Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-21 / 100. szám

A TARTALOMBÓL Gerillaháború Kolumbiában ta. old.) Szanálás vagy fejlesztés? (3. old.) Felúiitiák a pécsi Megyei Kórházat (3. old.) Hói man — 440 közül (3. old.) 04—05—07 a. óid.) Minőén előny a tömegközlekedésé (5. old.) Bántja valami, szaktárs? Ü zemlátogatáson voltam a napokban, s a műhelybeli tapasztalatgyűjtést követő­en, fenn az irodán megneveztem néhányat azok közül a munkások közül, akiket megismertem; a gyár műszaki igazgatója ugyan tud-e róluk valamit? Jó érzés volt hallani, hogy az igazgató — ősz halántékú, erős vóllú férfi, aki épp tíz éve dolgozik jelen­legi beosztásában — mindegyi­kükről tudott valami alapvetően jellemzőt mondani, dicsérte őket, mint személyes jóbarát, akit na­gyon is érdekel ezeknek az em­bereknek a munkája, sorsa, éle­tűk alakulása. S bevallom, azért esett különösen jól mindezt hal­lani, mert előzőleg a munkások is hasonló megbecsüléssel, sze­retettel nyilatkoztak igazgató­jukról. Bár elmondhatnánk ugyanezt mindenütt! Amikor erre gondo­lok, eszembe jutnak azok az el­lenkező előjelű epizódok, ame­lyeket máskor, másutt, még a legutóbbi időben is szereztem, olyan gyári közösségekben, ahol pattogó utasitgatás még ma is a divat, ahol az igazgató, vagy a gyáregvség-vezető felettébb ritka vendég a munkások között, s ha megjelenik is, érdeklődési köre nem terjed ki az emberre, kizárólag a gépek fordulatszá­ma, a teljesítmény százalék ér­dekli, iri}»; munkatársai között szinte kívülálló idegenként mo­zog. f. beosztottakkal való rideg bánásmód természetes velejáró­ja, amikor valaki nem veszi fi­gyelembe mások gondolat- és é'zésvilágát. Ezt a jelenséget bí­rálta Kádár János elvtárs, leg­utóbb, a Láng Gépgyárban meg­tartott forró hangulatú nagy­gyűlésen elmondott választási beszédében, amikor arról szólott, hogy helyenként tapasztalhatók az elbizakodottság jelei. Akad­nak emberek, akik nem hallgat­nak a dolgozók szavára, vagy egyáltalán az emberi szóra, akik a szerepüket az előrehaladásban önelégülten úgy értelmezik, mint az a bizonyos légy, amely a ko­csi rúdján ülve azt hiszi, hogy ő húzza a kocsit. A helyes normákat megtar­tani nem egyszerű dolog, ezt senki nem vitatja. A vezetőnek ezer gond nyomja a vállát, az utóbbi években jelen­tősen megnőtt jogkör és felelős­ség, az egyes döntésekben tük­röződő fokozott kockázatvállalás, a napjainkban jelentősen átala­kult, megújult követelményrend­szer magasabb mércét állít mindannyiunk elé, s ez kivált­képp a vezetőkre vonatkozik. A munkastílusban bekövetkezett változások olykor nagyon is az íróasztalhoz kötik a vezetőket, s nem kis fáradtságukba kerül fi­gyelmüket a főkérdésekre össz­pontosítani, okosan mellőzve a íényegtelen részleteket. De mennyire jólesik az igazgatónak is, ha egy-egy nehéz feladat tel­jesítése után, egy rosszul sike­rült nap végén akad valaki, akár a beosztottai, akár a felettesei közül, aki megkérdezi: „bántja valami, igazgató elvtárs?” S a munkásnak milyen jólesik az emberi szó? Ha az igazgató nem várja meg, hogy a munkás esetleg előszobázik nála, s ész­reveszi az üzemben jártábon- keltében a munkások örömét, szomorúságát, amely mögött sor- sok húzódnak meg, gépzúgás mögötti érzelmek, indulatok, amiket nem tud mérni, minősí­teni semmiféle felmérés, mint ahogyan azt sem. mekkora az értéke a kérdésnek: „bántja va­lami, szaktárs? Csak nincs va'a- mi baj?” És nem mérhető annak az együttérzést nyugtázó pillan­tásnak a fényereje, amellyel a kérdezett ezt megköszöni, K. L Aggasztó helyzet Indokínában Súlyos provokáció a párizsi tűzszüneti egyezmény ellen Felderítés a VDK fölött, Saigon megtagadta a fogolycserét Pécs város Tanácsának tagjai átvették megbízóleveliiket Honol. Az amerikai légierő újra meg­sérti á Vietnami Demokratikus Köztársaság légíterét. A VDK külügyminisztériumának szóvivő­je élesen elítélté az akciót. A külügyminísrtérium szóvivő­je pénteken beszámolt arról, hogy április 19-én helyi idő sze­rint 11 óra 32 perckor egy ame­rikai repülőgép behatolt a VDK légiterébe és felderítő repülést végzett több tartomány és Ha­noi feiert. Ugyanaznap egy 13 óra 17 perckor behatoló másik repülőgép Haiphong térségében folytatott kémrepülést. Az Egyesült Államoknak ezek a cselekedetei súlyosan sértik a VDK szuverenitását, a párizsi megállapodás második cikkének és az amerikai kormány vállalt kötelezettségeinek megsértését jelentik. Az Egyesült Államoknak vállalnia kell a teljes felelőssé­get a párizsi megállapodás meg­sértésének összes súlyos követ­kezményéért — hangsúlyozta a szóvivő. Az USA kormánya egyolda­lúan felfüggesztette a VDK ki­kötőinek aknátlanítását is. Az észak-vietnami kikötőkben leszórt aknák felszedésének be­szüntetése és a Hanoinak nyúj­tandó háborús jóvátételről foly­tatott párizsi tárgyalások meg­szakítása az eddigi legsúlyosabb kockázatoknak teszi ki a tűz­szüneti egyezményt, azóta, hogy január 27-én történt aláírását Ninon elnök a „tisztességes bé­ke" létrejötteként üdvözölte, ír­ja pénteki jelentésében Murrey Marder, a Washington Post dip­lomáciai főmunkatársa. Megfigyelők rámutatnak, hogy az eszkaláció egyre inkább a VDK elleni közvetlen amerikai katonai akciók felújítása irá­nyába mutat, aminek egyaránt célja lehet a „lélektani nyomás” fokozása a VDK-ra és szövetsé­geseire, illetve a „megfontolás alatt álló” katonai akciók elő­készítése. A Pentagon egyébként meg­erősítette, hogy az aknaszedésre kiküldött mind a 18 hajóegység „messze eltávolodott" a vietna­mi partoktól, s közülük legalább kettő már be is futott Hong Kong kikötőjébe. Arra a kérdés­re, hogy Vietnam „környékén” rendelkezésre óllnak-e eszközök újabb aknák telepítésére, a New York Times által idézett Penta­gon-forrós közölte: két repülő­gép-anyahajó tartózkodik Viet­nam közvetlen térségében és to­vábbi kettő rövid idő alatt oda­érhet. Saigon, Hanoi. A dél-vietnami felekből ala­kult kétoldalú katonai vegyes­bizottság pénteki ülésén a DIFK képviselője felajánlotta, hogy kormánya jövő kedden szaba­don bocsát 637 polgári személyt, ha ennek fejében a saigoni kor­mányzat — első lépésként — szabadon engedi art az 5000 polgári személyt, akiknek fogva tartását elismeri. A saigoni ha­tóságok ugyanis azt állítják, hogy börtöneikben mindössze 5000 polgári foglyot tartanak, holott köztudott, hogy politikai foglyok száma — több száz­ezerre rúg. A vegyesbizottságban helyet foglaló saigoni megbízott visz- szautasítotía a DIFK javaslatát. A DIFK-nek a polgári foglyok cseréjéről Hanoiban kiadott nyi­latkozata rámutat, hogy az ez­zel kapcsolatos vita a saigoni kormányzatnak a kibúvókra és halogatásra épített politikája miatt jutott zsákutcába. A nyi­latkozat hangsúlyozza, hogy a saigoni fél már eddig is — leg­különfélébb ürügyekkel tért ki a DIFK képviselőinek a foglyok­kal kapcsolatos javaslatai, illet­ve. ezek megvitatása elől, mi­közben folytatja az ártatlanul bebörtönzött hazafiak kínzását és megsemmisítését. A saigoni fegyveres erők csü­törtökön este felújították terü­letszerző hadműveleteiket az ország kambodzsai határvidé­kén. A térségből pénteken reg­gel is harcokat jelentettek. A rezsim katonasága mindenáron meg akarja szerezni az ellen­őrzést a Mekong folyó mindkét partja felett, hogy biztosíthas­sák a viszonylag zavartalan utánpótlást a víziúton a szoron­gatott helyzetben lévő kambod­zsai kormánykatonaság számá­ra. Kambodzsában változatlan he­vességgel folytatódnak a har­cok a főváros, Phnom Penh kö­rük Az amerikai légierő vadász­bombázói és B—52-es nehéz­bombázói a fővárostól alig 9— 12 kilométerre szórták le bom- baterhüket. Phnom Penh-ben egész éjjel hallatszott a bom­bák robbanása. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, Kampót térségétől a dél-vietnami ha­tárig terjedő 40 kilométeres öve­zetben a Lón Nol-rezsim kato­nasága már mindössze csak két állást tud tartani. Ses Sár és Kompong Nung között is mind szorosabbra zárul azonban a felszabadító erők gyűrűje. A né­pi erők csütörtökön is támadták a körülzárt Takeo tartományi székhely katonai célpontjait, s a kormánykatonaság légiereje helikoptereken próbálja kimen­teni a városból a sebesülteket Pécs megyei Város Tanácsá­nak száztíz tagja tegnap dél­után rövid ünnepség keretében átvette megbízólevelét A Vá­rosháza dísztermében rendezett ünnepséa elnökségében Páko- litz István, a városi választási elnökség elnöke, dr. Gyöngyösi Janosné. a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Lukács László, a KISZ Pécs vá­rosi Bizottságának első titkára foglalt helyet. A megválasztott tanácstagokat Pákolitz István köszöntötte, meleghangú be­szédben összegezve azokat a feladatokat, melyek megoldása azokra vár, akiket a választók bizalma a város tanácsának tagjai közé emelt. Pécs megyei Város Tanácsa egyébként 1973. április 29-én, vasárnap délelőtt 9 órakor tartja alakuló ülését o Városháza nagytermében. Ekkor választják meg a végrehajtó bizottság tagjait és tisztségvise­lőit. a különböző szakbizottsá­gok tagjait és vezetőit, $ ekkor kerül sor azoknak a megvá­lasztására is, akik a városi ta­nácstagok közül a Megyei Ta­nácsban képviselik majd Pécs város polgárainak érdekeit. Wieder Béla elvtárs átveszi a megbízólevelét A központi támogatás növelésével Háromszázötvennel több lakás épül Pécsett A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága tavaly novemberben egyebek között az országban folyó la­kásépítések helyzetét is ele­mezte, s megállapította, hogy az állami segítségű magánla­kásépítés túlteljesítése mellett az állami lakásépítésben a negyedik ötéves tervben elő­irányzott feladatok — anyagi okok következtében — mintegy féléves késéssel valósulnak meg. „Biztosítani kell — álla­pította meg a KB határozata —, hogy a lakásépítési terv ke­retében a Budapestet és az öt kiemelt várost arányosan meg­illető lakások felépüljenek". A Központi Bizottság április 18-i üléséről kiadott közlemény már egy további, rendkívül fon­tos lépésről tudósít: „A közel­múltban döntés született Bu­dapest, Miskolc, Szeged, Deb­recen, Pécs, Győr állami lakás­építésének fokozott segítésére Ehhez a kormány további 1,3 milliárd forintot biztosit." A közlemény idézett részével kapcsolatban kérdést intéztünk Wieder Bélához, a Városi Ta­nács elnökéhez: — Mit jelent Pécsnek az ál­lami támogatás növelése? — A város negyedik ötéves tervében 4400 állami célcsopor­A Mohácsi Oj Barázda Termelőszövetkezet fóliás kertészetében a paradicsom-palántákat gondozzák tos lakás építését irányoztuk elő. Az időközben történt árvál­tozások és egyéb intézkedések következtében az ehhez biztosí­tott pénzeszközökből mindösz- sze 3300 lakás megépítésével számolhattunk. A központi tá­mogatós növelése számunkra azt jelenti, hogy 350 lakással többet építhetünk meg, azaz 1975-ig 3680 lakás épül Pécsett állami erőforrásból, eredeti la­kásépítési tervünket pedig 83,5 százalékra teljesítjük. Ez — vé­leményünk szerint — még min­dig az országos lakásépítési átlag alatt marad. Eredeti cél­kitűzéseinket tehát nem tudjuk megvalósítani, a segítségből megépíthető többlet mégis na­gyon jelentős városunk számá­ra. A 350 lakás mögött van még az is, hogy a Baranya megyei Állami Építőipari Vál­lalat lakásépítési kapacitásá­nak megtartását is elősegíti. — Változtat-e a város idei la­kásépítési tervén? — Nem szándékozunk változ­tatni. Úgy tervezzük, hogy a 350 lakást 1975-ben építjük meg. Pénzeszközeinkből ugyanis er­re az esztendőre jutott a leg­kevesebb és csupán 316 lakás építését terveztük. — Számithatunk-e arra. hogy a 3680-nál valamivel több la­kás épül a tervidőszakban Pé­csett? — Természetesen folytatjuk erőfeszítéseinket más források, lehetőségek feltárására, mert Pécsnek nagy szüksége van ar­ra, hogy minél több lakás épül­jön. Szeretnénk valamivel töb­bet építeni - mondfa nyilatko­zata végén Wieder Béla, a Pé­csi Városi Tanács elnöke. HL­Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napio XXX évfolyam, 100. nőm 1973. április 21., siómba« Ara; 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom