Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-31 / 138. szám
4 DUNANTOLI NAPLÓ 1973. májút 31 1973. MÁJUS 31 CSÜTÖRTÖK Szeretette/ köszönt/ük névnaotuk alkalmából ANGÉLA nevű kedves olvasóinkat • A Nap kél 3.52, nyugszik 19.33 érakor. — A Hold kél 2.49, nyugszik 19.06 órakor. Alakuló ülést tartott a Pécsi Városi-Járási NEB Alakuló ülést tartott tegnap az újjáválasztott Pécsi városi és járási Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ünnepi ülésen Toller László, a városi-járási NEB elnöke ismertette az MSZMP Baranya megyei párt-végrehajtóbizottságnak a népi ellenőrzés 1972. évi munkájáról szóló értékelését, határozatát és az ebből eredő feladatokat. Ezt követően Szabó József, a megyei NEB elnöke a népi ellenőrzés munka- módszereiről tartott előadást Az alakuló ülés következő napirendi pontjaként a Pécs városi és járási Népi Ellenőrzési BiJÜNIUS 1—6: Jelentkezés az óvodákba Pécs város Tanácsának művelődésügyi osztálya értesíti az érdeklődőket, hogy az óvodai felvételre való jelentkezés ideje június 1—6-ig tart Jelentkezni az óvodák vezetőinél lehet Az újonnan épülő kertvárosi óvódábo jelentkezők a Táncsics Mihály úti, az új Szalai András úti óvodába jelentkezők a Rákóczi úti, a Magyar Lajos úti II. új óvodába jelentkezők előjegyzését a már működő Magyar Lajos úti I. óvodában végzik. Az igényeket felvételi bizottság bírálja el. A felvett gyermekek beiratásának idejét az óvoda ismerteti. — A szarvasmarha-tenyésztési program végrehajtásának eddigi baranyai tapasztalatait értékeli június 1-i, pénteki ülésén a NEB mezőgazdasági és élelmezésügyi szakcsoportja. Az ezzel kapcsolatos tanácskozást az új- petrei Petőfi Termelőszövetkezetben tartják meg, egyidejűleg megtekintik a tsz szakosított tehenészeti telepét. — Pécs megyei Véres Tanácsé V. B. fi. kerületi Hivatala igazgatási osztálya értesíti a város lakosságát, hogy a II. kerület területén lévő parkokban o Kertészeti és Parképítő Vállalat május 31-én, szeles idő esetén június 1-én permetezést végez. Per metezésre kerülnek az egynyári virá gok közül az ageratum, a salvia, pelargonium, dahlia. A díszfák és díszcserjék közül a fertőzött példányok. Permetezésre használandó növényvédőszer: Bl 56, POL okaritoz, Zineb. A permetezett területek őrzéséről, valamint a figyelmeztető táblák kihelyezéséről a Kertészeti és Parképítő Vállalat gondoskodik. zottság 1973. második félévi munkaprogramját vitatták meg a résztvevők. A városi-járási NEB az országos programon túl speciális pécsi és baranyai vizsgálatokat is végez ebben az esztendőben. Tervbe vették Pécs tömegközlekedésének alapos vizsgálatát, ezzel szeretnének segítséget adni a közlekedés- fejlesztéshez. Ugyancsok idén felmérést végeznek a város köz- művelődési helyzetéről. S egy újabb, helyi téma: a tanácsi vállalatok alkalmazotti létszámának alakulása és az ezt befolyásoló tényezők. — Pécsiek az országos föd- » rászversenyen. Május 27-én Budapesten rendezték az állami fodrászipar idei országos versenyét, amelyen a Pécsi Fod- rószipori Vállalat hat dolgozója vett részt és jó eredménnyel szerepeit. A tehetségkutató versenyben első helyre került Pott Györgyné, második Ferencz Éva. A mesterek közül első Sárközi Lászlóné a női, a férfiak „mester-bajnokságán" pedig Schreiner József a második helyet szerezte meg. — Életpálya. Megjelent a Baranya megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet időszakos lapja, amely pszichológiai tudnivalókat, szakmaismertetést, valamint a nyári, továbbá az állandó munkalehetőségek jegyzékét tartalmazza. — Ratal bélyeggyűjtők vetélkedője. 40 általános iskolai tanuló részvételével rendezték tegnap a pécsi Üttörőhózban a fiatal bélyeggyűjtők vetélkedőjét. A hét pécsi és egy komlói szakkör versenyzőinek legjobbjait a KISZ és a MABÉOSZ pécsi csoportja jutalmazta. ♦ A Baranya megyei Rendör-fökapitányság közleménye A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a városi és járási kapitányságok félfogadási rendje az alábbiak szerint módosul 1973. június 1-től: hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken 8.30-től 13-ig, keddien 8.30- tól 17-ig, ugyanezen napon a pécsi városi és járási kapitányság 19.00-ig foglalkozik személyi igazolvány-ügyekkel. “T mwry I» W~ 14 Az ajtóban a felügyelő állt. Bz éjjeli ügyeletes, Petterson, «kitől mindenki félt. Indulatnélküli arccal nézett körül, száznyolcvanas magasságával, kisportolt termetével maga volt a centikkel nem mérhető tekintély. Eiőreugró, erős állót megsi- mitva, nézte a földről épp fel- tópászkodó Kapellárót, tekintetében, némi kivóncsisággal, mintha azt kérdezte volna; nocsak. hót te vaqv az, nem is go-dö"' -> a. Egy utol azt is felmérte ez a pillantás, ki volt a támadó és ki az akinek védekeznie kellett. mindjárt nyugtázta 's ezt, egy mozdulattal, amellyel Kapelláró mellé lépett, hogy talpraállni segítse, de nem szólt, Petter- sonnak ez a szótlansága volt a leginkább riasztó. Igen, mert ugyanakkor látnivaló volt, hogy a némasága nem közömbösséget takar, nagyon is hangsúlyos volt a maga nemében, mindenki tudta ki ellen és ki mellett szól Nymodon. — Te velem jössz — mondta és Bika felé intett. A többiek a helyükre. Nem várta meq, míg a fiúk elhagyják a helyiséget, Bikával előrement. lépteik sokáig kongtak a hosszú folyosón. Szabod lélegzet Felszállást engedélyi kérek Ki nyer ma? — Pécsett, Szekszárdon és Kaposváron A HÉT FILMJEI SZABAD LÉLEGZET. Irta és rendezi« Mészáros Márta, az operatőr Kottái Lajos, zenéjét Szörényi levente szerezte. A munkásfiatalok és az egyetemisták kapcsolatával foglalkozik a rendező egy szövőlány és egy egyetemista szerelme ürügyén. A főszereplők között ismét láthatjuk Nagy Gábort és Moór Ma- riannt. Baranya az URH-n Az URH-okció keretében e hét végén két pécsi, illetve baranyai vonatkozású műsort közvetít az URH-rádió. Szombaton, június 2-án 16 óra 50-kor Játsz- szunk együtt Baranyában! címmel kezdődik vetélkedő, melynek játékmestere Padisók Mihály. A műsor egy korábbi adós ismétlése lesz. Vasárnap, június 3-án egyórás dél-dunántúli melléklettel jelentkezik a népszerű Ki nyer ma? A 12 óra 10 perckor induló körkapcsolásos élő közvetítés helyszínein, Pécsett, Szekszárdon és Kaposváron mérik össze tudásukat a zenekedvelők. Pécsett az Éva cukrászda ad otthont az adásnak. A hat pécsi játékos Czigány György mikrofonja előtt válaszol majd a kérdésekre. — Női divattáskák a Szovjetunióba. A Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet modelljei is bemutatkoztak Kievben a kedden megnyílt magyar köny- nyűipari vállalatok termékbemutatóján. A szovjet üzletfél a pécsi mintakollekciókból választja ki és rendeli meg a következő évi exportszállítmányt Ez évben már 40 ezer divattáskát szállítottak a szovjet Razno- export Külkereskedelmi Vállalatnak. — Kamaraopera. A Hotel Tourist udvarán rendezendő június 4-i kamaraopera hangversenyre, amelynek során Monteverdi és Pergolesi műveket mutatnak be, az Országos Filharmónia Színház téri jegirodájá- ban lehet jegyet vásárolni. — A Centrum Áruház vasműszaki közületi raktára: Pécs. Rákóczi út 7». (x) — Felvásárlók és termelők kapcsolata. A termelőszövetkezetek és o felvásárló vállalatok kapcsolatáról tartott közös megbeszélést, szerdán délelőtt Pécsett a szövetség Déryné utcai székházóban a Mecsek és Dráva menti Tsz-ek, valamint a Duna és Karasico menti Tsz-ek Területi Szövetségének közgazda- sági és áruforgalmi bizottsága. FELSZALLASI ENGEDÉLYT KEREK. A szélesvásznú, szovjet filmben a repülök életével ismerkedhetünk meg. Olyan pilótákat láthatunk, akik magabiztosak a gépben, de magánéletükben bizonytalanak, gondjaikat nem tudják legyőzni könnyedén. A HOZOMÁNY. Szinkronizált, román Rbn. (rája a legnépszerűbb román színpadi szerzők egyike; Paul Everac, a rendező pedig Letltia Popa. Megtudjuk, hegy a szerelemből született házasság és a szilárdnak hitt jellem hogyan bomlik meg a múlt visszatérő emlékeitől. — Hofland, Reform keltetőgépeket vásárolt a Bólyi Állami Gazdaság bóri keltető üzemének korszerűsítésére. Az új, nagy teljesítményű gépek, melyek a közelmúltban megérkeztek Bárba, a régi Gergely típusú magyar keltetőgépeket váltják fel. A keltető bővítésével és korszerűsítésével folyamatos üzem mellett — január 1-től december 31-ig évi tizenötmillió naposcsibét tudnak majd kikeltetni. A régi Gergely-gépek teljesítménye ötmillió naposcsibe volt-05-07 FIGYELMETLEN VEZETÉS, SÚLYOS BALESET. Pál Győző 28 éves gör- csönyi lakos kedd délután személy- gépkocsijával Pécsett az Ybl Miklós utca 7. számú ház előtt körültekintés nélkül kanyarodott balra és összeütközött az őt előző, — Nyitrai Attila 14 éves — Mopedessel. A baleset következtében Nyitrai Attila súlyos sérüléseket szenvedett. * KIVILAGITATLAN SZEKÉR - TÍZEZER FORINT KAR. Veres István 49 éves ivánbattyáni lakos kedd éjszaka ki- világítatlan lovaskocsival Harkány— Reménypuszta felé közlekedett és összeütközött Benkő Ernő 24 éves, pécsi lakos által vezetett személygépkocsival. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár tízezer forint. * SZABALYTALAN ELŐZÉS. Csapó Gyula 19 éves, mozsgói lakos kedd este Pécsett, a Rácvárosi úton jobbra előzte az előtte ugyancsak jobbra kanyarodó — Tömön György 40 éves pécsi lakos által vezetett gépkocsit — és a két jármfi összeütközött. A baleset következtében Csapó Gyula súlyos sérüléseket szenvedett. * FAAGBA ESETT A KISFIÚ. Fészekszedés közben leesett tegnap a fáról Szabó Zoltán 12 éves siklósi kisfiú és egy faág szűrődött a mellkasába. A mentők súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a Pécsi Gyermekkórházba. * MOTORRAL BUKOTT. Póré Gyula 50 éves pécsi lakos felbukott szerdán motorkerékpárjával Pécsett a Keszüi úton. A mentők mellkasi sérülésekkel szállították a Megyei Kórházba. Időjárásjelentés Vérhotó időjárás csütörtök estig: nappali gomolyfelhőképzödés, délután és este elszórtan helyi záporokkal, zivatarokkal. Éjszaka gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Mérsékelten meleg idő. ♦ — Gellér István grafikus, a pécsi meszesi általános iskola tanára több hazai és külföldi tárlaton vett részt eddig grafikáival. 1972-ben Spanyolországban: Madridban és Barcelonában a „PREMI DIBUIX JOAN MIRO” kiállításon szerepelt, amelynek alapján meghívást kapott az idén május 6-án Milánóban megnyíló I. Premio Inter- nacionale di Grafica Del Főmérő kiállításra. A biennálén elnyerte az „Amici del Pomero" érmet — Felvételi vizsgát e pécsi Liszt Ferenc Állami Zeneiskolában (Rákóczi wt 68.). Kezdők számára június 1-én, 2-án ás 4-én délelátt 9—12-ig és délután 4—7-ig. Magasabb osztályba Jelentkezők számára Június 11- én délután 4—5-ig. (x) — Különböző mintás, import nylonjersei 175,— Ft/méter kapható a kilós boltban. Pécs, Kossuth L. u. 59, (x) IBS. nrasc •ajánlat* — Mecseki különjáratot indít június hő 2-án szombaton. Útvonal: Pécs, Orfű, Aboíiget, Magyar- hertelend, Sikonda, Komló, Márévá- ra, Hosszúhetény, Pécs. Utazás autóbusszal. Szolgáltatásaink: autóbusz, belépőjegyek, idegenvezetés, ebéd. Jelentkezés: Pécs Város Idegen- forgalmi Hivatal, Széchenyi tér 1. Részvételi díj: 100,— Ft (x) Bika sokáiq nem aludt a többiekkel, Szigorítottba tették, hetekre, társai megúszták kisebb büntetésekkel. Kapelláró csak harmadnap vette észre, hogy bol vállán, ahol azon az estén a szúrásokat érezte, kis kékszínű kereszttetoválás látható, mintha megjelölték volna, de a jel értelmét nem tudta megfejteni, hiába kérdezgette Kicsit, oz se tudta, annál titokzatosabb képpel vizs- gálgatta, s homályos mesébe kezdett, holmi indián-filmekről, amelyekben az ellenségüket jelölték így bizonyos törzsek, persze azok nem tetováltak, késsel dogoztak, csak a forradás látszott a kés nyomán. Abban megegyeztek, hogy ez a jel a szabadulás utánra szólhat, valakiknek, talán Bika barátainak, jó lesz nem elfelejteni ezt, akkor is, ha szívesen elfelejtkezne erről akárki. Bármilyen furcsa, a kis kereszt sok álmatlan éjszakai órát «kozott Kapelláró sántára. Először arra gondolt, talán a félelmét kell legyőzni, azokkal a később bekövetkező eseményekkel kapcsolatban, amelyekre ez az apró jel utal, mint valami állandó jogfolytonos figyelmeztetés. Rájött azonban, hogy nem a félelem az, ami ébrentartja ilyenkor, sokkal inkább az elővigyázatosság érzete, amelyet azelőtt nem ismert. Mintha valaki örökké figyelné, egy arcnélküli árny, aki minden lépéséről tud, s ennek kellő fontosságot tulajdonit, mi több. elraktározza magában a mozdulatait. számottart a gondolataira, a terveire, s azt várja, mikor nyílik kedvező alkalom o leszámolásra, hogy előlépjen onnan, ahonnét a legkevésbé várják és fölemelje a kezét, hogy akkora ütéssel csapjon le rá, amilyet senki mástól nem kaphatott volna, s ez az ütés a földre teríti örökre. Ha nem szégyellte volna megkérdezi. Kicsit meg a többieket, mondjátok el srácok, de őszintén, ti is érzitek ezt? Vannak, akik úgy élik le az életüket, hogy csupa láthatatlan barát veszi körül őket, az ilyenek a koporsóban is mosolyognak, és magukkal viszik a barátságok megfejthetetlen titkait, misztikumát, várakozásaikat és a beteljesülést, ami mind a láthatatlan barátokkal kapcsolatos. De mit tudhatnánk kezdeni a láthatatlan ellenségeinkkel, akik egyszer majd, a legváratlanabb pillanatban letépik rólunk az inget, megnézik, ott-e a tetovált kereszt a bal vadunkon és akkor megbánjuk, hogy a világra születtünk, szeretnénk a földdel eggyé válni, őrjöngünk a kíntól, hogy lám, most sem, még most az egyszer sem látjuk az arcát annak az árnyéknak, amely annyi éven át. talán egész életünkben szemmel tartott bennünket. (Folytatása következik) wMmww Könyvről könyvre Gábor Andor a „Doktor Senki"-ben a gyors, számítóan hi- deq közéleti karrier diagnózisát adja. Miként húzódhat meg és érvényesülhet a közéletiséq álarca mögött a simulékony egoizmus: erre is feleletet kapunk a „békebeli" időket megelevenítő regényből, ♦ Selmeczi Marcella „Szedem szép virágom" című közérthető, de mégis tudományos müvében a gyermeklélektan érdekes tényeit, problémáit világítja meg. A népi játékok szerepe a gyermeknevelésben fontos, mert a szöveg, dallam, mozgás egységével szórakoztatva tanítanak, a mozgáskészséget fejlesztik. Néprajzi értéke is nagy, mert közel száz énekes népi játékot tartalmaz, így a folklórt kedvelők is hasznosan lapozgathatják. , * ^ Garas Klára, a „Barokk” szerzője új, színvonalas alkotással mutatkozott be. „A Szépművészeti Múzeum képei”-vel. Ezzel is a múzeumismertetés elhanyo. golt műfaját ápolja, fejleszti. Múzeumjó ráknak hasznos segédeszköz ez a gazdaq képismertetés. A reprodukciók magas esztétikai élvezetet nyújtanak. * Benjamin Spock „Csecsemő- gondozás, gyermeknevelés" című könyve arra figyelmeztet, milyen fontos a jövendő nemzedék biológiai létének megalapozása is. Szakszerű, tudományos felkészültségünk segítheti gyermekeink testi és lelki fejlődését. * Benedek Istvánnak „A tudás útja" című alkotása ismeretterjesztés, a qyors tájékozódás kézikönyve, mivel az egyetemes gondolkodás fejlődésének sok adatát tartalmazza. Megmagyarázza, mit jelent felvilágosod- ní, vagyis okosabbnak lenni. Foglalkozik az egyes korok, kultúrák gondolkodóival és természetvizsgálóival. Bizonyítja, hogy a gondolkodás, felfogás, természetvizsgálat, világképfejlődés miként alakul az ókortól napjainkig harcolva a miszticizmus, a tekintélyek uralma és a sznobok dilettantizmusa ellen, * Völgyesi Ferenc az ismert pszichiáter orvos újabb könyvében, az „Emberek, állatok hipnózisában" egy gyorsan fejlődő gyógymódról, a hipnózisterápiáról ir, A hipnotizált személy az ébrenlét és az alvás határán van. Az orvos az éberséget jelentő kéreg alatti izgalmi pontokon át szavakkal hat a betegre. Szóbeli rendelkezéseket, biztatásokat táplál az izgalmi pontokba, s rendszeresen alkalmazva a szókezelést, gyó- gyitólag hat hipnotizáltja állapotára. A módszer hatását fokozza a beteg hipnózis alatti önvédelmi és regenerációs mechanizmusainak leierősödése is. * Kántor Zsuzsa, a gyermekiélek kitűnő ismerője, a „Zenél a Zakariás" című kisregény- gyűjteményében a mai gyerekek pszichés problémáit elemzi művészi módon. ¥ A klasszikus drámát kedvelőknek a „Drámák" című qvűí- teményes kiadást ajánljuk, amelyet A. N, Osztrovszkij születésének 150. évfordulójára jelentettek meg. Az orosz realista drámairó negyvenhét színpadi müve közül ebben olvashatjuk a Vihar-t. az Erdő t, a Farkas és a bárány-t, A lónak négy lába van-t, a Jövedelmeié állás-í.