Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-19 / 98. szám

2 1973. óprffis 1*. DUNANTOLI NAPLÓ 24 óra a nagyvilágban l©i ■* MOSZKVA. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke szerdán a Kremlben tagadta Peter Walkert, Nagy- Britannia iparügyi csúcsmmisz- terét, a szovjet—angol állandó kormányközi műszaki-tudomá­nyos és kereskedelmi-gazdasági együttműködési bizottság máso­dik ülésszakán résztvevő angol küldöttség vezetőjét. 4 PÁRIZS. A Renoult-művek autógyártó üzemeiben egyre; rosszabbodik a helyzet. A Pá- rizs melletti Flinsben működő: üzemigazgatóság elhatóiozta az üzem bezárását és ezzel munkanélkülivé tett 20 ezer- munkást. Ugyanakkor a Sandou vi|le-i üzem munkásainak egy" része 24 órás bérsztrájkot, hatá­rozott el. A tlinsi üzemben múltt csütörtök óta néhány száz mun-, kás abbahagyta a munkát és ezzel akadályozta a többiek működését. Az - üzeVn igazgató­sága ezért „további intézkedé­sig" bezáratta az üzemet. ♦ TOKIÓ. Ismét működésbe lépett szerdán reggel az Asa I ma vulkán, mely kisebb kilövellé­seivel február 1. óta izgalomban i tartotta a környék ' lakosságát. Ezt megelőzően 11 esztendőn keresztül az aktivitás legcseké­lyebb nyomát sem mutatta. A japán meteorológiai központ kimutatása szerint egyébként az országban 65 működő vulkánt tartanak nyitván. *• ALGÍR- Dégen Imre állam titkár, az Országos Vízügyi Hi vatal elnöke és Mohamed Ar- baui, az algériai vízierőművek ügyeinek államtitkára Algírban jegyzőkönyvet írt alá a két or­szág együttműködéséről hidro­technikai létesítmények építésé­ben és az öntözés területén. A jegyzőkönyv előirányozza az Al­gériában dolgozó magyar szak­emberek számának növelését, információ cseréjét és algériai szakemberek magyarországi képzését. Brandt—Tito találkozó KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Jozip Broz Tito elnök és Willy Brandt koncellár találkozója Brioni-szigetén. goika nevű yachton folytatta útját Brioni szigetére. A nyugatnémet kancellár je­lenlegi látogatásának legna­gyobb érdeklődéssel várt ese­ményére, a Tito—Brandt talál­kozóra szerdán délután Brionin került sor. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Auróra o neve annak az új szovjet expresszvonatnak, amely a Moszkva —Leningrad közötti távolságot 4 óra 59 perc alatt teszi meg. A két város között közlekedő Vörös Nyíl útideje több mint nyolc óra. Indiai tisztviselő a sikkimikormány élén A sikkimi uralkodó kérésére 1973. április 5-én az indiai kor­mány segítséget nyújtott véd­nöksége alatt álló kis — 7106 km- területű — himalájai király­ságnak a március 28 óto tartó zavaigások felszámolásához. Ap lilis 8-án India átvette az ól lomigazgatás vezetését, ame­lyet o kirobbant tüntetések szervezője, az Egyesült Akció­tanács is üdvözölt. Az ország lakossága 200 ezer fő. akik szoros kapcsolatban állnak Kína határ menti tarto­mányával, Tibettel. A népesség 60 százaléka nepáli bevándor­ló, az uralkodó réteget lépcső törzsek (15 százalék) adják, 12 százalék mongoloid bhotija, 13 százalék egyéb népcsoportok­hoz tartozik. Hivatalos nyelv hindi és angol, az államvallás a tibeti buddhizmus. A Himalája lábánál fekvő Sikkim, India és Kína között igen fontos stratégiai terület. Az ország az 1950. decemberében kötött szerződés értelmében In diára bírta katonai védelmét., diplomáciáját, hírközlését és közlekedését. Sikkimben egy in­diai hadosztály állomásozik. In­dia jelentős összegekkel segíti az elmaradott agrár ország gaz­daságát. Fő terményei a rizs, kukorica, árpa, búza és gyümölcs. A he­gyi legelőkön állattenyésztés folyik. Ipara igen kezdetleges, rézbányászatból és gyümölcs feldolgozásból ál!. ATVEHETOT ; . ' ' r' •- e-"' Megszökött egy vadas- t kertből és mintegy 150 ki- J lométer egérutat nyert egy I vörös színű flamingó, egé- t szén Magdeburgig jutva. í Kétségbeesett tulajdonosa , körkérdést intézett a szóba j jöhető városok elöljárósá- í gaihoz, míg végül kedvező / választ kapott a magdebur- í> gi talált tárgyak osztályától: „Megkeresésére örömmel J közöljük, hogy a keresett j flamingo birtokunkban van. ? S Átvehető a régi Elba lolyó- í í ágban. Balról a második í homokbuckánál." < ♦ NEW YORK: Az Izrael li­banoni agressziójáról folyó vi­tában a Biztonsági Tanács szer­dai ülésén elítélte Izrael liba­noni támadását, agressziós és terrorpolitikáját India, Francia ország, Peru, Panama és Ke­nya képviselője. El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter és az izraeli delegátus rövid felszóla­lása után o tanács ülését elna­polták. (Folytatás az 1,. oldalról) 0 A Központi Bizottság ülé­se — a X. kongresszus határo­zatainak megfelelően — foglal­kozott népesedéspolitikai hely­zetünkkel. Megállapította, hogy a népesedési helyzet javítása továbbra is nagy jelentőségű nemzeti, társadalmi, politikai feladat. Az elmúlt években több fontos gazdasági, szociális és más jellegű intézkedés történt a demográfiai helyzet javítása érdekében. Ezek eredmények­kel jártak, hatásuk azonban tartós javulást még nem bizto­sított. A jelenlegi helyzet hosszú tá­vú népesedéspolitikát kíván. A következő időszakban átfogó anyagi, egészségügyi, nevelési ■ntézkedésekkel, állami rendel­kezésekkel, megfelelő társadal­mi felfogás kialakításával kell biztosítani a népesedési hely­zet további javulását. Közlemény a Magyar SzociaBsta Munkáspárt I973. április 18-án tarlóit üléséről munkás- és sokgyermekes ládok helyzetét. 1973. január 1- től kedvezőbbé vált a munlcás- és sokgyermekes családok, a fiatal házasok lakásépítése és lakáshoz jutása. A jobb gyermekruházati ellá­tást szolgálja az árváltozás be­jelentésének kötelezettsége 30 alapvető gyermekruházati cikk­re, eqyes qyermekruházatj ter­mékek árleszállítása, a terme­lésre, a forgalmazásra és a kötelező választékra vonatkozó rendelkezések. A költségvetési intézményekben ellátottok élel­mezési normáit 1973, .január 1- tő| felemelték, e célra az állam évi 550 millió forintot juttatott, A z államigazgatás dolgozói 1973, június 1 tői áttérnek a 44 órás munkahétre. 0 Szocialista államunk terv­szerűen fejleszti és bővíti ha­zánk nemzetközi gazdasági együttműködését. Elveinknek és céljainknak megfelelően kül­gazdasági kapcsolatainkat el­sősorban a szocialista orszá­gokai, legjelentősebb partne­rünkkel, a Szovjetunióval mé­lyítjük. — A külkereskedelmi egyensúlyra vonatkozó előírá­sok megvalósulnak. Külgazda­sági helyzetünk kedvező, ugyan­akkor o követelmények is nő­nek. Tartós feladat az export gazdaságosságának javítása. A qazdasági hatékonyság foko­zásához és a lakosság áruel­látása színvonalának emelésé­hez növelni kell az importot is, főként a szocialista országok­ból. A Központi Bizottság megál­lapította: az 1973. évi népgaz­dasági terv és a Központi Bi- zottsáq 1972. novemberi állás­foglalásában szereplő feladatok végrehajtása megfelelő ütem­ben é$ eredményesen halad. A pórt, a kormány gazdaság- politikoi tevékenysége révén a népgazdaságban érvényre jut a társadalmi érdek, és biztosított a helyi szervek önálló cselekvé­sének lehetősége is. A X. kongresszus gazdaság­politikai céljának teljes eléré­se további szervezett, lelkiisme­retes és pontos munkát kárán. Ennek érdekében szilárdítanunk kell a munkában az országszer­te tapasztalt egységet, fegyel­met, helytállást. A Központi Birottsőg felhívja a part minden szervezetét, hogy példamutató, következetes mun­kával, felelősségtudattal, az el­veink. céljaink melletti kiállás­sal, a tömegek mozgósításával segítse elő a X. kongresszus határozatainak teljes végrehaj­tását. Felhívja az állami és tár­sadalmi szervekben dolgozó kommunistákat, hoqy továbbra is egységesen képviseljék a no­vemberi állásfoglalásban kifeje­zett célokat és valósítsák meg azokat. A Központi Biozttsóg a továbbiakban is számít a tö­megszervezetek, a tömegmoz­galmak, egész társadalmunk támogatására. Most a figyel­met, erőinket arra kell össz­pontosítani, hogy megáldjuk a gazdasági és kulturális építés­nek az 1973. évi népgazdasági tervben meghatározott konkrét feladatait. A Központi Bizottság megtár­gyalta az 1972 novemberi ál- lásloglalásban szereplő gazda­sági feladatok végrehajtásának és a népgazdaság 1973 első negyedévi fejlődésének tapasz­talatait O A szocialista ipar terme­lése a népgazdasági tervnek megtelelöen növekszik. Válto­zatlanul gyorsan emelkedik a munkatermelékenység. A mun­kaerő-cserélődés 1972-ben to­vább mérséklődött, és már nem volt nagyobb az 1967. évinél. Az ipari termékek értékesítése a termeléssel azonos mérték­ben növekszik. Ez azt mutatja, hogy a termelés jobban igazo­dik a szükségletekhez; javulto termékek versenyképessége külföldön. A tavalyihoz képest jelentősen emelkedett a lakos­ság kereslete az ipari termékek iránt Továbbra is dinamikus az ipari export Megindultak az előkészítő munkálatok az ipar 1975 utáni nyersanyag- és energiaszükségletének biztosí­tósára. A Központi Bizottság novem­beri határozatának megfelelően a Minisztertanács kijelölte azt az 50 döntő jelentőségű ipari nagyvállalatot és trösztöt, ame­lyek tevékenységét folyamato­san különleges figyelemmel kí­séri. A kormány kijelölte azt a hat ipari nagyvállalatot is, amelyeknél o termelési struk­túra megváltoztatásához külön központi segítséget nyújt, A Központi Bizottság határo­zatának megfelelően 1973 már­ciusában megtörtént az állami iparban és építőiparban fog­lalkoztatott munkások és mű­vezetők bérének emelése: a központi intézkedések alapján 1 millió 300 ezer dolgozó bere emelkedett, összesen évi 2,5 milliárd forinttal. A szénbányá­szatban és a villamosenergia­iparban 1973. január 1-től élet­be lépett a módosított központi bérszabályozási rendszer, ami mindkét ágazatban évi 4,5 szá­zalékos bérnövekedésre ad le­hetőséget. 10 ipari, 4 építőipa­ri vállalatnál és 2 ipari szövet­kezetnél az eddigi atlagbér- szabályozás helyett kísérleti jel­leggel bértömeg-gazdálkodásra tértek ót. 0 A mezőgazdaságban az őszi vetések, a szőlők és a gyü­mölcsösök állapota kielégítő. A tavaszi munkák végzése jó ütemben halad. A termelés anyagi-műszaki feltételei ked­vezőek. A cukorrépa-, a do­hány- és a zöldségtermesztés fejlesztésére hozott kormány­határozat már a múlt évben je- j lentős eredménnyel járt, a meg­kötött szerződések alapján az idén további javulás ígérkezik. J A szarvasmarha-tenyésztés iránt nő az érdeklődés: a mezőgoz- 1 dasági üzemek megkezdték a férőhelyek feltöltését, növekszik a tehénállomány, A száj- és kö- I römfájás átmeneti visszaesést I okozott a sertéstenyésztésben. ’ A mezőgazdasági szövetke- \ zetek kiegészítő ipari és keres­kedelmi tevékenysége az álla­mi intézkedések nyomán 1972 óta a határozatok által megje­lölt irányban halad és vissza­szorultak a korábbi kedvezőtlen kísérő jelenségek. O Az építőipari vállalatok éves termelési tervei reálisab­bak és közelebb állnak a nép- gazdasági tervhez, mint tavaly álltak. Tovább javult az építési igények és lehetőségek össz­hangja; az elutasított építési igény alig haladja meg a ter­vezett termelési érték egy szá­zalékát. Az árak stabilizálása érdekében 90 százalékra emel­ték a kötött építőipari árak arányát és szigorították az ár­képzést. A beruházási tevékenység ja­vítására hozott határozatok végrehajtása eredményesen ha­lad. A szocialista szektorokban a múlt évben a tervnek meg­felelő összeget, 102 milliárd fo­rintot fordítottak beruházások­ra. Reálisnak látszik, hogy az 1973, évi beruházások is a terv szerint valósuljanak meq. Hazánkban a lakásépítés a múlt évben kiemelkedő szintet ért el: kereken 90 ezer lakás épült. A közelmúltban döntés született Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen, Pécs, Győr állami lakásépítésének fokozott segítésére. Ehhez a kormány to­vábbi 1,3 milliárd forintot biz­tosít. Q A tej- és tejtermékek, a j ■cigaretta és az égetett szeszes­italok fogyasztói árának emelé- j se, a gépjárműadó felemelése : a központi határozatnak meg­felelően került végrehajtásra. Egyidejűleg megtörtént a pénz­ben! szociális juttatások elhatá­rozott növelése. A fogyasztói ár­szint emelkedése az első ne­gyedévben a tervezett mértéket nem haladta meg. Az árhatósá­gok intézkedéseket tettek az árellenőrző apparátusok meg­erősítésére és szélesítették, szi­gorították az ellenőrzést 0 Az. állam az idén is több szociálpolitikai intézkedéssel ja­vítja a dolgozók, elsősorban a A kambodzsai felszabadítók elfoglalták Kép várost és a fővárost támadják Az új kormány szándékai Politikai ellentétek Párizsban a két vietnami fél között A francia főváros mellett szerdán megtartották a dél­vietnami felek 7. tanácskozását Mint Ismeretes, a DIFK és a saigoni rezsim képviselőinek pá­rizsi tárgyalásain kell kidolgozni a dél-vietnami politikai rende­zés jövendő kereteit. A szerdai ülésen Nguyen Van Hieu, a DIFK küldöttségének vezetője kijelentette: „Az Egye­sült AÍlamok fenntartja katonai elkötelezettségét és továbbra is beavatkozik Dél-Vietnam bel- ügyeibe, változatlanul a saját szája íze szerinti politikai rend­szert és személyeket próbál rá­kényszeríteni a dél-vietnami népié. A saigoni adminisztráció leplezetlen agressziót hajtott végre a kambodzsai királyság I ellen Mindezzel párhuzamoson az Egyesült Államok felújította Laosz területének bombázását, és végső soron rendkívül feszült helyzetet teremtett egész Indo­kínában. Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok még min­dig nem adta fel agressziós és beavatkozási politikáját". Nguyen Luu Vien, a saigoni küldöttség vezetője Thieu elnök álláspontját megismételve azt hangoztatta, hogy „addig nem lehet tartós béke Dél-Vietnam- ban, amíg nincs beke Laoscban és Kambodzsában”. Figyelmen kívül hagyta azonban azt a tényt, hogy Laoszban az ame­rikai légierő, Kambodzsában pe­dig a saigoni hadsereg agresz- sziója tolja ki a bizonytalan jö­vőbe a béke megteremtését. t Időközben — mint jelentet­ek — lemondott a Hang Thun Hali miniszterelnök vezette Phnom Penh-i kormány. A le­mondást bejelentve Lón Nol el­lök rádióbeszédben hangsúlyoz- n, hogy a miniszterelnök az ö (érésére tette meg ezt a lépést, .on Nol art is közölte, hogy ki j skarja szélesíteni a kormány bolitikai bázisát. A rezsim tá­bornoki rangú elnöke bejelen- ette. hogy 11 tagú testületet — jgynevezett politikai főtanácsot — kíván megalakítani „ellenzé­kek” részvételével. Len Nol el- lépzelései szerint, ez az új tes- ület „a nagyobb politikai prob émáklcal” fog foglalkozni, | Phnom Penh. A kambodzsai népi felszaba­dító fegyveres erők kétheti ost­rom után kedden elfoglalták a tengerparti Kép fürdővárost. A katonai parancsnokság hiva­talos szóvivőjének bejelentése szerint utcai harcok dúlnak a Phnom Penh-tól 40 kilométerrel délne fekvő Tram Khnar-ban, o felszabadító erők változatlanul gyűrűben tartják magát a fő­várost is. Állásaikat a főváros központjából számított 15—30 kilométer sugarú körben B— 52-es nehérbombázók, valamint az amerikai légierő vadászbom­bázói támadják. A hivatalos látogatáson Jugo­szláviában tartózkodó Willy 3randt szerdán reggel elbúcsú­zott Belgrádtol és vendéglátója, Dzsemal Bi|edics miniszterelnök císéretében különrepülőgépen a ugoszláv tengerparti yórosba 3ulába utazót, ahonnan o Pod­4- LONDON: Az idén elő­ször Skóciában rendezi meg húsvéti békernenetét a „nuk­leáris leszerelésért küzdő brit kampány", a CND, amely a ha­gyományos aldermastoni mene­telések szervezője volt. A brit békeharcosok követelik, hogy számolják fel az ország rakéta- támaszpontjait, szüntessék meg a Polaris-programot, hagyják abba az angol—francia atom- együttműködésre irányuló kí­sérleteket, csökkentsék a brit fegyverkezés ütemét, s Anglia lépjen ki a NATO-bál, 4 MOSZKVA. A TASZSZ tu­dósitója jelenti a kozmikus táv­közlési központból: a Lunohod -2 az április 13-a és 18-a kö­zött létesített rádióösszekötteté­sek idején folytatta a tektoni­kus törés tanulmányozását a Lemonnier-kráter délkeleti ré­szében. 4- BRÜSSZEL: Szerdán két és félórás ülést tartott a NATO ál­landó tanácsa. Az eszmecsere részleteiről csupán annyit kö­zöltek, hogy a fő téma az európai haderő-csökkentésről Bécsben folyó előzetes tárgya­lások jelenlegi állása volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom