Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)
1973-04-27 / 105. szám
Halálozás ' Köszönet Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV, GATOS VILMOSNÉ **«. Bogyay Teréz április 24-én 74. életévében váratlanul elhunyt. Temetése április 28-án, szombaton fél 2 érakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy j szeretett édesapánk, apósunk, nagy- * apánk és kedves rokon, Z5IRMANN ANDRAS 78. életévében hosszú szenvedés után | elhunyt. Temetés© április 28-án, szóm- I baton 1 órakor lesz a központi teme- J tőben, A gyászoló gyermekei. Mély fájdalommal tudatom, hogy j felejthetetlen férjem, ÁCS ISTVÁN nyugdíjas szabó, József utcai lakos j április 24-én hosszú szenvedés után i elhunyt. Temetése április 28-án, I szombaton fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló özvegye • és a széleskörű rokonság. Ezúton mondunk köszönetét annak a felsorolhatatlanul sok rokonnak, barátnak és ismerősnek, akik felejthetetlen férjem és édesapám, RAJNAI HENRIK tanár, a Pécsi Üttörőzenekar volt vezetője temetésén megjelentek, vagy fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. Ozv. Rajnai Henrikné és Rajnai Zsuzsa. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZILAGYI ANNA temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Minőségi KTSZ dolgozóinak a küldött koszorúért. Gyászoló testvérei. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a jóbarátoknak, kedves ismerősöknek, együttérző kartársaknak, munkatársaknak, napközis tanítványoknak, akik szeretett halottunk, KISS ZOLTÁN nyug. polgári iskolai tanár temetésén megjelenésükkel, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánitásaik- kal fájdalmunkat megosztották. Meg- hototton mondunk köszönetét a Pedagógus Szakszervezet Városi Bizottságának. A gyászoló család. Hütögépjavitás PÉCS, MEGYERI UT 25. SZÁM Telefon: 13-290. Villamos háztartási gép javítás PÉCS, MEGYERI ÚT 25. SZÁM Telefon ; 15-411. FIGYELEM! FIGYELEM! Értesítjük Pécs város és környéke lakosságát, hogy vállalatunk 1973. MÁJUS 4-ÉN NYITJA MEG URANVAROSBAN (Körösi Csorna Sándor u. 4. szám) gyorstisztító szalonját, mely a legkorszerűbb gépekkel van felszerelve. Szolgáltatásánál, ami új, nemcsak vegytisztitóst vállal, hanem gyorsmosást is. Feldolgozási idő 6—24—48—72 óra. Nyitvatartási idői mindennap 7—19 óráig, szombaton 7—14.30 óráig. KÉT HÉTIG 50 SZÁZALÉKOS KEDVEZMÉNYT ADUNK BARANYA MEGYEI PATYOLAT MOSODA VALLALAT. Megvételre keresünk 3 ajtós használt vaslemez szekrényeket i J I Ügyintéző: Székelyi Bélo anyag. c». ». Telefon: Boly 32. Bólyi Állami Gazdaság Boly, Ady Endre utca 21. i €1111 ^ íexí ilísp apírgyűjtő öS# ^$3 i let ek ázuüáTaíTyíR.6tífeón.ok'- május 31-ig M'ndazoknak a magánszemélyeknek, akik esetenként 10 kg oapírhulladékot vagy 1 kg 20x20 cm-nél nagyobb, tiszta, háztartási pamuttextíliát adnak át a kijelölt átvevőhelyeken, o vételáron telül AJANDEKSORSJEGYET AD A MÉH Főnyeremény : „DOMBÓVÁR” típusú, 2 szobából, mellékhelyiségekből és teraszból álló nyaralóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION 60-as jubileumi televíziók, vásárlási utalványok. Ezernél több értékes nyeremény) .szemelj vagy Kiskocsira elhelyezkednék., 10 ©vés budapesti gyakorlattal. Galló, Bó_ly, Arany J. u. 20. 22 hónapos kisfiam napközbeni gondozását vállaló, megbízható személyt keresek, aki vagy saját lakásán, vagy hozzánk járva látja el a gyereket. Nagy Ferencné, Kün Béla tér 1. IV. 14. (Megyeri út) Telefon: 13-506 16 óráig, vagy lakáson 18 óra után. Eloaerelném, átadnám Nagykanizsa központjában lévő kettő szobás gázfűtéses lakásomat pécsi lakásért. ..Komfortos’’ jeligére a Sallai utcai hirdetőbe MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Fotelágyat, rekamiét, bereröt, sezlont legolcsóbban Bárány kárpitostól Pécs, Jókai u. 4. Kiadó 3 db süldő. I. Blaha L. 20 EBTJSNVÍSZTÖ8 figyel- mébe! Kitűnő 10 hónapos törzskönyvezett dán dog szuka eladó. Szekszárd. Kispipa vendéglő. Bauer. C.öllc, Petőfi u. 23. alatt 20 db választási malac, és 5 db süldő eladó. ________ Ös szkomfortom albérlet.. 2 értelmiségi nő, vagy férfi részére kiadó. Telefon: 14-579. Kiadó PB. gáztűzhely, palackkal és nyomáscsökkentővel. Pécs, Doktor S u. 8. Pajor.______________ fc lcsereluem gyöngyösi két- | t ab süldő, 10 malar el- szoba összkomfortos, táv- adó. Pécs, Pelsögyükés 13. fütéses lakásomat pécsi * út. Hajzer Dezső. hasonlóra. ,.Gyöngyös” jeligére a Ballal u. hir- | 1 db 5 hónapos bika el- detőbe. _________________ adó. Romonya, Hering. Ki cserélnem komiul 1 szó- szóba összkomfortos, távfűtéses lakásomat hasonló pécsire. Minden megoldás érdekel, garzon is. ,,Pannónia” jeligére a Sallal__u. hirdetőbe. Kovács-telepen, külön bejáratú szoba, konyha kiadó. Érdeklődni szombat déltől Jácint u. 4-ben lehet. Másfélszobás. uránvárosi lakást keresek. Ajánlatokat ,, Költségtérítés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe kérek. j 2x3.5 ra-e» elárúsitó pavilon üresen eladó, szétszedve is szállítható. Uránvárosi piac, Bazaros- bódé. Süldők eladók. Északmegyeri dűlő 2. Kovács József. SZÉP BÚTOROK OLCSÓN vásárolhatók Szabónál. Sallai u. 15. szám. tgf kom- | fortos szövetkezeti laka* eladó. Pécs, Tolbuhin üt 15. fdsa. 3. Kiadó beköltözhetően 2 ] szobás családi ház, ga- ! rúzs lehetőséggel. Csere is leiiet, + ráfizetés, tízederkényi, vagy bóJyi előnyben Pécs, Szikla u. 6. Kertvárosi 2 szobás kory- lortoö. kertes családi hazamat elcserélnem, l1/»—2 szobás I. em. tanácsi lakásra. Lehet kertvárosi iá. Bolyai Farkas u,_13. Kiadó kétszobás, konyhás, j központi fütéses ház Me- esekn adasd, József A. u. 5. Érdeklődni: Pécsvárad. I Kálvin u. 6. Nagypeterden (vasúté Llo. máshoz 2 km) 400 négyszögöl szőlő, 300 négyszögöl szántó, présház, pince felszereléssel együtt eladó. Érdeklődni.: Szent- lórlnc, Dózsa György u. 10. sz. Bürge Sándor. Balatonfenyvesen' 147. négyszögöl villateiek sürgősen eladó. Zsunics, Kaposvár, ! Május 1. u. 46. Levelekre ) válaszolok._______________ Két lakrészes családi ház j 386 uégyszogöl telekkel beköltözhetően eladó, betegség miatt. Pécs, III. Állomás u. 16. (Pellérdl elágazás). Kétszobás családi ház of- | csón eladó. Érdeklődni | szombat, vasárnap egész i nap. Dlósi út 75.________! 90 négyszögöl hétvégi házhely Abaligeten eladó. „Bzep kilátás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Vennék a belvárosban szoba, konyha, éléskamrás lakást. ,,Árajánlatot kérek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. __________________ j Gö rcsön yi házam szoba, I konyha és melléképületek- j kel eladó. Görcsöny, Dó- j zsa György u. 56. sz. Érdeklődni lehet: Piskó, Kossuth Lajos út 65. ___ OTP-hitellevélre is kapható Jogosítvány nélkül vezethető Háromszobás lakást cserélnék, két kisebb lakásra. „Kossuth Lajos u.” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. j Elcserélném meszes! két| szobás lakásomat egyszoi bás központi fütésesre. I Ajánlatokat „Szénbányász.” jeligére a SallaJ u. hirdetőbe. Egyszobás, komfortos lakásom elcserélnem két szoba összkomfortra térítéssel, csak széntröszti vei. Pécs, I. Kőrös u. 6. sz. Távfűtéses, külön bejáratú, bútorozott szoba, fürdőszoba. gaz használattal két leinformálható, lehetőleg nappal dolgozó nőknek. vagy diáklányoknak albérletbe kiadó. Kertváros” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kapaaljat, vagy garázst bérelnék. Zsigulinak, Szikra Nyomdától nem nagyon távol. Telefon esti órák- ban 12-659 Siptár. Skoda Cupc betegség miatt eladó. Pécs, Telefon: 13-570 ____________________ Ga razsórozott. ezerkétszázas teljesen felújított Volkswagen mikrobusz, 7/ 80 Diamant sikkötögép olcsón eladó, Kövesl, Szombathely, Savária tér 1. Trabant, Wartburg fóten- gelygörgöaés, hengerfúrás, ováldugattyú készítés. Garanciával, Gépműhely, Bp. XTV. Újvidék tér 15. VJtorláb jacht, ötszemélyes eladó. Dr. Gaal Péter, Szombathely, Safranko__3^ 125 cm3 MZ motorkerékpárt vennék, rossz állapotban Is lehet. „Sürgős” jeligére Hunyadi u. hirdetőbe^______ Vá lasztási malac eladó. Romonyán, Petőfi u. 3. sz. alatt a templom mögött ____________ ________ 16 kalapácsos termény daráló eladó. Cím: III. Úttörő u. 30. Választási bikaborjú eladó. Pécs, m. k. Mecsekszentkút 10. sz. Magas tejhozamú szülőktől 15 hónapos üszők. vá. lasztási üszőborjú eladó. Velény 30. sz. ___________ Sö tét hálószobabútor sürgősen eladó. Megtekinthető 16 után, Építők útja 16/B. t. 3. 71 m. (Lam part Valii*) 7500 cal-ás olajkályha, új állapotban eladó. Tel.: 16-378. Faragott magyaros garnitúra, faragott képkeret, kis asztal, eladók. Tom- pa Mihály 14. ____________ Fa ragott szekrény 2 db, kombinált szekrény 1 db, 1 db ebédlőasztal, — 12 személyes, — nyitható, olcsón eladók Édesanyák u. 17. Szülészeti Klinika gazdasági épületben. Há- morl 10—19-ig. Szép háló bútor olcsón eladó. Ül k. Úttörő u. 64. BÚTORT veszek és eladok. Szabadság út 50. Telefon: 18-224. SZÖLOOLTVANYOB! Riz- ling, Tramini, Szölősker- tefc, Irsal, Pannónia kisebb mennyiségben rendelhető. Kiss, Budapest, XL ,_yillányi_út_ 8^ ___ Ki adó 10 db 9 hetes malac. Kökény, Dózsa Gy. INGATLAN Terchegyeu Széchenyi tér j 2. számú ház eladó.___ Ki adó tésenyi szőlőhegyen 628 négyszögöl szántó, 331 I négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: özv. Adorján Jözsefné, Pécs, I. Torda u. 6, Somogyapáti, Fő u. 29. sz. ha romszobás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni. helyszínen és Boty- kapeterden, Kossuth u. 4. szám. ______________________ Házhely, új település ’ Kispiricslzma dűlőben 162 , négyszögöl, Kispostavölgy- j ben 800 négyszögöl barac- ; kos, szántó eladó. Érdek- lodni: Pécs, Vadász u. 45. Házat, lakást keresek, 1 40 000 f részlet. „Föbér- I let Is” jeligére a Sallai ; u. _Jilrdetőbe. j 225 négyszögöl terület, el- | adó. Érdeklődni: Kis-Da- Indol tető 18, Baltáim al. Harkányban eladó 5 szoba összkomfortos nagy'mérető nyaraló az Ady u. 90. alatt. Érdeklődés a I helyszínen vagy Alkotmány j 28, alatt. _____________ 1 Ké i szoba-konybás, kamrás, nyárikonyhás ház j gazdasági épületekkel eladó. Márlakéménd, Temp- I lom u. 15. Megtekinthető I vasárnap.___________________ Kiadó belvárosi családi ház két szoba konyha ! mellékhelyiséggel, azonnal j beköltözhető. Bartók Béla i u- 49, tizKettő azoba összkomfortos családi ház garázzsal, melléképülettel beköltöznie- j tőén eladó. Pécs, Nagy- \ Paindol 4. j Túronyban 22. sz. ház és kettő nehéz csikó eladó. Buszmegállóvá! szemben. Három és félszobás családi ház eladó. Kettőszobás összkomfortos lakást beszámítok. Közületnek, kisebb irodaháznak is alkalmas. Alsóbalokány utca U_ ___ To rinói 750-es Fiat, spe- cíál motorral eladó. Cím: Resetár, Nagyvárad u. 11. IK rendszámú Wartburg de Lux személygépkocsi, keveset futott, újszerű állapotban eladó. Pécs, Engels ti. 365. ÚJ Csepel nőt kerékpár, olcsón eladó. TeL: 20-999 este. _________ Vo lkswagen 1200-a* jó állapotban eladó. 600-as Trabantot beszámítok. Urán város, Ybl Miklós u. 1/b. fsz.__2. _________ 601.-es Trabant Combi » legtöbbet Ígérőnek, új motorral eladó, valamint Danuvia Csepel motorkerékpár. „Költözködöm” jeligére a Bem u. hirdetőbe.________ Ga rázs kiadó. Pécs, Bar- 16 n 18. IF.-» Trabant eladó. Érdeklődni: 13-196. 17 óra után._______________________ IF ras. fehér színű Trabant Limousin sürgősen eladó. Uránváros. Épitők u. 2/B. Bálint. ID-« rendszámú Skoda S 100-as eladó. Pellérd, Dó- zsa György u. 91. ______ 601-eet lV-s Trabant Combit újszerű állapotban átveszek. „Kaszás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Újszerű v. nyereményei Trabantot vennék. „Lehet IX-es ts” jeligére a Sal- lai u. hirdetőbe._________ Ga ranciális R—16 TL el- adó. 6 után, 21-387. CT. MB. 1000-es SKODA 42 000 km-el. kitűnő állapotban eladó. Pécs, Készül út 22. du 4' óra után. ÜJpetre, Kossuth a. 33. sz. ház augusztusi beköl- tözéssel eladó. Gomba utca 16. sz. ház 160 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó, viz, villany van. Érdeklődni: 1 & után Basamalom 71. Házhely olcsón, JCozármisleny Újtelep. Érdeklődni: Kesztyűgyár, Mezőit ______ Mc zószél utcai l’/a-es szövetkezeti lakásomat elcserélném 2V-2-es szövetkezetire, esetleg 2 szoba személyzetis, vagy hallos tanácsira. „Uránváros és Kertváros nem” jeligére a Hunyadi n. hirdetőbe. Balatoni nyaraló eladó. Érdeklődni minden vasárnap, Fonyódliget. Kazinczy u. 1. (Árpád u. sarkán.) __________ Balatoniéiig, Köztársaság u. 34. parti társasüdülőben elsöemeleti lakrész eladó. Cím: Dr. Édes, Kiskunfélegyháza, Kórház. Baialónfenyr es-Alsón befejezés előtt álló villa. 221 négyszögöl telekkel eladó. Balaton, állomás 5 perc. Érdeklődni: Közép út 101/B. __április 29. 30. A város belterületén, kertészetre kiválóan alkalmas, 426 négyszögöl terület olcsón, sürgősen, betegség miatt eladó. Érdeklődni: Pécs, Tolbuhin u. 66. II. c. 3. Mezei. Máríagyöd, Dózsa Gy. u. 16. számú, három szoba, konyhás ház, beköltözhetően 800 négyszögöl kerttel eladó. __________ Kétszobás családi ház. gazdasági épülettel és 60C négyszögöl kerttel, beköltözhetően eladó. Pogány, Kossuth u. 62. Buszmegállónál. Családi ház beköltözlie- töen, ipar), árammal P alkonyán eladó. Érdeklődni: Fő U. 13. Orfűi telek 224 négyszögöl a nagytónál áron alul eladó. PáPP Sándor, Pécs. Aradi Vértanúk u. 10 Tc- lefon: 15-658._______‘ Ki adnám Szeged belváro- rosában lévő kétszoba összkomfortos, gázfűtéséig, magasföldszinten levő lakásomat. „Carmen” jeli- gére a Sallai u. hirdetőbe Eladó Balatonmárián a Keszeg utcában 144 négyszögöl telek, 1973-ban kiadott építési engedéllyel és építési anyagokkal együtt. Érdeklődni: helyben Ezredév utca 1. az. alatt. Vodenlcsa ráknál.______ Jó állapotban levő, kétszobás családi ház 80 ezerért eladó. Szágy, Kossuth u. 5 szám alatt. Eladó Kisherenden, Fő u. | 65. sz. ház 658 négyszögöl kerttel Érdeklődni: Bosta 14. sz. alatt.______ Ra latonlellen társasüdülő lakrész azonnal átadó berendezéssel együtt is. Telefon esti órákban Pécs 11-549._________ Há romszobás kertes családi házat vennék. „Otthon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. VEOTtS Mindennemű épületek fel- ; búzását, külső, belső tatarozását vállalom, ugyanitt szőlő munkák szakszerű elvégzését vállalom. Normális órabér. „Ezermes-’ tér” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Asztalos szakmunkást és 6 órás fiatalkorút felveszünk Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. ELI' zsákok, rOlia zacskók 0,04—0.08—0,15 mm-es vastagságú polietilén tömlőből, rövid határidőre bármilyen méretben megrendelhetők a KOLE5DI EGYETERTES MG. TSZ-nél. Vegye igénybe Ön is SZOLGALTATASAINKAT! KIS és NAGY TELJESÍTMÉNYŰ villanymotorok, HEGESZTODINAMÓK, transzformátorok, onódhegesztők, egyenirányítók, BÚVÁRSZIVATTYÚK, BIBO- ÉS FLYGT-SZIVATTYÚK, valamint egyéb villamos készülékek TEKERCSELÉSÉT, JAVITASAT VÁLLALJUK! „DAMJANICH” MG. TSZ RÖVID HATÁRIDŐ! KOZARMISLENY GARANCIA! Rákóczi út 3. Tel.: 8, Dolgozókat VÁROSI KÓRHÁZ Pécsbányatelep, egy fő szakképzett ancesthesiológus nővért, konyhai takarítót és kézilányt keres. (1100) A II. SZ. SEBÉSZETI KLINIKA fiatal korú konyhalányt és takarítónőt fel vési. (8734) KÉTUJFALU és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet azonnali belépéssel belső ellenőri munkakörre. Feltételek : erkölcsi bironyitvány, mérlegképes könyvelői oklevél, vagy közgazdasági érettségi és 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. (1097) A SELLYE! Költségvetési Üzem felvételre keres egy fő vízvezeték-szerelőt és segédmunkásokat. (197797) NŐI ÜZEMI segédmunkást és takarítónőt azonnali belépéssel felveszünk. Pécsi Tejüzem, Pécs, Tüzér u. 15. (8713) NAPPALI műszakbeosztással betanított munkást és takarítót vesz fel a Nádor Szálloda. (1088) A KPM Közúti Igazgatóság központi géptelepe felvesz hengergépészeket Jelentkezés: Pécs III. kér.. Rác város 68. sz. alatt. (1078) TAKARÍTÓNŐT felvesz a Gyermekkórház, Pécs, Nyár u. 8. (8674) PECS VASASI Konfekció üzemünkbe női dolgozókat felveszünk. Var- rási munkára betanítjuk, a betonú lási időre biztosított bért fizetünk. Jelentkezés személyesen o szövetkezet közoontjában Pécs, Rákóczi út 74. sz. (1084) A FÖLDMUNKÁT Gépesítő Vállalat azonnali belépésre keres: csőszerelő, minősített ívhegesztő és kubikos dolgozókat, Jelentkezni lehet: Pécs, Tüzér utca 26. sr. alatt 17 óra után Csepregi Lászlónál, vagy: napközben az Alkotmány utcai munkahelyen, valamint Budapest V., Vigyázó Ferenc Ur 3., munkaügyi osztályon. (3953) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvesz: festő és asztalos szakmunkásokat, betanított munkásokat is. Jelentkezés: Felszabadulás u. 16. sz. alatti telepünkön. (197810) EGY KEZDŐ adminisztrátort, és egy katonaidejét letöltött villanyszerelőt felveszünk. Pécs, Légszeszgyár u. 30. (1101) BEREL5ZAMOLŐ munkakörbe dolgozót felveszünk. Jelentkezés a Postaigazgatóság gazdaság) hivatalában, új műszaki épület, IV, emelet. (197808) A BUDAPESTI Finomkötöttárugyár takarítónőt felvesz. Cím: Edison u. 11. ss. Megközelíthető a 32-es busz- szál. (197805) SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a TITAN Kér. Vállalat Pécs, Meaverf út 59. (Raktárbázis.) (197789) NAGY VÁLLALAT pályázatot hirdet éoítészmérnöki vagy építésztechnikusi állás betöltésére. Kivitelezési gyakorlattal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk (nyugdíjas is lehet). Jelentkezés: „Kereskedelmi Vállalat'* jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (197793) felvesznek A PÉCSI Tanárképző Főiskola , dományos bizottsága gépírót a lkai« | máz. Jelentkezés a Pécsi Tanárképző Főiskola könyvtárának vezetőjénél* í Pécs, Ifjúság u. 6. szám. (1092) I A Pécsi Orvostudományi Egyetem 1 fő lakatost vagy fűtésszerelőt, vizsgázott fűtöket, fűtő segédmunkásokat, mütössegédeket, valamint takarítónőket azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Honvéd u, 5. Munkaügy, 8—11 óra között. (255407) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvesz pécsi munkahellyel- központi fűtés és gázszerelő szak- és segédmunkásokat. Segédmunkásoknak a. szakmunkás-bizonyítvány megszerzését biztosítjuk. Keresünk felvételre még villanyszerelő szak- és segédmunkásokat. Jelentkezés: Felszabadulás u. 16. sz. alatti telepünkön. (197787) KÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ, gépírni tudó munkaügyi adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat. Pécs, Feb szabadulás u. 107. Munkaügyi osztály. (197790) A DÉL DUNÁNTÚLI Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat felvételre keres hegesztő mérnököt. A pályázatot „Hegesztő'’ jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe leadni. (197804) Ne várjon '•«ütörtökig! Motorkerékpárját azonnal rendszámmal kapja OTP ügyintézés helybon 2 db ajándék bukósisak minden 125 kem feletti motorkerékpárhoz. ÁFÉSZ, 53. SZ. MŰSZAKI BOLT Rákóczi út 53. szám, (Hol téri buszmegállónál) Telefon; 10-471 4 f