Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-29 / 136. szám

Komlónak sikerűt Pécsnek nem pwpi R Ö VI D E N Izgalmas hajrá várható a kiesés ellen A Komlói Bányász értékes győzelmet aratott vasárnap a kökönyöSi pályán a Salgótarjáni Bányász elleni találkozón, A komlóiak ha helyzeteiket értéke­sítik, még nagyobb arányban és biztosabban is győzhettek volna. A két bányászcsapat összecsa­pása végig izgalmas küzdelmet hozott, és a komlóiaknak vé- gülis sikerült visszavágni az ősszel Salgótarjánban elszenve­dett 3:1 arányú vereségért A PMSC székesfehérvári „ki­rándulása” nem sikerült. A pé­csiek nem bírtak a Videotonnal, a hazai csapat a második fél­időben felülkerekedett és ma­gának biztosította a győzelmet. A pécsieknek nem volt szeren­cséjük ezen a mérkőzésen, az 5. percben a kitörő dr. Bérezési buktatása miatt megadott 11-est Tóth elhibázta. A Székesfehér­várról érkezett vasárnapi jelen­tések tévesen közölték, hogy az esetnél a székesfehérváriak Zomborit buktatták. A kieső zónában tanyázó csa­patok a pécsiek kivételével ered­ményesen szerepeltek. A Diós­győr Zalaegerszegen szerzett pon tot, a Szeged legyőzte a Csepelt, az Egyetértés—Honvéd találko­zó döntetlenül végződött, és a Tatabányának is sikerült Buda­pesten a Vasas ellen döntetlent kiharcolnia. Az MTK úgy látszik magára talált: Győrben is meg­szerezte mind a két pontot a Rába ETO-tól. Az N3 I. hajrája igen izgalmasnak ígérkezik, a döntések az utolsó forduló mér­kőzéseire maradtak. Kézilabda Pécsi Bányász—Budapesti Spartacus 9:9 (7:1) NB I. női mérkőzés, Pécs. A pécsi csapat biztos győzelmet engedett ki a kezéből. A ven­dégek az utolsó percben egyen­lítettek 7 méteresből. Pécsi gól­dobók: Józsiné (5), Tóth (2), Lakiné (2), Újpesti Dózsa—PMSC 16:15 (10:7). NB I. férfi mérkőzés, Pécs. A pécsi csapat gyengén játszott. Pécsi góldobók: Ágos­ton (4), Kiss G. (4), Harmath (2), Pados (2), Gefa (2), Jéki. Pécsi Bányász—Budakalász 28:10 (16:6). NB I. B férfi mér­kőzés. Testnevelési Főiskola— Komlói Bányász 28:20. NB I. B férfi mérkőzés, Budapest. Győr —Tanárképző Főiskola 11:10. NB II. női mérkőzés, Pécs. KÉZILABDA NB 1. ÁLLÁSA Férfi csapatok; 1. Bp. Spartac. 9 8 — 1 155-119 16 2. Bp. Honvéd 9 7 1 1 168-142 15 3. Rába ETO 9 7 — 2 126- 99 14 4. Szondy SE 9 5 — 4 162-139 10 5. Tatabánya 9 4 2 3 136-134 10 6. Vasas 9 A 1 4 149-154 9 7. Elektromos 9 4 1 4 130-137 9 8. U. Dózsa 9 4 — 5 162-169 8 9. Debrecen 9 3 1 5 128-140 7 10. Csömör 9 3 1 5 136-155 7 11. FTC 10 3 — 7 153-157 6 12. Csepel 9 3 — 6 150-168 6 13. Pécsi MSC 10 3 — 7 156-186 6 14. Ózd 9 2 1 6 169-181 5 Női' csapatok: 1. Vasas 11 11 — — 152- 63 22 2. Bp. Spartac. 11 6 3 2 114- 96 15 3. FTC 11 7 — 4 131- 93 14 4. Tatabánya 11 7 — 4 103-103 14 5. Bakony V. 11 6 1 4 116-104 13 6. Ózd 11 6 —­5 94-105 12 7. Csepel 10 5 — 5 90- 83 10 8. Pécsi Bány. 10 4 1 5 97- 95 9 9. Goldberger 11 4 1 6 76- 92 9 10. ELZETT 11 3 2 6 103-118 8 11. Győri Text. 11 3 2 6 70- 96 8 12. Csorna 11 3 2 6 76-117 8 13. Híradót. 11 3 — 8 94-103 6 14. Rába ETO 11 2 — 9 80-128 4 ri Tresch volt a Komlói Bányász legjobbja vasárnap a Salgótarján ellen 1:0 arányú komlói győzelemmel végződő mérkőzésen. Képünk: Tresch három salgó­tarjáni játékossal csatázik. Fotó: Erb János BIRKÓZÁS, A PVSK birkózói \ Cegléd 16:9. NB I. férfi mér­Cegléden országos I. osztályú j kőzés. A két csapat vasárnap kötött fogású minősítő verse- ] Cegléden játszott. PEAC—Szom­nyen indulták. Grósz és Tóth G;, I bathely 13:12, NB II. férfi mér­súlycsöportjában II. hélyen vég- kőzés. Pécs. zett. KOSÁRLABDA. NB II. mérkő­zés. Komlói Bányász—Tatab. Bányász 90:66 (39:28). Női csa­polok. Komló, Csepel Autó— PMSC 100:67. Férfi csapatok, Budapest. Vasas Izzó—Tanár­képző Főiskola 85:51. Női csa­patok, Budapest. Tanárképző Főiskola—Sopron 70:69. Női csapatok. Sopron. A találkozóra hét közben került sor. * ASZTALITENISZ. Csepel—PM- SC 15.10. NB I. férfi mérkő­zés, Budapest. A találkozót szombaton játszották. PMSC— SPORT E-‘ír?iőzécr3t mérkőzésre Labdarúgó NB I. Komló—Salgótarján 1:0 (1:0). Komló, 4000 néző. Vezette: Katona (Maczkó l. J., (vagy c.) Kormai Bá nyász: Buús — üü„ei, Kovács, Műk ray, Tihanyi — i résen, Dárdui. Hor vath L. — Bordács, Juhász, Bencs'k Edző: Lantos Mihály. Salgótarján Magyar — Gecse, Kmelty, Varga Vertig — Horvátli F., Répás, Básti — Kajdi, Kovács, Jeck. Edző-: NJoór Ede Csere: Gecse helyett Sáfrány az 54 percben, Jeck helyett Pozsár a 69 percben, Horváth L, helyett Orsós a 74 percben. Góllövő: Dárdai a 7. perc ben. Sárga lap: Juhász a 45. perc ben. Szögietarúny: 7:3 (0:2) a Kom lói Bányász javára. Videoton—Pécsi M5C 3:1 (1:0). Székesfehérvár, 6000 néző. Vezette: I Hévizi (Szilvási, Félix). Videoton: | Kovács L. — Mester4, Kovács J., Fejes, ! Szabó K. — Burka. Karsai — Wo!lek, 1 Nagy II., Szolmásy, Csukovics. Eá/ő: Kovács Ferenc. Pécsi MSC: Rapp — Hernádi, Kocsis, Konrád I., Kincses II. — Borovácz, Tüske, Tóth I. Bérezési dr., Máté, Zombori. Edzc Dunai János dr. Csere: Wollek h' lyett Hartyáni a 26. percben, Bér czesi dr. helyett Lubastyik a 30. perc ben, Lubastyik helyett Tóth II. a 63 percben. Mester helyett Horváth T a 85. percben. Gól lövő: Fejes a 44 percben, Szalmásy az 53. percben Zombori a 66. nercben, Szabó K. a 75. percben. Sárga lap: Tóth I. a 4. percben, Konrád I. a 40. perc­ben. Szögletdrány; 6:5 (2:3) a Pécs •avára. MTK—Rába FTO 2:1, Egyetérté's— Honvéd 1:1, Vasas—Tatabánya 0:0. Szeged—Csepel 3:1, Diósgyőr—ZTE 1:1. Az N3 !. állása 2 27 15 7 27 15 6 27 11 10 1. Ojpesti Dózsa 27 20 2. Vasas 3. Ferencváros 4. Bo. Honvéd 5. Videoton 6. Zalaegerszeg 7. Csepel 8. Rába ETO 9. MTK 10. Salgótarján 11. Tatabánya 12. SZEOL 13. Egyetértés 14. Pécsi MSC 15. Komlói B. 16. Diósgyőr 5 76-18 42 5 48-29 37 6 51-29 36 6 51-31 32 27 12 5 10 38-36 29 27 12 5 10 34-33 29 27 8 12 7 41-35 28 27 13 2 12 43-43 28 27 8 10 9 33-41 26 8 6 13 34-43 22 8 6 13 24-35 2’ 6 10 11 29-44 22 7 8 12 26-43 22 5 10 12 21-78 20 5 9 13 24-47 19 4 10 13 18-46 13 27 27 27 27 27 27 27 Labdarúgó NB I. B. Haladás—Bp. Spartacus 1 ;0, "Szek- szárd—Ganz-MAVAG 2:0, Szolnok—- Eger 2:0, Miskolc—Várpalota 3:2, Debrecen—Dorog 0:0, Dunaújváros— Előre 3:2, Pénzügyőr—Kecskemét 2:0, Volán SC—MÁV DAC 1:1, Békéscsa­ba—Oroszlány 1:0. Az NB I. B. állása 1. Haladás 30 15 10 5 56-28 40 2. Dorog 30 15 7 8 50-39 37 3. MÁV DAC 30 14 9 7 35-26 37 4. Dunaújváros 30 14 7 9 41-29 35 5. Békéscsaba 31 14 7 10 39-36 35 6. Szolnoki MTE 30 16 2 12 48-34 34 7. Kecskemét 30 12 7 11 45-36 31 8. Pénzügyőr 31 10 10 11 34-36 30 9. Várpalota 30 13 4 13 33-36 30 10. Oroszlány 30 9 11 10 35-36 29 11. Szekszárd 30 9 11 10 37-43 29 12. Bp. Spartacus 30 9 9 12 45-54 27 13. Debrecen 30 9 9 12 27-37 27 14. Ganz MAVAG 30 8 10 12 42-35 26 15. Eger 30 7 11 12 31-41 25 16. BKV Előre 30 7 10 13 23-4? 24 17. Volán 30 9 5 16 37-52 23 18. Miskolc 30 7 9 14 24-42 23 DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baronyo megye- Bizottságának looia. Főszerkesztő Mitzki Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Tel..- 15-000. 15762. 1585?. 15-245 15264 Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig: 10-053, 20 óra utgn: 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállolot. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Te!.: 15-000, 15-762, 15-B52, 15-245, 1S264. Telexszám: 12-320. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sx. — Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, Előfizetési díj egy hónapra 20,— forint Indexszám: 25 054, ■■■ ' rrrir " " ni "" Labdarúgó NB II Pécsi VSK—Szikesfehérvári MÁV Előre 1:0 (1:0). Pécs, 300 néző. Ve­zette Borsos. PVSK: Ábrahám dr. — Kanyar, Szabó, Hamar, Nagy, Grün v/aldr-'Bq'ázs II. (Márton), Miholy, Bale s I., Szob.cs (Radics), Varga, hdzó Horváth László. Szfv. MÁV; Győ.e — Kórsai, Viktor, Bátor, Sza­bó, Mester, Horváth, Lechner. Reve- land (RibP). Bőke, Ur. Edző’ Ba­logh László. Góliövő: Grünwald (11- esből). Jó: Kanyar, Grünwald, Ba­lázs I., illetve Győré, Karsai, Bátor. Pécsi Bányász—Győri Dózsa ?:C (1:0). Pécs, 300 néző. Vezette: Mű­dig. P. Bányász: Kn'mán — Györ'ő, Kelemen, Fiochsz, Gertsmár, Ficzkó, Erdei, Zsolt, Bqrtal, Palkovics, Peres. Edző: Szám Frigyes. Gy. Dózsa: Kó- czión — Kovács I,, Kovács II., Do­monkos, Vorigin, Tasnádi, Szabó,' Halasi, Gábor (Sepsi), Vígh, Csidei (Csollány). Edző: Horváth Zoltán. OBllövő: Paikovics. Jó: Kálmán, Ficzkó, Baríai, Erdei, illetve Vorigin, Szabó. Győri Elektromos—Bakony Vegyész 4:0, Táncsics Se—Sabária Cipőgyár 2:0, Olajbányász—KOMÉP 2:1, Páoa —Zalaegerszeqi Dózsa 2:0, Fűzfő— Kaposvári Rákóczi 4:0. 7 Mezőfalva 8. Kaposvár 9. Paks 10. Szeksz. V. 11. Nagyatád 12. Nagymányok 13. Steinmetz SE 14. Vasas II. B. 15. Fornád 16. Lábod Megyebajnoksac N3 II. állása 1. Olajbányász 24 17 2 5 50-21 36 2 Győri Dózsa 25 15 3 7 43-21 33 3. PVSK 24 14 4 6 31-17 32 4. Táncsics 24 12 4 8 36-21 23 5. Fűzfő 24 13 1 10 53-37 27 6. Rákóczi 25 10 7 8 37-35 27 7. Győri Elektr. 24 10 6 8 36-32 26 8. Bakony V. 24 10 5 9 23-33 25 9 S-fv. MÁV 25 11 2 12 29-28 24 10. KOMEP 24 9 4 11 20-31 22 11. Pécsi Bányász 24 7 5 12 27-32 19 12. Páoa 24 7 5 12 25-34 19 13. Körmend 24 7 5 12 24-43 19 14. Sabária 42A 5 7 12 17-35 17 15. Z. Dózsa *25 2 6 17 14-47 10 Labdarúgó NB III Mohács—Mezőfalva 3:0 (1:0), Mo­hács. Volán 12.—Lábod 9:1 (4:1), Szigetvár. Vasas II. Bányász—Szek- szárd 2:3 (0:1), Pécsújhegy. Paks— BTC 3:0 (3:0), Paks. Máza-Szászvár —Steinmetz SE 2:1 (1:1), Szászvár. Porcelángyár—Fornád 9:2 (6:0), Por­celán-pálya. Nagyatád—Nagymányok 1 ;0, Nagyatád. NB 111. állása 1. Máza-Srászvár 27 20 4 3 57-16 44 2. Porcelángyár 27 15 6 6 55-30 36 3. PBTC 26 14 6 6 49-34 34 4. Mohács 27 12 9 6 45-26 33 5. Volán 12. 26 11 9 6 50-22 31 6. PEAC 26 13 4 9 57-37 30 Mágocs—Szentegát 5:2 (3:0), Má goes. Véménd—Szederkény 7:1 (1:0) Véménd. Boly—Pécsi Vasas 2:0 (1 :0) Boly. Sásd—Sátorhely 2:0 (0:0) Sásd. Siklós—Töttös 4:1 (1:1), Siklós Sellye—Kesztyűgyár 0:0, Sellye. Be remend—István-akna 0:0, Beremend Gázmű—Pécsi Kinizsi 1:0 (0:0), Ko vácstelep. Megyebajnoksóg állása 1. Véménd 28 20 4 4 73-23 44 2. Siklós 29 18 4 7 60-35 40 3. Mágocs 28 16 6 6 50-25 38 4. Szigetvár 28 14 6 8 65-40 34 5. Gázmű 28 14 6 8 44-33 34 6. Beremend 28 13 7 8 43-39 33 7. Pécsi Kinizsi 28 13 5 10 45-32 31 8. Sásd 29 12 7 10 34-32 31 9. Kesztyűgyár 28 13 4 11 41-37 30 10. István-akna 28 12 5 11 39-41 29 11. Boly 28 11 4 13 35-36 26 12. Sellye 28 10 6 12 42-44 26 13. Pécsi Vasas 29 7 8 14 30-45 22 14. Szentegát 28 8 3 17 32-57 19 15. Sátorhely 28 6 6 16 36-58 18 15. Töttős 28 7 3 18 25-53 17 17. Szederkény 29 3 2 24 15-79 8 TOTO 26 10 10 6 38-28 30 ; 27 1? 5 10 64-45 29 j 27 10 9 8 47-42 29 26 10 5 11 35-34 25 27 8 7 12 34-56 23 26 8 6 12 25-37 22 , 26 6 7 13 23-32 19 27 4 5 16 37-60 17 26 5 7 14 31-65 17 '27 1 3 23 16-99 5 I. Egyetértés—Honvéd X 1:1 2. Szeged—Csepel 1 3:1 3. ETO—MTK 2 1 :2 4. Videoton—Pécs 1 3:1 5. Komló—SBTC 1 1 :0 6. DVSC—Dorog X 0:0 7. EI ő re—D u na ú j vá ros 2 2:3 8. Volán—MÁV DAC X 1:1 9. Szekszárd—Ganz. MÁVAG 1 2:0 10. Pénzügyőr—Kecskemét 1 2:0 11. MVSC—Várpalota 1 3:2 12. Gyöngyös—KKFSE X 0:0 13. KOMÉP—Olajbányász + 1 2 1:2 14. Pécsi B.—Győri D, 1 2:0 A Sportfogadási és Lottóigazgató- sóg közlése szerint a 21. fogadási hét totóeredményei oz illeték levoná­sa után a következők: 13 találatos 15 db, 50 396 forint, ebből 13 plusz 1 találatos 5 db, 164 781 forint, 12-es 513 db, 982 Ft, 11-es 6647 db, 76 fo­rint, 10-es 40 879 db, 20 forint. RÖPLABDA Nß II. mérkőzé­sek. PFAC—Szombathelyi Hala­dás 3:1. Női csapatok. Pécs. PEAC—Szombathelyi Dózsa 3:0. Férfi csapatok, Pécs. Pécsi Vö­rös Meteor—Bakony Vegyész 3:0. Férfi csapatok, Veszprém. Bakony Vegyész—Pécsi Vörös Meteor 3:1. Női csapatok. Veszprém. * TENISZ. A Balokány ligeti teniszpályákon befejeződtek a teniszbajnokságok versenyei. As női egyesben Bállá Anna (PE­AC) személyében új bajnokot avattak. A férfi egyesben Bála visszavágott Baricznak az idény­nyitó versenyen elszenvedett vereségért. Az ifjúsági fiú egyes­ben Káplán J., az ifjúsági lány egyesben Bajzáth győzött, A serdülő fiú egyesben Korbélyi, az újonc fiú egyesben Regényi szerzett első helyet. ÖKÖLVÍVÁS ~A PVSK .Hiúsági ökölvívói is részt vettek az Álba Regia napok alkalmával meg­rendezett ökölvívó viadalon Szé­kesfehérváron. — Alvics Antal aranyérmet nyert, Bakos Károly, Garábi János és Péter Géza 3, helyezést ért el * VITORLÁZÁS. Kilenc hajó in­dult két futamban vasárnap a Pécsi-tavon megrendezett évad­nyitó , vitorlásversenyen. A győ­zelmet a Pécsi Vízügyi SE ver­senyzői Heinemann és Gondek szerezte meq. Második helyen a Pécsi Geodézia versenyzői Scherer és Ves^elics végeztek. * ÖTTUSA. Befejeződött a Pé­csett megrendezett öttusa után­pótlás verseny. A verseny vég­eredménye: egyéni összetett: 1. Sápi Zoltán (PMSC) 4729 pont, 2. Cserna Péter (PMSC) 1631 pont, 3. Nagyteleki Gábor (Új­pesti Dózsa) 4632 porit ... 11 Nyitrai Attila (PMSC) 4177 pont, összetett csapatverseny- ben: 1. Újpesti Dózsa 13 691 pont. 2. PMSC 13 587 pont, 3, Csepel 12 807 pont, 4 Bp. Hon­véd 12 401 pont, 5. Központi Sportiskola 10 814 pont. * LABDARÚGÁS. NB I. tartalék mérkőzések, Videoton—PMSC 4.0, Salgótarján—Komlói Bá­nyász 2:1, MTK—Rába ETO 4:1. Csepel—Szeged 3:2 Zolaegcr. szeg—Diósgyőr 6:0, Honvéd- Egyetértés 3:0, * LABDARÚGÁS. Stockholmi jelentés szerint Gustavsson, a svéd labdarúgó-válogatott tar­talékjátékosa az osztrákok el­leni sikeres VB-selejtezö után bárányhimlőben megbetegedett. A csapat orvosa kedden este adott általános jelentést a vá­logatott játékosok egészségi állapotáról. Ericson szövetségi kapitány kijelentette, hogy ha további játékosok is megbe­tegszenek, úgy feltétlenül ra­gaszkodnak a június 13-ára ki­tűzött, magyarok elleni selejte­ző elhalasztásához. Kérésükkel a nemzetközi szövetséghez for­dulnak. • * CSELGÁNCS. Debrecenben országos ifjúsági versenyen vet­tek részt a PMSC cselgáncsozói. Sólymos és Benyovszky súlyeso. portjában 2, volt, Kiss, Koncr és Tóth 3. helven végeztek * SAKK. KGM—PMSC 7.5:6.5, OB I. mérkőzés. Budapest. Az első táblán a Ribli—Flesch ta­lálkozó döntetlenül végződött. A pécsiek közül Glatt, Kama­rás és Kórsa győzött. Flesch mellett Kádár, Koszorús. Krisz­tián, Bereczky, Kocsis és Szi­lárd játszmája döntetlenül 'vég­ződött. Nagy kedvvel, lelkesedéssel Biztató eredmények a megyei úttörőolimpián A PVSK-pálya volt a színhelye az Úttörő Olimpia atlétikai me­gyei döntőjének. Egyéni verse­nyeket és csapatversenyeket ren­deztek. A kispajtások nagy kedv­vel, lelkesedéssel küzdöttek és több tehetséges versenyzőre fi­gyeltek fel a szakemberek. Eredmények. I. korcsoport egyéni bajnokság, fiúk: 100 m: bajnok Andok Ferenc* (Komló, Gagarin isk.) 11.9, 2. Mátyás (Kertváros) 12.0, 1000 m: 1. Bé­tái István (Jókai u. isk.) 2:56.5, 2. Alföldi (Beremend) 2:57.0. Távolugrás: 1. Putterer (Mo­hács, Széchenyi isk.) 556 cm, 2. Mátyás 523 cm. Magasugrás: 1. Will Zoltán (Karikás Frigyes isk.) 165, 2. Gyulai (Kertváros) 165 cm. Súlylökés: 1. Garai Gyula (Gyakorló isk.) 13.42, 2. Nikolausz (Fehérhegyi isk.) 12.48. 4x100 m. váltó: 1. Építők u. iskola 50.5. Lányok. 100 m; 1. Bosnyák Ágnes (Mohács, Park u. isk.) 13.2, 2. Varga O. (Gyakorló isk.) 13.5 3. Tölgyfa E. (Acsádi isk.) 1,3.5. 500 m: 1. Csősz Edit (Mohács, Park u. isk.) 1 ;24.2, 2. Major Z. (Komló. Fürst Sándor u. isk.) 1:24.7, 3. Albert K. (Karikás Frigyes isk.) 1:27,8. Távolugrás: 1. Mayer Györgyi (Acsádi isk.) 496 cm, 2. Vanyeic Zs. (Komló, Gagarin isk.) 483 cm. Magasugrás: 1. Hartmann Ágnes (Komló, Fürst Sándor isk.), 145 cm. Súlylökés: 1. Ko­vács Éva (Homorúd) 10.87. Kis- labdadobás: 1. Hegedűs Kata­lin (Karikás Frigyes isk.) 58.58 m. Kislabda, fiúk: 1. Simon Fe­renc (Kertváros) 74.26 m. 4x100 m. váltó: 1. Gyakorló iskola 56.8. Néqytusa, összetett: 1—2. Kovács Nándor (Gyakorló isk.) és Magyar Ernő (Jókai u. isk.) 173—173 pont. Leány, négytusa összetett: 1. Takács Judit (Jó­kai u. isk.) 233, 2. Pelcz Erzsé­bet (Mohács, Széchenyi isk.) 226 pont. Négytusa csapatver­seny (fiúk, lányok összetett ered­ményei): 1. Karikás Frigyes isk. 2441 pont, 2. Mohácsi Széche­nyi u. isk. 2240 pont, 3. Pécsi Jókai u. isk. 2191 pont, 4. Pécsi Acsádi u. isk. 2137 pont, 5. Komlói Fürst Sándor u. isk. 2080 pont Számos baranyai bajnokság a középfokú iskolák területi versenyén Zalaegerszegen viharos szél­ben rendezték atlétikában a délnyugati terület középiskolai bajnokságát. A Baranya megyei tanintézetek versenyzői jól sze­repeltek. több bajnokságot nyertek az egyéni számokban — csapatversenyben néhány második hely mellett csupán gyengébb helyezések jutottak a baranyai iskoláknak. Egyénileg Lépőid 10.4-e, illetve 21.6-os eredménye a két vágtoszámban és lantos kétméteres magasug­rása emelkedik ki az eredmé­nyek közül. Féri eredmények: 100 és 200 m: 1. Lépőid 10.4, ill., 21.6. 