Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-23 / 130. szám

6 DUNANTOll NAPLÓ 1973. május 22. Az olvasó véleménye 7I forintos órabér? Felháborító! Szemtelenség! Ocsmányság! Ilyent nem sza­bad megengedni! — de írhat­nám úgy is, ahogy ma sok helyen szokás: Ejnye, ejnye, gyerekek! Ezeket a szavakat az a cikk adta, amit az Önök április 16- án, hétfőn megjelent lapjában olvastam Boskovics Jenő tol­lából. Ebben a cikkben a cuk- kolás magasiskoláját mutatta be Páncsics Miklós. Hát kérdezem én, hogy ná­lunk Magyarországon hol -van olyan legális munkahely, ahol a dolgozó szabad szombattal és vasárnappal havonta 15 000 forintot kereshet? Ez azt jelen­tené, hogy a jelenlegi törvé­nyes keretek között megenge­dett 210 órát véve figyelembe ez a „szegény, szerencsétlen dolgozó" 71,40 forintos órabért kap. Márpedig ez szerintem le­hetetlen. Erre a legjobb példa a mi vállalatunk, ahol orszá­gos beruházások, kiemelt mun­kahelyek vannak, de a legré­gibb és legjobb szakmunkás is csak 15—16 forintos órabért kap, ami a teljesítményével együtt is csak 4000 forintot je­lent havonta. Márpedig ez az összeg csak 26,7 százaléka Páncsics által „meghatározott" összegnek. Én a magam részé­ről nyugodtan merem vállalni azt, hogy ha Páncsics szerez nekem ilyen munkahelyet, haj­landó vagyok szabad szomba­ton és vasárnapon társadalmi munkában dolgozni. Pásztor Tibor Villanyszerelőipari Vállalat Beremendi Kirendeltség , Hiányzik 700000 ember Kerti Sándornak az április 17-i számban közölt fájdalma­san igaz sorait szeretném né­hány számadattal kiegészíte- ni. hogy az AB jelenlegi rend­szerének hatását világosabban meglássuk. 1941 —1956-ig, a rendelet ki- cdasáTg eltelt 16 esztendőben élve született hazánkban 3 042 311 gyermek. Ez évi 190 000 gyermeket jelentett, 10 millió lakosra számítva mint­egy 19 ezrelékes legegészsé­gesebb születésszámmutató. Az 1957 óta 1972 végéig el­telt ugyancsak 16 év alatt ha­zánkban mindössze 2 342 644 élve születés történt. Kereken 700 ezerrel kevesebb, mint a megelőző 16 évben. Évi átlag­ban 146 000 gyermek, azaz mintegy 14,6 ezreléknyi szüle­tett. Minthogy a gyermek 16 éves korában válik teljes értékű dol­gozóvá, a jelen évtől kezdődő 16 évben, tehát egészen 1988- ig évi átlagban 44 000-rel, ösz- szesen addig az említett 700 ezerrel, vagyis 25 százalékkal kevesebb ember jelentkezik majd^munkára, mint a tavalyi év előtti 16 évben. És ez a 700 ezer dolgozó azután még 40— 50 évig, egy munkáséleten át fog hiányozni a munkapadok, munkaasztalok mellől. De na­gyon fog hiányozni az a 700 ezres tömeg, mint a jövő gene­rációk szülője is. És ezen már nem lehet segí­teni. Ennyi van, nincs több, nem is lesz. Az a gyermek, ak. az AB-műtőben mint nem kí­vánatos terhesség tűnik fel, 16 év múlva a munkoerőgazdál- kodásban mint kívánatos és igen hiányzó munkaerő jelent­kezik. De akkor sajnos mór ké­ső SOS-jelzést adni. (D. N 1973. II. 13.) Ezeket az életeket már nem lehet megmenteni. A népességsorvadás olyan népbetegség, amelynek igen, hosszú, 16 év a lappangási ideje, csak akkor válik akuttá a baj. De a gyógyulás is csak 16 év múlva kezdhet érezhető­vé válni, s hogy 1988—90 körű1 javulhasson majd a munkaerő- helyzetünk, ahhoz már most kellene az évi születésszámnak a jelenlegi 150 ezer ' körüliről tartósan 180—190 ezerre emel­kednie, még azokban az évek­ben is, amikor a demográfiai mélyponton, az 1962—66-ig terjedő években évente meg­született mindössze 130—140 ezer gyermekes évjáratok for­dulnak majd szülő-sorba. De ezt nem lehet azzal az 1—2 gyermekes családtípussal elér­ni, amely a D. N. 1973. III. 7-i vezércikke szerint ma „általá­nos”. Ehhez bizony a három- gyermekes átlag-család kell, és ha ez „illuzórikus”, mint a cikkíró véli, okkor illuzórikus a társadalom fennmaradása is, mert ennél kevesebb ahhoz nem elég. Péterfia Zoltán Inkább játszóteret! Amikor elolvastam a Dunán­túli Napló április 21-én megje­lent cikkét — címe: „Zrínyi Ga- lázsszövetkezet Szigetváron” —, nem akartam hinni a szemem­nek, hogy a Felszabadulás té­ren akarják-e ezt az elgondo­lást megvalósítani. Szívderítőbb lett volna azt olvasni, hogy megalakult a Zrínyi gyermek- játszótér. Szigetváron egyetlen játszótér volt, amit áthelyeztek a Felsza­badulás térre. Gyermekeink, unokáink érdekében kérem, hogy e terv sohase tudjon meg­valósulni, inkább azon törjék fejüket az illetékesek, trogy mi­nél hamarabb hozzák rendbe a játszóteret, hogy a kicsinyek gondtalanul és felszabadultan tudják majd használni. Bárnányi László ny. bányász, Felszabadulás tér 20/a. Alig csillapítható fájdalom A május 15-én megjelent „Gerincfájdalom" című igen emberséges és időszerű cikk­hez fűznék néhány gondolatot. A Gyógyászati Segédeszkö­zök Gyára pécsi fiókjának va­gyok a vezetője, ahol Dél-Du- nántúl betegeinek nemcsak művégtagokat, járókészüléke­ket, csípőficam-kezelöket, ha­nem gerincfűzőket is készítünk. Hozzánk tartozik többek között Komló is. Munkánk közben módunk van közeli kapcsolatba kerülni a főleg bányamunkát végző, gerincfájdalomban szenvedő betegekkel, akik — sajnos — nagyrészt fiatalok vagy java­korabeli, egyébként egészséges dolgozók. Az ő sérülésüket nem kezelik üzemi balesetnek an­nak ellenére, hogy a porcko­rongsérv munkájuk végzése közben keletkezett, vagy más­ként megvilágítva, nem sérül­tek volna meg, ha nem azt az igen nehéz munkát végzik. Ingyenes lomtalanítás A házakban, lakásokban felhalmo­zódott használaton kívüli holmik a rágcsálok és bogarak búvóhelyéül szolgálnak. A Pécs városi Közegészségügyi- Jáiványügyi Szolgálat és a Köztiszta­sági Vállalat megállapodása értel­GYAKORLOTT pr*- es gépírónöt sürgősen 'e veszünw Jelentkezés: MTGYESZER Pécs, Lyceum utca 4. szám. Termelési Osztály. ( mében a használaton kívüli, érték­telen anyagokat meghatározott napo- | kon ingyen elszállítják a I Köztisztasági Vállalat dolgozói. I Ennek kivitelezése az alábbiak sze- | rint történik: I. kerületben lakók 1973. május 24-ig, II. kerületben lakók 1973. má­jus 31-ig. III. kerületben lakók 1973. június 7-ig jelentsék be szállítási igé­nyüket telefonon a 21-959 számon a Köztisztasági Vállalat szállítási rész­legénél. Á bejelentés személyesen, vagy levélben 's megtehető a szállí­tási részlegnél. (Táncsics M. u. 9.) Ezt követően az I. kerület területé­ről május 26-án, a l|. kerület terüle­téről június 2-án, a III. kerület terü­letéről június 9-én történik a beje­lentések alapján az elszállítás. Ezen anyagokat a Köztisztasági Vállalat csak a szokványos szemét- átvételi helyről szállítja el. Építési törmelék és ipari hulladék szállítását ezen akcióban nem végzikl Pécs város Közegé izségügyi- Járyányügyi Szolgálata Ugyanez vonatkozik az építő­ipar, gépgyártás, öntöde stb. dolgozóira is. Ezek az embe­rek gyógyszerrel alig csillapít- I ható igen nagy fájdalmat visel- j nek el és panaszukat elmesélik környezetüknek és ismerőseik­nek. Ennek kihatása szinte fel­mérhetetlen következményekkel jár, hiszen a szülők ennek hal­latára mindent elkövetnek, hogy gyermekeiket hasonló ; sorstól megkíméljék, tehát nem ] adják szakmunkára, különösen nem nehéz testi munkára. Természetesen nem lehetek, vagy lehetünk döntőbírók ab­ban, hogy mi számít üzemi bal­esetnek, vagy mi nem, ez nem a mi feladatunk. Viszont igen nagy szükséq van arra, hogy oz illetékesek megkeressék azokat az utakat és módokat, melyek a humánus gondolkodást az adott lehetőségekkel összhang­ba tudják hozni. Tóth Kázmér fiókvezető T>zenhét hónapja ellátatlan Olvastam a Dunántúli Nap­ló május 15-i számában a Ge­rincfájdalom című cikket. Ti­zenhét hónapja ellátatlan va­gyok — abból élek, hogy el­adom, amit 21 esztendős gé­pésztechnikusi munkám során összespóroltam. Az elmúlt esz­tendő decemberében családom is felbomlott, elváltunk. Én már nemcsak gerincsérült vagyok — a több esztendős kilátásta­lan igazságkeresésben idegeim is tönkre mentek. 1965. október 11-én a Me­cseki Ércbányászati Vállalat ércdúsító üzemében balesetet szenvedtem. Az igazságügyi or- vosszakértő véleménye alapján, 35—40 százalékos volt a mun­kaképesség-csökkenésem. Ezt követően a Pécsi Járásbíróság többször is számomra kedvező ítéletet hozott — jogerősen is. Az SZTK és a vállalat azon­ban nem vette ezt tudomásul. Végül is az Egészségügyi Tu­dományos Tanács igazságügyi, bizottsága 1972-ben, anélkül, hogy megvizsgáltak, vagy meg­hallgattak volna, számomra sé­relmes ítéletet hozott. Az üzemben mindenki tudta, hogy sérülésem hogyan történt, art mondták, csak menjek dol­gozni, azt is elnézték, hogy a műszak nagy részében csak fe­küdtem. Munkatársaim közül többen írásban is nyilatkozatot tettek, hogy látták vagy biztosak abban, hogy megsérültem, hi­szen én művezető létemre min­dig a többiekkel együtt dolgoz­tam, amikor nehéz munkáról volt szó, de a sérülésem után menni sem tudtam. Kérem, én már minden fóru­mot megjártam, most már azon­ban a teljes idegösszeomlás ha­tárán vagyok. Szabó József, Pécs, 39-es dandár u. 8/c. Barlangkúra asztmásoknak T unstaszábóbói gyógypaviion Az aboligeti turistaszálló jú­lius elejétől a Megyei Tüdő­gyógyintézet kihelyezett osztá­lyaként működik — egyelőre 24 ággyal. Asztmás betegeket gyó­gyítanak majd a cseppkőbar­lang levegőjével. A betegek három héten ke­resztül — orvosi lelügyelet mel­lett — naponta két órát tölte­nek a barlangban. Eddip na­ponta autóval kellett őket ki­szállítani Abaligetre. Ez a gond szűnik meg a turistaszálló gyó­gyászati célokra való átadásá­val. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban fejlesztették ki az ún. CH-tipusú házi telefonközpontot, amelyből nagy mennyiséget exportálnak Anglia részére. Ezeket a berendezéseket nagy belső telefonforgalmat lebonyolító gyárak, vagy intézmények használ­hatják fel gazdaságosan. Az orvos ideje drága Több a papír, bonyolultabbak a jelentések Áz információ szükséges — A betegágytól von el időt Vállalatok, intézmények kifelé menő információit vizsgálta meg nemréq a NEB, s a tizenöt in­tézmény közül, ahol e vizsgála­tot folytatták, a Baranya me­gyei Tanács Kórháza mind a számszerű mennyiség, mind az oldalterjedelem tekintetében magasan vezet. Négyszázhet­venöt információt szolgáltatott különböző szerveknek, összesen több, mint kétezer oldal ter­jedelemben. Néhány érdekes szempontot vetettek fel a vizsgálatban: növekedik-e az információk szá­ma, stagnál-e, vagy csökken? Milyen mértékben terheli az in­formáció adás az intézményt? Miiven a kiadott információk minősége? Mennyiben szolgál döntések alapjául? E szempontok szerint kérdez­tük meg dr. Bank József kórház- igazgató főorvost. — A Megyei Kórházban mi­lyen irányt mutat a kimenő in­formációk tömege? — Nem emelkedik és nem is csökken, hanem stagnál. Egyéb­ként elmondhatom, hogy az in­formációk száma aszerint vál­tozik, hogy milyen időszakot élünk: év eleje, félév az vala­mivel többet, második és utolsó negyedév valamivel kevesebbet ielent, A december, amikor a NEB a vizsgálatot folytatta ná­lunk, enyhe hónapnak mond­ható. — Kötelező-e szolgáltatni ezt az információtömeget? — ítélje meq On. Betegfel­vételi irodánk december folya­mán száznegyvenhat születést jelentett az Anyakönyvi Hivatal­nak. A munkaügy huszonegy változásjelentést adott az lllet- ményhivatalnak. Az onkológiai gondozó daganatos betegekről küldött jelentést az országos in­tézetnek. A fertőző osztály negy­venöt esetben jelentett a KÖJÁL-nak. A belgyógyászat elhalálozást, daganatos meg- betegetést, cukor- és fekély­betegséget jelentett, a sebészek elkészítették az előző évi szepti­kus műtéti statisztikájukat. — Egyébként részesei vagyunk mi is annak a vizsgálatnak, ame­lyet az Egészségügyi Világszer­vezet végez, az ide küldött in­formációk mintegy ezerkétszáz oldalt tettek ki. — Innen tehát a nagy szám. Fontosnak tartja valamennyit? — A saját szempontunkból nem. A kórháznak nem fontos az sem, hogy jelentse a szüle­tést, a fertőző betegséget. Nyil­ván másutt van jelentősége, ami viszont szükségessé teszi az információt. — Az adatszolgáltatás jó­részét az örvösök végzik. Meny­nyire terhes ez a munka szá­mukra? Az hirlik már, hogy az orvosok főleg papírmunkát vé­geznek. Igaz ez? — Eqy boncolási jegyzőköny­vet csak orvos készíthet. A kór­lapot orvos tölti ki. Látleletet a rendőrségnek csak orvos ad­hat. Folytathatnám. Bizonyos értelemben ez is orvosi munka. Természetesen, ez o betegágy­nál töltött idő rovására megy. Elgondolkodtató megállapí­tás. Azt jelenti, hogy oz adatok gyűjtése, feldolgozása eqy kicsit terheli az orvosokat. Aztán gon­doskodunk is, hogy az informá­ciók kellőképpen bonyolultak le­gyenek. Ha a mentő hoz egy beteget a sebészetre, és kide­rül, hon„ az urológiára kell vin­ni, az ambulanciának a rendelet szerint kj kell töltenie egy popírt. amin tizennégy adat van. Neve, születési hely, idő, és a többi. Ez az igazolás, hogy a men­tős ott járt. A látlelet, amely valamikor néhány sor volt, ma már — szintén rendelet alap­ján — korszerűbb. Kétoldalas lepedő, külön nyomtatvány, ne­héz rajta eligazodni. Az is elő­fordul, hoqv a rendőrségnek ki­adott látlelet a bíróságnak nem elég, újból kérik — ugyanazt... — Hoavan lehetne ezeken a jelenségeken segíteni? — Talán koordinálni kellene a Tanács, a Statiszikai Hiva­tal, az Egészségügyi Miniszté­rium, a Szakszervezet és az SZTI között. Ki lehetne küszö­bölni azt, hogy hasonló adato­kat kérjenek, árnyalati különb­ségekkel, ami új munkát jelent. A NEB vizsgálat fényt derített arra, hogy az információk zö­mét magasan képzett emberek adják. Az ő idejük jóval drá­gább, mint az adminisztratív munkát végzőké. Ezen lehet és kell a legtöbbet gondolkodj A Megyei Kórházban december hónapban hetvenkét nyolcórás munkanapot — nem tévedés! — fordítottak az információk elké­szítésére. Durva számítások sze­rint ez három dolgozó teljes munkaidejét jelenti. E háromból kettő egészen biztosan orvos. Kampis Péter rádió televízió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Fidelio elmarad (délután). Pásztoróra-Parasztbecsület (este 7 órakor) Erkel-bérlet. MOZI Park: Harmadik nekifutás (4, 6, 8) Petőfi: Közöny (4, 6. 8) Kossuth: Harmadik nekifutás (10,12), Farkasvér (f3, fő), A siker lovagjai (f7. f9) Fekete Gyémánt: A homok asszonya (6). Jószerencsét: A munkásosztály a paradicsomba megy (5, 7). Rákóczi: A sex és a hajadon (5, 7). Kodály Ko.: Meteorvadászok (6). Május 1.: Egy nyomozás sorompói (fó). Boly: Átutazóban Moszkvában (8). Har­kány: Menekülés I—II. (7). Mohács: Mi elveszett lányok (f4), Viszontlá­tásra a pokolban (6). Sellye: Tom­bol o hold (6). Siklós: Pisztolypór- baj (8). Szigetvár: A csalód őran­gyala (6). Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth Rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: A beszédhibákról 8.00: Hírek, idő­járás. , 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.20: Reklám. 8.23: Nóták. 9.00: Harson a kürtszó! 9.35: Három Monteverdi-madrigól. 9.48: Iskolará- diá. 10.00. Hírek, időjárás. 10.05; !s­| kolarádió. 10.20: A Rádió Operaszín I pada. Ranki György: Pornódé király j új ruhája. 11.50: Lajtha: Soproni ké pék I. 12.00: Déli krónika. 12.20: K nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35 Melódiakoktél. 13.48: Törvénykönyv 14.03: Antifer mester csodálatos ka ; londjai. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.00 i Hírek, időjárás. 15.10: Beethoven I zongoraművek. 15.24: Rádióiskola 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00 1 A világgazdaság hírei. 16.05: Petőfi kalendárium. 16.11: Bemutatjuk ú l felvételeinket. 16.18: Az MRT szimfo 1 nikus zenekarának új felvételei. 16.35 Iskolai könyvtárak a Szovjetunióban 16.50: Amirov: Azerbajdzsáni cap riccio. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05 i Puccini-órják. 17.30: Óriások a mik : roszkóp alatt. 18.00: Könnyűzenei hír ! odó. 18.30: A Szabó család. 19.00 i Esti krónika. 19.25: Debussy: Ibéria | — szvit. 19.44: Egy rádiós naplójából 20.44: Eszmék a történelemben és mindennapokban. 21.00: Hírek. 21.12 Népi muzsika. 22.00: Hírek, időjárás 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc kül politika. 22.30: Egy óra dzsessz 1 21.30: Romantikus zene. 24.00: Hírek j időjárás 0.10—0.25: Cimbalommu­zsika. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi Rádió reageli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Bach-művek. 9.00: Hírek. 9.03: A cigánybáró. 9.44: Az állatok jelző­rendszere. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. Közben: 10.00, 11.00, 12.00: Hí­rek. 10.17: Reklám. 10.30: Babaszer- víz. 12.03: Zenekari muzsika. Közben: 12.53: Könyvek, tájak, emberek. 13.00: Hírek, időjárás. 14.00: Randevú — kettőtől hatig : . . A Petőfi Rádió zenés délutánja. Közben: 17.30: Hí­rek. 18.00; Hírek, időjárás. 18.10: A Biblia világa. 18.30: Christa Ludwig és Vlagyimir Atlantov énekel. 19.08: A népdalelőadás mesterei. 19.36: Szemtől szembe anyanyelvűnkkel. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Kap-? csaljuk a prágai Smetana-termet. Közben: kb. 20.55: Hírek, időjárás. Kb. 21.50: Rádiószínház Parkok. Kb. 22.47: Verbunkosok. 23.00: Hírek, idő­járás. 23.15: Operettmuzsika. 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Rádió­iskola. 18.30: Sárai Tibor:» II. vonós­négyese. 18.47: Külföldi tudósoké a szó. 19.02: A Caravelli zenekar, Cliff Richard és a Shadowa-együttes mű­sorából. 19.35: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. Közben: 20.50: Hírek. 20.23: Szép magyar novella. 21.25: Operaáriák. 21.50: Űj leme­zeinkből. 23.00—23.15: Hírek, idő­járás. PÉCSI RADIO 17.30; Magyar nyelvű műsor. — Mik­rofonnal Mohácson. 18.00: Szót kérünk! Itt Szigetvár. 18.15: Jgy is tetszik — úgy is tetszik. — Könnyűzene. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Bolla Tibor népdalokat énekel. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — / Az ifjúság hullámhosszán. (Ze­nés ifjúsági műsor.) — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, események, tudósítások. — Új­donságok innen-onnan. — Hall­gatóink postájából. — önök kérték. (Zenés kívánságműsor.) 20.00; Műsorzárás, ! MAGYAR TV. 8.05—9.40: Iskolatévé. Számtan-mér­tan (ált. isk. 5. oszt.). Olvasás (ólt. isk. 1. oszt.) 9.40: Esküszöm! — Helytállás 11.55—12.25: Iskolotévé. Számtan-mér- tan (ált. isk. 7. oszt.) 13.10—17.10: Iskolotévé (ism.) 17.10: Műsorismertetés 17.11: Hírek 17.15; Egymillió lakás 17.40: Építsünk várat muzsikából I 18.40: Reklámműsor 18.45: Játék a betűkkel 19.05; Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Tükrös. Népművészeti filmsoro­zat 20.10: Risánek úr visszatér. Tv-film 21.10: Tv-bérlet 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás 22.00— 22.45; Filmmagazin. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00— 21.45: Merénylet Színmű két részben. A József Attila Szín­ház előadása, felvételről. JUGOSZLÁV TV. 17.15: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kicsiny világ. 18.30: Tudomá­nyos stúdió. 19 15: Népi muzsika. 20.30: Szemtől szembe. 21.15; A Forsyte-saga. 22.25; Zágrábi btennólé. f «

Next

/
Oldalképek
Tartalom