Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-17 / 124. szám

I DUNANTOU N APLÖ 1973. május 17. Pécsi udvarok Valahol duda szól, — ku- tyabór duda — a mély sípok kedves és monoton zümmögés­sel kísérik a trillázó magas han­gokat, amelyek a falvak hajdani viiágának egy darabkáját idé­zik meg a házrengetegben, erőt, lenül küszködve a bérházok ab­lakaiból ömlesztve és szüntele­nül kiáradó beat-zenével. Hogy ki nyomkodja hóna alatt a ku­tyabőrt, kideríteni aligha lehet, hiszen ennek a lakótömbnek Sallai utca—I. István tér—Geis­ter Eta utca — gyűrűjében, a belső udvarokat, kerteket elha­tároló tűzfalak, homlokzatok, vastag kőkerítések ugyan min­den hangot és neszt felerősíte­nek, ám cseles módon elrejtik eredendő forrását, A lakók mondják, nem alkalmi, hanem többször felhangzó — talán fel- jajduló duda-muzsika ez. Lehet, hogy „vidékről” gyerekeihez, unokáihoz bevándorolt papa, vagy nagypapa, aki a városi lakások levegőtlenségével meg­barátkozni már soha nem lesz képes, s most nosztalgiával ül a modern heverőn, valamelyik összkomfortos lakás nyitott ab­laka mögött és táncoltatja uj­jait a sípokon. Igen, a kerítések és a falak- ezek osztották szigorú rendre — valamikor — ezt a területet, pontosabban csak rögzítették a telek-ügynökök és jövendő tu­lajdonosok között kialkudott parcellák végleges határát Ha most egy óriási tenyér eqy pilla­natra félre söpörné a lakóháza­kat, azt hiszem ámuldozva fe­deznénk fel a kisebb-nogyobb dombokat, illetve lapályokat, amelyekre felépült a Geisler Eta utca, Sallai utca házsora. Mert így, az enyhén lejtős aszfalt­járdák vajmi keveset sejtetnek a belső szintkülönbségekből. A lépcsőzetesen emelkedő és süllyedő talajszint adja meg ezeknek a kerteknek, udvarok­nak romantikáját. És a szép­ségét? A Salloj utca több kapuján benyitok, de az udvarok néme­lyikének zártsága — amelyet belső négyszöget alkotó föld­szintes lakóházak képeznek, csa­lódást okoz. Ezekhez — szem- melláthatóan — nem jár kert, csak a tisztán és rendben tar­tott — többnyire lebetonozott udvar. Aztán a 20. szám alatt változik a kép. Itt is vannak lakások, de az udvar közepén egy óriási vadgesztenyefa borít árnyékot a csupasz talajra, amely éppen úgy lehetne füves is. Aztán von méq itt egy öreg, virágzó orgonobokor is, majd utána — jó két méternyi magas­ságig kőkerítés, amelynek kő­lapjai között zöld moha tömíti el a fugákat. És a kerítés te­tejével egyszinten gyümölcsfák emelkednek, Ott fönt a magas­ban kert van, amely viszont már o Geisler Eta utca valamelyik lakóházához tartozik. De me­lyikhez? Egy hét év körüli kisfiú — hátrakulcsolt kézzel — kullog utánam szótlanul az udvaron és érdeklődve méreget. — Mi van ott fönt a fák mö­gött? — kérdem. — Egy nagy fehér kutya ... — Aha , . . Már úgy értem, jártál már ott a túlsó kertben? Ott, nézd csak, ahol az a ba- rackfaféle van . . — Kutya van ott. . . — Ha lenne itt, mondjuk szé­les lépcső, át is mehetnél a szomszéd utcába . . A qyerek tűnődve hátrál, majd földerül az arca, körbe futkossa a vadgesztenyefát és cérnahanqon kántálva énekel: „Léép-csöőt-kereees- a bááácsi! Léép csőőőt! Lééép-csőőőt!” Átjárót keresek én. Valami kis szabadéa alatti folyosót vagy „sikátort", fák és díszcserjék, bokrok között kanyarodó gyöngy- kavicsos utat, amelyet padok és „diszkrét” utcai lámpák szegé­lyeznének és virágágyások. — Vagyis hát közkinccsé tenni a belváros. házrengetegében lévő „zöld-foltokat". Ha nem lennének falak... kerítések Legalábbis ennyi. Az I. István tér 6. szám alatt hűs, boltíves kapualj fölött van a Nevelők Háza — nagyteremmel, irodá­val, aztán a turista-szállás. Eb­ben az épületben kapott 60 kis­gyerek is helyet — akik reggel nyolctól délután eqy óróiq né­met nyelvű foglalkoztatást él «tznek. Az I. számú udvor egyik A LeÖwey Gimnázium udvara és környéke Szemünk fénye a kiskert Májusi teendők sarkában tenyérnyi pázsit és egy ] gyönyörű magas óriási lila virá­gokat bontó császárfa" ... Az ebből nyíló II. számú udvaron — amely szintén a Nevelők Há­za tulajdona — az égvilágon semmi. Rend és tisztaság, de semmi, se fű, se virág, se va­lami tenyérnyi árnyékot adó fa. Aztán mellmagasságiq téglake­rítés, amely fönt dróthálóban folytatódik, ez választja el a Hl. számú udvart, amely ugyanilyen kopár, csupán pirossalakos a talaj, A Nevelők Hózo gondnok­nője mondja: — Ez az udvar egyben volt valamikor — emlékszem rá — kisiskolás koromban. Abban az időben a kollégium, oz általá­nos iskola, aztán a Leöwey, illet­ve o Művészeti Gimnázium mind egyetlen oktatási intézmény volt — szóval valóságos ligetnek tűnt ez, tele fákkal, virágokkal. Ké­sőbb aztán teniszpálya lett a két belső udvarból egészen 1965-ig, majd kettéosztották a pályát... Az a salakos most az általános iskolásoké, de o Mű­vészeti Gimnáziurii is használja, kell is ennyi gyereknek ... — És a teniszpálya másik fele? — Igen, tulajdonképpen jó lett volna fásítani, parkosítani vaqy éppen átadni az iskolák valamelyikének. Őszintén szólva bármelyik megoldásnak híve va- nvok, mert még mizidiq jobb, mint hogy itt parlagon álljon . .. A Művészeti Gimnázium ud­varán nemrég forgatták meg a virágágyások földjét, bizonyára néhány hét múlva kizöldül va­lami, de itt is túl nagy o be­tonozott terület, még akkor is, ha a fenti kosárlabda-pálya éppen ezt o megoldást (?) kí­vánja. A Leöwey Gimnáziumnak gondozott, szép ndgy kertje van. üvegtetős melegházzal, ideális tan-kertészeté a mezőgazdasági szakkörnek. A leánykollégium udvara szintén parkosított: — A terület naqyrészét füve­sítettük. hogy a lányok napoz­hassanak, ez nagyon fontos, de egyébként is gondozzuk a ker­tet, amennyire csak lehet. — Sportpályájuk van-e? — Igen, itt a szomszédos óvoda mögött... A másik „szomszéd”, az I. Ist­ván téri általános iskola, be­ékelve a leánygimnázium és a leánykollégium közé. Labda gu­rul az úttestre, egy teherkocsi el­húz mellette (ha rámegy úgy is jó, ha nem, hát nem), a sze­mélyautó megáll, intenek a ko­csiból a kapun kiszaladó srá­coknak, vegyék csak fel nyu­godtan. A valószínűtienűl magas kapunyílást csak másfél-két méternyi kétszárnyú deszka-ka­pu fedi s amikor belépek, a szél kivágja előttem: egy kis­fiú komikus pózban hajol meg és ezt mondja: — Fotócellás ajtó kérem, észoki szélre nyílik. Kétszázhatvan gyerek tanul ebben a „suliban". Hogy hol randalíroznak —, fogalmam sincs. Mert ez a parányi — poros és betonozott udvar, amelynek pereméről a két épü­let málló vakolatú, omlatag tűz­fala emelkedik a magasba, de úgy, hogy még a napfényt Is kizárja — mindenre alkalmas lehet, csak arra nem, hogy a gyerekek... De mégis, röplab­dahálót látok kifeszítve és han­gos biztatásra veri a labdát o kisiskolások két csapata. Föl­buknak, esnek nagyokat, lepo­rolják a már portól szürke nad- rógszárukat, pulóvereket, aztán hajrá... gyerünk csak, üsd a , „lasztit". A másik labdával — I amely az imént röpült át a ka­pun az utcára — négy-öt gye- ■ek focizik a fal mentén. — Nincs más helyetek? — De van. Salakos pálya . . . Azt hiszem <j volt teniszpályá­ba qondol. — Miért nem ott játszotok? Vállukat vonják. — Nem játszanátok szíveseb­ben valami füves talajon? Ahol fák is vannak, mondjuk... — Ah... jó ez is! — legyint oz egyik. Az iskola folyosójáról — amely ellentétben a betonud­varral, rendkívül tiszta és szé­pen gondozott — kint találom magamat egy néhány lépésnyi teraszon: siralmas. Rozsdás vaj­ajtó, töredezett gyümölcsösláda, Üvegtörmelék, elhajított vajas kenyér hangyák martalékaként. Fölöttem valamelyik emeleti WC-ablak szárnyát csapdossa a szél, az üvegszemek meg-meg- rezzennek. Mondom, ez a kis te­rasz, talán kétszer-kétméternyi. lehet, ezzel semmit sem lehet kezdeni. Semmire sem jó. De mintha jelezné a körülzórtságot és sivárságot. Mert ott lejjebb, néhány méterrel már kezdődnek a kertek — köztük a gimná­ziumé -— és az átkozott kőfala­kon túl látni a fák szél-moz­gatta koronáját. Tulajdonjogok, amelyeket a ke­rítések szigorúan őriznek. Az „átjárót” — a Sallai utca és a Geisler Eta utca között nem ta­láltam meg. A kertek változatos szintkülönbsége megzavarja a szemlélőt, képtelen „betájolni" a két utca közötti telkek fek­vését. Főként akkor, ha némely épü­let kapuja zárva van és esen- gősoro néma. Külön világ ez. Nehezen adja meg magát . . . Rab Ferenc A természet tavaszi ébredé­sétől május elejéig o kert lás­son ölti fel zöld ruháját, azon­ban a hőmérséklet emelkedé­sével a vegetáció is nagyobb léptekkel halad előre.' Ebben az időben töméntelen tenniva­ló van kertünkben. Az elvirágzott hagymások, tulipán, jácint, nárcisz stb. vi­rágszárát vágjuk le, a felső le­véltől 2—3 cm-re. Elkészíthetjük az egynyári vi­rágok részére a virágágyakat. Ha ősszel, vagy koro tavasszal elmulasztottuk a tápanyag­utánpótlást, most már csak ki­érett, komposztszerű trágyával javítsuk a talajt. A friss trágyá­tól a virágok könnyen kiégnek. Ho még nem vetettük el, el­vethetjük azon virágok mag­vait, amelyeket nem palántá­zással, hanem helyben vetes­se! kívánunk szaporítani. Hely­ben vetéssel szaporíthatjuk a büdöskét (Tagetes), a ciniát (Zinnia), o törpedálíát (Da­hlia), a kúpvirágot (Rudbeckici), o sarkantyúvirógot (Tropaeo- lun), a hajnalkát (Ipomea), o díszbabot (Phaseolus), a sep­rőfüvet (Kochia), a porcsinró­zsát (Portulaca) stb. A magvetéshez kitűnő, mor- zsalékos magágyra van szük­ség. A magot a mag hosszú­ságának két-háromszorosánál mélyebbre ne vessük. A sűrű vetés nem jó, mert egyelni kell az állományt, ezáltal o bent­maradó egyedek is meglazul­nak. A sortávolság 15—30 cm, emit az egynyári virág nagy­sága, terjedelme határoz meg. A fogyosszentek 2—3 éven­ként valóban hoznak is fagyot. Ne vállaljunk kockázatot, tehát csak a fagyveszély elmúltával pafóntejzzuk ki egynyári virá­gainkat. Fagyveszély után azon­ban mielőbb, ugyanis a május hónap csapadékos, nevelő hó­nap. Az idejében kiültetett pa­lánták előbb gyökeresednek, előbb virágoznak és a későbbi kánikulát is jobban elviselik. A kereskedelemben különbö­ző minőségű palántákat hoz­nak forgalomba. Drágább, de biztosabb a cserepes palánta, mert a gyökérzet teljes föld- labdával kerül végleges helyé­re. Cserepes palántát különö­sen oda tegyünk, ahol a rend­szeres öntözési lehetőség nincs biztosítva. A ládás és tűzdelt palánta a kiszedéskor, szállí­táskor, gyökérzetének egy ré­szét elveszti és 2—3 hétre fej­lődésében visszaesik. A fiatal, apró virágpalánta jobb, mint a nagyobb, de felnyurgult, esetleg elöregedett. ÍGY ULTE5SÜMK KIÜLTETESRE AJÁNLOTT PALANTAK: Kenderpakóca (Ageratum) kék virágú. Paprikavirág (Salvia) piros virágú. Oroszlúnszáj (Antirrhinum) sárga, piros, rózsaszín, fehér színekbe« Petunia (Petunia) rózsaszín, fehér, kék szinekben. Kanna (Canna) virágnód, piros és rózsaszín színekben. Diszfüvek, tollborzfüvek. Kakastaréj (Celosia) piros és sárga virágúak. Folytonvirágzó begóniák (Begonia) és változatai, árnyékot tűrik Diszcsolán (Coleus) árnyékot tűri. Lobélia, apró kék virágú, stb. Ilyenkor már biztonsággal ül­tethetjük ki a muskátlit is. ül­tetés után azonnal be kell ön­tözni o palántákat, még akkor is, ho csöpörög az eső. Erős napsütés esetén, ho a friss ül­tetést árnyékolni tudjuk, nagy­ban hozzásegítjük virágainkat o gyors talpra állásban. A téli száraz csapadékban szegény volt. Nemcsak a me­zőgazdaságban, a kertekben is a jó vízgazdálkodás érdekében öntözéssel kell pótolnunk a hiányzó csapadékot. A legkri­tikusabb nyári időszakban o vízhiány és vízkorlátozás hatá­rozza meg az öntözés lehető­ségét. Ezért már most kell a szükséges vízmennyiséget lo­csolással pótolnunk. A legha­tékonyabb az esti és hajnali öntözés, ugyanis a párologta- tási veszteség a legkisebb, de o növény részére is a legelő­nyösebb. Ha füvesítés! szándékunk van, mielőbb vessük el a fű­magot. A májusi vetés még megerősödik, meleg nyári hó­napokra 20—25 C fok nopi hő­mérséklet mellett, 8—12 nop alatt kikel a fűmag öntözés esetén. Kalla Gábor Édes anyanyelvűnk A „mentek" szó hangtani rejtélye Tovább épül a metró Új köntösben a Lánchíd Körkép a főváros épülő közlekedési létesítményeiről A budapesti tömegközleke­dés helyzetének javítása az idén is az egyik legfontosabb fel­adat Az elmúlt fél évben — a kelet—nyugati metróvonal második szakaszának megnyitá­sa, a lépcsőzetes munkakezdés bevezetése és a 2x3 sávos Rá­kóczi út megépítése óta — érezhetően csökkent a zsúfolt­ság mind az utakon, mind a járműveken. A főváros nagysza­bású munkálatait — a lakás- program megvalósítása mellett — ezután is az újonnan épülő közlekedési létesítmények al­kotják. Ezek közül a legnagyobb az észak—déli metró építése. A föld alatt és a felszínen gyor­sított ütemben dolgoznak a munkások. A fúrópojzsok telje­sítményét íj növelték. A bal fúrópajzs még az idén, várha­tóan augusztusban, a jobb az év végén, 1974, elején érkezik a Ferenc körúti állomáshoz. Az állomást az ott dolgozóknak addig elő kell készíteni a paj­zsok fogadására. Az összehan­golt munka alapján valósnak látszik az ígéret: a tervet tel­jesíteni fogják. Hasonló összefogás jellemzi e Lánchíd és az alagút felújí­tásában résztvevő vá fiolátok munkáját is. Itt nyújtott mű­szakban, sötétedésig dolgoznak az emberek. A Lánchídon egy­mást váltják a szakbrigádok. A bádogosok a pilonok párká­nyainak lemezborításán dol­goznak: az orszak-osok harma­dik csoportja az állványerdöt ritkítja, o Közúti Gépellátó Vál­lalat emberei a bordás lemeze­ket tisztítják, s készítik elő fes­tésre. ök állították össze az acélból készült állványokat is, amelyekről <j címereket cserélik ki. Érdekes adat: a Képzőmű­vészeti Kivitelező Vállalat készí­tette címerek súlya egyenként csaknem kilenc tonna. A Lánc- i híd díszkivilágitó berendezéseit most szerelik. A várhegyi alagút felújításán az Országos Szakipari Vállalat munkásai dolgoznak. A mennye­zet új borítása: fehér és vilá­goskék színű üvegmozaik csem­pe. Tisztfják az alagút kapuza­tát is. Az alagutat hamarosan az elektromosok és az útépítők veszik birtokukba: felszerelik a sárga fényű nátrium gőzlámpá kot s aszfaltszőnyeggel borítják az úttestet. ® járdát. A Dunántúli Napló utóbbi számaiban kisebb tanulmányok jelentek meg magyar nyelvünk hangzásáról. zeneiségéről. Nagy érdeklődéssel olvastam mindegyiket. Mivél nyelvünk szép zenei hangzása különösen nagy szívügyem, indítást érzek, hogy én is hozzászóljak ehhez a problémához. Tény és való, hogyha sza­vainkban összeszámoljuk a kü­lönböző betűket, akkor az „e" betűt túltengőén o legnagyobb számban fogjuk találni, külö­nösen, ha hozzászámítjuk még testvérpárját, az „é” betűt is. Ez pedig beszédünket mekegő- vé teszi, csúnyává az idegen fül számára. Irodalmi $z.őgedí Baranya! 1. mentek möntök méntök 2. mentek möntek méntek 3. menték mentők mentők 4. mentek mentek mentek A „hegyes" szóról pedig csak annyit, hogy így leírva nem le­het róla tudni, hogy pontosan mit jelent. Ha azonban kiejtem úgy, hogy „hegyes", akkor nyil­vánvaló, hogy csők tűről, ceru­záról, vagy valami szúrós do­logról von szó. Ha azonban úgy ejtem ki, hogy hegyes, ak­kor mindenki tudhatja, hogy tájékról, vidékről beszélek. A szögedi embörnek a ceruza hö- gyös. a baranyainak hegyös. A szögedinek a vidék högyes, a baranyainak hegyes. Eszerint az írásos „hegyes" szónok a kiej­tésben 2, az írásos „mentek" szónak pedig 4 értelme van. Itt is meg kell azonban jegyezni, hogy a szúrósságot jelentő „Hegyes” szóban is a második „e" a zártabb. A szabály, amit ennek a két szónak vizsgálatából levonha­tunk az, hogy o magyar nyelv­ben nemcsak „e" és „é”, ha­nem még egy és egy még Ha csak ebből az egy szem­pontból láthatnánk az „e” problémát, akkor nyelvünk ze­neiségével baj volna. Igen óm, de nyelvünkben nemcsak az „e” és „é” hangok léteznek, hanem a finnugor család öröksége­képpen, őseink még Ázsiából magukkal hozták, és utódaik mindmáig megőrizték az „é” hangot is. Sőt nemcsak ezt a | kétpontosat, hanem még egy ennél is zártabb „e" hangot is. j Mindkettő rövidebb, mint az I /,e" és az „é", de a kétpontos oz „e"-nél zártabb, a másik ennél még zártabb, de az „é”- nél valamivel nyíltabb. No de lássuk hát és okul­junk a „mentek” és a „hegyes” szövök hangtani rejtélyéből. Értelem Megjegyzés ti valahova A második „e" a jelenben még zártabb ők valahova a múltba én valakit A második „e" o jelenben a zártabb mentesek valamitől ennél is zártabb „e” hang te van. Továbbá, hogy a szögedi nyelvjárás mindkét középhan­gunkat „ö” hangra teszi ót, a baranyai pedig csak o zártab­bat ejti „ö” Hangnak, a két­pontos „e” hangot pedig meg­tartja a maga valóságában „e"-nek. Végezetül tehát, a közép „é" és „ö" hongú szóváltoza­toknak zenei és értelmi értékük van. De még hangulati is. Pró­bálja csak meg valaki az Ady versben a Csönd herceget Csend hercegnek írni, hango­san így olvasni, vagy szavalni, rögtön észreveszi, hogy ezzel az egy betűcserével agyonütöt­te o vers hangulatát. Még valamit: ne féljünk a közép „é” és „ö” változatok­tól. Inkább használjuk ezeket beszédünkben, ahol csak szük­séges és lehet. Szépítsük nyel­vünket! Balogh Dtrsé i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom