Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)
1973-04-06 / 85. szám
Megalakult ázGTSH Csütörtökön délelőtt ülést tar- tett a működését befejező Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Megjelent az ülésen Borbándi János, a Központi Bizottság osztályvezetője is. Dr. Beckl Sándor elnök tartott tájékoztatót a testnevelés és sportirányitás átszervezéséről. Emlékeztetett arra, hogy az MSZMP Központi Bizottságának 1?71. november 3-i ülésén — amely az államélet továbbfejlesztésének egyes kérdéseivel foglalkozott — olyan állásfoglalás született, hogy a testnevelésnek és sportnak a társadalom életében betöltött szerepe szükségessé teszi az állami irányítást Az irányítással és az átszervezéssel kapcsolatos kérdésekben az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott és jogszabályt fogadott el a Minisztertanács. , Dr. Beck! Sándor hangsúlyozta: „Az átszervezés érintetlenül hagyja az alapokat és döntően az irányításban hoz változást így jött most létre az Országos Testnevelési és Sporthivatal, amely a testnevelés és sport központi állami irányító szerve. Az OTSH fő feladata a sportpolitika érvényrejuttatása, ennek alapján a fejlesztési koncepciók és' a megvalósítandó feladatok kidolgozása a sportélet különböző területein.“ A: OTSH irányítja a tömegtestnevelést a versenysportot az utánpótlás nevelését a nemzetközi sportkapcsolatokat Irányítja és felügyeli a sportegyesüle- teket, megbízza, illetve kinevezi tisztségviselőit Felelős a sport- szakemberek képzéséért továbbképzéséért, a sporttudományos kutatás fejlesztéséért A sportegyesületek, amelyek eddig az MTS szerveinek irányítása alatt működő önálló társadalmi szervezetek voltak, most az egyesületékről szóló törvényerejű rendelet hatálya alá kerülnek, természetesen fi- gyelembevéve sajátosságaikat „Ami az iskolai testnevelést és sportot illeti — folytatta —, abban olyan megoldás született, amely megteremti az oktatásügy, a népegészségügy és a sportmozgalom érdekeivel szoros összhangban álló kedvezőbb, a fejlődést jobban elősegítő helyzet kialakulását“ „Az MTS jelenlegi területi szervei a jövőben a fővárosi és megyei tanácsok végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerveként fognak működni, elnevezésük testnevelési és sport- hivatal lesz. A városokban, fővárosi kerületekben, járásokban sportfelügyelőségeket kell létrehozni. A tanácsok feladatköre tehát kiterjed a helyi testnevelés és sport irányítására.“ ott s 32. aszta világbajnokság Viharos előjátékok —- Probléma az asztalok korul Viharosan kezdődött meg Szarajevóban a 32; asztalitenisz világbajnokság. Több ország visszalépése miatt ugyanis a különböző, csoportokban megüresedtek a helyek, és ezekre új csapotokat kellett- besorolni, így például a magyar férfi együttes csoportjában a Koreai NDK helyére Ibdia került;*-míg a női versenyben a' mogyoróknak Xarhbodzsa é$ a Koreai NDK- visszalépése miatt többek között Indonézia és Ausztria lesz az ellenfelük. -- * ft ■ No de csütörtök reggel 9 órától, amikor a cjapatmérkő-- zésekkel elkezdődött, a világr bajnokság, kiderült, -hogy esetleg rnég a televíziós közvetítésekkel Is baj lesz,-mert'már, az. első napon igen nagy időelcsúszások fordultak elő. így a magyar, női csapatnak déli 12-kor . kellett vplna Indonézia -ellen ’ asztalhoz állnia, de ebben az dobén még javában tartott az Ausztria—-Indonézia férfi mérkőzés. Jqy aztán több mint egyórás késéssel szólították játék- oz a . lányákat, akik sikeresen vették az első akadályt. J •; , . > . Dt. takatös György, a nemzetközi szövetség vezetőségének magyar tágja elmondta, hogy a technikai ülésen még más problémák is felmerültek-. így például .áz'ihtígy la .fekete színű asztalok megfestik.a labdákat, akadt olyan, amelyik 6—& perir alatt' egész ?Zürke lett,, ez pedig szabálytalan, zavarja a játékosokat, Ezenkívül az asztaloknak a rövid oldalára is felfestették a surbek megjelölést, ami ugyancsak ellenkezik a hivatalos szabályokkal. Ezt mind javítani kellett, a labdákkal kapcsolatban azonban úgy határoztak. hogy mégiscsak megpróbálják, hátha megkapnák az asztalok, és akkor már nem festik bé á labdákat... /; A világbajnokság ei$Ő káté-' góriájában lejátszót* „nyitóeredmények: Férfiak, A csoport: Kínai flép- köztársaság—India 5:0. Nők, B csoport: NSZK-—Jugoszlávia 3:0, Kínai Népköztársaság—Románia 3:0, Svédor-. szag—Franciaország, 3íO, RÖVIDEN Pécsi sikerek Bonyhádon és Kaposváron „Felszabadulási Kupa“ autós ügyességi versenyek Április 4-én délelőtt Bonyhádon, délután Kaposváron rendezték meg a Magyar Autóklub helyi szervezetei a hagyományos Felszabadulás Kupa autós ügyességi versenyt Mindkét versenyen rajthoz álltak a Pécsi Volán versenyzői í$, s á-következő eredményekké! tértek haza. Bonyhádon: Gulyás Imre (Trabant) megnyerte a? első géposztályt, s új pályacsúccsal Cz abszolút első helyet is o hozta eL Ugyanebben a kategóriában Fodor János (Trabant) harmadik leít._Az 1300 ccm feletti kategóriát Simor Gyula (VW 1600 TL) nyerte. Bállá Sándor (Polski Fiat) második lett Kaposváron: az első géposztály küzdelmét ugyancsak Gulyás Imre (Trabant) nyerte meg. A 850—1150 ccm közötti kategóriában Prekesztics Ferenc (Fiat SC) harmadik, Kardos Lajos (Fiat 128) negyedik lett. A „Zsiguli-kdtegóriában- Bálint Árpád (Zsiguli) harmadik helyen végzett. Az 1300 ccm feletti géposztályban Simor GyűTEKE. Az NB FI. mérkőzések során a BTC női csapat váltakozó sikerrel szerepel. Legutóbb Pécsett 8:0 arányban új pályacsúccsal győzött a BTC Zalaegerszeg ellen. A tavaszi idény mérlege két . győzelem, egy vereség. SAKK. A megyei /. osztályú sakkcsapatbajnokság második fordulójának eredményei. PMSC //-—Pécsi Bányász 3,5—8,5. Tervezők—Pel I érd 11,5—0,5, Pécsi V. Meteor—Mohács I— 11, Pécsi Spartacus—Siklós 3—9, Komlói Bányász—Szigetvári Kinizsi II— 1, Szigetvári Kinizsi—Pécsi Spartacus 0—11. KOSÁRLABDA. NB FI. mérkőzés. Komiéi Bányász—BKV Előre. 56i53, a női-, találkozót Budapesten játszották. NB Hl. mérkőzések, férfi csapatok. Műszaki Főiskola—Bátaszék 62:65, Szigetvári-Marcali. 75:70, PEAC—-Kaposvári Gaxdósz 87:80, Postás—Siófok 117:62, Komló—rKoposvé rí Vasutas 63:58, női csapatok: Sportiskola— Paks 49:63, Postás-—Siófok . 47:57, PEAC—Kaposvári tanítóképző 71:76* Műszaki Főiskola—Bátaszék 65:4& BIATLON. Jól sikerült a forradalmi Ifjúsági napok keretében megrendezett biatlonverseny. Több mint 80-an indultak, legtöbb versenyzőt a Gépipari Technikum, a Széchenyi gimnázium és a leőwey Klára glmná-r zium küldött. De sokan indultak a Köztársaság téri általános iskolából is. VÍVÁS. Egymást érfk « vfvók versenyei. Csütörtökön kezdődtek meg Budapesten a fiatalok kiválasztó vérser nyei. Szombat, vasárnap, Szolnokon az országos vidékbajnokság versenyeit rendezik, ezt kővetően ózdon oz országos középiskolás vfvóbajnok- ságokat tartják. A pécsi vívók is ott lesznek a versenyeken. A Sportiskola*, a PEAC, a Nagy Lajos, a Széchenyi és a Leöwey Klára gimnázium vívói csatáznak. MODELLEZÉS. Az MHSZ Ércbányász modellező versenyének nem kedvezett az időjárás. Mindössze egy kategériór ban — Team Racing — tudták lebonyolítani a versenyt. A győzelmet a Mohai—Markotcry pór szerezte meg a Rátkai—dr. Nyárádi páros előtt. ......... DUNÁNTÚLI NAPLÓ * A * MSZMP Baranya megye Bizottságának lapfai Főszerkesztő Mltzkí Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyod* u H lel. 15-000. 15-762. 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig; 10-053. 20 óra után: 15-726. Kiadja a Baranya megye’. Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó; Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs Hunyadi u 1* Tel 15-000 15-762, 1S852, 15-245, 15-364 Telexszám- 12-320 Kéziratot nem 5-zönk meg és nerr adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs. Munkácsy M'hály utca 10. sz — Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti o Magyar Posta Előfizethető o helyi oostahivatolokná ős a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— forint Indexszám: 25 054. A legjobb vidéki ökölvívók a I hét végén Kaposváron versenyeznek. Aü országos vidéki felnőtt ökölvívó bajnokságok ver- I senyéin ott lesznek a Steinmetz SE és o PVSK ökölvívói is. Az elmúlt évben a Steinmetz SE versenyzői nagyszerűen szerepeltek az országos vidéki felnőttegyéni ökölvívó bajnokságon. A pontversenyben, megelőzve a nagy vidéki szakosztályokat, az első helyen végeztek. Milyen reményekkel utaznak versenyzőink á hét végén sorra kerülő viadalra? A Steinmetz SE vezetői elsősorban Kovács .fittől és Érdősitől várnak jó teljesítményt A pécsiek remélik, hogy Kovács ll-nék ‘síkéről megvédenie bajnoki címét Legerősebb eWewte^ lének a tatabányai Turza, a debb receni Molnár és a kaposvári Rigó ígérkezik! Kedvező sorsolás esetén pehelysúlyban Erdősí is aranyérmet szerezhet Jerzso- beknak igen nehéz dolga lesi, hisz harmatsúlyban nagyon kiegyensúlyozott és igen erős a mezőny. A félnehézsúlyban Szakái, a nehézsúlyban Szakács képviseli a Steinmetz SE színeit Takács q legutóbbi hetekbe» biztató formát árult el, nem lee- ne meglepetés, ha felkerülne m dobogó valamelyik fokára. A PVSK csak két ökölvívót küld Kaposvárra. Magyar és Sórdi már nem egy nagy versenyen bebizonyította, hogy joí képzett versenyző, komoly feladatok megoldására is képeseit Mérkőzésről mérkőzésre — : ---------------------------------- ■■ ■ — . i LA BDARÚGÓ NB HL Formád—Lábod 3:0 (1 KI), Formád. Vasas II. B.—Steinmetz SE 2:1 (2:1), Vasas II. Pécsi BTC— Szekszárd 2:1 (2:1), BTC-páiya. Nagymányok—Mohács 2:2 (2:2). Nagymányok. Máza-Szászvár— Nagyatád 1:0 (1:0), Nagyatád. Kaposvári Vasas—Paks ó:2 (3:1), Kaposvár. AZ NB HL ÁLLASA MEGYEBAJNOKSÁG Gázmű—Szederkény 4:1 (2X0, Gázmű pálya. István-akna—Pécsi Vasas 3:1 (2:0), PécssZa- bolcs. Boly—Kesztyűgyár TO (0:0), Pécsbényatelep. Véménd —Töttös 3:0 (2:0), Töttös, Sátorhely—Mágocs 2:2 (1:0), Sátorhely. Szig. Kinizsi—P. Kinizsi 6:0 (2:0), Szigetvár. Sásd—Bé- remend 3:0 (0:0), Sásd. Siklós —Sellye 1í (0:0), Siklós. ' A MEGYEI L OSZTÁLY ÁLLASA 1. Szászvár 19 13 3 3 39-14 29 1. Véménd » 13 3 3 48-13 3S 2. BTC 20 12 4 4 42-24 28 2. Siklós 21 14 3 4 41-24 31 3. Porcelán 19 11 3 5 32-22 25 3 Mágocs 4. Gázmű 21 20 11 T1 5 4 5 5 31-17 TJ 29-30 26 4. Mohács 20 9 6 5 31-19 24 5. P. Kinizsi 21 11 3 7 37-24 25 5. Mezőfalva 18 8 7 3 31-19 23 6. Beremend 20 10 5 5 35-27 25 6. PEAC 19 10 2 7 28-30 22 7. Szig. Kinizsi 21 10 4 7 47-29 24 7. Paks 19 8 5 6 34-32 21 8. Kesztyűgyár 21 10 S 8 27-26 23 8. Volán 12 19 7 6 6 29-19 20 9. Sásd 21 8 6 7 24-24 22 9. K. Vasas 20 8 3 9 46-38 19 10. István-akna 20 8 4 8 28-32 20 10. Szekszárd 19 8 3 8 28-23 19 11. Boly 21 8 3 10 26-26 19 11. Nagymányok 20 7 5 8 22-41 19 12. P. Vaso* 21 7 4 10 23-32 18 12. Fomád 19 5 5 9 23-36 15 13. Sellye 20 6 4 10 26-34.16 13. Steinmetz 19 5 4 10 17-22 14 14. Sátorhely 21 5 5 11 32-43 15 14- Nagyatád 20 .4 5 11 21-47 13 15. Töttös 21 5 3 13 19-39 13 15' Vasas II. ' n 5 2 12 26-38 12 16. Szentegát 20 4 2 14 21-39 10 1á. Lobod 19 1 3 IS 14-59 5 17. Szederkény 21 2 1 13 *5* S Edzőmérkőzések PÉCSI MSC—SZEKSZÁRD 4:1 (40) Ojmecsekalja. 200 néző. V.: Kövesi. PMSC: Katzirz (Pólyák) — Hernádi, Kocsis (Konrád), Karmád (Tóth I.), Kincses 11. (Kincses I.) — Farkas (Lubastyik) Köves, Tóth I. (Máté) — Rónai, Máté (Jánosi), Zombori. A PMSC az első félidőben időnként ötletesen játszott, szünet után visszaesett a csapat, sok volt a pontatlan átadás és a helyzetek kihasználatlanul maradtak. Góllővők: Máté, Kincses II., Köves, Kantád (11-es- ből), illetve Vágó. KOMLÓI BÁNYÁSZ—PVSK - 3:1 (1:0) PVSK-pólya, 100 néző. Vj Polcz. Komló: Buús (Erdősi) — Kótai, Tallósi, Makray, Csordás (Tihanyi) — Dárdai, Tresch, Horváth — Bordács (Orsós), Juhász, Bencsik. Góllövők: Juhász, Tihanyi, Horváth, illetve Barta. Baranya ifjúsági válogatod— Mohács junior válogatott 1:1 (1:1) Mohács. V.: Jerger. GóBSxfa Gál, illetve Mészáros. la (VW 1600 TL) második, Grünwald László (Fiat 125) harmadik lett. Nemzetközi mérkőzések a Népstadionban Budapesten a Népstadionban két nemzetközi mérkőzést láthattak az érdeklődők. Az osztrákok elleni világbajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar válogatott az újvidéki Vojvodinával mérte össze erejét, majd utána az utánpótlás Európa-bajnokság selejtezőjében a magyar utánpótlás válogatott fogadta a görög 23 éven aluliak válogatottját l MAGYAR VÁLOGATOTT— VOJVODINA 3:3 (1:2) Népstadion, vezette: Sarka (Csehszlovák). Magyar válogatott: Géczi — Páncsics, Kovács, Juhász P.. Juhász I., Bálint, Fazekas, Tóth, Bene, Váradi, Zóm- bó. Vojvodina: Kovacsevics — Alekszics, Jovanovics, Vu kosi növi cs, Rutansxkij, Jurcsics, hősies, Szavics, Lőrinc, Navoszelac, Cvetkovics. Sok kívánnivalót hagyott «maga után a magyar csapat szerda délutáni játéka. A védelem olykor hajmeresztő dolgokat művelt, e középpályások — különösen az első félidőben játszók — sokat bizonytalankodtak a védelemben és gyengén támogatták a csatársort Az előretolt csatárok jóformán az egész mérkőzés alatt egyetlen igazi gólhelyzetet sem tudtak teremteni a jugoszlávok kapuja előtt Góllövők: 17 perc Kovács (öngól), 21 perc Ivezics, 43 perc Váradi 11 -ősből, 49. perc Várad!» 35. perc Bene, 55. perc Ivezics. Illövszky edző cserére határozta el magát a szünetben. Géczi helyén Rapp, Juhász István helyett Kocsis, Bálint helyén pedig Szűcs játszott a második félidőben. MAGYARORSZÁG— GÖRÖGORSZÁG 2d f9sS$ Népstadion, veusHe: Jäger (osztrák). Magyarország: Mészáros — Török, Harsányt Vépi, Dunai ifi., Horváth, Bartes, Kovács, Komjóti, Nagy, Becset Görögország: Sztefasz — Gima- risz, Athanaszopoulosz, Theodo- ridisz, Sziokosz, Sztwopodisz, Nikolau, Szeráfi sz, Aposztelidisx, Elefterakisz, PapodimHriu. A magyar utánpótlás válogatott időnként já játékot nyújtva, akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. Jók: Horváth, Kovács, Nagy és Kom- játi, illetve Athanaszopuiosz és Elefterakisz. Góllövők: 54. percben Komjóti, 67. percbe» Nagy. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Ellenséget {esős 7 órakor). Bemutatók, MOZI Park: Az űzött szBunuróü (t* 4. 3&- Pefcőfi: A boszorkány mester (A, <£* Kossuth: A boszorkánymester (10* 12« f3» f5). Plusz mínusz egy nop (f7„ f9). Fekete Gyémánt: Viszontlátásra a pokolban (6). lószerencsét: Dodeskaden (5, 7). Rákóczi: Bohócok (5. 7). Ke* dáfy Ke.: Ralu hercegnő hozománya (6) . Május 1.3 Egy válás meglepetései (fó). Sá gréri Ke.: Barca leone ármádiája (5). Bály: Murphy háborúja (7) . — Harkány: Nápolyt látni és . . . CB- Mohács: Lázadás a Bounty* I— K. tŐJ. Sásd: A fekete város (7). —• Sál»»*: A katona visszatéri; a frontról (6). SfiHée: Az etemén hefáta £7). Trifnterín: Eper és tér (á, S&. IÁDIG KOSSUTH RÁDIÓ Uf VMwW. wfedaM. — ».«•: Harmatos rázza. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. KI. rász. 9.20: Három concerto. 9.54: Iskola rádió. 10.05: Anna Szoszinszka: Fény és sötétség. 10.35: Bclettrene operákból. 10.59: Lottóeredmények. 11.10: Édes anyanyelvűnk (ism.). 11.19: Az első száz év. Budapest — 1892. Boros János és Rapcsónyl László dokumentumjátéka, III. rész (Ism.), 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Boross Lajos népi zenekara játszik, Kovács ÁpoHcrűa nótákat éneke*. WJ55: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványoknál beszél Géher István. 14.10: Éneklő ifjúság. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kórusa énekel. 14.21: IV. nemzetközi rádiójáték- feszti vá!, gyermekeknek. — A legjobb barát. 15.15: Magyar előadóművészek felvételeiből. 15.28: Kóruspódium. — 15.45: Aszafjev: Forradalmi tánc a Párizs lángja című balettből. 15.52: Petőfi-kalendárium. 15.58: üdvözöljük új művészeti díjasainkat. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A fonogramtál a sztereoiemezig. 17.40: Elnémul-e a tavasz? 17.55: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta vegyeskarra, zenekari kísérettel. 18.05: Az ifjúsági Rá- diószínpad bemutatója: Spartacus. — Raffaelo Giovagnoli történelmi regénye rádióra alkalmazva. I. rész. 19.00: Esti krónika. Tudósítás a Láng Gépgyár választási nagygyűléséről. — Kb. 20.00: Az 1973-as San Remo-I dalfesztivál. Vándor Kálmán beszámolója. — 21.00: Láttuk, hallottuk. 21.53: Hózf- muzsika. 22.15: Közvetítés az asztalitenisz vb-rŐI. 22.30: Kozák Gábor József népi zenekara Játszik. 23.00: Meditáció. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: A Mitch Miller együttes felvételeiből, ífTÖFI RADK5 8.05: Kék szimfónia. 9.05: délelőtt. — A Gyermekrádió műsora. Osm.). 10.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lottóeredmények. 11.45: Juhász Gyula versel (ism.). — 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.23: Szervánszky Énekre: Honvéd kantáta. 12.40: Beszélgessünk zenéről I (Ism.). 13.03: Beethoven: Szepter:. — 14.00: Jó urát. A Csúcsforgalom magazinja. — 14.45: A beat kedvelőinek. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: Chóral tea. 18.05: Külpolitika! figyelő (ism.). 18.20: A Szombat»- helyi Cipőgyár leánykára népdalokat énekel. 18.38: Pedonógus-gondok közelről. Dr. Bencédy Józseffel beszélget ösgyánl Csaba (ism.). 18.53: Wagner: A walkör — !. felvonás. 19.54: Jó estét, ave rekele! 20.25: Űi könyvek (ism.). 20.28: Rádiósrínház: Hálnál a tanyán. Hanglóték. 21.31: Benjamino Gigli olasz dalokat énekel. 21.45: X Whlsky-konszem és a „Contergan-gye- rekek" — Gellért Endre írása. 22.00: Zenekari muzsika 23.15: János yitéz Részletek Kacsóh Pongrác—Heitai Jenő dal játékából. URH RÁDIÓ IS.05: Rahmaninov-dklus, Hl. rács. — V9.17: Világszínház: Schiller és a romantika. 19.57: Aláírások. Bán János Jegyzete (Is««-}. 20.07: Janet Baker és Dietrich Fischer-Dieskau kettősöket énekel, zongorán kísér: Dániel Ba- ranboint. 20.40: Szimfonikus könnyűzene. Az MRT szimfonikus zenekara játszik. — 21.20: Wozzech. Részletek Berg operájából. — 22.10: A dzsessz kedvelőinek. Karéi Ruzicka együttese játszik. 22~30: Mossa irt: d-wiof! vonósVÍCSí RÁDIÓ VtJtb: Magyar nyelvű mŰsa/. — Tíz pere a Mecsek Áruház hang- íemeaesatályé* ffJSi A monkásdalok hete 17JBI: Rftaeus ée dallam 18-te Az Egészségügyi Világszervezet: megalakulásának 25. évforduló- fám emlékezünk. MLtB; Spirituálék, dalok tSJSSx Dél-dunántúli híradó 18.4S: Huba .János eépdalfeidolgozá- seibál W-Ü: Szerb-he«vát nyelvű műsor. — Pogány két esrtendeje (riportműsor). Baranyai dalok és táncok. Hírek, tudósítások. Zenével . búcsúzunk hallgatóinktól 19.38: Német nyelvű műsor. Tizenöt perc mezőgazdaság. A gazdaságos szarvasmarha-tenyésztés és tejtermelés. — Riportműsor. Népszerű dallamok 2CLŰ0: Műsoráéráx. MAGYAR TV. 9-10: Orosz nyelvlecke (áfc. WL % oszt) 9.30: Szünidei matiné. Kisfllmefc 15.38: Ház a sziklák alatt. Hnirnai film (ism.) 17.10: Hírek 17.15: Séta oz „„angofkeribeM* — k rész. Mit számít az inteF7k}ea~ cia?-17.55: Állatkertek a nagyvilágban. — Angol rövidfilm-sorozat — |)ffc rész 18.20: öt perc meteorológia 18.25: Falu a Mátra alján. 'SÜspsuö film 18.50: Reklámműsar 18.55: Esti mese 19.05: Parabola 19.30: Tv-híradó 20.00: Tudósítás a Láng Gépgyári udh iasztási nagygyűlésről 20.50: Ki után megy a nő? Tévéflhe 21.40: A Tévé Zenei Klubja. Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás 22.40: Tefesport Asztalitenisz vb. •— Svédország—Magyaroi-szág férfi csapatmérkőzés. — Közvetíbte Szarajevóból, velvócelráL KÍSÉRLETT (2.) MOSOR 19.00—21.30—22.00: Asztalitenisz «b Svédország—Magyarország. Férfi ascoatmérkőzés. Közvetítés Szarajevóból JUGOSZLÁV TV. 14.00: Maqyar nyelvű tévénaolá. 15.00: Asztalitenisz. — Juaoszlávla— Szovjetunió, férfiak. 17.45: Nagyok és kicsinyek — nyerekadás. 18 10: Hagv- jétok Őket élni — népszerű tudományos film. 19.00; Szerbia Nemzetközi Könyvtárának meqnyitása. — 20.30: A két kaoitánv — kvíz. 21.40: Filmsorozat. 22.50: Szerbia Nemzetközi Könyu- teránck megnyitása.