Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)

1973-03-05 / 54. szám

i. « ur. •' Győzelemmel kezdett a PM SC Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXX. évfolyam, 54. szám 1973. március 5., hétfő Ára: 1,50 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Egyes körzetekben 15 százalékkal nőtt az energiafelhasználás Kilencvenmillió forint Dél-Dunántúl villamosítására A Dél-Dunántúli Áramszol­gáltató Vállalat több mint ki- lencvenmillió forintot fordít So­mogybán, Zalában és lolná- ban az alap- és elosztóhálóza­tok bővítésére 1973-ban. Az ugrásszerűen megemelkedett villamosenergia-igény megkí­vánja az intenzívebb fejlesz­tést. Az elmúlt öt évben ada­goson 15 százalékkal használ* A tartalomból: Zsolnay-kerámiák újra nagy tételekben ♦ M ért vonult vissza Kajdi János? fel több villamosenergiát pél­dául a szekszárd—bonyhádi, a paks—nagyatádi, valamint a lengyeltóti térség. A legnagyobb volumenű be­ruházások idén a Balaton tér­ségében lesznek. Balatonbog- láron 23 millió forintot emészt fel a nagyteljesítményű traió- állomás, mely a tó déli, illet­ve délkeleti részét látja el vil­lamosenergiával. Az új állomást májusban helyezik üzembe. Ha­marosan befejeződik a Siófok­tól Boglárig húzódó távvezeték építése, mely a bogiári állo­más tápvezetéke. A több m;nt negyven kilométeres szakasz ki viteiezése közel huszonötmillió forintba kerül. A ’keszthelyi állomás bővíté­se a Balaton-part jobb ellátá­sát szolgálja majd, de segíti az . ország nyugati részének villa- i mosenergia ellátását is. A J keszthelyi állomáson jelenleg a J magasépítési munkák folynak, j a berendezések szerelését a VERTESZ március végén kezdi ! meg, s novemberben má" üze­me! a közel 30 millió forintba kerülő beruházás. Az állomás­tól induló távvezetékek bizto­sítják majd az áramot a zala­egerszegi, a sajtöri, valamint az ajkai térségnek is. Szekszárd térsége erőteljesen iparosodik. A nyár folyamán lép üzembe a Bátaszéki Váz­kerámia Gyár, melynek ener­gia igénye három megawatt De több villamosáramot kér a Tolnai Selyemgyár is a jövő­ben. A 25 megawattomper tel­jesítményű trafóállomás Szek- szárdon épül, jelenleg a ma­gasépítési munkákat végzik. A belső technológiai szerelést a második félévben kezdi meg a j VERTESZ: öz állomást egy év | múlva helyezik üzembe. A 25 : milliós trafóállomáshoz több mint 10 millió forintért építe- i nek távvezetéket. Végül néhány szót Baranyá­ról is. A szigetvári körzet évek j óta alig győzi biztosítani a vil- , lamosenergiát a barcsi és a szentlőrinci térségnek. Éppen ezért már nem lehetett tovább húzni a szigetvári trafóállomás bővítését. Idén megkezdődik az új nagyteljesítményű e'osztó építése. Az uj állomáshoz Pécs­ről távvezetéket építenek majd. (taitáii manuka! * a Fekete Szea'emher lerrorislái Vasárnap hajnalban megadta magát a Szaud-Arábia kliar- toumi nagykövetségét 66 órája megszállva tartó héttagú ter­rorista csoport. A Fekete Szep­tember kommandó alakulata a két életben maradt túszt — a szaud-arábiai nagykövetet és a jordániai ügyvivőt átadta a szu- dánfi hatóságoknak és kiszolgál­tatta a három meggyilkolt dip­lomata holttestét. (Folytatás a 2. oldalon.) Vidám sokac fai sang Mohácson tízszer vendéggel Győzelemmel kezdte meg szereplését a labdarúgó NB I. tavaszi idényében a PMSC. PMSC—SZEOL ? ;0, A PV5K- pályán lejátszott mérkőzésen Farkas, a PMSC második gólját fejeli a szegediek hálójába. Arató László felvétele PMSC-SZEOL 2:0 (0:0) PVSK-pálya, 7000 néző. Vezet­te: Biróczki. PMSC: Rapp — Szabó, Kocsis, Konrád, Kincses I. — Farkas, Zombori — dr. Bérezési, Máté, Lubastyik (Daka 60. p.), Tóth I. (Tüske 60. p.). lapiarta Párizs; A vasárnap legizgalmasabb külpolitikai eseménye a francia i parlamenti választások első fordulója volt. A francia vá­lasztópolgárok 80 százaléka adta le szavazatát az első for­dulóban. Az előzetes adatok szerint a baloldal 41 százalékot kapott, melyből a kommunisták 21 százalékkal részesednek. A kormánykoalícióra — valószínű — a szavazatokból 35 százalék jutott, o Reformerekre 15 szá­zalék adta szavazatát. Tel Aviv; Befejezte munkáját az a há­romtagú francia bizottság, amely helyszíni vizsgálatot foly­tatott a Sinai-félsziget felett lelőtt líbiai repülőgép ügyében. A három szakértőből álló kül­döttség tagjainak rendelkezé­sére bocsátották az izraeli rész­ről rendelkezésre álló doku­mentumokat. A vizsgálat ered­ményeiről a bizottság jelentést tesz a francia kormánynak. Mint ismeretes, az izraeli va­dászgépek által lelőtt líbiai utasszállító qép személyzetének négy tagja francia volt. Rabat; Hasszán marokkói uralkodó szombaton jóváhagyta azt a rendeletet, amely az ország te­rületi vizeinek határát 12-ről 70 mérföldre terjeszti ki. A király j rádióbeszédben jelentette be döntését. Egyúttal közölte, hogy politikájával a jövőben elő kí­vánja segíteni a külföldiek ál- • ta| az országban birtokolt me- j zögazdosági területek és gaz­dasági pozíciók marokkói kéz- j bevételét. ' Delhi : Indio Kerala államában, a j thumbai kilövő állomásról fel- bocsátottak eqy meteorológiai rakétát, amelyet indiai szak­emberek készítettek. Belgrad: Belgrádbcm hivatalosan be­jelentették, hogy Dzsemal Bi- jedics jugoszláv miniszterelnök, aki vasárnap indult e! eredeti­leg öt ország meglátogatását előirányzó ázsiai körutazására, útiprogramját az utolsó pilla­natban egy hatodik országgal, Ausztráliával bővítette. I Edző: dr. Czibulka Mihály. — SZEOL: Nagy — Várhelyi III., Molnár, Varga, Virágh — Pataki (Zámbori 79. p.). Vörös, Magyar — Antal, Vass, Berkes. Edző: Bundzsák Dezső. 22. p.: Lubastyik fordulásból kapura lőtt, a labda az oldalhá­lóban kötött ki. 27. p.: Máté elől nehezen méntettek szögletre a szegedi védők. 37. p.: A kapura törő Lubas- tyikot a 16-oson belül felvág­ták, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot. 39. p.: Két perc alatt öt szög­letet rúgott a PMSC, de egyszer sem sikerült a hálóba találni. 41. p,: Antal nagy helyzetben hibázott. 42. p.: Máté a kapu torkában nem találta el a labdát, újabb helyzet maradt kihasználatlanul. 47. p.: Bérezési dr. Tóth I. beívelését közvetlen közelről az oldalhálóra fejelte. 51. p.: Lubastyik két méterről a kapusba lőtte a labdát 64. p.: Tüske ívelt be szögle­tet a bal oldalról, a nagyszerűen játszó Farkas kiemelkedett a mezőnyből és védhetetlenül fe­jelt a bal felső sarokba (1 :0). 79. p.: Zombori bombáját a szegedi kapus a léc alól öklözte szögletre. 87. p.: Megismétlődött a 64. pere eseménye: Tüske ezúttal szabadrúgást ívelt be a balol­dalról, a jó ütemben érkező Farkas most sem hibázott, feje­sével szemben Nagy tehetetlen volt. (2:0). Jól sikerült a PMSC bemutat­kozása. A kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzé­sen nagyon értékes két bajnoki pontot szerzett a csapat. Már at első percekben feltűnt a pécsiek nagy akarása és becsvágya. Negyedóra eltelte után már négy szöglet jelezte fölényüket A csatárok számos támadást vezettek Szeged kapuja felé, de a gól még váratott mogára. Fordulás után úiahb pécsi ro­hamok vezették be a második félidőt, a helyzetek azonban a 64. percig kihasználatlanul ma­radtak. Nagyon jó időben szü­letett Farkas fejese révén a ve­zető gól, ami megnyugtatta o PMSC-t éS egy újabb Farkas góllal sikerült bebiztosítani a győzelmet. A PMSC védelmében Kocsis nyújtotta a legjobb telr jesitményt, de Szabó bemutat­kozása is sikerült. A mezőny legjobbjának Farkas bizonyult, 90 percen keresztül kimagaslóan játszott, góljaival nagyban hoz­zájárult a győzelemhez. A csere­ként beállt Tüske rászolgált az edző bizalmára, a gólok előké­szítéséért dicséretet érdemel. A Szegedben Nagy, Molnár és Varga volt a legjobb. így látták az érdekeltek: Dr. Czibulka Mihály, a PMSC edzője: — örülök a győzelem­nek, bár még középpályán és elől sokat kell fejlődni. Nagyon tetszett Farkas játéka. Bundzsák Dezső, a SZEOL edzője: — A jobban játszott Pécs megérdemelten győzött. Farkas László, a PMSC játé­kosa: — Végtelenül boldog va­gyok, hogy életem első NB l-es mérkőzésén két gólt szereztem. Lázár Lajos Á vasárnap sportja MTK—Komló 0-0 Erdősinek nem lehetett gólt lőni. A 11-es kivédésével lé­lektanilag is csapást mért a fővárosi csapatra. Bp. Honvéd —ZTE 6:0 (4:0) Knock-Out Kispesten. Csak az őszi lelkesedéssel szere­pelhet sikeresen a tavasszal a ZTE. * Az Újpesti Dózsa nyerte az ökölvívó 1 Baranya Kupát. Egy baranyai versenyző a neves me­zőnyben is első lett. Kovács II, a döntő második menetében kiütötte ellenfelét Pénzügyőr —Szekszárd 1:0 A hazai csatái ok mindent elhibáztak - a „fináncok" egyetlen ajándékba kapott helyzetüket kihasználták. * Oj bajnoki táblázat az NB II. nyugati csoportjában: 3. a Pé­csi V5K, 9. a Pécsi Bányász. PVSK—BSE 82:77 (42:39) Pálvölgyi 41 ponttal járult az NB l-es vasutas kosárlabda- csapat második győzelméhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom