nevét is. A borbély-sebész céh irat­anyaga azért is érdekes, mert ebből is látstik, hogy a bor­bély-sebész mesterségből fejlő­dött ki a seborvosi foglalkozás. A 18. század második felében Mária Terézia elrendelte, hogy a borbély-sebész legénynek a vándorló évek eltelte után a monarchia valamelyik egyete­mén is vizsgát kell tenni. Enél- kül a városi polgárok és a bor­bély-sebész mesterek testületé­be (grémium) felvételt nem nyerhetett senki. Ezért nem teljesítette Pécs város tanácsa 1776-ban Szél János pécsi borbélynak a céhbe való felvétele iránti kérelmét. „Elvégeztetett: Minthogy az instans iderekesztett, Felséges Asszonyunktól kegyesen kiadott instrukció szerint, melyben az foglaltatik, hogy akik a borbély mesterséget őfelségének tarto­mányiban űzni kívánják vala­melyik univerzitásban megexa- mináltassanak, ha valaki az ekament végbe nem vitte vol­na, annak okáért addig miglen ezt azon instrukció szerint vég­be nem viszi, kérésének hely nem adatik.” A városi tanács közvetlenül felügyelt a céhek működésére. Városi tisztújító közgyűlések al­kalmával felügyeleti szempont­ból a tanácsnokok között felosz­tották az összes működő céhe­ket úgy, hogy egy tanácsnokra 5—6 céh ellenőrzése jusson. A városi tanácsnokok ilyen minő­ségükben céhbiztosi feladatokat láttak el, amelyről az ipartör­vény országosan is intézkedett. E rövid cikk is mutatja, mi­lyen sok és fontos adatokat tar­talmaznak a céhiratok a régi pécsi kézművesiparra vonatko­zóan. Már csaknem két éve tart a levéltárban, múzeumokban, könyvtárakban, a társadalmi és magángyűjteményekben talál­ható írásos és tárgyi céhtörté­neti anyagnak a számbavétele. Az összegyűjtött adatoknak most folyik a gépi feldolgozása és még ebben az évben meg­jelenik a közel ezer oldalra ter­jedő országos céhkataszter. Dr. Kopasz Gábor Történetírásunk szerint a ma­gyarság pusztulásának egyik, talán a leglényegesebb oka a másfélszóz éves török megszál­lás volt. Vajon valóban így van-e ez? Nem vádolható-e eb­ben az esetben történetírásunk elfogultsággal? Az kétségtelen, hogy ezek o megállapítások levéltári emlé­kek, tehát megmaradt korabeli iratok, feljegyzések tanulmányo- zásq során születtek. Igen ám, de ezeknek nagy része bécsi intenciójú, Habsburg-párti I vagy a törökellenes nemesség j által keletkezett forrás. Hogy a Habsburg párt érőltette a tö- | rökellenességet és szította a tö­rökellenes harcot, ez természe- | tes. Közismert a királyi Magyar- | ország csatatér, és a magyar | végvári katonaság, mai szóval élve „ágyútöltelék" szerepe. Érthető a birtokát elvesztő ne­messég törökellenessége is. De vajon az ország lakosságának nagy részét kitevő jobbágyság is így vélekedett-e? El lehet-e fogadni azt az elméletet, hogy a török által megszállt terüle­ten pusztult a magyarság? A végvári vonalat ebből a szem­pontból ki lehet emelni, hisz az állandó hadszíntér volt. A pusztítás azonban ott kölcsönös volt. A fizetetlen végvári kato­nák rablásból éltek és csaknem jobban pusztítottak, mint maga a török. Az állandóan megszállt terü­leteken azonban más volt a helyzet. Baranya megye mór hátországnak számított. Hadjá­ratok alkalmával, seregek vo­nulásakor súlyos lehetett itt is a helyzet, ez azonban minden hadjáratra, minden akkori had­sereg vonulására érvényes volt. Zrínyi 1664-es téli hadjáratakor legalább annyit szenvedett a lakosság (Pécset is felgyújtot­ták), mint a török seregek vo­nulásakor. A 150 éves megszál­lásból azonban csak egy kis időt tesz ki az ilyen rendkívüli állapot Baranya megyében. A helyben keletkezett forrá­sokat a történettudomány mind­máig nem ismeri, — nagyrészük elpusztult — vagy ha ismerte is, felületesen kezelte, a törököket teljes elfogultsággal vádolta. Nehéz a kérdésre ma választ adni, hogy vajon a helyben ke­letkezett forrásoknak van-e na­gyobb értékük, vagy a sok száz kilométerrel távolabb keletke­zett forrásoknak. Vajon azck nem annyira elfogultak-e, mint az itteniek? Ami megmaradt a 150 éves megszállásból, az ma Ankará­ban, Konstantinápolyban, sőt jugoszláviai, bulgáriai levéltá­rakban fekszik feldolgozatla­nul, ismeretlenül. A török ki­űzése után keletkezett helyi ira­tok azonban sokszor utalnak a török világra, és bár a XVIII. Kémesi jobbágyok zendülése 1823-ban Az esemény olyan hétköznapi, hogy megállni sem indokolt ta­lán? Jobbágyok és a hatalmas baranyai uradalmak tiszttartói, ispánjai között folyó állandó háborúskodásra vonatkozó ira­tok között százszámra akadnak olyanok, amelyekből nemcsak az osztólyharcos megmozdulá­sok mozgató rugói bonthatók ki, hanem a XVIII. és XIX. szá­zadi baranyai jobbágyéletnek egy sor jelensége, szokások, az uradalom tisztjei és a jobbá­gyok közötti stilus, a bíró és a falu lakóinak közvetlen kapcso­latai, a falvak hangulata, az összetartozás és a széthúzás erőinek játéka, összefoglalva, mindaz, ami ennek a korszak­nak a valóságát jelentette. A Baranya megyei Levéltár­ban jelenleg folyamatban van q Pécsvárodi Alapítványi urada­lom XVIII. és XIX. századi iratai között az úriszéki illetve a fiská­lis anyagának a rendezése is. Ebből került elő igen sok anyag a Batthyányak Siklósi Uradal­mához tartozó, Kémes, Harkány, Tapolca, Nagyfalu stb. közsé­gek életéről is. Falukutató helytörténészeink figyelmét hívom fel a baranyai nagyuradalmak anyagában lévő úriszéki anyagra, amely q nép­élet mélységeibe ad betekintést. Az 1819-25. között a Batth yányak birtokán robotmunkára olapított nagyszabású vízleveze­tési munkálatok folytak. Kétség­telenül fontos progresszív gaz­dasági tevékenység sok eset­ben azzal is járt, hogy a mér­nökileg rosszul tervezett belvíz­levezetést követően olyan lege­lők, amelyek kisebb erekből, patakokból nyertek vizet tönk­rementek, soványakká váltak. Az „uradalom birkatartása no vekedvén, lovaik s barmaik ki szorultak még ezekről is...” Ti. a kémesieknek. Az uradalom rendeletileg igyekezett az új helyzetet legalizálni $ „a cső­szök útján Kémesy szántókat (Jobbágyságot) üzenettel a rét­től eltiltotta ...” A jobbágyok az uradalmi til­tórendelet ellenére lovaikat a rétre továbbra is rendszeresen kihajtották. Az uradalom egyez­kedéssel kísérelte ezt megaka­dályozni. A mindennapi szokás­tól eléggé eltérően követelte, hogy a rét védelmére a kémesi jobbágyok áltoj robottol készí­tett kanálist, az egész falu a kötelező évi roboton felül újabb robottal tisztítsa ki. Ezt 1750-től kezdődően a falu földesurai az évi robotból oldották meg. Á robot mértéktelen követelése az uradalom terveinek végrehajtói ellen ingerelte q jobbágyokat. Ugyanakkor meg is osztotta a lakosságot. A nagyrészük itt le­geltetett, kisebb részük másutt és nem vágott elevenjükbe a tilalom. A falut a közvetlen gaz­dasági érdek megosztotta, Az uradalom iqen átgondolt csel­lel a jobbágyok haragját az ispán felé vezette. Batthyány Antal 1822 karácsonyára a vár­ba fenyőt szállító jobbágyoknak megengedte, hogy „tavasztól kezdve ellésre álló lovaikat a gazdag legelőre hajtsák". A buzgó ispán ......két pisz­t ollyal s durrogtató ostorral . . . a falu két csőszéért szalajtva .. , kiket számosán qyűlöltek, estve a lovakat a rétből a faluba haj­tották ...”. Ez annál is inkább a magasra szökő ......gyűlölet tá rgya lett, mivelhogy egész nyáron zavartalanul használták a legelőt,.." A kémesi jobbágyok agitá­torai a falubéli fiatalabb telkes gazdák közül kerültek ki. Veze­tőjük: Szabó András, Tóth Sa­mu, Babos János, Marton Tin- nus, Molnár Dávid, Ambrus Sa­mu voltak. A bíró, a csőszök, a kántor igyekeztek már ko­rábban lecsillapítani a népet sikertelenül. Ezt követően az uradalom mellé állottak. Máso­dik esetben is megtörtént, hogy az. uradalom ispánja fegyverrel, a csőszöket maga mellé állít­va, s megnyerve többet ar ügy­ben érdektelen jobbágyokból o legelőről elűzte a lovakat. Azok vad vágtába a falu „egyetlen szűk kis utcájába menekültek s a kocsma előtti téren össze­gyűlt a falu férfiai, asszonyai, gyermekei miatt megtorpan tak ...” Ekkor q fent már meg nevezett „lázadó szántók több csapások által megveretett lo­vak oly sebességgel fordultak vissza, hogy az ispány a csőszök s embereik majdnem aqyonta- postattak...” A „lázadók ilyes szavakat kiáltoztak: tapostas- suk agyon a vérszívókat...” A társaikat beáruló tanúvallomás­ban négyen egybehangzóan vallották, hogy a nép körül fog­ta az ispánt, egyikük mellen ra­gadta ,.s még életére is tőre­Jobbágy, korabeli viseletben kedtek”, s ha az esküdtek nem jelentek volna meg, a nép, mely állataiért a tűzbe ment, megöli. Másik, a sajátos szokásjogra utaló apró mozzanat, a cső­szök és a társaik ellen fordult jobbágyok üldözésének leírása, majd a tanúk vallomása alap­ján megerősíthető igen érdekes jelenet. A csőszök, s négy falubéli, hogy „életüket q zendülőktól mentsék, a bíró háza felé ro­hanván oliq érték el annak ha­tárit, hárman a kerítésen is be­jutottak, ketten azon kinn, de már a határin belől ...” A tanúvallomások erre q moz­zanatra is egybehangzó meg­erősítéssel válaszoltak. A zen- dülő jobbágyok elől az említet­tek életüket úgy menthették csak meg, hogy elérték a falu bírójának telkét. Érdekes a védekezés q tanú- vallomásban. Pákozdi István „szabad vallása’’ során kijelenj ti, hogy „gázold el, üsd agyon. Ide ide szántók, akaritok e velem együtt vagy sem gaz. ispánt kiűzni, tegyük el a világról...” kifejezéseket, hq mondta volna is. az „igazság lett volna, mert nem egy tanúval bizonyít­ható, hogy^ lopja az uradalom szénáját, s ütötte nem csak embert, de mi még nagyobb baj a nyűgben lévő állatot s meg is hajtotta. ..” A várba hurcolt s vasra vert zendülők kemény ta­gadásban voltak mindvégig, s a tanúvallomásokon átsüt az uradalmi tisztek elleni gyűlölet, nem kevésbé a meghökkentő kortudat: jobban fáj a vemhes állatra mért csapás a qazdá- nak, mint a saját hátán csat­tanó botütés, amiben része volt I gyakran, | Dr. Szita László , sz. emberét és a helyi hivatalos szerveket nem lehet törökpárto­lással vádolni, sok pozitív té­nyezőre utalnak. Ezt egy-két kiragadott példa egy 1747. évi jegyzőkönyvből is alátámasztja. A kihallgatások során olyan embereket is meg­vallattak, akik a török alatt is itt éltek: (Pécsi születésűek). Matthiás Szombathelyi, a török kiűzésekor 26 éves volt, tehát jól emlékezhet arra az időre. Ez a tanú azt állítja, „emléke- zetitől fogva Pécs városát min­denkor szabad városnak lenni hallotta." Egy másik arról vall, hogy a török időben a pécsi lakosok „Sörtvéseiket és más féle mar- hájokat őrizvén szabadon és békességben éltek." Az 1747-es vizsgálatnak egyik döntő részét a város jövedel­meinek legfontosabbika a bor tette ki. A püspök ugyanis bor- dézsmát követelt a termelők­től. Erről így szól Ferencffy István vallomása: „Hogy Pécs városa szabad volt mindenkoron, hal­lotta, és még midőn Török bi­rodalma alatt volt ezen város, akármennyi bora termett volna valakinek a lakósok közül, soha attul dézsmát nem kértek." Ezek a tanúk, annak ellenére, hogy a felszabadító harcok al­kalmával fegyvert fogtak a tö­rökök ellen (Szigetvár vissza­foglalásánál tüntették ki ma­gukat) elismerőleg szóltak a török vezetőkről, parancsnokok­ról, akik több esetben is meg- védték a lakosságot a martaló- cokkal szemben. Feltehetően a törők elfogad­ta és tiszteletben tartotta a vá­rosi közigazgatást is. A leg­többször magyar bírója volt Pécsnek. A helyi közigazgatás elfogadása elmondható a fal­vakra is. Két baranyai pecsét maradt meg a török időből: Viszló pecsétje 1607-ből és Her- nádfáé 1671-ből Mindkettőt a magyar falusi bírók használhat­ta'. (és használták még 1850- ben is) és a török is elfogad­hatta, másként nem lett volna értelme használatának. Legtöbbet az adóösszeírások - defterek beszélnek erről az időről. A megyei és pécsi def­tereknek azonban eddig még csak kis töredéke jelent meg magyar fordításban. A többi még feldolgozásra vár. Ez a kis töredék is a kezdeti háborús pusztítást túlélő magyarság egységes tömegét mutatja. Több falunál a lakosságot né* szerint ki lehet mutatni. Ugyan­azok a nevek a XVI. és a XVII. században. Ezeknek a neveknek a nagy része azonban a XVIII. század eleji összeírásokban végleg eltűnik. Az 1711. évi ösz- szeírás a kuruc- harcok és a császári sugallatra végigpusztí­tó rác dúlós következményeit rögzíti. Az összeírás szerint 10 év alatt a lakosság állatállo­mánya szinte teljesen elpusz­tult, maga a lakosság is a fe­lére csökkent. Ismeretlen, még nem idézett forrás ez, mely azt bizonyítja, hogy a megye ma­gyar lakossága nem a török alatt pusztult el olyan mérték­ben, hogy a telepítések szüksé­gessége később napirendre ke­rüljön. Megdöbbentő az a tény is, hogy az ismert török előtti 1542. évi adóösszeírás, és a hadjára­tok kellős közepén készült 1551.. 1557. és 1564. évi összeírások között nincs lényeges különb­ség, a lakosság pusztulása igen mérsékelt, annak ellenére, hogy a török Szigetvár elfog­lalása előtt a „felperzselt föld" taktikáját alkalmazta a vár kö­rül. A török alóli felszabadulás­kor a császári zsoldosok viszont válogatás nélkül pusztították a lakosságot. Kétségtelen tehát az, hogy a megye történetével kapcsolat­ban roppant hiányos adatokkal rendelkezünk, jóformán ismeret­len korszak ez. Adva van a le­hetősége annak, hogy a már is­mert forrásfordítások elemzésé­vel, a nagyobb részt kitevő is­meretlen defterek fordításával és elemzésével, és a még isme­retlenek felkutatásával erre a korszakra is fény derüljön és a maga valóságában hitelesen álljon ennek o 150 évnek a tör­ténete a kutató és az érdeklődő előtt. Beierédy Győzi f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom