Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-19 / 126. szám
DUNÄNT01I NAPLÓ 1973. május 19. 1973. MÁJUS 19 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IVÓ nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél 4.03, nyugszik 19.19 órakor. — A Hold kél 21.44, nyugszik 5.10 órakor. Esküvő ROTH ANNA ifi■ CSAHOL- CZI JÁNOS értesítik kedves rokonaikat, ismerőseiket, május 19-én 10 órakor tartják esküvőjüket Pellérden. (x) — Melegvfztároló a Kesztyűgyárban. Befejezték az Építő és Tatarozó Vállalat dolgozói 2 darab, egyenként 3200 literes melegvíztároló szerelését és hószi- gitelő munkáit. Nyomáspróba már a hét elején megtörtént, s ez azt jelenti, hogy a központi üzem dolgozói részére állandóan biztosítva van a melegvíz. Rövidesen megépítésre kerül egy hulladékégető kemence, amelyet csak éjszaka üzemeltetnek, hogy ezzel is óvják a környék amúgyis szennyezett levegőjét — Bisztró nyílott tegnap Szigetváron, a város központjában. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat ötven férőhelyes, harmadosztályú „gyors büféje” elsősorban a helyi igények kielégítésére törekszik. Emellett nagy segítséget jelent — mivel még az idegenforgalmi főszezon előtt elkészült -y- a városba látogató turista és diák csoportok gyors és olcsó étkeztetésében. Lottó A Sportfogadási és Lottó iga igatóság közlése szerint a Csepregen j megtartott 20. - heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki; 19,55,56,58,77 | Vasárnap a Dunántúli Naplóban Forradalom a bútoriparban Idén megkezdik az új mohácsi bútorgyár építését Magasházak a Budai városrészben A Megyeri úti toronyház 240 lakással 1976-ra elkészül Turizmus - szállás nélkül Nincs hely a diókóknak? Harminchárom ország a BNV-n Három díjazott baranyai termék URH-akció A iövö hét műsorai a Dél-Dunántúlról Mint tájékoztatónkban hűül adtuk: május 15-től a rádiózás jobb vételi lehetőségei érdekében a Magyar Rádió és Televízió egy nagyarányú kéthónapos akcióba kezdett. Ez időszak alatt számos ezzel a tájegységgel foglalkozó műsor hangzik el URH-adónkon és a Kossuth Rádióban — amelynek adása a középhullámon gyengén, URH- sávon viszont nagyszerűen élvezhető Pécs-Baranyában. Az alábbiakban a május 20 —27. között Péccsel és Baranyával foglalkozó rádió- és tv- műsorokat közöljük: Május 20, URH, 14.58: Százházas falvak. Május 22, 23-án a Kossuth Rádióban 9 és 15 órakor: Harson a kürtszó. Május 24, Kossuth 13.46: Pécsi tükék. Május 25, Kossuth, 12.20: KI nyer ma - Harkánybólf Május 25, Kossuth. 16.05-17.00: így élünk mi, brigádtagok. Május 26, URH, 17.05: Judás Ma- cabeus. Hangverseny-közvetítés a pécsi székesegyházból. Május 26, Kossuth, 14.05: Kóruspódium. A Pécsi Tanárképző Főiskola női kórusa énekel. Május 27, URH, 9.10: Kerek- asztal beszélgetés a kaposvári színházi hónapról. Május 27, Petőfi, 18.20: Közvetítés a nemzetiségi népzenei fesztivál pécsi délszláv és német estjéről. A televízió a második csatornán ismét műsorra tűzi a Pogány című dokumentumfilmet. Az I. részt május 22-én 21.45-kor, a II. részt május 25- én 20.00 órakor sugározzák. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Friss István Állami-díjas akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatójának, munkás- mozgalmi, tudományos és tudományszervező munkássága elismeréséül, 70. születésnaoja alkolmóból a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést adományozta. 4 Pap Jánosnak, a'Volán 12-es Vállalat volt igazgatójának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munkaérdemrend arany fokozatát adományozta. A kormánykitüntetést dr. Csanádi György közlekedés- és posta- ügyi miniszter adta át május 17-én délután Budapesten — egybekötve Pap Jánosnak, a Volán Tröszt vezérigazgató első helyettesi munkakörbe történő beiktatása alkalmából. Az ünnepségen részt vett dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára is. ■Se A Békemozgalom kitüntető jelvényét adományozta a minap dr. Hegedűs Bélánénak, a Pécsi Egyetem utcai Általános Iskola tanárának az Országos Béketanács. — „Futótűz" a Rózsakertben. A magyar fiatalok között is Igen népszerű Szkopál Béla, a Novi- Sad-i Rádió „Futótűz” című zenei adásának vezetője. Az ismert művész szombaton este Pécsett vendégszerepei, fél hatkor kezdődik műsora a Rózsakertben „Azoknak, akik kint maradtak" — címmel. Rossz idő esetén vasárnap, vagy hétfőn rendezik a sajátos hangulatú előadóestet — VIDÁM KABAREMOSORI RATONYI ROBERT, SAROSI KATALIN, HARANGOZÓ TEREZ is sokan mások felléptével a SAOVARI MŰVELŐDÉSI HAZBAN május 21-én 19.30 ára- kor. Jegyek már kaphatók a helyszínen: Újmecsekalja, Hajnóczy u. 41. Telefon: 12-478. (x) ©i ORK fSUI Harmadik nekifutás Ma, szombaton este 18 órakor adják át a Széchenyi Gimnázium újonnan létesült KISZ-klubját. A 17 000 társadalmi munkaórával készült 130 négyzet- méter alapterületű klub építésén 650 diák, 30 esti tagozatos, 31 üzem (I), az A/1. és a kertvárosi honvédség katonái, valamint a MüM 506 és -508-as iskola tanulói vettek részt. A munkát egy háromtagú diák bizottság (Fóris Erika, Kerócz Tamás, Horváth Csaba) irányitotta, a tanárok közül Bujtár Józsefné és Sáfár Gyula végzett kiemelkedő munkát... A berendezések és a klub értéke mintegy félmillió forint. A kép a megnyitó előtti napon készült Beidek András felvétele Fűárverés Mókás kis hirdetés a lapban; fűárverést tart a VÍZIG Mohácson vasárnap. Nosza, rittyentsünk „kis színest” a hétfőibe, fő v a szemfül esség. Egyszerű az S egész, telefsn a szakaszmérnők- / ségre, ök majd elmesélik, milyen ( volt. Melyik mohácsi főnyulász ) veszekedett a fűért a legjobban? i ^ Ráigértek-e a fűre néhányon? ' k Kivezényelték-e a rendőrséget? > Szépen el lehetett képzelni. De ' kiderült, hogy korántsem ily egy- ! i szerű o do!og. Ez információnak I minősülő tájékoztatásnak, felelöt- len nyilatkozatnak minősült —- ( pontosabban engedély nélküli nyilatkozatnék. Nyilatkozni, csak '( igazgatói engedéllyel lehet Icé- | C rém, ezt .mondták. Rövid tűnődés, j ; hogy az igen elfoglalt vízügyi ) igazgatót vasárnapi pihenésében , ) ezért zavarjam-e meg — döntés: I ; nem . . . j > Egyszerűbb lett volna, ha el- [ V. megyek. Az csak kétszáz forintba került volna. (Munkabérrel együtt). Vagy megkérdezem az egyik nyulászL Persze, az is előfordulhatott volna, hogy a nyu- lósz azt mondja: hozzak engedélyt a szövetkezettől, tanácstól, rendőrségtől, minisztériumtól, kormánytól, UNESCO-tól. Hja, meg kell adni a módit. — kp — — Ifjúsági művészeti fórum. ! Az 506. sz. Elek Tamás Ipari ! Szakmunkásképző Intézet Hori- 1 zont Klubjában Ifjúsági művé- j szeti fórum alakult A fórum célja, hogy a tanuló és a dolgozó ; fiataloknak a szórakozás mellett j at önképzés, a rendszeres szereplés lehetőségét biztosítsa. —• Szerdától ismét olcsó vásár kezI dód ott t Décsl ÁFÉSZ kezelésében lévő edényboltban, zsebkés 4 Ft, háztartási j olló 10Ft, erkély-virágtartók 40, 42, 45 Ft-oS áron, zománcozott üst 75 literes IIP Ft-ért, teafőző 14 forintért, í Árusítás 39-es dandár út 2/C. Nyitva: szerda csütörtök, péntek ; 8—17-ig, szombaton 8—12-ig. (x) —- A Centrum Aruház wasmfiszaki i közületi raktára; Pécs, Rákóczi át 78. Időjárásjelentés Várható kfő járás szombat estig: Időnként megnövekvő felhőzet, számottevő eső nélkül. Éjszaka mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Az éjszakai lehűlés gyengül, a nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legalacsonyabb éjsztíkai hőmérséklet í—7 fok között, egy-két helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19—24 fok között. — A IV. Pécsi Ipari Vásár vendégei részére keresünk I. oszt. 1—2 ágyas szobákat, fürdőszoba használattal június 10—július 21-ig terjedő időtartamra. (Köztársaság tér környéke előnyber).) Ajánlatokat: Pécs Turist Szállásértékesítési Csoport dr. Nagy- né címre kérjük. Pécs Turist, Pécs, Széchenyi tér 1. Telefon: 14-866. (x) iL KILENC SÉRÜLT AZ AUTÓBUSZON. Súlyos közlekedési baleset történt tegnap Pécsett, a Fürst Sándor utca és a Pólya utca kereszteződésében. Hábián István 23 éves pécsi lakos az általa vezetett autóbusszal nem tartotta be a követési távolságot és nekiütközött az előtte hirtelen megáj- ló tehergépkocsinak, amelyet Schneider Attila 21 éves pécsi lakos vezetett. A baleset következtében az autóbusz utasai közül Vince Jánosné 65 éves pécsi lakos, súlyos, de nem életveszélyes sérülést, Szentes Jánosné 38 éves pécsi lakos, Rudda Józsefné 44 éves pécsi lakos, Kiss Bá'lnt- né 62 éves pécsi lakos, Smolc Ven- delné 65 éves pécsi lakos, Lacken- bacher Sándorné 61 éves pécsi lakos, Vince Lászlóné 21 éves pécsi lakos, Csonkics Istvánná 43 éves pécsi lakos és Peti Jánosné 48 éves pécsi lakos könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár: 3000 forijit. — Állatorvosi ügyeletes szolgálat I j Pécs város területén május 19-én 13 J órától 21-én reggel 6 óráig. Ugyele- ; I tes dr. Velin István. Lakása; Csend j utca 4. Telefon: lfr-262. — Közületeknek ajánljuk, műanyag I anyagmozgató kosarak 50 százalékos engedménnyel, amíg a készlet tart. 1 Árusítás: 39-es dandár u. 2/C. Nyitva: szerda, csütörtök, péntek 8—17-ig, szombaton 8—12 óráig. (x) — NYŰLATVÉTEL 1973. május 21 -ón reggel 7—10 óráig az átvevő helyeinken. ..Karasica Gyöngye” MGTSZ, Szederkény. (x) A MEK árai vA fejessaláta 1,20. A kelkáposzta 4,60 kilogrammonként, a karalábé darabja 1,50—2,40. A retek 1.60—2,40, a vajretek 1,60—3,—, az új sárgarépa pedig 3,40—4,20 csomónként. A paradicsom 46,—, az uborka 34,—, a burgonya 2,90, a vöröshagyma 5,—, a sárgarépa 5,40, a gyökér 6,40, a zeller £,80, a cékla 4,40, a paraj 8,60, a sóska 9,— forint kilogrammonként. A zöldhagyma 1,60, a főzőhagyma 2,40, a zöldfokhagymáé 1,80—2,8Ó forint. A zöldpaprika — hegyes, erős — ! darabja 2,20—3,20, a tölteni való i paprika 3,50—4,60 forint, a kovács- | házi, csokros 3,80. A zöldborsó 30,— ] forint kilogrammonként. A tojás do- i rabja 1,30—1,70. A cseresznye csomója 1,40. m az egészség TITKA @ NAPONTA LEGALÁBB-H—H5. Fellebbezés? Ja, az ítélet ellen, minek? Majd kimeszelem a börtönt ha akarják, ki is tapétázom, tessék parancsolni igazgató úr, ez a vizsgamun- kóm, a szakmunkásvizsgám, na tetszik látni, így kell egy börtönnek kinézni. És nem fogok télakkolni, hová a bánatos francba szökhetnék, a védő enyhítésért fe'lebbez, na jó, azt is lehet, attól még nem dől össze a világ. Ne fellebbezzen védő úr, mit szól a társadalom lelkiismerete; mit szálnak, akiket soha nem vsrt mea az apjuk, vág j ni : eSsa Vuk, mit szóljanak, akik szófogadóan játszottak a kisöcesükkel örök életükben, és akik éppen akkor nem játszottak vele, amikor könyvvel a kezükben szerették látni őket, kész, most meg kell köszönni az ítéletet, köszönöm, hogy meg akarnak nevelni, már éppen rámfért, kisokosok, nagyokosok, köszönök mindent, részemről a fáklyásmenet, bíró úr vigyázzon, q bajusza ne érjen a levesbe, az nem illik egy komoly emberhez. Ugye már nem lesz belőlem ember? A prluszos szobafestő nem tud egyenes csíkot húzni és összetéveszti a bécsi fehéret a kamcsatkai lilával, felügyelő űr, köszönöm o csillogó karperecét, nagyon fogok rá vigyázni, úgy, már mohetünk Is, nahát ez a tárgyalás, már csak a Gyevi hiányzik innét, igazán, megjelenhetne most késsel a kezében, azzal a bizonyos késsel. Én csak ütöttem tisztelt bíróság, mert féltettem a bőrömet attól a vadállattól, ha megszűr, most ki enné a bablevest a vizsgálatiban? Na tessék, még meg is hajoltam, jó, hoqy a bokámat nem ütöttem össze, igaza van a védőnek, én egy alkalmazkodó ürge vagyok, akit most mindenki gyilkosnak néz, pediq én nem akartam semmit, én szerettem volna mindjárt szabadulás után harminckét korsó sört fizetni a szaki bácsiknak, amiért annyit vesződtek velem, már spóroltam is rá bizonyisten, az öreg srakik rendesek, mert a bicskájukkal csak szalonnát, meg kolbászt, meg kenyeret vágnak. Jaj a fejem, úgy fáj a fejem tisztelt tárgyalóterem, legyenek szívesek kisegíteni egy aszpirinnel, négy év múlva megadom, az lesz az első, utána sörivás, Band» bácsival, Zoli bácsival. lobogtatjuk a segédlevelet. Itt van fiú, most már fölvállalhatod az eget is meszelni, lemehetsz kétágú létrán Szegedig, mert a segédek azt is meg tudnák tenni, ha olyan marhák lennének, úgy tudnak mozogni a létrával. Talán az egyetlen kivétel Keserű Bálint volt, de miért, mert mindig pityókosan szállt fel a létrára, egyszer aztán zsupsz, ki a Szent István körútra a harmadik emeletről, kész, vissza is lehetett küldeni a mentőket, ide másfajta kocsi kellett, az a nagy fekete, csak a vödör maradt ott, meg a pálinkaszag. Kérem szépen, ha Gyevinek vérátömlesztésre van szüksége, csak tessék szólni. Az ítéletben megnyugszom, akkor is ha megcsapolnak. — Kapelláró Ferenci — Jelen! — Beszélőre. — Az anyám van itt? Mert akkor nem megyek. — Beszélőre. — Jó, de akkor nem szólok egy szót se. — Látogatója érkezett, Be- reczki Zoltán. A finom vashóié túlsó felén idősebb, törődött arcú férfi állt ünneplóruhája új lehetett még, nem sokszor volt rajta, mégis, valahogyan hétköznapiasnak tűnt talán mert nem viselt nyakkendőt, s a sötétkékhez nem illett a világoszöld pulóver. Levett kalappal állt ott, furcsa megilletódöttséggel a szemében amely fényrrteleggel telt meg, mihelyt o fiatalembert meglátta. Nézték egymást, úgy tűnt hosszú percekiq. Azután Kapelláró lehajtotta a fejét — Na. Ne itassuk az egereket fiú. Lesz ez még így se — mondta Bereczkl, valami hiába palástolt szeretettel a hangjában. — Ezt jól megcsináltad magadnak. Mj lesz a segédlevélből, a harminckét korsó sörből? (Folytatása következik) Akkor mi van, ha egy vállalat vezérigazgatója úgy érzi: betelt a pohár, feladatait nem kepes tovább a minisztériumi korlátozások és a termelés követelő igényei közt őrlődve ellátni? Jakus vezérigazgatóval ez történik: veszi a kalapját és visz- szamegy oda, ahonnan húsz éve kiemelték, a munkások közé. hegesztő szakmunkásnak. Kikéri a munkakönyvét és megkezdi az elhelyezkedés kálváriáját. Sajátos társadalomrajz már a filmnek ez az indítása is- „Felül” és „alant” másképp ugyan, de mindenütt bizalmatlanul fogadják. Különösen, amikor kiderül, „honnan jött”... Jakus problémái tehát nem oí- dódnak meg azzal, hogy belép egy gyári hegesztőbrigádba és a továbbiakban kétkezi munkával akar boldogulni. Beilleszkedését számos körülmény, elsősorban a brigádtagök magatartása — a légkör lassú oldódása ellenére is, — megnehezíti. Bacsó Péter új filmjéban, «*- úttal is átmeneti korunk ellentmondásai, a munkahelyi légkör, a közéleti demokratizmus kérdései állnak a középpontban, s ezúttal is munkás környezetben. Egy nagyon tisztességes és nagyon következetes politikai- közéleti állásfoglalásról van szó Bacsó esetében, amely magas művészi hófokú alkotásban tükröződik, immár másodízben filmjei sorában: a Jelenidő után ebben, a Harmadik nekifutásban, Problémaláttatásával munkás- osztályunk társadalmi helyzetét, a munkásember társadalmi közérzetét vizsgálja. Könyörtelen szókimondásával mindig a jelen, ségek és magatartásformák lényegét világítja meg. Középponti hősében valóságos, életteli konfliktust sűrít. Olymódon, hogy ennek szálai szétsugároznak a legkülönbözőbb irányokba. A volt vezérigazgató beilleszkedé- sének problémái, új helyzetéből fakadó anyagi gondjai; családjának a jólétből beidegzett korábbi életvitele és szemlélete csakúgy, mint az újabb kiemelés „veszélye”, a harmadik nekifutás lehetősége mind arányos részei az önmagával és a társadalmi ellentmondásokkal egyaránt perben álló ember konfliktusának, Az új helyzetből újabb konfliktusszálakat szikráztot fel a film rendezője. Szenvedély- lyel é$ művészi elhitető erővel ábrázolja: miként mérgezheti meg a munkások általános hangulatát, emberi kapcsolatait a termelőmunka rossz megszervezése, a pazarlás, a lekezelő parancsolgatás hangneme. A bánásmód, amelyben sokan elfelejtik, hogy a „csak” munkás, a maga jogos osztályöntudatával a politikai hatalom birtokosa ebben az országban. A faluról jött munkás kitűnő figurájában hangot kap az átrétegző- dés problematikája is és társadalmi összefüggéseiben sok más olyan gondunk, problémánk is amelyről ilyen nyílt, követlen és őszinte hangon kell beszélnünk. A „harmadik nekifutás” lehetősége nyitva marad a filmben. Nem tudjuk meq — egy kicsit hiányérzetünk is marad —, hogyan dönt a főhős és hogyan alakul további sorsa. Van néhány szóra nem túl érdemes motiválatlanság, következetlen fordulat is Bacsó filmjében. De nem ez a fontos, hanem az, hogy az alkotók mindvégig túljutnak a kérdező film szándékán. A válaszkeresés tovább gyűrűzik bennünk —, a gondolatainkban él tövább. Ebben a hatásban Igazolódik legjobban a film igaz művészi értéke. Avar István sok szeretettel formálja meg a munkásból lett vezérigazgató-munkás alakját. A rendező — színészvezetésével — az egyes helyzetekben olyan izgalmas, feszült légkört teremt, amely első pillanattól odasző- gezi figyelműnket erre a szép és fontos alkotásra. (w. e.) ♦ — Pécs Megyei Város Tanácsa VR. I. Kerületi Hivatal Igazgatási Osztálya a Pécsi Állami Gazdaság bejelentése alapján felhívja o lakosság figyelmét, hogy 1973. május 15-től május 22-ig Danlcx területrészen lévő gyümölcsösben a gazdaság Ultracid szerves foszforsav hatóanyag tartalmú szerrel permetezést végez. A fel- használásra kerülő szer emberre, állatra és méhekre veszélyes. Mérgező hatását 21 napig megtartja.