400 m: 1. Kovács M. 51.4. 800 m: 2. Péley 2:01,3 (Mindkettő Nagy Lajos G.) Pé­ley meglepő, taktikai vereséget szenvedett! 1500 m: 3, Szigeti (Széchenyi G.) 4:17.8. 3000 m: 4, Dörőmbőző (501, n, ITSK, Komló) 9:48. Kalapácsvetés: 1. Kovácsevics (508. sz. ITSK) 49.88. Magasugrás: 1. Lantos (Komarov G.) 200. Rúdugrás; 1. Gere (500. sz. ITSK) 315. Tá­volugrás: 4. Szárszó (Szigetvári G.) 642. II. korcsoport: 400 m: 1. Kárpáti (501. sz. ITSK) 53.4. 1500 m: 1. Talált (501. sz. ITSK) 4:32. Kalapácsvetés: 1. Főid vári (Kereskedelmi és Vendég látó) 46.74. Diszkoszvetés: 2 Káli (508. sz. ITSK) 36.96. Ge relyhajitás: 2. Szűcs (Mezőgaz dasági Szakközépiskola, Mo hács) 47.60, 3. Popovics (501 sz. ITSK) 46.48. Leányok, I. kor csoport: 100 m: 2. Kócsó 12 3, 200 m: 2. Kócsó 26.5. 400 m: 2. Kócsó 59,8 (Komarov Gimnázi­um). 800 m. 2. Hoffmann (Mo­hácsi Gímn.) 2:22.1. 100 gát: 5. Obert (Leöwey G.) 17.7, Tá­volugrás: 5, Kócsó 501 cm. Ma­gasugrás: 1. Rickert (Leöwey G.) 160 cm. Diszkoszvetés; 3. Kiss O. (Komarov Gimn.) 38.38. Gerelyhajítás: 1. Sztankovánsz- ky (Kun Béla G. Komló) 35.88. 3. Molnár E. (Boly) 31.74. II. korcsoport: 100 m: 5. Sörös (500 sz. ITSK) 13.0. 600 m: 4. Péley (Nagy Lajos G.) 1:48. 100 gát: 2. Mohai (Komarov G.) 18.0. Távol: 3. Péley 483. Súly­lökés: 3. Vidra (Mohácsi G.) 9.30. 4x100 m férfi váltó: 2. Mo­hácsi Gimn. 44,2; 4x400 m: 2, Mohácsi Gimn. 3:31.7. Női ma­gasugró csapat: 2, Gimn. 151 cm átlag, 3. Nagy Lajos G. 147 cm. A PVSK pályán rendezték a járások közötti Baranya Kupa atlétikai verseny első forduló­ját. A fiúknál és lányoknál ser­dülő és ifjúsági csoportban számonként 1-1 indulóval ve­hettek részt a járások. Az öt já­rás versenyében a tavalyi pont­versenygyőztes szigetvári járás most is jól szerepelt. Az első forduló pontversenyének vég­eredménye: 1. Szigetvár város és járás 106 pont, 2. Siklósi já­rás 64 pont, 3-4. a pécsi és mohácsi járás 59—59. ponttal. 5. Sásdi járás 35 ponttal. A labdarúgó NB l-ben: június 6-a helyet! június 20-a Az MLSZ vezetősége a Ma­gyarország—Svédország vb-se- Leöwey j lejtezö mérkőzés előkészületeire való tekintettel úgy döntött, hogy a június 6-ra kisorsolt NB l-es fordulót június 20-ra ha­lasztja azzal, hogy a VM Egyet­értés— Tatabánya mérkőzés a bányászcsapat kötelezettsége miatt az eredeti időpontban, június 6-án lejátszható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom