Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-14 / 121. szám

I Akiken Mengele kísérletezett... Megaiiapouás az NSZK-vai Százmillió márka kártérítés a lágerekben elvett értékekért Két év óta kártérítéseket folyósítanak a nácizmus magyaror­szági üldözöttéi, illetve az elhunytak hozzátartozói részére. Kik szervezték ezt az akciót és hogyan? A választ Budapesten, a Ná­cizmus Üldözöttéinek Bizottságán kaptuk meg. Gáti Ödön, a Bi­zottság elnöke és Szőnyi Janos titkár mindenekelőtt arról tájékoz­tatott; tőszázadban stb. érték meg fölszabadításukat. Mivel a kár­térítési igényeket 1957-ben illetve a pótbejelentés igényét 1965-ben kellett benyújtani, újabb bejelentéseket nem tud­nak elfogadni. A kártérítés részesei társa­dalmunk legkülönbözőbb réte­geit' képviselik. A tatabányai, kőmáli bányászok özvegyeitől a legkülönbözőbb felekezeti ül­dözöttekig nagyon széles a skála. Köztük van több ezer dunántúli cigány éppúgy, mint az a kb. 200 katolikus és refor­mátus pap, aki a szószékről nem volt hajlandó a nemzeti szocializmust szolgálni. (Tizen­öten ma is élnek még.) Jelen­tős számban volt Horthy-tiszte- ket és katonákat is kártalaníta­nak, köztük pl. Székesfehérvár Kik a nácizmus üldözöttéi ? Eivileq mindenki, aki valami­lyen oknál fogva, tehát politi­kai okból (illeg, kommunisták, szakszervezeti vezetők, ellen­állók, polgári politikusok stb.) faji (cigányok, nemzetiségiek) vagy vallási okból (zsidók) a náci fasizmustól üldöztetést szenvedtek. Az életben mara­dottak összefogására a Parti­zán Szövetség egyik bizottsága- gént alakult meg és politikai illetve érdekvédelmi célokkal működik 1957 óta a Nácizmus üldözöttéinek Bizottsága. Tizen­egy csoportjuk van a nagy, ún. .fő táborok (Mauthausen, Da­chau, Auschwitz, Buchenwald, Rawensbrück. stb.) egykori fog­lyaiból. A bizottság politikai tevé­kenységében előadásokon, fil­mekkel igyekszik megismertetni a nácizmus tetteit, az űjfasiz- müs veszélyeit. Évente egyszer, a buchenwaldi felkelés jubileu­mán találkozót hirdet a volt lá­gerlakóknak. Megemlékeznek a fasizmus áldozatairól, megko­szorúzzák az egykori Gestapo börtönök emléktábláit Ifjúsági és pedagógus csoportokkal tu­rista zarándokútokat szerveznek fl volt koncentrációs táborokba. Kapcsolatot tartanak a nem­zetközi táborbizottságokkal, (A mauthausenj nemzetközi tábor­bizottságnak. amely Becsben székel, 18 tagországa van, köz­tük hazánk is.) Érdekvédelem A Nácizmus üldözöttéinek Bizottsága, mint jogi személy, megalakulása után közzé tette felhívását: jelentkezzenek mind­azok, akik d' nácizmus áldoza­tni voltak és. kártérítésre igényt tartanok. A beérkezett anyögot feldolgozva a bizottság meg­tette bejelentését az NSZK kor­mányának illetékes szerveinél. Tizennégy évi kemény harc: le­velezések, bírósági perek, sze­mélyes tárgyalások után végre eredmény született: 1971-ben a bizottság megállapodott az NSZK pénzügyminisztériumává! i lágerekben elvett értékek visszatérítésében. Ez az összeg fOO millió márka, amelyből oz NSZK 97 milliót Utal ét hazánk- sak három részletben. (3 mil- fióból a? NSZK közvetlenül ad kártérítést azoknak, akik 1971, január 1. előtt Magyarországon kívül éltek.) Az eddig átutalt két részlet­ből megkezdték g kártérítések kifizetését Ennek mindhárom szakaszában globális kártérítés- lói van szó. Közel 30 év után ugyanis lehetetlen mar meg­állapítani a teljes értéket az elvett kis batyuk, személyes holmik, gyűrűk, emlékek való­ságos értékét... Ezért felsőbb szerveink jóváhagyásával a glo­bális rendezés elve alapján egységes kártalanítás történik, függetlenül attól, hogy kitől mit vettek el. Három szakasz­ban: 1972-bert 13 000 forintot átad­tak azoknak, akik bármikor az ország 1944, március 19-í álla­potának megfelelő határain kí­vül voltak internálva vagy mun­kaszolgálaton és 1971 január 1-én még életben voltak. A második szakaszban azok hoz­zátartozói (örökösei) kapnak 6500 Ft kártérítést, akik ugyan­csak a fenti határokon kívül voltak a nácizmus üldözöttel, de 197i előtt meghaltak. (En­nek a kifizetése az idén folyik). A harmadik szakaszban (1974- ben azok kapnak 4000 Ft kár­térítést, akik az 1944. március 19-1 országhatárunkon nem vol­tak kívül, tehát a budapesti gettóban, vagy magyarországi \ börtönökben; táborban, bünte- >, városparancsnokát. Őket pa­rancsmegtagadásért deportál­ták a németek. Ha elfognák MengeJét... A bizottság nagy részt vállal a háborús bűnösök tetteinek felderítésében. Az Eichmann- és a mintegy 15 nagy Auschwitz- perhez rengeteg dokumentumot és tanúnyilatkozatot juttattak el. A tanúk és részletek felku­tatásával nagy segítséget nyúj­tottak a zuglói nyilasper ese­tében is. És ha például ma el­fognák a nyílt titokként Pa- raguayban tartózkodó dr. Men- gélét, a Nácizmus üldözöttéi­nek Bizottsága 400 000 magyar elpusztítására vonatkozó doku­mentumot adna és egy-két még életben levő tanút juttatna ei a bírósághoz. Olyanokat, akiken Mengele kísérletezett. .. Wallinger Endre KÜLÖNÖS ÁRPOUTIKA A kereskedő súgja az iparosnak: adjuk többért! A Kaposvári Textilruházati Szövetkezet ügyletei a Budapesti Ruházati Bolt Kiskereskedelmi Vállalattal Ezt szoktuk meg: a keres­kedő mindig sokallja az árat, amit az iparos mond. Hát még akkor, ha nem ha­tóságilag kötött áras termé­kekről van szó. Tehát alku­dozik. Valahogy így: — Kreáltunk egy bakfís kö­tényruhát, hatszáz forint a fo­gyasztói ára - ajánlja porté­káját az ipar, s abban a hat­száz forintban természetesen már benne van a termelő nye­resége és a kereskedelem árré­se is. Mire a kereskedelem az ipar éllenében megteszi a maga ár­ajánlatát:- Jöhet, de ne hatszázért. Adjuk 735 forintért. Tolvajok védőszentje, itt nem stimmel valami! Nem ám! Az Szórakozás, pihenés, fürdés szép környezetben ellenárajánlat nincs ellene az ajánlatnak. Ellenkezőleg! A ke­reskedő azt sugalmazza, ne ad­juk olyan olcsón, mondjál töb­bet ipar. Hát ez hogy lehet? Itt talán csak az az újságírói bölcsesség segít, amely szerint pem az az érdekes, ha a kutya harapja meg a tűzoltót, hanem ha a tűzoltó harapja meg a kutyát. A revizorok mindeneset­re nem ilyen tréfásan fogták fel a dolgot, amikor feltűnt ne­kik, hogy a Kaposvári Textilru­házati Szövetkezet árajánlatára a Budapesti Ruházati Bolt Kis­kereskedelmi Vállalat szinte mindig magasabb ellenáraján­latot tett. A kaposvári szövetkezet nye­resége az utóbbi esztendőkben megsokszorozódott. Hetvenben még csak 700 ezer forint, 1971-ben 2,3 millió, 1972-ben — három negyedév adatáról van szó! — pedig már 5 millió forint. A harhímcmilliós árbevétel 17 százaléka. Kétségtelen, bizo­nyos mértékben modernizálták a termelést, időközben a fehér­neműkről áttértek a magasabb nyereséget biztosító felsőruhá­zati konfekció varrására. A dön­tő szerepet az eredmények alakulásában azonban nem ez játszotto. Hanem sokkal inkább a szövetkezet és partnerének különös árpolitikája, amint ezt a revizorok megállapították. A vizsgálat szerint a Buda­pesti Ruházati Bolt Kiskereske­delmi Vállalat — a kaposváriak legnagyobb vevője — a szövet- , kezet ajánlati áraival szemben általában lényegesen magasabb ell^nárajánlattaí élt. Például oz „Andor" női köpenyt a szö­vetkezet 205 forintos fogyasztói áron kínálta, mire a vállalat visszaszólt, legyen az ár 260 forint. A múlt évben a meg­vizsgált 27 termék közül a pesti kereskedő 23 esetben ajánlott fel a szövetkezeti árajánlatnál magasabb átvételi árat. Nem egyszer húsz százalékkal is ma­gasabbat. De így sem volt biztos, hogy ezeket az árakat látta viszont a fogyasztó a kirakatokban. A budapesti üzletkötő egyik leve­lében a következőket közli a szövetkezettel: „Trevira női nad­rág, 632-es modell, számlázan­dó ár: 463,43 Ft, fogyasztói árt 555 forint a címkére iron Zó árt 590 forint." A címkén tehát még magasabb ár szerepejt, mint amit előzőleg a kiskereskedelmi vállalat fogyasztói árként alkal­mazásra javasolt. így lett az 588-as trevira nadrágkosztüm 972 forintos számlázott fogyasz­tói árából a címkén 1100 forint A példákat sorolhatnánk, a vizsgálat számos ilyen esetre fényt derített. Teljesen nyilvánvaló: ha ma­gasabb értékben számlázzák a, fogyasztói árat, magasabb a kereskedelmi vállalatnál mara­dó kis- és nagykereskedelmi haszon, és természetesen a ter­melő nyeresége is nagyobb. Az, hogy itt szabad áras termékek­ről van szó, nem mentség, hi­szen ez nem jelentheti a fo­gyasztói árak gátlástalan fel­hajtását, szabadosságot a sza­bad áras szférában. Hogy ki, vagy kik a felelősök ezért a tisztességtelen árpolitikáéit, még nem ismeretes, az illetékes hivatal revizorai folytatják a vizsgálatot. Miklósvári Zoltán Várja Önt Sikonda! Kevés ilyen gyöngyszeme van a Mecseknek, mint a sikondai völgy. Aki szereti a csendet, a jó levegőt, a természet szépsé geit, a pihenést és szórakozást, itt mind együtt találja. S ehhez jön még a hűvösebb időben is kellemes, melegvízű strand, mely évtizedek óta kedvelt úti célja a kirándulóknak. A föld mélyéből feltörő hév­forrást 1920-ban fedezték fel, s 1930-ban már fürdőszálló is épült a strand mellé a gyönyö­rű környezetben. Az idegnyug­tató, pihentető csend, a fürdőt övező hatalmas fenyők, a jó le­vegő- szinte magától kínálta a Leértékelt Cipőáruk boltja (Sáltól u, 26.) éeumlánlmtm Női parafás szandál 100,— Ft-ért Női szandálok különböző színekben 50,— Ft-tói 120,— Ft-lg Női félcipők 10,— Ft-tól 60,— Ft-ig Gyermekcipők 20,— Ft-té! kaphatók NAGY VÁLASZTÉKI KEDVEZŐ ARI PÉCS lehetőséget, hogy itt létesítsék a bányászok éjjeli szanatóriu­mát. Á tavaly felépült megyei úttörőtábor, s a tó partján gyorsan szaporodó víkendhá- zak bizonyítják: Sikonda egyre népszerűbb üdülőhely. Persze a természeti szépsé­gek mellett a fő vonzerő a me­legvízű strand, melyet a Bara­nya megyei Vízmű Vállalat üze­meltet. Különösen a közeli Komlóról keresik fel sokan a strandot, de Pécstől sincs mesz- sze, gépkocsival alig félóra. A föld mélyéből két kútbál szi­vattyúzzák a 40 fokos vizet A kicsik külön gyermekme­dencében lubickolhatnak, a felnőtteknek pedig két nagyme­dence áll rendelkezésre. Az egyik 33 méteres szabványos versenymedence, melyben úszó­versenyeket . is rendeznek. A medencékben a víz, a levegő hőmérsékletétől függően, 30— 32 fokos, hűvösebb időben is igen kellemes. Nem túl meleg, nem is hideg. A vizet két­naponként cserélik és folya­matosan tisztítják a meden­cékben. Erre szüskég is van. mert igen sokan keresik fei naponta a sikondai fürdőt. Má­jus 1-én, a nyitáskor például 1400-an voltak, $ következő vasárnap, a tavaszi kánikulá­ban már 2000-en kerestek fel­üdülést a medencékben, A strand azonban felkészült a nagy forgalomra. Nincs tü­lekedés, nincs zsúfoltság. Fo­gas, kabin, fű jut mindenkinek. 1200 fogas van a közös öltöző­ben, s 220 négyszemélyes ka­bin áll a vendégek rendelkezé­sére. A strandhoz tartozó nagy parkot pedig minden évben felújítják, rendszeresen gondoz­zák, s az üdezöld fűben „el­szórt” fehér hintaágyak, padok, gyermekhinták teszik kellemes­sé az itt-tartózkodást. S az, hogy a gondozott mesterséges park a természetes park, a Me­ccsek fenyvesekkel övezett völ­gyében van, ritka szerencsés párosítás. Itt minden a pihenést, a ki- kapcsolódást szolgálja. A strandon nem árad szüntelenül a hangszórókból zene, s a tol­laslabda, a sakk és könyvköl­csönzés is a csendes szórako-J zást szolgálja. Akit pedig „ki­szívott” a nap és a víz, meg- szomjazott. vagy megéhezett, nem kell, hogy felöltözzék; a modern Hársfa étterem önki- szolgáló része a strandhoz csat­lakozik. Emellett a pecsenye- és lángossütő, a kis élelmiszer- és zödségbolt is erre szolgál. Ilyenkor különösen meg kell ad­ni a gyomornak, ami meg­jár... Sikondára persze nemcsak fürödni érdemes menni. A volt csónakázó tóbq halakat telepí­tettek, s ma valóságos horgász­paradicsom. A pecázási enge­délyt a helyszínen is ki lehet váltani. Ha pedig nem Harap a hal, harapjon a horgász a tóparti Vadásztanyán. Az Ide­genforgalmi Hivatal és a tanács gondolt a hosszabb időt itt töl­tő vendegekre i$: Sikondán a turistaszálló, Komlón a Béke Szálló nyújt szálláslehetőséget De idén megkezdik az autós­kemping építését is. A május 1-től szeptember 30-ig naponta nyitva tartó me­legvízű strandért, a gyönyörű környezetért, a nyugalomért, a csendért érdemes felkeresni Si- kondát. (-) Körzetesítés: 1975 után Már csak az U és a Z szabad — Mert a körzetesítés kidol­gozásával párhuramosan, folyik a gépjármű-nyilvántartás gépe­sítési programjának kidolgozása is. A mostani manuális nyilván­tartás rendkívül korszerűtlen, s ezért a gépi nyilvántartáshoz kell folyamodnunk. A körzetesí­tést és a gépi nyilvántartást együtt szeretnénk megvalósíta­ni, mindez azonban nem megy máról holnapra. — Végül egy sokakat érdeklő kérdés; mikor jön az U? — Az IY betűkombináció tíz­ezer személygépkocsira elég. A. behozatali ütemet figyelembe véve az U a nyár derekán vár­ható. Panics György Május >2—20. Dombóvári napok A dombóvári kórház tudomá­nyos ülésszakával. kezdődtek szombaton ,a dombóvári napok műsorai. Este, a városi művelő­dési központ új színpadán a dombóvári Kapos Táncegyüttes szerepelt. Vasárnap, a vitorlás repülő modellező, a körrepülő és modellező bemutatót a vá­rosi-járási összetett honvédelmi verseny követte. A programot kosárlabda- és labdarúgó­mérkőzés, valamint asztalite­nisz csapatbajnokság színesítet­te. A május 20-íg tartó rendez­vénysorozat közül érdekesnek ígérkezik az Újdombóvári Ál­talános Iskola névadó ünnep-' sége a Kodály Zoltán emléké­re rendezett hangverseny; a május 19-i és 20-i lovasbemu­tató, valamint a Kossuth-szobor- csoport ünnepélyes felavatása Dombóvá rótt. rend szamok ban. Magyarorszá­gon — talán egész Európában egyedülállóan — külön betűvel jelzik a magántulajdonú sze mélygépkocsikat, külön betűvel az állami személygépkocsikat, ismét mással a teherautókat, az autóbuszokat, a motorkerékpá­rokat, a különleges járműveket, s ki győzné felsorolni valameny- nyit. De a gépjármű-nyilvántar­tás sem győzi sokáig a mostani betű- és számkombinációkat, lassan új megoldást kel! keres­ni. A mostaninál korszerűbbet, olyant, ami közlekedésbiztonsá­gi és egyéb szempontból lénye­ges ismertetőjeggyel jelöli a jár- i műveket. A megoldás a körzete \ sites. A világon szinte már min­denütt alkalmazzák, s mindenütt j bevált. A körzetesítésre azonban i még várni kell. — De mi lesz addig? — Az I után az U jön — vá- j faszolta kérdésünkre dr, Deme- I tér András rendőr ezredes, a BM közlekedési csoportfőnök­ség munkatársa. — Most az IX betűvariácíó fut, vissza vari még az IY, aztán UB-vel kezdünk, az utolsó szabad kezdűbetű a Z. Ezek a betű- és számkombi­nációk körülbelül 200 ezer jár­mű rendszámához elegendők, ami a Merkur behozatali terve alapján mintegy két és fél évet jelent. — A Z-vel viszont elfogynak a kezdőbetűk. Utána célszerűnek és valószínűleg egyetlen megol­dásnak látszik a födrajzi körze­tesítés. — Igen, minden valószínűség terint körzetesítünk. Hogy onkrétan miként, azon most olgozik a Közúti Közlekedési tudományos Kutató Intézet, őbbféle elképzelés, variáció lerült fel, nyilván a legcélsze- íbbet választják majd. A konk- st megvalósításról még* korai inne beszélni, de egy biztos: körzetesítés 1975 előtt nem írható. — Miért kell várni hetvenötigí ME 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom